2019 tudatos álmai

Zoli írta:

Áprilia írta:“te vagy az, aki a Lillával vacakol.“

Miért olyan muris ez?

Mert tényleg csak vacakolsz vele és az álomalak (azaz te tudatalatt) tudja ezt, de te a felszínen soha nem mondanád ezt ki magadról.

Miért ne? Hisz egyértelmű, hogy olyan eredményt amit valóban el szerettem volna érni, még nem sikerült.

Zoli írta:Miért ne? Hisz egyértelmű, hogy olyan eredményt amit valóban el szerettem volna érni, még nem sikerült.

Én ezt úgy mondanám, hogy azért nem tudsz eredményt elérni, mert vacakolsz.

Áprilia írta:

Zoli írta:Miért ne? Hisz egyértelmű, hogy olyan eredményt amit valóban el szerettem volna érni, még nem sikerült.

Én ezt úgy mondanám, hogy azért nem tudsz eredményt elérni, mert vacakolsz.

Ezt én is így mondom, ( mondtam) csak másképpen kifejezve. 

A földi út vége
Már egy ideje haladhattam a kanyargó utakon, amikor egy helyen megtorpanva csak elgondolkodtam magamon, és a környezetemen.  Ekkor rájöttem, hogy álmodok, és azt találtam ki magamnak, hogy haladok ( repülök az út felett) amerre az út vezet, kíváncsivá tett merre és hová halad. 
Az út maga elhaladt egy két kertes ház mellett, majd valahol a bokros fák előtt az út bal oldalán  egy idősebb nőre lettem figyelmes, aki egy hosszú asztal mögött üldögélt, mintha árult volna valamit.  Megálltam egy pillanatra arra gondolván, hogy itt az alkalom, hogy egy álom alakkal szóba elegyedhessek. Erre viszont nem igazán került sor, mert amint oda értem, az idősebb hölgy megkérdezte, nem vinném e magammal, így az út mentén tovább haladtam.  Olyan volt ez az egész mintha egy autóban ültünk volna, ami láthatatlan volt, vagy nem is létezett egyáltalán, a helyzet valahogy mégis olyan benyomást keltett.  
Megkérdeztem az asszonytól, hogy merre szeretne menni, és ő azt válaszolta hogy oda, ahol a földi útnak vége.  Ekkor még nem nem gondoltam semmi különösre hanem csak az utat figyeltem, ami egyre elhagyatottabb és göröngyösebb lett és  az út szélein lévő növényzet is egyre sűrűbbé és magasabbá vált. 
Aztán az út egyszer csak véget ért, és egy Szép fehér vagy fényes kovácsolt vas kapuhoz értünk, a kapun túl nem láttam semmi érdekeset, de talán nem is lett volna időm kifürkészni mi lehet mögötte, mert annyira lefoglalt a kapun lévő motívum, aminek talán valamilyen jelképes jelentése is lehetett. Nos a kapu felső részén mintha a motívumok csak a levegőben lebegtek volna, nem rögzítette semmi sem azokat a kapuhoz de mégis a kapu díszítését alkotta.  Ezek tégla lap alakú formák, inkább keretek voltak, és a nagyobbik keret belsejében egy kisebbik keret lebegett és annak belsejében egy harmadik. 
És mi van ott ahol a földi útnak vége? - kérdeztem volna a mamzitól, de ekkor egy férfi hang adta meg helyette a választ.  A hang teljesen ismeretlen volt a számomra, álmaimban előfordultak más efféle hangok, de azoknak más volt a hanglejtése és a hangszíne, szóval tudtam, hogy ezt a hangot még sohasem hallottam. 
És akkor a hang elmondta tisztán és érthetően, hogy mi található a földi út végén, ami tulajdonképpen az emberi élet végével volt azonos,  És én kétségbe esetten próbáltam oda figyelni és megjegyezni minden szavát, de tudtam, hogy jegyzetelés nélkül semmi esélyem.  Talán ha kihátrálok az álomból több részlet megmaradhatott volna, de én végig akartam hallgatni a monológot. Két fontos momentumot azért sikerült kiragadnom amit úgy éreztem sikerülhet megtartanom a memóriámban, ezek pedig azok voltak, hogy emberi mércével nem felfogható, és hogy  az aktivitás fenn marad. 
Hihetetlenül jól magyarázta, úgy örültem neki, hogy mindent megértek, de ugyan akkor szomorú is voltam, mert tudtam hogy mire felébredek majd mindent elfelejtek.

Ami engem illett számomra ez az álom egy információ áradat volt, ami megkérdőjelez minden olyan elképzelést, ami a földi utunk végére hivatkozna.
Tulajdonképpen olyan nagyon nem értem miért ez az infó, amikor a halál után , vagy jobban mondva a földi idő után következő lépések nem igazán izgatnak. Jobban érdekel az álmodás maga, mint az, hogy mi lesz velünk a túlparton, ha eljutunk oda.

