Érdekes álmok mindenkitől mindenkinek

És amikor felébredtél hogyan érezted magadat ? Minden eltűnt , vagy éreztél még valamit a fejedben ?

Believe írta:És amikor felébredtél hogyan érezted magadat ? Minden eltűnt , vagy éreztél még valamit a fejedben ?

Teljesen jól ébredtem, kicsit élénkebben is mint máskor. A fájdalom csak az álomban volt és nekem az a gyanúm, hogy épp a villámlástól való félelmem generálta. Egyik részem el akart menekülni, másik átadni magát a fájdalomnak és ezáltal legyőzni. Vagy azt is jelentheti hogy minden tapasztalat, legyen az kín vagy gyönyör, a fejből indul ki és végződik. Én teremtem és ha akarom elutasíthatom. Vagy ha egyszerűen a pozitív és negatív energiarészecskék találkoznak (ellentétes energiajelű kezek) , kisülés történik, villámlik.

Médea írta:Kisülés

Egy mélység felett lebegtem, de úgy is írhatnám hogy a talaj alattam nem állt még össze talajjá. Rengeteg, rendeltetés nélküli tárgy úszott alant a semmiben. Azt hiszem ismét az a helyzet állt elő mint egy korábbi álmomban, ahol hirtelen kiugrottam egy ablakon és egy félkész világba csöppentem (lásd: Kéznézés és álmodó helyzet /4).
Vihar készülődött. Feltámadt a szél, sötét felhők gyülekeztek, dörgött, villámlott. Félni kezdtem hogy belém csap a villám és mintha ezzel kizárhatnám magam az eseményekből, a füleimre szorítottam a tenyereimet és becsuktam a szemeimet.

Aztán mint valami erős statikus kisülés, az egyik tenyeremből szikra pattant ki és a másikba áramlott át, vagyis egyenesen keresztül az agyamon. Pár másodpercig folyamatosan rázva és szörnyű kínokat okozva kötötte össze a kezeimet a kékes villámocska. Már-már azt hittem megzápulok, szétégeti az agyamat, mikor egyszer csak véget ért. Utána sem éreztem sokkal jobban magam, az agyam kocsonyaként remegett a fejemben. Tudtam hogy álmodom, de ez sem védett meg a rosszulléttől. Hamarosan felébredtem.

Nem lehetett alvás paralizis amikor nem tudsz felébredni de tudod hogy álmodsz és olyan az ébredés mintha megrázott volna az áram?

Médea írta:

Believe írta:És amikor felébredtél hogyan érezted magadat ? Minden eltűnt , vagy éreztél még valamit a fejedben ?

Teljesen jól ébredtem, kicsit élénkebben is mint máskor. A fájdalom csak az álomban volt és nekem az a gyanúm, hogy épp a villámlástól való félelmem generálta. Egyik részem el akart menekülni, másik átadni magát a fájdalomnak és ezáltal legyőzni. Vagy azt is jelentheti hogy minden tapasztalat, legyen az kín vagy gyönyör, a fejből indul ki és végződik. Én teremtem és ha akarom elutasíthatom. Vagy ha egyszerűen a pozitív és negatív energiarészecskék találkoznak (ellentétes energiajelű kezek) , kisülés történik, villámlik.

Jó , hát azért kérdeztem , mert ez eléggé bonyolult .
- Ha fájt volna a fejed ébredés után , akkor az sem lehetetlen , hogy a fejed fájhatott és ez ilyenformán képeződhetett le az álmodban . Bár hozzá kell tennem , hogy ha nem fájt utána , ez a lehetőség akkor is  fenntartható .
- Minden a fejből indul ki . Egyet is értenék , de ez leginkább a fizikai testről mondható .  Ha az asztrális testünket nézzük , akkor ott nem igen hiszem , hogy volnának idegpályák , vagy olyan dolgok , amik fájdalmat idézhetnének elő . De hogy cáfoljam saját magamat hozzá tenném , hogy az elektromos impulzusok amik az asztrális testben  feszültséget gerjeszthetnek , a fizikai testben képezik le mint idegi érzékelést és ez fájdalomérzettel jár.  Tehát elképzelhető , hogy a leképeződés oda vissza is hathat , tehát az álomban a fizikai jelenség képeződik le , a fizikai testben pedig az álombéli jelenség . De ennek így is kell működnie szerintem , mert az álomgyógyászat tulajdonképpen ennek alapján volna elképzelhető .

