Látomások-jelenések

Na, ide kerülnek, amik egyértelműen nem álmok.
Ezeket a pillanatokat, hangokat, képeket nem generálom, a semmiből bukkannak elő teljesen emberi és hétköznapi pillanatokban.

Ez tegnapi:
Ülök, mellettem balra egy alak ül, kicsit előredől, a hátát látom. Kékes-fehér fény sugárzik belőle, a ruhája(egy köntös?) is középkék...gondterheltnek tűnik...azt hiszem egy beszélgetés közepén vagyunk...férfi.
Lassan felémfordul. A bőre is kékes-fehér fényt sugároz(mintha nem teljesen lenne hús/vér, sokkal inkább energia?) hosszú fehér haja van, az álla hegyes, az arccsontja széles. Az orrnyerge nagyon széles, már már nem emberi de mindenképpen "humanoid". A szemei... Nagyok, mandulavágásúak, de nagyon szélesek. Világoskék, nagyon világos kék. Gyönyörű arc, gyönyörű szemek. Az van a tekintetében:Most komolyan ezt akarod?

Ez első látomások egyike:
Buszon ülök, ragyogó napsütésben fürdetem az arcom, hazafelé tartok.
Hirtelen  eltűnik minden, kinn vagyok a...hol is?...a semmiben? A színek rózsaszínek , barackosak, arany színűek... A semmiben egy kúp alakú hegy-forma lebeg. A 'lábánál' körbe két 'kar' nyúlik körbe, mint egy galaxis két csápja. Lassan, nagyon lassan forog körbe az egész, a 'hegyen' szétszórtan pici fények gyúlnak ki.
...aztán újra a buszon vagyok...

Lelki nagytakarításban vagyok, ezért úgy döntöttem, mindent leírok, ami velem történt. Lehet, régebben féltem ezeket teljes őszinteséggel megosztani, mi lesz, ha én leszek a fura csaj   Aztán azt is gondoltam, hogy lesz aki kinevet, vagy nem hisznek nekem (egójáték).
Örömmel osztom meg mindenkivel aki erre jár, hátha mások bátorságot fognak meríteni az itt leírtakban.
Mindannyian különlegesek vagyunk, ahogy a világot teremtjük és értelmezzük,nincs két egyforma játékosa ennek a térnek. 
A szavaim legalább annyira őszinték, amennyire
 értelmezni tudom ezt a világot.

Volt már poszt-traumás szindrómád? Nekem volt,szerencsére sikerült feldolgozni,de nem volt egy leányálom. 11 éves voltam, amikor Anyukám meghalt,kisírtam,kikiabáltam én az érzelmeimet, de akkor is felbukkant ez az alattomos kór kb. 20 éves koromban. A legváratlanabb pillanatokban jelent meg, újra ott voltam a temetésen, újra átéltem mindent, nem tudtam elszakadni a jelenettől. Ezek a "rohamok" 2-3 órásak voltak. Imával, sok szembenézéssel, "beszélgetések" Anyával és a bennem élő gyermek Vesznával...mind megtette a hatását és feloldottam a traumát. 
Na de miért mondtam ezt el?
Mert nem tudtam, hogy valami mást is eltemettem magamban, mélyebbre, mint az anyukám halálát...
KB. 25 éves lehettem, este volt, az unokatesómmal voltunk otthon ketten. Ő számítógépezett mellettem, én már álmos voltam, az ágyamban feküdtem és az eget bámultam. Gyönyörű óriási telihold volt, az ég tiszta!   Teljesen megbabonázva néztem...amikor lassan jobbról a semmiből a Hold elé úszott egy nagyon vékony felhő, vékony és hosszú, mint egy sál...először csak valami undor fogott el, valami mélyről jövő, ősi megmagyarázhatatlan balsejtelem... és akkor Bumm... Minden eszembe jutott.
Kisgyerek vagyok, anya-apa-tesóim a nappaliban zsibongnak, velem együtt, amikor beugrik egy jelenet a szemem elé, a szoba szinte eltűnik: kinn vagyok az űrben, valószínűleg egy hajón, portálokat látok(akkor nem tudtam még mi az) ahonnan hajók ugranak elém a semmiből. Rettenetesen félek, legszívesebben kiabálnék. Tudom, hogy el akarnak kapni. Ez egy háború. El kéne mondanom egy felnőttnek, de tudom, hogy nem lehet, mert egyrészt nem tudom leírni, amit látok, másrészt nem értik meg. 
Ahogy ez 25 éves koromban felszínre jött, a szívem elkezd vadul kalapálni, menekülni akarok...tudom,hogy a közelben vannak és tudják, hogy itt vagyok(valószínűleg ez a gyermekkori érzés átültetése a jelenbe,legalábbis őszintén remélem). Elkezdek pánikolni, ki akarok szaladni a házból, mondom az unokatesómnak, hogy menjünk ki, most azonnal...de aztán attól félek, hogy kint könnyebb megtalálniuk...3-4 órán keresztül feszengve ülök az ágyon, az összes lámpát felkapcsoltam. 
Nem ez volt az egyetlen emlékem egy valamikori háborúról. Kb. 15 voltam, amikor előjött egy képsorozat, az éjszakai láthatáron a semmiből űrhajók jelennek meg, százával, hárman vagyunk az egyiken, és próbálunk elbújni. Nem jött össze. 
Van egy harmadik is, már napok óta próbálom előhozni a képeket, de nem engedi a tudatalattim. Ez a legrosszabb, először csak képben láttam, de aztán álmodtam is vele párszor, amíg az agyam le nem tiltotta, annyira annyira fájdalmas és félelmetes. Valami olyasmi, hogy látom, hogy a csillagos égen köröznek, engem keresnek, itt a Földön...nem,nem tudom felszínre hozni. 
Majd egyszer ezt is begyógyítom, mint anya halálát, amikor már nagyon erős leszek. 

