Önismeret

Azt hiszem az önismeret fejlődése, egyenes arányosságban van a mások megismerésével. Tehát minél többet tudunk meg önmagunkról, annál több dolgot ismerünk fel másokban is.

Igen.

Jó példa erre, hogy minél jobban látom mások mennyire okosak, annál inkább láthatom saját butaságomat.

Kukucs, Fortis!

érdekes, én egyből odakattintottam, ahol szerintem az önismeret topiknak a helye lenne, és lám, ott is van.

Azt figyeltem meg magamon, hogyan terelődik el a figyelmem.  Egy gondolat menetet futtatok magamban, és egyik pillanatról a másikra egy egészen más téma ugrik be.  Ezen rajtakapom magamat, és visszatérek az eredeti témakörhöz, de a fáradtság újra segíti a gondolatok elterelődését.  Néha ez odáig fajul, hogy vagy feladom, vagy erőt veszek magamon, a csak azért is odafigyelek érdekében. .

Ne add fel. Te dönts arról, min gondolkozol, ne egy láthatatlan erő. 
Jó, hogy gyakorlod a koncentrációt, és nem adod meg magad.

Kicsit olyan ez, mint az olvasás. Olvasol, és hirtelen valami máson jár az ember esze, azt azon kapja magát, hogy nem emlékszik mit is olvasott.
Köszi Efi, megpróbálok figyelni, bár rájöttem, hogy néha ez nem is olyan egyszerű.

Az alapvető hozzáállás mindig ugyanaz: hol tudnék belekötni? Mondunk valamit, mások reagálnak, aszerint hogy mi a világnézetük. Ez nem így van, ez helytelen - mondják, majd megpróbálnak érvekkel meggyőzni hogy szerintük mi az igazság. Ez viszont pont olyan mintha valakinek erőszakkal akarnának lenyomni olyan ételt a torkán amitől felfordul a gyomra. Naaa, tátsd nagyra a szád, ne kelljen kétszer mondanom! Ez így nem működik, lássuk be. Lehetne azzal érvelni persze, hogy ha nem próbálsz ki új ízeket, sok finomságról maradsz le. De az evés elsősorban táplálkozás kell legyen és nem gasztronómiai kirándulás.
Ugyanez igaz a szellemi táplálékra is. Ha össze-vissza mindent bekajálunk, gyomorrontást kapunk és émelygünk. Ha megpróbálunk olyan ételeket találni amiket mindenki szeret, akkor egyénenként le kell mondanunk a kedvenceinkről, hogy a közös asztalnál nagy legyen az egyetértés. De valójában - bár az étel elfogy - senki sem fogja igazán élvezni ezt a lakomát. Miközben tömöm magamba a sült krumplit, kecsápról álmodozom, azonban a többiekkel megegyeztünk hogy az nem egészséges, ezért lemaradt a menüről. Oké, sót kaptunk a krumplihoz, de mégis, ez így túl száraz, muszáj innunk egy kis ásványvizet. Természetesen buborék nélkül, mert bár a vizet mindenki elfogadja mint alapvető lételemet, de többen tiltakozásuknak adtak hangot arra vonatkozóan hogy a szénsav ártalmas. Arról nem esett szó hogy egész nap ezt nyeldeklik levegő formájában orron és szájon keresztül.
Szóval beszélgetnek, eszegetnek, kúlturáltan böfögnek. Látszólag élvezik az együttlétet, de alig várják már hogy véget érjen. Otthon vár a jó sör behűtve. A beszélgetéseknek, vitáknak, nézőpontok ütköztetésének sokszor nincs igazi veleje. A másik ember gondolatait nem úgy ízlelgetjük, kortyolgatjuk mint a jó bort szokás, el-elmerengve, hanem bedőlünk az első ingernek, a bor kesernyés ízének és kiköpjük, mondván, ezt nem szeretjük. De talán még ez is jobb mint lenyelni, és úgy tenni mint akinek ízlik. Mindenki azzal tölti fel a saját hűtőszekrényét, amivel akarja, de például munkahelyeken, étkezdékben, a közös hűtőkben azt láthatjuk hogy mindenki gondosan felcímkézte az ételét és nagy betűkkel ráírta: AZ ENYÉM, EL A KEZEKKEL! Ha ennek ellenére valaki mégis lenyúlja, vagy csipeget belőle, agyfaszt kapunk ugye? Így működik ez.

