Az álom "elmélete(i)"

A csudába elszállt amit írtam  ! 
Nagyjából arról írtam , hogy amikor be volt dagadva a fél képem mert a fogdoki beletőrte a tűt , akkor állandóan a tükörben ellenőrizgettem , hogy hatott e már a gyógyszer és ez ment vagy 3 héten át . Naponta nem tudom hányszor ellenőriztem . És akkor itt jön szóba a szokás hatalma , mert elkezdtem ugyan ezt álmodni . Álmomban is állandóan azt néztem , de ez olyan volt , mint a valóságban . Néha rájöttem , hogy álmodok és ez poén volt . Sajnos a megdagadt pofám elvette az örömömet . 
De ilyen alapon lehet a valóság tesztelése is . Ha az ember elég elszántan vagy fanatikusan csinálja , szinte kötelező jellegűen elő fog jönni az álmokban is . És ehhez valóban elég 2-3 hét ha intenzíven foglalkozik vele az ember , akár a tükörbe bámulva .

Erről a témáról szó esett az érdekes álmaimnál , hogy kell e egy időben álmodni ahhoz , hogy az egyik ember elkaphassa a másikat ? 
Hoztam egy részletet " A sas ajándékából " ami talán segíthet kicsit jobban megérteni a folyamatot . 

fortis írta:Áthozat 2016 márc 
Azt álmodtam , hogy álmodok . Álmomban szerettem volna valamit áthozni ebbe a valóságba , ez egy medál , vagy gyűrű valami ilyesmi volt . Álmomban volt ott egy középkorú fiatal egészen világos  kleopátra frizurás nő is  , aki azt mondta , hogy majd ő segíteni fog nekem , és amikor átlépek a másik világba , kapjam el a kezét  .

"– Azt sem tudtuk, hogy kell együtt látni, és mégis láttunk -- mondta. – Biztosan tudom, ha megpróbáljuk,
sikerülni fog, mert bármit is csinál egy harcos, nincsenek lépések, melyeket követni kell. Csak a személyes erő
létezik. És most nekünk megvan hozzá az erőnk. Két külön helyen kell elkezdenünk az álmodást, amilyen
messze csak lehet egymástól. Aki először lép be az álmodásba, az megvárja a másikat. Ha megtaláltuk egymást,
összekulcsoljuk a karunkat, és együtt megyünk mélyebbre.
Mondtam neki, hogy fogalmam sincs, hogyan várjam meg őt, ha én előbb lepek az álmodásba. Ő maga nem
tudta elmagyarázni, hogyan kell végrehajtani, de elmondta, hogy a másik álmodó megvárását Josefina
„elkapásnak h hívta. La Gordát  Josefina kétszer is elkapta.
– Josefina azért hívta elkapásnak, mert egyikünknek meg kell ragadnia a másikat a karjánál fogva – magyarázta.
Aztán bemutatta, hogyan kulcsoljam össze a jobb alkaromat az ő bal alkarjával úgy, hogy közben megragadjuk
az egymás könyöke alatti területet.
– Hogyan tudjuk ezt álmodásban megtenni? – kérdeztem.
Én személy szerint úgy gondoltam, hogy az álmodás az egyik létező legszemélyesebb állapot.
– Nem tudom, hogyan, de el foglak kapni – mondta la Gorda. – Azt hiszem, a testem tudja, hogyan kell. Minél
többet beszelünk róla, annál bonyolultabbnak tűnik.
Két távoli helyen kezdtük el álmodásunkat. Csak abban tudtunk megegyezni, hogy mikor fekszünk le, mert azt
előre meghatározni, hogy az álmodásba mikor lépünk be, szinte lehetetlen. Annak a lehetősége, hogy talán
nekem kell majd la Gordára várnom, nagy aggodalommal töltött el, és ezért nem tudtam belépni az álmodásba a
szokásos könnyedséggel. Úgy tíz, vagy tizenöt perc álmatlanság után végre sikerült belépnem abba az állapotba,
melyet nyugodt virrasztásnak hívtam.

