Mai felismerés

A fizikai világ a gondolat anyaggá változott, szilárdult formája.

Az emberek kategorizálják, sokszor divathullám szerint, hogy a gondolatok, eszmék, könyvek, videók...minden ismeretterjesztő közeg, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív.
...de ezek 'élettelen' formátumok, önmagukban nem képesek változást előidézni, kárt okozni vagy fejlődést elősegíteni.
A fogadó, a recipiens az, aki tartalmat, életet ad ezeknek az eszméknek.
Vagyis, lehet, hogy az a könyv, amit a kezemben tartok közmegegyezés szerint tele van negatív eszmékkel, de az én reakcióm a tartalomra dönti el, mi lesz a további sorsa 'bennem'.
Kedvelem a mondanivalóját vagy esetleg megtanít arra, hogy ez nem az én utam és köszönöm de én most itt az ellenkező irányba indulok.
Mindkét esetben (negatív és pozitív reakció, elfogadás és ellenállás) tanulok valamit magamról.
Szembesülök azzal mi vagyok vagy mi nem vagyok.

Ha viszont kivonjuk a 'rendszerből' az oktatás akármilyen formáját (szervezett iskolai, adeptusi) akkor elvesszük az egyéntől a tükröt, és nem marad más, csak az eszmék vakon követése. Ez pedig azt jelenti valójában, hogy nem is követünk semmit, csak azt épp, ami az érdekünkben áll (biztosítja a Maslow féle piramis alsó mondjuk két szintjét, a fiziológiai szükségleteket illetve a biztonságot). Ez egy hamis létezés, követés, amivel azok, akik a hamis rendszert kitalálták tisztában vannak, míg a 'követők-kiszolgálók' már nem annyira, valószínűleg csak ösztönös, érzelmi szinten jelenik meg az életükben.

Ez van most körülöttünk, egy gondolkodni meg nem tanult tömeg, akik 'csak' ki akarják elégíteni az emberi létezés két alapvető igényét, a fiziológiai és a biztonságot.
Mert ők már a 'termékei' az előző generációknak, és az őket megelőzőknek...akiket megtanítottak 'félni', ha nem fogadnak el bizonyos eszméket, akkor nincs ennivaló és nincsenek biztonságban.
Ez az igazi tökéletes rabszolgasors, amikor nem vasbilincscsel de eszmékkel tartanak fogva egy bolygónyi tömeget.

Hol vannak azok az emberek, akik ha szembetalálják magukat egy információval, képesek egyéni, belső és független, komplex döntést hozni, hogy az jó vagy rossz nekik?
Hol vannak azok az emberek, akik szerint ezeknek az eszméknek nincsenek hatalmuk fölöttük?
Hol vannak az emberek akik a Szókratészi értelemben képesek gondolkozni és döntést hozni?
Hol vannak az emberek...?

Csak egyénileg megszenvedve vannak jelen a fejlődés morzsái. Tömegek számára ez nem lehetséges, túl feltűnő lenne, hisz ezen a bolygón az ember csak táplálék.

Nekem most az a felismerés jött még abból, amit írtál Veszna, hogy két út (vagy ha úgy tetszik, program) van: a szeretet es annak az ellentettje útja (én úgy tudom, tapasztalom, látom, hogy ez utóbbi eleve belénk van programozva - talán a “bukással”? -, nem tudom. Tehát a “szeretet” útjára kifejezetten, erőfeszítéssel át kell(ene) programozni magunkat). Ki mit választ. E tekintetben van/lenne a szabad akarat. A baj az, hogy ami eredetileg belénk van programozva, azt automatikusan csináljuk, nem választjuk. Azaz nem a saját életünket éljük, hanem egy hamisítványt.  Az automatizmus ellen kellene küzdeni (magyarán fejlődni, tudatosodni), hogy érvényesülhessen a szabad akaratunk. A legtöbben ezt nem csinálják (én is csak ímmel-ámmal, nem azért mondom), valszeg ezért nem találkozunk gyakran a szó nemes értelmében vett “emberekkel”.