Nagy igazságokat írtál Asd.   Teljesen át tudom érezni, mert szerencsére én nem esek ebbe a hibába, de tökéletesen átérzem , hogy a vélemények erről, azaz hogy én mit gondolhatok, merőben az ellentéte.   Én legalábbis ezt érzem, vagy tapasztalom.  
Igen szeretek a más gondolataiban megmártózni, és kivesézni, hogy miben érthetek egyet vele, miben nem, mi lehet  a valóság alapja, és ha úgy érzem nem, akkor miért nem?  Két ember gondolhat merőben más véleményt ugyan arról az eseményről, vagy témáról, de azt hiszem túlzás egyértelműen csak az egyik mellé letenni a voksunkat, mert más nézetekből más lehet a szituáció megközelítése. 
Van ennek még egy bosszantó oldala, a nem az számít mit mond, hanem a ki mondja megközelítésben.  Ha az ember éppen felnéz valakire, vagy valakit bölcsként könyvelne magában el, akkor mondhat az illető bár milyen marhaságot, a tisztelője befogadja azokat egy az egyben.  Szerintem ez hiba, és az is, ha fordított esetben a tisztelendő sértődöttséget érezne, mert  az alattvalója, vagy tanítványa, vagy kedves barátja, szövetségese, nem értene vele valamiben egyet. Ide tartozhatnak a könyvekben leírt ezerféle tanítások és megközelítések, amik talán adhatnak jó tanácsokat,de nem biztos hogy mind nekünk szól, és számunkra mind hasznos is lenne.
Ilyesmire is rengeteg példa adódott már az életben, de ez kifejezetten csak az egóról szólna, ezért marhaság és nincs túl sok értelme.  
A barátot szeretni kell, és nem elvárni, hogy mindenben igazunk legyen. 
Hát amit a hűtőről és a benne lévő felcímkézett dolgokról írtál, én az ellenkezőjét tapasztaltam eddig. Oké, nem túl sok munkahelyem volt még, de inkább arról szólt a tapasztalat, hogy az emberek megkínálták egymást, vagy ha el is fogyasztották volna a másikéból akkor azt másnap visszakínálták, tehát nem tudom, én még amiről írtál, nem tapasztaltam ilyet.

Jöjjön egy kis önismereti elmélkedés. Sokáig szerettem volna hinni hogy lehetséges az a fajta tiszta kommunikáció, amikor két tudat, két értelemmel bíró lény anélkül cserél egymással információt hogy a másikat bármi módon is megítélje. De emberek vagyunk, nem gépek. Nem pusztán információcsere zajlik köztünk hanem beszélgetés, még ha el is beszélünk sokszor egymás mellett.. Nem lehet nem ítélkezni, véleményt alkotni. Ez a vélemény pedig nagyban függ a társadalmi és nemi szerepektől. Hadd éljek egy példával: van egy nő, ki a gyermeke számára anya, a férjének feleség, a munkahelyén kolléga, szülőjének ő is gyermek, testvérének testvér, szeretőjének kedvese.. Ne ragozzuk tovább. Ezek mind olyan szerepek amik befolyásolják a hozzá fűződő kapcsolatunkat, a hangnemet, mondanivalónk tartalmát, milyenségét, stb. Bár az ember minden esetben ugyanaz, a mód ahogy szólunk hozzá teljesen más, attól függően hogy milyen kapcsolatban állunk vele.

A virtuális világ azonban látszólag lerombolja ezeket a falakat. Mindenki olyan maszkot ölthet magára amilyet akar. Már majdnem azt hinnénk hogy ezáltal lehetségessé válik az a bizonyos tiszta kommunikáció ahol átadjuk az ismereteinket, hogy tanuljon és fejlődjön általa szellemünk. De nem ez a helyzet. Vagy nem vagyunk őszinték vagy túl őszinték vagyunk. A határok eltűnése még nem eredményez intelligens viselkedést, sőt, azt kell mondjam hogy egyesek számára ez a tökéletes lehetőség hogy olyat is kimondjanak amit egyébként szemtől szembe nem mernének. Ha emlékeztek rá korábban volt az a hasonlatom a közös ebédről ahol savanyú képpel csipegetünk, miközben zsíros falatokról álmodunk. Nos az internet a nagy lakoma helyszíne! Mindenki egyedül eszik és azt fröcsög a másik képébe amit akar, következmények nélkül. Még az is lehet hogy egy fórumon a saját anyját kurvázza le. De nem akarom elkomolytalankodni, csak azt szeretném kiemelni hogy a névtelenség sokszor épp megnehezíti a kommunikációt, semmint megkönnyítené.

