Álmokról általában

fortis írta:"attól félünk, amit nem ismerünk

Jó dolgokat írsz Kata , de sajnos ezzel sem tudok maradéktalanul egyet érteni .
Sokszor sokan azért húzzák a rövidebbet , mert nem félnek attól , amit nem ismernek . legyen az egy idegen behízelgő ember személyében , vagy egy olyan folyamat amit az ember gondol egyet és kipróbál . Pl milyen sokan kipróbálják a kábítószert is és egyáltalán nem félnek tőle . Némelyeknek mégis a halálát okozza .

egyetértek, nem csak a félelem korlátoz, hanem a vakmerőség is.
alapvetően nem jó a szélsőségesség...
nem ugyan azt jelenti a bátorság, mint a vakmerőség. benne van a szóban, "vak".
látni kell

Igen így van .
Amúgy a nem ismeretre még egy utolsó példa . Az osztályba egy új tanár fog érkezni akit nem ismertek . Fogtok tőle már előre félni , vagy sem ?
Szóval ezek valóban szélsőségek . Egyet tudok érteni veled . Egy ki tudja milyen kinézetű idegen lénytől lehet bizony begazolnánk , holott lehet a prüttyögésével és a csápjaival azt akarná elhadonászni , hogy Béke veletek földlakók !

fortis írta:Igen így van .
Amúgy a nem ismeretre még egy utolsó példa . Az osztályba egy új tanár fog érkezni akit nem ismertek . Fogtok tőle már előre félni , vagy sem ?
Szóval ezek valóban szélsőségek . Egyet tudok érteni veled . Egy ki tudja milyen kinézetű idegen lénytől lehet bizony begazolnánk , holott lehet a prüttyögésével és a csápjaival azt akarná elhadonászni , hogy Béke veletek földlakók !

)
ezért van az, hogy a megismerésre való hajlandóságnak jelen kell lennie...
megismerni a szíven keresztül lehet valakit. ha a szív - felsőbb én, Isten - jóváhagy, akkor nem kellenek a falak.

fortis írta:

Kata írta:

fortis írta:Igen értem . Nem is kell a másikat meggyőzni , elég ha elfogadás van . Remélem van , mégha néha igen nehézkesnek is tűnik .

kettőnk közt ez remekül működik, és ez így van jól
a fórummal kapcsolatban pedig, ha a szándék meg van, akkor ott az akarat is. döccenők mindenhol előfordulnak

Én csak azt nem értem , miért van úgy , hogy mondjuk egy táborhelyen belül két ember között döccenőmentes , másokkal szemben meg nem ? Ennek nem egyformán kellene működnie ? Szóval ha valaki elfogadó , akkor mindenkivel szemben az ? Vagyis amit szabad Jupiternek nem szabad ........stb stb . Persze vannak dolgok amiktől erkölcsileg elzárkózik az ember és ott nincs elfogadás . Na de az már megint más kategória , mint mondjuk a szellemiség .

Nem, nem kellene egyformán működnie. Mégpedig a puzzle hatás miatt. Leírtam már számtalanszor...az egy-ség nem attól lesz egy, mert mindenki a másik nyakába borul. Ha a kirakós részeit elkezded a helyére rakni, látod, hogy mindegyiknek spéci helye van. Nem összecserélhető. Ha minden a helyére kerül meglesz a teljes kép....

Ezzel nincs is gond Mayra . A gond ott volna , ha az ember azt nem tudná elfogadni , hogy a másik nem olyan , mint ő maga .

fortis írta:Ezzel nincs is gond Mayra . A gond ott volna , ha az ember azt nem tudná elfogadni , hogy a másik nem olyan , mint ő maga .

Nem gondolom, hogy akárki is azt sugallja egyformának kell lenni.....a dolgokat a tett oldaláról nezve gondolhatja barki is, hogy a masiknál vannak kihagyott lehetősegek...amik pazarlásnak tűnnek. De nyilván, ha valaki vak, akkor majd kap egy fehér botot, esetleg fekete szemüveget.....nem mindegy ,melyiket

Igen az valóban jó lenne , és akkor talán aki azt gondolná a másikról az is megláthatná ha tévedett .

fortis írta:Igen az valóban jó lenne , és akkor talán aki azt gondolná a másikról az is megláthatná ha tévedett .

Mondtam fehér bot, vagy fekete szemüveg....

De van olyan is aki ezek nélkül is lát , bár nem a szemével néz

fortis írta:De van olyan is aki ezek nélkül is lát , bár nem a szemével néz

És van olyan is, aki direkt becsukja a szemét, fülét, kikapcsol mindet, nehogy átszűrődjön valami.......ez van

Mayra1 írta:

fortis írta:De van olyan is aki ezek nélkül is lát , bár nem a szemével néz

És van olyan is, aki direkt becsukja a szemét, fülét, kikapcsol mindet, nehogy átszűrődjön valami.......ez van

Igen néha ez is roppant hasznos lehet .

ma reggelre - földrengéssel álmodtam.
egy helységben voltam, szobába és rengeni kezdett a föld. láttam a csillár mozgását és kiabáltam a nővéremnek; nem érzi? földrengés van! menjen ki!
és kiszaladtam. nem láttam földhasadást és effélét. nem volt ekkora erő a rengésben.
ijedtség volt akkor velem....
-
elég fura egy kép, látni magad kívűlről - földrengésben........

Elek írta:ma reggelre - földrengéssel álmodtam.
egy helységben voltam, szobába és rengeni kezdett a föld. láttam a csillár mozgását és kiabáltam a nővéremnek; nem érzi? földrengés van! menjen ki!
és kiszaladtam. nem láttam földhasadást és effélét. nem volt ekkora erő a rengésben.
ijedtség volt akkor velem....
-
elég fura egy kép, látni magad kívűlről - földrengésben........