- Amúgy az is eszembe jutott , hogy ez nem is álom volt .  Az álmok túlélhetők a valóság már kevésbé . Tehát lehet akár az is , hogy valós térben járhattál .

opos írta:Nem lehetett alvás paralizis amikor nem tudsz felébredni de tudod hogy álmodsz és olyan az ébredés mintha megrázott volna az áram?

Nem tudom, de nemrég volt egy hasonló álmom:

Sokkoló

Túszul ejtettek minket. A vezetőjüknél sokkoló volt. A földre lapultam és apránként megközelítettem. Az volt a tervem hogy valahogy lefegyverzem, de sajnos észrevett és mikor rávetettem magam a sokkoló belém mart. Miközben hátulról próbáltam leszorítva tartani, az egész testem rázkódott a szörnyű áramütéstől, ami átterjedt a támadómra is. Ő elernyedt, én pedig alig bírtam talpon maradni. A bal karom félig lebénult és egészen megfeketedett, az ujjaimat begörbítettem, fájdalmas szikrák pattogtak belőle. Egy pillanatra azt hittem meghalok, a testemet már csak egy merev fekete tömbként érzékeltem, aztán hirtelen újra visszatért minden a régi kerékvágásba és energikusabb voltam mint valaha.

Az  alvásparalízis az álmodási idő alatt  lévő testi  állapot . 
Álmodásban ez nem jelenthet problémát , mert az ember épp azért van ebben a testi állapotban mert a test alszik .  A problémás szakasz az , amikor a tudat felébred ( pontosabban visszatér a testhez )  , de a test még nem .  Na ekkor szoktak az emberek betojni , mert megijednek , hogy nem fognak tudni  magukhoz térni , kicsit olyan lehet mint egy kómás állapot . 
Képzeld el , hogy ott fekszel és érzékelsz , de nem tudsz megmozdulni .  
Talán háromszor történhetett meg velem az alvási paralízis érzékelése eddig , de  fizikai tüneteket még sosem produkált . 
Az viszont más , ha az ember mondjuk TKÉ-ben van és hirtelen visszazuhan a testébe valaminek a következtében . Ez járhat kellemetlen állapottal , de nem olyasfélével mint mondjuk egy fejfájás .

Érdekes amit írsz. Amikor először meghaltam az álmomban én is hátulról kaptam a lövést. Nekem mondjuk nem "rázós" volt az érzet hanem fájós nyomos ütődéses.

Maga az álmod szerkezete hasonló volt csak a szereplők voltak mások. Érdekes.

Egyszer volt...

Én, a kényszerből lett futár hosszú időn keresztül bolyongtam az országban, hogy teljesítsem uram kívánságát. De nem ment, Magyarország hatalmas (még a régi!), az emberek egyszerűek, nem tudnak útbaigazítani. Elmentem a királyhoz és előadtam kérésemet:

Miszerint az uram, Vajda János megkért, kézbesítsem leveleit a Nagykőrösön élő Iloyka nevű leánynak. A király összevonta szemöldökeit és elgondolkozott. Igen, már emlékszik, van egy ilyen nevű hű embere, csak már rég találkozott vele. Úgy dönt személyesen veszi kézbe az ügyet és testőreivel, valamint velem útnak indul Nagykőrösbe. A lovak patái felverik a port az úton. Nem győzök csodálkozni méltóságteljes megjelenésünkön és királyom nagylelkűségén. Megkérdem merre és milyen messze kell mennünk? "Kőrös keleten van, Erdély felé." - feleli a király. Ó hát olyan messze? Akkor nem csoda hogy nem találtam oda...

Médea írta:Egyszer volt...

Akár egy kalandregény .

Bűn

Jól éltünk a férjemmel, szerettük egymást és mindenünk megvolt ami kellett. Igazán nem lehetett okom panaszra. Aztán megismerkedtem a munkatársával, aki gyakran aludt nálunk a vendégszobában. Sok volt a munkájuk, néha késő éjszakáig dolgoztak és ilyenkor már megszokottá vált, hogy ott marad. Hamar összebarátkoztunk, elbűvölő személyiség volt, nem lehetett nem kedvelni. Reggelente mikor álmosan letápászkodtam a konyhába ő már összeütött egy kis reggelit. Jó hangulatban eszegettünk, tréfálkoztunk. Szinte észre sem vettük ahogy egymásba szerettünk.