Nekem már elég sokfajta nevem és avatarom volt, és talán ez okozott némi zavart a fejekben. Mint a fentiekből is kiderült talán, az embernek természetes igénye hogy ismerje azt akivel beszél. Különösen akkor ha személyesebb jellegű dolgait is megosztaná vele. Nyilván egy idegen emberrel szemben bizalmatlanok vagyunk. Ez a fajta bizalmatlanság belőlem sem hiányzik. A hozzászólásaink alapján azért valamennyire kiismerjük egymást, de sosem lehetünk biztosak a másik szándékait és befogadóképességét illetően. Olyan könnyű megsértődni nem igaz? Olyan érzékenykék vagyunk ugye? Szeretjük hangoztatni a véleményünket és meggyőzni a másikat az igazunkról. Ha nem ért egyet, akkor készek lehetünk némi kompromisszumra, de valljuk be, ennek azért vereségíze van, kedvetlenné tehet és később valamilyen jelentéktelen ürügy alapján el is küldjük a fenébe! A kommunikáció sosem könnyű, azonban egyfajta megoldást jelenthet a semleges hangnem. Ilyenkor megpróbáljuk kiszűrni a másik mondanivalójából az egot és csak a tartalomra figyelni. Tartalom alatt az adott témához illő egyenes válaszokat értek.

Amennyire tőlem telik igyekszem ehhez tartani magam, emiatt viszont a hozzászólásaim gyakran személytelenek. A másik fél még azzal se lehet teljesen tisztában hogy milyen nemű emberrel beszél. Úgy érzem ez így nem korrekt. Továbbra sem kívánom kitenni az ablakba az életemet, mert szeretem a virtuális tér adta szabadságot és védelmet, de annyit talán elárulhatok hogy nem a gyengébbik nemhez tartozom. Eredetileg sosem állt szándékomban a fórumon maradni, mint oly sok alkalommal és oly sok helyütt, egy-egy hozzászólás erejéig beregisztráltam magam, aztán már álltam is tovább. Nem számított hogy a törzstagok mit gondolnak a személyemről (különösen egy fiktív avatar alapján), elég ha  felszínesen elbeszélgetünk és ki-ki megy a saját dolga után. Itt is ez történt volna, soha nem hallottatok volna Nogustáról, pláne Médeáról többet, ha nem kezdek el tapasztalni. Megtört a jég és egyre nagyobb gyakorlatra tettem szert a tudatos álmodásban. Csak azért maradtam tag, hogy ezekről a számomra új dolgokról beszélgethessek hasonszőrűekkel.

Eddigre azonban az a kép alakult ki rólam - amire rá is játszottam félig komolyan - hogy nő vagyok. Őszintén szólva nem különösebben zavart, mert ugyanúgy semmit nem tudtam a többiekről,  és nem éreztem kötelességemnek hogy jobban megnyíljak idegen emberek előtt mint amennyire ők megnyílnak nekem. Ez végtére is csak egy netes fórum és nem a helyi kisdobos egyesület. Az vagy aki lenni akarsz. Idővel már annyira nem érdekelt ki mit gondol, hogy még az álomleírásaimban is nyíltan írtam a nőkkel folytatott simizásról, tapizásról, csókokról. Mégsem kérdezett rá senki hogy is van ez. A fórum is egyre jobban elnéptelenedett. Sosem tengett bennem túl az érdeklődés mások iránt - és most sem - gyakran teljesen közömbös vagyok és nehéz kimozdítani a holtpontról. A fórumozásra még mindig szeszélyként gondolok, időnként kicseréljük egy-egy témáról a gondolatainkat, de úgy látom elég motiválatlanul tesszük ezt. Elmondjuk amit akarunk, de a meggyőzés reménye nélkül. Néha villogtatjuk karmainkat  de igazi harci kedv már nincsen. Olyan pajzsot húztunk magunk köré, amit nem is akarunk megrepeszteni. Talán így helyes. Egész életünkben építgettük ezt a pajzsot, hogy őrizzük mindazt amivel önmagunkat azonosítjuk. Ezek vagyunk mi és senki sem szereti ha kirángatják a biztonságos vackából.