Áprilia írta:Nekem most az a felismerés jött még abból, amit írtál Veszna, hogy két út (vagy ha úgy tetszik, program) van: a szeretet es annak az ellentettje útja (én úgy tudom, tapasztalom, látom, hogy ez utóbbi eleve belénk van programozva - talán a “bukással”? -, nem tudom. Tehát a “szeretet” útjára kifejezetten, erőfeszítéssel át kell(ene) programozni magunkat). Ki mit választ. E tekintetben van/lenne a szabad akarat. A baj az, hogy ami eredetileg belénk van programozva, azt automatikusan csináljuk, nem választjuk. Azaz nem a saját életünket éljük, hanem egy hamisítványt.  Az automatizmus ellen kellene küzdeni (magyarán fejlődni, tudatosodni), hogy érvényesülhessen a szabad akaratunk. A legtöbben ezt nem csinálják (én is csak ímmel-ámmal, nem azért mondom), valszeg ezért nem találkozunk gyakran a szó nemes értelmében vett “emberekkel”.

Pontosan arról beszélsz, ami hónapok óta itt van bennem! Őrület látni, hogy egymástól 'függetlenül' ugyanarra a következtetésre jutunk, pedig nem is ugyanabban a 'körökben' mozgunk!

Egyetértek a szeretettel, mint nevezzük úgy, alaprogrammal. Nem is születhetünk az ellenkezőjét megszemélyesítve, mert az maga a destrukció, és így nem lehet felnőni (általánoságban beszélek, biológiai szinten). Az élet, a természet maga bőség és szeretet.

Azt gondolom, hogy a szabad akaratot ott értjük félre, hogy ebből az életből indulunk ki és feltételezzük a legszélesebb körű szabadságot ebben a az életben.
Nyugodtan kijavíthattok, ha a nézőpontom nem helyes...
De én úgy látom, hogy a szabad akarat nem csak a számomra érvényes (Veszna) ...hanem a teljes lélek/test/elme/asztráltest/felsőbb én (folytatható szabadon) komplexumom számára. Erre innen, sosem lesz teljes rálátásom.

És amire rájöttem, rálátásom lett, nagyon lassan, lépésről lépésre, hogy itt minden program.
Minden pillanat már elkészült programokat ajánl fel, van választásom, de akár azt is választhatom, hogy kilépek ebből a programból.
Elmondom hogy látom.
Alsó középosztálybeli fehér nő vagyok, a tanulmányaim, a kapcsolataim, a munkahelyeim...de még a szellemi fejlődésem segédeszközei is egy egy már létező program részei.
Ezekhez a programokhoz érzelmeken keresztül kötődünk. Múltbéli traumák, boldog, nosztalgikus pillanatok nyújtják az ismerős kellemes/kellemetlen érzelmeket, amire ráhangolódunk...és huss, észre sem vesszük, de leéltünk egy életet! És ugyanezek a programok gyakran párhuzamosan futnak közeli családtagjaink életében is. Így félig aludva, csak követve a jól bejáratot programokat le lehet élni életeket mindenféle fejlődés nélkül.
Ami nem feltétlen rossz, mert így volt kitalálva, ez a fejlődés útvonala ki innen, tovább.
Csak egyet felejtettünk el az évezredek során és adtuk ki a kezünkből a gyeplőt...
És ez az, hogy rálátásunk legyen erre a folyamatra. A legnehezebb pillanatban is képesek tudunk lenni arra, hogy ne a programok szerint lássuk a világot, hanem egy belső középpontból, ahol a fent felsorolt éneim összefutnak.
...és mondhatom azt, hogy nem.
Most nem ezt választom. Nem megyek a világ után, vagy a megszokott rutinom után.
Most a békét, szeretetet, a tudást választom.
Kilépek a mókuskerékből. Mert 'látok'.
...és szerintem az egyik legszebb ilyen pillanat a nyugati kultúrkörben ez a mondat:
'Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.'
Ebben a mondatban minden benne van, amire szükség van, hogy továbblépjünk:szeretet, együttérzés és bölcsesség.
(A buddhizmus is ugyanezeket vallja.)

