Az asztrálison innen és túl..

Látogató (2019.07.25.)
A szokásos testi érzetek jelentkeztek, merevség, hőérzet, lebegés. Átadtam magam nekik és nem próbáltam irányítani. Csak figyeltem mi történik. Az érzetek elcsitultak de aztán újra jelentkeztek. Nem úgy tűnt hogy sikerülne a kilépés magától, ezért asztrális látásommal a karomat kezdtem szuggerálni hogy váljon el tőle a szellemkarom. Még a Holdra is gondoltam - már csak a lebegés miatt is - hogy elrepüljek oda. Történt egy kiesés és azt hiszem rövid időre elvesztettem a tudatosságomat. Legközelebb már a szobámban voltam az ajtó előtt annak háttal.
Hirtelen megvilágosodtam, "az asztráltestemben vagyok!" kiáltottam fel örömködve és a karjaimat és testemet nézegettem: légiesek voltak, átlátszóak.
Valamit gyorsan csinálni akartam ezért mivel karnyújtásnyira volt tőlem a könyvespolc, lekaptam véletlenszerűen egy könyvet róla és belelapoztam. Az egy gésa emlékiratai volt. A szöveg furcsán viselkedett, értelmetlen mondatok álltak össze és akárhányszor pillantottam oda, folyton változott. Volt hogy a feje tetejére álltak a betűk. Lapozgattam, majd a 32. oldalon megállapodva próbáltam megjegyezni egy sort, hogy felébredve ellenőrizhessem. A mondatot már nem tudom felidézni, de nem számít mert halandzsa volt. Azt viszont láttam hogy fejezetvég, kis kihagyás volt a szövegben és pár sorral alatta folytatódott a szöveg. Ébren megnéztem a könyvet és tényleg egy fejezet vége volt. Habár ott csak a következő oldalon folytatódott a könyv.
Az ablakon kinézve láttam hogy kora hajnali szürkeség van. Hirtelen megjelent anyu. Az ágyam szélén ült. Tudtam hogy csak egy álomalak de tisztelettel bántam vele és arra is gondoltam hogy itt a lehetőség kérdezni tőle valamit, kísérlet gyanánt: odaléptem hozzá és megkérdeztem a nevét. "Hogy hívnak?" "Mária" - felelte szerényen. Feltámogattam és kikísértem a szobából, közben azt mondtam neki: "Menj, aludj még egy órát". Ugyanis úgy gondoltam ez ténylegesen anyu kivetülése, mivel ebben az órában a valóságban is aludt, nem volt kizárva hogy az asztrális hasonmása látogatott meg. Ezért mondtam neki hogy menjen vissza aludni, hogy többet pihenhessen.
Hamarosan felébredtem.

Hol jár az eszem.. (2019.10.27.)
 1. Hullámokban jelentkező melegség öntött el tetőtől-talpig, majd jóleső vibráció járta át a testem. Azonnal tudtam hogy itt a lehetőség kilépni a fizikai burokból. Vizualizáltam ahogy felfelé lebegek a mennyezet felé, ám eleinte semmi sem történt. Kicsit visszavettem a tempóból és csak a testi érzetekre koncentráltam. Nyugodtnak kell maradnom, emlékeztettem magam.
Hirtelen kint voltam a testemből, de nem lebegtem hanem az ágyam mellett álltam. Valami fehéres, emberformájú, légies testem volt. Lepillantottam a kanapéra ahol elméletileg aludnom kellene, ám nem láttam ott senkit. Körülnéztem és a szoba üres volt, azaz a szokásos berendezésen kívül nem volt ott más. Az ágynemű gyűrött volt de nem feküdt ott senki.
Kinéztem az ablakon a hátsókertre és a fényviszonyok alapján kora reggel lehetett. A látásom kezdett elsötétedni, mintha fokozatosan elhúznának egy függönyt, vagy inkább mintha farkasvakságban szenvednék, a szélektől kiindulva kezdett elborítani a sötétség. Megijedtem hogy elvesztem a kontrollt, ezért hangosan felkiáltottam: "Látni akarok, tisztán!" Emlékeztem rá hogy William Buhlman említi hogy a kilépés után adjunk világos célt az akaratunknak.
Ez működött is, a sötétség terjedése megállt és stabilizálódott a helyzetem. Fel s alá kezdtem járkálni a szobámban, közben pedig mint valami mantrát ismételgettem hogy "Látni akarok, tisztán!" A hangom rekedt volt és idegenül csengett. Nagyon vicces volt, eléggé be voltam rekedve, majdnem felnevettem hogy mennyire erőlködve ismételgetem a szavakat. Azon kezdtem morfondírozni hogy mihez kezdjek, mikor hirtelen visszatértem a testembe.

2. Következő alkalommal kint voltam a ház előtti udvaron - mint már oly sokszor. Még nem kelt fel a nap, de már rendesen lehetett látni. Rögtön tudatossá lettem. Rutinszerűen elindultam egy irányba és a lépéseimet számolva haladtam: egy-kettő, egy-kettő, katonás rendben szedtem a lábaimat. Ez a technika már máskor is működött a stabilizálásban. Körülbelül tíz métert mentem, majd visszafordultam és újra végighaladtam az udvar közepén, aztán megint. Ez a fel-alá járkálás segített összeszedni a gondolataimat.
Ránéztem a kezeimre, nem volt bennük semmi szokatlan. Többször felnéztem az égre is, csak pár kósza felhő törte meg az élénk kékséget. A terasz előtt persze eszembe jutott az érmés kísérletem, de hamar el kellett vetnem mert a legutóbbi alkalom óta nem tettem ki újat. Fura volt hogy semmi furát nem látok, minden a megszokott volt, a tárgyak és épületek a maguk helyén álltak. Azaz egy kivételével: a garázs a régi volt, pedig évek óta elbontottuk és azóta újat építettünk. Ez már sokszor előfordult, mégis meghökkentett, érzelmileg sokkolt, mert bizonyítékát láttam benne hogy tényleg az asztrálsíkon lehetek. Még a kerti pad is hiányzott mellőle amit az elbontása után csináltam, ez megerősített benne hogy valamiképp a múltat látom..
Odaléptem hozzá és mindkét kezemmel megtapogattam zöld falát. Szilárdnak tűnt. "Hogy lehetséges ez?!" - kiáltottam fel - ez az érzelmi túltöltődés kizökkentett és felébredtem. A visszatérést durvának találtam, nehéz megfogalmazni, mintha magasról belezuhantam volna az ébrenlétbe.

Zarándoklat (2018.11.04.)
Paralízisben feküdtem mikor magamhoz tértem. Tudtam itt a lehetőség egy testen kívüli tapasztaláshoz. A testemre figyeltem, majd hamarosan éreztem hogy egyre könnyebbé válok és valami bennem elszakad a fizikai testemtől. Egy szellemszerű testben találtam magam ami a fekvő testem felett lebegett. Rögtön eszembe jutott a Hold projekt, ezért utasítottam magam hogy egyre feljebb szálljak, a Hold felé. Fel, fel, mondogattam magamnak erősen koncentrálva, és előbb a házat hagytam el a mennyezeten át, majd az atmoszféra felé szálltam. Minél magasabban jártam, annál jobban erősödött bennem egy szorongató érzés a tériszony miatt, de erőt vettem magamon és felfelé törtem. Nem emlékszem az átmenetre, de egyszer csak a Holdon találtam magam. Egy romos kőpusztaság vett körül. Úgy tűnt számomra hogy a kövek faragott épületek maradványai. Egyszer csak feltűnt egy vezető, akit nem tudnék jobban leírni csak az biztos hogy férfi volt. Arra kért hogy kövessem. Egy oszlopokon nyugvó kapuhoz vezetett, melynek oromdísze egyiptomi stílusban készült és középen Tutankhamon maszkjához hasonló faragás díszítette. Egy kis, töredezett lépcsősor vezetett fel a kapuhoz, nem volt ajtó, csak egy téglalap alakú sötét nyílás. Balfelé, a kapuhoz vezető úton sima kőoszlopokat vettem észre és elgondolkoztam rajta nem ezeket látta-e Zoli..? Lehet hogy ugyanazon a helyen járunk? Az oszlopok töve négyzet alakú volt, melynek szélei letöredezettek voltak.

Átmentünk a kapun és egy sötét barlangba érkeztünk. Középen fehér, ágak nélküli fák meredeztek az ég felé. Semmi más nem volt látható, csak ezek a különös törzsek. Sötét volt, de nem úgy mintha nehéz lett volna látni, nem, mindent tisztán ki tudtam venni, csak egyszerűen a háttér volt sötét, mintha az űrben lettünk volna. A fák nagyon lekötötték a figyelmemet. Különböző vastagságúak voltak, a kérgük leginkább a golflabda matt, lyukacsos felszínére emlékeztetett. A fák köralakban helyezkedtek el, mint egy kis liget. A vezetőm mesélni kezdett. Elmondta hogy egykor a Holdon gazdag civilizáció élt, aminek a Mars népének, a kentauroknak az érkezése vetett végett húszezer éve. Egész pontosan úgy fogalmazott hogy "végzetesnek bizonyult számukra" a kentaurik érkezése, de nem részletezte hogyan történt. Én egész szkeptikus voltam a történettel kapcsolatban - lévén hogy álmodom - és inkább a fák érdekeltek. Az egyik vékonyabbiknak átfogtam a tenyeremmel a törzsét és mint az óramutató forogni kezdtem körülötte. Úgy kell elképzelni hogy vízszintes pózba emelkedtem és a kezemmel a fát markolva úgy repültem körbe mint ahogy az óramutató a tengelye körül. Nagyon élveztem ezt a játékot. De aztán abbahagytam és inkább a vezetőre figyeltem. Sajnos nem tudnék mindent felidézni amit mondott, de hamarosan felváltotta őt egy kosztümös nő, aki egészen emberinek tűnt. Látta rajtam hogy nemigen hiszem amit a vezető mesélt, ezért bizonygatni kezdte hogy a Hold északi részén található fagyott víz, a mélyben pedig szénbánya rejlik.

Ezután a környezet hirtelen megváltozott én pedig egy ismeretlen város utcáján találtam magam. A tudatosságomat sikerült itt is megőrizni. Ennek már semmi köze nem volt a Holdhoz, az utcán sok volt a szemét, mint egy posztapokaliptikus világban és minden kihaltnak tűnt. Először nem láttam rendesen és gyors pislogásba kezdtem. Érdekesség hogy az egyik szemhéjam leragadt, mégis átláttam rajta, mint ahogy a magam elé emelt kezeim is átlátszónak bizonyultak. Aztán egy kapualjhoz érkeztem ahol emberek gyülekeztek. Az egyik ismerősnek tűnt, Michonne volt a The Walking Dead című sorozatból. Az emberek egy zarándoklatra készültek éppen. Elnéztem felettük és messze a távolban gyönyörű hegyeket pillantottam meg, melyekhez egy hosszú földút vezetett. Az úton sok ember már elindult. Izgalmat éreztem, én is csatlakozni akartam a zarándoklathoz. Aztán hirtelen valaki a becenevemen szólított, felismertem anyám hangját. Kedvesen szólongatott, de a hangja annyira kizökkentett hogy felébredtem.

Ausztrália (2019.04.09.)
A hátamon feküdtem a busz hátuljában, miközben pislogva bámultam át a lábujjaim között. Közvetlenül ráláttam a szélvédőre, azon át pedig az útra. Beértünk a szomszéd faluba. Hamar rájöttem hogy álmodom. Nem igazán tudtam eldönteni hogy a szemeim csukva vannak-e és csak egy elképzelt tájat látok vagy nyitva és ugyancsak képzelem a látottakat. Úgy értem nem tudtam hogy a valóságban, az ágyamban fekve nyitva van-e a szemem..? Mindenesetre tisztán láttam a környezetemet. Néztem a házakat, táblákat, fákat, stb. A busz tovább robogott velem. Tudtam hogy a busz csak szimbólum és valójában az asztráltestem "lazasága" okozza.
A repülésre koncentráltam, a sebességem növelésére. Hamarosan a busz eltűnt, én pedig testetlen alakban felfelé szálltam. Tériszony környékezett meg ahogy egyre magasabbra törtem, de uralkodtam rajta, emlékeztetve magam hogy nem eshet bántódásom. Az űrt céloztam meg, el akartam hagyni a Földet. Egyre fokozódó sebességgel száguldottam felfelé. Végül sikerült elhagynom a légkört és odakint találtam magam az űrben. Visszanéztem és alattam megpillantottam a bolygót. Gyönyörű látvány volt, én pedig büszke voltam magamra. A kontinensek hellyel-közzel megfeleltek a valóságnak. Elkezdtem kutatni a Föld mely részére látogassak el. Végül Ausztrália mellett döntöttem és újra a bolygó felé kezdtem szállni. Ahogy beértem a légtérbe, ismét szédülés tört rám az iszonyú magasság miatt, de ismét erőt vettem magamon és folytattam a repülést.
Talán olyan fél kilóméter magasságban állhattam meg és szemlélni kezdtem az alattam elterülő tájat. A kontinens partvidékén voltam, zöld növényzet tarkította városok terültek el alattam. Nem egy helyben álltam, hanem a levegőben suhanva követtem a partot. A víz alatt elsüllyedt városokat is megpillantottam, az egyikben egy magas, a tetején kiöblösödő tornyot vettem észre. Úgy tűnt rég a víz alatt vannak. Hol lehetek pontosan? - morfondíroztam. Ez Sydney? Hol az operaház? Már magam mögött hagytam, de visszatekintve még láttam amint jellegzetes alakja benyúlik az óceánba. Felmerült bennem hogy valószínűleg csak a képzeletem teremtette oda hirtelen, megfelelve az elvárásomnak. De nem volt ezzel gondom, hisz az álom hozzám igazodik. Még egy darabig repkedtem, aztán felébredtem.

