Az álom "elmélete(i)"

Áprilia írta:

Még annyit, hogy a cikkben található egyik, az elmeszesedett tobozmirigy mésztelenítését szolgáló módszert kipróbáltam. Aznap éjszaka történt a tegnap beírt tudatos álmom, több hónap kihagyás után először.
Efi, legközelebb akkor légy támadó nagybetűvel, ha saját tapasztalatod is van!

Én nem azt állítom, hogy nem vezet tapasztalatokhoz, ha az a bizonyos vegyület a szervezetünkben van, tehát ez nem cáfolat az általam mondottakra.
(Bár elég hihetetlennek hangzik, hogy egyetlen gyakorlattal máris érezhetően mésztelenítettél. De legyen úgy.)

Visszatérve a kérdésre, hogy honnan tud az ember dolgokat, hisz-e annak, aki lát: 
Akinek nincs tapasztalata (és akiknek van, azok kevesen vannak!), azoknak sem szabad semmit elhinni, mert egy eszköze mindenkinek van: a gondolkozás. Vagyis amit az ember elolvas, azt nem önmagában kell megcsodálni, és kedvünk szerint elhinni vagy nem elhinni. Ilyenkor általában az van, hogy ami a leginkább beleillik a hiedelemrendszerünkbe, világképünkbe, azt elhisszük, ami azzal diszharmonikus, azt nem hisszük el. (Ezzel még én is így vagyok, pedig igyekszem ez ellen tudatosan küzdeni.)
Hanem amit olvasunk, annál tovább gondolással fel lehet fedezni azt a láthatatlan keretrendszert, amibe az illeszkedik.

Tehát, amikor azt olvasom, hogy "A tobozmirigy normális esetben DMT-t (egy pszichoaktív alkaloidot, intenzív hallucinogént) állít elő, amikor teljes mértékben működésbe hozzuk, ezáltal pedig képesek leszünk az idő javarészében egyfajta látnoki állapotot fenntartani" , akkor látnom kell, hogy ebben ott van az az állítás, hogy a látnokság hallucináció. 
Bár egyébként ez még akár igaz is lehet. Viszont én nem hallucinációkra vágyom, hanem tisztánlátásra.


Aztán az ilyen mondatoknál meg: "Következésképpen nincs többé szükségünk a spirituális életünkhöz semmilyen járulékos szerre" hangosan kiabál a vészjező rendszerem. Hogy a spiritualitáshoz, nincs szükség lelki tisztaságra, hanem bekapunk egy szert (bár itt tudom, arról van szó, hogy mostantól nem kapjuk be, hanem megtermeltetjük a szervezetünkkel), és erőfeszítés nélkül megkapjuk. Ez ellen valami természetes érzék tiltakozna bennem még akkor is, ha nem olvastam volna, mit ír erről Steiner. Hogy ez lesz a jövő, a szerrel kapott spiritualitás el lesz terjedve nagymértékben, és mindez Ahrimán műve.


(Steinernek pedig nem pusztán "hiszek", hanem ezer dologban, napi szinten megélem az antropozófia igaziságát - hogy Zoli kérdéséhez is kapcsolódjak.)

Ami pedig a tobozmirigy szerepét jelenti, Steiner azt írja, hogy erre a szervre a múltban (még Atlantisz előtt) volt szüksége az embernek, ma már elsorvadt.

Efi te olvastál Seth könyveket? Azért csak tőled kérdem, mert Ápriliáról tudom, hogy ő igen.

Zoli írta:Efi te olvastál Seth könyveket? Azért csak tőled kérdem, mert Ápriliáról tudom, hogy ő igen.

Egyszer ajánlottad, mert azt mondtad, amit én álmodtam, az abban le van írva. Meg is vettem egyből vagy három kötetet, aztán jó nagyot csalódtam. Azon ugyan hüledeztem, hogy hogy lehet, hogy nem is egy álmom története ott van leírva, de mégis, ennek ellenére hiteltelennek éreztem. Nem volt benne az a mélység, ami azokban az írásokban érezhető, amik valóban a szellemiségből táplálkoznak. Nem is olvastam el csak egy kötetet, a többihez már nem volt kedvem.
Ez még azelőtt volt, mielőtt az antropozófiához érkeztem volna.

Efi írta:

Zoli írta:Efi te olvastál Seth könyveket? Azért csak tőled kérdem, mert Ápriliáról tudom, hogy ő igen.

Egyszer ajánlottad, mert azt mondtad, amit én álmodtam, az abban le van írva. Meg is vettem egyből vagy három kötetet, aztán jó nagyot csalódtam. Azon ugyan hüledeztem, hogy hogy lehet, hogy nem is egy álmom története ott van leírva, de mégis, ennek ellenére hiteltelennek éreztem. Nem volt benne az a mélység, ami azokban az írásokban érezhető, amik valóban a szellemiségből táplálkoznak. Nem is olvastam el csak egy kötetet, a többihez már nem volt kedvem.
Ez még azelőtt volt, mielőtt az antropozófiához érkeztem volna.

Azt hiszem néha nem pusztán a tények, hanem azok előadásának módja is különféleképpen hathat az emberre. A Seth  írások véleményem szerint száraz tömény információ tömeg.  Talán ez is lehet az oka annak, hogy némelyik leírást mélyebb szellemi értékűnek tekintesz, mint amik csak száraz információk tömkelege.  
De ez nem jelenti azt, hogy esetleg ne érezhetnél rá az igazságra, ne lenne igazad. 
Fontosnak vélem a saját tapasztalatot, és magukra a Seth könyvekre én magam  ennek megfelelően tekintek, mint azoknak az embereknek egy leírt saját tapasztalatára.  Hogy az információ hordozásban mennyi lehet az igaz nem tudom, mert ezt senki sem tudhatja, de úgy vélem érdemesnek található elgondolkodni rajta.

Nos volt nekem az a különös álmom, amikor megláttam a falon a saját árnyékomat, és ez annyira meglepett, hogy hamarosan véget is ért az álom.  Aztán Asd kipróbálta, hogy ő vajon megláthatja e az árnyakat az álomban, és sikerült is neki, bár ő nem pusztán egy árnyat látott, hanem az egész álom árnyakkal telítetté vált. 
Aztán olvastam  Clara Grautól amikor arról beszélt, hogy a mi világunkon kívüli világokban nincsenek árnyak. Nos ez nagyon érdekessé teszi a történéseket, mert akkor az álmok mezeit melyik rangsorba osztaná vajon, hacsak nem a beidegződéseink okozzák az efféle effektusokat. Nos az esetemben biztosra venném, hogy nem lenne ez mérvadó, mert sosem kerestem az álombéli árnyakat, eszembe sem jutottak, míg ezt az esetet véletlenül spontán meg nem élhettem, szóval nem tudom akkor most mi van?

Én arra gondoltam hogy fel kéne tenni az árnyéknak egy kérdést, hátha történik valami izgi. Szupcsi lenne ha válaszolna meg minden.

asd94 írta:Én arra gondoltam hogy fel kéne tenni az árnyéknak egy kérdést, hátha történik valami izgi. Szupcsi lenne ha válaszolna meg minden.

Gyúrj egy kicsit erre a kérdésre Asd. Én véletlenül láttam meg, nem tudom sikerülni fog e még. De ha így alakul ki lehetne próbálni.

Zoli írta:Nos volt nekem az a különös álmom, amikor megláttam a falon a saját árnyékomat, és ez annyira meglepett, hogy hamarosan véget is ért az álom.  Aztán Asd kipróbálta, hogy ő vajon megláthatja e az árnyakat az álomban, és sikerült is neki, bár ő nem pusztán egy árnyat látott, hanem az egész álom árnyakkal telítetté vált. 
Aztán olvastam  Clara Grautól amikor arról beszélt, hogy a mi világunkon kívüli világokban nincsenek árnyak. Nos ez nagyon érdekessé teszi a történéseket, mert akkor az álmok mezeit melyik rangsorba osztaná vajon, hacsak nem a beidegződéseink okozzák az efféle effektusokat. Nos az esetemben biztosra venném, hogy nem lenne ez mérvadó, mert sosem kerestem az álombéli árnyakat, eszembe sem jutottak, míg ezt az esetet véletlenül spontán meg nem élhettem, szóval nem tudom akkor most mi van?

Clara Grau más világokra gondolt, nem az álomvilágra....ha érted.

Áprilia írta:
Clara Grau más világokra gondolt, nem az álomvilágra....ha érted.

Igen értem, de azért még elgondolkodtató.

A kollektív álmodáson gondolkodtam el, részben a magam tapasztalatai alapján.  
- Lehet együtt álmodni úgy, hogy csupán az egyik fél tud róla, mert ő maga látja a másikat az álom során, de a másik  őt nem érzékelheti, mert mondjuk nem figyel oda, vagy mással van elfoglalva, nem ismeri föl, vagy oda sem néz.  
- Történhet együtt álmodás úgy, hogy az álom során érintkeznek a felek, de az egyik fél mindent elfelejt, így számára kiesik az álom, ezért nincs visszaigazolás. 
- Történhet együtt álmodás úgy, hogy mindenki a saját szemszögéből érzékeli a teret, így bár az együtt álmodás jelen lehet, de mégis lehetnek benne torzulások, és különbségek. 
- Aztán lehet együtt álmodás úgy, hogy a felek ugyan azt a környezetet érzékelik, ugyan azt tapasztalják, és emlékeznek is egymásra, mintha csak a fizikai valóságban találkoznának.