- Évekkel ezelőtt, amikor már bizonyos fokú tapasztalatot szereztem az álmodás terén, megkérdeztem don Juant,
hogy vannak-e olyan ismert lépések, melyek általánosan érvényesek mindannyiunkra. Azt mondta nekem, hogy
ha elemezzük, végül minden álmodó különböző. De ahogy la Gordával beszélgettem, olyan hasonlóságokat
fedeztem föl álmodási tapasztalatainkban, hogy megkockáztattam u különböző állapotok egy lehetséges osztályozását.
A nyugodt virrasztás egy bevezető állapot, egy állapot, melyben az érzékek elszunnyadnak, de az ember
tudatánál van. Az én esetemben mindig pirosas fényáradatot érzékeltem ebben az állapotban, fényt, ami pontosan
olyan, mint amikor valaki erősen összecsukott szemmel a napba néz.
Az álmodás második állapotát dinamikus virrasztásnak hívtam. Ebben az állapotban a pirosas fény eloszlik, mint
ahogy a köd oszlik el, és az ember elé egy látvány tárul, valamiféle élőkép, amely mozdulatlan. Az ember egy
háromdimenziós képet lát, valaminek a kimerevedett részét – egy tájat, egy utcát, egy házat, egy személyi, egy
arcot, bármit.
A harmadik állapotot passzív szemlélődésnek hívtam. Ebben az álmodó már nem egy merev darabját látja a
világnak, hanem vizsgálója, szemtanúja egy eseménynek, ahogy az történik. Ez olyan, mintha az audio-vizuális
érzékek elsőbbséget élveznének, ettől az álmodás e szakasza főként a szem és a fül érzékelése.
A negyedik állapot volt az az állapot, melyben cselekvésre voltam késztetve. Ebben az állapotban az ember rá
van kényszerítve, hogy vállalkozzon, lépéseket tegyen, hogy ideje nagy részét itt töltse. Ezt az állapotot
dinamikus kezdeményezésnek hívtam.
La Gorda javaslata, hogy megvár engem, az együtt álmodásunk második és harmadik szakaszának
megindításával volt kapcsolatos. Amikor a második szakaszba léptem, a dinamikus virrasztásba, egy álmodási
képet láttam don Juannal és más személyekkel, köztük a kövér Gordával. Mielőtt időm lett volna megszemlélni,
mit is látok, óriási húzóerőt éreztem a karomon, és realizáltam, hogy az „igazih Gorda van az oldalamon. A bal
oldalamon volt, és megragadta a jobb alkaromat a bal kezével. Tisztán ereztem, ahogy fölemeli a kezemet az
alkarjához, így megragadtuk egymás alkarját. Aztán az álmodás harmadik szakaszában találtam magam, a
passzív szemlélődésben. Don Juan azt mondta nekem, hogy vigyáznom kell la Gordára és a legönzőbb módon
kell törődnöm vele -- ami annyi, mintha saját magammal törődnék.
Ahogy játszott a szavakkal, fölvidított. Földöntúli boldogságot éreztem, hogy ott lehetek vele és a többiekkel.

Áprilia írta:Na ez az, gyakorlatilag 3D-s képeket, majd eseményeket kezd el látni, amikor becsukja a szemét és lenyugszik. Idáig én is eljutottam már. Aztán valahogyan ő belekerül magába a cselekvés sorba. Plusz La Gorda behúzta. Hát ez jó.
Akkor annyi lenne a feladat, hogy lefekszünk egy időben, lenyugszunk, majd ha mákunk van, 3D-ben látjuk a képeket, lehetőleg egymást (nekem legutóbb ez sikerült fortissal), és ekkor, bele kéne kerülni az álomba, illetve aki benne van, annak kéne a másikat behúzni.
Ez a 3D nekem néha bejön, na majd próbálkozom a továbbiakkal.

Igen valóban neked sűrűn vannak ilyen 3 D -s megjelenések , ez igen jó jel . 

Áprilia írta:

Ez itten a heves nyeles ? 
Megadom magamat .

Áthozat a játszótérről:

fortis írta:
Ezen felül az álmok rengeteg más lehetőségeket is rejtenek magukban , amiről úgy vélném volna rá esély kiaknáznunk azokat . Kár lenne elszalasztani azokat . 
Sajnos még nem igazán dicsekedhetnék eredményekkel , de azt esetleg elmondhatom , hogy az út feltérképezés alatt van és tulajdonképpen ez a munka is igen élvezetes . 
Kár , hogy nincs ilyen jellegű munkahelyi foglalkozás , szívesen foglalkoznék ilyesmivel hivatalosan .

