Érdekes történetek

A történet bizarr, ráadásul az utóiratot, mintegy magyarázatot "komponáltad hozzá". Azt gondolnám az írói pálya eléggé messze áll Tőled.
Már a vasorrús történetnél is elállt a szavam, mennyire az álmaidra ( mint tapasztalat) támaszkodsz....most is.

Ezeket Fortis írta?
Hú, még jó, hogy nem szóltam le őket! De amúgy nem is magukat a történeteket akartam kritizálni, csak egy epés megjegyzést fojtottam magamba arról, hogy minek beszélünk kitalált történetekről úgy, mintha azok igazak lennének? Csak aztán azt gondoltam, akinek kedve telik benne, beszéljen róla, én ugyan mért kifogásolnám?

El tudom amúgy képzelni, hogy ilyen kis részletekből egy regény szülessen, vagy egy film. Még érdekes is lehet.

efi írta:Ezeket Fortis írta?
Hú, még jó, hogy nem szóltam le őket! De amúgy nem is magukat a történeteket akartam kritizálni, csak egy epés megjegyzést fojtottam magamba arról, hogy minek beszélünk kitalált történetekről úgy, mintha azok igazak lennének? Csak aztán azt gondoltam, akinek kedve telik benne, beszéljen róla, én ugyan mért kifogásolnám?

El tudom amúgy képzelni, hogy ilyen kis részletekből egy regény szülessen, vagy egy film. Még érdekes is lehet.

Ahh, az epés megjegyzést nem tudom kihagyni. Nem tudok meseországban élni, nincs "mese"......én kérek elnézést.
Film? Most értettem meg miért nem tudom az utóbbi 10 évben filmet nézni.....

Ezek a történetek nem az én szerzeményeim . A Life network nevű tv csatornán szoktam látni őket néha , és emlékezetből idéztem be a történeteket ahogyan megmaradtak . Amúgy azt hiszem elég jól sikerült azokat visszaadni
A történetek ugyan filmeknek minősülnek akár egy dokumentum film , és a történet végén akiket mesélőként említettem azok egy pap , egy pszichológus és két boszorkány . Hol az egyik hol a másik elemzi a történetet .
A műsor címe Rejtélyes történetek .
De lehet nem hozok belőle már többet , elég gagyinak tűnnek , csak azt hittem szeretni fogjátok majd őket .

Nos a megjegyzések is ezeknek az embereknek a véleményei . A történet leadása közben hol a pap fűz hozzá gondolatot , hol a pszichológus , hol a született boszorkányok . Sajnos minden nem ragad meg az én fejemben sem csak amit le tudtam írni megjegyzésként .
Kivéve néha mint ahogyan Te is Párduc Cica , amikor felhoztad az álmodás lehetőségét . Ezt a felsoroltak egyike sem vette elő a tarsolyából de nagyon találónak véltem ennél a második történetnél , azért hajaztam rá , hogy igazad lehet és számomra is ez lenne a leg kézenfekvőbb magyarázat . a többiekkel szemben . Sajnos maga a történet nem adott ennek hangot , de nekem tetszett a gondolatod , ezért írtam fentebb neked amit írtam .

Nos, a történetet Te írod a látottak alapján. Azt gondolom nem adod vissza hűen ezeket a történeteket. Nemcsakhogy elnagyolt, de a történetek hiányosak is.
Mindkét történetnél megfigyelhető ez, pont ezért gondoltam, hogy Te írod.
Ami tetszik bele veszed, ami nem,azt kihagyod. Igy a történet, mint ahogyan az álmaid is nem mutatják az egész képét. Ami annyit tesz a Te szűrődön keresztül követhetjük a történetet. Ez olyan, mintha elmesélnéd nekünk momdjuk a Ben Hur-t, kihagyva azokat a részeket, ami Neked nem tetszik.

