álmok közül néhány

Másodszorra álmodom ilyet, hogy ez a fura kinézetű és kezű ember megjelenik az álom közepén a semmiből.

Az egész álom jelentéktelen és eltörpül emellett az ember mellett. Olyan, mint egy hosszú szöveg közepén pirossal, vastagon kiemelt szöveg.

Tulajdonképpen már az álmokra nem is emlékszem, a tegnapira sem, valahol sétálok, meg zajlanak az események egy kertvárosi, nyugodt környéken, mikor sétálok éppen A-ból B-be és előttem megjelenik egy postás, aki láthatóan cammog az úton.

Nagyon lassan megy. Nézem, hogy hát elférek mellette és elsétáltam mellette. Ahogy megyek el mellette látom hogy előtte szinte áll egy ember, fura hajléktalan külsővel, borzolt haj, és az egyik foga hiányzik elől. Tátva volt a szája, ezért láttam. Amin megakadt a szemem, hogy (és itt kiélesedett a kép, mintha megvilágították volna az egész képet valami reflektorral, de nem volt forrása, minden világosabb volt, és akkor látom, hogy az ember a kezét maga előtt tartja úgy, hogy, na ezt hogy írom le. Tehát maga elé tartja a jobb karját, ha jól emlékszem, tenyérre maga felé és az ujjai lefelé néznek.
A keze az átlag emberhez képest hosszabb volt, és csontos. A középső ujján keresztül a földre vér csepegett. Ezen úgy meglepődtem, hogy itt vége is szakadt az álomnak, felkeltem és ez a kép maradt meg bennem. Felébredve meg is néztem, hogy hogy is tartotta a kezét, úgy raktam az enyémet is.

Fura egy látvány volt, és ezt az embert ilyen kézzel láttam előző álmomban is, egyszer csak valahonnan megjelent, és ott volt a fura kezével, ott hóban sétáltunk és láttam a piros lecsepegő vércseppeket.
Hmmmm...

Itt ötletem sincs, nincs ihletem.

ja még annyi jutott eszembe, hogy ahogy megláttam a kezet és hiába maga az álom teljesen máshol és más témával zajlott, hangosan mondtam álmomban, hogy jééé ez a fura kezű ember volt, abban a másik álmomban is...

Nincs ötletem nekem sem, pedig nagyon érdekes. Talán ha még álmodsz vele, az majd közelebb visz.

Egyértelmű , hogy ez a figura valamit mutatni akarhatott neked .
Na nézzük .
- kinyújtott kéz tenyérrel maga felé , a középső újból vér csepeg a földre .
Nekem van egy olyan érzésem , hogy a maga felé nyitott tenyér legalább annyira önmagára utaló jel lehet , mintha újjal mutatna maga felé . Ez esetben viszont az ujjból vér csepeg . Elég negatív ez az egész kép .
Mintha jelbeszéddel azt mondaná elvérzek .
Hmm szóval ezt nem tudom ez esetben hogy illeszthető be az életedbe és azt sem tudom milyen értelemben , mert sok értelemben érthető akár egészség , akár szellemi , akár valamilyen eseményre utalva , esetleg túlvállalásról is szólhatna bár egyértelműbb lehetne abban az esetben egy hatalmas fa , és egy kicsi apró fejsze , vagy valami ilyesmi .
Lehet nem rólad szól , hanem valaki másról aki magára utalna és aki szeretné veled megláttatni magát , hogy bajban van .

Hova lett a többi topik? Még akartam szólni ahhoz a példázathoz, ami a karkötős lányról szólt.

  

Gyere át az Önismeretbe, és írj hozzá ott.   

efi írta:Hova lett a többi topik? Még akartam szólni ahhoz a példázathoz, ami a karkötős lányról szólt.

  

Most látom, hogy a rendrakásomnak nemhogy áthelyezés és elnevezés lett a vége, hanem valahogy kitöröltem vagy nem mentettem el. Szóval jól elbénáztam.