Szerintem az, hogy valakit elhelyezünk magunkban ahhoz viszonyítva, hogy melyik polcra is tartozik, még nem ítélkezés, ha úgy fogadjuk el, ahogyan van. Ha nem csínálunk ebből problémát, ha nem akarjuk megváltoztatni.
A nemiségedet illetően sem árultál el sokat, hisz születhet nő férfi identitással, és fordítva. Tehát attól még lehetsz nő, mert férfi identitásod van. Ha vissza emlékszel, egyszer megkérdeztelek erről, hogy fiú vagy e vagy lány, (nem részletezném) mert elég erős váltás volt az írásaid  és persze a nicked alatt. Szóval nem számít ki milyen nemhez tartozik, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.
Érdekességként megemlíteném, hogy volt éjjel egy elég fura álmom, szerintem az itt elhangzottakkal lehet kapcsolatban, de csak este lesz időm beírni.
Addig is

Azt nem tudom hogy az írásaim mennyire változtak meg, de nyilván az ember idővel érettebb  lesz és maga mögött hagyja a hülyeségeit. Legalábbis így kellene lennie.. Emlékszem hogy egyszer megkerestél ezzel kapcsolatban, és arra is hogy szándékosan hárítottam. Nem tudtam ki vagy és mit akarsz tőlem, gyanúsan fogadtam az érdeklődésedet. Ezért inkább leráztalak. Sajnálom ha ez rosszul esett, nem vagyok hozzászokva mások figyelméhez. A bizalmat nehéz megszerezni és amúgy is zárkózott típus vagyok. Akárhogy is, számomra könnyebb a kommunikáció ha azt egy maszk mögül teszem, mert lehetővé teszi az elkülönülést. A maszkunkat ért pozitív vagy negatív hatások nem minket találnak el,  ezáltal bármikor kész lehetünk azt levetni és valami másba kezdeni, harag és sértődöttség nélkül. Azért ezt mégsem gondolnám valami hamis dolognak, mert az is meghatározhat minket hogy milyen nevet és fórumképet választunk. Minket jellemez, személyiségünk egy fontos vonása lehet. Azok is mi vagyunk.

Nem esett rosszul, ha hárítottál esetleg. Ha azt mondod a Marsról jöttél, nekem az is tökéletesen megfelel. 
Ami pedig változásként tűnt fel az írásaidban, azok a következők voltak:  A fórumra érkezésedkor, és még egy ideig úgy írtál, mint egy férfi.  Aztán jött egy időszak, amit nick váltás is követett, nőiesebbé váltak a gondolataid, és persze a képed is.  Az utóbbi időben meg mintha megpróbáltál volna semlegesnek tűnni.  A semlegességedbe még nőies vonások adódtak, de aztán feltűntek férfias jellegek is. Tehát a váltakozás nyomon követhető volna ha komolyabban érdekelne, de amúgy nem, mert nem számít. Teljesen mindegy, hogy fiú e, vagy lány vagy. 

Ígértem egy álmot, talán legjobb ha ide írom, mert talán vonatkozhat az itteni beszélgetésünkhöz.
- Magára az egész cselekményre már nem igazán emlékszem, de a lényeg az megmaradt, 
Szóval egy kockás ingű kisfiút láthattam, akit valamiért bántottak a többiek. Azt nem tudom miért, de hamarosan egy különös dolog történt. A kisfiú lányka ruhába öltözött, és úgy ment el az iskolába.  Kis miniszoknya volt rajta, és lányos ruha. Aztán elesett, és széttett lábakkal ült a földön, akkor szólt rá feltehetően az egyik tanár, hogy ha már szoknyát vett fel, legalább húzza össze a lábait.  Elég fura álom ez így, és fogalmam sem volt, van e valamilyen jelentése.
Most kicsit úgy tűnik, mintha kapcsolódhatna a beszélgetéseinkhez.