Nos, kedves Párduc Cica eszem ágában sincs kipróbálni. Valójában ha ezeket a történeteket láttam volna, kb. egy mondatban le tudtam volna irni a lényegét. De pontosan azért nem nézek tv-t, mert semmi hírekre, 0 törtenetekre nem vagyok kíváncsi.
Nem régen olvastam, - hogyha nem olvasol tájékozatlan vagy, ha olvasol félre tájékozott. Ez igaz a tv-re is.
A hireket, történeteket ( valós eseményeket) nem a médiából kell szerezni.

Jól van Mayra , te így látod megteheted .
Elég kritikus a hozzáállásod , de hát mit várhatnék én tőled.

fortis írta:Jól van Mayra , te így látod megteheted .
Elég kritikus a hozzáállásod , de hát mit várhatnék én tőled.

Persze, hogy kritikus. Főleg a kutyás eset óta.
Tudod, adva van az esedékes személy látásmodja+ az íróé+ a forgatókönyv íróé+ a szerkesztőé+ rendezőé + a szinészé, hozzájön a néző, majd a néző, mint elbeszélő.
Emlékeztek arra a játékra, amikor van 15 játékos, az első súg valamit a mellette álló fülébe, ő tovább adja, majd így tovább. A tizenötödikhez pedig már valami egészen más jut el? Na, amikor egy filmet elmesélsz pont ugyanaz játszódik le. Tulajdonképpen az eredeti törtenethez már alig van köze.

Párduc Cica írta:
Érdekes, nekem a gonosz szellemes variáció eszembe sem jutott, és ez - ha jól belegondolok - aggasztó. Merthogy az az értelmezés sokkal kézenfekvőbb. Miért nem az jutott az eszembe??!!! Segítsetek!
[/justify]

Az előző lap alján tettem fel az idézett kérdést, talán elkerülte a figyelmeteket (nem baj!). Esetleg, ha valaki válaszolni szeretne, idehoztam, de ha nem szeretne, az sem baj...

Párduc Cica írta:
Az előző lap alján tettem fel az idézett kérdést, talán elkerülte a figyelmeteket (nem baj!). Esetleg, ha valaki válaszolni szeretne, idehoztam, de ha nem szeretne, az sem baj...

Mert nincsenek gonosz szellemek??
A gonoszság kifejezetten emberi tulajdonság.
Kisértés van, gonosz szellem nincs.

Párduc Cica írta:

Párduc Cica írta:
Érdekes, nekem a gonosz szellemes variáció eszembe sem jutott, és ez - ha jól belegondolok - aggasztó. Merthogy az az értelmezés sokkal kézenfekvőbb. Miért nem az jutott az eszembe??!!! Segítsetek!
[/justify]

Az előző lap alján tettem fel az idézett kérdést, talán elkerülte a figyelmeteket (nem baj!). Esetleg, ha valaki válaszolni szeretne, idehoztam, de ha nem szeretne, az sem baj...

Nos ha nem ismertem volna a történet végén annak lényegét , magam sem gondoltam volna gonosz szellemre . Egyszerűen csak arra gondoltam volna , hogy egy földi halandó bele szeretett egy túlvilági lénybe vagyis a srácba . Miért is ne , nem tartom lehetetlennek .
A történet végén a megjegyzésben elmondták , hogy ez nem szerelem volt , hanem bosszú olyan ártatlan nőnemű lényeken , akik bedőltek a fiú csapdájába.
Hogy miért nem jutott eszedbe a gonosz szellem , vagy lény fogalma ? Azt hiszem azért , mert általában mindenki magából indul ki , és feltételezem inkább a szerelmi viszony lebegett előtted , mintsem hogy a srác halálos bosszúja .

fortis írta:...feltételezem inkább a szerelmi viszony lebegett előtted...

Azon belül is inkább a találkozásaiknak a mikéntje (álom).

Párduc Cica írta:

fortis írta:...feltételezem inkább a szerelmi viszony lebegett előtted...

Azon belül is inkább a találkozásaiknak a mikéntje (álom).