Hétvégén pszichodrámán voltam egy klinikán, így nem tudtam követni, amiket írtatok.
Most próbálom behozni. De most megyek dolgozni.

Rövidke álom volt, csak úgy elmesélem, mert nagyon kellemes érzés volt benne lenni:

Egy virágos réten sétáltam. Csak sétáltam a véget nem érőnek tűnő virágrengetegben.
A virágok illatát szimatolva hozzáértem egy-egy sziromhoz, ami pont a kezemig ért. Bársonyos volt. Ilyen erőteljesen még illatot nem éreztem, tapintás által sem éreztem még ilyen bársonyost álmomban.
Megálltam, leültem a virágok közt, néztem őket közelről, már az alacsonyabbakat is óvatosan megérintettem. Aztán lefeküdtem közéjük és elaludtam álmomban közöttük, aztán frissen keltem álmomban ekkor fel keltem a valóságban is ott is frissen.
Kevés időm volt aludni, sokáig voltam bent, és korán is indultam. Így e pihentető alvás nagyon jókor jött.   

Tegnap és ma hajnalban is azt álmodtam, hogy ott vagyok, ahol 5 éves koromtól laktam 25 éves koromig a valóságban. A gyermeki ház.

Visszatérő álom egyébként.

Az álomban a ház az álmodót szimbolizálja és álmomban is ilyen érzésem volt, hogy a benső folyamatokat jeleníti meg a benső sötétséget, és a még fontosabbat AZ ÖRÖMHÍRT. Amely tisztulást hoz.
Igen, nem a bűneink számlálgatásán van a hangsúly, hanem a tisztuláson.
A fal rendszerint nyirkos, penészes, a csempe ettől leválik a falról.
Ahogy belépek a konyhába és látom, hogy a falon egy nedves foltból egy női alak körvonalazódik ki, úgy éreztem a család nőiségét szimbolizálja, ami folyamatosan alakul, tehát nem merev kép, hanem mozgó.
Imádkozni kezdek, ekkor tudatomra ébredek, hogy igen ez az az álom, amit szoktam is álmodni- megjegyzem magamban- de ez nem is fontos, imádkozom tovább.
Ahogy elmélyül az ima, a fali vizesedés tisztul, majd a folt eltűnik.
Anyukám kéri, hogy kérjünk áldást Istentől lakásszentelés során egyik nap. Én pedig megegyezek vele, hogy akkor már ki is festünk. Megjavítjuk a csempét, de hogy ne csak a felszínt kapargassuk, mert ez kábé 4 évig tart, legyen egy alaposabb tisztítás. A múltkor voltak felmérni a vizesedést és az alap újraszigetelését javasolták. Így azzal megelőzhetnénk ezeket a dolgokat. Ámbár ez a folt tuti nem fizikai volt, tehát szellemi tisztulásra van elsősorban szükség. Imádkozásra.
Anyu megértette, elfogadta és be is számolt arról, hogy igen szokott hallani motoszkálást, meg jövést-menést...
És együtt imádkoztunk.

Ez arra mutat, hogy az ALAP nem mindegy mi.
Mire építkezünk.
Az alázat, amely nem megaláztatás.
Az alap mely nem akaratosság és nem elbizakodottság hanem egy másfajta nem emberi magabiztosság. Nem is makacsság.
Az Isteni Kőszikla, mint alap Jézus Krisztus, sem nem magabiztosság sem nem makacsság.
Ahogy az igazi alázat sem elviselés, elviselése az elhitetésnek, a megvezetésnek, és a torkunkon lenyomott gombócnak, ami megakad akárhol.
Nem szemet hunyás vagy szőnyeg alá söprés, az igazi alázat egyfajta tudatállapot, amely A ZAVAR MENTESSÉG állapota.
Tehát nem az szűnik meg, ami zavart kelt, hanem már nem kelt zavart belül.