(2018.01.25.)
Egy álomban voltam, ahol hirtelen olyasféle testi érzést tapasztaltam mintha nagy ellenállású közegben úsznék. Felismertem az álomhelyzetet, de szinte azonnal fel is ébredtem. Paralízisbe kerültem. A szemeim csukva. Mereven és moccanatlanul feküdtem az ágyban. Kellemes, meleg bizsergés járta át a testem. Vibráció, enyhe szédülés és zuhanás-szerű érzetek jelentkeztek. Éreztem hogy fellazult a kapocs a fizikai és szellemtestem között. A jobb karommal fantommozgást végeztem, tehát elképzeltem hogy elválik egy szellemkéz a fizikai kezemtől. Először semmi nem történt, de kitartóan próbálkoztam és akkor lelki szemeimmel valóban láttam és éreztem, amint egy füstszerű kéz emelkedik a magasba. Ugyanezt megismételtem a többi végtagommal is. A módszer nagyon hatékonynak bizonyult, úgy lebegtem a testem felett lábbal felfelé mint egy lufi, csak a fejem tartott vissza még. Hogy ott is megtörténjen a szétválás, egy ollót képzeltem el, amint elvágom vele a lufi zsinórját. Végül ez is sikerült és teljesen elszakadtam a testemtől. Nagyjából egy méterre lebegtem felette. Valahol félelmetes volt a tudat hogy különválva létezem. Próbáltam látni, lefelé tekinteni önmagamra, de áthatolhatatlan sötétség vett körül. Aztán egy pillanatra egy álomba kerültem, ahol egy zöld domboldal előtt voltam a levegőben. Ébredés...

2019.12.02.
Még a testemben megtörtént az elszakadás. A hátamon feküdtem moccanatlanul, mikor éreztem hogy leválasztódom. Egyre könnyebbé váltam és automatikusan lebegni kezdtem felfelé. Orrommal csaknem érintettem a mennyezetet mikor szántszándékkal megálltam. Nem akartam tovább menni, át a padlásra, mert nem sokkal ezelőtt (fél órája) volt már egy próbálkozásom ami végül sima álomba váltott át, de nem is ez állított meg, hanem az hogy nehezen tudok uralkodni a szédülésemen, a nagy távolságok megijesztenek. Borzongva gondoltam rá hogy talán elájulnék ha le kéne tekintenem az űrből.
Szóval maradtam a szobámban. Hajnali sötétség volt, már lehetett látni, de még nem voltak színek csak a szürke árnyalatai. Lenéztem az alvó testemre. Valóban ott feküdtem az ágyban. Szkeptikusan vizsgálgattam magam, vajon TÉNYLEG a fizikai testemet látom vagy csupán az elvárásaim vetítik oda? Végül is ez egy testen kívüli élmény akar lenni... Átmenetileg nem foglalkoztam a kérdéssel és körbe-körbe repkedni kezdtem a szoba egyik sarkából a másikba. De a dolog nem hagyott nyugodni úgyhogy visszatértem a testhez.
Leereszkedtem a földre és megálltam az alvó mellett.
Eszembe jutott amit Castanedánál olvastam, hogy NE próbáljuk felébreszteni az alvót (halálos következményei lehetnek), amit persze figyelmen kívül hagytam. Egészen megvadultam, lovaglóülésben helyezkedtem el rajta, szinte mintha meg akarnám erőszakolni magam. Pofozgatni kezdtem és azt hajtogattam hogy "Gyerünk, ébredj már fel!" Még meg is ráztam a vállainál fogva. Mindeközben tudtam hogy ostobaságot művelek, hogy önmagam ellensége vagyok, hiszen ezzel csak siettetem a tényleges ébredést. Minden szakkönyv azt tanácsolja hogy NE gondoljunk a testünkre mert könnyen visszaránthat bele, én meg itt verekedem vele?!
Végül leszálltam róla. Viszont úgy tűnik nem volt teljesen hatástalan az akcióm, mivel az alvó félig kinyitotta csipás szemeit és öntudatlanul bámult rám. Egyértelműen nem volt tudatában hogy mi történik körülötte. Becsukta a szemét és folytatta az alvást. Már nem izgatott a dolog és ott akartam hagyni, de még utoljára megcsiklandoztam a talpait: mocorgott, de amúgy nem reagált erre sem.
Kiléptem az ajtón, fel akartam fedezni a házat. Jó lenne keresni egy tükröt, gondoltam. Odakint nappali fény volt, szó szerint mivel a nappali előtt álltam. Mindenütt polcokat láttam és zsúfolásig voltak pakolva cuccokkal. Olyannak tűnt mintha egy óriási spájzban lennék. Aztán elvesztettem a kontrollt és felébredtem.

Csikidám (2019.12.05)
Elnehezülök, melegség és vibráció jelentkezik, majd könnyűvé válva felfelé lebegek. Megint csak a mennyezetig megyek. Lenézzek a testemre? Elég sötét van. Valami visszahúz a testembe, de nem rögzülök, még nálam van a kontroll, úgyhogy ismét felemelkedek. Közben próbálom meglátni a kezeimet, a szemeim előtt mozgatom a szellemkarjaimat. Csak árnyszerű formákat látok. Izgalmas a gondolat hogy a fizikai szemeim csukva vannak, mégis látok valamelyest, viszont azt már nem tudom eldönteni hogy csak a képzeletem vetíti-e ki őket? Liftezésbe fogok, fel és le ereszkedek a testem és a plafon között. Ezt vagy tízszer megismétlem, minden alkalommal csökken a magasság. Végül már nem tudok elszakadni és közönséges álomba kerülök.

Egy helyiségben vagyok, azt hiszem harmadmagammal. Egy idősebb úriember érkezik, leül az előttem lévő fotelbe és elégedetten mondja nekem, milyen jó hogy tanulgatom a projekciót, mindig keresnünk kell a képességeink határát. Nem vagyok tudatos, az álom a Star Wars univerzumban játszódik. Legalábbis erre következtetek abból hogy azon kezdek merengeni, sőt arról beszélünk a társasággal hogy az átlagember szemszögéből mindegy ki van uralmon, akár a Birodalom, akár a Köztársaság, mert az életük mindig nehéz. A szegény mindig szegény marad. Egy széles pengéjű kard van nálam, egy ronggyal végigtörlöm. Ráférne már egy élezés, a vége kicsit csorba. Egy hosszú út áll előttem, mely a távolba visz, szűk ösvény, elég rögös. Elindulok rajta és otthagyom a társaságot.

Hazakerülök. Otthon vagyok a házban. Belépek apu szobájába. Látom hogy minden másként van, semmi nincs a megszokott helyén, a bútorok át vannak rendezve. Ebből rájövök hogy álmodom. Rögtön keresni kezdem a fésülködőasztalt hogy a tükrében megnézhessem magam. De nem látom sehol. Kimegyek a folyosóra, és az ottani nagy tükör elé álok. Kék felső van rajtam, a vállaknál elég lenge, kicsit nőiesnek hat, a többi ruha is olyan mintha csak magamra hánytam volna mindent amit a szekrényben találtam. Vastag keretes szemüveg van rajtam, a fejem vertikálisan lapított és középen homályos, nem tudok részleteket kivenni. Orrom egyáltalán nincs. A hajam torzonborz. Ahogy bámulom magam, valami robbanásféle tör ki belőlem, mintha öklendeznék, vagy mintha a tükör szét akarna törni. Nem lep meg, máskor is tapasztaltam effélét, a tekintet rögzültsége okozza.
A kezemre nézek, megvizsgálgatom így is úgy is, teljesen normálisak.
Azon kezdek gondolkodni mit csináljak, de már kifutottam az időből és felébredek.

jegyzet kilépéshez (2021.06.17.)

A vibrálás az asztrál projekció jellemző kísérőtünete. Egy intenzív rezgés mely tetőtől-talpig átjár.  Fizikai jellegű érzés, bár azt gyanítom hogy valójában nincs köze az anyagi testünkhöz.
A kötések fellazultak, ám mivel az érzékelésünk még a testben összpontosul, úgy az érzeteink is ide kapcsolódnak. Kilépéskor a vibráció megszűnik.

Hogy mi okozza arról dunsztom sincs, esetleg hasonlattal élve: ha követ dobunk a vízbe hullámok keletkeznek, és ugyancsak hullámok jönnek létre ha kivesszük. A testünk is egy statikus, de összetett rendszer, ha egy elemet megváltoztatunk, az hatással lesz a többire is.

A technika abból áll, hogy lefekvéskor szuggerálljuk az érzést. Idézzük fel milyen a rezgés, - ezt mindenki tapasztalta akár telefonján, akár buszon rázódva, akár egyéb módon - majd gondolatban terjesszük ki az egész testünkre. Nem baj ha elalszunk, a programozás a lényeg és a szándékunk hogy beindítsunk egy természetes folyamatot. 
Arra ébredhetünk hogy tényleg érezzük a vibrációt. Hőhullámok és erős izzadás is kísérheti. Ekkor nagyon fontos hogy nyugodtak maradjunk, csak lazuljunk el és adjuk át magunkat neki. Hagyjuk abba a gondolkodást, csak az érzésre figyeljünk. De ne görcsösen, próbáljuk élvezni. Egy kis idő után megpróbálkozhatunk a kilépéssel. Erre több módszer is létezik. Vessük latba a fantáziánkat! Központi elem az elszakadás legyen (gurulás, hinta, kötél, felkelés, stb)

Hogy ezután mi történik, az már mindenkinek a személyes útja, ahogy az is hogy miképpen értelmez. Fontos kiemelni azonban, hogy az álmodással szemben, amit aktív fantáziaként is leírhatunk, az asztrálutazás úgymond "kézzel fogható" jelenség. Komoly fizikai tünetei vannak, így mikor megtapasztalod, élesen elkülöníthető a képzelődéstől. 
Másik fontos momentum a technikával kapcsolatban, hogy a vibráció nem mesterségesen előidézett, erre fontos felhívni a figyelmet. Nem olyan mint mikor egy csikorgó dologra gondolsz és lúdbőrözni kezdesz. Vagyis nem azért érzed mert akarod, nem a vágyad kelt benned rezgést, a vágy és szándék a tudatosságodra hat, hogy megtapasztalj és felszínre hozz egy természetes jelenséget. 

Elszakadáskor vibrálunk, mert ez emberi felépítésünk velejárója. A trükk abban rejlik hogy tudsz róla, mert mások felhívták a figyelmedet rá, és így jelen akarsz lenni a folyamat közben. Viszont a folyamat akkor is végbe megy ha nem vagy jelen tudatosan. Ilyenkor történik az, hogy egyszer csak ott találod magad a tested mellett állva, vagy nem messze tőle a házban, illetve azon kívül.

Hömpölygés (2021.06.20.)

Éreztem hogy valami közeledik felém. Valami súlyos, nehéz. Sötét volt, a hátamon feküdtem az ágyban. Izgatott lettem mert tudtam hogy érzeteim a vibráció előfutára. Az a nehéz tömeg körülölelt teljesen, most már csak magamba kellett hogy engedjem. Ellazultam és átadtam magam neki. Mintha gát szakadt volna át, úgy ömlött szét a testemben az erő. A talpaknál kezdődött és egészen a fejem búbjáig "hömpölygött". Egész lényem ritmikusan vibrált. A fejemnél kissé kellemetlen, áramütés-szerű érzéssé fokozódott. Ez meglepett, de nem állítottam le. Emlékeztem arra mit írtam pár napja a jegyzetben, úgyhogy kizártam a felesleges gondolatokat és próbáltam élvezni ami történik.

