Asztrális tapasztalatok

Ez egy régi tapasztalás:

Részleges elszakadás
Fejjel lefelé zuhantam nagy sebességgel. A világ körülöttem eleinte egy ködös, szürkés üres tér volt, melynek egyhangúságát csillagszerű fénypontok törték csak meg. A testem hasonlatos volt ehhez, olyan piszkos vízszerű, enyhén fénylő alak. A köd eloszlott és a szobám képe vizualizálódott. Teljesen tudatomnál voltam, ugyanis elalvás előtt asztrális gyakorlatot végeztem és örömmel állapítottam meg, hogy sikerült a kilépés. Azaz majdnem. A fejemet képtelen voltam elszakítani a testemtől. Tanácstalanul lóbáltam a kezeimet és lábaimat a levegőben úszva, miközben változatlanul hatott rám a zuhanó érzés. Boldog félelem árasztott el, mert egyszerre volt izgalmas a helyzet és ijesztő. Persze tudtam hogy a zuhanás egyfajta illúzió és valószínűleg abból fakad, hogy a fizikai testem próbál visszarántani, de féltem ha túl hirtelen érkezem meg, az sérülést okozhat. Erősen koncentráltam hogy kiszabadítsam a fejem és fékezzem az esést. Valamennyit enyhült a helyzet, a sebességem csökkent és sikerült csaknem fejbúbig leválasztódnom. Úgy is mondhatjuk hogy mindössze a koronacsakrám tartott vissza. Aztán elvesztettem a kontrollt, a koncentrációm megtört és "beleestem" egy közönséges, sodró álomba.

Ilyesmiről már mástól is hallottam, hogy a fejnél, ( korona csakra) nem sikerül leválasztódni.  Ebből arra következtetnék, hogy minden csakrának fel kellhet pörögve lennie ahhoz, hogy az ember teljes körűen kiléphessen a testéből. 
Gondolom a könyv magyarázatot adhat erre is, este elkezdtem olvasgatni, de hamar bele aludtam.  Azért jó a téma, majd tovább olvasom. 
Van itt még valami . ha jól emlékszem olyasmiről írt, hogy az asztrális térben ritkán találkozunk  másokkal.  Én erre rácáfolnék, ha tudnám, hogy mi az a pont, vagy helyzet, amikor elmondható, hogy egy álomból az ember asztrális tapasztalatba mehetett át, vagyis AP-be. 
- Kezdésnek itt volna Mandula tapasztalata.  Feltételezni merném, hogy az a nő ott még egy álom szituációban jelenhetett meg, és Mandula csak aztán projektalt.  De az a baj, hogy álomnak nem lehetett tiszta álom, mert akkor arról tudott volna, ellenben az átkelése sem a tiszta fizikai tudatából indult. 
- A másik kérdés, hogy mi lehetett az a cső?  Szóval jó lenne mindent tudni 

Médea írta: Teljesen tudatomnál voltam, ugyanis elalvás előtt asztrális gyakorlatot végeztem és örömmel állapítottam meg, hogy sikerült a kilépés. Azaz majdnem. 

Szerintem itt tulajdonképpen az elválás lehetett az ami sikeres volt, és a kilépés az ami nem, ahogyan írod is. de az elválásnak mindenképpen meg kelhetett történnie, különben nem élted volna meg ezt a tapasztalatot.

Szóval visszatérnék erre a kérdéskörre, mert ez irtóan foglalkoztat most. 
Szóval ha éber állapotban csúszol át, akkor AP, ha álomban vagy, akkor tiszta álom.  De írtak olyasmit is, hogy tiszta álomból is át lehet csúszni Áp-be, de akkor ezt itt most nem igazán értem. Ha így van, akkor nem pusztán az ébrenlétből való átcsúszás számítana annak, szóval hogy is van ez?
Na és mi van azzal, amikor alszol, és egyszer csak arra riadsz, hogy kint vagy a testedből?  Tudatos álomnak nem mondható, mert tisztában vagy vele, hogy nem álmodol.  A TÁ lényege meg pont az, hogy ezt tudod. Az AP meg szintén arról szól, hogy tiszta tudattal csúszol át. 
Médea ha tudsz, légyszi adj magyarázatokat erre.  Talán a könyvben is írnak ezekről, de ugye én még nem tartok ott.

fortis írta:Ahogy előre nézett a szemközti helység ablaka felé, egy átlátszó csőre lett figyelmes, ami tőle indult ki egyenesen  lebegve a téren át.