Szépen összefoglaltad a lehetőségeket. Amúgy álmodtam ám veled, egy gyárban dolgoztál a szalag mellett és élelmiszereket csomagoltál.

asd94 írta:Szépen összefoglaltad a lehetőségeket. Amúgy álmodtam ám veled, egy gyárban dolgoztál a szalag mellett és élelmiszereket csomagoltál.

A kollektív álmodást illetően meglehet vannak még lehetőségek, csak hirtelenjében ennyi jutott az eszembe. 
Ami a szalagot illeti én is azt álmodtam egyik nap, hogy szalag mellett dolgozom, de nem élelmiszerrel, hanem flakonokat töltöttünk meg.  Később egy irodába kellett menni megbeszélésre, és a falon egy lyukat akartam betömni elsimítani, és sok kolléga akadt akik segíteni akartak, de a feladatot egyedül lehetett a leg könnyebben megoldani, szóval elgondolkodtató az álmod, amit álmodhattál velem.

Az alvás alatti élet

Úgy tűnik, az alvás valódi oka az, hogy a testek kifárasztják egymást. A fizikai test esetében nemcsak minden izom-megerőltetés, de minden érzelem és gondolat is bizonyos csekély kémiai változást hoz létre. Az egészséges test mindig megpróbálja ellensúlyozni ezeket a változásokat, de ez soha nem sikerül teljesen, amíg a test ébren van. Ezért minden érzelem, gondolat vagy cselekvés egy kicsi, szinte észrevehetetlen veszteséget jelent, amelyek összegzett hatása annyira kimeríti a fizikai testet, hogy az nem képes további gondolkodásra vagy munkára. Néha akár pár percnyi alvás is elég, hogy helyrejöjjön, amit a fizikai elementál valósít meg.

Az asztrális test nagyon hamar kifárad a fizikai agy-részecskék mozgatásának nehéz munkájában, és szüksége van egy hosszabb időszakra, hogy attól elkülönüljön, és így képes legyen erőt gyűjteni, hogy újra végezze fárasztó feladatát.

Viszont a saját síkján az asztrális test gyakorlatilag képtelen kifáradni, mivel ismert olyan eset is, amikor 25 éven keresztül folyamatosan dolgozott anélkül, hogy a fáradtság jeleit mutatta volna.

Bár az eltúlzott és hosszantartó érzelem az embert a mindennapi életben nagyon gyorsan kifárasztja, nem az asztrális test az, amely kimerül, hanem a fizikai szervezet, amelyen keresztül az érzelmet kifejezzük vagy megéljük.

Hasonló a helyzet a mentális testtel is. Amikor mentális fáradtságról beszélünk, az a valóságban helytelen kifejezés, mert az agy, nem pedig az elme az, ami kifárad. Az elme kifáradása nem létezik.

Amikor az ember elhagyja a testét alvás során (vagy halál esetén), a környező asztrális anyag nyomása – ami valójában az asztrális sík gravitációs erejét jelenti – az asztrális vákuumba azonnal más asztrális anyagot kényszerít. Az ilyen ideiglenes asztrális hasonmás a fizikai test pontos másolata – már ami az elrendezését illeti –, viszont semmilyen tényleges kapcsolatban nincs vele, és sohasem használható tudathordozóként. Mindössze a részecskék véletlen találkozása, és az éppen kéznél lévő, megfelelő típusú asztrális anyagból áll. Amikor az igazi asztrális test visszatér, ezt az idegen asztrális anyagot a legcsekélyebb ellenállás nélkül kilöki.

Nyilvánvalóan ez az egyik oka annak, amiért különös figyelmet kell fordítani arra a környezetre, ahol az ember alszik, mert ha a környezet rossz, akkor kellemetlen típusú asztrális anyag töltheti meg a fizikai testet, amíg az ember asztrális teste távol van, olyan hatásokat hagyva vissza, amelyek kellemetlenül hatnak a valódi emberre, amikor visszatér.

Amikor az ember alszik, az asztrális testében lévő magasabb princípiumai visszahúzódnak a fizikai testből, a sűrű test és az éterikus test magára marad az ágyban, az asztrális test pedig felettük lebeg a levegőben. Alvás közben tehát az ember egyszerűen az asztrális testét használja a fizikai helyett, csak a fizikai test az, ami alszik, és nem szükségképpen maga az ember.

Az asztrális test, amikor így visszahúzódik a fizikaiból, általában megtartja a fizikai test alakját, és így az embert könnyen felismerheti bárki, aki fizikailag ismeri. Ez annak a ténynek a következménye, hogy az asztrális és a fizikai részecskék közötti vonzódás, amely az egész fizikai élet alatt fennmarad, olyan megjelenési formát, vagy lenyomatot hoz létre az asztrális anyagban, amely akkor is megmarad, amikor az ideiglenesen visszahúzódik az alvó fizikai testből.

Emiatt egy alvó ember asztrális teste egy viszonylag nagyon sűrű központi részből, amely megfelel a fizikai testnek, és egy azt körülvevő aurából áll, amely viszonylag sokkal ritkább.

Egy nagyon fejletlen ember majdnem közel annyit alhat, mint a fizikai teste, mert csak nagyon kicsi határozott tudatosságra képes asztrális testében. Ugyancsak képtelen alvó fizikai testének közvetlen közeléből eltávozni, és ha valaki megkísérelné, hogy asztrális testében elhúzza őt, valószínűleg rémülten ébredne fel fizikai testében.

Asztrális teste leginkább egy alaktalan tömeg, egy lebegő ködgomolyag, amely nagyjából tojás alakú, azonban nagyon szabálytalan és határozatlan körvonalakkal, a belső forma (a fizikai test sűrű asztrális mása) vonásai és alakja ugyancsak határozatlanok, homályosak és alig kivehetők, de mindig felismerhetők.

Egy ilyen nagyon fejletlen típusú ember ébrenléti tudatossága során arra használja az asztrális testét, hogy az elméből áramokat küld az asztrálison keresztül a fizikai agyhoz. Amikor azonban alszik, a fizikai agy nem működik, az asztrális test pedig, mivel fejletlen, képtelen önmagától hatásokat felfogni, és így az ember gyakorlatilag öntudatlan, mivel a szegényesen szervezett asztrális testen keresztül képtelen tisztán kifejezni magát. Az abban lévő érzésközpontokra az átvonuló formák gyakorolhatnak hatást, és válaszolhat is abban az olyan ingerekre, amelyek felszítják az alsó természetet. De a megfigyelőben egészében kiváltott hatás az álmosság és határozatlanság hatása, az asztrális testből hiányzik minden határozott tevékenység, és tétlenül, fejletlenül az alvó fizikai forma felett lebeg.

Egy teljesen fejletlen emberben ezért a magasabb princípiumok, vagyis maga az ember szinte éppen úgy alszik, mint a fizikai test.

Néhány esetben az asztrális test kevésbé kábult, és álmatagon lebeg ide-oda a különböző asztrális áramlatokon, esetenként felismerve más, hozzá hasonló állapotban levő embereket, és mindenféle, kellemes és kellemetlen tapasztalaton megy keresztül, amelyek emléke reménytelenül összekuszálódik, és a tényleg megtörténtek nevetséges paródiájává válik. (Lásd Az álmok című X. fejezetet.) Ennek eredménye, hogy a következő reggel az ember azt gondolja, hogy valamilyen jelentős álma volt.

Egy fejlettebb ember esetében nagyon nagy különbség van. A belső forma sokkal inkább megkülönböztethető és határozott, az ember fizikai megjelenésének tökéletesebb másolata. A környező ködgomolyag helyett éles határvonalú tojásalak van, amely alakját megtartja, függetlenül a belépő áramlatoktól, amelyek az asztrális síkon állandóan kavarognak.

Az ilyen típusú ember nagyon is tudatos az asztrális testében, teljesen aktívan gondolkodik. Ezzel együtt esetleg nagyon kevéssel több tudomása van a környezetéről, mint a fejletlen embernek. Nem azért, mert képtelen látni, hanem mert annyira beburkolódzik gondolataiba, hogy nem lát, bár láthatna, ha úgy akarná. Bármilyen gondolatok is foglalkoztatták elméjét az elmúlt nap során, általában folytatja azokat alvás közben, és így ezzel egy olyan önmaga gyártotta sűrű fallal veszi körül magát, hogy gyakorlatilag semmit nem vesz észre abból, ami azon kívül történik. Esetenként egy kívülről jövő erőszakos hatás, vagy még inkább egy önmagából kiinduló erős vágy széttépheti ezt a ködfüggönyt, és lehetővé teszi, hogy némi határozott benyomás elérje. De ezután a köd még szinte azonnal újból bezárul, és olyan figyelmetlenül álmodik tovább, mint azelőtt.

Egy még fejlettebb ember esetében, amikor a fizikai test elalszik, az asztrális test kisiklik belőle, ez után az ember teljes tudatossággal abban tartózkodik. Az asztrális test tiszta körvonalú és határozottan szervezett, hasonlít az emberhez, az ember pedig képes azt tudathordozóként használni, olyanként, amely sokkal kényelmesebb, mint a fizikai test.