...megint az, amit említettem
ha nem ismerünk valamit, megijedünk, félünk tőle és kívül akarunk kerülni rajta
holott az a józan cselekvés ideje, és Jézus kezét fogva nem fél az ember, hanem tesz

Kata?

ezzel én a "jézusbolond" sem tudok most mit kezdeni......
-
nem értem >

Elek írta:Kata?

ezzel én a "jézusbolond" sem tudok most mit kezdeni......
-
nem értem >

a félelmről írtam, mert ijedtséget említettél, és hogy kívülről láttad a dolgokat..

kívülről láthattad magad, amint megijedsz és nem érted, mi történik.
tehát ez rámutat arra, hogy valami még nem egész.
de miért? ez itt a kérdés

magamból kiindulva - ahogy haladtam és haladok - mindig szeretem tudni, mi az, amitől megrettenhetek.
pontosan azért, hogy megismerve azt, ne tudjon kialakulni félelem.

mondok két példát, mindkettő meditációban történt.

az egyiknél ott találtam magam irdatlan nagy sötétségben, de ez a sötétség élő, eleven volt.
nemhogy mozgott, de nyüzsgött.
csak figyeltem, és igyekeztem átérezni, hol is vagyok, teljes csendben.
éreztem, hogy tudnak rólam és hogy ez a hely hihetetlenül negatív.
semmit nem láttam, de érezni annál inkább.
amikor megértettem, hol is vagyok - és hogy itt többre van szükség, mint én magam -, ott volt a megoldás is, azonnal kimondtam ami beugrott a gondolataimba:
"Jézus, segíts!"
és abban a pillanatban eltűnt minden negatívum, sötétség.

vagy a látomásnál, mikor elém ugrott az a hatalmas - és gyönyörűséges - tigris.
szerintem királytigris
jóval utána gondolkodtam el azon, hogy ez az egész arra mehetett ki, mennyire vagyok erős lelkileg.
ha belegondolok a gyülekező felhőtornyok üzenetébe, akkor érthetővé is válik, miért annyira fontos ez.

mindezzel arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem elég tudni, tenni kell.
nem elég tudni hogy a félelem elvisz Jézustól, hanem meg kell tudni maradni az ő biztonságot nyújtó közelségében.
mert így képes tenni az ember, mikor annak ideje van.
...erről eszembe jutott, mikor a legkisebb lányom pici volt és félrenyelt egy falatot.
ha akkor és ott hagyom, hogy a félelem elvegye a tett lehetőségét...
hála Istennek azonnal tudtam mit kell tennem és aszerint jártam el. más kérdés, hogy mikor már minden rendben volt, le kellett ülnöm mert majdnem összeestem a remegéstől, ami utólag jött rám.
de utólag már jöhet, a baj elhárítva.

voltaképpen álmában is Jézus követővé váljon az ember?
-
nem gépies így élni?
-
feltételezhetően megpiszkálom a gondolatvezetésedet.
azzal amikor kimondom - ez? szabadság?
természetesen teljen meg csordúltig az ember Jézussal, ám nem a ló másik oldala?
- nézzük!
- ember! kitöltésre alkalmas egy valami. eszköz-iség!
a gonosz, mondjuk egy drogárús is kitölti földi létét, kitölti, igyekszik minden pillanatát oda "rakni" melójára. - ÉS! mi van álmában vajjon? - gyanítom nyugtalanság - DE! EZ AZ Ő SZABADSÁGA!
- vélem - értsz engem....
mond csak, hogy látod?
- talán, törekedni kell? még az álomlétben is Isten közelségére?
no, mit gondolsz? van? emberszabadság?

Elek írta:voltaképpen álmában is Jézus követővé váljon az ember?
-
nem gépies így élni?
-
feltételezhetően megpiszkálom a gondolatvezetésedet.
azzal amikor kimondom - ez? szabadság?
természetesen teljen meg csordúltig az ember Jézussal, ám nem a ló másik oldala?
- nézzük!
- ember! kitöltésre alkalmas egy valami. eszköz-iség!
a gonosz, mondjuk egy drogárús is kitölti földi létét, kitölti, igyekszik minden pillanatát oda "rakni" melójára. - ÉS! mi van álmában vajjon? - gyanítom nyugtalanság - DE! EZ AZ Ő SZABADSÁGA!
- vélem - értsz engem....
mond csak, hogy látod?
- talán, törekedni kell? még az álomlétben is Isten közelségére?
no, mit gondolsz? van? emberszabadság?

értelek és igen, "álmomból felébredve is azonnal..", álmomban is.
és éppen ebben áll a szabadság, hiszen ott és abban a pillanatban képes az ember cselekedni úgy, ahogy az a lehető legjobb, "zsigerből" tudni, mi helyes.
úgy érzem, ez a szabadság

értem.
és egyet értek.
de, még mindég szabadnak véled ezt?
- ott volt a kis történet - Wiglesvort-al. egy egyszerű fazon, tán csőszerelő, s ennek ellenére vagy éppen ezért óriási tanító volt. - beszólt a bűnnek, nem cicázott.
- nézetem szerint abban az időben ők megközelítették, azok az emberek és evangéliummal "ténykedők" "A" szentséget. - ám, szabadok még ekkor sem lehettek.
az ami kijön zsigerből - valahol a rejtekén - hordoz egy kis emberit - egy mikromnyit a bosszúból....
-
a mostani lebegésünk - ez a kettős világ át és vissza léptünkkel - nem kerek.
-
a titkot, a rejtettet kéne megmarkolni....és urambocsá - önzően.

- nem vagyunk tiszták, érintetlenek.

felteszem; AKI TOTÁL SztSz keresztségben él ( apostolok) nem is kell felismernie még álmából sem a bűnt. - a tengeri szivacsot említettem, emlékezz rá.
bévül is tenger és körülötte is tenger - hihetetlen egy állapot.
- esetleg Mózes esete Áronnal....a szakállán is folyt a kenet, le, a saruja alá, és ott a föld amely beitta.....(kenetet))
-
BENNE MOZGOTT!

az eljövendőben hasznos beismerni, jelen állapotunkat és megkülönböztetni, elválasztani egymástól, a "zsigerit" és a szentet!
-
tévedhetek. és még szőrőzhetek is. az igazság megláttatásáért teszem-tesszük.
egy szalmaszálat rak keresztbe a Sátán, s elég a megbotránkozásra. az, a megbotránkozás, az Ő részéről tekintve - elért "valami", "fenntartott" és ugye SZAKADÁS! ( Istentől - leválasztott - bűnfiak.....
- kíváncsi vagyok...tényleg...mire jutunk....