Ez lehetett az úgynevezett "ezüstszál" ami összeköti a fizikai testet az asztálissal.

Médea írta:

fortis írta:Ahogy előre nézett a szemközti helység ablaka felé, egy átlátszó csőre lett figyelmes, ami tőle indult ki egyenesen  lebegve a téren át.

Ez lehetett az úgynevezett "ezüstszál" ami összeköti a fizikai testet az asztálissal.

Ja ja, amúgy nekem is ez jutott az eszembe, csak elég fura egy nézőpontban lehetett ez így. 
Ha csak egy egyszerű álom lett volna, azt mondanám szülőcsatorna emlék, na de ez nem álom volt, ebben biztos vagyok. Már csak azért is, mert ő is.

fortis írta:1/ ...írtak olyasmit is, hogy tiszta álomból is át lehet csúszni Áp-be, de akkor ezt itt most nem igazán értem. Ha így van, akkor nem pusztán az ébrenlétből való átcsúszás számítana annak, szóval hogy is van ez?
2/ Na és mi van azzal, amikor alszol, és egyszer csak arra riadsz, hogy kint vagy a testedből?

1. Tételezzük fel hogy az asztráltér azonos az álomtérrel. Az AP-be való átcsúszást én a fizikai síkra való átkerülésként értelmezem. A tudatra ébredés mintegy kiváltja a testben a rendes ébredés folyamatát és ez lényegében kaput nyit a fizikai térbe. Éterikus energia áramlik át az asztráltestbe amitől a fizikaihoz nagyon hasonló térbe kerülsz, ezt nevezhetjük éterikus síknak.  Ezt az álmodó hamis ébredésként is megélheti, azzal a különbséggel hogy a tudatosságát általában elveszíti.

2. Az asztráltest elválása egy folyamat része, bármely fázisában fel lehet ébredni, persze az a legjobb ha végig tudatunknál vagyunk.

Magyarázatra 

Tűnj el a testemtől!

Ide írok egy régebbi tapasztalatot, amiről elmondhatnátok a véleményeteket. 

Szóval épp hogy elaludhattam, egy kora délutáni órában, amikor hirtelen arra riadtam, hogy az ágyam végében állok.  Ez egy kicsit meglepő volt, de mivel abban az időben sokat meditáltam is, meg a csakrák működését is erőteljesen érzékelhettem olykor olykor, nem lepődtem meg a jelenségen. Olyan helyzetben állhattam, ahogyan normál körülmények között is álltam volna, amikor felkelek az ágyról.  Nem kellett gondolkodnom a helyzeten, a tudatos álmokat ismerem, a hamis ébredéseket is, és asztrális projekcióban is volt már részem párszor.  
Épp, hogy örülni kezdtem ennek a tapasztalatnak, amikor vissza fordultam az ágy felé, hogy megnézzem az ágyon fekvő testemet, és ekkor  egy döbbenetes dolgot láttam. A fejem fölé tornyosulva egy sötét szürkés kicsit emberi formára emlékeztető tömör árnyéktestet láttam, amint valamit fölöttem matat.  Ettől nagyon megijedtem, és az első reakcióm az volt, hogy ráordítottam. 
Ezt nem tudom, hogyan műveltem, csak a tudatommal e, vagy másképpen, a döbbenet elterelte a figyelmemet erről, hogy ezt megjegyezhettem volna. 
- " Takarodj onnan !!!Takaródj a testemtől!! volt a reakcióm. 
- Aztán jött egy hirtelen gondolat, és azonnal stratégiát váltottam. 
- Szeretet energiát kezdtem el küldeni felé, és mintha azt mondogattam volna, hogy" szeretlek, és hogy gyere megölellek!, " hajtogattam. 
Minden igyekezetem az volt, hogy az árnyék lényt eltávolítsam a testemtől, hogy eltereljem onnan a figyelmét, de a lény nem mozdult, így nem volt más választásom, mint hogy lassan elkezdtem közeledni felé. 
-" Gyere szeretlek, és meg akarlak ölelni!"- kinyújtott karokkal közeledtem tovább. 
A félelem bennem irtózatosan erős volt, de leküzdöttem magamban, mert féltettem a fizikai testemet, és bíztam abban, hogy ezen a módon onnan eltávolíthatom. 
Közben elhaladtam a tükrös szekrény előtt, és azt konstatáltam, hogy én nem látszódom rajta, csak az ágyon fekvő test, és az árny sem látható.  A továbbiakban ezen nem volt időm gondolkodni, mert lassan odaértem a lényhez, és éreztem, hogy a figyelme rám összpontosul. 
Elérkezett a végső pont, karjaimat kinyújtva megpróbáltam átölelni a lényt, miközben azt hajtogattam, hogy szeretem és megölelem őt. 
Ekkor a lény hirtelen eltűnt előlem, talán a helyváltoztatása folyamatos lehetett, de ebben a szituációban nem képes az ember mindent pontosan nyomon követni, mint amikor csak mesélne róla. 
A szoba közepén lebegett a tükrös szekrény előtt, én ismét bele pillantottam a tükörbe, megállapítottam, hogy a tükörben csakugyan nem látható, és ismét kinyújtott karjaimmal elindultam felé. 
Ekkor egy gúnyos érzetet sugallt a lény, és mintha azt sugallotta volna. 
- " Csak nem képzeled, hogy ezzel legyőzhetsz! " - és hirtelen eltűnt a szoba közepéről. 
Én még ott álltam egy pár pillanatig, majd vissza zuhantam a testembe. Kinyitottam a szemeimet, és vegyes érzelmekkel gondoltam az egészre vissza, hirtelen nem tudtam, hogy örülnöm kellene e, vagy betojni a félelemtől, de végül is a gyakorlataimat ettől a tapasztalattól még nem fogtam vissza. 