Az asztrális test érzékenysége addig növekszik, amíg azonnal válaszol síkja minden rezgésére, mind a finomakra, mind a durvábbakra, viszont egy nagyon magasan fejlett ember asztrális testében természetesen gyakorlatilag nincs olyan anyag, ami képes lenne válaszolni a durva rezgésekre.

Egy ilyen ember teljesen éber, sokkal aktívabban, pontosabban és sokkal nagyobb együttérző képességgel dolgozik, mint amikor be volt börtönözve a sűrűbb fizikai testbe. Ezen felül óriási sebességgel, szabadon képes mozogni bármilyen távolságra anélkül, hogy az alvó fizikai testben a legcsekélyebb zavar is keletkezne.

Találkozhat és véleményt cserélhet barátaival, akár fizikai testben élnek, akár nem, ha azok történetesen ugyanúgy felébredtek az asztrális síkon. Találkozhat nála sokkal fejlettebb emberekkel, és azoktól figyelmeztetéseket, tanításokat kaphat, vagy jót tehet azokkal, akik kevesebbet tudnak, mint ő. Kapcsolatba léphet különböző típusú nem-emberi lényekkel (lásd Az asztrális lények című XX. és XXI. fejezeteket), mindenféle jó vagy rossz, erősítő vagy rémítő asztrális hatások célpontja lesz.

Barátságot köthet a világ másik végén lakó emberekkel, tarthat, vagy hallhat előadásokat, ha tanítvány, találkozhat más tanítványokkal, és az asztrális világ által nyújtott további képességekkel olyan problémákat oldhat meg, amelyek a fizikai világban nehézségeket jelentettek.

Például egy orvos – miközben a teste alszik – megnézhet olyan eseteket, amelyek különösen érdeklik. Így új ismereteket szerezhet, amelyek egyfajta intuícióként jöhetnek át éber tudatába.

Egy magasan fejlett embernél az asztrális test – mivel teljesen rendezett és életre keltett – éppúgy a tudat hordozó eszközévé válik az asztrális síkon, mint a fizikai test a fizikai síkon.

Mivel az asztrális világ a szenvedélyek és az érzelmek igazi hazája, azok, akik átadják magukat egy érzelemnek, azt a Földön szerencsére ismeretlen energiával és hevességgel élhetik át. Miközben a fizikai testben egy érzelem hatásának nagy része kimerül a fizikai síkra történő átvitellel, addig a saját, asztrális világában a teljes erő felhasználható. Ennek következtében lehetséges az asztrális világban sokkal erősebb szeretetet vagy áhítatot érezni, mint a fizikai világban, és éppen így a szenvedés is olyan erős lehet az asztrális világban, amely a mindennapi fizikai világban elképzelhetetlen.

Ennek a helyzetnek egyik előnye az, hogy az asztrális világban minden fájdalom és szenvedés önkéntes és teljesen ellenőrzés alatt áll, így az ottani élet sokkal könnyebb az értelmes embernek. A fizikai fájdalmat lehetséges, de rendkívül nehéz az elmével leküzdeni, az asztrális világban viszont bárki egy pillanat alatt megszüntethet egy erős érzelem által okozott szenvedést. Az embernek csak az akaratát kell használnia, és ekkor a szenvedés azonnal eltűnik. Ez a kijelentés megdöbbentően hangzik, mindamellett igaz, mivel ilyen az akarat és az elme hatalma az anyag felett.

Ahhoz, hogy az ember az asztrális testében teljes tudatosságot érjen el, már nagyfokú haladást kell elérnie, amikor az ember áthidalta a fizikai és az asztrális tudat között tátongó szakadékot is, a nappal és az éjszaka számára többé nem létezik, mivel életét töretlen folyamatosságában éli. Egy ilyen ember számára, a mindennapi értelemben vett halál is megszűnik létezni, mivel folyamatos tudatosságát nemcsak éjjel és nappal tartja meg, hanem a halál kapuján való átlépése közben is, egészen az asztrális síkon eltöltendő élete végéig, amint ezt később látni fogjuk, amikor a halál utáni élettel fogunk foglalkozni.

Az asztrális testben történő utazás nem végtelen sebességű, de olyan gyors, hogy azt mondhatjuk, a teret és az időt legyőztük, mert bár az ember keresztülhalad a téren, de olyan gyorsan, hogy a tér szétválasztó képessége szinte nem is létezik. Az ember két-három perc alatt körbe járhatja a világot.

Bármely eléggé fejlett és művelt ember már teljesen kifejlesztette az asztrális testbeli tudatát, és tökéletesen képes azt egyik tudathordozóként használni, bár sok esetben nem így tesz, mert még nem végezte el azt a meghatározott erőfeszítést, amelyre mindaddig szüksége van, amíg a szokásszerűség kialakul.

Az átlagember esetében a nehézséget nem az jelenti, hogy az asztrális test nem képes működni, hanem az, hogy ez a test évezredek alatt megszokta, hogy csak a fizikai testen keresztül kapott hatások hozzák mozgásba, ezért az ember nem ismeri fel, hogy az asztrális test képes saját síkján önállóan működni, az akarat pedig képes közvetlenül hatni rá. Az emberek asztrálisan „fel nem ébredtek” maradnak, mert az a szokásuk alakult ki, hogy az ismert fizikai rezgéseket várják, amelyek kiváltják az asztrális tevékenységüket. Ezért azt mondhatjuk, hogy az asztrális síkon felébredtek, de a legkevésbé sem az asztrális sík számára, és így környezetüknek a legjobb esetben is csak nagyon határozatlanul vannak tudatában.

Amikor az ember az egyik Mester tanítványa lesz, általában azonnal felrázzák az asztrális síkbeli álmából, és teljesen tudatába jutnak e sík körülötte levő tényei, elkezd azokból tanulni, és közöttük dolgozni. Így az alvással töltött órái már nem üresek, hanem aktív és hasznos elfoglaltsággal telnek anélkül, hogy ez a fáradt fizikai test egészséges pihenését a legkevésbé is befolyásolná.

A láthatatlan segítők című XXVIII. fejezetben sokkal részletesebben fogunk foglalkozni az asztrális testben végzett, gondosan megtervezett és megszervezett munkával. Itt kijelenthetjük, hogy még mielőtt elérnénk ezt a szintet, már jelentős mennyiségű hasznos munkát el lehet végezni, és ez állandóan meg is történik. Akinek az elméjében elalváskor az a határozott szándék van, hogy egy bizonyos munkát el fog végezni, egészen biztosan meg is kísérli keresztülvinni a szándékát, amint megszabadult fizikai testétől. Amikor azonban elvégezte a munkát, valószínű, hogy önmagára irányuló gondolatainak köde körül fogja zárni, hacsak hozzá nem szoktatja magát, hogy új tevékenységbe fogjon, amikor a fizikai agytól különváltan működik. Természetesen néhány esetben a választott munka olyan, hogy az alvással töltött idő egészét kitölti, és így az ilyen ember a lehető legteljesebb mértékben hasznosítja magát, már amennyire ezt asztrális fejlettsége megengedi.

Mindenkinek ki kell tűznie minden éjjel, hogy valamilyen hasznosat fog csinálni az asztrális síkon: megvigasztal valakit, aki bajban van, az akaratát arra használja, hogy erőt öntsön egy olyan barátba, aki gyenge vagy beteg, megnyugtat valakit, aki nyugtalan vagy túlságosan izgatott, vagy valami hasonló más szolgálatot teljesít.

Bizonyos mértékű siker teljesen biztos, és ha a segítő gondosan megfigyeli, gyakran észlelni fog jeleket a fizikai világban az elért meghatározott eredményekről.

Az ember négyféle módon „ébreszthető fel” asztrális testében tudatos tevékenységre:

1. A fejlődés mindennapi folyamatában, amely bár lassú, de biztos.

2. önmagától, miután megtanulta a kérdéssel kapcsolatos tényeket, megtette a szükséges állandó és kitartó erőfeszítést, hogy belülről kisöpörje a ködöt, és fokozatosan legyőzze azt a tompultságot, amit megszokott. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, elalvás előtt el kell határoznia, hogy amikor elhagyja testét, megpróbál felébredni és látni valamit, vagy elvégezni valami hasznos munkát. Ez természetesen csak a fejlődés természetes folyamatának meggyorsítása. Kívánatos, hogy az ember először fejlessze ki a józan észt és megfelelő erkölcsi tulajdonságokat, két okból: először, nehogy visszaéljen azokkal a képességekkel, amelyeket megszerezhet, másodszor, nehogy erőt vegyen rajta a félelem az olyan erők jelenlétében, amelyeket sem megérteni, sem pedig irányítani nem képes.

3. Véletlen esemény, vagy mágikus szertartások törvénytelen használata a fátylat úgy szétszakíthatja, hogy azt sohasem lehet teljesen összezárni. Ilyen példákat találunk H. P. Blavatsky A Bewitched Life [Megrontott élet] és Lord B. Lytton Zanoni című munkájában.

4. Egy barát hathat kívülről az embert körülvevő burokra, és fokozatosan magasabb lehetőségek felé emelheti fel. Ezt azonban sohasem szabadna megtenni, hacsak a barát nem teljesen biztos abban, hogy a felébresztendő ember rendelkezik bátorsággal, odaadással és más tulajdonságokkal, amelyek szükségesek a hasznos munkához.