Ti értitek ezt? (Mindez ahhoz a gyakorlathoz kapcsolódik, hogy tudatos álmunkban megnézzük a kezünket) Főleg a nagybetűs részre gondolok:

"A MÁSIK ÉN MÁSIK ÉNJE
Az álmodott és az álmodó soha nem emlékeznek egymásra. Párhuzamos valóságokban élnek: egyszerre, egy időben, mégis elválasztva egymástól. Mi vagyunk az álmodott másik énjei, és számára a mi világunk a másik valóság. Végső soron a racionalitásunk teszi az álmodott világát az általunk ismert valóság puszta árnyképévé, az illúziók világává, mely nem bír valódi létezéssel, és ez a racionalitás eredményezi azt is, hogy sokszor egyszerűen elfelejtjük, mit álmodtunk. A MÁSIK VILÁGRA VALÓ VALÓDI EMLÉKEZÉSHEZ ARRA VAN SZÜKSÉG, HOGY MI VÁLJUNK A MÁSIK ÉN ÁLMÁVÁ. És pontosan ezt teszi az álmodó test is, amikor ránéz a kezére: tudatára ébred annak, hogy álmodik, és emlékezni kezd az álmodóra valamint annak világára. Ezzel az egyszerű tettel egy rendkívüli manővert hajt végre: kapcsolódási pontot teremt a tudomás két oldala között, melyek „normális esetben” soha nem érintkeznek, és amelyek kölcsönösen figyelmen kívül hagyják egymás létezését. Ezért nevezi don Juan az álmodást a másik énhez vezető hídnak, mely segít a tudomás két oldalát - a tonalt és a nagualt - a létezés olyan egységébe egyesíteni, melyet ő az egyén teljességének hív." (Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

Szóval ezt a részt kellene boncolgatni:
"A MÁSIK VILÁGRA VALÓ VALÓDI EMLÉKEZÉSHEZ ARRA VAN SZÜKSÉG, HOGY MI VÁLJUNK A MÁSIK ÉN ÁLMÁVÁ. És pontosan ezt teszi az álmodó test is (IDE NEM AZT KELLETT VOLNA ÍRNI, HOGY "PONTOSAN EZT TESZI AZ ÁLMODOTT IS"?) amikor ránéz a kezére: tudatára ébred annak, hogy álmodik (IDE NEM AZT KELLETT VOLNA ÍRNI, HOGY "TUDATÁRA ÉBRED ANNAK, HOGY ŐT MOST ÁLMODJÁK/Ő MOST EGY ÁLOMBAN VAN"?) és emlékezni kezd az álmodóra valamint annak világára."
Valamint továbbra sem értem, hogy annak, hogy EMLÉKEZZEK az álmomra, miért feltétele az, hogy én váljak az álmodott álmává?

"Az egyik dolog, ami az álmodást oly hasznossá teszi, az az álmodó és az álmodott világa közötti kölcsönös kapcsolat: az álmok világa összhangban van az ébrenléti állapotunkban ismert világgal. Nem azt akarom ezzel állítani, hogy álmaink mindennapi életünk pontos tükörképei, sokkal inkább azt, hogy életmódunktól függ az, hogy mit álmodunk. Aki freudi életet él, annak az álmai is freudiak. Ebből következik, hogy a mindennapi élet nemtevései elvezetnek az álmok nemtevéséhez: az álmodáshoz.
A hihetetlen az, ahogy ez a kölcsönhatás működik. Mindennapi életmódunk megváltoztatása megváltoztatja az álmainkat is, és ha megváltoztatjuk azt, ahogy álmodunk, akkor megváltozik mindennapi életünk is. Az álmok birodalma is olyan területté válik, ahol a változás és a szabadságunk érdekében munkálkodhatunk. Ez annyit tesz, hogy álmainkon keresztül képesek vagyunk megváltoztatni mindennapi életünket. Azok a dolgok, melyeket a hagyományos módszerekkel nem vagyunk képesek átalakítani, megváltoztathatóak a másik én - és az ehhez az énhez tartozó második figyelem - segítségével, egyszerűen azáltal, hogy álmodásunkat rájuk irányítjuk...Az álmodás során lehetségessé válik, hogy a köznapi világ dolgaira éppúgy koncentráljunk, mint a másik világ dolgaira." (Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

"álmodás" alatt a tudatos álmot kell érteni a castanédai kontextusban!