Megjegyzés: Efi sárkányos  álma inspirált, hogy ismét beírjam ezt a tapasztalatot, mert hasonló szitunak vélném mint amikor ő a sárkánnyal szemben állt, a különbség csak az, hogy ez egy asztrális tapasztalat, míg Efié egy jól sikerült álom volt. 
A füstszerű árnyék gomolyagról azóta sem tudok, és fogalmam sincs mi lehetett az, ha volna ötletetek erre, azt leírhatnátok.

Nem hasonló, hiszen mindhárman megegyeztünk abban, hogy az én sárkányom az énem egy részét jelképezte egy álomban, a tied meg ki tudja milyen tapasztalat.

efi írta:Nem hasonló, hiszen mindhárman megegyeztünk abban, hogy az én sárkányom az énem egy részét jelképezte egy álomban, a tied meg ki tudja milyen tapasztalat.

Efi ha vissza olvasod én nem egy asztrális tapasztalat és egy álom közötti hasonlóságról beszéltem, hanem magáról a szituációról, amikor szembesülsz valamivel, amivel meg kell valahogy küzdened, vagy kezelned a helyzetet . 
Direkt oda is írtam hogy a szituáció maga volt ami arra inspirált, hogy én is ide beírjak egy saját tapasztalatot. Te a sárkánnyal álltál szemben, én meg egy árny alakkal. A szitu volt az ami hasonló és nem a tapasztalat, amire te gondoltál. De én meg nem is írtam olyat, hogy mint tapasztalat bár mi hasonlóság volna benne, hiszen az enyém egy asztrális, a tiéd meg egy álom.

A legfélelmetesebb tapasztalatom az volt, ami egy ideig vissza is fogott, és ez nem egy alkalommal történt meg velem, az az volt, amikor mélyen ellazítottam magamat a  projekciókhoz, és a nyelvemmel történt valami.  A nyelvem önkéntelenül kezdett el mozogni, mintha valaki rajtam kívüli erő mozgatná. Ez annyira félelmetes jelenség volt, hogy ettől félelmetesebb már csak az lett volna, ha még egy idegen hang is kijött volna a torkomon.

fortis írta:A legfélelmetesebb tapasztalatom az volt, ami egy ideig vissza is fogott, és ez nem egy alkalommal történt meg velem, az az volt, amikor mélyen ellazítottam magamat a  projekciókhoz, és a nyelvemmel történt valami.  A nyelvem önkéntelenül kezdett el mozogni, mintha valaki rajtam kívüli erő mozgatná. Ez annyira félelmetes jelenség volt, hogy ettől félelmetesebb már csak az lett volna, ha még egy idegen hang is kijött volna a torkomon.