Az asztrális síkon azonban olyan nagy szükség van segítőkre, hogy minden jelölt biztos lehet abban, hogy felébredése egy napot sem fog késlekedni, ha erre késznek látszik.

Hozzátehetjük, hogy amikor éppen egy gyermek ébred fel az asztrális síkon, az asztrális test fejlődése olyan gyorsan történik meg, hogy nagyon hamar abba a helyzetbe kerül ezen a síkon, amely alig van alatta egy felébredt felnőttének, és természetesen a hasznosság szempontjából nagyobb előnye van, mint a legbölcsebb, de még fel nem ébredt embernek.

Azonban mindaddig, amíg a gyermek-testen át kifejeződő egó nem rendelkezik az eltökélt, de szeretetteli jellem szükséges adottságával, és ez világosan meg nem nyilvánult korábbi életeiben, addig egyetlen okkultista sem venné magára azt a nagyon komoly felelősséget, hogy felébressze az asztrális síkon. Amikor lehetséges gyermekeket felemelni ezen az úton, ők gyakran a leghatékonyabb munkásoknak bizonyulnak az asztrális síkon, és olyan szívvel-lélekkel vetik magukat a munkába, amit csodálatos látni.

Miközben aránylag könnyű dolog felébreszteni egy embert az asztrális síkon, gyakorlatilag lehetetlen ismét elaltatni, kivéve a mesmerikus befolyás legkevésbé kívánatos alkalmazásával.

Az alvó és az éber élet így tehát valójában egy életnek tekintendők, alvás alatt tudatában vagyunk ennek a ténynek, és mindkettő folyamatos emlékezetével rendelkezünk, vagyis az asztrális emlékezet tartalmazza a fizikait, bár természetesen a fizikai emlékezet nem mindig tartalmazza az asztrális tapasztalatok emlékét.

Az alvajárás (szomnabulizmus) nyilvánvalóan különböző módokon jöhet létre:

1. Az egó képes lehet közvetlenebbül hatni a fizikai testre, mialatt a mentális és az asztrális tudathordozók távol vannak. Az ilyen természetű esetekben az ember képes lehet például verseket írni, festményeket alkotni, stb., amelyek éber állapota mindennapi képességeit messze túlhaladják.

2. Az ember fizikai teste működhet automatikusan és a megszokás erejével, nem az ember által irányítottan. Ilyen esetek például azok, amikor szolgák az éjszaka közepén felkelnek és tüzet gyújtanak, vagy valamely más házi teendőjüket végzik, amelyeket megszoktak, vagy amikor az alvó fizikai test bizonyos mértékben végrehajtja azt a gondolatot, amely az elmét elalvás előtt foglalkoztatta.

3. Egy inkarnációban levő vagy azon kívüli külső lény megszállhatja az alvó ember testét, és a saját céljaira használhatja fel. Ez legvalószínűbben egy olyan emberrel történik meg, aki médiumitásra hajlamos, vagyis akinek testei a szokásosnál lazábban kapcsolódnak össze, és így könnyebben is válnak szét.

Az átlagember esetében az a tény, hogy az asztrális test alvás alatt elhagyja a fizikai testet, nem nyit utat a megszállottsághoz, mert az egó mindig szoros kapcsolatot tart fenn a testtel, és gyorsan visszatérne bármely ilyen kísérlet esetén.

4. Egy ezzel teljesen ellentétes állapot ugyancsak hasonló eredményt hozhat létre. Amikor a princípiumok vagy testek a szokásosnál szorosabban kötődnek egymáshoz, az ember ahelyett, hogy egy távoli helyszínt csak az asztrális testében látogatna meg, magával viszi a fizikai testét is, mert nincs teljesen szétválasztva tőle.

5. Az alvajárás valószínűleg az emberben levő különböző tudatrétegek bonyolult problémájával is kapcsolatos, amelyek a szokásos körülmények között nem képesek megnyilvánulni.

Az alvás alatti élettel szoros rokonságban van a transz, amely azonban mesterségesen vagy természetellenesen létrehozott alvási állapot. A médiumok és az érzékenyek könnyedén és általában öntudatlanul lépnek át a fizikai testből az asztrális testbe. Az asztrális test ilyenkor elvégezheti feladatait, például egy távoli helyszínre való utazást, benyomások gyűjtését a környező tárgyakról, és azok áthozatalát a fizikai testbe. Egy médium esetében az asztrális test ezeket a benyomásokat a transzba esett fizikai test segítségével leírhatja, azonban amikor a médium kijön a transzból, az agy rendszerint nem tartja meg az így kapott benyomásokat, a megszerzett tapasztalatoknak semmilyen nyoma nem marad a fizikai emlékezetben. Esetenként, de ritkán az asztrális test képes maradandó benyomást gyakorolni a fizikai agyra, és így a médium a transz során megszerzett ismeretekre képes visszaemlékezni

Az álmok

Egy dolog a tudatosság és a tevékenység az asztrális testben, ennek az asztrális tudatosságnak és tevékenységnek az emlékezete az agyban viszont teljesen más dolog. A fizikai emlékezet megléte vagy hiánya semmilyen hatással nincs az asztrális síkon a tudatosságra, sem pedig az asztrális testben való tökéletesen könnyed és szabad működés képességére. A valóságban nemcsak lehetséges, de egyáltalán nem is szokatlan, hogy az ember a fizikai test alvása alatt szabadon és hasznosan tevékenykedjen asztrális testében, és mégis úgy térjen vissza a fizikai testbe, hogy a legkisebb emléke sincs arról az asztrális munkáról, amit éppen elvégzett.

A fizikai és az asztrális élet közötti tudatosság megszakadása annak a következménye, hogy vagy fejletlen az asztrális test, vagy hiányzik egy megfelelő éterikus híd az asztrális és sűrű test anyagai között.

Ez a híd az atomikus anyag szorosan szőtt hálójából áll, amelyen keresztül a rezgéseknek át kell haladniuk, és amely egy fátyolhoz hasonló pillanatnyi öntudatlanságot okoz az alvás és az ébrenlét között.

Az egyetlen mód, ahogyan az asztrális élet emlékét át lehet hozni a fizikai agyba, az asztrális test megfelelő fejlődése és az éterikus csakrák felébresztése, amelyek egyik feladata az erők átvitele az asztrálisból az éterikusba. Ezen kívül aktívan kell működnie az agyalapi mirigynek, amely fókuszálja az asztrális rezgéseket.

Felébredéskor néha az az érzésünk, hogy átéltünk valamit, amiről semmilyen emlékünk nem maradt. Ez az érzés azt jelzi, hogy rendelkezünk asztrális tudatossággal, csak az agyunk nem eléggé érzékeny, hogy felfogja az emlékeket. Máskor az asztrális testében levő embernek sikerül pillanatnyi hatást keltenie az éterikus testmásban és a sűrű testben, ami az asztrális életre való élénk emlékezetet eredményez. Ez néha szándékosan történik, amikor valami történik, amiről az ember úgy érzi, hogy emlékeznie kell rá a fizikai síkon. Az ilyen emlék általában gyorsan eltűnik, és nem lehet visszaidézni – az emlék visszaidézését célzó erőfeszítés a fizikai agyban erős rezgéseket keltve még jobban elnyomja a finomabb asztrális rezgéseket, és így a siker még inkább lehetetlenné válik.

Van néhány olyan esemény is, amely annyira élénk benyomást gyakorol az asztrális testre, hogy azok egyfajta utóhatás eredményeként belenyomódnak a fizikai agyba.

Más esetben az embernek sikerülhet új ismeretet belevésni fizikai agyába anélkül, hogy képes lenne áthozni annak emlékét is, hogyan és hol szerezte ezt az új ismeretet. Erre a legtöbb ember számára megszokott példák, amikor korábban megoldhatatlan problémák megoldása hirtelen bevillan a tudatba, vagy amikor hirtelen világosság derül korábban homályos kérdésekre. Az ilyen eseteket annak jeleként lehet tekinteni, hogy az asztrális test szervezetében és működésében már haladás történt, de a fizikai test még csak részben fogékony.

Olyan esetekben, amikor a fizikai agy válaszol, élénk, ésszerű és összefüggő álmok jelennek meg, mint amilyenek sok emberrel időről-időre előfordulnak.

Néhány ember, amikor az asztrális testében van, foglalkozik azzal, hogy a fizikai agy visszaemlékszik-e vagy sem, és tízből kilenc nagyon nem szeret visszatérni a testébe. Az asztrális világból a fizikai testbe történő visszatéréskor különös kényszer érzete lép fel, mintha az embernek egy nagy, vastag ruhába kellene öltöznie. Az asztrális síkon való élet öröme olyan nagy, hogy hozzá képest a fizikai élet egyáltalán nem is látszik életnek. Sokan úgy tekintenek a fizikai testbe való mindennapi visszatérésre, mint ahogyan az emberek gyakran a munkahelyükre való napi bejárásra. Nem utálják határozottan, de nem tennék, ha nem lennének rákényszerítve.