Kis idő után megpróbálkoztam a kilépéssel. Elképzeltem ahogy könnyűvé válok és kilebegek a testemből. Nem ment azonnal, még mindig sötétben voltam, de hamarosan éreztem hogy kezdek megnyúlni és srégen felfelé lebegni. Hirtelen látni kezdtem, és egy árnyszerű testben találtam magam, amely az alant fekvő testemből nyúl ki. Szellemkarjaim feltűnően  hosszúkásak voltak, és áttetszőek. Ahogy a lábaim is elszakadtak, szabad voltam és a mennyezet alatt lebegtem.

A helyiségben félhomály volt, de mindent jól láttam. Az én szobám volt, bár a szokottnál zsúfoltabbnak tűnt. Olyan tárgyakat is láttam, amik nem voltak ismerősek. Például a lámpaburáról egy rombusz alakú rézfüggő lógott, közepén golyós kidomborodással.
Lenéztem, az alvó testemet keresve, de nem láttam sehol. Ez kicsit csalódást keltett bennem, bár tudtam hogy ha egy másik síkon vagyok, nem törvényszerű hogy bármit is úgy érzékeljek a fizikai világból ahogy azt elvárom, hiszen azt magam mögött hagytam..
Az ágyam üres volt; érdekes hogy ágynemű nem volt rajta, így natúrban láthattam, az eredeti huzatában. A kezeimet kezdtem vizsgálgatni: sötét tónusú árnyak voltak, áttetszőek. Bár foltokban a rózsaszínes bőr is feltűnt rajtuk. 

Az ajtóhoz léptem hogy kimenjek, de előtte megálltam és visszanéztem a szobára. Sajnáltam hogy kevés a fantáziám, hiszen annyi mindennel lehetne kísérletezni itt is. De meg akartam nézni magam a tükörben. Ám amint elhagytam a szobát, minden elsötétült előttem és visszakerültem a fizikai testembe. 
Ám szerencsém volt, mert kis koncentrálással újra meg tudtam idézni a vibrációt, és ebben elmerülve, vagy inkább lendületet véve tőle újra el tudtam szakadni. Ez az oda-vissza ráncigálás egyébként többször megtörtént a továbbiakban. Többször kellett próbálkoznom hogy kint tudjak maradni.

Beletörődtem hogy most már nem hagyom el a szobát, így valami bizonyságfélét akartam szerezni. A könyvespolcomról véletlenszerűen lekaptam egy könyvet és beleolvastam. Érdekesség hogy a könyv egybeolvadt a szomszédjával, legalábbis úgy láttam hogy a borítójukon lévő képek elkeveredtek. Tehát egy könyvet tartottam a kezemben, de kettőből épült fel. Az egyik könyv a Trollvadászok, másik a Démonének volt. Egy sort kerestem amit megjegyezhetek. Az egyik lap alján a következőt találtam: "bedegepda asgedae rea".
Magolni kezdtem hogy megjegyezhessem. Hamarosan újra a testemben voltam és végleg felébredtem.

Robert Bruce írja, hogy a vibrációkat a csakrákon keresztülfolyó energia áramlása okozza:

"A transz-állapotba való belépés után egy ponton túl enyhe bénultsági érzés vesz rajtunk erőt. Ez hamarosan egy mélyülő vibrációval és zúgással párosul. Hatalmasnak és olvadtnak/olvadónak érezhetjük magunkat. Ez a vibráció, zúgás, nagyság-érzet annak a jele, hogy az energia-test kinyílik és az asztráltest kezd "meglazulni". Ez része a normál alvási folyamatnak. Az energiatest megnyílik annak érdekében, hogy feltöltődjön energiával és eltárolja azt. Ez alatt az asztráltest szabadon sodródik. 

A vibráció egy hatás, nem pedig a projekció OKA. Amikor elegendő nyomást gyakorlunk az asztráltest egy bizonyos pontjára ahhoz, hogy megfelelő mértékben "meglazuljon" a fizikai testünktől, az energiatest megnyílik, és energia áramlik a csakra-rendszeren keresztül, hogy azután az energiatestben kerüljön eltárolásra. Ez az energiaáramlás a csakrák százain és az azokat összekötő "hálózaton" keresztül, OKOZZA a vibrációt. Ez normál alvási állapot közben is megtörténik, csak nem vesszük észre."

További példák a szakirodalomból:

Talán két perccel azután kezdődött, mikor lefeküdtem aludni. Most el voltam szánva, hogy nem kapálózom, hanem elviselem, és megvárom, mi sül ki belőle. Az „érzés" a fejemben kezdődött, és fektemben végighullámzott egész testemen. Nem reszketés volt, hanem inkább „vibrálás": kitartó és egyenletes. Nagyon hasonlított az elektrosokkra, csak nem fájt. 
(Robert A. Monroe: Testen kívüli élmények)


Amint fizikai tested és tudatos elméd egyaránt elernyedt, feküdj mozdulatlanul és várj. Talán azt érzed, mintha nagyobbra nőne a fejed. Mintha mozognál. Esetleg gyengéden ringatnak egyik oldalról a másikra, de erezhetsz átható remegést is. A rezgés önkéntelen vacogásként, alkalmanként megállíthatatlan reszketésként jelentkezhet. Nehéz úgy utat engedni e jelenségeknek, hogy nem gondolsz rájuk. Mégis, alapvetően fontos, hogy ne gondolkozz, ne tartsd vissza magad, mert e tünetek jelzik, hogy a tudatod elhagyni készül fizikai tested.
(Richard Webster: Asztrálutazás)


Találtam ezt illetően egy összegzést Fraternitas Mercurii Hermetis: Az asztrálutazás gyakorlata című könyvéről is:

"Az alap kiinduló helyzetnek az ellazult testet és egy mentálisan relaxált állapotot javasolja, az éber tudat jelenlétének megőrzésével. Ezután pedig a vibrációk megjelenésével sürgeti az azonnali testelhagyást. Ez is amolyan féligazság. Ugyanis a vibrációk beköszöntével valóban ideális állapot teremtődik a “testelhagyásra”, azonban nem ez az egyedüli indikátor – sokakkal együtt magam sem éreztem ezt soha, mások viszont már beszámoltak róla a szemináriumokon, és előszeretettel használják is."

Cerberus (2021.06.25)

Teljesen relaxált állapotban fekszem, jól érzem magam, mintha csak egy meleg fészekben lennék. Aztán megérzem a lehetőséget, valami súlyosság ölel körbe, és nincs más dolgom mint engedni neki. A vibrációk elárasszák a testemet. Alulról fölfelé haladnak át rajtam. Kellemes, pulzáló, gyengéd áramlás. Próbálok az egyes csakra központokra koncentrálni, megfigyelni hogy az energia hol milyen intenzitású. Mindegyiknél eltöltök egy kis időt, de nem érzek számottevő különbséget, egyenletes. Bár a szívcsakránál fura ez a kettősség, azaz egyrészt ott a szívem verése és egy ettől látszólag független másik lüktető érzés.

A kilépést most nem erőltetem, mert nem érzem magam biztosnak, egyszer el is veszítem a kontrollt és a vibrációk abbamaradnak. Ám a súlyosság még mindig ott van körülöttem, érte nyúlok és ismét rezonálok. Megelégszem hát annyival hogy figyelem a jelenséget. Ám úgy tűnik elalszom, ugyanis arra eszmélek hogy jövök lefelé a kertből. A kapunál megállok, és hirtelen megrohan a felismerés hogy álmodom! Majdnem kizökkenek, küzdenem kell a látvány megtartásáért. Összedörzsölöm a tenyereimet, pislogok, nézelődöm és lassan sétálok előre. Ez hatásosnak bizonyul, megszilárdul az álomtér.

A kezeim átlátszóak, de amúgy normálisak. A környezetemben sem látok semmi rendkívülit, olyannyira nem hogy a kerti pad mellett ott az előző nap összehúzott avar is. Kísérletképp belemarkolok és az orromhoz nyomva nagyot szippantok belőle. Kíváncsi vagyok érzek-e szagokat..? Egyáltalán nem, a szaglásom nem működik. Arra gondolok hogy azok az érzékszerveink amiket nem használunk rendszeresen, az álomtérben sem lesznek hangsúlyosak. A ház felé indulok, napfényes kora reggel van.

Most történik valami szokatlan. Fentről a kertből egy kutyaszerű szörny jelenik meg és megiramodik felém. Hatalmas, csaknem betölti a teljes látómezőmet nyugat felé. Egyértelműen agresszív, és engem akar elkapni. De tudatos vagyok és telibe szarom! Megértem hogy a szörnyeteg célja visszahúzni az öntudatlanságba, hogy adjam meg magam a félelemnek. Rákiáltok: "Nem félek tőled, tűnj el!". Nincs hangom, legalábbis nem hallom, ez egy belső kiáltás. Ám hatásosnak bizonyul: a szörny megáll, elbizonytalanodik, ijesztőnek szánt vicsora megszeppent ábrázatba fordul és egész lénye összezsugorodik. Ártalmatlan és aranyos kiskutya lesz belőle, olyan beagle forma, majd teljesen eltűnik.

Most a ház előtt vagyok. A járdán állok és a terasz kovácsoltvas kapuját nézem. Valamit megértek, valami mélyet, spirituálisat..? Azt gondolom a járda az út, a kapu pedig egy határ jelképe. Asszociálok, ám nem tudom hogy valódi megértésből fakad-e, vagy csupán ezen dolgok fizikai jellege váltotta-e ki bennem a hasonlatot. Út és kapu... De azt hiszem volt valami, ami a szörny támadása után történt, mintha tanítást kaptam volna, de nem emlékszem mi volt, csak ez az asszociáció maradt meg bennem. Kinyitom a teraszkaput és átkelek rajta. Kicsit ünnepélyesnek érzem a mozdulatot, vagy ripacskodónak..? Mindegy.

Odamegyek a bejárati ajtóhoz. A küszöbön megint egy kutyával találkozom. Rég halott németjuhász kutyánk az. Ő barátságos, megsimogatom a fejét. Az ajtó üveges. Tükörként használva megnézem magam benne: én vagyok, semmi extra. Kivéve hogy hosszabb a hajam. Most elfordítom a tekintetem, majd újra visszanézek. Ez is egy kísérlet, arra hogy a látvány megváltozik-e? Nem, mindig önmagamat látom. Legalább 4-5-ször nézek a tükörbe, a végén azonban a fejem kissé lapítottá válik és fehéres aura övezi. A kontúrok elmosódottá válnak.

A kutya bűzlik. Érzem jellegzetes ázott bundás szagát. Meglepődöm és elgondolkodom rajta miként lehet hogy korábban meg nem éreztem szagokat? De azt hiszem az emlék az oka, ez is hozzátartozik a kutyához, így maradt meg bennem. Elmegyek innen, a ház másik oldalához és megállok a kútnál. A kutya hűségesen követ. Mindig volt bennem egy természetes félsz, vagy inkább óvatosság a nagyobb állatoktól és mintha csak erre reagálna, a kutya beleharap a csuklómba. Fáj, de nem törődöm vele, mert tudom hogy a harapás csupán válaszreakció arra a minimális félszre. Inkább azon kezdek agyalni hogy vajon van-e összefüggés az álom eleji szörnyeteg és a mostani barátságos kutya között? Ezen morfondírozva ébredek aztán föl.

Viking (2021.06.28)

Megint érzem, ott van körülöttem. Gondolatban felé nyúlok és utat engedek magamba. Hőhullámok és rezgések árasztják el a testemet. Relaxálok, nem teszek mást mint figyelek az érzetekre. Mégis szinte automatikusan történik hogy egyre könnyebbé válok és a fejemen át elkezdek fölfelé lebegni a testemből. Nem látok semmit, sötét van. Fura érzés ez a kettősség, az éntudatom fent, a testem alant. Kizökkenek és újra a testemben összpontosulok. További próbálkozások követik egymást, de a kilépést nem erőltetem, csak elmerülök a rezgésekben.