A nyelv "energiavezeték". A gyakori és helyesen végzett meditáció fokozza a "csakra aktivitást", az energia áramlását. Általában a meditációk arról szólnak hogy alulról felfelé emeljük az energiát. Egy taoista könyvben olvastam hogy a nyelvet hozzá kell érinteni a szájpadláshoz hogy az energia akadálytalanul áramolhasson a felsőbb régiókba. Szóval szerintem nem rajtad kívüli erő birizgálta a nyelved, csupán nem volt kivezetése a felhalmozott energiának.

Hú, ez érdekes, mondjuk én egészen másra gondoltam, de ez a variáció megnyugtatóbb a számomra.

fortis írta:... nagyon megijedtem, és az első reakcióm az volt, hogy ráordítottam. 
Ezt nem tudom, hogyan műveltem, csak a tudatommal e, vagy másképpen, a döbbenet elterelte a figyelmemet erről, hogy ezt megjegyezhettem volna. 
- " Takarodj onnan !!!Takaródj a testemtől!! volt a reakcióm. 
- Aztán jött egy hirtelen gondolat, és azonnal stratégiát váltottam. 
- Szeretet energiát kezdtem el küldeni felé, és mintha azt mondogattam volna, hogy" szeretlek, és hogy gyere megölellek!, " hajtogattam. 
Minden igyekezetem az volt, hogy az árnyék lényt eltávolítsam a testemtől, hogy eltereljem onnan a figyelmét, de a lény nem mozdult, így nem volt más választásom, mint hogy lassan elkezdtem közeledni felé.

Szerintem az első reakciód volt a helyes. Egy álomban a legjobb stratégia a félelmetes dolgok ellen ha szembenézünk velük, és akkor rendszerint megszűnnek rémisztőnek lenni. De ez nem álom volt, így más viselkedési szabályok érvényesek rá. A szeretetet nem lehet erőltetni, különösen nem egy olyan lény iránt amiről azt gondolod hogy veszélyt jelent rád. Barátságosan közelítheszt felé, de nem pajzsok nélkül, ennyire kiszolgáltatva.

Végül is használt.  Lehet az első reakció is használt volna, de fogalmam sincs, hogy a szembeszállás, hogyan működhetett volna, mit kellett volna csinálnom. Mi tehettem volna egy testetlen füstszerű lénnyel? 
Ez viszont végül is bevált, és örültem annak, hogy egyáltalán valami is az eszembe jutott. 
 Egy tudatos álomban sok lehetőség volna, hiszen ott van a teremtő erő, és az ember mivel tudja, hogy álmodik, tudja azt is, hogy biztonságban van.  Ennél a szitunál én viszont be voltam rendesen rezelve, mert bár volt már előtte is AP-m ilyen szituba még sohasem keveredtem.  Szóval nem tudtam, hogy mit csinálhattam volna, ez az egy ötlet jutott az eszembe.

Céltalanul (2017.08.11)

