Álmokról általában

Áprilia írta:

fortis írta:Bezzeg arra nem emlékszem , hogy valahol is írták volna , hogy Carlosnak is széttárták volna a lábukat , hogy megbámulhassa a varázsló nők vagináját . vagy volt ilyen,  csak nem emlékszem  , tudtok ilyen esetről ?

Nekem nem rémlik a könyvekből. Egyébként a fenti eset álmodásban történt szerintem. (Mint ahogyan nagy valószínűséggel a többi is. Mert ugyebár még volt pár...)

Hát ez az , megmutathatták volna Carlosnak is igazán , ő is biztosan tudta volna értékelni nagyon szerintem .  

Volt egy ilyen eset a Sas ajándékában,mikor don Juan és Carlos látogatást tett Zuleica és Zolia házában:

Az egyik karosszékben egy másik nő ült. Aki bekísért minket, leült egy kis gyékényszőnyegre a padlón, hátát a másik karosszéknek támasztotta. Combjait felhúzta a melléhez, teljesen közszemlére téve magát. Nem volt rajta alsónemű. Megdöbbenve bámultam őt. Kellemetlenül haragos hangon megkérdezte, hogy miért bámulom a vagináját. Nem tudtam mit mondani, azon kívül, hogy letagadtam. Felállt, és úgy nézett ki, meg fog ütni. Követelte, hogy mondjam neki, hogy azért bámultam szájtátva, mert még soha életemben nem láttam vaginát. Bűntudatot éreztem. Teljesen össze voltam zavarodva, és dühös voltam, amiért egy ilyen szituáció fogságába kerültem. A nő megkérdezte don Juant, micsoda Nagual vagyok én, hogy sosem láttam vaginát. Ezt elkezdte ismételgetni újra meg újra, teli torokból kiabálva. Körberohant a szobában, és megállt a széknél, ahol a másik nő ült. Vállánál fogva rángatni kezdte, és rám mutatva azt mondta, hogy egy olyan férfi vagyok, aki sohasem látott még vaginát egész életében. Kinevetett, és kigúnyolt. Elgyötört voltam. Úgy éreztem, don Juannak tennie kellett volna valamit, hogy megvédjen a megaláztatástól. Emlékeztem, korábban mondta, hogy ezek a nők elég őrültek. Don Juan megszépítette a valóságot. ezek a nők nem csak őrültek, de a diliházban volna a helyük. Don Juanra néztem segítséget és tanácsot remélve. Elnézett másfelé. Ugyanolyan tanácstalannak tűnt, mint én, noha azt hiszem, rajtakaptam egy kaján mosolyon,amit fejének gyors elfordításával rejtett el.
A nő hanyatt feküdt, szoknyáját felhúzta és rám parancsolt, hogy nézzem meg teljes odaadással, ahelyett, hogy lopva nézegetném. Az arcom egész biztosan elvörösödött, a fejemben és a nyakamon érzett forróságból
következtetve. Annyira mérges voltam, hogy majdnem elveszítettem az önkontrollomat. Úgy ereztem,legszívesebben beverném a fejét.
A nő, aki a széken ült, hirtelen felállt, megragadta a másikat a hajánál fogva, és látszólag erőfeszítés nélkül, egyetlen mozdulattal, felállította. Majd arcát néhány centiméterre tartva az enyémtől rám szegezte merev,
hunyorgó tekintetét. Illata meglepően friss volt.

Nogusta írta:
A nő, aki a széken ült, hirtelen felállt, megragadta a másikat a hajánál fogva, és látszólag erőfeszítés nélkül, egyetlen mozdulattal, felállította.

Ez a jel arra utal, hogy ez is álmodásban történt. Ha igen, talán itt is arra ment ki a játék, hogy Carlos tudatosodjon álmában? Bár itt nemigen erről volt szó. Majd elolvasom ezt a könyvből, mert ennek megítéléséhez kell egy teljesebb szövegkörnyezet.

Hú tényleg volt egy ilyen eset már emlékszem !