Eszmélek. Egy felfelé állított ágyhoz vagyok szíjazva. A helyszín az a régi melléképület ami a garázs mellett állt, de ma már nincs meg. Balra tőlem egy szemüveges, orvosköpenyes, magas, idősebb férfi áll. Egy hosszú injekciós tűt szúr az államon át az agyamba. Kurvára fáj. Valamit befecskendez. Türelemre int, nyugtat. Aztán kihúzza. Most megint az arcom felé közelít a fecskendővel, én pedig azért rimánkodom magamban hogy ne legyen rajta tű. Nincs rajta. Itt kezdek tudatosabbá válni, átsuhan rajtam ugyanis hogy azért nincs tű, mert nem akartam. A fecskendőben sárgás folyadék van, az orvos azt állítja hogy csupán meg akarja vele nedvesíteni a szemeimet. 

Most pszichológust játszik, kérdéseket tesz fel, és az a feladatom hogy vizualizáljak. Szavakat sorol fel, elmagyarázza hogy képzeljem el ami róluk először eszembe jut és közöljem vele. Azt hiszem a kérdések a halállal kapcsolatosak, nem emlékszem pontosan, de nem vidám témák az biztos. Egy kép különösen élénken megmaradt bennem: egy óriási, medveköpenyes, viking harcos. Magam is elemezgetni kezdek, illetve megértem hogy a kérdései az önismerettel kapcsolatosak, és a viking kapcsán azt a következtetéseket vonom le hogy erőszakos jellem vagyok.

Már nem vagyok az ágyhoz kötve. Most az épület bejárata előtt állunk. Befelé nézünk, odabent sötét árnyékok húzódnak meg. Valahogy baljóslatú az egész. Megragadom az orvos csuklóját és vele együtt megyünk beljebb, úgy biztonságosabb... Az a gondolat suhan át rajtam hogy ez egy klasszikus helyzet, hogy én mint áldozat érzelmileg ragaszkodom az elrablómhoz/kínzómhoz. Mert az orvos, bár látszólag kedves, mégis fogva tart és alacsony szinten tartja a tudatosságomat. És itt kezdek felébredni, az önsajnálat dühöt kelt bennem, nem akarok senki befolyása alatt állni, szabad akarok lenni!

Tudatossá válok, álmodom! Felordítok mint egy vadállat. Durván megragadom az orvost, hátrafeszítem a karját és nekinyomom a garázs oldalának. Ő azt kérdi: "Mit gajdolsz te marha!"  Megkönnyebbülök, még mindig haragos vagyok de sokkal jobban érzem magam. Felidézem hogy korábban milyen primitív szinten volt a tudatom és szégyenkezem amiért hagytam hogy ez az alak azt tegyen velem amit akar, és mint valami ökröt az orromnál fogva vezessen. A tudatosság felszabadít, szinte megrészegít. 

Most látom csak hogy a garázs is a régi, és emlékszem hogy korábban is tapasztaltam már ezt. Ez a zöld garázs már régen el lett bontva. Megnézem a kezeimet, átlátszóak, aranyfényűek. Kicsit kizökkenek, csaknem elborít a sötétség. Gyors pislogásba kezdek és elindulok a ház felé. A mozgás segít stabilizálni. Kora reggel van, napsütéses idő. Minden olyan mint a valóságban, kivéve hogy zsúfoltabbnak érzem a környezetet és minden nagyon élénk színű. 

Valami kísérletet kéne csinálnom, gondolom. A házhoz érve az ablakhoz nyomom a jobb tenyeremet, kíváncsi vagyok átsuhan-e rajta. Nem, szépen rátapad, érzem az üveget. Még a zsíros kézlenyomatom is világosan látszik rajta. Érdekes. Bepillantok, és látom anyámat amint készülődik munkába. Ez összezavar. Kétely lesz úrrá rajtam. Mi van ha megbolondultam és nem is álmodom hanem csak azt hiszem?! A pizsamám van rajtam, ettől csak még jobban belelovalom magam az elképzelésbe. Mi van ha ez a valóság és zavartan kint szalagálok, ha lényegében alvajárok? Anyám jön kifelé, én pedig nehogy meglásson, elbújok. Ébredés.

"Ellazultam, és egyre mélyebbre és mélyebbre sodródtam az alvás felé. Hirtelen, akaratom ellenére teljesen tudatos lettem. Aztán egy enyhe bizsergést éreztem. Majd jöttek a vibrációk, anélkül hogy "kinyúltam" volna értük. Ekkor észrevettem hogy az igazi vibrációk sistergők és elektromosak. Olyan érzés volt mintha elektromos áramok szakítanák szét a testemet, de ez nem járt fájdalommal, és nem ártott neki. Elmémmel megpróbáltam felerősíteni a vibrációkat. Próbáltam irányítani őket, hogy kissé felerősödjenek, de mint az első alkalommal is, hallottam (de nem éreztem), hogy a szívem vadul ver, és ez megtörte a gondolatmenetet, és a vibrációk eltűntek." (Robert Peterson, Testen kívüli élmények)


Megjegyzés: Mások is beszámoltak már a szív környékén tapasztalt erős lüktetésre, de az nem a szív, hanem a szívcsakra felerősödött működése.

2021.07.15.

Éreztem hogy az izmaim kezdenek megmerevedni, elnehezültem, már vártam a vibrációk beindulását, de belealudtam. Kint találtam magam az udvaron. Felfelé tekintgettem a kertbe. Valaminek a jelenlétét éreztem, hogy van ott fenn valami félelmetes. Rettegtem, holott nem volt semmi kézzelfogható oka. Aztán megláttam egy aranyszínű, áttetsző emberalakot fent a vasaknál. Fura volt, mármint hogy kettősség uralkodott bennem. Mert tudtam hogy a félelmemnek semmi köze ahhoz az alakhoz, sőt, biztosan tudtam hogy ártalmatlan. Elindultam hogy szembenézzek vele. Azt mondtam magamnak: "Nem félek, nem árthat nekem semmi!" 

Odaértem a vasakhoz, nem volt itt semmi, ám a rettegés elemi erővel csapott le rám. Nehéz megfogalmaznom mi játszódott le bennem, mintha a tudatosságom és a félelem egy külön létező lett volna. Nem uralkodott el rajtam, nem kezdtem pánikolni, kiabálni, nem hódoltam be neki. Egyszerűen csak ott volt bennem, én pedig kívülállóként vizsgálgattam. Valahol perverz módon még élveztem is ahogy borzongat. Aztán eltűnt, nem maradt belőle semmi. Ahol az aranyfényű alak eltűnt, mintha lenyomatot hagyott volna maga után a levegőben, mert hőérzetet és enyhe merevséget tapasztaltam. Ekkor kezdtem gyanítani mi a szitu.

Elindultam vissza lefelé. A kertkapuhoz érve hirtelen megvilágosodtam: álomodom! - aztán rögtön utána: kívül vagyok a testemből! Valamelyik 
Automatikusan stabilizálni kezdtem, kéznézés, kezek egymáshoz dörzsölése, pislogás, körülnézés. Minden valóságosnak látszott, semmi álomszerű vagy kirívó elemet nem láttam. Valamit kéne csinálni... Talán kereshetnék egy tükröt..? Aztán felnéztem az égre és a Holdat kezdtem kutatni. Az ég kékes/feketés színű volt és fátyolszerű felhők tarkították. Eleinte nem láttam a Holdat, aztán ki tudja, talán a kívánságom hozta létre vagy a felhők takarták, mert hamarosan megjelent. Olyan volt mint egy nagy aranyérme. Sárgásan, kitelve izzott. Pedig emlékeztem rá, hogy előző este megnéztem a fizikai valóságban, és ott csak egy sarló volt.

Ahogy nézegettem felfelé, a szomszéd háza tetején megláttam egy "szélkakast". Azért teszem idézőjelbe, mert nem volt egyértelmű a funkciója, mintha egybeolvadt volna a kéménnyel. Három, kürtőszerű nyúlványa volt, mint egy három öblű váza, mégis egy pelikánhoz hasonló madarat formáztak. Széles csőrében egy olajágat tartott. Próbáltam kitalálni mi lehet. Annyira megragadta a figyelmemet hogy nem tudtam róla elszakítani a tekintetem, és hiába figyelmeztettem magam hogy nézzek másfelé, már késő volt, elborított a sötétség. De nem ébredtem fel mint várná az ember, csak a tudatosságom szintje csökkent és történt egy helyszínváltás. 

A ház bejáratánál eszméltem újra. Téli öltözék volt rajtam. A környezetem annyira valóságosnak tűnt, hogy elborított a kétely nem bolondultam-e meg..? (Hasonló már sokszor megesett TKÉ során). Mi van ha alvajárok? Mi van ha ezen hajnali órán a ház körül bolyongok, azt híve hogy álmodom? Óvatosan nyitottam be a házba. Égett az előszoba lámpa. Settenkedtem, füleltem, reméltem apu nem vesz észre és nem kell kínos magyarázkodásba kezdenem. Még az sem esett le hogy apu már meghalt. A ház csendes volt. Mentem pár métert a folyosón, aztán visszafordultam és lekapcsoltam az előszoba villanyt nehogy árulóm legyen. Ébredés. 


Megjegyzés: Az aranyfényű alak, a hőérzet, merevség, félelmet keltő jelenlét érzése, klasszikus tünetei az alvásparalízisnek. A tapasztalat első része egyszerűen ezeknek az érzeteknek a leképeződése álomszerű köntösben.

Szemelvények 

(Rengeteg olyan álmom volt amik utólag felismerve asztrális jelleget hordoztak, de akkor ezzel még nem igazán foglalkoztam. Főleg a repüléses álmaim, meg azok amikben a ház körül tekeregtem egy szellemtestben. Tapasztalatlanságom okán egyszerűen az álom szót nyomtam rájuk, pedig a legtöbb tisztán TKÉ. Hozok pár jellemző részletet a teljesség igénye nélkül.)

"Törökülésben meditáltam az ágyamon lehunyt szemmel. "Hogyan juthatnék ki a testemből?" - fogalmazódott meg bennem a kérdés. Majd: "Mi lenne ha a repülés érzésére koncentrálnék?" Azonnal forogni kezdtem, úgy értem szédültem és a dolgok körülöttem összemosódtak. Aztán a forgás száguldássá fokozódott és láttam amint egyik helyiségről a másikra sodródom át a falakon a mennyezettől kb. 1 méteres magasságban. A repülésem körkörös volt, spirálszerű, és egyre csökkent a sugara a testemmel a középpontban, amígnem teljesen leállt és újra a testemben találtam magam.
Kissé csalódott voltam, ez még nem az igazi, félig kinyitottam a szemem és ekkor újra elfogott egy lebegő érzés és hirtelen hullámszerű mozgással felfelé kilebegtem a testemből. "

"Elkezdek a szobám felé repülni. Kicsit nyomaszt a gondolat hogy mit találok majd odabent. Megérkezem, az ajtó nyitva ( a valóságban is). Belebegek és körülnézek: sehol semmi. Se az ágyon, se a kanapén, se a fotelemben nem látom magamat. Miért? Nem vagyok talán felkészülve a látványra? Vagy egyszerűen csak egy olyan tudatos álomban vagyok ahol azt álmodom, vagy inkább feltételezem, hogy testen kívüli élményben van részem. "

"A következő pillanatban valami húzni kezdett és átlebegtem a falon - a belseje kékes színű energiavonalakból állt. A saját szobámban találtam magam és visszakerültem a testembe, majd rögtön ezután felébredtem. "

"A kertkapuhoz lebegek. Megpróbálok áthaladni rajta, de hasonlóan a korábbi dolgokhoz, ez is szilárd és érintésre valóságosnak tűnik. Mégis történik valami, mert kezdek összeolvadni a kapuval. A testem és a zöld rácsok részben egymásba csúsznak, de nem tudok teljesen áthaladni rajtuk. "

"Aztán a kertkapuhoz értem, el akartam repülni felette, de a lábaimmal beleütköztem. Itt megakadtam egy kicsit és a kezemmel megérintve, azt hidegnek és szilárdnak találtam. Elgondolkodtam rajta, hogy lehet ilyen valóságos az inger. Ám a kapu végül engedett és egyszerűen átlebegtem rajta. Ez igen különös volt, mert a folyamatot végig megfigyelhettem, a kapu anyaga éterikussá vált, félig átlátszóvá, a testem is ilyen ködös szerkezetű volt."