Egy álomból "csúsztam le" a szokványos környezetembe. A kertkapun kívül, a járdán álltam, közel a szomszédhoz. Rájöttem hogy álmodom, maradjunk ennél a szónál. Nagyon megörültem és örömömben máris a levegőbe ugrottam. Az első gondolatom az volt hogy repülni akarok. Körülbelül két méter magasra szálltam, mikor aztán lenézve megszédültem, elvesztettem az egyensúlyom és csaknem visszaestem a földre. Közben megfigyelhettem, hogy alattam a látvány fehéresen összemosódik. Sikerült azonban stabilizálnom a helyzetemet és alacsonyabbra szállva konstatáltam hogy a tériszonyom miatt jobb lesz ha föld közelben maradok.
A testem félig átlátszó volt, mint egy szellem.
Elindultam a ház felé. Közben láttam hogy minden a valóságnak megfelelő: a kert, a növényzet, a ház, stb. Elég világos volt, a fényviszonyok alapján kora reggel lehetett. Lebegve érkeztem a bejárati ajtóhoz. A bal karomat előre nyújtva mentem rajta keresztül. Nem éreztem semmi ellenállást, viszont nagyon izgalmas volt az a néhány pillanat. Összeolvadtunk és egy rövidke ideig az ajtó része voltam, anélkül hogy ténylegesen a része lettem volna. Odabent a házban szürkület volt, elég sötét. A folyosón haladva megállapíthattam hogy látszólag itt is minden a valóságnak megfelelő.
Nem tudtam mihez kezdjek magammal, csalódottságot éreztem hogy nem tudok egy épkézláb álmodási célt kitalálni. Aztán eszembe jutott hogy megnézhetném azt a kártyát amit korábban helyeztem el az egyik szekrény tetején, magam sem tudva milyen lap az. De sajnos arra is rájöttem hogy már nincs ott semmilyen lap, felhagytam ezzel a gyakorlattal. Ennek ellenére elindultam ahhoz a szekrényhez, hátha találok ott valamit.
Az egyik fordulóban, mikor egy másik helyiségbe kellett volna átmennem, hirtelen elkezdett beborítani a sötétség. Hiába néztem a kezeimre, azoknak is csupán sötét sziluettjét tudtam kivenni. A sötétség teljhesen szétterjedt és felébredtem.

Érdekes  ez az ajtón, vagy falon való átkelés.  Néha az ember semmit nem érez amikor áthalad rajta, néha viszont olyan vattaféle ellenállást.  Azt kérdezném, vajon mitől lehet ez? Aztán elképzelhető, hogy ez a mi saját minőségünktől is függ, mennyire vagyunk légiesek.  Vagy mondhatni a mi  minőségünk és a tér minőségének függvénye, az egymáshoz való kapcsolódásunk. 
A könyvben azt írják, hogy az asztrális térben leképeződnek a fizikai tárgyak.  Tulajdonképpen ezért érzékelhetjük azokat odaát.  Minél régebb óta ott van egy tárgy, annál mélyebb és erősebb lenyomatot hagy maga után.  Ezért is ajánlanám azt, hogy indulj el felfedezni dolgokat, amikről esetleg nem tudhatnál, de jelen vannak.  Ez lehet mondjuk egy öreg fa, egy olyan utcában, vagy kertben, ahová be tudnál jutni leellenőrizni azt, amit eddig még nem láthattál.  Pl a fa törzsén egy odú, vagy valami jellegzetesség.  Vagy egy ház oldalába vésett jel, vagy valami olyasmi, ami maradandó.  A kártyás trükkel az volt a baj, hogy nagyon rövidke életű, mielőtt belevésődhetett volna az asztrális térbe, már el is tűnt onnan. 
Amúgy nagyon klassz tapasztalat, hoztad a formádat. 
A sötétségről még annyi jutott az eszembe, hogy nem tartanám lehetetlennek, hogy valamilyen minőségi váltás történhetett, az asztrális térből mondjuk átcsúszás a fizikai térbe, vagy valami hasonló.  Arra is gondoltam, hogy nem biztos, hogy a helység volt sötét, hanem hogy a te látásod szűnt meg abban a térben. 
Ilyesmi történt már velem is, ez egy nagyon fura állapot, mert tudtam hol vagyok, tehát az elhelyezkedésemnek a pozícióját, anélkül, hogy láttam volna valamit is az egészből.  Én akkor mondjuk a látást szándékoltam az akaratommal, de annak meg az lett a következménye, hogy visszarántott a testembe, és a fizikai szemeimmel kezdtem el látni sajnos.

Talán meg kellene néznem az alvó testemet, ha ezek a tapasztalatok többek mint különös álmok, akkor ez lenne a legjobb bizonyíték. Amúgy érdekes, hogy legtöbb esetben a házon kívül térek magamhoz, talán azért mert mint írják, az asztráltest alvás során eltávolodik a fizikai testtől.

Szerintem ez hülyeség. Régen is annak tartottam, és most meg már főleg. Fölösleges időpocsékolás, sehova nem vezet.

A sátán elhúzta a mézesmadzagot, és sokan beleestek ebbe az illúzió csapdába.