Valami szebbet ezek után:
Este van, hazafelé tartok,várok épp a buszomra, körülöttem emberek, esti zsibongás.
Felnézek az égre...a szokásos...eltűnik az ég, és megjelenik egy arc, az ég helyén. Vállig érő hollófekete haja van, a szeme szintén, annyira fekete, hogy már világít, a bőre fehér, egy férfi. És engem néz. Ez nem csak egy bepillantás egy másik világba, vagy egy emlék...az a fazon pontosan tudja, hogy látom őt, és visszanéz, hosszan.

Ez azon kevés emlékek egyike, amit én "tisztának" nevezek. Sokáig, nagyon sokáig én voltam a legnagyobb kritikusom, minden furcsa történetre 20 kifogást hoztam.
A legkényelmesebb kifogás anya halála miatti lelki sokk volt, igyekeztem mindent ezzel magyarázni.
 Csakhogy ez 10 éves koromban történt.
Anyával utaztunk hazafelé a buszon(lehet a buszokkal van a baj  ).
Csúcsforgalom, Anya a csuklós részben maradt, én egy kicsit tovább mentem, mert nézelődni szerettem volna.
Ahogy kiléptem a nyitott részre, arcul csapott az érzés, elkezdtem szédülni, a busz és én is mintha tágultunk volna, egy energia örvénybe léptem bele... Nem volt félelmetes, inkább ismerős, egy vonzó erő...ami csak körbefont... Körbenéztem, hogy rájöjjek, mi ez. Az egész egy férfi utas felől jött, az ablak mellett ült, kb. 25-30 éves lehetett, vállig érő szőkés haja volt. Rám sem nézett, fogalma sem volt, hogy ott vagyok.
Hamarosan le is szállt, én pedig meghipnotizálva néztem utána... Anyának azt mondtam, hogy egy angyalt láttam.
 Sokkal később találkoztam valakivel, akivel elmeséltük egymásnak az őrült eseteinket,tőle hallottam először párhuzamos dimenziókról, és a most nagyon felkapott Mandela-effektusról(akkor nem adtak még neki ilyen hangzatos nevet, de egy ismert jelenség volt bizonyos körökben), időutazó gép építésről stb... Ő mondta nekem, hogy a világot őrzők járják, az ezüstök és az aranyok... Én valószínűleg az utóbbival találkoztam.   Ki tudja. Kellőképpen őrült volt ahhoz, hogy egy kis esélyt adjak neki.

Általános sulis vagyok, talán hetedikes. Sétálok hazafelé, akkor falun laktunk, nem sok autó járt arra.
De épp jön szembe egy, azt hiszem egy Lada, fehér, persze, hogy megnézem, nem sok látványosság van errefelé. Csak három négy pillanat volt az egész. 
Apa a kormánynál, anya mellette, kettejük között - mögött áll a kislány (pár évvel fiatalabb nálam) hevesen mutogat felém, a szülei nem figyelnek sem rá, sem rám.
Jesszusom, gondolom magamban, ez a kislány pont olyan mint én...nem,az a kislány ott én vagyok  ! és látom, hogy neki is leesett dolog, ezért kalimpál felém...Akkor meggyőződésem volt, hogy találkoztam egy másik életemmel, bár még nem hallottam ilyenről előtte. 
Otthon persze elmondtam - bár mesélhettem volna azt is, hogy egy Burberry kockás elefánt vágott elém a fagyisnál, azt sem hallották volna meg-szóval úgy döntöttem, ezentúl magamban tartom ezeket a sztorikat...amit kb.2-3 év múlva megszegtem...de utoljára. 
Én mondom nektek, a mátrix tud meglepetéseket okozni...

KB. 16 éves koromtól van alvásparalízisem, hol gyakrabban hol ritkábban. Voltam alvásvizsgálaton, neurológusnál is emiatt, de az agyam szerkezetét és működését normálisnak találta.
Rengeteg tapasztalatom van, de nem tudom neked azt mondani fehéren feketén mi is ez pontosan. Senki sem látja át a teljes képet, aki ezt mondja, az nem mond teljesen igazat. A válaszok általában attól függnek, melyik oldalán állunk annak a bizonyos elefántnak,milyen prekoncepcióból indulunk ki.
Sztem a válasz itt is valahol középen van, a titok az agyunk működésében és a szellemvilággal való találkozásában lehet.
A kezdés ugyanaz mindig: "felébredek" de nem tudok megmozdulni. Bepánikolok vagy nem. Erre jönnek különböző "látomások,hallucinációk". Volt hogy szellemeket láttam az ágyam körül, volt, hogy boszorkányok támadtak meg, de az ágyamra ugrott már egy Gollam szerű figura is(nem éreztem gonoszságot belőle). De volt, hogy egy tűt szúrtak a hátamba(ekkor oldalt feküdtem ), de előfordult az is, hogy belémharaptak.  De minden esetben először felébredek majd rájövök, hogy nem tudok mozogni.
Vannak tippek, amik enyhíthetik a gyakoriságot:
-stresszmentes élet 
-kevesebb koffein
-nyugodt alvás megtanulása (hőmérséklet, öltözet) 
-lehetőleg ne tele gyomorral feküdjünk le, a vacsora könnyű legyen
-ha lehet inkább NE háton aludjunk
-elektroszmog csökkentése(este WiFi kikapcsolás, teló a szoba másik felébe) 
-legalább éjjel 11-től villanyoltás(az éjfél előtti alvás nagyon fontos szerepet játszik a melatonin termelésben, a cirkadián ritmusban) 
(ezek mind egy egészséges alváskultúra alapjai eredetileg is, érdemes alvásparalízis nélkül is betartani őket) 