"Immár repülve haladtam tovább, amíg el nem értem a kerítéshez. Nem olyan volt mint a megszokott, sűrű drótháló borította, pont olyan mint az egyik katrócé, de akkor ezzel nem foglalkoztam. Egy pillanatra megálltam előtte, kételkedtem át tudnék-e lebegni rajta, de aztán előrelódultam és a testemmel keresztülhaladtam a dróthálón. Nem volt semmi ellenállás, de maga az összeolvadás pillanata nagyon érdekes volt. Mintha egy nagy lyukú szitán préselődtem volna át. Minden olyan fényes lett, és érzékeltem hogy a testemet összetartó részecskék között fellazul a kötés, lehetővé téve az áthaladást egy szilárd tárgyon. Vagy valami ilyesmi. "

"Elég világos volt, a fényviszonyok alapján kora reggel lehetett. Lebegve érkeztem a bejárati ajtóhoz. A bal karomat előre nyújtva mentem rajta keresztül. Nem éreztem semmi ellenállást, viszont nagyon izgalmas volt az a néhány pillanat. Összeolvadtunk és egy rövidke ideig az ajtó része voltam, anélkül hogy ténylegesen a része lettem volna. Odabent a házban szürkület volt, elég sötét. A folyosón haladva megállapíthattam hogy látszólag itt is minden a valóságnak megfelelő."

"Az elejétől fogva tudatos voltam. A hátamon fekve lebegtem, a póz megegyezett az alvásival. Egy furcsa szót ismételgettem: "Shebabranka". Nem tudom honnan jöhetett a nyelvem hegyére, de úgy tekintettem rá mint egy varázsigére. Akarattal hol feljebb, hol lejjebb ereszkedtem a levegőben, és mindezt összekapcsoltam az ige kimondásával. Úgy tettem mintha magának a szónak az ereje által repülnék, miközben tudtam hogy semmi köze hozzá. Shebabranka - aztán emelkedés, Shebabranka - aztán süllyedés.. "

"Valami elvált tőlem, mégis a részem maradt. Lebegésszerű érzés volt. Tudtam hogy elkezdtem különválni a testemtől. Láttam egy fehéres, emberalakú aurát, amely a fejemnél és a vállaimnál kiemelkedett. Oda vissza hintáztam, vagy siklottam a levegőben, közben azon agyaltam, hogy vajon csak a tudatom mozog-e, vagy tényleg sikerült a kilépés?"

"Magamra néztem és láttam hogy a ház mellett lebegek. A testem szellemszerű volt, át lehetett rajta látni, és kékes árnyalata volt. Megnéztem a kezeimet, ezek is hasonlóak voltak. Ujjongó öröm árasztott el. Az udvarban fel s alá kezdtem repkedni. A szomszéd házán borostyán nő, odarepültem hozzá és a bal kezemmel letéptem belőle néhány levelet. Tesztelni akartam hogy mennyire valóságos ez a különös állapot.
A levelek letépéséhez erőt kellett vinnem a karomba, érezni lehetett a szár ellenállását és hallottam amint elszakadnak a szálak. Pontosan olyan volt, mintha a valóságban tépnék le egy levelet. Selymes, puha tapintásuk volt és enyhe aranyfény lengte körül őket."

"Mikor kivettem az érmét, egy áramütéshez hasonló érzés szaladt végig a karomon, majd az egész testemen. Még meg is szédültem. Nagyon kellemetlen volt. Még valami tompa robbanást is hallottam, olyasfélét mint mikor egyik álmomban a tükörbe néztem. "

"A jobb kezemmel érte nyúltam és könnyedén levettem a szekrényről. Kicsit lebegős érzetet keltett az ujjaim között, mintha ki akart volna csusszanni közülük, vagy mintha elektrosztatikusan fel lenne töltve."

"De nem ez volt a probléma, hanem az hogy valami zavarta őt a fekvésben. Eleinte nem találtam az okot, de aztán a paplanra téve a kezem megéreztem a különös rezgéseket. Egyenletes, határozott vibrációt tapintottam. Felhajtva a paplant egy elektromos masszázsbetétet találtam. Megpróbáltam leállítani, de akárhogy állítottam a kapcsolóján, nem működött. Átsuhant rajtam a gondolat hogy a betétet segédeszközként is lehetne használni a TKÉ előidézésére.
(Zárólejes megjegyzés: egyértelmű hogy tudat alatt érzékeltem a saját testemben lévő rezgéseket, amit az asztráltest elszakadása okoz, és ez a valós tapasztalat öltött formát álom alakjában.)"

"A hasonmás távolodni kezdett tőlem, de én sarokba szorítottam, mindkét kezemmel kinyúltam és megragadtam. Nem tudom leírni az érzést, mintha enyhe áramütés ért volna és az anyaga plazmaszerűen szilárd és folyós volt. "

"Fel akarok ébredni és elképzelem ahogy zuhanok az ágyam felé. Hirtelen minden szó szerint a feje tetejére áll körülöttem, még én magam is. Látom ahogy a lábaim felettem himbálóznak én pedig a semmiben lebegve zuhanni kezdek. De ez egy irányított zuhanás, bármikor meg tudnám állítani. "

"Felkelek és járkálni kezdek, közben változik a szoba látképe, most már a valódival egyező, félhomály van és szürkeség. Nehéznek bizonyul körbenéznem, érzem a testem álmosságát és a fejem valahogy elnehezül. A látkép elmosódott, enyhe vibrációt érzékelek,"

"Ekkor érzékeltem az ágyban fekvő testemet, majd eltűnt előlem az álomkörnyezet és teljes sötétség vett körül. Kellemesen feszülő, bizsergető paralízisben feküdtem az ágyamban és forró hőhullámok jártak át tetőtől talpig. A testből való kilépésre koncentráltam, a könnyed szétválásra, próbálva magam fölé gondolni magamat. Bár a tudatom végül a testemben maradt, ellenben nagy sebességgel zuhanni kezdtem a semmiben. "

"a tudatosság pillanatában úgy éreztem minta fejbe vágtak volna. Az agyam is összerázkódott volna. Valahol a fejem hátsó részén, félkaréjban, az agyat körülvevő burokban éreztem a rázkódást. Nem is rázkódás, inkább nyomásnak mondanám, löketnek, legyintésnek, nehéz leírni az érzést. Hasonlót már korábban is tapasztaltam, általában ennél sokkal szelídebb vagy nem érzek semmit. De most kellemetlen volt. Szerencsére azonban csak egy pillanatig tartott és teljesen jól lettem. "

"Aztán megszólalt a telefonom, rezgőn. Ki a fene keres ilyenkor? Felvettem, de senki sem szólt bele. Ez bosszantott, úgyhogy inkább kinyomtam. Ezután kézbe vettem két régi érmémet, egyet a jobb, egyet a bal kezembe, és elmélyülten nézegettem őket. Valószínűleg a telefonos apropó okozta, mert hirtelen az egyik rezegni kezdett, pont mint a telefon. "

"A tagjaim merevvé váltak, a mozdulataim lelassultak, szinte idegkimerültséget éreztem annyira kellett koncentrálnom erre az egyszerű műveletre. Aztán végre lekerültek a ruhák és megláttam az igazi testem: egy szürke, árnyszerű, apró szemcsés hologram, szellemszerű jelenés. Időnként kis hullámok, vibrálások haladnak át rajta."

"Teljesen józan tudtam maradni, nem uralkodott el rajtam a lelkesedés, inkább sztoikus nyugalom szállt meg. Tudok-e repülni ebben a testemben? - kérdeztem magamtól. Illetve ki tudok-e lépni valami szellemszerű testbe? Erősen koncentráltam, kitártam a karjaimat és arra gondoltam hogy fokozatosan könnyebbé válok és az álombéli fizikai testemben megpróbáltam megérezni a belső, éteribb szellemtestemet. Nincs szükségem lábakra a mozgásra, gondoltam még. Valami mocorgott bennem és lelki szemeimmel láttam is amint egy fátyolszerű, borostyánszínű test megmozdul bennem. Át akartam a tudatomat helyezni belé és szabadon szállni, de csúnyán a földre estem."

"Megnéztem a kezeimet: fehérek voltak, szellemszerűek, de tömörebbek mint korábban. Enyhe zsibbadást éreztem bennük. Ki-be nyitogattam az ujjaimat hogy felfrissüljenek. Mozogni akartam és a maga természetességével jutott eszembe a repülés. Kis koncentráció után a levegőbe emelkedtem. Mámorító érzés volt. Kifelé kezdtem lebegni a kapu felé, átrepültem felette, kikerültem a meggyfát, majd hamarosan az utcára értem. Annyira valóságosnak éreztem az egészet hogy fogalmam se volt hogy álmodom vagy asztrális projekcióban van részem. "

"Ráláttam a testemre is: szellemszerűen átlátszó voltam, aranyszínű szemcsékből állt, mintha csupán porból alkották volna és a levegő szeszélyes mozgása miatt öltöttem volna emberi formát. "

"repülni kezdtem. A testem olyan szellemszerű, át lehetett rajta látni és finom szerkezetű anyaga főként aranyszínű volt. "

" megnéztem a kezeimet és a testemet: át lehetett látni rajta, szellemszerű, éteri jelenés voltam csupán. "

"szomjúzva ittam magamba a vibrációt. Éreztem hogy egyre könnyebbé válok és hogy valami elkezdett bennem különválni, illetve én magam voltam az aki elkülönült. Éterikusan áttetsző pirosas szellemtestben lebegtem az ülő énem fölött és valami szál kötött össze vele. "


Néhány példa az asztrális tér ragyogására és vásári zsúfoltságára:

"Sok kacat vesz körül, a kert amúgy is tele van ilyesmikkel. Erős nappali fény ragyog be mindent."
"Feltűnő volt hogy sok kis bizbasz van a helyiségben, majdnem mint egy lomtárban."
"Körülnéztem és láttam hogy a terasz zsúfolásig tele van színes biszbaszokkal, mint egy lomtárban."
"A tárgyak színei élénkek voltak. Kis időt azzal töltöttem hogy mindenfelé körülnéztem, és alig hittem el hogy ennyire részletesen épül fel a környezetem. "
"Szép, nyárias idő van, hétágra süt a nap. "
"Már nem esett. A környezetemet tisztán láttam és meleg fény vett körül, mint egy szikrázó nyári napon. De ez a fény bársonyos volt, puha, nem égető. "
"A környezet színei nagyon élénkek, a növények különösen mélyzöldek, és mindent fény borít, bár van egy sötétebb tónus benne. "
"A fények feltűnően erősek voltak, mint egy napsütéses nyári napon. A növényzet is élénk, mélyzöld színű volt. Rengeteg volt körülöttem a tárgy, azt kell mondjam hogy szinte zsúfoltság volt az udvaron. "

Álom/TKÉ kísérletek a tükörrel

PILLANTÁSOK

"A tükör elé léptem és belenéztem. Először nem látszódott semmi, vagyis mindent tükrözött a nappaliban, tárgyakat, bútorokat, rajtam kívül. Aztán ahogy tovább néztem, kezdtek benne megjelenni a körvonalaim. A tükörben látott testem szellemszerű volt, olyan értelemben hogy félig átlátszó volt és homályos. Láttam hogy a pizsamámat viselem, a hajam rendetlen, a szemeim sötéten fénylettek."

"Belenéztem a tükörbe és a saját arcomat pillantottam meg benne. Teljesen olyan voltam mint általában. A vonásaim talán fáradtak voltak kicsit. A tükrön srég vonalban volt egy sárga, fényesebb sáv, de ez csak annyiban módosította a látványt, hogy sárga színezetet adott az arcomnak. "

"Belenéztem a tükörbe: önmagamat ismertem fel. Mint általában, kissé nyúzott voltam, a ruhám lógott rajtam. A nyakam tövénél nagy csípéseket fedeztem fel. Félre kellett húznom a pólómat hogy jobban lássam. Nem viszkedtek, de csúnyák voltak."

"Belenézek. Először nagyon homályos a kép, de aztán tökéletesen kitisztul és felismerem magam benne. Nem látok semmi eltérést, jelenlegi önmagamnak látszom."

"...belenéztem és elsőre nem láttam benne magam, amit épp furcsállni kezdtem volna mikor a tükör ha későn reagálva is de megjelenítette az arcomat. Ebből rögtön azt a következtetést vontam le hogy a tükör funkció csak az elvárásomnak engedve lépett életbe, amíg bele nem néztem csupán az álom egy díszlete volt. Felismertem benne magam, de a hajam hosszabb volt, mint régen is, csaknem vállig ért."

"Belenézek a tükörbe. Önmagam vagyok, leszámítva hogy a hajam valamivel hosszabb. Pislogva nézegetem magam, vigyázva hogy ne fixáljam a tekintetem. A szemeim barnás/feketén csillognak, a szemhéjaknál enyhén elmosódnak a körvonalak. Borostának nyomát se látom, a bőröm sima, az állnál inkább pihés. Elmosolyodom, meg grimaszokat vágok. Még vizesek a kezeim, úgyhogy megpacskolom velük az arcom. Üdítően hat rám a hűvös nedvesség."