Nem ezek vezetnek a szellemi fejlődés felé, hanem a jellemhibáink tudatosítása és kijavítása. A többi csak időhúzás, játék, mert a személyes életben addig sem változik  semmi.

A saját jellemtelenségeinket kell leküzdeni, a többi módszer csak a felszínt érinti.

Egyik Szent könyv sem említ hókuszpókusz általi megvilágosodást.

Nem tudom te mit értesz szellemi fejlődésen, de számomra azt is jelenti hogy az ember kikutatja a lehetőségei  határait. Ha már megadatott neki egy képesség, használja bátran, az már csak rajta múlik hogy mire. A bölcsességet nem szerezheti meg könyvekből, ahhoz tapasztalni kell. Tudni valamit intellektuálisan nem azonos azzal, mint tudni vérrel és verítékkel. Minőségi különbség van, ez a fejlődés ára és jutalma is egyben.

Egy vakon született ember végül elnyerte a látás képességét, éveket töltött azzal hogy mindent megnézett amit lehet, majd végül önszántából úgy döntött hogy nem nyitja ki többé a szemét.  Arról van szó hogy ő hozta meg a saját döntését, félredobva a tekintélyelven alapuló mestereket és könyveiket. Nem apuci és nem anyuci döntött helyette, mondván hogy ezt nem szabad, meg azt nem szabad, és hogy nincs itt semmi látnivaló. Bár ismét sötétség szállt rá, de ez már nem az a sötétség volt amivel született.

OFF vége.

Médea írta:Nem tudom te mit értesz szellemi fejlődésen, de számomra azt is jelenti hogy az ember kikutatja a lehetőségei  határait. Ha már megadatott neki egy képesség, használja bátran, az már csak rajta múlik hogy mire. A bölcsességet nem szerezheti meg könyvekből, ahhoz tapasztalni kell. Tudni valamit intellektuálisan nem azonos azzal, mint tudni vérrel és verítékkel. Minőségi különbség van, ez a fejlődés ára és jutalma is egyben.

Egy vakon született ember végül elnyerte a látás képességét, éveket töltött azzal hogy mindent megnézett amit lehet, majd végül önszántából úgy döntött hogy nem nyitja ki többé a szemét.  Arról van szó hogy ő hozta meg a saját döntését, félredobva a tekintélyelven alapuló mestereket és könyveiket. Nem apuci és nem anyuci döntött helyette, mondván hogy ezt nem szabad, meg azt nem szabad, és hogy nincs itt semmi látnivaló. Bár ismét sötétség szállt rá, de ez már nem az a sötétség volt amivel született.

OFF vége.

Mindent szabad, de nem minden használ...írja a Biblia.

Igen, feszegeti az ember a határait, kimegy a világűrbe is, óriási a fejlődés az anyag szintjén, DE attól még egy bunkó lény, pont ugyanolyan, mint 10.000 éve. A kegyetlenkedést más emberekkel és az állatokkal nem kell tanulni, az zsigerből megy.

Na látod, a szív és az EQ szintjén nincs fejlődés, jó rég óta. Az emberek gonoszak egymással, és a beteges jellem annyira elszaporodott, hogy már lassan az aberráltság az elfogadott.

MOST ez van, ezt tapasztalhatjuk. És mindenki szív miattuk. Rohadtul nem érdekel, hogy az ember eljut-e a Marsra. Ha eljutna, odavinné az összes szemetet.

Tehát nem szellemi fejlődés van, hanem szellemi hanyatlás. Nem vagyok elájulva a mai kortól.

Kali yuga


Érdekes, mindenki különleges képességeket akar...de a szemét főnökét szinte senki nem meri elküldeni a picsába. Na, akkor miről beszélünk?

Médea írta:Talán meg kellene néznem az alvó testemet, ha ezek a tapasztalatok többek mint különös álmok, akkor ez lenne a legjobb bizonyíték. Amúgy érdekes, hogy legtöbb esetben a házon kívül térek magamhoz, talán azért mert mint írják, az asztráltest alvás során eltávolodik a fizikai testtől.

