Én és a világ

Szellemi szemmel akkor tudunk látni, ha van olyanunk, vagyis ha már kifejlesztettük magunkban.
Nem szenvedéssel, az biztos. Fájdalom, szenvedés olyankor van, amikor nem látjuk meg, amit már megláthatnánk. Arra esetleg jó, hogy arra sarkaljon minket, hogy keressük a kiutat a megrekedtségünkböl, de önmagában a szenvedés nem fejlesztö hatású. Aki könnyebben változik, kevesebbet szenved.
A hosszú tapasztalat a hátunk mögött, az jó lehet, de csak akkor, ha ezekből helyes következtetéseker vonunk le. Ha rosszul értelmezzük őket, millió tapasztalat se visz előre egy jottányit se. Bár azért előbb-utöbb talán csak rájövünk arra, hogy valamit nem jól gondolunk.
Az élet ezer meg ezer ébresztő jelet küld. Eredménytelenül. Tompán elmegyünk ezek meĺlett, és nem ébresztjük fel magunkat. 
A vágyódás a világ megértésére szerintem szintén segít. Csak sok hamis választ kínálnak, érthető, ha keresőként sok időt töltünk el ezek között bolyongva. Amíg az igazságra rá nem találunk, szomjasak maradunk.

Efi írta:Szellemi szemmel akkor tudunk látni, ha van olyanunk, vagyis ha már kifejlesztettük magunkban.
Nem szenvedéssel, az biztos. Fájdalom, szenvedés olyankor van, amikor nem látjuk meg, amit már megláthatnánk. Arra esetleg jó, hogy arra sarkaljon minket, hogy keressük a kiutat a megrekedtségünkböl, de önmagában a szenvedés nem fejlesztö hatású. Aki könnyebben változik, kevesebbet szenved.
A hosszú tapasztalat a hátunk mögött, az jó lehet, de csak akkor, ha ezekből helyes következtetéseker vonunk le. Ha rosszul értelmezzük őket, millió tapasztalat se visz előre egy jottányit se. Bár azért előbb-utöbb talán csak rájövünk arra, hogy valamit nem jól gondolunk.
Az élet ezer meg ezer ébresztő jelet küld. Eredménytelenül. Tompán elmegyünk ezek meĺlett, és nem ébresztjük fel magunkat. 
A vágyódás a világ megértésére szerintem szintén segít. Csak sok hamis választ kínálnak, érthető, ha keresőként sok időt töltünk el ezek között bolyongva. Amíg az igazságra rá nem találunk, szomjasak maradunk.

Egyetértek, a szenvedés már a következménye egy folyamatos "érdektelenségnek" (most hirtelen erre nem találok jobb szót, ha megvan, kijavítom). 
A kérdésem oka az, hogy látszólag vannak, akik gyerekkortól "előnyben" vannak, megmagyarázom. 
Gyerekkoromban, fiatal felnőtt koromban azt gondoltam, hogy hátrányban vagyok a dolgaim miatt. Ma már máshogy látom. 

Amióta az eszemet tudom, természetes számomra, hogy van egy láthatatlan része a világunknak, spontán asztrális utazás, lucid álmok, előző élet jelenetei, energia érzékelés stb. 
Ezek egyrészt nagyon zavaróak voltak, de ugyanúgy el is indítottak egy keresésben, ami az én esetemben nem egy hobbi volt, nem divatos akartam lenni, és fancy ezoterikus körökben mozogni. A részemről ez élet+halál kérdés volt, mert vagy van mindenre magyarázat, vagy nos...khm...személyesen is megismerkedem a hazai pszichiátriával. 

A kérdés az, a férjemmel miért nem történik ilyesmi? Vagy a szomszéddal? 
Érted a gondolatmenetem? 

Úgy érzem, nem, látom, hogy vannak, akik kicsit többet kaptak kezdetektől, mások viszont kőkeményen be vannak az anyagba ágyazva. 
Ez nem teszi ezeket az embereket különlegessé, inkább sokkal fájdalmasabbá ezt az élet tapasztalatot. 

Mit mond erről Rudolf Steiner? (A kérdésem őszinte, persze csak akkor válaszolj, ha van időd, meg kedved.)

Nem biztos, hogy egyértelműen így lenne.  Ok, ezt egy filmben hallottam, amiben azt állították, hogy a fájdalom szüli a varázslatot. Jártam egy csoportba, ahol csupa olyanok voltak, akik valamilyen módon többet érzékeltek a világból, mint egy átlagos ember. Azt hiszem elmondhatom, hogy ezek többségének, ilyen vagy olyan módon, de traumákkal volt terhelt az élete, már gyerek koruk óta.