Ha a beszélgetésünk tartalmát nézzük, különös egybeesés, valóban. De tudod hogy én nem hiszek az ilyesmiben. A te álmod, a te üzeneted. Ha valahogy mégis rólam szólna, lécci ne vedd készpénznek amit láttál, nem volt ilyen gyerekkorom és nincs identitás zavarom. A spiritualitás tipikusan női témakör, és senki ne vegye sértésnek, de az ezzel kapcsolatos megnyilvánulások sokszor nem színvonalasabbak a napi horoszkópnál. Ezzel nem a nők szellemi képességeit vitatom. Egy túlnyomóan nők alkotta közösségben viszont a férfiakat nem szokás komolyan venni, elkerülhetetlen a szexista hozzáállás ("tipikus pasi"), így ha azt akarom hogy figyeljenek rám, legalább látszólag közéjük kell tartoznom. Egy megfelelő avatar erre elegendő is. De ez már rég nem aktuális számomra, ideálként a semlegességet választottam, kizárni az eszmecserékből a női/férfi egot amennyire lehet, miközben informatív maradok. Ez egy fórum, tét nélkül beszélgetünk, de a beszélgetés csak akkor ér valamit ha kész vagy meghallgatni a másikat. Ne a maszkot lásd, a szavakat halld. Sosem másztam senkinek a képébe és nem kényszerítettem le a rossz ízű falatot senki torkán. Ha nem ízlik, ne edd meg, a te döntésed. Elmondom amit akarok, úgy ahogy akarom, emberként, ennyi.

Igen, a hozzáállás szerintem is jó.
Kicsit az álomról még. Szóval nem gondolnám, hogy neked, vagy nekem a nemekhez való viszonyulásunkról szólt volna. Egyszerűen csak a beszélgetés menetéhez kötném. Meglepő is volt számomra, hogy mennyire egybevág, de hát néha az álmok megelőzik a valóságot, így előfordulhat.
Szóval további kellemest itt a fórumon, szívesen olvasom a tapasztalataidat.

asd94 írta:
A másik fél még azzal se lehet teljesen tisztában hogy milyen nemű emberrel beszél. Úgy érzem ez így nem korrekt. Továbbra sem kívánom kitenni az ablakba az életemet, mert szeretem a virtuális tér adta szabadságot és védelmet, de annyit talán elárulhatok hogy nem a gyengébbik nemhez tartozom.

Akkor kezdtem gyanakodni rá, hogy pasi vagy, amikor egyszer azt írtad nekem, utólag kiegészítve a hsz-edet, hogy "go to hell!", azaz menjek a pokolba. Folytatódott a gyanakvásom, amikor annak ellenére, hogy míg jóval korábban engem az ilyesminek a töredékéért is megszóltál "nőként", utóbb nálad megszaporodtak az ilyen kifejezések, mint "agyfasz", "kurva annyjukat" stb. Bizonyossá akkor váltam benne, hogy pasi vagy, amikor az egyik álom leírásodban azt a kifejezést használtad, hogy "vizelned" kellett, egy nő ui. soha nem mondana ilyet, ha pisilnie kell.
Efi végig tudta, hogy fiú vagy.

Mondok egy vicceset. Opos, meg sokáig azt hitte rólam, hogy lány vagyok, én meg  Csaken pajtira hittem azt sokáig hogy fiú, aztán egyszer csak kiderült hogy ő egy lány, pedig sokat beszélgettünk. Ennek az lehetett az oka, hogy a beszélgetések során  nem jöttek felszínre olyan  jellegek, amik esetleg nemiségekre utalhattak.

anno amikor még Cicarajongó voltam, mindenki azt hitte lány vagyok. Egyedül Fortis vágta asszem hogy fiú vagyok, ráérzett.