"Megörültem a lehetőségnek hogy megnézhetem magam a tükörben. Önmagamat ismertem fel benne. Az egyetlen furcsaság hogy olyan fekete, kötött pulcsit viseltem ami nekem a valóságban nincs." 

"Megnéztem magam ebben a tükörben. Teljesen valósághűen adta vissza a külsőmet. Mivel nem igazi tükör volt csak fényes üveg, ezért a képmásom is szellemszerűbbnek látszott. A hajam kicsit nagyobb volt a mostaninál, kék pulóvert, fekete nadrágot viseltem. Felismertem ezeket a ruhadarabokat és megállapítottam hogy a képmásom még ebben is a valóságnak megfelelő."

"Felmentem az étkezőbe és megnéztem magam a tükörben: a hajam sokkal nagyobb volt mint most, de amúgy én voltam. A bőrömön itt-ott különös tetoválásokat vettem észre, olyanok voltak mint a tintafoltok. Az orrom tövénél erősen ráncos volt a bőr. A képmásom kezdett kifakulni, helyesebben szólva a látásom homályosodott el, kizökkentem, felébredtem."

"Az ajtó üveges. Tükörként használva megnézem magam benne: én vagyok, semmi extra. Kivéve hogy hosszabb a hajam. Most elfordítom a tekintetem, majd újra visszanézek. Ez is egy kísérlet, arra hogy a látvány megváltozik-e? Nem, mindig önmagamat látom. Legalább 4-5-ször nézek a tükörbe, a végén azonban a fejem kissé lapítottá válik és fehéres aura övezi. A kontúrok elmosódottá válnak."

"...úgy gondoltam próbát teszek a tükörrel. Megdöbbenve néztem bele, ugyanis magamat sehol se láttam, ellenben visszatükrözte a többi berendezést. Mintha ott se lettem volna. Miért nem látszódom a tükörben, hiszen én látom magamat? Erősen összpontosítani kezdtem és a tükörre meredve gondolati úton sugalltam: látni akarok! Először nem történt semmi, aztán apró remegés futott át a tükrön és elkezdte megformálni az arcomat. Örömmel ismertem fel magamat, igaz a hajam kisebb volt és az arcom sárgásan fénylett. "

"a szemem sarkából láttam magam megvillanni benne és ez felkeltette a kíváncsiságomat. Visszaálltam elé és alaposabban is megnéztem magam: a kék melegítőmet viseltem és fekete sültös sapkát, rajta valami felirattal de nem néztem meg jobban. Az arcom eléggé homályos volt, kontúrtalan, de nagyjából felismertem benne magamat. "

" Nagyon erősen koncentráltam hogy megtartsam önmagam látványát. Időnként el-eltünedezett, helyenként fakóbbá vált a kép, de mindig sikerült visszahoznom. Éreztem a tükörképem ürességét, vagy inkább szellemi tétlenségét. Mintha nem tudná hol van és mi történik vele, miközben én aki szemlélem, teljes tudatomnál voltam. Álmosan hunyorgott vissza rám és mintha kicsit szeplős lett volna az arca. A haja kuszán állt. "

"A tükör ezüstös felszínű volt, tükrözte a nappali tárgyait, de én nem látszottam benne. "

"Elmentem az egyik tükör mellett, érdekesség hogy nem látszódtam benne. "

"A tükör nem volt messze, eléálltam és belenéztem: normálisan látszódtam benne, önmagam voltam. Kicsit homályos volt a kép, életlen. Az egy helyre fókuszálás is okozott némi gubancot, mert a szemem sarkából észleltem a terjedő sötétséget. Meg is ijedtem hogy kizökkenhetek, de gyorsan pislogni kezdtem, ezáltal megtörve a tekintetem rögzültségét. Közel kellett hajolnom hogy ki tudjam venni a szemeimet, az orrom csaknem érintette a felületet. A szemeim sötétek voltak, nem tudtam eldönteni hogy sötétbarnák vagy teljesen feketék. A nappaliban félhomály uralkodott, olyan hajnali szürkeség és a tükörben továbbra is elmosódott volt a látvány "



ÁTVÁLTOZÁSOK

"megnéztem magam, de most sokkal alaposabban: nem teljesen az én arcom volt, bár emlékeztetett rá ...a szemeim ferde metszésűek voltak, nagyok és sötét fényűek. A bőröm szeplős és indiánvörös árnyalatú. Izgalmas állapot volt úgy tükörbe nézni hogy nem teljesen önmagamat látom. "

"Rögtön megnéztem magamat a tükörben: én voltam, de nagyon lestrapált, durva arcvonásokkal. Eszembe jutott az a régi szokásom, hogy átváltoztassam a külsőmet... valami keleties ábrázatot akartam, de nem volt konkrétum előttem. Gyorsabban ment mint számítottam rá, mert a következő pillanatban már egy gésa nézett velem szembe! Igazi gésa volt, még virágmintás kimonót is viselt. Az arca fehérre púderezve, az ajka kirúzsozva vörösre. Szép frizurájú hajában barackfavirágdíszt hordott, mely arcának jobb oldala felett lógott le.
Az átalakulás nem volt tökéletes, mert időnként a saját, még mindig torz arcvonásaim tünedeztek fel a gésamaszk alól. Még a borostás állam is előbukkant a fehér máz alól, ami undorító volt. További tudatos koncentrációra volt szükségem, hogy kiigazítsam a részleteket és finomítsak a vonásokon. A végeredmény egy tűrhető arcú keleti nő lett. Nem volt tökéletes szépség, de vállalható..."

"...visszaléptem a tükörhöz és újra megnéztem magam. Eleinte ugyanúgy önmagamat láttam, de aztán a kép változni kezdett. Az arcom felpuffadt, a hajam megnőtt, hosszú és göndör lett, olajosan csillogó. Olyan Tarzanpofa szerűség. Tisztában voltam vele hogy az egy pontra bámulás okozza a jelenséget, ezért hamar abba is hagytam a dolgot."

"Megálltam az egyik falitükör előtt és belenéztem. Önmagamat ismertem fel, de barna kalap volt rajtam. Egész rendesen visszatükrözött, de a vonásaim élesebbek voltak. Mindenfajta pofát vágtam és valamiért felrémlett bennem Castaneda megállapítása az alátolódásról, mikor a gyűjtőpont az állati ösztönvilág felé mozdul el. Nem tudtam megakadályozni, éreztem hogy a tudatosságom csökken, bár még jelen voltam, de mégis valahogy állativá kezdtem válni, még morogtam is és vicsorítottam. Groteszk élmény volt. 
Aztán elfordítottam a tekintetem a tükörtől és újra önmagam lettem, ám az álom gyorsan szertefoszlott."

"Egyáltalán nem látszódtam benne, ez nagyon különös érzés volt és önkéntelenül is a testemre néztem, félig-meddig eltünedezett, nem volt szilárd alapja. Persze tudtam hogy alapvetően tudatosság vagyok és a testem, ahogy minden más is, az elmém kivetülése, de mégis felzaklatott valamennyire hogy a létezésemet nem tudom egy külső formához kapcsolni. A tükör felszínén apró egyenetlenségeket, hullámokat fedeztem fel. Arra gondoltam, hogy itt a lehetőség, bármit megtehetek és bárkivé válhatok. Megálltam egy helyben, becsuktam a szemem és erősen koncentrálni kezdtem hogy teremtsek magamnak egy testet.
Mikor kinyitottam a szemem a tükörből már egy új arc nézett velem szembe. Olívaszínű blúz volt rajtam, a fejemen fekete kalap, tűzött virággal és szalaggal. Az arcvonásaim egy koreai és nyugati nő keverékének látszott, nem tudtam egyértelműen rasszhoz kapcsolni. Gyönyörű formájú ajkaim voltak, ízlésesen kirúzsozva és csak nagyon enyhe smink volt rajtam, épp csak annyi ami még jobban kiemeli a szépségemet."

"részletesebben megnéztem magam benne, a fejem köré valami fekete, csipkés szélű rongydarab volt csavarva és koromfoltok borították az arcomat. "

"A tükör elé léptem és belebámultam: nem teljesen az én arcom volt. Az állam sokkal hegyesebb, a fejem felső része sokkal szélesebb volt. Ilyen háromszögletű hatást keltett. A bőrömet nyúzottnak találtam. A szemeimet alig bírtam nyitva tartani mert szó szerint leragadtak az álmosságtól. Illetve nem én magam voltam álmos, hanem csak a szemeim. Az ujjaimmal erőszakkal széthúztam a szemhéjamat és próbáltam őket nyitva tartani. Az íriszem lehetetlen szögben felcsúszott, a szemgolyóm szép fehér volt. Próbáltam pislogni és fókuszálni a tekintetem, ez eleinte nehezen ment, de aztán helyükre kerültek a szemeim, és immár tisztán önmagamra tudtam nézni, nem volt szükség hogy az ujjaimmal tartsam őket nyitva."

"A tükörhöz lépek és beletekintek. A kép eleinte homályos, pislognom kell hogy tisztuljon, de határozottan felismerem magam benne. A vonásaim azonban nem szabályosak. Elnagyoltak, a szemeim távol ülnek egymástól, különösen az orrom furcsa: széles és lapos, olyan neandervölgyi hatást kelt az egész. A hajam is hosszabb, tépett szálú."

"Kimegyek a folyosóra, és az ottani nagy tükör elé álok. Kék felső van rajtam, a vállaknál elég lenge, kicsit nőiesnek hat, a többi ruha is olyan mintha csak magamra hánytam volna mindent amit a szekrényben találtam. Vastag keretes szemüveg van rajtam, a fejem vertikálisan lapított és középen homályos, nem tudok részleteket kivenni. Orrom egyáltalán nincs. A hajam torzonborz. Ahogy bámulom magam, valami robbanásféle tör ki belőlem, mintha öklendeznék, vagy mintha a tükör szét akarna törni. Nem lep meg, máskor is tapasztaltam effélét, a tekintet rögzültsége okozza."

"Belenézek a tükörbe és látom benne magamat: Én vagyok, de kezd szétfolyni az arcom. A jobb szemem lefolyik a pofacsont környékére, elég bizarr. A bal szemem helyén üres folt van. A bőrömet merített papírhoz hasonló massza borítja, mely nagy darabokban válik le belőle. Nagyon koncentrálok hogy megtartsam önmagam látványát, de beborít a sötétség. Azonban kis időre sikerül megszilárdítanom magam és újra kivilágosodik, hogy aztán ismét sötét hulljon rám."



UTAZÁSOK

"Tükör... Mit kezdhetnék vele még? Utazás... A tükör világok közötti átjáró is lehet... Egy próbát megér. Hangosan kimondtam: vigyél egy másik világba! Először megint nem történt semmi, aztán éreztem hogy ujjaim alatt a tükör megvonaglik, cseppfolyóssá válik és elnyeli a kezem. Ha a tükör nagyobb lett volna az egész testemmel beleolvadtam volna, így azonban furcsán függtem rajta, csuklóig eltűnt kézzel. Ez így nem lesz jó, koncentrációm megtört és átkerültem az ébrenlét világába..."

"Hozzátapadok a tükörhöz. Karommal, lábammal, egész testemmel át akarok nyomulni rajta, közben azt recitálom hogy a tengerparton akarok lenni. Felidézek egy homokos partot, a hullámzó tengert, stb. De a tükör nem változik, szilárdan ellenáll, az arcbőrömön érzem a hidegségét és keménységét."