Igen ezen érdemes elgondolkodni .

fortis írta:Nos igen , első alkalommal valóban elaludt . De a többi esetben ezt nem említették a mesélők . De amúgy számomra is ha álmodásban történtek volna a dolgok érthetőbb lenne . De a néni a falúban azt mesélte , hogy sok fiatal lány halt meg ott a magas parton , akiket ez a fiatal katona késztethetett az ugrásra szerinte . Tudod elgondolkodtató , hogy esetleg valóban álmodásban történhetett minden és ez esetben lehet számukra nem volt különbség az álmodás és ébrenlét között .

Hogy mi a tanulsága nekem ? Nos a számomra az , ha úgy nézzük ahogy kifejtetted és ahogyan magam is el tudnám képzelni ezt az egészet , hogy ha álmodásban történt minden , akkor az álmodásban is meg lehet halni ha nem elég tudatos az ember . Ez esetben kihathat ez a fizikai valóságra is és fizikailag is meghalhat az ember . De mi történik magával a testtel ? Hogy kerül oda a part sziklái alá a test ? Mert ugye ha álmodásról van szó , akkor a test voltaképpen pihen . Itt egyéb gondolataim is támadtak .
1 / Ha az ember álmodásban van , akkor a fizikai teste teleportálódhat egyik helyről a másikra esetleg .
2 / Ha álmodásban van az ember , ez oly módon is lehetséges , hogy közben ébren is tevékenykedhet .

Azt hiszem a kettes ponthoz tán az alvajárás hasonlíthat a legjobban . Ebben az esetben egyszerre mindkét világban jelen lehet az ember . A különbség csupán a tudati szintben , az éberségben különbözhet .

szia Fortis!

amit az álmokról írsz, hogy álmodóként is meg lehet halni, és ilyenkor a fizikai test is meghal, nos ez IGAZ. ami nem igaz, az az, hogy a tudatosság ettől megvédene. a halálos álomcsapdák egy része kifejezetten a tudatos álmodókra "vadászik"...

ám amiről ez a történet beszél, az nem az álmokról szól.

a kísértetek, a bosszú álló szellemek léteznek... és kb. ehhez hasonlóan viselkednek. a megoldás a szellem feloldása a bosszú alól, és ezáltal a fizikai világhoz való kötődés alól, ám ehhez olyan hatalomra van szükség, amivel csak kevesen rendelkeznek...
gonoszság...
sok mindent láttam már életemben, de igazán gonosz dologgal nem találkoztam. rosszakarattal, ártó szándékkal igen. valódi gonoszsággal - nem.

sok mindent láttam már életemben, de igazán gonosz dologgal nem találkoztam. rosszakarattal, ártó szándékkal igen. valódi gonoszsággal - nem.

-

a gonoszság mint kinyilvánúlt és mint leggyakoribb - az kérlek -

az Isten Tagadtatás!
-

A MEGVÁLTÁS TAGADÁSA!
-
ez a komplex - ENGEDETLENSÉG! - A SZAKADÁS!

-
ez elég hatékony találka, a világ minden lettlégyen embere - találkozott már vele!
-
TE! - NEM?

a hitetlenséggel találkoztam.
azzal, hogy az ember nem hisz.

de a tudatos tagadással NEM.
nem ismerek olyan embert, aki szembe fordult Istennel, miután találkozott vele, megtapasztalta létezését.
nem. a Tagadással (figyelem! - a tagadás Tudatosságot feltételez!) nem találkoztam.

a Biblia beszél a bukottakról. azokról, akik a Tagadásban léteznek. én nem találkoztam velük.
bár meg kell vallanom, nem is vágyom a velük való találkára.

leszek olyan elveteműlt és azt állítom - kezdhetjük; Péterrel egészen napjainkig sokan cselekedtek így...........és cselekszenek így.
naponta.
-
abban egyet értek bár nem ezt fejtetted ki. ez egy nagy - HINTA!
-
LÓDÍT és MEGÁLLÍT!
-
belendít és lefékez, s folyton ismételteti ezt a folyamatot.
-
fel, le, esek, kelek.......>
-
a tudatos és akaratlan cselekvés - nézetem szerint, gyújtópontját tekintve ugyan az.
-
mert; tudatosan tagad az akaratlan is. - valahol és valamikor. figyelmeztetve kellett legyen.....az esély biztosított mindenki számára - A KIUGRÁSHOZ!

