versek

Örök pillanat

Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját, ha hal
súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

‎Weöres Sándor

Tetszett .

A hegyeken túlra, messzire vágyom,
Széllel-szőtt kavargó hópelyhek közé,
Hol boszorkányszombatok vad tüze lobban,
Ha éj ereszkedik a fenyves fölé.

És repülni, egyre csak repülni vágyom
A sápadtan ásító nagy Hold alatt,
Hogy erdőket, házakat lássak a mélyben,
És szélnek, pehelynek higgyem magamat.

És táncolni vágyom a lángokkal együtt,
Hogy szívem verje a dobok ütemét,
S hogy feküdjek aléltan az ölelő hóban
A hajnal ha nyitja vörös Nap-szemét.

(Beregi Tamás, Boszorkányszombat)

De szép volt !   

Ének az útra

Repül a Sas a türkizkék égbe
repül a sas az indigókék égbe
fehér tollhegyén aranyfény csillan
a messze látó égi táncos
szél és szélcsend ritmusára énekel
egyedül száll szembe árral és viharral.
Tűz a nap a kígyózó alvilágra
vörös mályva és borostyánfény színben
a sas éji fészkére száll egy álomért.

Szárnya alá hajtva fejét
álomba merül a sas
régi rokonaira gondol
pikkelyes tekergő lényekre
kik kusza szövésű hálója elnyelte a napot.
Az elveszett világ álomban
és sötétségben várakozott
az álomország istenei és istennői
ereikben lüktet az ima.
A kihunyó tüzek mellett táncolnak
dobolnak hogy nőjön a fény
veszteségről dalolnak
az elveszettet siratják
szítják szívük izzó parazsát
imába foglalják a színeket:
a növő zöldet és a kukorica aranyát
a föld és az őz rőtjét
a vízcseppek és a nap szivárvány prizmáját
a tavaszban tobzódó szellőrózsáét
az ősz lángjaiban perzselődő halódó sárgát
vérnarancsot és sziennát
a nyár kék hevétől
a tél szívének fehér nyugodt csendjéig
imába foglalják a színeket

a remény lángja pislákol
a végtelen éjszaka sötét alagútjában
kavarognak a sas álmai:
árnyszárnyú ragadozó szellemek kelnek útra.
Ki merül értünk alá az idegenbe
a kobaltkék és a fekete mérhetetlen mély tengerébe?
Ki merül a felszín alá
a holdsarló vízi tükörképén át?
Ki utazik a lefelé kígyózó utakon?
most kell nekünk a sas tiszta látomása
hogy láthassuk a lent örvénylő
tekergőző sötét alakokat
vulkáni erejükkel miként tartják vissza a napot.
A sas csőre-karma meggörbül
szárnya nekifeszül a dagadó forgatagnak
és vele együtt mozog
de erejüknek nem enged.
Végül ők adják fel

egyetlen rövid pillanatra megáll az alvók szíve
nem ütik a dobot
tollak pikkelyek ezüst agyarak és karmok
ölelkeznek álmaink halálában.
Abban a pillanatban a nap megmozdul és
fényt kezd el árasztani
azon a vékony hártyán ahol tenger és ég találkoznak.
A lenti mély-hideg őrületnek vége szakad
és kisüt a nap
a csend és színek törékeny egészségével
fényszárnyakra kap a hajnal.

Az élet elindul
a fény mindannyiunkat útnak indít
és ébredésünk sóhajai közt
egy sas száll a nap felé.

(A vers Michael Harner, A sámán útja című könyvéből származik)

Azt nem mondanám , hogy nagyon tetszett , de azt igen , hogy nagyon érdekes volt .

No, ha elolvasod a verset éppen akarva akaratlan a te cikkedhez kötődik - fortis, amit beraktál és kommenteltem.
Az égi aki leszállt a tengerbe és onnan jön fel és "titkos jelkép" is egyben...továbbá a tudás és még sok minden....a "Pápa süvegén"....

erre asszociáltam azonnal...talán azért mert először a cikket olvastam és aztán a verset? Fordítva - ordítva futottam volna tovább? Mint te?
Lehet...de így egészen más...

Jó vers.

Forrás : Csillagok között

Nagy László fordításában :
Csöndben ne lépj az éjszakába át 
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.
 
A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.
 
A jó, ki hullámüttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.
 
A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába árt.
 
A zord tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.
 
Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

Eredeti :
Do not go gentle into that good night
Do not go gentle into that good night,
Old age should burn and rave at close of day;
Rage, rage against the dying of the light.
Though wise men at their end know dark is right,
Because their words had forked no lightning they
Do not go gentle into that good night.
Good men, the last wave by, crying how bright
Their frail deeds might have danced in a green bay,
Rage, rage against the dying of the light.
Wild men who caught and sang the sun in flight,
And learn, too late, they grieved it on its way,
Do not go gentle into that good night.
Grave men, near death, who see with blinding sight
Blind eyes could blaze like meteors and be gay,
Rage, rage against the dying of the light.
And you, my father, there on the sad height,
Curse, bless, me now with your fierce tears, I pray.
Do not go gentle into that good night.
Rage, rage against the dying of the light.

( nagyon szép versek...
nyílván kiragadottak de, igen szépek! )))

( Etoile - szerelmes-vagy!...?... ...

Believe írta:Szabó Magda: Madár


Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
micsoda kis lélek vagyok,
ki ablakodon kopogok,
és mint a gránát, tüzelek,
és lengek-ingok-libegek,
és hámba fogom a szelet,
és hintálom a levelet,
összekuszálom a leget,
s azt a suttogó szövetet,
amit a hajnal tereget,
min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,
vagyok az élő zuhanás,
lengés vagyok, kerengés,
zengés meg visszamerengés
arra, amiről azt hazudod,
azt hazudod, hogy elfeledted,
ám én megszólalok feletted,
ám én átsuhanok feletted,

megvillantom szárnyaimat,
a selyem kardokat,
melyek átmetszik az eget
és hazugságodat,
és akkor már tudod,
akkor rögtön tudod,
hogy az angyal vagyok,
aki gyerekkorodban
úgy magadra hagyott

I. Korintus levél:13:11 "Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat."

  Benned is erőteljesen ott van még a gyermek . Már ha csak arra gondolok , hogy vagy olyan bátor , hogy merjél álmodni és higgyél is benne  .

Mintha csak rólad szólnának azok a versek, amiket hozol.

Áprilia írta:Mintha csak rólad szólnának azok a versek, amiket hozol.

Háát ezen még nem gondolkodtam el .

Kedvesen szemedbe nézek,
Reménykedek, megértesz
Magamhoz, ölelek füledbe,
Suttogok szép szavakat
Ajkamnak, nem tudok
Parancsolni
Füledben a szó, még ott van
Gyengéd csókjaimat, érzed?
Kezeim derekadat tartják
Úgy érzem itt a világ
S vég
Ölellek kedvesen, szeretsz
Könnycsepp arcodon
Fut sebesen, nézlek
Remélek, csókollak
Ajkam arcodról itatja
E könnyet ne sírj kedves
Öröm érzem ölelésed
Ropogok, ne szoríts, úgy kérlek
Testednek érzését érzem
Szemem vándorol rajta
De kezem nem meri
Követni csak látványt
Érzem
De látok dombokat
Hej kellemes hely lehet
Melyet völgyek szegélyeznek
Arcom érintené de, nem merem
Itt e síkság terül el fejemnek
Kedves lesz e hely
Álomba merülni e helyen
Szemem forrást fedez fel
Élet vize e forrásból ered
Halhatatlanságom helye lenne
Oly szomjúság gyötör
Kedves nem birok magammal
Iszom e forrás vizét
Érzem benne lelked s tested
Mámorító fényét
Tudom már fénynek helyét
Találtam meg imént
E helyen soha nem jártam
Testem de lelkem nem érzett
Ily kellemeset remélem
Neked teremtetet e hely

Ismeretlen:

Tetszett .

http://hitesremeny.hungarianforum.com/t18-tudomany-kultura-vers-zene-es-sok-mas#278

-


Hahó! - Szilveszter!
-
Már látom sziluetted!
Tudom, Te Vagy az!
-
Jössz évről évre, most
ugyan mért maradnál el!
Hahó! Szilveszter! - Igen!
Vártalak! - Szövetségbe "kívánlak"!
Ha, jössz így nekem az már,
nagyon kevés, szívemnek, őríző 
tornyábol, én is ellátok, hova
te ellátsz, s mint gyöngyöket, rejtve hordozol
sok mesét, regét,
tűz lángjába elvesző, kérges kenyért,
mit dagasztott, s kelesztett az élet, s
mint mindent - felemésztett!
Az enyészet! - Látom!
-
Szilveszter! - Hahó, ne mégy, ígérd ha,
csak fél vállról is, dobd, biztatón felém!
Az új év - megtartó - új szövetségét!