Végül egy magasan fejlett és előrehaladott ember esetében kiépül az asztrális és a fizikai világok közötti éterikus híd, és ezután a fizikai és az asztrális világok között a tudat folytonossága tökéletes. Az ilyen embereknél az élet megszűnik az emlékezések nappala és a felejtések éjszakája lenni, helyette az évek során a töretlen tudatosság folyamatos egészévé válik.

Esetenként az olyan valaki, aki normális esetben nem emlékszik az asztrális életére, akaratlanul, egy baleset vagy betegség eredményeként, vagy szándékosan, bizonyos meghatározott praktikákkal áthidalhatja a fizikai és asztrális tudat közötti szakadékot, és így azontúl asztrális tudata folyamatos, ezért az alvás alatti élet emlékezete tökéletes lesz. Viszont természetesen mielőtt ez megtörténhet, asztrális testében már ki kell fejlesztenie a teljes tudatosságot. Ami hirtelen történik, az csak a fizikai és az asztrális közötti fátyol szétszakítása, nem pedig az asztrális test kifejlesztése.

Az álomélet jelentős mértékben módosítható a mentális növekedés közvetlen eredményeként. Az elme által a fizikai agyba küldött valamennyi impulzusnak keresztül kell haladnia az asztrális testen, és mivel az asztrális anyag sokkal fogékonyabb a gondolatrezgésekre, mint a fizikai anyag, ebből következik, hogy az asztrális testre gyakorolt hatás is ennek megfelelően nagyobb. Így amikor az ember megszerezi a mentális irányítást, vagyis megtanul uralkodni az agyon, koncentrálni és akkor és úgy gondolkozni, ahogyan akar, ennek megfelelő változás fog beállni asztrális életében, és ha annak az életnek az emlékezetét áthozza a fizikai agyba, akkor álmai élénkekké, maradandókká, ésszerűkké, sőt tanítókká válnak.

Általában minél gyakorlottabb a fizikai agy a mentális test rezgéseire való válaszolásban, annál könnyebb az alvás alatti és az éber tudat közötti szakadék áthidalása. Az agynak az ember egyre inkább engedelmes eszközévé kell válnia, amely az ember akaratából jövő impulzusok szerint működik.

A mindennapi eseményekkel kapcsolatos álmok nem akadályozzák az asztrális munkát, mivel az álmodás a fizikai agyban történik, mialatt a valódi ember távol van, és mással foglalkozik. Valójában nem számít, hogy a fizikai agy mit csinál, mindaddig, amíg távol tartja magát a nemkívánatos gondolatoktól.

Amint egy álom elkezdődött, annak menetét általában nem lehet megváltoztatni, viszont az áloméletet bizonyos mértékig lehet közvetve irányítani. Különösen fontos, hogy az utolsó gondolat, amivel az ember elalszik, nemes és felemelő legyen, mert ez adja meg az alaphangot, amely nagymértékben meghatározza a bekövetkező álom természetét. Egy rossz vagy erkölcstelen gondolat rossz és erkölcstelen hatásokat és teremtményeket vonz, amelyek visszahatnak az elmére és az asztrális testre, ezek pedig alacsony és földi vágyakat igyekeznek felkelteni.

Másrészt, ha az ember magas és szent dolgokhoz rögzített gondolatokkal alszik el, automatikusan a mások hasonló erőfeszítései által létrehozott elementálokat fog maga köré vonzani, ennek következtében álmai tiszták és magasztosak lesznek.

Mivel ebben a könyvben főleg az asztrális testtel és az ahhoz szorosan kapcsolódó jelenségekkel foglalkozunk, nem szükséges megkísérelnünk, hogy kimerítően vizsgáljuk az álom-tudat eléggé terjedelmes témáját. Mégis ahhoz, hogy megmutassuk azt a sajátos szerepet, melyet az asztrális test az áloméletben játszik, hasznos lesz nagyon röviden körvonalazni azokat a fő tényezőket, amelyek az álmok keletkezésében szerepet játszanak. Aki az egész anyagot akarja részletesen tanulmányozni, annak C. W Leadbeater Dreams14 című kiváló könyvét ajánljuk, amelyből az alábbi tényeket merítettük:

1. Az alsó fizikai agy a maga kezdetleges fél-tudatosságával és azzal a szokásával, hogy minden ingert képi formában fejez ki.

2. Az agy éteri része, amelyen állandóan összefüggéstelen képek áramlanak keresztül.

3. A vad és sürgető vágyaktól és érzelmektől remegő asztrális test.

4. Az Én, vagy Egó (a kauzális testben), amely bármilyen tudati állapotban lehet, a majdnem teljes érzéketlenségtől képességeinek tökéletes uralásáig.

Amikor az ember elalszik, Egója még jobban visszahúzódik önmagába, és különböző testeit a szokásosnál is szabadabban magukra hagyja. Ezek a különálló testek (1) sokkal fogékonyabbak a kívülről jövő hatásokra, mint máskor, és (2) nagyon kezdetleges saját tudattal rendelkeznek. Ennek következtében bőséges ok van az álmok létrejöttére, és más testekben az alvás során szerzett tapasztalatoknak a fizikai agyban megjelenő zavaros emlékeire is.

Így az ilyen zavaros álmok az alábbiak következményei lehetnek:

1. Egy szétszórt képekből és hihetetlen átváltozásokból álló sorozat, amelyeket az alsó fizikai agy öntudatlan automatikus működése hoz létre.

2. Egy véletlenszerű gondolatokból álló áramlat, amely keresztülfolyik az agy éterikus részén.

3. A földi vágy soha nem nyugvó áradata, amely az asztrális testben jön létre, és amelyeket valószínűleg asztrális hatások serkentenek.

4. Egy fejletlen Egó tökéletlen dramatizálási kísérlete.

5. Több, vagy valamennyi fenti hatás keveredése.

A továbbiakban röviden ismertetjük valamennyi álomtípus alapelemeit.

1. A fizikai agy álmai. Amikor az Én alvás alatt egy időre lemond az agy irányításáról, a fizikai test attól még rendelkezik bizonyos saját tompa tudattal, és ezenfelül a fizikai test egyedi sejtjeinek is van egyesített tudata. A fizikai tudat hatalma az agy felett sokkal gyengébb, mint az Én hatalma az agy felett, és emiatt a tisztán fizikai változások sokkal nagyobb mértékben képesek hatni az agyra. Az ilyen fizikai változások például a vér keringésében beálló rendellenességek, emésztési zavarok, hőség, hideg, stb.

A tompa fizikai tudat rendelkezik bizonyos sajátosságokkal:

a.) nagymértékben automatikusan működik;

b.) úgy tűnik, képtelen megérteni egy gondolatot, ha csak nem abban a formában, amelyben maga is cselekvő, ezért minden, akár belülről, akár kívülről jövő inger azonnal felfogható képekké alakul át;

c.) elvont fogalmakat vagy emlékeket, mint olyanokat képtelen felfogni, viszont azonnal átalakítja elképzelt érzékelésekké;

d.) A gondolat minden helyi iránya számára valódi tér-átvitellé válik, vagyis pl. egy Kínával kapcsolatos futó gondolat a tudatot képzeletben azonnal Kínába viszi;

e.) Nincs meg az a képessége, hogy megítélje az előtte megjelenő képek sorrendjét, értékét vagy objektív igazságát, elfogadja mindet olyannak, amilyennek azokat látja, és soha nem lepődik meg semmin, bármi is történjen, még ha lehetetlen és képtelen dolgok is azok;

f.) alá van rendelve a gondolattársítás elvének, ennek következtében az olyan képek, amelyek nem tartoznak össze –, hacsak nem az által, hogy olyan eseményeket ábrázolnak, amelyek egymáshoz közeli időben történtek –, hajlamosak arra, hogy kibogozhatatlan zűrzavarrá álljanak össze;

g.) meglepően érzékeny a legcsekélyebb külső befolyásokra, mint a hangok vagy az érintések és

h.) szinte hihetetlen mértékben megnagyítja és eltorzítja azokat.

Így a fizikai agy képes arra, hogy sok, de egyáltalán nem minden álom-jelenség esetében elegendő zűrzavart és túlzást hozzon létre.

2. Az éterikus agy álmai. Az éterikus agy a test alvása alatt még érzékenyebb a kívülről jövő hatásokra, mint a szokásos éber tudatosság során. Amíg az elme aktívan el van foglalva, és így az agy teljesen leterhelt, gyakorlatilag teljesen érzéketlen a kívülről jövő gondolatok folyamatos hatására. De abban a pillanatban, amikor az elme kikapcsol, az összefüggés nélküli káosz áradata elkezd keresztülömleni rajta. Az emberek óriási többségénél azok a gondolatok, amelyek keresztüláramlanak az agyukon, valójában nem a saját gondolataik, hanem más emberek kibocsátott gondolatfoszlányai. Ennek következtében főleg alvás közben az agy minden átvonuló gondolatot, amely az alvó agyában önmagával némileg megegyező valamit talál, megragad, és magáévá teszi, így egy egész gondolatsort indít el – ezek végül eltűnnek, és az összefüggéstelen, céltalan áramlat ismét elkezd az agyon keresztülfolyni.

Itt meg kell jegyeznünk, minthogy a világ jelenlegi fejlettségi szintjén valószínűleg több rossz, mint jó gondolat lebeg körülöttünk, ezért a nem ellenőrzött agyú ember nyitott mindenféle kísértésre, amit azonban elkerülhetne az elme és az agy irányításával.