óh, Elek!

mi a Tagadás?
Péteré? akkor a hitetlenség Tamásé?

Péter kőszikla. Tamás meg az esély a boldogságra.
ahogyan azt mondottuk volt: hinta-palinta.
az orra esés, és a talpra kecmergés (néha külső segítséggel) itt most nem játszik.

a Tagadás Luciferé. ezért szokás a Gonosszal azonosítani...
Isten tudatos tagadása a találkozást követően egyszer és mindenkorra. Tudatosan választott út, megbánás, visszafordulás nélkül. a Lélek, és önmagunk, igazi önvalónk sárba tiprása, tudatos elárulása, áruba bocsájtása.

tartom: nem találkoztam ilyennel.

közelítsük meg akkor az elejétől.
a leg-elejétől...
-
ki volt Isten és ki volt a kísértő?
-
kicsit kiverheti a biztosítékot de, felmerűlhet a kérdés. Isten a szeretet istene oly annyira? hogy képes volt a szeretetért, bűnbe ejteni a világot?
vagy még durvábban filózgatva?
-
egy és ugyan az a személy? mindkettő? amit mi kettőnek vélünk?
-
nem egy vulkánikus mezőn járunk...nem kell félni - csak a vakságtól!
-
nos.....?

Isten az Egy.

ám aki egyedül van, nem ismerhet csak úgy önmagára.

Lucifer? nos ő is csak egy szerep. egy szerep, amit Isten játszik, talán azért, hogy önmagára ismerjen, talán azért, hogy a sötétben ólálkodó mumussal haza szólítsa eltévelygő kicsiny szikráit, vagy esetleg azért, hogy a sötétben a kicsiny szikrák is felismerhessék saját belső fényük igazi színét, erejét, ragyogását. kitudja? én tuti nem. igaz, komolyabb szerep Lucifer, mint bármelyik emberi kicsiny szikra, de attól még ők Egyek...

viszont ha ők Egyek, akkor a végső tükörben a Jó és a Gonosz végül értelmét veszti. mert az ezerszínű-színtelenre akarja rávarrni a feketét és a fehéret, ami ugyebár nem megy.

ezért nem találkoztam én a gonosszal. mert nem tudom csak a gonoszt látni... azok a fránya kérdések, valahogy mindig visszaküldenek az iskolapadba.

igen.
okos dolgokat szólsz. nem képezi vita tárgyát ha, igen az azért van mert; tényleg - "szerep" minden. ( Shakespeare megfogalmazta - minden egy nagy játék, az élet is az! egyetlen játék! ))))
-
a "leosztás" elfogadása akkor a nyikorgó "sarokvasunk" - egyet értek.
-
talán ha, az elhívás tekintetében és annak kellő időben történő felismerésében segíthetnénk - valamiként....akkor mozdúlna ki ez a tarthatatlanság, az Ő maga helyzetéből.
- számtalan ötlet és verzió között - Jézust favorizálhatnánk, a Zsengét" az útat törőt.
-
tegyük. szabad. tehetjük.
-
ELENGEDJÜK a nekünk egyébb okokból jobban tetsző "formákat", s felvesszük a számunkra "kiszabottat"!
-
ide születtünk, erre a földrészre és ebbe a közegbe.
- ma - a jövőért!