Egyikünk se mondta ki, még magunknak se vallottuk be, egyszerűen lehetetlen lett volna. A férjem jó ember és jó barát, nem érdemli meg hogy megcsalják. Egy ideig így éltünk boldog boldogtalan, a kimondatlan és beteljesületlen szerelem érzésével a szívünkben. Aztán egy építkezésen baleset történt, a férjem megsérült és fent ragadt egy állványzaton. Nagyon megrémültünk, életveszélyes lett volna bárkinek a segítségére sietnie, de Ő, a barátja hajlandó volt kockáztatni érte az életét. Úgy gondolta bűnös, mert bár soha hozzám se ért, már maga a gondolat hogy szeretni meri a barátja feleségét, árulás ellene.

Mégis, talán soha többé nem látjuk egymást és nem akart úgy elmenni, hogy nem ölel először és utoljára magához. Olyan erős volt, olyan szenvedélyes, ahogy a derekam fogta és hátrasimította a hajam... megcsókolt. A férjem mindent látott, fájt neki, de már haldoklott. Ő elengedett és elindult. Szomorúan néztem utána. Bűnös vagyok, igen, de ettől érzem magam igazán élőnek. Szükségem van a bűnre, nélküle elfonnyadnék. A bűn az élet kenyerének kovásza. Ébredés.

Az álom érdekessége, hogy mindhárom szerepkörben én voltam. Mintha csak hangulati különbségek lettek volna, mindegyikben felismertem magam és mindegyikkel azonosultam is. Nem olyan volt mintha egy filmet néznék, hanem mint egy színház, ahol valóságosan átélem a szerepeket. A bűntudat az enyém volt, a szerelem és a megcsalatás érzése szintén. Ennek a szerelmi háromszögnek minden sarokpontja ÉN voltam.

Médea írta:Bűn

Olyan plátói ez az egész .
Azt gondolnám , hogy jellemző lehet magára az életedre . Szerelmes alkat lehetsz , de kérdés  ki viszonozhatná ?

Áprilia írta:Jut eszembe! Médea, ismered Francoise Sagan "Jó reggelt búbánat!" c. művét?

Nem ismerem, de ajánlásnak veszem.

Áprilia írta:Nem azt akarták megtanítani neked az álmon keresztül, hogy ha itt a fizikai világban történt volna meg/fog megtörténni, akkor ugyanígy cselekedtél volna/fogsz cselekedni, holott ezt eredetileg nem is gondoltad volna magadról?

Senki sem tudhatja milyen helyzetek adódnak az életében, ismerve magamat talán megjósolhatok bizonyos viselkedéseket. Ha ez meg ez történne így meg így cselekednék. De ezt nem lehet kizárólag értelmi úton megközelíteni, mert az érzelmek mindent összezavarnak. Különösen a szerelmes ember mindenfajta bolondságot kész elkövetni. Ugyanakkor nem szégyen önzőnek lenni és a saját boldogságunkat a másé elé helyezni. Még ha a világ elítél is és sokakat megbántok, a cselekvés maga minden rossz következményével értékesebb, mint a passzív szemlélődés. Az álomban is, csak az utolsó pillanatban, a búcsú idején, mikor a halál környékezett meg minket, tettünk csak valamit önmagunkért. Egészen addig az erkölcs és a társadalmi elvárások béklyójában éltünk. A feleség felismerte hogy meg kell ezektől szabadulnia. Van egy ideillő donjuani idézetem:

"Olyan világban, ahol a halál vadászik, nincs idő a megbánásra és a kételkedésre. Csak a döntésre van idő. Nem fontos, mi az elhatározás tárgya. Semmi sem lehet fontosabb, sem kevésbé fontos más dolognál. Ahol a halál vadászik, ott nincs kicsi meg nagy döntés. Csak döntések vannak, amelyeket elkerülhetetlen halálunk színe előtt hozunk."

És persze a döntésünkért felelősséget kell vállalnunk...