Bizonyára ti is úgy vagytok vele,mint én.Mikor lefekszem és ellazulok,az előző éjjel álmodott álomképek jönnek a felszínre.A nagualizmus szerint alváskor a gyűjtőpont természetes módon elmozdul,ezért van az,hogy a szokásos helyzetében - ébren - nem vagy alig emlékszünk álmainkra.Tehát lefekvéskor a gyűjtőpont automatikusan mozogni kezd és elfoglalja az alváskor felvenni szokott helyét.Félig még tudatosan,mielőtt még beállna álmodási helyzetébe,már elég közel jár ehhez a ponthoz,hogy felszínre bukkanjanak a korábbi álmok.Ennyit bevezetőnek.
Négy nappal ezelőtt máshol aludtam el,mint általában.Az ébredésem hirtelen történt a hajnali órákban.Felpattantam és semmire sem emlékeztem. Csalódottság és harag fogott el.Egy elpocsékolt éjszaka! Ebéd után lepihentem,de nem aludtam el.Lazítottam...Majd nyugtalanító emlékezés vette kezdetét:
Láttam magamat,amint a testem felett lebegve kifelé bámulok az ablakon (az ágyam az ablak alatt van). Kint félig még sötét volt. Az almafa levelei megrezzentek. Odakaptam a tekintetem. Egyszer csak villanó mozgásra lettem figyelmes. Árnyak szökelltek a lombok között. Nagyok voltak, elnyújtottak,feketés/szürkés árnyalatúak,lefelé homorított négyszögalakúak és valahogy áttetszőek. "A szökdelők" - gondoltam. Félelem, lelkesedés majd totális közöny lett úrrá rajtam. Felébredek...
A dologban nekem az a legfurcsább,hogy az álomban (?) az ablakon nem volt betéve a zsalu vagy átláttam rajta,mert enélkül egyébként le se fekszem soha (zavarnak a fények).

Ezek nálam nem igazán jelentkeznek így . Inkább ugrik be egy olyan kép , amit szerettem volna magamnak megjegyezni , vagy inkább azok a pillanatok , amikor megállok jobban szemügyre venni valamit , mert annyira magával ragad .
Ez lehet , egy fa , egy felhő , egy arc , bár mi ami megállíthatja az emberben az időt .
Az is érdekes amúgy , hogy amikor az ember álmodik , ugyan úgy felbukkanhatnak benne az emlékek és vissza emlékezhet előző más álmaira is .

Nogusta írta:
.Felpattantam és semmire sem emlékeztem. Csalódottság és harag fogott el.Egy elpocsékolt éjszaka!

Ez annyira ismerős...

Ezt érdemes elolvasni:
http://rebelrebel.gportal.hu/gindex.php?pg=20277984&nid=3331221

Nogusta írta:Ezt érdemes elolvasni:
http://rebelrebel.gportal.hu/gindex.php?pg=20277984&nid=3331221

Igen, ismerem.

Áprilia írta:
Megemlítem egy másik, '97-98-as tapasztalatomat is. Ez nem álom, nem testen kívüli élmény és nem tudatos álom, és nem sima álom volt, hanem az itteni fizikai valóságban, teljesen éber állapotban zajlott. Talán ezt hívják úgy, hogy ébren álmodás (éber állapotban érzékelünk más síkokat is.)
Egy okkult tanítómtól (a fekete mágus) mentem haza villamossal és álltam a villamos megállóban, vártam a villamost. Egyszer csak megállt előttem a villamos sín kellős közepén (ráállt a sínre, és nem tudom, hogy került oda, mert egyszer csak ott volt) egy magas, ballonkabátos fekete hajú férfi, sötét, elmosódott szemei voltak, ram nézett és ezt mondta: "Ne ijedj meg, nem fogunk bántani". És a villamos sínen elsétálva távozott.

épp akartam kérni, hogy mesélj erről az ébren álmodásról, amire rákérdeztem a másik topikban...