Mindet betartom, kávét nem, de fekete teát iszok naponta 2x,de sosem este. A WiFi kikapcsolása inkább placebónak jó, mert a szomszédaim tuti nem kapcsolják ki az övékét 
. Az alvási pozíció...nálam szinte mindegy. Eleinte szertartáson betartottam az oldal alvást, de rájöttem, hogy sokat nem használ. 
Valamint az helyzet, hogy én már sokszor délután tudom, hogy este "buli" lesz...ugyanis hallom azt a finom zúgást, ami kisérheti az alvási paralízist. 
Szóval kisérletezni, kisérletezni,kisérletezni.
Ha viszont már benne vagyok, a legjobb amit tehetek, hogy becsukom a szemeim és próbálok "visszaaludni". Ettől persze a parti ugyanúgy zajlik "odakinn" még ha nem is látom, de meg kell nyugtatnom magam valahogy. Ha elkezdek pánikolni, próbálni megmozdulni, akkor csak rosszabb lesz. Mert hogy tudnék megnyugodni, amikor szörnyek akarják leharapni a fejem?
Kell találni egy mantrát, egy imát, amire pánikhelyzetben is emlékszem. Volt idő, hogy Jézus nevét ismételgettem, de jó a Szeretlek és a Béke legyen veled is.
A lényeg:olyan magasra emelni a rezgésszintet, amilyenre csak lehet. Valahol már említettem, hogy asztrális világ csak a tükröt mutatja, olyan "teremtényt" vonzok magamhoz, akivel hasonló szintén állok. (ajánlom a mantrák, imák napközbeni mondogatását is, mert vészhelyzetben gyakorlás nélkül nem jön könnyen).

És hogy én mit gondolok erről? A válasz nagyon szubjektív, te találd meg a tiéd.
Mindenhol más számokat említenek, de mondjuk azt, hogy a lakosság 60%-a legalább 1x átéli élete során. Rendszerint tinédzserkorban kezdődik, a 20-as évekre elmúlik. Nagyon kevesen vannak, akiket elkisér egy életen át.
Én is azt gondolom, hogy az alvásparalízis maga, a testi jelenség, természetes. Viszont én azt gondolom, hogy ilyenkor az asztrális világ létező jelenségével találkozunk.
(már amennyire valóságos lehet bármi, amit látunk, mert ugye a nagy titok az, hogy "Nincs kanál". )
Az asztrális világgal, az alacsonyabb frekvencián létezőkkel kapcsolatban, nagyon sokukat mi magunk teremtjük,gyűlölettel, haraggal, horrorfilmekkel,fekete mágiával. Egyetlen módon lehet felülkerekedni felettük:őszinte, tiszta szeretettel. De ez egy nagyon nagy téma

Most, hogy leírtam az alvásparalízisről pár dolgot, elmondom, hogy az első ilyen élményem miért nem volt az.
Szval 16 vagyok, a szobámban alszok a hátamon, éjjel van.
Lassan eszmélek, valami nincs rendben...fáj a hasam, de nagyon...és ez a fájdalom elkezd felfelé csúszni a mellkasom felé... Mint egy forró nagy golyó nyomult felfelé...itt azért már elérkezettnek láttam az időt hogy üvöltsek egyet segítségképpen, de meglepetésemre nem jött hang ki a torkomon, és megmozdulni sem tudtam.
De ahogy a "gömb" elérte a mellkasom, egy nagy tépést éreztem, mintha valaki ki akarta volna szakítani belőlem. Nem láttam senkit magam mellett vagy felett, csak egy fény/energiaörvényt. Nagyon küzdöttem, hogy visszatartsam azt a valamit bennem, mert azt gondoltam, hogy ha sikerül neki, akkor meghalok. Mindent beleadtam, küzdöttem az "életbenmaradásért",de nem volt egyszerű, mert a fájdalom nagyon nagy volt.
Aztán pár perc után elájultam.

Azért nem gondolom, hogy alvási paralízis okozta hallucináció volt, mert nem a bénultságra ébredtem fel, hanem a fájdalomra, ha az elmúlik, simán visszaaludtam volna.
Valószínűleg egy felsőbb dimenzióbeli látogatóm volt, hogy honnan nem tudom, mert nem mutatkozott be. Mit csinált, fogalmam sincs. Mit akart elvenni, fogalmam sincs. Semmit nem tudok.

Ezután kezdtem el kutatni lázasan mindenhol a válaszok után.
(ekkor szegtem meg a szabályom utoljára a családdal, elmondtam reggel, hogy majdnem meghaltam az éjjel, de csak néztek rám, tudtam hogy magamnak kell megtalálnom a válaszokat.)