önismeret topik, valamiért azért írom ide mert örlődöm.
kb 10 éve vega voltam. élveztem, de évekkel ezelőtt visszaszoktam a húsra. és alkoholizálok is (het 2-3x)
pedig a spirituális fejlődés a célom, úgy érzem ha elhagynám azzal jobb lenne (nem növelném a lények szenvedését a húsevésemmel). viszont annyira kívánja a szervezetem. nem tudom abbahagyni, mert finom a marhahúsos hamburger, ugyanakkor aranyosak a bocik is. hogy tudnám én megölni őket, és mégis, eszem.
Szóval lelkiismeret furdalásom van e miatt.
Az alkohol meg a tudati tompaságot növeli. Az sem kedvez a "zenségnek". Viszont az is kell, hogy el tudjam a világot viselni.
Ha ezekről lemondanék erős hiányérzetem lenne, úgy érezném korlátok közé szorítanám magam. Ugyanakkor kívánja a szervezetem ezeket, viszont valami hang meg folyton azt súgja hagyjam el ezeket mivel ezekkel a tettekkel is hozzájárulnék ahhoz hogy egy tökéletesebb világ felé mozduljunk.
Mit lehet ilyenkor tenni? Egyik véglet vagy a másik véglet szerint éljek? Vagy a jó öreg balansz a megoldás?

A feladat az volna, hogy úrrá legyél a testeden, pontosabban a lelked alacsonyabb részein (mert nem a test kívánja a hamburgert és az alkoholt). Hogy megszabadulj ezeknek az alacsonyabb rendű vágyaknak a kényszerétől.
Az alkohol meg kifejezetten hátráltatja a spirituális fejlődést, mert kiszorítja az Ént a testből.
Ez a feladat baromian nehéz, nehogy azt hidd, hogy nekem sikerül. Na nem a hús és az alkohol, a hústól születésemtől fogva idegenkedem, alkoholt pedig egy ideje nem iszom, mert nem szeretem a hatását, de az egyéb ártalmas finomságoknak csak korlátozott ideig tudok ellenállni, nagy kínlódást okoz, ezért már nem is követem az erőszakkal való lemondás módszerét, mert úgy érzem, nem ez a megoldás, csak még nem találtam meg a helyeset. Vagy inkább az énem nem elég erős még ahhoz, hogy átvegye önmagam fölött a parancsnokságot. Mégis, mindenképp ez a feladat, amin dolgozni kell úgy, hogy az ember nem tudja, hogyan is csinálja. Mert ezt senki más nem tudja megmondani, az embernek önmagának kell megtalálni a módszert az önmaga feletti uralom megszerzéséhez.

Cicarajongó! Erre a névre emlékszem!

ja, utána lettem az aki vagyok :P

alakul ahogy alakul.
olvastam valahol hogy pl ha visszautasítom valakinek a húsból készített ételét amit szeretetből csinált akkor hiába vagy vega, karmikusan rosszabbat cselekszel mert elutasítod a szeretted (vmi buddhista oldalon)

Igen.
De ugyebár a Mekiben nem ez a helyzet áll fenn, mikor hamburgert rendelsz.

hááát ja
de az különben is full szója :P

Motan írta:

alakul ahogy alakul.

Igen. Az erőltetett megoldás nem jó megoldás.

Én gyerek koromban utáltam a húst, de aztán idővel hozzá lettem szoktatva. A marhahúst is megettem, egészen finom volt.  Aztán történt valami. Talán a bocinak az a szomorú szeme. Onnantól nem ettem marhahúst, és ennek már vagy 25-30 éve.  A disznóval viszont másképpen vagyok. Az veszélyes egy jószág.  Épp úgy képes kicsinálni az embert, ahogy az ember őt. Tehát méltó ellenfél.  Jó, persze tudom, hogy a boltokban lévő szalámi szeletek nem az erdei vadkantól származók, de ez valami ősi dolog.  A csirkéket megint csak finnyásan eszegetem, mert tudom hogy nevelik őket a nagyüzemi farmokon.  
Amúgy a gomba szerintem képes lehet kiváltani a húst. Pl az őzláb gomba ha jól van kirántva, olyan íze is lehet, akár a rántott húsnak. 
Amúgy én is alkoholizálok.  Hébe hóba megiszom egy egy dobozos sört. De ettől még nem lesz semmi bajom, és nem is szeretném ha lenne.

a Hannibal c film óta én is fenntartásokkal vagyok a disznók iránt de őket amúgy sem eszem. engem mondjuk a csirkeszárny, comb taszít. tehát ha látom hogycaz egy konkrét testrész
az őzlábgombát meg imádom

Motan írta:Ha ezekről lemondanék erős hiányérzetem lenne, úgy érezném korlátok közé szorítanám magam. 
...
Mit lehet ilyenkor tenni? Egyik véglet vagy a másik véglet szerint éljek? Vagy a jó öreg balansz a megoldás?