"A másik énben rejlő kincs

Amikor alvás során elérjük az ellenőrzött tudomás állapotát (tudatos álom) nem csak álmodó testünket (= az álmodott) ruházzuk fel a szándékos és pragmatikus cselekvés lehetőségével, hanem köznapi énünk is új perspektívából kezdi látni az életet és saját magát.
Hogy egy konkrét példával szolgáljak, szeretném elmondani, mi történt velem, amikor először találtam meg a kezem álmomban. Akkoriban antropológiát tanultam (akárcsak Castaneda), és könyvei által ösztönözve már egy ideje próbáltam megnézni a kezem álmomban, de sikertelenül. Azonban az egyik éjszaka volt egy álmom, ami kezdetben pusztán egy teljesen közönséges, hétköznapi álomnak tűnt. Egy hatalmas kastély tetején voltam. Volt ott egy ajtó, ami egy, a tornyon keresztül lefelé vezető csigalépcsőre nyílt. Beléptem a toronyba, és elkezdtem lefelé ereszkedni. Minden, a falak, a lépcsők is sötétszürke kőből voltak. Az épület belsejében szinte teljes sötétség honolt. Csak haladtam lefelé, egyre sürgetőbb kíváncsiságtól hajtva. A toronynak nem voltak ablakai, így nem láthattam, mi van a vastag, kanyargó falakon kívül. Egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtem, úgy tűnt, soha nem érek a lépcső végére, míg csak az az érzésem nem támadt, hogy már régen elhagytam a földszintet, valahol a kastély alagsorában vagy még annál is lejjebb járok. A sürgető érzés bizonyossággá vált: tudtam, hogy ha megérkezem, odalent valami tökéletesen új és ismeretlen dolog vár rám, valami, ami nagy hatással lesz egész életemre. Végül elértem a lépcső aljába. Kinyitottam egy vastag, nehéz ajtót, és egy teljesen üres szobában találtam magam, melynek szemközti és oldalsó falain hatalmas ablakok voltak. Ezek az ablakok hatalmas, négyszögletes nyílások voltak a falban, üveg és ablakkeret nélkül, oly hatalmasak, hogy szinte a teljes falat elfoglalták. Az óriási ablakokon keresztül csak az óceánt, a horizontot és a kék eget láttam. A türkizkék víz látványa mély, melankolikus érzéssel töltött el. Tökéletlennek, megcsonkítottnak éreztem magam. Valami hiányzott az életemből, és bármi is volt az, tudtam, hogy odakint van, a mély kékségben. Olyan volt, mint egy másik világból érkező hívás; egy világból, melyet nem ismertem, de melyről mégis ösztönösen tudtam, milyen. Tisztán éreztem ezt, és ez a tisztánlátás sóvárgás és melankólia volt. Könnyek gördültek végig az arcomon, és váratlanul ráébredtem, hogy álmodom. Ez egy álom. A kezem! Meg kell néznem a kezemet! Megpróbáltam felemelni a kezeimet, de nagyon nehéznek tűntek. Hatalmas erőfeszítés árán végül sikerült rájuk tekintenem, és abban a pillanatban emlékeztem a másik világra, az alvó emberre - az álmodóra. Az álomkép elkezdett megváltozni, és lett úrrá rajtam az érzés, hogy valami szokatlan dolog történik velem. Az engem körülvevő világ, ami addig teljesen természetesnek tűnt, hirtelen különössé és fantomszerűvé vált. Tudtam, hogy minden, amit látok, a falak, az ablakok bármelyik pillanatban eltűnhetnek, és hogy létezésük pusztán az akaratomon múlik, azzal kell egyben tartanom mindent, bár fogalmam sem volt róla, hogyan tegyem. Láttam, hogy a falak remegni kezdenek, mintha csak vetítővászonra vetített képek lennének. Újra a kezemre néztem, és láttam, hogy az ujjaim bármely pillanatban eltűnhetnek. Egy másodperccel később úgy döntöttem, hogy cselekedni fogok, és hasznát veszem a helyzetnek: valami olyan dologgal foglalom el magam, aminek jelentősége van az életemben...
Másnap reggel felébredtem, és hozzáláttam szokásos napi tevékenységeimhez. Még mindig az álmomban érzett szomorúság és melankólia uralkodott rajtam. Viszont valahol mélyen elrejtve ebben a szomorúságban, felfedeztem egyfajta boldogságot is. Olyan volt, mintha kincset találtam volna. Egy új világot fedeztem fel: egy világot, melyben érzékelhetek és cselekedhetek, melyben titkokra lelhetek, ahonnan segítséget meríthetek és amely a hasznomra lehet. Milyen rejtélyeket kínál nekem ez a világ? Vannak egyáltalán határai?
Késő délután egy antropológia előadáson ültem. A társaim szociológiai és antropológiai témákról vitatkoztak. Én, aki általában az ilyen viták aktív résztvevője voltam, most mindent egyfajta távolságtatással szemléltem. Az intellektuális viták és az önteltség világa sivárnak tűnt számomra. Mit tudnak ők az álmomról? Mi jelentősége van ennek az egésznek egy új világ felfedezésével járó izgalomhoz képest? Senki nem tudta, de boldog voltam. Úgy éreztem, titkos kincsre leltem. Elárasztott a boldogság és a melankólia, amit azért éreztem, mert egy pillanatra megláttam másik énemet. Tudtam, hogy életem már soha nem lesz ugyanolyan, mint annak előtte." (Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

"Általában véve azok az álmok, melyek során második figyelmünket használjuk - más szóval az álmodás - maguk után vonják az álombeli helyzet feletti uralmat. A hagyományos álmokkal szemben az álmodás során képesek vagyunk tudatosan és akár előre megfontoltan is cselekedni. Az ilyen álmok azzal a tudomással kezdődnek, hogy álmodunk (tudatos álom). A felismerés, hogy egy álomban létezünk, egyfajta különleges tudomás megtapasztalásával jár együtt, ami lehetővé teszi az álmodó számára, hogy előre megfontoltan cselekedjen.
Az álmodás a figyelem sajátos formáját, az úgynevezett második figyelmet követeli meg. Ez a kifejezés a tudomás azon, általában ismeretlen kapacitására utal, mely a világ köznapi leírása mögött elterülő valóság elemeit rendezi el. Az első figyelem segítségével rendezzük el és tartjuk fent a jobb oldali tudomás érzékelését; a második figyelem pedig az álmodás-ban megnyilvánuló bal oldali tudomás érzékelését rendezi el. A második figyelmet, mivel számunkra ismeretlen, szokatlan dolog, el kell sajátítanunk és fejlesztenünk kell. Ez adja meg az álmoknak azt a folytonosságot és összhangot, mellyel egyébként nem rendelkeznek. Az álmodás során végzett nemtevés maga után vonja azt, hogy megtanulunk oly módon érzékelni, ahogy azt a köznapi világban tesszük. Míg a mindennapok világában az okoz gondot számunkra, hogy elsajátítsuk a rendesen állandónak és megváltoztathatatlannak tartott valóság átalakítását, az álmodás során pontosan fordított a helyzet: azt kell megtanulnunk, hogyan tartsunk fent egy általában folyamatosan változó világot. A figyelem különleges formájára van szükségünk ahhoz, hogy fókuszban tartsuk az álom tartalmát, és így gyakorlati rendszert teremtsünk a köznapi álmainkra oly jellemző káosz helyén. Azt értem ezalatt, hogy a megszokott módon képtelenek vagyunk anélkül figyelni egy álmot, hogy meg ne változtatnánk azt.
Érdemes megjegyezni, hogy a bal oldali tudomás olyan, mint egy tükör-valóság: minden megtalálható benne, ami a köznapi valóságban, mégis az ellentettje annak. A köznapi valóságban azért kell küzdenünk, hogy perifériás látásunk segítségével elérjük a belső csend állapotát, és hogy a valóságot egésznek és ne részekre osztottnak és ellentmondásosnak érzékeljük. Az álmok valóságában a fókuszálás képességére van szükségünk, hogy fenntartsuk a látványt, ahelyett, hogy a tudomás azon oldalán általában használt perifériás látásunkat alkalmaznánk. A tudomás egyik oldalának tevései a tudomás másik oldalán nemtevésekké lesznek. Mindkettő segítségével létrehozhatunk kapcsolódási pontokat a két oldal között, hogy fokozatosan egyetlen egységbe olvasszuk a tudomás két oldalát. (Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