Ki tudja? 
Te sokat kisérletezel az álmokkal... Lehet az álmok kistestvérei annak, amit mi halálnak hívunk...

Veszna írta:Ki tudja? 
Te sokat kisérletezel az álmokkal... Lehet az álmok kistestvérei annak, amit mi halálnak hívunk...

Elképzelhető, bár lényegében az üzenet éppen arról szólt, hogy ez elképzelhetetlen, mert nincs semmi kézzelfogható viszonyítási alapunk, még gondolati szinten sem. Ha arra gondolok mennyi leírást és kisérletet meg élményeket olvashattunk már a témakörben, akkor ez számomra most egészen új.

Úgy vélem ez az álom tanulságos volt a számomra, mind magát az álmot illetően, mind a hozzászólásaitokat illetően.  
Hát az ember mindig tanul.

1.emberi elmével fel nem fogható
2.az aktivitás fennmarad

Ebből mi az amit eddig nem gondoltál? 
Nem értem az összegzésed ... Vagy csak nem írtál le mindent, ezért vagyok sötétben...

Veszna írta:1.emberi elmével fel nem fogható
2.az aktivitás fennmarad

Ebből mi az amit eddig nem gondoltál? 
Nem értem az összegzésed ... Vagy csak nem írtál le mindent, ezért vagyok sötétben...

1/ ismétlem magamat "  nincs semmi kézzelfogható viszonyítási alapunk, még gondolati szinten sem. Ha arra gondolok mennyi leírást és kísérletet meg élményeket olvashattunk már a témakörben, akkor ez számomra most egészen új." 
Tehát nem gondoltam eddig, hogy minden amit erről a témáról hallottam vagy olvastam volna, akár buddhizmus vagy más vallások vagy ezoterikus témakörökben, nem állják meg a helyüket, mert ha bár melyikből igazságot lehetne leszűrni, akkor már lenne viszonyítási alap gondolati szinten, de az álomban való elbeszélés szerint ilyen nincs, nem létezhet. Magyarán az emberi elme nem képes gondolati szinten odáig eljutni, hogy feltételezés szintjén is megközelíthetné az igazságot. 
2 / Az aktivitás fennmarad, ez oké, de milyen módon? Hiszen nem ismerjük az alapokat sem, akkor hogy alkothatnánk erről az aktivitásról fogalmat? 


Ezek mind olyan dolgok amiket eddig nem gondoltam volna. Az olvasottak és egyéb forrásokból úgy hittem, lehetnek némi elképzeléseim, de ezek szerint ezek mind hamisnak bizonyulnak. Ezt nem gondoltam volna. 

Hmm... Értem. A kérdésem azért született, mert ritkán fogadok tanításokat, dogmákat. Számomra tök egyértelmű  hogy  nem tud senki semmit, mert akkor már nem itt lenne. 

Veszna írta:Hmm... Értem. A kérdésem azért született, mert ritkán fogadok tanításokat, dogmákat. Számomra tök egyértelmű  hogy  nem tud senki semmit, mert akkor már nem itt lenne. 

Nagyon sokan nem így vannak ezzel.  Én magam is mertem reménykedni valamiféle halál utáni létezésben. Most úgy érzem jöhetnek még meglepetések.

Nos mindegy, elkönyvelem magamban számomra ez egy fontos tapasztalat volt, és valószínűleg sokan lehetnek és lehetnének, akiknek pedig az ég világon nem jelent semmit.  Hmm többnyire így szokott lenni. 