igen.
-
azt ne feledd, azért az - IGAZSÁG = (egyenlő) SZERETET!
-
önazonosság.
-
Isten, Aki az Atya és a Fiú Jézus, Aki a Megváltó-Megszabadító-Megtartó és a Szent Szellem Aki Az Elküldött Vígasztaló-Segítő-Tanító . Az! AZONOS ÖNÖN MAGÁVAL!
-
ÉRINTETLEN!
-
így és ebből az aspektusból látható a "MÁSIK".
-
jó a jóban avagy rossz a rosszban - elszakította magát, bele helyezvén a mindent - EBBE. - AZ ENGEDETLENSÉGBE!
-
következésként az engedelmesség "A" MEGSZÜLETETT - míg az engedetlenség a portáló, a változó és a megújulásra kényszerülő.
-
képzeld el - mire én ezt megértettem.
-
A SE ISKOLA, A SE TANÁR, A SE TANULÓ - környezetemben...!
-
igen! - vért pisíltem...és így szenvednek kb. 7 milliárdnyian - még......

senki sincs egyedül, Elek.

ölelés.

.......

"Kukkantó manó már megnőtt és megerősödött, ezért elmehet kincset keresni. Az édesapja átnyújt neki egy ásót és így szól:
- Mostmár felnőtt vagy. Sok szerencsét a kincskereséshez.
Kukkantó fogja az ásót és elindul. Egyre mélyebbre hatol a hegy gyomrába. Szorgalmasan tekintget jobbra és balra, nehogy elszalassza a kincset.
Útközben más törpékkel is találkozik. Ők is ásót tartanak a kezükben. Van közöttük egy törpelány is, aki sok kis copfba fonta a haját. Valamennyi copfjába virágokat és gyöngyöket font. Kukkantó a legszebb mosolyát villantja a törpelányra és így szól:
- Azt hiszem, megtaláltam a kincset, amit kerestem."

Ez a Kukkantó manós nagyon aranyos volt , igazán tetszett és azt hiszem nagy igazságokat is rejt magában a története .