Robert Bruce azt írja, hogy nem túl jó ötlet a fizikai test közelébe menni, sőt az sem hogy egyáltalán gondoljunk rá, mert ezek a gondolatok vagy tapasztalatok könnyen megszakíthatják a projekciót, vagy a gondolatok telepatikus áramlása a fizikai testben maradt tudati rész, és az asztrál testben lévő tudati rész között összezavarhatják az embert.

Médea írta:
Egy vakon született ember végül elnyerte a látás képességét, éveket töltött azzal hogy mindent megnézett amit lehet, majd végül önszántából úgy döntött hogy nem nyitja ki többé a szemét.  Arról van szó hogy ő hozta meg a saját döntését, félredobva a tekintélyelven alapuló mestereket és könyveiket. Nem apuci és nem anyuci döntött helyette, mondván hogy ezt nem szabad, meg azt nem szabad, és hogy nincs itt semmi látnivaló. Bár ismét sötétség szállt rá, de ez már nem az a sötétség volt amivel született.

OFF vége.

Nekem ez nem volt OFF, igen érdekes volt a történet.

Blueeye írta:

Érdekes, mindenki különleges képességeket akar...de a szemét főnökét szinte senki nem meri elküldeni a picsába. Na, akkor miről beszélünk?

Ezzel nem értek egyet.  Egyrészt azért, mert a szemét főnökét simán elküldi az ember, sőt van olyan főnök, aki ezt el is várja. 
A különleges képességekről meg annyit, hogy egyetlen képesség sem különleges, esetleg csak eddig kiaknázatlan, és ha e téren az ember többet szeretne megtudni önmagáról, abban én nem látnék semmi kivetni valót.

A hamis ébredés elég gyakran előfordul. Azt vajon hová lehetne besorolni, ha projekcióról, vagy asztrális térről beszélünk?

Médea írta:Nem tudom te mit értesz szellemi fejlődésen, de számomra azt is jelenti hogy az ember kikutatja a lehetőségei  határait. Ha már megadatott neki egy képesség, használja bátran, az már csak rajta múlik hogy mire. A bölcsességet nem szerezheti meg könyvekből, ahhoz tapasztalni kell. Tudni valamit intellektuálisan nem azonos azzal, mint tudni vérrel és verítékkel. Minőségi különbség van, ez a fejlődés ára és jutalma is egyben.

Egy vakon született ember végül elnyerte a látás képességét, éveket töltött azzal hogy mindent megnézett amit lehet, majd végül önszántából úgy döntött hogy nem nyitja ki többé a szemét.  Arról van szó hogy ő hozta meg a saját döntését, félredobva a tekintélyelven alapuló mestereket és könyveiket. Nem apuci és nem anyuci döntött helyette, mondván hogy ezt nem szabad, meg azt nem szabad, és hogy nincs itt semmi látnivaló. Bár ismét sötétség szállt rá, de ez már nem az a sötétség volt amivel született.

OFF vége.

Én a szemműtétem eredményét még soha nem akartam visszacsinálni, de néha belegondolok, hogy sok mindent kihagynék, amit hallok... csupa emberi "jóindulat", agresszió, butaság... ítélkezés felső fokon.
De, azért nem szeretnék a hallásomról emiatt lemondani, mert nagyon sok olyan hang is van, ami örömmel tölt el.

Ilyenem még nem volt (2017.08.18)

Ilyenem még nem volt. Az egésznek a kiindulópontja egy hamis ébredés volt. Egy közönséges álomból "ébredtem". Az ágyamban feküdtem, ugyanabban a pozícióban mint a valóságban, de nem tudtam hogy ez is csak egy álom. Próbáltam visszaaludni, a tudatos elalavás technikáját alkalmazva, közben a testi érzetekre figyelve. A gondolataim csapongtak, de éreztem magamban a lehetőséget, hogy képes vagyok a figyelmemnek és energiámnak célt adni. A repülésre gondoltam, hogy könnyű vagyok és száguldok. Majd eszembe jutott a tengerpart és egyszer csak minden szürke lett a lelki szemeim előtt, összemosódott, fehér foltokkal, mint a szélvédő az autómosóban.