Egy másik nagy témakör: az energiaörvények.
Később kezdődött, kb.25 éves koromban. Nem kíséri alvási paralízis,tudok mozogni.
  Az első:éjjel felébredek, csak a szokásos, már fordulnék is a másik oldalamra, de meglátok vmit a szoba másik felében. A föld  felett lebeg, kb. 1,5 méter magasan. Mozgásban lévő színkavalkád. Nem veszem ki pontosan mi az, így felülök az ágyban, hogy jobban lássam. Egy kínai oroszlánfej, amit a holdújévkor körbe szoktak vinni a városon. Nem értem mi történik , de nem félek, közelebb lebeg, egyenesen az arcomhoz, kinyitja a száját és ordít hang nélkül. Az arcomhoz kapom a paplant,utána eltűnik.
  Ilyen fenséges jelenség ritkán akad, rendszerint "energiamintákat" látok. Pl. Hajnalodik, a fényre felébredek,kinyitom a szemem. Az ágyam és az ablak között áll egy kb. 2 méter magas "forma". Olyan mintha egy embert lepedővel leterítettek volna, és én csak a sziluettjét látom. A "teste" finom energiaszálakból, indákból áll (úgy tudom leírni, mint egy tál gesztenyepüré, vagy indák, amik örvénylenek, tekerednek, lüktetnek egymásba és önmagukban is). Csak áll és megfigyel. Nem érzek félelmet.
  De az ellenkezője is akad, pl.az ajtóban látok egy nagyon magas ugyanilyen formát. Csakhogy a színe kőolajfekete...zúgást is hallok. És rettenetesen félek. De a szemem nem merem elvenni róla, félek, hogy ha megteszem akkor közelebb jön. (röhejes félelem, mert szerintem mindent megtud tenni, amúgy is csak áll és figyel.)
De megjelent egy gyönyörű fényoszlop is a szoba közepén, világoskék-rózsaszín fények örvénylettek benne, nagyon hangosan zúgott, csengett.
A legtöbbször a fekete/sötét indák jelennek meg, amik betekerik a szobát, olyan mint egy élő energiaháló.

Tippek:
-a 3D világot látom energiaként
-a 4D/asztrális világot látom energiaként, lehet nem tökéletesen, ezért csak az energiát látom és nem a formát.
-ahogy figyelem ezeket az örvénylő mintákat, újabb és újabb rétegek bukkannak elő. Figyelem ahogy kanyarog, és ha nem szakítom el a tekintetem, akkor szinte elveszek benne, mint a hipnózisos mozgó spirálban. Vagyis lehet hipnózis is,amire való utalás gyakran előfordul nálam.
-megfigyelők? (minek?semmi különös, vagy inkább fontos nincs bennem)

Egy példa a "hipnózisra" /"manipulációra" :
Otthon fekszem éjjel egyedül,felszinesen alszok, fel is ébredek valami neszre. Látom, hogy a pasim sétál be a folyosóról. (A valóságban épp a hegyekbe utazott túrázni). Lassan odasétál hozzám, lefekszik a bal oldalamra, ahol kevés a hely, mert ott én alszok mindig. Az agyam lázasan zakatol-na,ha nem érezném úgy, mintha egy lavór ragasztóba mártották volna. Tisztán gondolkodni tudok, de lassú vagyok. De azért ki tudom nyögni, hogy Ki vagy? Ő csak az ujját a szája elé teszi és azt válaszolja:Ssshhhh! És magához húz. Közben én tudom, hogy ez lehetetlen és ez az izé itt tuti nem a pasim...ahogy magához húz, elájulok.

Ami nagyon sokatmondó az a mód, ahogy visszaemlékszem rá. Reggel mintha mi sem történt volna , dolgozni megyek, telik a nap, munka után bevásárolok, és valahol útban hazafelé a fényes napsütésben beindul az emlékezetgyár, mi történt aznap éjjel. Most is, akárcsak a Holdas sztorinál olyan érzés, mintha gyomorszájon vágtak volna. Csak állok és emlékezem...és nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam. Valami történt velem a beleegyezésem nélkül...valami, ami valószínűleg csak egy fedősztori ráadásul, mert valaki(?) felvette a pasim alakját.