Ahhoz, hogy álmodban tudatodra ébredj, "Valójában nem lehetséges megmondani, mit kell tenned: annyi történik, hogy egy adott pillanatban a test egyszerűen csak megteszi, amit tennie kell - emlékezni kezd. Minden a másik énre való emlékezéssel kezdődik. Egy adott pillanatban álmodottként egyszerűen csak emlékszel arra, hogy végre kell hajtanod egy feladatot, például meg kell nézned a kezedet. Az, hogy mi ez a feladat, nem fontos; az számít, hogy még ébren add ki magadnak az utasítást, és az álmodás során hajtsd végre azt. Amikor az álmodott emlékezik erre, egy másik világból származó utasítást észlel és emlékezni fog az álmodóra. Ezzel kezdődik az álmodás, és innentől kezdve láthat neki a különböző feladatok végrehajtásának.
A legjobb ilyen utasítás az, hogy nézd meg a kezedet, hiszen az mindig „kéznél van”, így nem okoz problémát megtalálni. De bármilyen tárgy vagy bármely testrészed megkeresése is éppolyan jó lehet. A trükk az, hogy emlékezz az utasításra, és hajtsd végre azt.
Látszólagos egyszerűsége dacára, rendszerint ez az első lépés a legbonyolultabb. Különböző tanfolyamokon és konferenciákon gyakran találkozom olyan emberekkel, akik évek óta végzik ezt a gyakorlatot, mindennap újra és újra kiadják maguknak az utasítást, hogy nézzék meg a kezüket álmukban, de hiába. Ezek az emberek mindig ugyanazt kérdezik tőlem: „Mi történik? Miért nem vagyok képes megtalálni a kezem? Te hogyan csinálod?” Ilyenkor az történik, hogy az álmodás világában - mely a mindennapi élet világának ellentettje – a nemtevés gyakorlatához a köznapi „tevések” rendszerének fellazítására van szükség. Azaz, ha a mindennapi élet világában továbbra is a „tevések” rögzített és gépiesen ismétlődő módját tartod fenn, gyakorlatilag lehetetlenné válik, hogy elérd az álmodáshoz szükséges szabadságot. Tehát mind az álmodó, mind az álmodott részéről összehangolt erőfeszítésekre van szükség a nemtevés terén.
Az általános eljárás abból áll, hogy az egész napot a megszokottól teljesen eltérő tevékenységekkel töltöd. Különösen jó eredményeket érhetsz el azáltal, ha ezek a tevékenységek a legkevésbé sem járnak az ego kedvében, például ha egy egész hétvégét olyan emberekkel és olyan tevékenységekkel töltesz el, melyek teljesen ellentétesek a létezéseddel, vagy ha olyan feladatokat hajtasz végre, amiket nem kedvelsz, melyek nagy szellemi és fizikai erőkifejtést igényelnek, és amikben különösen ügyetlen vagy. Ha ennek eredményeképpen negatív kritika ér téged, annál jobb. Ha így bánsz az egóval, az visszaszorítja a tonalt, ezért nagyon hasznos az álmodásra. való felkészülésben. Természetesen körültekintően kell megválasztanod a követendő stratégiát, hogy ne sodord magad olyan, veszélyes helyzetekbe, melyek túlmennek azon, hogy egyszerűen csak megnehezítik az ego dolgát.
... a figyelemmel, a nemtevéssel vagy a belső párbeszéd felfüggesztésével kapcsolatos bármely gyakorlatok alkalmasak az álmodásra való felkészülésre.
Ha egyszer már sikerült megtalálnod a kezed álmodban, fokozatosan egyre könnyebben fog menni. Akárhányszor csak az álmok nemtevését gyakorlod, a test feltölti magát a nemtevés összeadódó hatásaival, melyek az álmodás további megtapasztalásainak alapanyagául szolgálnak. (Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

Bocsánat , beleírtam a szövegedbe , így kicsit könnyebb volt a részletekre koncentrálni és némi választ találni  az elképzeléseim szerint .

Áprilia írta:Áprilia: Ti értitek ezt? (Mindez ahhoz a gyakorlathoz kapcsolódik, hogy tudatos álmunkban megnézzük a kezünket) Főleg a nagybetűs részre gondolok:

"A MÁSIK ÉN MÁSIK ÉNJE
Erről  már ejtettem itt ott  némi szót .  A másik én másik énje az az álmodó egó . Mivel hogy a fizikainak nevezett világunk énjét , egóját , nem visszük magunkkal az álmodásba , ezért ha álmodni kezdünk , magunkra veszünk egy másik egót , hisz e nélkül nem lenne én tudatosságunk az álmodás során . Néha megtörténik , hogy az ember csak szemlélő csupán , de ez megtörténhet a fizikai világunkban is . Ettől még létezők vagyunk .  

Az álmodott és az álmodó soha nem emlékeznek egymásra. Párhuzamos valóságokban élnek: egyszerre, egy időben, mégis elválasztva egymástól. Mi vagyunk az álmodott másik énjei, és számára a mi világunk a másik valóság.
1 /lehetőség : Ha felébredünk , akkor az álom még tovább él . Nem oszlik szét azonnal , elképzelhető , hogy ez esetben fogalmunk sincs a másik énünk tevékenységéről , tehát nem emlékezhetünk .
2 / lehetőség : Ezt úgy magyaráznám , hogy ha vissza emlékszel az álmodra , sajnos nem fogod tudni felidézni minden érzelmét , gondolatát , annak csak árnyéka marad meg bennünk . A kutatók szerint , ha az ember álmodik és emlékezik is álmára , ez még akkor is csak egy töredéke lessz annak , amit valójában átélt az álom során .  Ez oda és vissza is igaz . Egy tudatos álomban emlékezhetünk itteni önmagunkra , de ez az emlékezés , csak töredéke lehet annak , amik itt valójában vagyunk . Ezért ellentmondásos a megállapítás , mert igaz is , meg nem is . Tehát emlékeznek is egymásra , meg nem is .

Végső soron a racionalitásunk teszi az álmodott világát az általunk ismert valóság puszta árnyképévé, az illúziók világává, mely nem bír valódi létezéssel, és ez a racionalitás eredményezi azt is, hogy sokszor egyszerűen elfelejtjük, mit álmodtunk.
Pontosabban , az itteni egó , mint egyetlen és önálló lény , elképzelése az , hogy rajtunk és a mi világunkon kívül semmi más nem fontos , de viszont nagyon is jól tudja , hogy erre rácáfolnak tapasztalatok amiket az ember megél ,  ezért magyarázatként illúziókat gyárt .