Időutazás
Helyszín a gyermekkori otthonom. Ott találtam magamat a szobánkban, (a tesómmal egy szobánk volt, ) és a berendezéseket néztem. Azonnal felismertem, hogy álmodok, de ez nem tartott sokáig, mert rájöttem ez mégis valami egészen más, de minek nevezhetném ha nem álomnak, mint időutazás. 
A szoba ugyan úgy nézett ki, mint 15 éves koromban, felismertem a régi kihúzhatós rekamiét ami alatt oly sokszor elbújtam, és a másik rekamiét is, ami az ajtóval szemben volt, előtte pedig a nagy asztal.  Anyám az ablak előtt beszélgetett a szomszéd lánnyal, aki a bátyám osztálytársa volt, és aki sokszor átjárt hozzánk beszélgetni, így semmi különös nem volt abban, hogy megint csak ott volt.  Átsétáltunk a másik szobába, és a beszélgetést hallván tettem egy megjegyzést, hogy a csaj hamarosan egyetemre fog járni, mire ő vissza kérdezett, hogy " valóban? és hogy ezt honnan tudom? " Gondoltam jobb ha hallgatok, és inkább tovább tanulmányozom a környezetet, kinéztem az ablakon, és a kornak megfelelő utcát és környéket láthattam odakint, olyannak, amilyen ezekben időkben volt. 
Teljesen ledöbbentett az ittlétem, és anyuék szobájában a régi fekete fehér Orion tévénk és az annak tetején lévő fikusz ami még fiatal volt, de a későbbiekben elég magasra nőtt.  
Aztán eszembe jutott, hogy milyen kár, hogy nem emlékszem a lottó számokra, ha tudnék róla megjátszhatnám, és akkor valamelyest  remélhetően pozitív irányba fordítaná a sorsunkat, majd eszembe jutott, hogy mennyi mindent mesélhetnék  pl a Berlini fal leomlásáról, az oroszok kivonulásáról, vagy hogy figyelmeztethetném a politikai köröket, hogy az Orbán Viktor  nevezetű személyt aki ez időtájt mehetett talán Amerikába tanulni a Soros alapítvány jóvoltából, hogy ezt az embert soha semmilyen körülmények között ne engedjék a politika közelébe, mert csak ártani fog. Aztán mesélhetnék a Mars kutatásról, és hogy hamarosan embereket küldenek  oda felfedezőútra, meg rengeteg minden más is megfordult még a fejemben. Eszembe jutott az is, hogy pár év múlva Áprilia is erre fog járni,  az ablakunkból jól belátható egyik szomszédos utcába, ahol egy ukrán pasit fog felkeresni a barátnőjével és misztikus tanokat tanul majd annál az embernél. Megfordult a fejemben, ha itt maradnék hogyan hívhatnám fel önmagamra a figyelmét, hiszen nem tudná ki vagyok, nem ismerne fel, és milyen furcsán adná ki magát, ha egy táblával a kezemben a nevét a táblára írva mászkálnék abban az utcában, hogy hátha észre veszi.                         
Aztán észrevettem, hogy anyám immár az egyik barátnőjével beszélgetve úgy tekintenek le rám mint egy kisgyerekre, és bár mit mondanék fantáziálásnak tűnne. 
Aztán megint csak a lakás tartozékait és a szobanövényeket néztem, és elkapott egy olyan rettenetes érzés az eddigi csodálatos mellett, hogy  a bennem felgyülemlő feszültséget átélve inkább kiléptem az álomból.  Ez a feszültség még ébren is egy ideig bennem maradt, oly erős volt ez a nyom, ez az érzés a két világ léte miatt, a múlt és a jelen, és a hovatartozás, a mi van ha ottmaradtam volna, de a jelen emléke , ami a jövő emléke felemésztett volna, így pedig átélni a múltat iszonyúan csodálatos és megterhelő volt.   Felvetődött bennem még egy gondolat, amikor az ember hall bizonyos hangokat, akár álmában akár ébren, mi van akkor, ha ezek a hangok önmagunk hangjai, csak az idő lineáris síkjáról a pillanat jelenlétébe hatolva?
Fura egy utazás volt, de elmondva meg sem közelítheti azt, ami a valóság érzete volt.

Ez nagyon érdekes volt, köszi

Veszna írta:Ez nagyon érdekes volt, köszi

Olvasd el még egyszer szerintem , mert kipótoltam még valamivel, ami az eszembe jutott Ápriliával kapcsolatosan.

Jók nagyon az álmaid, mindig is mondtam.

Áprilia írta:Jók nagyon az álmaid, mindig is mondtam.

Köszönöm Áprilia, bár nem is annyira az számít mennyire jók vagy sem .mint inkább az, hogy vezessenek valahova.

Hát, inkább csak arra jók, hogy átélje őket az ember. Ahhoz, hogy vezessenek is valahova, szisztematikusan kellene felépíteni az álmodást, mint ahogy Castaneda és a boszijai tették, beleértve a belső munkát is. Szerintem. Ahogy én látom.