Hogy megértsem , mi miért történik velem, mert egyértelműen volt valami, naplóírásba kezdtem. Leírtam mik történtek, hogy érzem magam, mit gondolok...ami jött. Ez nagyon sokat segített abban, hogy rendszerezzem magam, hogy erőt gyűjtsek.
El is jött a pillanat, amikor le mertem azt írni, hogy este találkozzunk,mert kérdéseim vannak.
  Este lefeküdtem az ágyba, kiegyensúlyozott és izgatott is voltam egyszerre.
Kezem, lábam mozgott, a tudatom tiszta és éber volt.
Várakoztam. Tudtam, hogy valami történni fog, de hogy?
Egyszer amikor oldalra fordítottam a fejem, akkor egy füstgomolyagot láttam a levegőben lebegni a fejem mögötti szekrény irányába. Visszafordítottam a fejem, és megnyugodtam, most megtörténik.
A testem elkezdett nehezedni, belesüppedni az ágyba. Nagyon érdekes érzés volt, mintha egy nagyon gyors autóban ülnék és csak gyorsulnánk, én pedig odatapadok az üléshez.
Eljátszottam ezzel az érzéssel egy ideig, mert bár látszólag nem én okoztam, de ha akartam, akkor lazíthattam a szorításon, vagy gyorsuláson. 
Azután elkezdtek képek peregni a szemem előtt...de ezeket a diákat nem én tettem be a nézőkémbe....gyorsan villognak...Egy piramisban állok egy fal előtt, amin egy féldombormű van, egy női(?) szoknya szegélyét látom csak, mert olyan közel vagyok, hogy az orrom majdnem súrolja a falat, a kezemben fáklya... Lebegek egy dzsungel felett, ahol dél-amerikai piramisok teteje bukkan elő a fák lombja körül...egy színes kódex lapja életre kel, emberek dolgoznak a földeken, de én távolodok a földtől és látom, hogy valójában egy arany színű háló borítja, veszi körbe a földet egy bizonyos magasságban... És hasonlók...
A képek lassan eltűntek, nagyon izgatott voltam, sosem történt ilyen velem azelőtt...amikor valaki megérintette a jobb bokám. Egyértelműen, nincs kétségem, nem érzem az ujjait, de egy kéz van a bokámon. Akkor behunyom a szemem, és érzem, hogy süllyedek lefelé (ezt lenne jó elérni meditációban )... Teljesen éber vagyok, mégis egy másik tudatállapotba kerültem az érintéstől. Még mindig nyugodtan, megkérdezem az első kérdést, Ki vagy?
Solaris Antari, válaszolja. A hangja zene, inkább férfi, de vannak benne magasabb dallamok. Olyan hang, amiben érzem a hanghullámokat...
Itt megijjedtem és felültem.

Veszna írta:Lelki nagytakarításban vagyok, ezért úgy döntöttem, mindent leírok, ami velem történt. Lehet, régebben féltem ezeket teljes őszinteséggel megosztani, mi lesz, ha én leszek a fura csaj   Aztán azt is gondoltam, hogy lesz aki kinevet, vagy nem hisznek nekem (egójáték).
Örömmel osztom meg mindenkivel aki erre jár, hátha mások bátorságot fognak meríteni az itt leírtakban.
Mindannyian különlegesek vagyunk, ahogy a világot teremtjük és értelmezzük,nincs két egyforma játékosa ennek a térnek. 
A szavaim legalább annyira őszinték, amennyire
 értelmezni tudom ezt a világot.

Minden a szereteten múlik.

Egyetértek.

Családi program, filmkölcsönzés a tékából  Véres gyémánt.
Nem volt nagyon más választásom, nekem is néznem kellett, mivel az én szobámban moziztunk.
A film, mint alkotás jó és tartalmas, de nekem az agresszió kicsit sok volt,én kevesebből is értek.
Szval inkább a gondolataimba merültem, milyenek vagyunk mi emberek, milyenek is tudunk lenni, kicsit imádkoztam is...lassan a szívem elkezdett zakatolni, szinte már kitöltötte a mellkason, és az egész testemben hömpölygött vmiféle energia...vitt magával, nem tudtam kontrollálni, és fogalmam sem volt, mi történik...az egyik pillanatban még a családommal ülök a szobában, a másikban kinn lebegek az Űrben és a Föld-et látom. De nem vagyok egyedül, fizikai testtel nem, de színes-fényszínű "éteri" testtel rendelkező alakok jönnek mennek körülöttem,ki a Föld felé, ki onnan el,leszületnek,majd visszatérnek hozzánk... Bár nem láttam arcokat, de felismertem rokonokat(akikkel nem nagyon voltam jóban pl.) barátokat, de voltak tökidegenek is. A különbség az volt az itteni valóság között, hogy csak egyfajta isteni energiát és szeretetet éreztem...megbeszéltük,hogy jó kis színház volt a Föld, de most már jobb itthon lenni...(ekkor még nem nagyon foglalkoztam lélekvándorlással, halálközeli élményekkel). Ha az én szívem tágra volt nyitva, és ott lüktetett a mellkasomban mint egy gőzmozdony, ez igaz volt mindenkire...fürödni lehetett ebben az energiában, lubickoltunk és ujjongtunk benne...aztán lassan enyhült a ritmusa, és visszakerültem a 3D-s valóságba.
Bár előtte és azóta is átéltem és láttam már pár borzalmas dolgot, ami sírásra késztetett, vagy ellágyította a szívem...ilyen hatalmas energiát, ami kirobbant a testemből soha azóta nem éltem át.

Ez inkább energetikai-fizikai történet...de hátha volt másoknak is hasonló élményük...
Meglátogatott minket pár amerikai barát vagy 20 éve. Sülve főve együtt voltunk, nagyon izgalmas volt távolban élő, más nyelvet beszélő emberekkel együtt lenni. 
A történethez hozzátartozik, hogy kb. 15 évig kórusokban énekeltem szopránként, szóval ismert volt már előttem egy nagyon hasonló jelenség. Igyekeztünk is úgy énekelni, azt a pontot elérni, hogy a hangjai k együtt rezonáljanak. 
  De itt hallgatóság voltam. Volt két amerikai csajszi, akik elkezdték énekelni a fenti dalt...szép,frissen csengő hangjuk volt külön-külön is...de együtt ... 
Megjelentek a lúdbőrök rajtam, szinte összerántotta a bőröm az általuk keltett energiahullám... ezt eddig ismertem. De a gerincem aljáról elindult egy energiaörvény felfelé a testemen(a csakráimon/energiatestemen/meridiánjaimon) keresztül és gyakorlatilag kirobbant a fejtetőmön keresztül a dallam tetőpontján.   Én még ilyen energiafürdőt soha nem tapasztaltam(azóta sem). Nem mertem senkinek beszélni róla, mert őszintén amihez a leginkább hasonlított, az az orgazmus volt...csak sokkal erősebb, minden sejtemben jelen volt. Minden sejtemet éreztem. 