A MÁSIK VILÁGRA VALÓ VALÓDI EMLÉKEZÉSHEZ ARRA VAN SZÜKSÉG, HOGY MI VÁLJUNK A MÁSIK ÉN ÁLMÁVÁ. És pontosan ezt teszi az álmodó test is, amikor ránéz a kezére: tudatára ébred annak, hogy álmodik, és emlékezni kezd az álmodóra valamint annak világára. Ezzel az egyszerű tettel egy rendkívüli manővert hajt végre: kapcsolódási pontot teremt a tudomás két oldala között, melyek „normális esetben” soha nem érintkeznek, és amelyek kölcsönösen figyelmen kívül hagyják egymás létezését. Ezért nevezi don Juan az álmodást a másik énhez vezető hídnak, mely segít a tudomás két oldalát - a tonalt és a nagualt - a létezés olyan egységébe egyesíteni, melyet ő az egyén teljességének hív." (Victor Sanchez: don Carlos tanításai)
Ha képesek vagyunk a másik én álmává válni , akkor az azt jelenti , hogy a két ént , tehát a fizikai világnak ismertét és az álmodott világnak ismertét egyesíteni voltunk képesek , vagyis hidat képeztünk , ez által a tudomásunk arra ösztönöz bennünket , hogy felismerjük , bár a két én különálló rész , mégis együtt alkothatják csak az egyén teljességét .

Szóval ezt a részt kellene boncolgatni:
"A MÁSIK VILÁGRA VALÓ VALÓDI EMLÉKEZÉSHEZ ARRA VAN SZÜKSÉG, HOGY MI VÁLJUNK A MÁSIK ÉN ÁLMÁVÁ. És pontosan ezt teszi az álmodó test is (IDE NEM AZT KELLETT VOLNA ÍRNI, HOGY "PONTOSAN EZT TESZI AZ ÁLMODOTT IS"?) amikor ránéz a kezére: tudatára ébred annak, hogy álmodik (IDE NEM AZT KELLETT VOLNA ÍRNI, HOGY "TUDATÁRA ÉBRED ANNAK, HOGY ŐT MOST ÁLMODJÁK/Ő MOST EGY ÁLOMBAN VAN"?) és emlékezni kezd az álmodóra valamint annak világára."
Valamint továbbra sem értem, hogy annak, hogy EMLÉKEZZEK az álmomra, miért feltétele az, hogy én váljak az álmodott álmává?

Talán arra gondolhatott , hogy létezik olyasmi , hogy testi tudatosság . Az ember néha a testével reagál olyan dolgokra , amikről az elme nem értesül . Pl földrengést észlel , vagy borsódzik a háta , de nem tudja miért . Általában ez a testi tudatosságnak nyilvánítható . A Pókember ezt úgy nevezte a rajzfilmben , hogy jelez a pókszenzora . Lehet nem pont erről van szó , mindenesetre azt tudjuk , hogy létezik testi tudatosság is amivel rendelkezünk , csak ez az elménktől külön áll . Na már most ha ránézünk a kezünkre , azzal lehet nem csak az elménkben hozunk létre emlékezést , hanem önmagunk testének felismerésével beindulhat valami féle testi tudatossági szintű emlékezés is , de  magam sem tudnám kifejteni ennek a módját . De most mindezt félre téve lehet rosszul van megfogalmazva , vagy pedig fordítási hiba lehet tán , és erre azért mernék gondolni , mert azt írja , hogy " És pontosan ezt teszi az álmodó test is, amikor ránéz a kezére: "
A kezünkre tulajdonképpen a tudomásunkat irányítjuk és nem a testünket . Tehát mondhatni a ránézés nem a test sajátossága , hanem a tudomásé , vagyis hogy észleljük a kezünket a tudomásunk által . Ezért elképzelhető , hogy helytelen a fogalmazás .

Áprilia " Valamint továbbra sem értem, hogy annak, hogy EMLÉKEZZEK az álmomra, miért feltétele az, hogy én váljak az álmodott álmává?[ "
Talán mert ez esetben teljes az emlékezés . Hogy miért ? -azt nem tudom ,

Még átgondolom amiket írtam , lehet el kell belőle venni , vagy hozzátenni ,mert ha többször is átnézem rájövök dolgokra és tévedéseimre de már nagyon álmos vagyok , így nincs erőm tovább mennem kell aludni . 0.20 van már .

Áprilia írta:Ti értitek ezt?
A MÁSIK VILÁGRA VALÓ VALÓDI EMLÉKEZÉSHEZ ARRA VAN SZÜKSÉG, HOGY MI VÁLJUNK A MÁSIK ÉN ÁLMÁVÁ.
...Valamint továbbra sem értem, hogy annak, hogy EMLÉKEZZEK az álmomra, miért feltétele az, hogy én váljak az álmodott álmává?

Értem már! Ezért: "Egy adott pillanatban álmodottként egyszerűen csak emlékszel arra, hogy végre kell hajtanod egy feladatot, például meg kell nézned a kezedet. Az, hogy mi ez a feladat, nem fontos; az számít, hogy még ébren add ki magadnak az utasítást, és az álmodás során hajtsd végre azt. Amikor az álmodott emlékezik erre, EGY MÁSIK VILÁGBÓL SZÁRMAZÓ UTASÍTÁST ÉSZLEL és emlékezni fog az álmodóra."
Tehát arról van szó, hogy azáltal válok tudatossá az álmom, ha VISSZA TUDOK EMLÉKEZNI magamra, de úgy, mint aki álmodja az álmot. Tehát az okozza a tudatos álommá válást, ha az álmodott visszaemlékszik az álmodóra, mert ezáltal jön rá, hogy ő (az álmodott) egy álomban van éppen, amit valaki más (az álmodó) álmodik. És ebben azért nagy segítség a kézre való ránézés álmunkban (feltéve, ha éber állapotban adtuk ki ezt a parancsot), mert ezt a parancsot az ãlmodó adta ki az álmodottnak. Az álmodott arra fog visszaemlékezni, hogy a parancs egy másik világból származik, így amiben ő van, az egy álom.