Gömbvillám

A szobámban vagyok, az orromig se látok. Sűrű, nehéz, elektromosan feltöltött feketeség vesz körül. Olyan mint a vihar előtti csend. Gondolom is hogy a körülmények ideálisak egy gömbvillám születéséhez és mit ad isten, azonnal materializálódni kezd egy. Minden különösebb átmenet nélkül megjelenik a levegőben egy kb. alma nagyságú lila gömböcske. Van egy központi magja, ez szilárdabbnak tűnik, és egy szferikusabb külső része, melyben kis villámocskák cikáznak. Rendszertelenül ugrál körülöttem, érez engem, amerre mozdulok, követ. Azt hiszem a gondolataimra reagál. Kinyúlok felé és nem törődve az esetleges fájdalommal a bal tenyerembe zárom. Feloldódik, energiáját átadja nekem, az egész testemet rázza az áram, miközben felidéződik bennem korábbi hasonló tapasztalataim és a kis fájdalmon túl élvezetet lelek benne. Látom magam belülről ahogy vörös csatornák szabdalják aranyszín testemet és ezekben a csatornákban dühös folyamként áramlik az energia. Miután véget ér kicsit csodálkozom hogy nem haltam bele (meg is rovom magam, miért vagyok ennyire öngyilkos alkat), de végül is nagyon felfrissülve érzem magam.

Nekem inkább tűnt gondolati elementálnak  , aminek viszont valóban lehet hatása rád , feltehetően olyan jelleggel amilyennel tudat alatt felruházhattad .
Amúgy ez szerintem nagyon klasz dolog ha valóban így van , mert ezek a gondolati elementálok sok mindenre felhasználhatók és nem csupán álom szinten hat .

Szürkeség

Társaimnak felvetettem gondoljuk el egy percre, csak a játék kedvéért hogy most egy álomban vagyunk. Esett, mindent komor szürkeség borított be. Régi, lerombolt épületek között sétáltunk. Nézzétek mondtam, és leguggoltam, tenyeremet az esőáztatta, töredezett járólapra tettem. Hideg nedvességet és elektromos bizsergést éreztem. Magam is csodálkoztam mennyire valóságszerű a tapintás érzete, mennyire igyekszik az álom lemodellezni az elménkben élő valóságképet. A kezem szürkés árnyalatú volt, de ahol a járólappal érintkezett, fakó sárgás kisugárzás volt észlelhető. Aztán a határok kezdtek elmosódni és a kezem a padló részévé válni. A bizsergés rezgéssé erősödött, megértettem hogy tényleg álmodom, aztán felébredtem.

Médea írta:Szürkeség

De érdekes ! Ez egy nagyon valósághű
 álom lehetett . Hmm talán nem is álom .

Ismét egy gömb, ezúttal sárga, szintén alma nagyságú, elektromosan feltöltött. Elkapom, kezeimbe zárom, a mellemhez szorítom és magamba olvasztom az energiáját. Megint csak élvezetesnek találom a rázást, habár kicsit fáj is.

Médea írta:Ismét egy gömb, ezúttal sárga, szintén alma nagyságú, elektromosan[url=#51197385] feltöltött[/url]. Elkapom, kezeimbe zárom, a mellemhez szorítom és magamba olvasztom az energiáját. Megint csak élvezetesnek találom a rázást, habár kicsit fáj is.

Persze lehet , hogy nem passzol ide , de az jutott az eszembe ,  , hogy az asztrális térben minden asztrális anyagból épül fel , ahogyan a fizikaiban a fizikaiból és sorolhatnám . 
Szóval ha az ember mondjuk beteg , akkor az aurájában bizonyára rendellenességek vannak . Feltehetően itt ott energia hiány , állítólag ez a legjellemzőbb . Nos amikor  kézrátételes meg energetikai gyógyászatról beszélünk , van egy olyan érzésem , hogy nem a fizikai testet gyógyítják olyankor , hanem az asztrálisat .  Tulajdonképpen a fizikai a szellemi leképeződése . Tehát a baj gyökerei nem a fizikaiban vannak . 
Oké , nem akarom túlzásba vinni , de az , hogy a gömböt magadba zártad , ezzel részeddé vált . Az , hogy az energia gömb ajándék volt e , vagy magad teremtetted a magad hasznára nem tudom , de ez most mellékes is , a lényeg az , hogy a szellemi testedet erősíthetted vele . Sajnos ennek ellenkezője is megtörténhet , ha az ember nem vigyáz . ha olyan asztrális anyaggal egészíti ki a sajátját , ami negatív vagy rosszindulatú termtés következtében jött az asztrális világra .
Tulajdonképpen olyan ez , mint a fizikai világban a táplálkozás . A jó táplálék erősít , a rossz  megbetegít .