Szval hallgassatok gyógyító/ihletett zenéket.

Anno láttam én is a Véres gyémántot, brutális, sok(k) volt nekem is. Di Caprio miatt mentem megnézni, de nem kellett volna. Mindegy, kihevertem.
Én kb. 13 évig énekeltem kórusban. Olyan élményem nem volt mint neked, de az egyházban való több éves éneklések során (ez nem számít bele a 13 évbe, mert nem kórus volt) megtapasztaltam én is valami misztikusat: eljött egy pont, amikor magasabb szintre emelkedett az éneklésem és onnantól olyan maradt. Valamint egy ízben kijelentést kaptam éneklés közben arról az Igéről, hogy “Isten a dícséreteinkben lakozik.” Nagyon felemelő volt. Milyen jó erről most is megemlékezni, kiragad egy kicsit a hétköznapi darálóból. Ugyanezen okból jó, amikor épp műkszik ez a fórum.

Tudod, ezen már nagyon sokat gondolkodtam, a zenéről, az éneklésről. Az a meggyőződésem , hogy vannak itt a mi világunkban dolgok, amik magasabb dimenzióból, akár isteni szférából származnak...Ilyen a természet, a Nap, a színek és a zene/éneklés. Ezek valahogy legyűrűznek hozzánk. Ezért érezzük meg, amikor valódi ihletett zenét hallunk, vagy amikor az éneklés elragad és feljebb repít.
  Pont pár napja tudatosítottam magammal, hogy mostanában nem énekelek. Régen olyan voltam, mint egy kis pacsirta. Úgyhogy akkor el is kezdtem "spontán" énekelni, ami nálam annyit tesz, hogy el kapok egy dallamot, és azt éneklem, ami eszembe jut. Pár perc múlva, amikor a tudatom nem fetreng a röhögéstől, csodálatos dolgok történnek, megnyílnak a felsőbb csakráim.

Magasabb/felsőbb én megtapasztalása:

Hosszú évek során arra a megtapasztalásra jutottam, hogy multidimenzionális lények vagyunk. A 3D fizikai valóságába alámerülve a lényem itteni része elkülönült az egésztől. (Talán a sólymász és sólyom kapcsolata halványan leírja ezt a kapcsolatot.) Míg nekem munkaigényes a kapcsolatfelvétel vele, látszólag neki egész könnyen megy. Ő máshogy élheti meg ezt az elkülönülést, kevésbé elvágólagosan. Most az jutott eszembe, hogy itt  a duális és sűrű Földi dimenzióban én vagyok a "gyermeke", minden amim van eredetileg tőle származik, de az egóm azt már én kreáltam.
Valahányszor megéreztem ennek a felsőbb dimenzióban létező verzióm "halvány mását"...annak kiinduló helye mindig mögöttem-felettem volt,egész konkrétan a tarkóm magassága.
  A kiváltó ok sosem volt egységes, pl.egyszer az Idő rövid történetét olvastam, de előfordult fürdés(bár itt is erősen foglalkoztatott egy szellemi kérdés) vagy szimplán merengés közben. (Ez utóbbira egy fordított eset volt a példa, amikor a munkahelyemen késő éjszaka lehunytam a szemeim pár percre, és elkezdtem "zuhanni" hátulról-felülről egy egyre ismerősebb alak felé(ez a zuhanás nem fizikai, hanem tudatosságbeli volt inkább, végig felette lebegtem, de ahogy "zuhant" az elmém az anyag felé jöttem rá, ki ő) aki iránt megmagyarázhatatlan és egyre növekvő szeretetet éreztem. Folyamatosan figyeltem, de eleinte nem ismertem fel az arcát, olyan különösen ismerős de egyben idegen is volt. Végül a "becsapódáskor" jöttem rá-ekkor ért össze a két tudatosság-hogy én vagyok, a Földi verzióm. 
Mindig úgy kezdődik, hogy megérzek egy egyre növő tudatosság-részt a tarkóm környékéről kiindulva, ami gyorsan kezd el nőni felfelé. A 3D-s tudatosságom szinte eltörpül mellette,szinte óriás leszek. Ha tudtam tartani ezt az állapotot, előfordult, hogy határtalannak éreztem magam, az Űrben száguldottam a bolygók között testetlenül és méret nélkül.

Az a tágulás érzés ismerős. Nekem is volt, de csak egyszer. Akkortájt, amikor idecsöppentem 10 éve. Már 10 éve itt vagyok!

Áprilia írta:Az a tágulás érzés ismerős. Nekem is volt, de csak egyszer. Akkortájt, amikor idecsöppentem 10 éve. Már 10 éve itt vagyok!

        gratulálok!

Amikor olvastam az alvásparalízissel kapcsolatos félelmeidet és rettegésedet csodálkoztam, mert én szeretem és keresem ezeket az élményeket, sajnálom, hogy ilyen ritkák. Te küzdesz, hogy kikerülj belőle, én küzdök, hogy benne maradjak. Tovább gondolva a dolgot végül is a te hozzáállásod a normális, mert valóban nagyfokú félelemérzettel jár. Minél inkább rettegsz, annál félelmetesebb jelenségeket tapasztalsz. És ez a kulcs. Ha úrrá leszel a félelmen, megnyugtatod magad, hogy ez csak alvásparalizis, elengeded magad hagy történjenek a dolgok akkor inkább csak érdekes érzékelés. Szeretem az alvásiparalizist, mert ha nem rontom el királyi út a direkt tudatos álmodás felé.