Tessék, itt van:

"Parafelderítésnek nevezzük azokat a módszereket, melyek révén információkhoz lehet jutni a térben és idõben távoli eseményekről, a fizikai testünk érzékszerveinek használata nélkül.

Az emberi léleknek számos olyan rejtett, de felszabadítható és kifejleszthetõ képessége van, amelyeket eredményesen lehet alkalmazni a világ megismerése során.

A mai akadémikus tudomány által paranormálisnak tekintett tulajdonságok, misztikus képességek a gyakorlatban számos helyen és módon alkalmazhatók. Ilyen többek között a hírszerzés, felderítés, egy adott dolog megkeresése, a múltba és jövõbe látás, illetve a gondolatolvasás témaköre.

A parafelderítés, mint mágia technika alapvetõen háromféle módszerbõl áll:

Az elsõ a bilokáció vagy két helyen levés tudománya, amikor a mágus lelke tudatosan kilép a fizikai testébõl, és a gondolatnál is sebesebben elmegy egy adott helyre. Ott mindent lát és hall, a lelkével közvetlenül érzékelve, majd visszatérve a testébe elmondja az élményeit. A gyakorlottabb felderítõk arra is képesek, hogy élõben közvetítsenek a távolból, beszéltetve a hátrahagyott testüket, miközben a helyszínen nézelõdnek.

A második módszer a távolba látás gyakorlása, amikor a test elhagyása nélkül használja lelki érzékszerveit a mágus. Lényegében ekkor az idõhullámok komplex eseményterét, a világétert figyeli, mint információ közvetítõ és õrzõ közeget, próbálva kiszûrni belõle a számára lényeges dolgokat.

A harmadik módszer az Isteni Fenntartási Rendszer központi adatbázisában, az Univerzum Nagykönyvtárában (ez a Beszélõ Fény Krónikája), másnéven akashában történõ keresés, olvasás (lásd: A Mars parafelderítése-2.). Ezen emléktár gravitációs hullámképek, térhologramok formájában tárolja az univerzumban történt eseményeket, gondosan rendszerezve azokat hely, idõ és témakör szerint. A világéter lokálisan tárolt és védett változata ez, amely fizikálisan számos helyi könyvtárra tagolódik, melyek egy hálózatba vannak kapcsolva az univerzumban.

Ezek a mágia vagy sámán technikák a hatósugarukat illetõen, gyakorlatilag majdnem teljesen függetlenek az idõtõl és a távolságtól, és szorgalmas gyakorlással olyan szintre fejleszthetõk, hogy páratlanul értékes forrásai lehetnek a világot tanulmányozó elméknek. Az egyik ilyen terület az ûrkutatás, ahol már eddig is komoly eredményeket szült eme módszerek alkalmazása.

Végezetül néhány szó a parafelderítés gyakorlati nehézségeirõl.

1. Nem lehet bármekkora ideig a fizikai testen kívül tartózkodni. Amikor a lélek eltávozik, magával viszi az általa vetített holografikus kényszerteret is, az aurát, vagyis a test védtelenül marad ilyenkor. Az egy óránál hosszabb idejû kint tartózkodásnál már károsodások lépnek fel a sejtmûködésben. Elrákosodási folyamatok indulnak meg az egyes szervekben, köszönhetõen a külsõ környezet zavaró információs hatásainak és a szervezet nem megfelelõ energia ellátottságának. A bilokáció legyengíti a testet és sebezhetõvé teszi a betegségekkel, földsugárzással, egyéb hatásokkal szemben.

2. A lelki érzékelés nem egészen olyan, mint kinézni egy fizikai testbõl a fénykvantumokat észlelõ szemgolyók segítségével. A 4 dimenziós látás sajátossága, hogy a felderítõ nem 180 fokban látja maga körül a világot, ahogy a 3D-ben, hanem 240-250 fokban, de más fénytöréssel. A 4D-ben valamiért megváltozik a fénytörés (és nem 7 szín van, hanem 12!), ezért más a perspektíva, a távolságérzet és a képélesség. Minden közelebb látszik, mint ahogy van (mintha víz alatt néznénk). Az 5D-ben már 360 fokban (teljes körben) lát a felderítõ, itt még több szín van, viszont a perspektíva teljesen eltorzul. Olyan érzés ez, mintha az ember elõtt lenne úgy kartávolságban egy emberfejnyi átmérõjű lyuk, és abban látszódik az egész körpanoráma összezsugorítva. Körülötte totális sötétség (csõlátás), viszont a látásélesség hihetetlenül megnõ. Több ezer kilométerre is könnyedén el lehet az 5D-ben látni, minden akadályon keresztül, hibátlan élességgel és teljes részletességgel (újságot lehet olvasni 5000 kilométerrõl!), ami agyilag nem igazán "könnyű" élmény.