Teljesen szívemből szóltál! Bővebben kifejtve, mint én fentebb, de ugyanerre gondoltam én is, igen. 
Amikor megjelensz Veszna, velem mindig történik valami. Szerintem ez tőled jön. (Nagyon csúnyán fogalmazva) olyan vagyok ilyenkor, mint valami ingyenélő, aki hasznot húz belőled. Ezt úgy értem, hogy ilyenkor beindul bennem is a felismerési láncolat, valszeg átjön valami az energiádból, vagy valami ilyesmi.   

Áprilia írta:Teljesen szívemből szóltál! Bővebben kifejtve, mint én fentebb, de ugyanerre gondoltam én is, igen. 
Amikor megjelensz Veszna, velem mindig történik valami. Szerintem ez tőled jön. (Nagyon csúnyán fogalmazva) olyan vagyok ilyenkor, mint valami ingyenélő, aki hasznot húz belőled. Ezt úgy értem, hogy ilyenkor beindul bennem is a felismerési láncolat, valszeg átjön valami az energiádból, vagy valami ilyesmi.   

Reflektálva erre az 'ingyenélő' gondolatra...
Ez a rálátás, meggyőződés amit fentebb fejtettem ki, hosszú hónapok önmegfigyelése volt.
Ezalatt az időszak alatt rengetegszer az eszembe jutottál, és hogy vajon erről mi lenne a véleményed? Szinte kényszeresen magamban veled beszélgetve próbáltam megfogalmazni ezt az elméletet.

S hogy én hogy látom?
Szerintem ez közös munka volt. (Mint már sokszor.)
Ne ess a személyes lekicsinylés csapdájába, tévútra visz.
Szerintem valamiért (én a lelki család okra szavazok) egy magasabb szinten képesek vagyunk kommunikálni, mert azonos 'gyökerünk' van a szellemi világban. Nem adok tippeket, itt úgysem tudjuk meg teljesen az igazságot. Azt majd odaát.
De nem csak képesek vagyunk kommunikálni, de nagyon sokszor ugyanaz foglalkoztat minket. Úgy látom, hogy egy témát két radikálisan különböző oldalról, nézőpontból vizsgálunk meg, de a megoldás mindig 'egy'.
Ugyanazon az úton járunk, de a 'színpadi' kellékeink, történetünk nagyon különböző, lehet hogy nem is ugyanabban a felvonásban van jelenésünk. De mindketten tudjuk, hogy egy színpadon állunk, mert 'kiestünk' a szerepből...és most azon gondolkozunk mialatt a szövegünket mondjuk, hogy ez az egész mit jelent és hogy lehet ebből a szituációból kijutni.

Veszna, minden szavaddal egyetértek. Nagyon könnyen egymásra tudunk hangolódni. Ez a “közös munka” is annyira igaz lehet. 

Honnan tudod, hogy ez csak egy 'illúzió', egy szerkesztett világ?
Onnan, hogy minden mulandó és elromlik.
...és mostanában ez a folyamat fel is gyorsult.

(Csak az én véleményem, de meggyőződésem, hogy kezdetekben minden sokkal tovább tartott, legyen szó emberi értékről vagy egy asztalról.)

Még az idő is gyorsabban telik, mint régen.

Hogyan mondhatom azt magamról, hogy szabad akaratom van, ha tudatlan vagyok és nem ismerem a lehetőségeim?
A valódi szabad akarat a tudással/bölcsességgel jár kéz a kézben.

...de az is csak annyira igaz, amennyire limitálva vagyok egy közegre. Mint pl.Földi szabad akaratom van(3D).
Plejádokbéli szabad akaratom van (4D)...
A tudatosság ami egy helyhez köt, limitálja a szabad akaratom is.

Megbocsátani annak a másik embernek...
Ez sokszor nem könnyű.
De mi van ha nem megbocsátani akarok, hanem megérteni azt a helyzetet teljes valójában?
Az ő és az én szempontomból is?

Talán a megbocsátás megértés.

Veszna írta:Megbocsátani annak a másik embernek...
Ez sokszor nem könnyű.
De mi van ha nem megbocsátani akarok, hanem megérteni azt a helyzetet teljes valójában?
Az ő és az én szempontomból is?