Jééé most látom, hogy ez felmerült másutt is.

nofertiti írta:Ez arra mutat, hogy az ALAP nem mindegy mi.
Mire építkezünk.
Az alázat, amely nem megaláztatás.
Az alap mely nem akaratosság és nem elbizakodottság hanem egy másfajta nem emberi magabiztosság. Nem is makacsság.
Az Isteni Kőszikla, mint alap Jézus Krisztus, sem nem magabiztosság sem nem makacsság.
Ahogy az igazi alázat sem elviselés, elviselése az elhitetésnek, a megvezetésnek, és a torkunkon lenyomott gombócnak, ami megakad akárhol.
Nem szemet hunyás vagy szőnyeg alá söprés, az igazi alázat egyfajta tudatállapot, amely A ZAVAR MENTESSÉG állapota.
Tehát nem az szűnik meg, ami zavart kelt, hanem már nem kelt zavart belül.

Egyetértek, hogy az álmod arra utal, hogy az alap nem mindegy, hogy mi. Hogy mire építkezünk. Hogy csak a felszínt kapargatjuk-e 4 éve. (Tudom, hogy az álmodban a 4 év felszínkapargatás a jövőbe volt téve, de én a helyedben visszagondolnék, hogy mi változott 4 évvel ezelőtt!)
Alázatot nem látok az álmodban megjeleníteni, azt te tetted hozzá, nem tudom, miért, lehet, hogy okkal, és nem csak azért, mert mostanában ezen túráztatod az agyad.

De mindenesetre egyet lehet érteni ezzel:

"az igazi alázat sem elviselés, elviselése az elhitetésnek, a megvezetésnek, és a torkunkon lenyomott gombócnak, ami megakad akárhol.
Nem szemet hunyás vagy szőnyeg alá söprés"

  

Nini, most veszem észre, hogy én is pont az imént használtam a szőnyeg alá söprés kifejezést, és pont a másik topikodban! Ez már érdekes véletlen.

Örömhírről szól, igen, ezt elfelejtettem fentebb kiemelni. Nagyon pozitív. Szívmelengető, ahogy az ima hatására tisztul a fal.  

Nofertiti írta:az ember a kezét maga előtt tartja úgy, hogy, na ezt hogy írom le. Tehát maga elé tartja a jobb karját, ha jól emlékszem, tenyérre maga felé és az ujjai lefelé néznek.
A keze az átlag emberhez képest hosszabb volt, és csontos. A középső ujján keresztül a földre vér csepegett. Ezen úgy meglepődtem, hogy itt vége is szakadt az álomnak, felkeltem és ez a kép maradt meg bennem. Felébredve meg is néztem, hogy hogy is tartotta a kezét, úgy raktam az enyémet is.

Így???

 

ááá ... majdnem ez az, az első kép kéztartása... pontosan, hogy ez nem ugrott be. Atyám.

Én is kerestem a neten napokig, de csak Siva elefántormány kéztartásra leltem, valahogy nem éreztem odaillőnek.

Az első kép a legközelebbi. Viszont a tartása nem volt ilyen rogyasztott.
Egyenes gerinc, a fej nem lógott, egyenesen tartotta a fejét és nézett előre viszont a kinézete hajléktalan volt. A kezét sem ilyen rogyasztva hanem inkább egyenesen, párhuzamosan a talajjal, kitartva tartotta. A lábai is egyenesek voltak, de nem feszítette magát, viszont határozottan érzékelhető volt, hogy mozdulatlan. A vér nem a kezéből hanem kezén csurgott le. Úgy értem nem a keze vérzett, hanem azon csordogált le.

Az egyenes tartástól függetlenül, alvajárás és mozdulatlanság. Hmmm...

És az az ember érzékelt engem, mert rám nézett és láttam a szemében, hogy lát engem.