Aztán a szürkeség eloszlott és én ott találtam magam egy trópusi sziget felett repülve! Ujjongó öröm lett úrrá rajtam. Sikerült tudatosan belépnem a vágyott álomtérbe. Nem értettem hogy korábban miért okozott ez nehézséget, mindenesetre most nagyon könnyűnek éreztem magam és bármire késznek. Igyekeztem felmérni a tekintetemmel a helyet: nem egy sziget volt, hanem lazán kapcsolódó apró szigetek láncolata. Volt egy fősziget, meg néhány nagyobb, de a legtöbb nem volt több mint dús növényzet borította zátony. A tenger azúrkék volt és feltűnően erős hullámokat vetett a partra, szinte ostromolta, de nem viharosan csak határozottan. Fehér tajtékot vetett a part mentén hosszan elnyúló fekete sziklákra. Nem egy homokos part volt, inkább köves, de a kövek és a közelben húzódó erdő között ott volt a sárga homok is.

A sziklák felett repültem el, közel a vízhez. Aztán magasra szálltam, szabadnak éreztem magam. Volt azonban valami zavaró a helyben. Az egészet valahogy megülte a pusztulás atmoszférája. Már máskor is tapasztaltam ilyet, a hely nem élt, a szó mindennapi értelmében. Mindenütt az entrópia uralkodott. A sziget mocsaras volt, vastag üledék és mindent átitató ragacsos feketeség terjedt el a növényeken. Még a vízben és a levegőben is fel lehetett fedezni ezt a sötét komorságot, a helyet baljóslatúnak éreztem. Valahol tudtam hogy ez általános és ilyennek kell lennie, helytől függetlenül, talán mert képzelt helyszín és így nincs benne éltető erő. Valahonnan távolról mintha énekszót hallottam volna.

Aztán az álom véget ért, és újra felébredtem. Természetesen ismét hamis ébredésben voltam, ennek tudata nélkül. A repülésre koncentráltam, meg hogy jó lenne kilépni a testemből. Hamarosan tényleg repülni kezdtem, meglehetősen gyorsan. Nem láttam semmit, csak szürkeséget, gyorsan megnéztem a kezeimet, fehéresek voltak, de a környezetem továbbra sem vizualizálódott. Megint felébredtem.

Újra elaludtam, ugyanazzal próbálkozva, de ezúttal sikerült a kilépés, legalábbis azt gondoltam hogy a testemen kívül lehetek. A ház egy távolabbi részén voltam, a folyosón lebegve. Hajnali szürkeség, majdnem sötét volt körülöttem. Próbáltam megszilárdítani magamat a bevált technikákkal: összedörzsöltem a tenyereimet, éreztem a hőképződést és súrlódást, de nem olyan erősen mint amilyen a valóságban lenne. Gyors pislogásokkal is próbálkoztam. Aztán megnéztem a kezeimet, most is fehér szellemkezeknek tűntek. Ám a dolog nem működött, mert a környezetem látványa mindinkább homályossá vált, végül visszatértem a testembe, azaz ismét a hamis ébredésbe.

Eszembe jutott a tenger hullámzása, és azt az ötletet adta hogy annak ritmusára kezdjek el lélegezni, hátha így sikerül visszatérnem oda. Nagyon különös tapasztalat volt. Légies és könnyű voltam. Belégzésnél a fejem felé csúsztam, vízszintesen, kilégzésnél a lábam felé. A tudatom elvált a testemtől, vagy akármi és ez a hullámzó mozgás egészen szédítő volt. Ugyanakkor kellemes érzés is volt, mint a gyerekkori hintázás. Nem a testem mozgott, mármint nem a fekvő, hanem valami sokkal könnyebb, amit láttam belőle, az pirosas volt és éteri. Aztán az egész folyamat csillapodott és már csak érzés szinten maradt meg bennem a hullámzás, de nem mozdultam. Felkeltem, konstatálva hogy már nem tudok visszaaludni. De persze nem fogtam fel, hogy most is álmodom. Leültem a számítógép elé hogy leírjam a tapasztalatot, próbálva összeszedni a gondolataimat. Bekapcsoltam a monitort, de láttam hogy a másik gép is világít (két számítógépem van egy monitoron). Nem értettem mikor kapcsoltam be, de a kettő együtt nem mehet, az egyik blokkolta a másikat. Mikor kikapcsoltam az egyiket, igazából is és ezúttal ténylegesen felébredtem.