"AZ ÁLOMKÉPEK FENNTARTÁSA
Korábban röviden már utaltam arra, hogy az álmodás alapját az álomképek fenntartására irányuló képesség jelenti. Ez az első feladat, amit el kell végezned, ha már emlékszel a másik énre és sikerült megnézned a kezedet.
A technika abból áll, hogy az adott álom-jelenet valamely tárgyára fókuszálsz, a kezeiddel kezdve. Meg fogod látni, milyen nehéz fókuszban tartani vagy akár csak a látóteredbe emelni őket: lehet, hogy nagyon nehezek lesznek, vagy eltűnnek, amikor egyenesen rájuk nézel. De fel is fedezheted magadban az ehhez szükséges készséget: az akaraterőt, azt az akaratot, melynek segítségével fenn tudod tartani a képet. Az akaratoddal tudod megakadályozni, hogy szétessen a kép. Szerencsére van egy eljárás, ami megkönnyítheti a dolgot. Az álmodónak mindössze annyit kell tennie, hogy egy másik tárgyra emeli a tekintetét, amikor az addig megfigyelt dolog kezd elhalványulni, vagy megváltozni. Azaz a kezedről nézz egy másik tárgyra, aztán amikor az kezd el megváltozni, akkor megint vissza a kezedre, aztán újra a másik tárgyra és így tovább. Lépésről lépésre tarts egyre több tárgyat fókuszáltan, míg az egész álomképet képes nem leszel fenntartani. Ha ezt elsajátítottad, akkor a következő trükk az, hogy csak egy-egy pillanatra nézz az egyes dolgokra, inkább a kép egészére figyelj, ne konkrét tárgyakra összpontosítsd a figyelmedet. így a kép megmarad, és az álom folytonossá válik."
(Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

"AZ ÁLMODÁS SORÁN TÖRTÉNŐ MOZGÁS
Ezek után meg kell tanulnod, hogyan mozogj az álomvilágban. Az álmodás során történő mozgás némi gyakorlatot igényel. Egyáltalán nem hasonlít a hagyományos álmok során tapasztalt, gépies és szándék nélküli mozgásra. Az ember hajlamos az álmodás során is megpróbálni úgy mozogni, ahogy azt a mindennapi életben teszi, csak azért, hogy rájöjjön, ez lehetetlen, mivel hiányzik a fizikai test szilárdsága - a mozgáshoz szükséges alapvető viszonyítási pont. Enélkül a szilárdság-érzet nélkül, és anélkül, hogy tudnád, miből is állsz valójában, gyakran képtelen vagy megmozdulni.
A megoldást itt is az akarat, ez a finom és rejtélyes összetételű dolog jelenti. Az álmodás során az akaratod segítségével mozogsz. Ez sokkal inkább valamiféle érzés vagy bizonyosság, mintsem egy gondolat. Ez az érzet némileg a köldök alatt keletkezik, és onnan sugárzik szét. Bár kezdetben gyakran kudarccal végződhetnek próbálkozásaid, kellő gyakorlattal megtanulhatod, hogyan mozogj természetesen."
(Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

"TÉR ÉS IDŐ
A következő gyakorlat célja az, hogy megtanuld uralni utazásod koordinátáit, a teret és az időt, azaz irányítani azt, hogy hol és mikor játszódnak álmaid.
Elsőként válaszd ki a helyet, amit fel akarsz keresni álmodás közben. Ezt kétféleképpen teheted: vagy a kiválasztott helyen kezded meg az álmodási, vagy az álmodás során jutsz el oda. Én az első megoldást javasolom, mivel a második több időt vesz igénybe, és az álombeli mozgás fölötti nagyfokú uralmat és jó térérzéket követel meg.
Legjobb, ha kezdetben jól ismert helyeket választasz ki álmod helyszínéül, olyanokat, ahol mindennapi életed tevékenységei zajlanak. Különösen azok a helyszínek alkalmasak erre a célra, ahol a legjobban érzed magad. Ahhoz, hogy álmodás közben eljuss az adott helyre, összpontosítsd rájuk a figyelmed napközben. Azonban ne az egész helyre összpontosíts, csupán egyetlen tárgyra koncentráld a figyelmedet: ez lesz az a tárgy, mely az álmodás során vezetőként fog szolgálni, amely „magához húzza” az álmodó testet.
Ha néhány órán át szemléled az adott tárgyat, az általában elég. Ez idő alatt tölts el néhány percet a belső csend állapotában, mely percekben a tárgy képét képes vagy valódi álmodás-beli paranccsá alakítani. Az álmodás során egyszerűen csak emlékezz vissza az adott tárgyra, és hagyd, hogy a tárgyra fordított figyelmed magához húzza az álmodó testet.
Ami az idő kérdését illeti, nincs túl sok beszélnivaló róla. Ha már sikerült elérned, hogy a kiválasztott helyszínen álmodj, a következő lépés az, hogy az álmodás időpontjául ugyanazt az időpontot választod, amikor a köznapi valóságban alszol, és álmodsz. Ez az álmodás időzítésének legfontosabb része: hogy a mindennapi világ külső idejét egyeztesd az álmodás idejével.
Segíthet, ha mindennap pontosan abban az órában fekszel le aludni, amely órában cselekedni kívánsz álmodó testeddel a kiválasztott helyen. A reggeli és a délutáni szunyókálás különösen alkalmas erre a gyakorlatra.
Amikor már képes vagy összehangolni az álmodás helyét és idejét a mindennapi élettel, készen állsz arra, hogy megkezdd köznapi életed dolgait befolyásolni az álmodó testtel."
(Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

"AZ ÁLMODÓVAL TÖRTÉNŐ TALÁLKOZÁS (saját megjegyzés: ugyebár ennek az a lényege, hogy immár nem csak álmodod, hogy látod az alvó testedet, hanem valóságosan meglátogatod az alvó testedet: azaz az energiatestedet/álmodottat/alakmásodat kihozod az álmodból az itteni fizikai valóságba!)