Emlékszem gyermekkorból, hogy anyukám, amikor egyszer alva járt, akkor nem volt ilyen tiszta a tekintete. Teljesen homályos volt, mintha nem is engem nézne. És nem emlékezett a dologra.
Amikor én keltem így egyszer, akkor viszont másnap beugrott, hogy valóban ki indultam wc-re, anyu azt hitte fent vagyok.
De, hogy miért nem mentem ki végül. azt nem tudom.
Hmmm...

Ha összefoglalom a jeleket:
- emlékezet vesztés, bármilyen okból kifolyólag
- az álmok, egyikben alvajárásra utaló póz
- a másik ahogy írod sűrűsödés
- a valóságban pedig mindig ugyanazt a villanyt elfelejtem olykor-olykor lekapcsolni

Ez a kegyelemből való kiesés, a jelenlét eltévesztése, valami nagyon lefoglalja a figyelmem, ami elaltat.
A munkában is résen kell legyek, mert túl vagyunk hajtva, de úgy látszik nem vagyok elég éber. Vagy nagyon akarom csinálni. Én akarom. Sietek.

A második két kép azért nem találó, mert a tenyerük tartása még inkább rogyasztott, az álomban, mint az első képnél inkább hasonlít, párhuzamos volt a kéz a testtel, és a karra merőleges, egyenesen tartotta a kezét is és a tenyerét is.
Derékszöget zárt be. Látszott, hogy úgy tartja, mintha ezzel mutatni szeretne valamit.

Azzal látok párhuzamot, hogy mint a valóságban is, mikor egy mondjuk úgy tudattalanabb állapotban vagyok, akkor már a benső ezt ott és akkor érzékeli, de nem mindig tudok ráhagyatkozni.
Még alvás van, de már észreveszem, ha nem kelek fel az alvásból, akkor elragad a történés.
És itt jön be az ébredés.
Ebből az alvó állapotból felébredni. Egyébként a tudatos álmodás is erre mutat. Ott is az ha az álom elragad, akkor nem az álmodó tudatos, azaz az érzékelések eltolódnak.
Viszont a tudatosságnak sem mindegy mi a tárgya, ha a tudatosságot megint az egyéniség akarja felhasználni a vágyak kiélésére, akkor ott megint a nyúl viszi a vadászpuskát esete áll fenn. Azaz, ha a tudatosság nem ISTEN -hez vezet vissza, hanem újra emberi vágyak kiélésre szolgál vagy haszonlesésre vagy bármire, ami ISTEN-től eltávolít, az még mindig nem igazi tudatosság.
Még nem az újember él hanem az óember.
Így van ez a valóságban is, ha nem az IGAZI én érzékel, akkor a történések csak hatnak ránk és sodródunk. Nem mindegy, hogy történés közepette mi által vagyunk vezetve.
tehát van, ami belül tudatos. És az az ember valódi énje. Mert ha csak ego-ként akarunk tudatosak lenni, az utánzás csupán.

Gondolom erről szól az, hogy amíg ez a valódi én nem érzékel és nem ő tesz, addig a többi cselekedet halott.

Éberség mellett halványulnak a vágyaktól való rángattatások. Az érzelmektől való vezéreltség. Stb...
Ez lehet az igazi benső út. Amit mi megváltásnak nevezünk Jézus Krisztus által.

Hiába van jelen az óember mellett az újember, tehát megtörténik egy felébredés, ha utána visszazuhanunk az álomba, elmúlik az éberség vagy egyszerűen még időközönként váltakozik az éber és alvó állapot. Viszont a folyamat része.
És a sok duma után a lényeg, hogy ezen az úton miként tudunk éberen haladni.
S a mikéntre a válasz maga az Örömhír, azaz Jézus Krisztus által.
Ez más- más tanításokban másként neveztetik. Így az emberi elme ezt esetleg bekorlátozhatja az arról eddig tapasztalt negatívumok miatt. Az évszázadokon át rátelepedett portól. De én mégis úgy nevezem. És nem is definiálnám. Benne van az írásokban.