Ébredj ! 
Egy ismeretlen kevésbé bútorozott szobában találtam magamat, mondjuk a bútorzatból leginkább csak a heverő az amire visszaemlékszem, és az az ajtó, aminek az álomban számomra fontos szerepe volt.  Nem, nem azért, mert annyira különleges lett volna, hanem azért, mert azon az ajtón távoztam én magam, miközben a szobában voltam , és amíg ez a test kilépve az ajtón eltávozott, úgy éreztem a tudatom a szobában, testetlenül maradt.  Furcsa ez a helyzet, talán nem is a saját testem volt, de mégis önmagam, vagy netán valami hasonmásom, ami belőlem fakadt.  
Nem történt semmi amíg ez az önmagam azon az ajtón  vissza nem tért, és én beszédbe nem elegyedtem vele. 
Azt mondtam neki, hogy tudatossá szeretnék válni, mire ő azt felelte, hogy nosza, csak rajta! 
Ekkor kiemelkedtem az ágyból , és kis körívben a szobában keringeni kezdtem, majd a keringési pályám egyre kiszélesedett, így keresztül repültem a falakon látva a szomszéd helységek bútorzatát, majd a ház körül keringve egyszer csak a pályám kiegyenesedett, és immár mint a nyíl repültem egy adott irányba. Amikor kiemelkedtem az ágyból akkor már tudtam, hogy álmodok, de azzal nem voltam tisztában, hogy testestül, vagy testetlenül történnek e ezek a dolgok meg velem.
Miközben repültem abba az ismeretlen irányba, rendkívül érdekes és szépnek mondható látvány tárult a szemem elé, ugyanis a levegő telis-tele volt lebegő ide oda repkedő fénylő valamikkel, mintha ezer és ezer Szentjánosbogár között repülnék tova.  A kíváncsiságom azért nem hagyott nyugodni, ezért elkaptam egy pillanatot ezeknek a világító valamiknek  a látványából, és arra gondoltam talán a szemük világíthat, de e helyett csak kis szürke gömböket találtam amiknek egy pontján fény áradt ki.  
Gyorsabbra vettem a sebességet, a repülő micsodák szinte összeolvadtak egy fénycsík látványává, és azzal a gondolattal repültem tovább, hogy miért is ne kereshetném meg Ápriliát? 
Aztán  minden megszűnt, egy sekély tengerben vagy legalábbis nagy vízfelület partján találtam magamat, térdig a vízben gázolva. Volt ott egy épület aminek a fala mentén  kicsámpáztam a szárazra, és elindultam a sűrűbben lakott részek felé. A gondolat még mindig bennem volt, hogy megtaláljam Ápriliát, és immár egyszerűbbnek találtam ha ismét repülve közlekedek rábízva magamat arra az erőre, ami talán elvezet hozzá. Nagy meglepetésemre ez így is történt, nem igazán emlékszem hogy kerülhettem olyan hirtelen oda, de Áprilia egy heverőn feküdt, nyitott szemekkel. Odaléptem hozzá, és mivel tudtam ez egy álom, talán az ő álma, azt kezdtem el neki mondogatni, hogy ébredj, ébredj Áprilia! Áprilia eleinte megijedt, De aztán elmagyaráztam neki, hogy ez egy álom, és azért kell ébrednie, hogy tudatossá válhasson.  Meg is értette, és váltottunk néhány szót, de aztán Áprilia azt mondta, legjobb lesz ha kilépek az álomból és miután ő is felébredt, egy fél óra múlva felhív telefonon, így igazolva hogy valóban együtt álmodhattunk. 
Nos kiléptem az álomból, és akkor jöttem rá, hogy még sötét van és mindenki alszik, és ha Áprilia felhív telefonon, az elég hangos ébresztő volna mindenki másnak. 
Kicsit vegyes érzelmekkel fogadtam a tényt, de a helyzet miatt örültem is volna, meg nem is, ha valóban megcsörren az a telefon.

Ügyes. Én csak valami összevisszaságot álmodtam, valami szürreálisat.

Majd legközelebb talán

A mátrix
Álmomban körül néztem magam körül és rájöttem, hogy álmodok. Ekkor az a gondolatom támadt, hogy ez itt egy mátrix és az én mátrixom. Aztán arra gondoltam, hogy ha itt az álmom mátrixában látom érzékelem és tapasztalom a mátrixot, azaz felébredtem benne, vajon milyen lehet az, ha a valósnak vélt világunkban is felébrednék, akkor azt milyennek tapasztalhatnám meg?

Kitűnő gondolat!

Veszna írta:Kitűnő gondolat!

Bizony

Munkába menet.
Reggel felébredtem és elindultam dolgozni. Már lent sétáltam az utcán, amikor eszembe jutott, hogy miért megyek én gyalog ebben a vacak időben, amikor ott áll az autóm a parkolóban. Vissza fordultam és elindultam a parkolónk felé. Aztán rájöttem, hogy amiről azt hittem a mi parkolónk, az nem is a miénk, hanem a ház másik oldalán lévő az ahol parkolni szoktam. Oda sétáltam és már majdnem beszálltam az autóba, amikor eszembe jutott, hogy minek akarok én dolgozni menni, amikor még alszom, és még fel sem ébredtem . Ahogy ezen eltöprengtem  felébredtem, és csak csak  elindultam dolgozni a munkahelyemre.

Ez cuki volt, hogy te még álmodban is dolgozni jársz! 

Veszna írta:Ez cuki volt, hogy te még álmodban is dolgozni jársz! 

Uh nem is tudod mennyit szoktam álmomban dolgozni. Elég fárasztó tud lenni, pláne ha felébred az ember és kezdődhet minden elölről.