Kísértetek

Álombéli hugommal fent vagyunk a kertben és a késdobást gyakoroljuk. Emlékszem ahogy lazán a kezembe veszem, méregetve a tőr súlyát és a középpontját keresve. Ott kell megragadni és határozott erővel a célra dobni hogy beleálljon a fába. Mindkettőnknek sikerül, igaz épp csak kicsit ment bele. Elmosolyodok, több erőre lesz szükség. A hangulatunk valahogy komor, azt hiszem bosszúra készülünk valaki ellen, de mikor ezek felé az emlékek felé próbálok nyúlni, rendre eltáncolnak mellőlem. A húgom hirtelen figyelmeztet:

- Nézd, valami van a fák felett - és a távolba mutat.

Kora reggel van, kellemesen süt a nap, enyhén fúj a szél és mintha csak egy könnyű zacskót vagy nejlontáskát kapott volna fel a szél, a hajladozó lombok felett egy fehér tünemény táncol. Elnyújtott és elől kiszélesedő alakja mint holmi üstökös csóvája. Olyan tündérszerű, ragyogó kisugárzása van, szinte halllani vélem csilingelő nevetését. Elindulok felé. Húgom szól, ne tegyem, de nem törődök vele. Ahogy egyre jobban figyelem, ölt egyre jobban kivehető alakot, végül emberformába vált és leszáll a földre. Egy idős, fehér hálóruhás nő az, a ruha stílusa a 19. századot idézi.

Mikor odaérek hozzá, köszön, majd elfordítja a fejét és megy a dolgára. Úgy tűnik nem törődik velem és közben megértem hogy ő egy halott, akinek még feladata van, nincs ideje velem foglalkozni. Azt is érzem, mintha nem lenne tisztában azzal hogy meghalt és már nem is teljesen önmaga, emlékei megkoptak, csak gyenge utánzata egykori élő önmagának. Nem is annyira egy cél vezérli, mert a cél tudatosságot feltételez, sokkal inkább egy elfeledett beidegződés. A halál már megérintette, előbb-utóbb szertefoszlik. Ekkor önmagamra tekintek és látom hogy én is csak egy áttetsző, lebegő szellemalak vagyok. Ébredés.

Médea
A halál már megérintette, előbb-utóbb szertefoszlik. Ekkor önmagamra tekintek és látom hogy én is csak egy áttetsző, lebegő szellemalak vagyok. Ébredés.

Áprilia
 A halál a tudatosság szertefoszlása.
Érdekesen összekapcsolódnak a dolgok....

Azt hiszem kicsit más megközelítésből próbálnám .
Ha azt mondjuk  maga a tudatosság az ami összetart bennünket , akkor ez alatt kellene azt is érteni , hogy a megnyilvánulásunk a szellemi tudatunk terméke és ez érvényes épp úgy a fizikai mivoltunkra , mint egy álombélire . 
Tehát némi tudatosságra feltétlenül szükségünk van létezésünkhöz , legyünk bár hol is . 
Ha az álmot nézem , bár sejthető , hogy nem erről szól , de tegyük fel , hogy ezt most kiragadnám , hogy amikor felébredünk , akkor a tudatunk áthelyeződik a fizikai valóságba és ez lenne maga az ébredés . Ez esetben az álomtérből kivonjuk a tudati energiát , ezért az álom részéről elhalványodunk , eltűnünk , kilépünk abból a világból . 
Most nézzük mi történik a fizikai halál esetén .  A szellemi energiánk tudatunk egy része átkerül egy másik világba és minél több része kerül át az emberben annyival kevésbé pislákol már az élet .  Ezt még Seth magyarázta valahol , hogy az öregkori feledékenységnek főként ez az oka és nem az agysejtek pusztulása .  Ezt valahol a tudomány is igazolja mára , mivel megállapították ,  hogy a sejtállományunknak csak egészen kis hányadát használjuk ki , a többi ismeretlen funkciót tölt be . Ellenben az ember még 70 éves korában is képes a tanulásra , ami azt jelenti , hogy a nem használt agyállomány egy része aktiválódik és átveszi a kipusztultak helyét . Sőt  ami meglepő , még azt is felfedezni vélték , hogy a sejtállomány képes újra termelődni még 70 év felett is , ha van rá indíttatás . Ez pedig a tanulás .  Tehát a szükség megtermeli a lehetőséget . 
Aki viszont meghalni készül már , mert mondjuk befejezte küldetését , az áthelyezi a tudatát egy másik térbe amit túlvilágnak is hívhatnánk .
Tehát az elhalványodás  jelensége akár még ebbe az irányba is mutathatna .
Itt a különbség egy álombéli és egy fizikai között az volna , hogy mivel az álombéli energiából áll és mivel energiát helyezünk át egyik térből a másikba ezért az álombéliben testestül is elhalványodhatunk , míg a fizikai térben testileg nem , mert az csak egy kölcsönvett anyag , viszont szellemi energia terén ugyan úgy elhalványodunk ( mondhatni szerte foszlunk ami ez esetben nem lenne helyes kifejezés mert itt célirányosságról lenne sző ) szellemi tudati szempontból .