...egy kicsit így még világosabb, fura mert nem álomnak nevezném, így már legalább tudom kb mit nevezel ébren álmodásnak, azaz éber állapotban más síkok érzékelése

[quote="Áprilia"]

nofertiti írta:
...Korábban beírtam számodra a Nyársalóban egy kérdésedre - már megbántam, hogy utóbb kitöröltem, mert akkor is olyanom volt, hogy nem akartam a vízcsapból is én folyni -, amikor kérdezted, hogy mi a különbség a tudatos álom és az ébren álmodás között: a tudatos álom során alszom és úgy vagyok álmodásban, az ébren álmodás során pedig nem alszom (ébren vagyok) és úgy vagyok álmodásban (más síkokat érzékelek).

hát én láttam azt az írásod, hiába törölted, megmaradt     de ebből, amit itt írtál méginkább megértettem, sőt kifejezetten erről a mondatodról jutott eszembe, ugyanis percekig ültem felette és néztem a mondatot hosszan, akkor még nem mondott sokat. Csak a definíciót láttam benne   

Áprilia írta:
Egy okkult tanítómtól (a fekete mágus) mentem haza villamossal és álltam a villamos megállóban, vártam a villamost. Egyszer csak megállt előttem a villamos sín kellős közepén (ráállt a sínre, és nem tudom, hogy került oda, mert egyszer csak ott volt) egy magas, ballonkabátos fekete hajú férfi, sötét, elmosódott szemei voltak, ram nézett és ezt mondta: "Ne ijedj meg, nem fogunk bántani". És a villamos sínen elsétálva távozott.

Másik világ kapujában:

– Mondd csak, don Juan, hogyan fest egy szövetséges? Például az a három ember, akikkel találkoztam, és akik számomra közönséges emberek voltak – te milyennek látnád őket?
– Közönséges embereknek.
– Akkor hogyan tudod megkülönböztetni őket másoktól?
– A valódi emberek, ha látod őket, fénytojásoknak tűnnek. A szövetségesek viszont mindig embereknek látszanak. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy egy szövetségest nem láthatsz. Egy szövetséges bármilyen formát felvehet: lehet kutya, prérifarkas, madár, gyomnövény vagy bármi egyéb. Az egyetlen különbség, hogy mikor látod őket, pont olyanok, mint amilyennek mutatják magukat. Mindennek van valamilyen sajátos formája, ha látod. Az ember tojás, más dolgok másfélék, a szövetségesek azonban mindig ugyanolyanok maradnak, akár látod őket, akár nézed őket. Persze ez
épp elég, hogy becsapjanak bennünket, embereket. Egy kutyát vagy egy varját sosem tudnának rászedni.
– De miért akarnának becsapni bennünket?
– Azt hiszem, egy kicsit mindannyian bolondok vagyunk. Voltaképpen magunkat csapjuk be. A szövetséges csupán felölti annak az alakját, ami éppen a legkézenfekvőbb, mi meg annak nézzük. Nem az ő hibája, hogy szemünkkel csak nézni tanultunk meg.
– Nem világos előttem – folytattam a kérdezősködést –, hogy mi is a szövetségesek feladata, mi dolguk a világon.
– Olyan ez, mintha azt kérdeznéd, mi dolgunk nekünk embereknek itt a világon. Sejtelmem sincs róla. Itt vagyunk, és kész. És – hozzánk hasonlóan – itt vannak a szövetségesek is; meglehet, hosszabb ideje, mint mi.
– Hogy érted, hogy hosszabb ideje?
– Mi emberek, nem voltunk mindig itt.
– Mármint ebben az országban, vagy itt, a világon? – kérdeztem, mire megint összevitatkoztunk. Don Juan azt mondta,számára csak a világ létezik – a hely, ahová lép. Megkérdeztem, honnan tudja, hogy nem voltunk mindig itt a világon.
– Egyszerű – válaszolta. – Mi, emberek, igen keveset tudunk a világról. Egy prérifarkas például sokkal többet tud. Őt szinte sosem téveszti meg a látszatok birodalma.
– Akkor hogyan lehetséges, hogy az ember elfogja, és zsákmányul ejti a prérifarkast? Ha az olyan okos, akkor hogyhogy olyan könnyen elpusztítja őt az ember?
Don Juan úgy bámult rám, hogy zavarba jöttem.
– Csapdába ejthetjük a prérifarkast, mérget etethetünk vele, vagy lelőhetjük. Akármit tegyünk is, a prérifarkas csak azért könnyű préda, mert nem ismeri az ember cselszövéseit Ha azonban egyszer kicsúszik a kezünk közül, akkor biztos lehetsz benne, hogy újra sohasem járunk túl az eszén. A jó vadász tudja ezt, és sohasem állítja a csapdát kétszer ugyanarra a helyre, mert ha egyszer elpusztul abban egy farkas, az összes többi – látván a halált, mely ott lebeg – messzire elkerüli, még a környéket is. Mi ezzel szemben sosem látjuk a halált, mely ott időzik, ahol elpusztult egy
ember; sejtelmünk esetleg lehet róla, de sohasem látjuk.
– És vajon egy prérifarkas látja a szövetségest is?
– Persze.
– Milyennek látja szerinted, don Juan?
– Ha prérifarkas lennék, akkor talán tudnám. Azt azonban tudom, hogy egy varjú olyannak látja, mint egy süveg. Alul kerek és széles, fent pedig hegyes csúcsban végződik. Némelyikük csillogó, de a legtöbb fakó, és nehéznek tűnik, mint egy csuromvizes felmosórongy. Félelmetes látvány.
– És milyenek, amikor te magad látod őket?
– Hisz mondtam már: olyanok, amilyennek mutatják magukat. Kedvük szerint, bármilyen alakot ölthetnek.Lehetnek akkorák, mint egy kavics, vagy akkorák, mint egy hegy.
– Van hangjuk, tehát beszélnek, nevetnek, adnak valamiféle hangot?
– Emberek társaságában emberekként viselkednek. Állatokéban állatokként. Az állatok kezdetben általában félnek tőlük; amint azonban megszokták társaságukat, a dolgukra hagyják őket. Egy kicsit velünk, emberekkel is ez a helyzet. Jó pár szövetséges mozog köztünk, de mi ügyet sem vetünk rájuk – mivel a szemünk csak nézni képes, észre sem vesszük őket
– Azt akarod ezzel mondani, hogy az utcai járókelők nem mindegyike emberi lény? – kérdeztem meghökkenve.
– Néhányuk valóban nem az – bólintott.
A gondolat elfogadhatatlannak tűnt számomra, mégsem hittem, hogy don Juan pusztán tréfálkozott volna. Mondtam neki, olyan ez, mintha földre szállt űrbeli lényekről képzelegnénk. Megjegyzésem hidegen hagyta, ellenben
megismételte előbbi kijelentését, és teljes komolysággal kérdezte:
– Miért vagy olyan biztos benne, hogy egy utcai forgatagban mindenki emberi lény?
Csak azt tudtam válaszolni, megszoktam, hogy így higgyem, semmi egyéb megfontolás nem késztet erre.
Ekkor elmesélte, régebben mennyire szeretett forgalmas helyeken időzni, mert gyakran megtörtént, hogy a tojásszerű lények közölt meglátott egy-egy alakot, aki pontosan úgy festett, mint egy ember.
– Ez aztán a jó móka – nevetett –, legalábbis számomra az. Ücsörögni egy parkban vagy egy buszállomáson, és figyelni. Van, hogy rögtön észreveszek egyet; máskor csak embereket látok. Egyetlen egyszer láttam csoportosan őket – ketten ültek egymás mellett a buszon.
– Volt annak jelentősége, hogy kettőt láttál?
– Hogyne. Bármit csinál egy szövetséges, az jelentőséggel bír. A brujo erői merít a szövetségesek cselekedeteiből. Amennyiben ismeri a látás tudományát – még ha nincs is saját szövetségese, pusztán a szövetségesek cselekedeteinek szemmel tartásával kormányozhatja az erőt.
Erre még a jótevőm tanított meg. Mielőtt saját szövetségesem lett volna, magam is azon igyekeztem, hogy valami forgalmas helyen meglássak egyet, s mikor ez megtörtént, mindig tanultam tőle valamit. Te egyszerre hárommal
találkoztál – káprázatos lecke veszett kárba.
Kihallgatott. Visszatértünk a nyúlcsapdák összeállításához, és csak miután befejeztük a munkát, fordult újra felém don Juan. Mintha épp akkor jutott volna eszébe, hirtelen azt mondta, az is fontos, hogy ha párban vannak, mindig azonos neműek. Ő annak idején két férfit látott, mivel én két férfival meg egy nővel találkoztam, ez még rendkívülibbé teszi az
esetemet.Megkérdeztem, hogy a szövetségesek megjelenhetnek-e gyerekek formájában; hogy ezek a gyerekek akkor azonos vagy különböző neműek-e; hogy megjelenhetnek-e különféle emberi fajok alakjában; hogy megjeleníthetnek-e egy apából, anyából és gyermekből álló családot; végül, hogy látott-e valaha szövetségest autót vagy buszt vezetni.
Don Juan mosolyogva hagyta, hadd beszéljek, aztán az utolsó kérdésemre elnevette magát. Azt mondta, pontosabban is fogalmazhattam volna – helyesebb lelt volna, ha azt kérdezem, látott-e valaha szövetségest gépjárművet vezetni.
– Csak nem feledkezel meg a motorbicikliről? – kérdezte ravasz hunyorgással, mire mindketten jót nevettünk. Elmondta, hogy a szövetségesek közvetlenül nem képesek irányítani semmit, közvetve azonban hathatnak az emberre. Azért veszélyes érintkezésbe lépni velük, mert a legrosszabbat tudják kihozni az emberből. Hosszú és küzdelmes inasévekre van szükség, hogy az ember az életében felesleges dolgokat a minimumra csökkentve szembenézhessen egy ilyen találkozóval. Az ő jótevője például összeégette magát – olyan sebeket szerzett, mintha egy puma marta volna meg. Őt magát a szövetséges belelökte egy égő farakásba – térde, lapockája kissé megperzselődött, de idővel – mire egy lett a szövetségessel – eltűntek a sérülés nyomai.