"A tükör nem volt más csak egy fénylő felület. Gyerünk a tengerpartra! - mondtam hangosan és fejjel előre nekilódultam (egy tengerparti helyszínt vizualizáltam korábban, ez volt a cél ahová menni szerettem volna). Nem az történt amire számítottam, nem váltottam álmot, helyette viszont nagyot csattant a fejem és elestem. Rendesen sajgott a homlokom felső része, fájdalmasan tapogattam és nem értettem miért nem sikerült. A tükör is kongó hangot adott ki az ütközéskor, ...és imbolyogva felálltam. Talán a tükörrel volt a baj, meg kellene próbálnom egy másikkal....Ebben sem láttam semmit. Most óvatosabb voltam és a bal kezemet megpróbáltam átnyomni a felületén. Az ujjaim behajlottak, szilárd felületet tapintottak. "

"Odaléptem elé és bal karomat kinyújtva megérintettem. Tapintásra hűvös volt és szilárd. Amit azonban furcsálltam hogy csak a kezemet tükrözte vissza, azon a ponton ahol megérintettem, maga a testem egyáltalán nem látszott, holott én láttam magam (mostanra már a testem is normális volt). Miért lehet ez? - gondolkodtam el. Talán az érintés az oka, a tükörfunkciót ez kelti életre, de csak az adott ponton. Bárhogy legyen is, inkább a gyakorlatra kezdtem koncentrálni: elképzeltem a tengerpartot, nem merülve túlságosan bele a részletekbe, inkább a fő jellegzetességekre figyelve. ...Aztán egy húzást kezdtem érezni a testem középpontján, éreztem hogy elindultam valami felé, bár még mindig csak egy helyben álltam. A tükör teljesen elfeketedett, már a kezemet se láttam benne. A tengerpart, a tengerparton akarok lenni! - mondogattam. És akkor a távolból sirályok énekét hallottam, a tenger zúgását és arcomon éreztem a sós levegő érintését. Nagyot lélegeztem belőle. Egy pillanatra fényesség vakított el, de aztán újra csak a tükör fekete felszínét láttam. Még jobban koncentráltam. És a következő pillanatban elszállt a lábaimból az erő, szédülés és erős fejfájás fogott el, összeestem és csak remélni tudtam hogy ott ébredek fel. De sajnos csak az ágyamba érkeztem."

"Odaálltam a tükör elé és eszembe jutott, hogy először vizualizáljam a helyet ahova menni szeretnék és csak utána próbáljak átkelni rajta. Meg kell említenem hogy a tükör rendesen tükrözött mindent a helyiségből, láttam a bútorokat és a különféle tárgyakat, a felszínén sem volt semmi rendellenesség. ....belebámultam a tükörbe. Próbáltam felidézni a tengerpartot, hullámokat, homokos partot képzeltem el. Először nem történt semmi, aztán kis idő múlva remegés futott át a tükör felszínén, a szélei nyúlós feketévé változtak, középen pedig fehér, egyre terjedő fényesség tűnt fel. Úgy érzékeltem hogy középről indul a vibráció. És akkor megláttam, a kép kitisztult és a tükörben ott volt a tengerpart! .....Az izgatottság soha nem érzett erővel öntött el, próbáltam amennyire lehet nyugtatni magam. Most fontos hogy megőrizzem a higgadságomat. Hogy is mondta fortis? Engedjem hogy behúzzon magával. Néztem a partot és elengedtem magam, lazítottam. Valami átcsapott rajtam, megszédültem, majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, beborított a sötétség, olyan volt mintha leütöttek volna és mikor kinyitottam a szemem, ott voltam a tengerparton! "

"Önmagamat nem láttam benne, holott minden mást rendesen visszatükrözött. Még azokat a tárgyakat is amik mögöttem voltak és elvileg takarásban kellett volna lenniük tőlem. Egyszerűen nem voltam látható a tükör számára. Ismét felidéztem a tengerpartot, látni nem láttam semmit, viszont rögtön meghallottam a tenger morajlását és a levegő felfrissült. Korábbi félresikerült tapasztalatom miatt nem mertem a tükörbe meredni, és más módszerhez folyamodtam.
Rájöttem hogy valójában az álomváltás nem lehet olyan nehéz, de talán én túl nagy feneket kerítek a dolognak, és talán a tükör is felesleges segédeszköz. Amire igazából szükségem van az a puszta vágy. Így elfordultam a tükörtől, pár lépést távolodtam és a nappali közepére álltam. Kinyújtottam a bal karomat, enyhén begörbítettem az ujjaimat és elkezdtem lassan, az óramutató járásával megegyező irányba forogni. Majdnem mint egy dervis. Mozognom kellett, csak ennyiben voltam biztos. A lábaimat nem kellett mozgatnom, rájuk is néztem és csodálkozva láttam hogy mozdulatlanok.
Megértettem hogy elegendő a forgásra gondolnom és megtörténik. Csuda érzés volt! A testem egy aranyfényű jelenéssé változott, melybe fehérebb sávok vegyültek. Viszont a kezem, amivel a forgáspontom közepét jelöltem feketés volt, lilás árnyalatokkal. Fura volt hogy nem szédülök, emlékeztettem magam hogy ezt mindenképp jegyezzem majd fel. Ellenben a korábbiakhoz hasonlóan megjelent a rosszullét: erősödő fejfájás, húzás a testem közepén, és a bal karom zsibbadása (valószínűleg mert túl mereven tartottam kinyújtva).
Éreztem hogy fokozatosan kezd kimenni az erő a lábaimból, mindjárt összeesek, a térdeim berogytak, felrémlett előttem egy pillanatra a tengerpart képe, aztán elestem és minden sötétségbe borult."

"Pár méterre előttem ott volt a falitükör amellyel korábban már kísérleteztem. Odaálltam elé. Azon viszont már meg sem lepődtem hogy önmagamat nem látom benne, ellenben a nappali tárgyait visszatükrözi. Ugyanaz az eset mint a korábbi alkalmakkor (ezen érdemes lesz mélyebben elgondolkodni). Továbbra is az volt a szándékom hogy a tükör segítségével váltok álmot, de most jobban fogok figyelni a részletekre. Emlékeztettem magam hogy nem szabad lekötnöm a figyelmemet egy pontra, ezért miközben próbáltam megeleveníteni a tengerpart képét, a tekintetemet időnként a tükör más-más pontjára vetettem, sehol se horgonyozva le sokáig pár másodpercnél tovább és pluszban még a kezeimre is ránéztem. Ez a módszer segített hogy fenn tudjam tartani a látványt és a tudatosságot magát.
Érdekes volt hogy a kezeim nem változtak, holott olvastam már olyat hogy másként nézhetnek ki a különböző alkalmakkor mikor ránézel. De nem, ugyanazok voltak mint az álom elején: teljesen valódinak tűntek. Kétszer tértem vissza a kezeimre, azok nem is változtak, a tükör viszont igen. Kezdett elsötétedni a felszíne, olyan lett mint az obszidián. Közben folyamatosan mantráztam hogy a tengerparton akarok lenni. Aztán megéreztem az ismerős húzást, de ezúttal jóval erősebben. Mintha présbe fogtak volna, egy nálamnál sokkal nagyobb erő szinte összelapított. Az egész testemben éreztem a nyomást. De közben próbáltam lokalizálni az erő központját és valahol a testem közepén éreztem. Bármi is hat rám, az onnan ered vagy arra hat közvetlenül.
Megindultam a tükör felé, átjáróként akartam használni. A húzás fokozódott és odatapadtam a felszínére. Kellemesen hűvös volt és szilárd. Úgy tapadtam rá mint egy kilapított légy és próbáltam "megolvasztani" legalábbis azt szerettem volna ha magába szippant, ha enged a nyomásnak. De nem történt semmi ilyen, továbbra is makacsul ellenállt. Olyannyira hogy féltem még eltörik. Aztán egy rövid pillanatra felderengett előttem a tengerpart képe, hullámok és pálmafák ringatóztak, még a homokot is érezni véltem a lábujjaimmal. De sajnos hamar eltűnt és sűrű feketeség váltotta fel, ami elborított teljesen. Elvesztettem az eszméletemet."

Másutt (2021.07.23.)

Hőhullámok, vibrációk és örömteli izgatottság. Végre, már úgy vártam! Komolyan, ennél transzcendensebb érzés nincs a világon. Csak hagyni hogy a rezgések kitöltsenek sejtről-sejtre! Aztán a lebegésre gondoltam, hogy úgy lépek ki, de nem történt semmi. Végül nagy lendületet véve, egyszerűen felálltam és kiléptem a fizikai testemből. Tettem pár lépést aztán visszanéztem, hátha ott találom az ágyon az alvó testemet, de csak gyűrött lepedőket láttam. A kezeimre néztem, semmi különöst nem fedeztem fel rajtuk, viszont a helyszín megváltozott, már nem a szobámban hanem az unokatestvéreim szobájában voltam. Nem értettem hogy kerülök ide, bár gyanítottam hogy a hasonló elrendezés lehet az oka... Most a házukban indultam el felfedező útra. 

Fura volt, egy lényegében idegen házban, idegen holmik között. Az előszobából kinéztem, olyan kora reggeli idő lehetett, a nap csak lágyan sütött. A ház csendes volt, félhomály és árnyékok ültek meg mindent. Az álomtér szilárd volt, nem okozott problémát fenntartani, igaz többször teljesen elborított a sötétség, de erős szándékkal benne tudtam maradni és visszahozni a látványt. Sokat segített a stbalizilásában hogy  időnként a kezeimre néztem. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, hiába törtem a fejem, itt nem voltak előkészített álmodási feladatok. 

Visszatértem a szobába és eszembe jutott hogy egy korábbi tapasztalatomban az álmodó testemben érzékeltem a vibrációkat. Most ezt újra megpróbáltam. Igaz kicsit aggódtam hogyha a testemre gondolok, akkor az visszaránt, akárhol is vagyok. De nem történt ilyesmi. Megálltam a szoba közepén és a testemre fókuszáltam. Szinte azonnal jöttek a rezgések. Nagyon élveztem őket. Aztán a kezeimmel egyenként megérintettem a csakráimat, hogy egyáltalán léteznek-e? Kíváncsi voltam vajon a vibrációkat lehet-e egy forráshoz kapcsolni? A rezgések ott voltak a testemben mindenütt, de ahogy koncentráltam, egyértelműen érzékelni lehetett a központokat. Ezeken a helyeken a rezgéseknek mélysége volt, nyomása. Feltűnt hogy a figyelem által intenzívebbé lehet tenni az energiaáramlást. És különös, de lelki szemeimmel sötétnek láttam a központokat, olyanok voltak mint egy-egy fekete lyuk.

Abbahagytam és valami produktívabbat akartam csinálni. Mi lenne ha álmot váltanék? Azaz helyszínt. Alig gondoltam rá, mintha a valóságok elcsúsztak volna egymáson, vagy ugrottam volna anélkül hogy megmozdultam volna, otthon találtam magam a szobámban. Hú, hát ez ennyire könnyű? Minek erőlködtem akkor annyira régen? Aztán "visszaugrottam" és ismét unokatestvéreim házában voltam. Most eszembe jutott hogy elmehetnék a tengerpartra is. Itt már variálni kezdtem és úgy döntöttem átzuhanok oda. Megálltam egy helyben és egyszerűen hagytam magam eldőlni mint egy szobor. Azt képzeltem hogy amint földet érek, már a parton leszek. De csak annyi történt hogy megütöttem az orrom a szőnyegen, továbbra is a házban maradtam. Feltápászkodtam.

Stabilizáltam, kezet bámultam, összekaptam magam. Egy macska feküdt az egyik bútoron. Odamentem hozzá és megsimogattam. Arcomat is odadörgöltem hozzá. Kedves volt. Kimentem az udvarra. Itt láncon volt egy kutya. Szöges nyakörve volt. Ez már kis félelmet keltett bennem, izgatottan követett, mintha meg akarna harapni. Tudtam hogy csak a félelmem vonzza. Távolabb álltam. Találkoztam elhunyt öreg nénikémmel is, de nem foglalkoztatott igazán mert csak egy álomalak, egy emlékkép volt számomra. Odabentről aztán ugatást hallottam és eszembe jutott a macsek, hogy talán a kutya megtámadta. Nem bírtam volna elviselni a látványt, azt kívántam hogy a kutya pusztuljon. És valóban, ahogy beértem, a kutya ott feküdt döglötten, nyál csorgott a szájából. Elégedett voltam. Tudtam hogy az elmém úgy alakította ezt a spontán történést ahogy szerettem volna, de azt is tudtam hogy a könnyebb utat választottam. Úgy értem a kutya pusztulása egy gyorsmegoldás volt a problémára, egy rögtönzés és igazából arról árulkodik hogy nincs semmi fantáziám.
 