Azon is csodálkoztam, hogy ilyen régóta vannak paralízises élményeid és nem jöttél rá, hogy lehet belőle gyorsan kikerülni vagy nem kerestél rá a neten. (Az is lehet, hogy már rájöttél, csak a régi küzdelmeidet írtad le.) Alvásparalízisben tömegmozgásokat nem tudsz csak végezni, nem tudsz felülni, átfordulni, elszaladni, a nagy izmaid bénultak. A kis izmaid viszont nem. Ha ki akarsz szabadulni az alvásparalízisből akkor csak be kell hajlítanod az egyik ujjadat és egycsapásra megszűnik.

(Ymor által ihletve most utánanézek a nagualizmusnak , és hogy ne domináljam le a topikját, ide illesztem be.) 


"Ahhoz, hogy megértsük, mi az a nagualizmus, először a naguál szó jelentését kell megértenünk, amely navatl (nahual, náhuatl, náhua vagy náhoa) nyelvből ered és egy olyan ősi tudásra utal, amely a szájhagyomány szerint az olmékoktól, a csicsimekektől és a teotihuanacanoktól származik.

[size=41]A sor a xochicalcákkal folytatódott, akik a toltékoknak adták tovább, míg végül eljutott az aztékokhoz, illetve a legfőbb bennszülött csoportjukhoz, a mexikákhoz.[/size]
[size=41]A mexika kultúra eredetileg az Amerikai Egyesült Államok napjainkban Utah-ként ismert területén fejlődött ki. Anyanyelve a yutuazteca volt, amely aztán továbbterjedt Mexikó délkeleti területei, Veracruz állam felé.[/size]
[size=41]Az itteni első településeken született meg az olmék hagyomány, és innen terjedt tovább Mexikó középső területei felé, miközben ennek az évezredekig tartó folyamatnak az eredményeként létrejött a jelenleg mexihcayotlként vagy toltecayotlként is ismert mexika vagy tolték esszencia vagy energia, amely mindannyiunkban jelen van, akik ma Mexikó ősi hagyományát követjük.[/size]
[size=41]A náhuatl (navatl) nyelv etimológiai szerkezete az ősi Mexikó kozmológiájának és rejtelmeinek nagy részét magában rejti. A szavak leírják a teremtési folyamatot, a teremtés matematikai rendszerét, valamint az emberiség és a világegyetem közötti kapcsolatot, és nemcsak fizikai, hanem energetikai szinten is.[/size]

[size=41]Következésképpen, a szájhagyománynak és a mah toteotahtzin mitzmopieli (tiszteletre méltó Földünk története) szavaknak köszönhetően életre tudtuk kelteni mindazt, amiről azt hittük, elveszett, elpusztult a hódítás során, illetve az idő múlásával – Mexikó igazi kincsét, vagyis a tudását.[/size]

[size=38]A tonál és a naguál (!!![/size]