Talán a megbocsátás megértés.

Ehhez az embernek lejjebb kellene adnia az egójából.

Veszna írta:Megbocsátani annak a másik embernek...
Ez sokszor nem könnyű.
De mi van ha nem megbocsátani akarok, hanem megérteni azt a helyzetet teljes valójában?
Az ő és az én szempontomból is?

Talán a megbocsátás megértés.

Ehhez az embernek lejjebb kellene adnia az egójából.

Veszna írta:Megbocsátani annak a másik embernek...
Ez sokszor nem könnyű.
De mi van ha nem megbocsátani akarok, hanem megérteni azt a helyzetet teljes valójában?
Az ő és az én szempontomból is?

Talán a megbocsátás megértés.

Én úgy tudom, hogy a megbocsátás egy cselekedet: nem hánytorgatjuk fel többé azt a bizonyos dolgot, nem emlegetjük magunknak sem és a másiknak sem, magyarán: elfelejtjük. Van is egy olyan Ige, mely szerint Isten, amikor megbocsátja a bűneinket, “arról többé meg nem emlékezik.”
Ennek persze lehet előfeltétele a megértés.

Áprilia írta:

Veszna írta:Megbocsátani annak a másik embernek...
Ez sokszor nem könnyű.
De mi van ha nem megbocsátani akarok, hanem megérteni azt a helyzetet teljes valójában?
Az ő és az én szempontomból is?

Talán a megbocsátás megértés.

Én úgy tudom, hogy a megbocsátás egy cselekedet: nem hánytorgatjuk fel többé azt a bizonyos dolgot, nem emlegetjük magunknak sem és a másiknak sem, magyarán: elfelejtjük. Van is egy olyan Ige, mely szerint Isten, amikor megbocsátja a bűneinket, “arról többé meg nem emlékezik.”
Ennek persze lehet előfeltétele a megértés.

Egyetértek azzal amit írtál, amiről én írtam, az a folyamat egy korábbi fázisa.
Ahhoz, hogy megbocsássak kell egy magasabb fokú 'intelligencia', és itt szeretet intelligenciájáról beszélek.
Az isteni szeretet a teljes elfogadás és megértés.

Ahogy máshol írtam a csakrákról, a csakrák működés sokkal bonyolultabb és összetettebb, ahogy most ismerjük. Tudjuk, a 'színek' fémjelzik (nem csak azok) a különbözőségüket, mondhatjuk, hogy az egész színspektrum alkot minket, ami az Egy-ből, a fehér fényből származik.
De gondolkodhatunk visszafelé is, ahogy a 'szinek' újra egyesülnek, hogy visszatérjenek az Egy-hez(ennek a folyamatnak az elején vagyunk).
Vagyis, egy magasabb szinten a csakrák dolgozhatnak párokban, mint pl.a zöld(szeretet, szív) és kék(kommunikáció, információ teljes spektruma).
Nekem ez jelentéssel bír, ugyanis a szeretet (zöld csakra) teljes a a kék csakra (kétirányú kommunikáció) munkájával.
Igaznak tartom azt, hogy a szeretet kéz a kézben jár a tudással.

Ezekről az 'isteni' fogalmakról írni nagyon nehéz, mert a 3D kommunikáció, a szavak mindent kőbe vésnek és bezárnak a 3.denzitásba.
De a mi célunk, hogy magasabb fogalmakat értsünk meg...
Hogy lehet túlnőni valamit, ha az eszközeid azon a szinten tartanak, amit túlnőni vágysz?

Nekem az a nagyon alap dolog jutott eszembe a megbocsátással kapcsolatban - ami már akkor is foglalkoztatott, amikor hívő lettem, nagyon sokat gondolkodtam rajta akkor is és arra jutottam -, hogy csak annak lehet megbocsátani, aki bocsánatot kér. 
Istentől is bocsánatot szoktunk kérni, ha vétkezünk. De ha nem kérünk, akkor hogyan és mit bocsásson meg? Ugyanígy van ez köztünk, emberek közt is. Jobbára azért nem működik a megbocsátás, mert az a másik - aki bántott - nem is kér bocsánatot. Ha nem is kér, akkor nem kap. A megbocsátáshoz a másik részéről először bűnbánat szükséges, aminek folytán bocsánatot fog kérni. Aki nem tart bűnbánatot, nem is kér bocsánatot, így nem is kap megbocsátást.