Lehet több szövetségessel találkozunk álmainkban , mint azt hinni remélnénk ?
Emlékszem arra az álmomra , amikor az indiánok szövetségesre horgásztak a vizes gödörből . Én voltam az egyetlen aki nem fogott semmit , a többiek mind valami állat félét fogtak . Aztán az éjjel megjelent egy bozontos alak , akit amit Muhehungnak neveztem el , és ami elől mindenki menekült ahogyan csak tudott .

Áprilia írta:

fortis írta:Lehet több szövetségessel találkozunk álmainkban , mint azt hinni remélnénk ?
Emlékszem arra az álmomra , amikor az indiánok szövetségesre horgásztak a vizes gödörből . Én voltam az egyetlen aki nem fogott semmit , a többiek mind valami állat félét fogtak . Aztán az éjjel megjelent egy bozontos alak , akit amit Muhehungnak neveztem el , és ami elől mindenki menekült ahogyan csak tudott .

Hát, az én fenti tapasztalataim mind ébren történtek velem...

Ahogyan ébren , úgy álmodásban . Hisz ha egy tudatos álomban vagy , akkor álomban vagy ébren , ha meg ébren vagy , akkor ébren vagy álmodásban .

Nogusta, köszönöm, hogy hoztad azt az idézetet a szövetségesekről. Szóval lehetséges, hogy egy szövetséges volt az a fekete ember az általad idézett tapasztalatomban?
Jé, neked is ez a neved jelentése....ez most csak így hirtelen eszembe jutott.

Ez egy részlet abból a linkből (Castaneda: Sárárnyékok), amit Nogusta tett be fentebb:

"Don Juan azt állította, hogy a fegyelmen keresztül az energiatestet bárki közelebb hozhatja a fizika testhez. Rendszerint a kettõ közötti távolság hatalmas. Amint az energiatest egy bizonyos hatótávolságon belül van, mely mindegyikünknél egyénenként változik, a fegyelmen keresztül, bárki a fizikai test pontos másolatává alakíthatja, hogy úgy mond, egy háromdimenziós szilárd teremtménnyé. Továbbá a fegyelem ugyanazon folyamatán keresztül, bárki átalakíthatja háromdimenziós szilárd testét az energiatest tökéletes másává, egy éteri energiatöltetté, amely, mint minden energia, az emberi szem számára láthatatlan."