2015. 12. 29. 18.30 -h.

admin. (Elek)

Ez egy saját haiku.

Pár éve írtam.

 

A Gondviselés

titkát őrzöm én hűen,

szívem az Övé.

Fátyolos szemem

néz  fel  Rá alázattal,

Hűségem örök.

Ezt most írtam.



Az újesztendő

hozzon sok boldogságot

vidámak legyünk.


Az életünket

ragyogja be újra fény

lelkünk megnyugszik.

Több éves versem.

Téli /rém/ álom 1.

Megjött a hideg tél,meg vagyok én áldva,
a nagy oroszlánnak fázik keze lába,
hiába van bundám,kevés az énnékem,
a szavanna lenne az én menedékem.

Ahol perzsel a nap,fű meg egy szál se,
ott az én hazám,otthonom már ez,
gazella csordák szépen menetelnek,
ahol én vadászom, ott már nem legelnek.

Erről álmodom,hogy előttem áldozatom,
véres számat nyugodtan nyalogatom,
eszem omlós húsát,ő lett az ebédem,
bocsánatot tőle én aztán nem kérek.

Jaj! Kegyetlen álom! Elvetted kedvem,
most nem otthon vagyok,hanem ketrecben,
itt meg tél van,se napsütés ,se fűtés,
pálinka nélkül fenyeget a meghűlés.

Pálinka nélkül fenyeget a meghűlés,
durvább esetben jön majd a kihűlés,
bárány húst ennék,élménye felkavaró,
irhájából lenne nekem egy jó takaró...)

***

Téli rémálom 2.

A Végzet


Ó,újra megjött a hideg tél,
de az oroszlán nem fél,
pedig hideg keze lába,
nem telik már pálinkára.

Álmodik a gazellákról,
a szép füves szavannáról,
a finom omlós húsról,
a jó kis vadászatokról.

A tél elvette már erejét,
a régi jó kedvét,
a szíve lassabban ver,
teste a hóban hever.

Egyszer aztán felébred,
érzi teste újjá éled,
nem fázik már semmije,
nem is éhes senkire.

És egyszer csak észreveszi,
nem is kell már semmi neki,
határtalanul boldog,
teste körül fény ragyog.

Kis oroszlán akkor jött rá,
a mennyekben fent van ő már,
s úgy van ahogy megírták,
legel,mint a gazellák.

( két szó illik ide - e sok szépségért! ))

Dicsőség Istennek!

Jajj de jót írtál, Blueeye!
(Alkottam egy új forum szabályt, nézzétek meg a kezdő oldalon fenn. )

A véletlen játékai

Szavamat nem hallod léptem
Halk s reményt adó selyem vagyok
Fülem nem sejt halkan megyek
Vártam éveket
Sziklák emelkedtek süllyedtek
Tenger nincs már öblök
S benne hajók várják
Szelet vitorla feszül
S már nem vagyok sosem éltem
Pillanat voltam s remény
Talán


Testem nincs nem voltam
Élek fényben
Hold lennék félek
Nap sugárban
Reméllek


Porszemként éltem keserűségben
Indiában születtem fent a hegyekben
Szikla részeként folyó hozott
Gyermek talált nevetve vitt
Részesed lettem a létezésben


Bársonyban születtem pompában kelletem magamat
Ételt mit kívántam elibém hozták tárgyat
Szolgát s reményt vesztet élet madarát
Gondolatban néztem messze sivatagon túlra
Szem nem lát oly távolba s reményem sincs rá
Élek s életben várok rád magamra ébredj várlak
Karaván hozza terhét nekem hisz itt én vagyok a minden
Ki vagyok virágom nézlek pompádban száradok
Lelkem hasad ketté magam vagyok gazdag lennék


Hóban keservesen húzza batyuját
Messze házal kenyerét keresi
Homályt fed a tájra fújó hópor
Lelkéből merít bírja terhét
Fényt észlelt
Gyöngy szemek koppantak kezére


Benned létezel tovább
Reményem vesztve emelkedem
Feléd karjaim ürességet ölelik
Cseppek koppannak fejemre
Szikrázó fényben eső verdesi
Létezésemet
Ébredem vagyok látom szivárvány
Hidadat

Fura egy vers , de ki a szerző ? Alá kellene írni .

Szerintem ebben ionon némely, számára felfedett inkarnációját írta meg. Szép vers.