Áprilia írta:Nekem az a nagyon alap dolog jutott eszembe a megbocsátással kapcsolatban - ami már akkor is foglalkoztatott, amikor hívő lettem, nagyon sokat gondolkodtam rajta akkor is és arra jutottam -, hogy csak annak lehet megbocsátani, aki bocsánatot kér. 
Istentől is bocsánatot szoktunk kérni, ha vétkezünk. De ha nem kérünk, akkor hogyan és mit bocsásson meg? Ugyanígy van ez köztünk, emberek közt is. Jobbára azért nem működik a megbocsátás, mert az a másik - aki bántott - nem is kér bocsánatot. Ha nem is kér, akkor nem kap. A megbocsátáshoz a másik részéről először bűnbánat szükséges, aminek folytán bocsánatot fog kérni. Aki nem tart bűnbánatot, nem is kér bocsánatot, így nem is kap megbocsátást.

Ez kapcsolati szinte valóban így van. A hibázásnak/megbocsátásnak van egy folyamata, amit mi emberek rendszerint követünk.

Amiről én beszélek az inkább személyes szinten értendő.
Had mondjam el példával!

*Kölcsönadtam Julinak 2000 Forintot, mert egyedül él, és most nincs kihez fordulnia a nehéz időben, megbeszéltük, hogy következő vasárnap visszaadja.
Következő vasárnap Juli nem jelenik meg az istentiszteleten. És soha nem látom viszont, a 2000 forinttal együtt.
Mivel nem tudom, hol lakik Juli, nincs esélyem megbeszélnie vele a dolgot.
Szóval agyalok  
Milyen gondolatok juthatnak eszembe?
1. Juli egy közveszélyes csaló, aki pénzt csal ki emberektől. Ezt szándékosan teszi.
2. Juli valóban rossz anyagi körülmények között él, és ez az élet rányomja a bélyegét a gondolkozására. Csak az üss vagy fuss végletekben tud gondolkozni, őskori szinten él gondolati szinten.

Vagy ezer másik dolog lehet az ok. Viszont én itt vagyok magamnak és szenvedek a gondolataimatól.
Juli becsapott, hazudott, lopott tőlem. Elvesztem a bizalmam az emberekben. Keserűvé válhatok. Stb.

Ha Julit elrabolják az ufók, és sosem lesz esélyem arra, hogy bocsánatot kérjen...mi lesz velem?
Mindig itt lesz bennem ez a mérgezett nyíl, mert nem kértek tőlem bocsánatot így sosem tudok megbocsátani?
Ezzel csak magam mérgezem.
Nekem nincs szükségem arra, hogy egy ember ember bocsánatot kérjen. (Persze nagyon örülök, ha meg tudjuk beszélni.)

Ez amúgy true story
Elmondom, hogy reagáltam, amikor megértettem a megbocsátás rámeső részét.
Juli hibázott, szembe ment azzal az etikai kódexxel amit rendszerint betartunk.
Ez jelentheti azt, hogy nem jutott el egy olyan szintre SEM erkölcsileg, ahol ezt megtanulta.
Vagy lehet, hogy SZÁNDÉKOSAN gonosz.
Mindkét esetben egy olyan részében él a teremtésnek, ahol akaratlanul vagy szándékosan elzárja magát az isteni szeretettől.

Ezt kell meglátnom és megértenem. Hogy vannak emberek, akik nem ott élnek ahol én.
Ők egy másik utat választanak.
Isten engedi nekik. Ki vagyok én, hogy emiatt mérgezzem magam?
Az ő tudatlanságuk (mert csak tudatlan lehet az, aki előfordul istentől, még a gonosz is) nem ránthat engem magukkal.

Az ember mérgelődik ha becsapják, de sztán elmúlik , már nem érdekel. Viszont a tanulság  az megmarad, azt nem felejted el.