"A dél-karolinai sivatagban hajtottam autómmal, több száz kilométerre a legközelebbi várostól. A Nap magasan állt felettem, a hőség fojtogató volt, és alig csillapította a lehúzott ablakokon át beáramló levegő. A volán mögött töltött hosszú órák után rám tört a szükség, és megálltam, hogy könnyítsék magamon.
Épphogy csak kiszálltam a kocsiból, amikor valami különleges, furcsa érzés lett úrrá rajtam. Hallottam a sivatag mormolását. Habár már órák óta ezen a tájon utaztam, a magnóból szóló zene és a vezetéssel járó megterhelés elnyomta az elhagyatott vidékből áradó, egyedülálló erőt.
Miután elvégeztem a szükségemet, készen álltam utam folytatására. Még több mint négyszáz kilométert kellett megtennem aznap, hogy megérkezzek a legközelebbi bálnavédelmi területhez.
A sietség ellenére is megálltam egy pillanatra, hogy körülnézzek. A sivatag hangja semmilyen, általam ismert dologhoz nem volt fogható. Vibráló, rezgő csend érzetét keltette bennem. A Napot hirtelen pár magasan szálló felhő takarta el, és minden kékesszürke árnyalatot öltött. A körülöttem lévő növényzet mindössze pár alacsony bokorból, és tipikus sivatagi kaktuszból állt. Messze nyugatra, a távoli hegyek sötétkék színben pompáztak, de azt képtelen voltam megállapítani, vajon van-e rajtuk bármilyen vegetáció. Hirtelen az a gondolatom támadt, hogy érdekes kirándulás lenne elsétálni a hegyekig, keresztül a sivatagon. Azonban az adott pillanatban erre sem időm nem volt, sem a környéket nem ismertem kellőképpen, és a rajtam lévő lábbelit sem túrázásra tervezték; úgyhogy ez az ötlet részemről nem volt több kósza kívánságnál. Megfordultam, és elindultam vissza az autóm felé.
És ekkor valami egészen meglepő dolog történt. Egy pillanatra elveszítettem az irányérzékemet. Teljesen összezavarodtam. A testem elindult a hegyek felé, míg az egóm, az események ilyetén fordulata láttán, így szólt: „Óh, szóval mégiscsak sétálsz egyet a sivatagban? Tudod jól, hogy nincs erre időd, azonkívül ez még veszélyes is lehet.” Mire énem egy másik része így felelt: „Csak egy rövid séta - nem tart sokáig.” Közben a testem, anélkül, hogy erre az elmémben lejátszódó párbeszédnek - monológnak a legkisebb figyelmet szentelte volna, csak ment tovább. Ahogy gyalogoltam, kellemes meleg árasztott el: biztonságban éreztem magam, nyugodt és békés hangulatba kerültem. Felfrissített a testemen végigcsorgó izzadság. A hegyek továbbra is nagyon távolinak tűntek. Tudtam, hogy hiába is akarnám, nem érhetem el őket, és ezzel a tudással képes voltam minden aggodalom nélkül tovább gyalogolni, arra gondolva, hogy bármikor, amikor csak akarok, visszatérhetek a kocsimhoz. A testi erőfeszítés hatására végül eljutottam arra a pontra, amikor egóm elhallgatott. Amikor abbahagytam a gondolkozást, semmi különös nem történt - csak gyalogoltam tovább, a gyaloglás öröméért. A hegyek mintha már egy kicsivel közelebb kerültek volna. Időnként pár másodperc erejéig újra meg újra visszatértek a gondolataim, figyelmeztettek, hogy a hegyek még mindig nagyon távol vannak, és semmi esélyem nincs elérni őket: Az egyik ilyen pillanatban hátrafordultam, és láttam, olyan messzire jutottam utamon, hogy már teljesen szem elől vesztettem az autómat. Aztán újra beborított a csend, és én csak mentem tovább. Megigézett a sivatag, és ahogy gyalogoltam, magam is a természet részévé váltam. Semmi nem ösztönzött arra, hogy továbbmenjek: egyszerűen csak ebben a helyzetben találtam magam, és az egyetlen dolog, amit tehettem, az volt, hogy megyek tovább. A hegyek minden egyes megtett lépéssel egyre jobban vonzottak, és egyre nagyobbnak tűntek, ahogy közeledtem feléjük. Nem tudtam, vajon képes leszek-e elérni őket, de mivel nem is érdekelt, hogy odaérek-e, csak mentem tovább - csak még egy lépés, csak még egy, még egy...
A csökkenő napfény felhívta figyelmemet az idő múlására. Már majdnem bealkonyodott, mire a hegyek lábánál találtam magam. Ahonnan álltam, roppant magasnak tűntek, és egy szinte teljesen függőleges, puha, instabil anyagú partfal meredt előttem az ég felé. Végül mégis ideértem, anélkül, hogy ezt tudatosan eldöntöttem volna. Véghez vittem azt, amit pár órával korábban még lehetetlennek tartottam. Arra gondoltam: „Rendben, ha már itt vagyok, feljebb mászom egy kicsit, csak hogy jobban lássam a tájat.” Mászni, vagyis pontosabban szólva kúszni kezdtem felfelé a sziklafalon, úgy érezve magam, akár egy puma a saját természetes környezetében. Feszült várakozás lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy vár rám valami odafent, és úgy éreztem, még sötétedés előtt el kell érnem a sziklatetőt. Nem tudtam, mit keresek, de az ösztönzés világos volt. A sivatagban gyaloglással eltöltött órák a megnövekedett érzékenység fogékony állapotába juttattak el, és anélkül, hogy az elmémet használtam volna - ami az adott pillanatban amúgy is csak arra lett volna jó, hogy halálra rémüljek - tudtam, mit kell tennem. Aztán lenéztem, és megláttam, milyen magasra másztam: egyetlen hiba, egyetlen rossz lépés, és többé nem hagyom el élve ezt a helyet. Mindazonáltal boldog voltam, és testem ébersége minden egyes megtett lépéssel egyre fokozódott.
Megérkeztem a hatalmas fal tetejére, és felfedeztem, hogy az igazi, a hegy lábától nézve láthatatlan emelkedő csak most következik. A távolság nagy volt, de ez a hegyoldal jóval kevésbé volt meredek. Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem.
Épp szürkületkor értem el fel a hegytetőre. Maradt még néhány percem arra, hogy körbepillantsak, megnézzem az előttem elterülő világot, a pusztaságot és a természet háborítatlan birodalmát, mely oly távol volt az emberek gondjaitól. Előttem, a hatalmas sivatag mögött, megpillantottam Cortez tengerét. Ha megfordultam, még hatalmasabb sivatagot, és a Csendes-óceánt láttam. Úgy éreztem, valóban a csúcson vagyok, nem a hétköznapi, hanem egy mágikus világban, mely csendes és békés, ugyanakkor óriási és erővel teli. Tudatára ébredtem önnön jelentéktelenségemnek ebben a végtelenségben. Tudtam, hogy pontosan ugyanannyira vagyok fontos, mint az engem körülvevő bármely dolog, és boldoggá tett ez a tudat. Felidéztem mindennapjaim világát, és az a világ aprónak tűnt ebben a roppant határtalanságban. A lenyugvó Nap felé fordultam. A világ sötét, kékes árnyalatot öltött, melyben eggyé olvadt az ég, a tenger, a Föld, és saját lüktető szívem. Váratlanul úgy éreztem, valami feltör a Földből, keresztülárad a lábaimon és a gerincemen, egészen a fejemig, mint egy csiklandó érzés vagy az elektromos áram - valamiféle feszültség, ami mozgásra késztetett. Ahogy egyre gyorsabban mozogtam, úgy nőtt az energia intenzitása. A Föld megtanított egy titkára. Anélkül, hogy tudatosan elterveztem volna, ott találtam magam, őrülten rohanva egy helyben, kitárt karokkal, tenyeremet a Nap felé fordítva, újra és újra a magasba emelve fékezhetetlenül remegő combjaimat. Könnyek csorogtak végig arcomon. A világ vörösbe fordult. Valami felrobbant bennem, és átjárt a tökéletes felszabadultság érzése. Tudtam, mi a feladatom a világban, és teljesnek éreztem magam. A titokzatos valóság kitárta nekem egy ablakát, hogy vethessek egy pillantást sorsomra, és én örömmel fogadtam el azt."
(Victor Sanchez: Don Carlos tanításai)