Veszna írta:

Efi írta:"Van valami az emberben, ami megakadályozza, hogy szellemi szemével lásson. Egyelőre nem is ezért van a világon. Az ember az, amivé érzékszervei által válik. Értelme csak magyarázója és bírálója érzékeinek. Az érzékek rosszul teljesítenék feladatukat, ha nem esküdnének közléseik hűségére és csalhatatlanságára. Természetes, hogy a szem a saját álláspontja szerint feltétlen valóságnak tartja látási észleleteit. Rossz, amelyik nem ezt teszi. S a maga szempontjából igaza is van. Ez igaz akkor is, amikor az ember szellemi szeme már felnyílt. A szellemi szem csak hozzásegíti őt ahhoz, hogy a fizikai szemmel látottakat magasabb megvilágításban lássa. Nem tagadja annak a valóságát sem, amit fizikai szemével látott, csak a látottakból egy azelőtt nem észlelt új fény árad. Most tudja, hogy azelőtt csak egy alacsonyabb rendű valóságot látott. Ugyanazt látja most is, de egy magasabb rendű valóságban, a szellembe ágyazva. Most az a fontos átérzi-e azt, amit lát? Akinek csak a fizikai világgal szemben vannak eleven érzései, az a magasabb valóságot délibábnak, puszta fantáziának látja. Érzései csak a fizikai világhoz igazodnak. Légüres térben mozog, ha a szellemi képleteket akarja felfogni. Ezek visszahúzódnak tőle, ha utánuk nyúl. „Merő” gondolatok. Gondolja őket, de nem él bennük. Csak képek, de megfoghatatlanabbak az elsuhanó álmoknál. Az ő valóságával szemben csak ködképek, eltűnnek az érzékei által közvetített szilárd, önmagában jól megépített valóság előtt. Másképpen van annál, aki érzéseit a valósággal szemben megváltoztatta. Számára a fizikai valóság elvesztette abszolút biztosságát, feltétlen értékét. Nem kell, hogy érzékei és érzései eltompuljanak. De kezd kétessé válni feltétlen uralmuk. Valami egyébnek adnak teret. A szellem világa kezdi ezt a teret élettel betölteni."

(Rudolf Steiner) 

Arra vagyok kíváncsi, hogy mi az a pont ami bekapcsol,  egy "alvóban" és ez ahhoz vezet, hogy a szellemivel lásson. 
Ha körbenézek a környezetemben szinte csak olyan olyan embereket látok, aki csak a fizikai szemükkel látnak és akarnak látni.
Hol a gyújtópont?
Életek, tapasztalatok sora? 
A tudás, hogy a materiális vágyak nem elégítik ki az éhséget bennünk? Fájdalmak sorozata?

Számomra is örök rejtély, hogy mitől függ az, hogy az egyik ember keres, a másik meg nem. Aki keres, az talál, ezt tudjuk. De ki az, mitől függ az, hogy valaki keres? 
Valszeg előző életek itt bejátszanak (?)

Néha a zodiákussal magyarázzák. Milyen jegy, milyen holdfázis melyik ház , hány perc meg ilyesmik. Ennek alapján valakire jellemzőbb, valakire kevésbé. Hát nem tudom, lehet tényleg lehet hatással, a pillanatnyi bolygóállások. Azt tudjuk , hogy a hold milyen mágneses hatást fejt ki az emberre is, szóval , lehetne ez is egy magyarázat.

Áprilia írta:

Veszna írta:

Efi írta:"Van valami az emberben, ami megakadályozza, hogy szellemi szemével lásson....

Számomra is örök rejtély, hogy mitől függ az, hogy az egyik ember keres, a másik meg nem. Aki keres, az talál, ezt tudjuk. De ki az, mitől függ az, hogy valaki keres? 
Valszeg előző életek itt bejátszanak (?)

Én is az előző életekben összegyűlt tapasztalatokra, tudásra gondolok. 
Talán csak annyi a különbség, hogy valaki fiatalabb vagy idősebb lélek.

fortis írta:Néha a zodiákussal magyarázzák. Milyen jegy, milyen holdfázis melyik ház , hány perc meg ilyesmik. Ennek alapján valakire jellemzőbb, valakire kevésbé. Hát nem tudom, lehet tényleg lehet hatással, a pillanatnyi bolygóállások. Azt tudjuk , hogy a hold milyen mágneses hatást fejt ki az emberre is, szóval , lehetne ez is egy magyarázat.

A belépési pontok (zodiákus) nem egy véletlen elrendezettség. Része a karmának, az előző életekből megmaradt energiának/lendületnek, ami továbbra is működésben tartja azokat a zárt láncolatokat (személyiség, megoldatlan kapcsolati gondok stb.), amiket minden nap észrevehetünk magunkon, ha alaposan és őszintén megfigyeljük magunk.

Hmm ien ez lehetséges Veszna.