 

Nofertiti írta:a kinézete hajléktalan volt.

"A mai beavatottnak mentesnek kell lennie mindennemű szubjektív földi kötöttségtől, „valahová” tapadástól. Okkult szakkifejezéssel szólva, tehát hazátlannak kell lennie és egyre jobban ki kell fejlesztenie magában embertársai és az egész emberiség iránti testvéri szeretet-érzését és megnyitnia lelkét a tiszta szellemi beáramlása előtt, amikorra tisztává tett asztrált (okkult szakkifejezéssel: a „Szűz Szófiát”) átvilágítja a Szent Szellem. "

(Dubravszky László: Modern - antropozófiai - beavatás)

Egyszer már volt egy ilyen álmom, akkor még nem meséltem el, de most, hogy másodjára is álmodtam, most már beszámolok róla, egy rövid szösszenetben.

Az egész történés egyszerűen csak annyi volt, hogy kint lebegtem a világűrben. Nem űrhajóban s nem is volt fizikai testem.

Ahogy ott találtam magam, hirtelen, előzmények nélkül, csak lebegtem a mondhatni nagy semmiben, amit közben a végtelen mindennek éreztem.
Egyszer csak azt éreztem, mintha szétfolynék, szétáradnék, nem akkora voltam, mint most, mondjuk úgy egyszerűen egy x cm-es test, mivel testem sem volt.
Viszont éreztem az első pillanatban, hogy vagyok valamekkora és az egyre tágul, és szétárad mindenfelé.
Ekkor olyan érzés fogott el, mintha elveszteném az egyensúlyom, hogy jajj Istenem elveszek. De csak egy kis sokk volt, ami azonnal el is tűnt, mert rájöttem nincs mitől félni, "pont most élek igazán" -mondtam magamban.
Olyan volt, mintha az ego ijedt volna meg bennem és a bölcsebb részem nyugalomra intette volna (nem is tudom kifejezni).
S csak lebegtem a mindenségben szétáradva.

Csodálatos érzés, meditáció során éreztem ilyet először anno, amikor minden elcsendesült bennem és körülöttem. Néha elkap ez az érzés nap közben is, van ráhatása a mindennapi életre is. Ilyenkor határtalan nyugalom áraszt el. Minden olyan egyértelmű ilyenkor.

Gratulálok jó kis tapasztalatok voltak !

Áprilia írta:

fortis írta:Gratulálok jó kis tapasztalatok voltak  !

Ezt kinek írtad és milyen tapasztalatokra? Nefer újfent egyet írt be.   

Ha csak Neferét nézem , akkor csak egyes számban írtam volna .
A kettőtök hasonló tapasztalatára írtam ezért a többes szám .

nofertiti írta:Egyszer már volt egy ilyen álmom, akkor még nem meséltem el, de most, hogy másodjára is álmodtam, most már beszámolok róla, egy rövid szösszenetben.

Az egész történés egyszerűen csak annyi volt, hogy kint lebegtem a világűrben. Nem űrhajóban s nem is volt fizikai testem.

Ahogy ott találtam magam, hirtelen, előzmények nélkül, csak lebegtem a mondhatni nagy semmiben, amit közben a végtelen mindennek éreztem.
Egyszer csak azt éreztem, mintha szétfolynék, szétáradnék, nem akkora voltam, mint most, mondjuk úgy egyszerűen egy x cm-es test, mivel testem sem volt.
Viszont éreztem az első pillanatban, hogy vagyok valamekkora és az egyre tágul, és szétárad mindenfelé.

  Csodás lehetett!
velem is történt hasonló,én ébren voltam,és fürödtem-a víz és a lélek kapcsolatáról is beszélgethetnénk majd egyszer-szóval egyszer csak elkezdtem "nőni-szétáradni", és már kinn voltam az űrben, elsuhantam a bolygók mellett.....és aztán megijedtem,hogy ilyen "nagy" lettem,és zutty,újra a fürdőszoba.