Még ha egy alvó ember éterikus agyába egy másik ember szándékos erőfeszítése nem engedi be ezeket a gondolatáramokat, az agy akkor sem marad teljesen passzív, hanem lassan és álmodozva a saját elmúlt emlékei tárházából kezd képeket kialakítani önmaga számára.

3. Az asztrális álmok. Ezek egyszerűen a fizikai test alvása során az asztrális test életével és tevékenységével kapcsolatos emlékek a fizikai agyban, amelyekre az előző oldalakon már utaltunk. Egy eléggé jól fejlett ember esetében az asztrális test minden kényelmetlenség nélkül jelentős távolságokra képes eltávolodni a fizikai testtől, és azokról a helyekről, amelyeket esetleg meglátogatott, vagy azokról az emberekről, akikkel esetleg találkozott, többé-kevésbé határozott benyomásokat hozhat vissza. Mint már mondtuk, az asztrális testet minden esetben még erősen befolyásolhatja bármely gondolat vagy sugallat, amely vágyat vagy érzelmet vált ki, bár azoknak a vágyaknak a természete, amelyek a legkönnyebben váltanak ki választ benne, természetesen az ember fejlettségétől és asztrális testének tisztaságától függ.

Az asztrális test mindig fogékony az átvonuló gondolatáramok befolyására, és amikor az elme ténylegesen nem irányítja, állandóan felfogja ezeket a kívülről jövő ingereket, és szorgalmasan válaszolgat rájuk. Az alvás alatt még ennél is könnyebben befolyásolható. Ennek következtében például az az ember, aki teljesen megsemmisített egy fizikai vágyat, ami korábban esetleg meg volt benne az alkohol iránt, és így éber állapotban akár határozott undort is érezhet vele szemben, mégis gyakran álmodhatja azt, hogy iszik, és ebben az álomban az alkohol hatásának gyönyörét is átélheti. Nappal az asztrális test vágya az akarat irányítása alatt van, amikor azonban az asztrális test az alvás alatt felszabadul, bizonyos mértékben kikerül az Én uralma alól, és valószínűleg külső asztrális befolyásra válaszolva régi szokása újból előjön. Ez az álomtípus valószínűleg sok embernél általános, akik határozottan megkísérlik vágytermészetüket az akaratuk irányítása alá hajtani.

Az is előfordulhat, hogy valaki alkoholista volt egyik elmúlt életében, és az asztrális testében még mindig van némi anyag, amelyet az iszákosságból maradandó, a permanens atomban létrehozott rezgések vonzottak oda. Bár ebben az életben ez az anyag nem kel életre, mégis álmában, mivel az Én irányítása gyenge, az anyag válaszolhat a kívülről jövő alkoholos rezgésekre, és az ember azt álmodja, hogy iszik. Az ilyen álmok – ha egyszer megértettük azokat – ne okozzanak gondot, de azért úgy kell tekinteni rájuk, mint figyelmeztetésekre, hogy az alkohol iránti vágy újra feléledésének még mindig megvan a lehetősége.

4. Az Én álmai. Minél inkább megváltozik az asztrális test természete fejlődése során, annál nagyobb az a változás, amely az Énben, vagyis a benne lakozó valódi emberben végbemegy. Akinél az asztrális test nem több, mint egy lebegő ködgomolyag, annál az Én szinte olyan mélyen alszik, mint a fizikai teste, mivel vak a saját magasabb síkjának befolyásaira, és még ha valami ahhoz tartozó gondolatnak sikerül eljutnia hozzá, mivel alsóbb testeit kevéssé vagy egyáltalán nem képes irányítani, a tapasztalatot képtelen lesz megértetni a fizikai aggyal.

Az alvók a teljes feledéstől kezdve a teljes asztrális tudatosságig bármilyen szinten lehetnek. Ne feledjük – amint azt már mondtuk –, hogy még akkor is, ha a magasabb síkokon sok fontos tapasztalatunk lehet, mégis az Én képtelen lehet azokat belevésni az agyba, és így vagy egyáltalán semmilyen fizikai emlék sincs róluk, vagy csak egy legzűrzavarosabb emlék.

Az Én tudatosságának és tapasztalatainak alapvető jellegzetességei – akár emlékszik rájuk az agy, akár nem – a következők:

a.) Az Én térés idő-mértéke olyan teljesen különbözik attól, amit az ébrenléti életben használ, hogy szinte úgy tűnik, mintha sem idő, sem tér nem létezne számára. Sok esetet ismerünk, amikor néhány pillanat alatt – ahogyan az időt mérjük – az Én olyan tapasztalatokat szerezhet, amelyek sok éven át tartónak tűnhetnek, amikor az egyik esemény követi a másikat teljes és minden körülményre kiterjedő részletességgel.

b.) Az Én rendelkezik azzal a képességgel vagy szokással, hogy azonnal dramatizál. Így egy fizikai hang vagy egy érintés a szokásos idegi mechanizmus mellőzésével közvetlenül is eljuthat az Énhez a másodperc töredéke alatt, még mielőtt eléri a fizikai agyat. A másodperc e töredéke elegendő az Énnek arra, hogy egyfajta drámát vagy jelensort hozzon létre, amely ahhoz az eseményhez vezet, és abban csúcsosodik ki, amely felébreszti a fizikai testet. Az agy összekeveri a szubjektív álmot az objektív eseménnyel, és ezért úgy képzeli, mintha az álombeli eseményeket tényleg átélte volna.

Ez a szokás azonban úgy tűnik, azokra az Egókra jellemző, akik – már ami a spiritualitást illeti – viszonylag még fejletlenek. Amint az Én spirituálisan fejlődik, gyermekkora e kedves szórakozása fölé emelkedik. Az az ember, aki elérte a folyamatos tudatosságot, annyira el van foglalva a magasabb síkhoz tartozó munkával, hogy erre a dramatizálásra semmilyen energiát nem szentel, és így az álmoknak ez az osztálya számára megszűnik.

c.) Az Én bizonyos mértékig rendelkezik az előrelátás képességével is, mivel néha képes előre meglátni olyan eseményeket, amelyek majd meg fognak történni, vagy inkább megtörténhetnek, hacsak nem történnek lépések a megakadályozásukra, és ezeket belevésheti a fizikai agyba. Sok ilyen jósló vagy figyelmeztető álmot jegyeznek fel. Néhány esetben a figyelmeztetést megszívlelhetik, a szükséges lépéseket megtehetik, és így az előrelátott esemény vagy megváltoztatható, vagy teljesen elkerülhető.

d.) Az Én, amikor alvás alatt testen kívül van, úgy tűnik, szimbólumokban gondolkodik. Egy fogalom, amelynek kifejezéséhez itt lenn sok szóra van szükség, egyetlen szimbolikus kép segítségével tökéletesen közölhető vele. Ha egy ilyen szimbolikus gondolat bevésődik az agyba, és az ébrenléti tudatban visszaemlékszik rá, az elme lefordíthatja azt szavakra, másrészt az is lehetséges, hogy csak lefordíthatatlanul, szimbólumként jön át az agyba, és így zavart okozhat. Az ilyen természetű álmokban úgy tűnik, általában minden embernek megvan a saját szimbólumrendszere, így pl. a víz közeledő bajt, a gyöngy könnyeket jelenthet, és így tovább.

Ha az ember azt szeretné, hogy hasznos álmai legyenek, vagyis ébrenléti tudatában képes legyen annak az előnyét élvezni, amit Énje az alvás alatt tanulhat, ennek elérése érdekében bizonyos lépéseket kell tennie.

Először is lényeges, hogy közönséges ébrenléti életében kialakítsa a kitartó és összpontosított gondolkodás szokását. Az az ember, aki tökéletesen irányítja gondolatait, mindig pontosan tudni fogja, hogy miről és miért gondolkozik, és azt is felismeri, hogy az agy, amely így arra van kiképezve, hogy az Én sugalmazásaira hallgasson, használaton kívül nyugalomban fog maradni, és nem hajlandó felfogni, vagy válaszolni a gondolatok környező óceánjából eredő véletlen áramlatoknak. Az ember így sokkal hajlamosabbá válik a magasabb síkokról eredő hatások felfogására, ahol az intuíció élesebb, a megítélés pedig valódibb, mint az a fizikai síkon valaha is lehet.

Aligha szükséges hozzátennünk, hogy az embernek tökéletesen uralnia kell legalább az alacsonyabb szenvedélyeit.

Egy nagyon alapfokú mágikus eljárással az ember kizárhatja az éterikus agyából a gondolatok rohanását, amelyek kívülről hatnak rá. E célból, amikor lefekszik aludni, el kell képzelnie az auráját, és erősen akarnia, hogy annak külső felülete egy burokká válik, ami megvédi a külső hatásoktól. Az aura anyaga engedelmeskedni fog gondolatainak, és létrehozza a burkot. Ez nagy jelentőségű lépés a kívánt cél felé.

Annak nagy jelentőségét, hogy az ember elalvás előtti utolsó gondolatát nemes és magas dolgokra rögzítse, már említettük, ezt azoknak, akik álmukat irányítani akarják, rendszeresen gyakorolniuk kell.