 

Rélszlet a Feltétel nélkül - Unconditional című filmből . Nagyon megragadó ez a kis mese :
A sárgarigó

Egyszer régen , volt egy kis sárgarigó , aki csak éldegélt a napsütésben .
Órákig sütkérezett a fényben . De amikor eső jött , panaszkodott a mamájának .
Tudni akarta , hogy Isten miért adott a viharnak erőt , hogy elvegye a napot .
A mamája csak rá mosolygott és azt mondta : '- Egy nap majd megtudod , ha sétálsz egyet a felhőkön . "
Újra és újra esők jöttek és a kis sárga rigó újra és újra panaszkodott a mamájának .
Míg egy nap hatalmas vihar jött , és a mamája másképp válaszolt neki .
Azt mondta : " Az ott rád vár . De saját magadnak kell látnod . "
A sárga rigó meg volt rémülve . Még nem sokszor használta a szárnyait .
Mégis felszállt a nagy ismeretlenbe . De válaszok helyett villámlással , mennydörgéssel és üvöltő széllel találkozott . Attól félt , hogy darabokra szakad . Már azon volt , hogy visszafordul , mikor valami történt .
Áthatolt a felhőkön és amit ott látott szebb volt mindennél . És abban a pillanatban minden világossá vált a számára . Semmilyen vihar nem vette el a napot . A nap mindig ragyogott . Olyan volt , mint anyja állandó szeretete . Neki csak arra volt szüksége , hogy a felhők fölé repüljön .