A tengerparti álomváltást még nem engedtem el és felidéztem hogy fortis említette még régen hogy keresni kellene egy képet és engedni hogy az behúzzon. Na kép az nem volt, viszont bekapcsoltam a tévét és keresgélni kezdtem az adások között. Találtam is egy megfelelőt. Klasszikus, idilli képek voltak egy trópusi öbölről. Pálmafák, napfény, homok. Az adás szemcsés volt és időnként szakadások keletkeztek a képben. Máskor fekete-fehérré változott. Figyeltem, próbáltam elengedni magam és a részévé válni a jelenetnek. De nem sikerült áthelyezni magam oda. Feladtam és odamentem az ajtóhoz. Mögötte volt egy szekrényke, tele volt sok apró tárggyal, de csak nagyon távolról voltak ismerősek. Magamra terelődött ismét a figyelmem és érzékeltem szexuális izgalmam ágaskodását... Rájöttem hogy csak a szokásos reggeli rutin szivárog be az álomba. Neszezést hallottam a ház másik részéből. Ha most bejönne a nagynéném, álom ide, álom oda... Ébredés.

asd94 írta:"Elmémmel megpróbáltam felerősíteni a vibrációkat. Próbáltam irányítani őket, hogy kissé felerősödjenek, de mint az első alkalommal is, hallottam (de nem éreztem), hogy a szívem vadul ver, és ez megtörte a gondolatmenetet, és a vibrációk eltűntek." (Robert Peterson, Testen kívüli élmények)

Megjegyzés: Mások is beszámoltak már a szív környékén tapasztalt erős lüktetésre, de az nem a szív, hanem a szívcsakra felerősödött működése.

Másik könyvében írja: 

"Another common variation is when it seems like your heart starts beating wildly out of control, like it’s going to explode in your chest... However, on many occasions, I’ve forced myself back to full consciousness only to find it was a false alarm: my heart was, in fact, beating normally or even slower than normal."

Szóval igen, az a bizonyos szívcsakra megtévesztő lehet. Ő szkeptikusabban közelít a témához és se a vibrációknak se a csakráknak nem tulajdonít nagy jelentőséget, vagy figyelmen kívül hagyja, holott véleményem szerint nincs ennél fontosabb. A tudománynak nincs válasza, vagy egyszerűen mindent hallucinációnak könyvel el. Kényelmes megoldás, könnyebb mint fontolóra venni az ezoterikusok több évezredes tapasztalaton alapuló tudását.

2019.01.06.
"Beléptem a fürdőszobába mikor hirtelen erős fájdalom hasított a fejembe és egy áramütés szerű érzés szaladt át a testemen. A világ elsötétült előttem és elájultam. Később visszamentem és láttam hogy a lámpabúra eltörött és a villanykörte kiégett. Rájöttem hogy valószínűleg a legrosszabb pillanatkor léptem a fürdőszobába, a testem valahogy zárta az áramkört és az energia rajtam keresztül vezetődött a földbe. "

Anno ezt az álmot egy alvás közbeni fejfájással magyaráztam, ami még mindig egy opció, de lehetett egy "csakra kisülés" is. Már ha létezik ilyesmi. Túl sok energia áramlott rajtam keresztül..? Annyi biztos hogy az energia gyakran elektromos érzetet kelt.

2021.07.30

Már kezdtem feladni, mikor sokadik visszafekvésre jöttek a rezgések. Itt külön le kell jegyeznem hogy a megfelelő relaxációt elérni nagyon nehéz, a gondot főleg az okozza hogy a testet takarékra tegyük. Az izmok feszülése időnként kibírhatatlan, és amit csak fokoz hogy úgy érzed ha nem mozdulsz meg mindjárt megőrülsz. Hol meleged van, hol fázol, hol levegő után kapkodsz, hol meg akarsz fulladni a nyáladtól. No de ennyi elég is volt a panaszkodásból. Végül sikerült teljesen ellazulnom és elárasztottak a vibrációk. Mindig alulról kezdődik és felfelé halad. Talán leginkább a villanyborotva rezgéséhez hasonlít. Kizártam minden gondolatot, elmerültem benne, hagytam hogy kitöltse minden porcikámat. Kellemes volt, megnyugtató. Kis idő után megpróbálkoztam a kilépéssel.

Elképzeltem hogy lebegek és egyre könnyebbé válok. A vibrációk enyhültek (ha nem figyelsz rájuk akár meg is szűnhetnek!), közvetlenül kilépni nem sikerült, azonban hamarosan látni kezdtem. A tudatom fókusza a fejem fölé került és láttam magamat amint alant fekszem, illetve a szobámat. Meleg, bársonyos fény vett körül. Az asztrális testemet viszont nem láttam, csak a nézőpontom került kívülre. Ezt kis csalódásként fogadtam és más technikát próbáltam meg. Fantommozgást végeztem a jobb karommal, azaz megpróbáltam kiemelni az asztrális karomat a fizikaiból. Itt a nehézséget az jelentette, hogy a fizikai test mozdulatlanságát ne törjem meg, úgy kellett kiadnom a mozgás parancsát hogy közben mozdulatlan maradjak, tehát külön kellett választani a két érzetet, azaz testet. Csak az asztrálissal mozgok... 

Végül sikerült és láttam amint könyökből fel-le mozgatok egy szellemkart. Átlátszó volt, alig lehetett kivenni a körvonalait. Mintha szürkés cigarettafüstből alkották volna. Természetesen a fizikai szemem be volt kötve, mikor azt írom hogy láttam, azt az asztrális látásra értem... Nem igazán tudtam hogy válasszam el a teljes testemet, belekapaszkodjak valamibe, felfelé vagy lefelé lebegjek... a fizikai testem nehézkessége átsugárzódott még ebbe a relaxált állapotba is, de végül aztán nagy lendületet véve oldalra hengeredtem. Kint voltam, és lepottyantam a földre az ágy mellé. Átlátszó, aranyfényű testben voltam. Az ágyra pillantottam, de összegyűrt takarókon kívül nem láttam semmit. Itt eszembe jutott a tegnapi eszmecsere és sejtettem hogy az asztrális térben vagyok, ezért nem látom a fizikai valóságot. Mindegy.

Felkeltem és stabilizáltam. Kéznézés, dörzsölés, szemforgatás. A szobámban voltam kétségkívül. Baromira zsúfolt volt minden. Ismeretlenül ismerős tárgyak tömkelegét láttam a polcokon. Arra gondoltam hogy itt van minden ami valaha megfordult a kezemben. Mi több, ahogy néztem az egyik szekrényt, előttem alakultak ki újabbnál újabb holmik a semmiből. Végül giccses, rózsaszín és vásári lett az egész. Elfordítottam a fejem és az álmodási feladataimmal akartam foglalkozni. Ám nehézséget jelentett fenntartani a helyzetet, hiába koncentráltam elvesztettem az irányítást és elsötétült a világ. 

Egy álomba kerültem, de a tudatosságom megmaradt. Zajlottak az események körülöttem, nem avatkoztam be, csak figyeltem. Egy iskolaépület volt, főleg nők vettek körül, folyt az üres fecsegés az asztaloknál. Azt hiszem a történet szerint átmenetileg be voltunk zárva, vagy odakint nem volt biztonságos, mindenesetre itt kellett maradnunk az épületben. Lényegtelen. Leültem az egyik padhoz, aztán hamarosan ez az álomkép is eltűnt és újfent az ágyban találtam magam. Újra éreztem a rezgéseket. A gyökércsakránál felerősödött a rezgés. Azt kezdtem figyelni és szándékosan egyre több energiát pumpálni oda. Orgazmushoz hasonló érzés keletkezett. Vörös fénygömböt láttam a területen. Nagyon kellemesen izgató volt, de a félútnál tovább nem vittem tovább az érzést. 

Nemsokára felébredtem.

Sok betegeskedés után próbáltam újra elérni a rezgéseket. Hiszem hogy mindennek ez a kiindulóalapja. A rájuk való figyelés által fel kell erősíteni a vibrációkat és azokat meglovagolva bárhová el lehet jutni, akár álmodni, akár projektálni akarunk. A csakrákon keresztülfolyó energia és a tudatosság együtt adja meg a kellő löketet. 
Egy alkalommal türelmetlen voltam, nem vártam meg amíg a rezgések felerősödnek és felfelé gondolva magam haladtam egyre feljebb, ki a testemből, ki a házból, fel egyenesen az űrbe. A Holdra akartam eljutni. Sötétség vett körül, csak éreztem, nem láttam ahogy felfelé haladok. Végre megérkeztem a Holdra. Feltápászkodtam a talajról és csak szürke, poros, halott felszín terült el előttem. Nem sokáig maradhattam, és gyanítom ez a földönkívüli utazás ihlette a folytatást. 
Hamis ébredésbe kerültem. Az ágyban feküdtem, majd könyékre támaszkodtam. Kora reggeli szürkület volt. A telefonom felé tapogatóztam, de ott volt mellette a karórám és egy másik óra is. Mindegyik más időt mutatott. Újra és újra megnéztem de az idő nem stimmelt, ebből rájöttem hogy valszeg álmodhatok. Az ajtó alól éles fény tört a szobába. Nagyon erős félelem árasztott el. De különös módon ez nem annyira az én félelmem volt, mintsem inkább valami külső erő ami ezt sugározza ki magából. 
Azt kezdtem hinni hogy odakint földönkívüliek vannak, kis gonosz szürkék. Egy részem pánikolni akart, másik azonban józanul mérlegelte a helyzetet és inkább kíváncsi volt. Ez a felem győzött és résnyire nyitottam az ajtót. A folyosón, a földön egy hideg, fehér, erős fénnyel égő lámpa hevert. Ez világított be a szobámba. Olyan volt mint egy fekete kürt, nem tűnt ismerősnek. A ház néma volt, nem láttam senkit. Meg is nyugodtam meg nem is, hiszen a különös lámpát akár az ufok is itthagyhatták, az hogy nem látom őket még nem bizonyítja hogy nincsenek is a közelben...
Ébredés.

2022.06.05

A visszaszámlálós módszert használtam az éberség fenntartásához. Bár meztelenül feküdtem és csak egy vékony takaró volt rajtam, de nagyon melegem volt. Nem izzadtam, csak forróság volt az egész testemben, különösen a lábfejeimben. Aztán egy elektromos borotva hangjához hasonló rezgés kezdődött, amit mélység és távoli zúgás kombinációjának éreztem. Amikor elérte a csúcspontot, kinyitottam az asztrális szemeimet és láttam. A fizikai szemeim be voltak kötve, szóval tévedés kizárva. A hátamon feküdtem és felfelé bámultam a mennyezet felé. Két füstszerű szellemkart vettem észre amint ott lebegtek felettem. A szellemujjaim mozogtak, mintha simogattak volna valamit. Lefelé pillantottam és láttam hogy a karok a vállakból nőttek ki, míg a fizikai párjuk az oldalam mellett hevertek. Tehát a karjaim már elváltak a fizikai testtől.. Hogyan lépjek ki teljesen? Forogjak el mint egy farönk a vízen? Végül nem bonyolítottam a dolgot és egyszerűen csak felültem. Átlátszó voltam mint az üveg, az asztrális felsőtestem merőlegesen ült a fizikain. Visszanéztem hogy megfigyeljem az alvó testet, izgatott voltam, lelkesített ez a kettősség, hogy itt is vagyok meg ott is. Az alvó test moccanatlanul feküdt az ágyon. Most fel akartam állni, és a jobb lábamat már ki is emeltem, mikor sajnos külső zajok megzavartak és felébredtem - azaz visszatért a tudatosságom a fizikai testbe.

2022.06.12
Kezdődő paralízis: merev végtagok, lábaknál langyos melegség és a kezdődő vibrációk lágy érintése, mint egy lepke szárnyainak suhogása. Tudtam hogy hamarosan beindulnak a dolgok, de mégis meglepett mikor hirtelen kint találtam magam a ház előtt. Ugyanabban a félig fekvő-ülő pózban lebegtem mint amiben feküdtem. Valahol belül durvának éreztem ezt a váltást, mintha megrántották volna a lelkemet. A végtagjaim merevsége eleinte itt sem engedett fel, változatlan pózban repültem felfelé a kert irányába. Mintha egy erő hajtott volna, nem szándékoltam a repülést, csak vitt a lendület. Mint annyiszor megfigyeltem, tündöklő napsütés volt, nyárias légkör. Megállapítottam hogy minden mennyire valóságosnak tűnik, nem volt semmi bizarr, oda nem illő részlet. A diófák lombozata költőien ringatódzott. 
Magam elé emeltem a kezeimet és alaposan megszemléltem őket: rendben voltak, leszámítva egy halovány fehéres aurát. Az futott át az agyamon hogy a kéznézés alapvetően egy álomgyakorlat, de meg voltam róla győződve hogy ez egy AP és emiatt felesleges a kezeket bámulnom. Ami persze képtelenség, mert nincsenek megkötések hogy mit csinálj egy tapasztalásban. Viszont megerősített a tapasztalat asztrális jellegében az a momentum, hogy ismét láttam a régi, ma már lebontott garázsunkat. Itt feltűnően jó állapotban volt még. De nem álltam meg nézelődni, mentem tovább, ám sajnos valahol a diófák alatt elvesztettem a kontrollt és felébredtem.