[size=41]Hagyományunk két kulcsszava a tonál és a naguál. A tonál az  – önmagából hőt kibocsátó – ‘Nap’ jelentésű Tonatiuh szóból származik. Mexikói őseink szerint a világegyetem minden emberi lényben manifesztálódik. A kozmikus rend egyúttal a mi saját rendünk is. Vagyis, ahogy a Nap hőt termel, egyúttal információt is kibocsát magából az energiánk (teotl) felé.[/size]
[size=41]Emberi szinten a tonál tehát energiatest, amely hőt termel, pontosan úgy, ahogyan azt a Nap is teszi. Ez borostyánszínű ragyogásként látható a fejünk körül, és ez szabályozza az észlelésünket, amikor ébren és/vagy tudatos állapotban vagyunk.[/size]
[size=41]Mivel a Nap birtokolja ezt a hatalmat, az egy szobában összegyűlő emberek például ugyanazt a “valóságot” fogják látni – amit a Nap láttat velük. Az ugyanabban a szobában alvó ember viszont egészen más valóságot lát – az álmait -, mivel a tonálja nincs a feje felett és nem irányítja az észlelését. (Ez ugyanúgy igaz a naguál útján járó emberre is, aki tetszés szerint képes alakítani észlelését.)[/size]
[size=41]Összefoglalva, a tonál a fizikai anyaghoz és az öt érzékünkhöz kapcsolódó érzékelés. Ezt a napfény szabályozza, és ébrenlétünk során identitásunk megteremtéséért, térben és időben való elhelyezkedésünkért felelős.[/size]
[size=41]A naguál a következő két szóból eredeztethető: az ‘én’ jelentésű nehua szóból, valamint a nahualliból, melynek jelentése: ‘amit ki lehet terjeszteni’. Az ősi kozmológiában ez minden a tonálon túlmutató dologra utal – vagyis arra, akik valójában vagyunk.[/size]
[size=41]A tonált kizárólag a napenergia szabályozza, a naguált azonban az egész univerzum, de főként a Hold, a Vénusz és a Plejádok (Fiastyúk) energiája. Emberekként a hideg holdfényhez hasonlónak, kékesszürke sugárzásként érzékelhetjük ezt az energiát, amely éber állapotunkban a köldökünk körül található, álmunkban vagy módosult tudatállapotban azonban elmozdul felfelé, és a fejünk körül helyezkedik el.[/size]
[size=41]A naguál az az energiatest, amely az alvás világába utazik, abba, amelyben álmodunk. Ezért érzékeljük a dolgokat másképp, amikor alszunk és álmodunk. A naguál teszi lehetővé számunkra a holtak birodalmába, a Mictlanba (Miktlán), valamint más világokba történő átjárás. [/size]
Az alvás közben másik világokban jelen lévő lényünk nagyon hasonló ahhoz, amit napjainkban lélekként ismerünk. A naguál kettős jellegű: teremtésről vagy pusztításról is álmodhatunk. A holtak birodalmában álmodhatunk ugyanakkor a régi mintáinkról, régi szeleinkről is, amit a keleti hagyomány karmaként és dharmaként ismer.
[size=41]A hagyomány szerint az ember számára a tonál és naguál elválasztása jelenti a legnagyobb kegyvesztést, márpedig jelenleg folyton el vannak különülve egymástól a szféránkban – az energiatojásunkban vagy auránkban.[/size]
[size=41]Amikor ébren vagyunk, a tonál energiája a fejünk, a naguál energiája pedig a köldökünk körül mozog, egymással ellenkező irányba forognak, és sohasem találkoznak. Amikor alszunk, a tonál arra készteti a naguált, hogy a májon keresztül kilépjen és felmenjen a fejhez, ahonnan érzékelésünk hotizontját kiterjesztve – a holtak birodalmát, a Mictlant is ideértve – kilép az álmok világába.[/size]
[size=41]Reggel, mielőtt felébrednénk, a naguál a májon keresztül kilépésre készteti a tonált, amely ennek hatására felmegy a fejhez, és ezzel újra visszatérünk ahhoz az emberhez, akinek hisszük magunkat, ahhoz az identitáshoz, amelyet a tonálban teremtettünk magunknak.[/size]
[size=41]Ha az emberek többségéhez hasonlóan nem tudunk visszaemlékezni az álmainkra, és a megfelelő módszerrel nem változtatunk ezen, akkor újra és újra álmaink válnak majd a jövőnkké, míg meg nem halunk.[/size]
[size=41]A hagyomány ezt “a Hold láthatatlan börtönének” hívja. Ez azonban sokkal inkább a naguálra és a saját álmainkra utal, mint a valódi égitestre. Őseink hite szerint a Földön minden embernek az a küldetése, a feladata, hogy lerombolja a Hold börtönét, és a kezébe vegye saját álmainak – saját életének – az irányítását.[/size]

ymor írta:Amikor olvastam az alvásparalízissel kapcsolatos félelmeidet és rettegésedet csodálkoztam, mert én szeretem és keresem ezeket az élményeket, sajnálom, hogy ilyen ritkák. Te küzdesz, hogy kikerülj belőle, én küzdök, hogy benne maradjak. Tovább gondolva a dolgot végül is a te hozzáállásod a normális, mert valóban nagyfokú félelemérzettel jár. Minél inkább rettegsz, annál félelmetesebb jelenségeket tapasztalsz. És ez a kulcs. Ha úrrá leszel a félelmen, megnyugtatod magad, hogy ez csak alvásparalizis, elengeded magad hagy történjenek a dolgok akkor inkább csak érdekes érzékelés. Szeretem az alvásiparalizist, mert ha nem rontom el királyi út a direkt tudatos álmodás felé.

Azon is csodálkoztam, hogy ilyen régóta vannak paralízises élményeid és nem jöttél rá, hogy lehet belőle gyorsan kikerülni vagy nem kerestél rá a neten. (Az is lehet, hogy már rájöttél, csak a régi küzdelmeidet írtad le.) Alvásparalízisben tömegmozgásokat nem tudsz csak végezni, nem tudsz felülni, átfordulni, elszaladni, a nagy izmaid bénultak. A kis izmaid viszont nem. Ha ki akarsz szabadulni az alvásparalízisből akkor csak be kell hajlítanod az egyik ujjadat és egycsapásra megszűnik.

Ezek a tapasztalataim 16 éves koromtól kezdve, mostanáig, 43 vagyok. Én nem kedvelem az alvásparalízist , mert nem gondolom, hogy van keresnivalóm az asztrális világban. Valahol leírtam, hogy tudok kimászkálni belőle, becsukom a szemem és a fókuszom egy magasabb rezgése emelem.,a félelemből.

Számtalan csodálatos dolog van, amit megtapasztalhatok spirituálisan, miért vesztegetném az energiám arra, hogy a 4Dbe utazok. Tudom, mások szívesen vennék ezt a "tehetséget" és hidd el, oda is adnám  ha tudnám.
Szerintem ez olyan, mint mikor veszel egy TV csatorna-csomagot, benne vannak a kedvenceid...de sajnos azok is, amiket tuti nem vennél meg magadtól

Igen, sajnos nem tart sokáig, ébredés után spontán rövid időn belül megszűnik ha akarod, ha nem.

De amit hevenyészve elolvastam a nagualizmusról , az lenyűgöző. Újra és újra felbukkannak motívumok-akár a világ különböző tájáról-amik egy szerves egészet alkotnak.

A Hold-energia, Nap-energia, az embernek vissza kell szereznie egy eredeti állapotot, egy "lezuhanás" az anyagba előtti állapotot...
Tényleg nagyon érdekes.