Én úgy látom, a két véglet nem aközött van, hogy az ember korlát nélkül fogyasztja-e ezeket, vagy teljesen tartózkodik tőlük. Legalábbis az a két véglet, ami között a középút a helyes, az nem itt van.

Hanem az egyik véglet, amikor az ember teljesen megadja magát a vágyainak, a másik pedig amikor kényszeresen tartózkodik az egészségtelen, vagy más szempontból káros, helytelennek tartott fogyasztástól. 
Az egyik véglet éppúgy elveszi az ember szabadságát, mint a másik. Az egyik éppúgy korlátoz, mint a másik. Az egyiknél az ember fölött a vágyak veszik át az uralmat, a másiknál az hat kényszerítő erővel, hogy mit tart az ember helyesnek. Mindkettő korlát. A középút az, amit szabadságban tesz az ember. Hogy nem eszik húst, nem iszik alkoholt, mert így döntött. Mert maga ezt akarja. 
De nem azért akarja, mert az a nézete, hogy helyesen kell cselekedni. Nem tudom, sikerült-e magam megértetni. Megértetni, hogy amit helyesnek gondolunk, éppúgy lehet kényszer, és ha kényszer, akkor az nem jó út.
Szóval a balansz, az egyensúly ott van, amikor az embert sem a test, sem a morál nem kényszeríti. Az a megfelelő cselekedet, amit szabadságban tesz az ember.

nálam ezt nehéz kényszer nélkül megtenni. mármint... kényszeres vagyok. talán ez a görcsös ragaszkodás az elveimhez sem vezet jóra, vagy inkább fejlődésre

Most még görcsös vagy. 

Motan írta:
az őzlábgombát meg imádom

Hát akkor meg ismered a dörgést. Én mondjuk nem sokat ettem, de egy kolléga hozott be rántva, és tényleg rántott húsi íze volt.

Efit idézve kezdeném, és tenném fel neki ismételten a kérdést 

" Zoli, nem tudod, mi az önismereti út. Azt se, hogy mi az az önismeret. Nem az, hogy tudom magamról, hogy szószátyár vagyok, meg gyenge matekos. Ezek a tulajdonságok a felszínen vannak, láthatóak. Ilyen szinten ismerni magunkat, az olyan, mint egy görögdinnyéről annyit tudni, hogy zöld és gömbölyű."


Efi véleményed szerint mi az az önismeret, és mi az az önismereti út?
Azt már leírtad, hogy az általam gondolt benső tulajdonságaink azok nem azok, de akkor kíváncsian várom, hogy mikre gondolnál? 
A félreértések elkerülése végett a benső tulajdonságainkon a korlátainkat értem, hogy tudjuk mire vagyunk, és mire nem vagyunk képesek. Ezen felül, hogy mik a jó, és mik a negatív jellemvonásaink. De ha ezek felszínes dolgok, akkor írj néhány gondolatot a mélyebbekről kérlek!


- Amúgy reggel miután felébredtem és még félálomban voltam, volt egy érdekes tapasztalatom. Kívülről láttam magamat, és másokat is.  Láttam a tulajdonságainkat, ki az aki rámenősebb, ki a szerényebb, ki mit gondol a másikról, kit miért néznek hülyének, és kit miért becsülnek, vagy tartanak nagyra. Arra is rájöttem e közben, hogy vannak olyan erények, amik erősebbé tesznek embereket, de nem pozitívak, és vannak amik gyengítik az embert, pedig lelkiségében nézve jobb tulajdonságok mint azok, amik erősebbé teszik az embert. 
Azt is láttam, hogy mennyire igaz lehet az, hogy a hasonló a hasonlóhoz húz, és a jellemvonások csoportokra osztják az embereket. 
Érdekes volt látni magamat hová tartoznék, kik azok akikkel jobban, és kik azok akikkel kevésbé érezném jól magamat. Szóval ez egy ilyen tapasztalat volt.