Hasznos lehet, ha itt megemlítjük a tudat négy szintjének hindu elnevezéseit:

1. Jâgrat a közönséges ébrenléti tudat

2. Svapna az álombeli tudat, amely az asztrális testben működik, és képes tapasztalatait az agyba bevésni.

3. Sushupti a mentális testben működő tudat, nem képes tapasztalatait az agyba bevésni.

4. Turiya egyfajta transzállapot, a buddhikus tudathordozóban működő tudat, amely annyira elkülönül az agytól, hogy külső eszközökkel nem lehet könnyen visszaemlékezni rá.

Ezek az elnevezések azonban csak viszonylagos értelemben használatosak, és a szövegkörnyezetnek megfelelően változnak. Így a jâgrat egyik magyarázatában a fizikai és az asztrális síkok össze vannak kapcsolva, a hét alosztály megfelel a négy fizikai anyagállapotnak, és a XVI. fejezetben említett három asztrális anyagosztálynak.

További magyarázatokért A. Besant: An Introduction to Yoga15 című könyvét, valamint A Study in Consciousness16 című munkáját ajánljuk, ahol az ébrenléti tudatot úgy határozta meg, mint a teljes tudat azon részét, amely a legkülső tudathordozón keresztül működik.

Köszi asd, boncolgattam én már itt korábban az “emlékezés” témát, szerintem is ott van a kutya elásva, és olvastam is már az általad fent idézett könyvet, bár nekem kínai, és az indította el bennem az alábbi gondolatokat anno (bár tudom, nem emiatt hoztad most a fenti cikket, de ez az emlékezés dolog megint megfogott):

Áprilia írta:

Hajlok rá, hogy nem a tudat a kulcs, hanem az emlékezés.

Az észlelés a gyűjtőpont körüli fényes "koszorúban", izzásban történik, ez a tudat. Az észlelés nem áll le akkor sem, amikor alszunk, csak nem emlékszünk arra, hogy olyankor mit észlelünk. Tehát nem a tudattal van a "baj", hanem az emlékezettel. Folyamatosan észlelünk (csak az nem, aki meghalt és aki eszméletét vesztette), de nem mindenre emlékszünk.
A tudatos álom azt jelenti, hogy magának az álmodásnak a során is emlékszünk az álomra. Tehát hogy nem csak akkor emlékszünk vissza az álomra, amikor felébredünk, hanem az álom közben is, folyamán is "emlékszünk" arra, azaz tudjuk azt, hogy épp álmodunk. Ilyenkor tehát valójában nem is a tudatosságunk, hanem az emlékezetünk az erős. A tudatosság ui. folyamatos, mivel a lélek is folyamatos, és így a tudat is (mert az a lélek körüli fényesség, izzás, melyen keresztül az észlelés történik), az emlékezés az, ami nem folyamatos. Ezért vezethet a gurdjieffi ön(magunkra)emlékezés is "tudatos" álomhoz, mert az emlékezést erősíti. Illetve maga is emlékezés. Hogyan lehetne "tudatos" álom-életünk, ha még önmagunkra sem emlékezünk (fényes nappal sem)?

Amikor elalszunk, tulajdonképpen mi alszik el bennünk? Az agyunk ui. tovább működik, hiszen álom formájában feldolgozza a napi eseményeket.
Tehát amikor nem emlékszünk semmire alvás közben (se álomra, se semmilyen mas egyéb tapasztalatra), az azért van, mert nem emlékezünk önmagunkra. Mi az, ki az, ami, aki által önmagunkra emlékszünk?
A nappali es az álombeli/éjszakai/nem ébrenléti életünk egy folyamatos emlékezés kellene, hogy legyen arra, amit a tudatunk folyamatosan észlel. A "tudatos" álmodás sem más, mint álomban az önmagunkra való emlékezés. Amikor erről megfeledkezünk, olyankor vagyunk normál álomban. Azaz nem vagyunk tudatosak, nem tudunk magunkról. És ez az éber állapotunkra is vonatkozik: ha megfeledkezünk önmagunkról, nem emlékszünk önmagunkra, olyankor nem vagyunk tudatosak. Csak bábok.

Tehát a tudat folyamatosan teszi a dolgát, de az emlékezet kihagy. Mi az, ki az, ami ezért felelős?

Nem az észleléshez kell az energia (hiszen az automatikus, a tudat folyamatosan teszi a dolgát), hanem az észlelt dolgokra való emlékezéshez.

A test nem alszik el, mert az csak "van" (?). Mi az, ami "elalszik"? Az emlékezet (?). Amit alvásnak hiszünk, az talán az a folyamat, amikor a test elfárad, es ennélfogva a gyűjtőpont/lélek (az őt körülvevő izzással, azaz a tudattal együtt) olyan helyre tolódik el, ahova a test nem mehet, így kénytelen pihenni. Az eltolódás pillanatában, folyamatában a tudat folyamatosan észlel, azonban az esetek többségében emlékezetvesztés következik be. Mi az emlékezés, és ki az bennünk, aki emlékezik?
Van egy olyan elképzelés, hogy a "tanú", az "önvaló" az, aki képes önemlékezni, megfigyelni. Semmiképpen sem az egó. Az egó a megfigyelt. A megfigyelő/tanú az önvaló. Az önemlékezés akkor szűnik meg, amikor az egó átveszi az irányítást az önvalótól. Az önvaló egy olyan felsőbb énünk, ami nem azonos a lélekkel?
Alvás közben azért nem emlékszünk, mert az egónk veszi át az irányítást az önvaló felett? Nem hinném. Esetleg azért, mert az önvalónknak ne lenne elég energiája az emlékezéshez? Ezt sem hinném. Egyáltalán, amikor azt mondjuk, hogy nincs energiánk, ki az, mi az, akinek, aminek nincs bennünk energiája? Az energiát a gyűjtőpont/lélek mozgása (?) termeli. Kinek a számára? (nyilván a flyerek zabálják fel, de eredendően nem az ő számukra termelődik.)  

A Gondolatok a valóságról c. írásban az emlék és az emlékezés definíciója: "Minden olyan információ, engram (tapasztalat), melyrõl a tudat tudomással bír. Emlékezés: a fókusz ráirányítása az egyszer már tudomásul vett, érzékelt információkra, a múlt eseményeinek realizálása a jelenforrásban."

Ha tehát nem emlekszem, az azt jelenti, hogy nem tudom a fokuszom ráirányítani valamire? (Pl. arra, hogy mit álmodtam éjjel.) Miért nem tudok - adott esetben - fókuszirányítani/emlekezni? Ehhez kellene az oly sokat emlegetett energia?
 

Áprilia írta:Köszi asd, boncolgattam én már itt korábban az “emlékezés” témát, szerintem is ott van a kutya elásva, és olvastam is már az általad fent idézett könyvet, bár nekem kínai

Lehet hogy nem minden része világos, de mégiscsak olyan írás ami sokkal jobb magyarázatot kínál, mintha mi vagy akárki más a saját szavainkkal próbálnánk értelmezni a dolgok rendjét. Sokszor csak dobálózunk a fogalmakkal, anélkül hogy igazán értenénk. Rengeteg kérdésünkre már adott a válasz, csak épp a műveltségünk vagy felfogó képességünk hiányos.

Áprilia idézte, írta:Emlékezés: a fókusz ráirányítása az egyszer már tudomásul vett, érzékelt információkra, a múlt eseményeinek realizálása a jelenforrásban.

Ha ezt elfogadjuk (és szerintem jó kiindulópont), akkor nem lehet a tudatosság egyenlő az emlékezéssel. Van egyrészt az a pillanat, amikor tudomásul vesszük, amit érzékelünk, és van az a későbbi, amikor újra felidézzük az egykor jelen volt élményeket, amikor már azok nincsenek jelen. Ez utóbbi az emlékezés.

Nem szabad a két fogalmat összemosni, a tudatosságot és az emlékezést. 

Valahányszor emlékezünk, akkor újraalakítjuk, újra létrehozzuk a jelenben, amit valamikor átéltünk (persze nem tökéletesen ugyanazt, sőt néha egészen eltorzítva). Ezt már a tudomány is felfedezte, nemrég olvastam erről cikket, de én már rég tudtam ezt.

Szerintem épp a kettő különbözőségét taglaltam ott fentebb, nem mostam össze.

Ami a zavart okozhatja, az az lehet, hogy a világnak tudatában lenni, és önmagunknak tudatában lenni, az nem tud egyszerre megtörténni. Érzékeléskor kiáradunk a világba, átadjuk magunkat a világnak, önmagunk tudatakor pedig visszahúzódunk a saját lelkivilágunkba, és az ott levő tartalmakat érzékeljük. (Az emlék is ilyen tartalom, amennyiben felidézzük.) Egyszerre nem lehetünk két helyen. Legfeljebb gyorsan ugrálhatunk a kettő között, így időben azonosnak híhetjük a kétféle érzékelést.
Ennek a valóságát mindenki megtapasztalta már, amikor belefeledkezett egy jó filmbe például. Olyankor nem vagyunk tudatában önmagunknak. Amikor pedig észrevesszük magunkat, akkor kiesünk a film átéléséből.