Ezek szerint ez az utolsó mondat jelenti azt, hogy mi zajlik le akkor, amikor valaki fizikai testestül tűnik el innen (?).
Továbbgondolva: lehet, hogy amikor don Juanék átlépték (vagy bárki átlépi) a 7. kaput, akkor ezt a fizikai testből tökéletesen az energia test másolatává transzformált másolatot ajánlják fel eledelül a Sasnak?
Még tovább menve: azok a női tanítványok, akik '98-ban eltűntek - és tegyük fel, hogy ezt úgy tették, hogy áttranszformálták a fizikai testüket egy energiatest-masolattá, amiről fentebb azt olvashattuk, hogy "mint minden energia, az emberi szem számára láthatatlan" -, lehetséges, hogy még most is itt vannak, csak nem látjuk őket? (azaz nem lépték még meg a végső ugrást a Sas felé).
Erre utaló információ-foszlányokkal találkoztam az interneten is, és egy elég megbízható autentikus forrásból is, melyek szerint pl: "tensegrity instrukciókat adnak a Cleargreen-nek", "nem tűntek el, csak nem lehet velük találkozni".

Ugyancsak a linkből egy mondat:

"Don Juan úgy magyarázta, hogy a test, és az energiatest, két olyan energiamezõ köteg, melyet egymáshoz szorít valami ismeretlen összetartó erõ." És mégegyszer: "Don Juan azt állította, hogy a fegyelmen keresztül az energiatestet bárki közelebb hozhatja a fizika testhez. Rendszerint a kettõ közötti távolság hatalmas." És: "állította, hogy csak a fizikai test és az energiatest az a két kiegyenlített energia konfiguráció, ami az emberi lények birodalmában van. Nem fogadott el semmilyen más kettõsséget, csak azt, ami a fizikai test és az energiatest között van. A test és az elme, vagy az anyag és a szellem kettõsségét pusztán az elme összefûzésének tartotta, mindenféle energetikai megalapozottság nélkül."

A fentiek szerint nincs olyan, hogy szellem-anyag kettőssége, hanem csak fizikai test és energiatest kettőssége. Ha az Igével össze akarom ezt vetni és az energiatestet tekintem az ember szellemének, akkor vajon hogy kell azt érteni, hogy nagy a távolság a fizikai test és az energia test között? Én úgy tudtam, hogy a szellemünk, a belső emberünk bennünk van, mind az óember - és újjászületés esetén - mind az újember. Vagy lehet, hogy az óember nem bennünk van és Jézus azt tette, hogy ezt az energiatestet (szellemet) a lehető legközelebb hozta a fizikai testhez, azaz belénk helyezte? Még pontosabban, a saját szellemét, a Szent Szellemet helyezte bele a mi szellemünkbe (aki újjászületik, csak arról van szó), és ezáltal helyeződött bele a fizikai testbe - gyakorlatilag a Szent Szellem révén - saját szellemünk (?).
(Nefer a te szóhasználatod szerint a saját szellemünk a "teremtett", míg a Szent Sezllem a "teremtő".)

Ezt is jó tisztázni, hogy:

"Már számtalanszor körülírta nekem az energiatestet, mint energiamezõk kötegét, a tükörképét annak az energiamezõ kötegnek, amibõl a fizikai test felépül, amikor úgy látjuk, ahogy az energia az univerzumban áramlik. Azt mondta, hogy kisebb, tömörebb, és súlyosabb megjelenésû, mint a fizikai test fénygömbje."

Az energiatest tehát nem azonos a fizikai testet körülvevő fénytojással. Az energiatest a TÜKÖRKÉPE annak az energiamezõ kötegnek, amibõl a fizikai test felépül, vagyis a FÉNYTOJÁSNAK.