Jó dolgokat írtál! Seth könyvére már többször is hivatkoztatok, én még nem olvastam, de kíváncsi vagyok rá.

Segítő szándék

Tudom hogy kell repülni, most is tisztában vagyok vele, csak nem tudnám leírni, mert olyan mint egy érzés vagy sejtés. Sokad magammal egy mezőn voltunk és fehér hálóruhaszerű ruháinkban a repülést gyakoroltuk. A szél fújt vagy talán suta mozgásunk keltett légörvényeket. Egyszerűen imádtam ahogy körbe körbe, a magasságot és sebességet váltogatva utazom, miközben földhözragadt társaink csak hüledeznek.

A vezető elküldött egy társunkhoz, aki valamiért bezárkózott egy sötét szobába, rám talán hallgat és vissza tudom adni neki az életkedvét. Felkerestem őt és láttam amint összegömbölyödve, térdére hajtott fejjel kesereg. 

- Gyere ki innen, hívtam.
- Nem akarok, hagyjál békén.
- Nézz rám, látod? Repülök. Megtanítalak téged is. 

Erre felkapta a fejét és érdeklődés csillant szemében. Éreztem felőle a bizonytalanságot, de végül is elfogadta segítségemet és előbújt. Eltelt egy kis idő és ahogy az lenni szokott, hálája elmélyült felém, szerelembe váltott. Már mindenki úgy kezelt minket, mint akik együtt vannak, kezdtem úgy érezni a fejem felett hoztak meg egy döntést, engem meg se kérdeztek. Elhatároztam hogy véget vetek neki és finoman elutasítottam.

Ez úgy történt hogy nem ültem mellé és tüntetően elfordítottam a fejem. Odajött hozzám és megvallotta érzéseit. Nagyon sajnáltam és a szavakat kerestem hogy küldjem el anélkül hogy túlságosan megbántanám. Magamba néztem és egyre inkább éreztem ez a nyájas, kedves teremtés nem én vagyok, azaz nem teljesen. Mocorgott bennem valami, egy izgága, sötét én, alig bírtam fékezni. Aztán megtörtént, odajött hozzánk egy fekete ruhás fúria, egy haragvó istennyila és elég durván elzavarta a fickót.

- Tűnj már el, nem látod hogy terhére vagy?! Nem szeret, ő nem olyan mint te, fogd már fel te kretén!

Közben fellélegeztem hogy valaki elvégzi helyettem a munkát és ahogy ezt a gonosz bestiát néztem, felismertem hogy valójában álmodom és ő az én visszatartott igazi énem, vagyis inkább egyik része. A személyiség valójában elég összetett és több énünk létezik. Ezek az ének nem önállóak, a közös jóért, összhangért dolgoznak és időnként képesek önállósítani magukat. Mint most is mikor szokásos kedves énem nem tudott volna megbirkózni az elutasítás keltette lelkifurdalástól, ő előjött és a maga módján segített. A sajnálatom eltűnt, ahogy "zaklatóm" szemei is, majd egész alakja eltorzult, eltünedezett. Megkönnyebbülés, ébredés.

De érdekes volt  !  Talán mindenkiben lakoznak ilyen ének  , csak nálad ez az álmaidban valahogy jobban a felszínre emelkednek és kitűnhetnek  ezek a különbségek .  
Mit gondolsz amúgy önmagadról , az ébrenlétedben is előjönnek olykor ezek a különbségek ?  Bizonyára  valamilyen módon igen , hisz a legtöbb ember képes megharagudni , veszekedni és nem csupán csendesen mosolyogni az eseményeken .  Szóval mennyire jönnek nálad ezek felszínre ?  Azért kérdezem , mert ha talán valamelyik túlságosan blokkolva lehet , akkor talán az efféle álmok egy magyarázat volna erre .