Végezetül elérkeztünk ahhoz a próbatételhez, mely elárulja az álmodó számára, hogy valóban álmodik-e: ahhoz a gyakorlathoz, mely során az álmodott szemtől szemben találja magát az álmodóval.
Ha már képes vagy uralni az álmodás helyét és idejét, közvetlenül is ellenőrizheted, vajon álmod ugyanazon helyen és időben zajük-e, mint a mindennapi életed: az álmodás során keresd meg alvó fizikai testedet. A feladat most abból áll, hogy saját magadat kell megtalálnod. Te, az álmodott, tudod, hogy valaki, valahol álmodik téged, és mostanra meg kellett szerezned az ahhoz szükséges erőt és az álmodás feletti uralmat, hogy kiderítsd, ki cselekszi az álmodást. Ha megtalálod az álmodat, ahelyett, hogy megrémülnél vagy felébrednél, az álmodó tudni fogja, hogy már rendelkezik a mindennapi élet dolgainak az álmodó test segítségével történő befolyásolásához szükséges erővel.
Az, hogy saját magadat megtaláld álmodban, még az álmodás első gyakorlatánál, a kezed megtalálásánál is sokkal nehezebb feladat lehet. Legalábbis számomra annak bizonyult.
Amikor ez megtörtént, már dolgoztam egy ideje az álmaimmal. Már képes voltam felismerni, hogy álmodom, megnézni a kezem, és megtanultam, hogyan mozogjak az álmodás során. Sokszor adtam ki magamnak azt a parancsot, hogy találjam meg alvó fizikai testemet. Általában nehéz feladat volt számomra megtalálni az otthonomat, vagy a helyet, ahol éppen aludtam. Valami mindig utamat állta. Néhányszor sikerült eljutnom a házig, csak azért, hogy pont mielőtt belépnék a hálószobába valami rémisztő dolog történjen velem, és az álmodás rémálommá változzon. Egy ponton rájöttem, hogy kudarcaimnak mindig volt egy közös tényezője: a félelem. Minden egyes alkalommal, amikor épp találkoztam volna az álmodóval, csillapíthatatlan félelem lett úrrá rajtam. Fogalmam sem volt, mitől rettegek annyira, de amikor rájöttem, hogy mi a probléma, elhatároztam, hogy szembenézek a félelmemmel. Tovább kellett haladnom, az utamat eltorlaszoló rettegés ellenére is. Végül képes voltam belépni a szobámba az álmodás során. Igen, valóban az én szobám volt: az összes személyes tárgyam a helyén volt, minden a legapróbb részletig egyezett a köznapi valóságban megszokott képpel, ott aludt a társam, és mellette ott feküdt még valaki: én. Abban a pillanatban rájöttem, mi okozta a rettegésemet: az, hogy teljes bizonyossággal megtudom, hogy mindaz, amit átélek, valóságos.
Erről volt szó. Az álmodás összes gyakorlata, bár roppant vonzónak találtam őket, ugyanakkor nagyon fenyegető volt az egóm, a világról, a „normalitásról” és a valóságról kialakított képem számára. Habár rengeteg időt töltöttem az álmodásban rejlő lehetőségek felfedezésével, egészen addig a pillanatig az egész nem jelentett többet számomra egyfajta önmagammal játszott játéknál. Az értelmem, a valóságképem - anélkül hogy ennek tudatában lettem volna - menedékre lelt abban a lehetőségben, hogy talán ez az egész álmodás-dolog pusztán a képzeletem szüleménye. Ez a fajta gondolkodásmódom azonnal véget ért, amint létrejött az álmodó és az álmodott közötti találkozás. Az értelmemnek nem volt hová menekülnie. Mégis igaz volt minden. A másik én és a másik világ valóban létezett. Igaz volt, hogy a két világ képes kapcsolatba lépni egymással. Nem volt mit tennem, el kellett fogadnom ezt az ijesztő, ugyanakkor csodálatos tényt. Úgyhogy ezt tettem: elfogadtam a csodát és a rémületet.
Amikor az embernek végül sikerül elfogadnia az olyan hihetetlen és hajmeresztő dolgokat, mint az álmodó test, más néven az alakmás létezése, azt mindig tettek követik. Tedd félre a félelmeidet, és kezeld gyakorlatiasan a helyzetet, vedd hasznát e sok-sok a tapasztalásnak. Ennek - mint nemsokára látni fogjuk - számtalan módja létezik."
(Victor Sanchez: don Carlos tanításai)

"AZ ALAKMÁS: MÁSOD- VAGY HARMADPÉLDÁNY?

Mielőtt továbblépnénk a következő fejezetre, el kell mondanom egyet s mást az alakmásnak nevezett jelenséggel kapcsolatban. Valójában ez nem egy másod-, hanem egy harmadpéldány.
A harmadpéldány felbukkanásának megtapasztalására egy teljesen egyszerű álmom közben került sor. Három barátommal együtt, törökülésben ültünk a padlón, és nevetgéltünk. Egy tréfa hatására nevetési roham fogott el, és hirtelen felismertem, hogy álmodom. Addigra már ebben sem volt semmi furcsa, csak az ezt követő események voltak szokatlanok számomra. Azt vettem észre, hogy kívülről szemlélem a jelenetet, látom, ahogy a barátaimmal viccelődöm. De ha ott ülök, és nevetek, akkor ki az, aki néz? Amint feltettem magamban ezt a kérdést, saját magamat pillantottam meg, amint a helyzetet figyelem, és abban a pillanatban abban a testemben találtam magam. Egyszerre voltam két helyen. Amint erre rájöttem, valami rögtön visszarántott az adott szituációba: újra a barátaim közt voltam, és a bal oldalamon, csoportunktól pár lépésnyire ott állt valaki, aki döbbent arckifejezéssel figyelt minket. Én voltam az! Az, hogy magamat néztem, visszalökött a szemlélődő-énembe. Aztán magába szívott a tapasztalások sorozata, melyek során ide-oda ugráltam a két nézőpont között, hol a nevető személy, hol a szemlélő helyzetében találva magam. És ez még nem minden. Észrevettem, hogy ketté tudom hasítani az érzékelésemet, és képes vagyok egyszerre jelen lenni mindkét helyen. Majd hirtelen rádöbbentem még valamire. Ha ez egy álom, melyben egyszerre két személy vagyok, akkor ki az az „én”, aki mindezt álmodja? Ahogy ez a kérdés megfogalmazódott bennem, észleltem alvó fizikai testemet is. Megfordultam az ágyban, és már azon a ponton voltam, hogy felébredek, de sikerült visszanyernem az álmodás és a tapasztalás folytatásához szükséges önfegyelmemet. Ettől a perctől kezdve képes voltam mind az ágyban alvó, mind a nevetgélő embereket néző, mind pedig a jelenetben résztvevő énemen keresztül érzékelni, tetszés szerint váltogatva a nézőpontokat. Vagy ha akartam, meg is oszthattam az érzékelésemet, és egyszerre tudtam érzékelni mindhárom szemszögből, oly módon, melyet képtelen vagyok megfelelőképpen szavakba önteni.
Ez a tapasztalás nem áll ellentétben azzal, amit don Juan vagy don Carlos mondott az alakmásról, mivel a „harmadpéldány” valójában pusztán az álmodó test egy aspektusa, mely az álmodó azon képességével áll kapcsolatban, hogy képes egyszerre kívülről és belülről is érzékelni. Nézhetjük úgy a helyzetet, mintha egy filmet néznénk, vagy érzékelhetjük belülről, a film egyik szereplőjeként is. A szituáció kívülről való szemlélésének képessége különösen olyankor hasznos, ha az adott álom nagyon intenzív vagy fájdalmas. Ez a váltás lehetővé teszi számunkra, hogy józanabb, előnyösebb szemszögből figyeljük meg az álmodás történéseit."
(Victor Sanchez: don Carlos tanításai)