Tulajdonképpen amikor érzékeljük a világot, akkor sosem vagyunk az énünknek a tudatában, amikor pedig jelen van az énünk a tudatunkban, akkor mindaz, amit felidézünk, amit épp pár pillanattal előbb éltünk át, csak emlék.

Áprilia írta:Szerintem épp a kettő különbözőségét taglaltam ott fentebb, nem mostam össze.

Ja, jó, félreértettem.

Az általam hozott idézetek rövid összefoglalása az lenne, hogy az álmok a tudomásunk más síkokon történt életének zűrzavaros emlékei. A finomabb szerkezetű testek is rendelkeznek a tudatosság különböző szintjeivel, de ezek többsége fejletlen és így az őket ért hatásokat nem tudják kellőképpen megszűrni. Mindegyik testnek másra van fogékonysága, más típusú érzékelésre. Ennek jó példája a hipnagóg állapot, mikor pusztán a fizikai agy által létrehozott képeket bámuljuk. Ezen képek a mindennapi életünkből származnak, azaz a tudomásunk fizikai síkon való élete ihlette őket. A testeink a hagyma héjaihoz hasonlóan összekapcsolódnak így van lehetőség az átjárásra közöttük, nemcsak aktív hanem passzív módon is. A passzivitás abban nyilvánul meg hogy a magasabb síkokon szerzett élményeink mintegy leszivárognak az alsóbb testeinkbe, jelentősen eltorzulva és összegabalyodva. Így az álmoknak nincs meghatározott helye. Nincs olyan hogy "álmok síkja". Mikor tudatossá válsz egy "álomban" az többnyire a gondolatokra igen érzékeny asztrális teret és furcsaságait jelenti. Az ebből való felébredés átmenetileg történhet az éterikus hasonmásunkba is, ez az amit hamis ébredésnek hívunk. A TKÉ annak a természetes folyamatnak a tudatos átélése mikor az asztráltest elválik a fizikaitól. Ez akkor is megtörténik ha nem vagy tudatában.

Efi írta:Ami a zavart okozhatja, az az lehet, hogy a világnak tudatában lenni, és önmagunknak tudatában lenni, az nem tud egyszerre megtörténni. Érzékeléskor kiáradunk a világba, átadjuk magunkat a világnak, önmagunk tudatakor pedig visszahúzódunk a saját lelkivilágunkba, és az ott levő tartalmakat érzékeljük. (Az emlék is ilyen tartalom, amennyiben felidézzük.) Egyszerre nem lehetünk két helyen. Legfeljebb gyorsan ugrálhatunk a kettő között, így időben azonosnak híhetjük a kétféle érzékelést.
Ennek a valóságát mindenki megtapasztalta már, amikor belefeledkezett egy jó filmbe például. Olyankor nem vagyunk tudatában önmagunknak. Amikor pedig észrevesszük magunkat, akkor kiesünk a film átéléséből.

Tulajdonképpen amikor érzékeljük a világot, akkor sosem vagyunk az énünknek a tudatában, amikor pedig jelen van az énünk a tudatunkban, akkor mindaz, amit felidézünk, amit épp pár pillanattal előbb éltünk át, csak emlék.

Szuper, hogy így rájöttél. A kettőnek (a világnak és önmagunknak) egyidőben való észleléséről (pontosabban annak tudományáról) szól Gurjieff és Ouspensky egész életműve. Efi próbáld már meg elolvasni Ouspensky: Negyedik út-ját. Nagyon kíváncsi lennék a véleményedre. Asd-nek is ajánlottam korábban ezt a könyvet.

Áprilia írta:

Efi írta:Ami a zavart okozhatja, az az lehet, hogy a világnak tudatában lenni, és önmagunknak tudatában lenni, az nem tud egyszerre megtörténni. Érzékeléskor kiáradunk a világba, átadjuk magunkat a világnak, önmagunk tudatakor pedig visszahúzódunk a saját lelkivilágunkba, és az ott levő tartalmakat érzékeljük. (Az emlék is ilyen tartalom, amennyiben felidézzük.) Egyszerre nem lehetünk két helyen. Legfeljebb gyorsan ugrálhatunk a kettő között, így időben azonosnak híhetjük a kétféle érzékelést.
Ennek a valóságát mindenki megtapasztalta már, amikor belefeledkezett egy jó filmbe például. Olyankor nem vagyunk tudatában önmagunknak. Amikor pedig észrevesszük magunkat, akkor kiesünk a film átéléséből.

Tulajdonképpen amikor érzékeljük a világot, akkor sosem vagyunk az énünknek a tudatában, amikor pedig jelen van az énünk a tudatunkban, akkor mindaz, amit felidézünk, amit épp pár pillanattal előbb éltünk át, csak emlék.

Szuper, hogy így rájöttél. A kettőnek (a világnak és önmagunknak) egyidőben való észleléséről (pontosabban annak tudományáról) szól Gurjieff és Ouspensky egész életműve. Efi próbáld már meg elolvasni Ouspensky: Negyedik út-ját. Nagyon kíváncsi lennék a véleményedre. Asd-nek is ajánlottam korábban ezt a könyvet.

És még fokoznám azzal is, hogy igen- igen ritka pillanat az, amikor önmagunknak vagyunk tudatában.

Sajnos nincs időm olvasni. Még azokat a könyveket se, amiket magamtól szeretnék.

Efi írta:Ami a zavart okozhatja, az az lehet, hogy a világnak tudatában lenni, és önmagunknak tudatában lenni, az nem tud egyszerre megtörténni. Érzékeléskor kiáradunk a világba, átadjuk magunkat a világnak, önmagunk tudatakor pedig visszahúzódunk a saját lelkivilágunkba, és az ott levő tartalmakat érzékeljük. (Az emlék is ilyen tartalom, amennyiben felidézzük.) Egyszerre nem lehetünk két helyen. Legfeljebb gyorsan ugrálhatunk a kettő között, így időben azonosnak híhetjük a kétféle érzékelést.
Ennek a valóságát mindenki megtapasztalta már, amikor belefeledkezett egy jó filmbe például. Olyankor nem vagyunk tudatában önmagunknak. Amikor pedig észrevesszük magunkat, akkor kiesünk a film átéléséből.

Tulajdonképpen amikor érzékeljük a világot, akkor sosem vagyunk az énünknek a tudatában, amikor pedig jelen van az énünk a tudatunkban, akkor mindaz, amit felidézünk, amit épp pár pillanattal előbb éltünk át, csak emlék.

Én ezzel sajnos vagy nem saknos, nem tudok egyet érteni, mert bizonyára magad is megélhetted már, hogy nézel egy horror filmet, és bizseregni kezd a bőröd és valami hideg fuvallat hatol rajtad át, vagy amikor egy megható látvány tárul a szemeid elé, és a szíved bele remeg, és ezt érzékeled miközben a látványt vagy a filmet is, így tehát egyszerre két külön dologgal is tisztában lehetsz, egy részről ami kiváltja az okot benned, és annak következményét.

Esetleg  ha nagyon ragaszkodnék ahhoz, hogy ez mégsem egészen így van, akkor azt mondanám, hogy vegyük alapul a Castanedai testi tudatosságot ami viszont már működhet párhuzamosan.

Szóval illúzió és valóság. 
 Mi különböztetheti meg az álmainkat a valóságtól? Mindkettőben érezhetünk, szerethetünk, meghalhatunk , épp úgy minden megtörténhet velünk ,mint a valóságunkban.  Rendben azt mondjuk az élet folyamatos az álmok meg röpke pillanatok csupán, az álmokból fölébredhetünk, de a valóságunkat élnünk kell tovább? Valóban így lehet ez? A valóságunknak nevezett  történéseinkből csakugyan nem lehet felébredni?  Buddha vajon mit csinált?  De hagyjuk Buddhát, úgy vélem nem igazán van itt még az ideje ennek bizonyítására. Mert kiderülhet, hogy ez is csupán egy illúzió, egy nagyon eleven összetett és élethű, amit megélünk és amit életként ismerhetünk el.  De ez talán egyszer még megváltozhat és rájöhetünk, ez is csak egy szeletkéje az igaz valóságnak. 

- Álmomban egy szobában tartózkodtam, ahol egy üveg fal mögött egy erdős poszter volt található, remek illúziót sugározva magából.  Valahogy mégis megtaláltam rajta egy átjárót, amin át átléphettem abba a bizonyos illúzióba. Számomra az erdő ott mégis annyira valós volt, mint bár mi más annak előtte, a fák között sétálgattam és visszatekinthettem a tőlem eltávolodó üvegfal által elválasztott szobára.  Aztán mégis visszamentem és úgy véltem megtréfálom a másik oldalon maradókat.  Dübörögtem a falon hátha meghallják, és elcsodálkoznak majd azon, hogyan kerülhettem bele abba a képbe, ami egy sík felület csupán?  Tisztában voltam azzal, hogy odaátról ez abszurd a képnek nincs különösebb vastagsága, de itt mégis valóság minden, és ha akarnék  a helyet messzire elhagyhatnám.  A visszatérésnek is megvolt a kulcsa, de én látni akartam az emberi elképedést. 

- Itt volt halottak napja, az ember elborzad a halál gondolatától, holott ki tudja az valódi valóságunkhoz mérten  a világunk sem több mint egy álom, ahogy az álom is meglehet pusztán egy illúzió illúziója.