3. A Földet és a Naprendszert olyan lélekvisszatartó pajzsok övezik, melyeken csak a legnagyobb mesterek képesek kijutni, átugrani. Ez a "kerítés" akadályozza meg, hogy a nem kellõen képzett sámánok és egyéb lelkek elhagyhassák a biztonságos, védett övezetet, mert odakint számtalan veszély leselkedik a tapasztalatlan lélekre. A Solariát övezõ kerítés interaktív rendszerként működik, vagyis a szökni próbáló elé a lelkébõl kiolvasott, és számára maximálisan félelmetes "szörnyek"-et materializál kapuõrnek. Ha még ez sem elég, akkor a pajzson átfurakodó lelket a védõrendszer elkezdi "fázist tolni", azaz az önkeltési rendszerét visszább helyezgeti, torzítgatja, ami nagyon kellemetlen érzéssel jár. A Föld pajzsrendszere szelídebb kivitelű, csupán telepatikus üzenetet küld a kilépõnek, arról gyõzködve õt (szuggesztív sugallatokkal), hogy nem jó odakint lenni, nincs ott semmi érdekes és jó volna mielõbb visszamenni a bolygóra.

4. Minden fejlettebb idegen faj tisztában van a parafelderítés módszereivel és maga is használja õket. A többségük éppen ezért nem szondákkal vagy űrhajókkal végez űrkutatást, hanem bilokációval. A Földön is gyakran megfordulnak ilyen szellemek, bár mi általában nem észleljük a jelenlétüket. A bilokációs felderítõk elhárítására egyes fajok az ûrhajóikat, támaszpontjaikat és bolygóikat lélekelhárító pajzsokkal is fölszerelik, továbbá mentális pajzsokat, információs zárványokat telepítenek a távolbalátók ellen. Ilyen paravédelmi rendszerekkel már az amerikai hadsereg is rendelkezik egy ideje, amellyel a legfontosabb támaszpontjaikat védik a parakémektõl.

5. Elõfordul, hogy az idegenek lélekcsapdákat helyeznek el a számukra fontos, titkolni kívánt dolgok körül, amikbe ha betéved egy felderítõ, elveszíti a lelke mozgásképességét. Mintegy odaragad, s mivel külsõ segítség nélkül nem képes visszatérni, a hátrahagyott teste rövidesen kihûl és meghal, ekkor pedig megszakad vele a kapcsolatunk. Ezen veszélyek miatt célszerû a távolfelderítést több sámánnak együtt végeznie, mert a többiek a megfelelõ technikák ismeretében kiszabadíthatják a társukat.

Tekintettel arra, hogy a parafelderítés milyen veszélyes tevékenység, szeretnénk óvni mindenkit attól, hogy kellõ felkészültség és gyakorlat (meg vezetõ mester) nélkül próbálkozzon meg vele."

Forrás: http://fenyportal.hu/parafelderites/

Igen Áprilia  
  tudod , hogy ezt már olvastam , de azért jó volt újra . De szóval élvezni tudnám , ha egy olyan munkahelyem lenne , ahová aludni kellene bejárni ( álmodni ) Ilyen munkára viszont valószínűleg vagy kevés volnék , vagy hivatalból nincs is ilyen hely , legalábbis ebben az országban nincs .

Jja ja , profinak kell ehhez lenni .

Meglehet könyvek nélkül is úgy csináljuk néha , ahogyan azt kell . 
Te is Áprilia .  Lehet kimarad egy egy pont , de így , hogy ismered az elméletet , már nem a semmiből indulsz , hiszen eddig is így csináltad . 
Szóval menni fog az . 
Amúgy lehet néha saját módszer is kialakulhat és talán jobb mint a leírtak .

Igen , ebben lehet valami , hiszen ha olvasom a könyveit , bennem is egy egyedi hangulat lesz urrá , és ez hatással van az álmodásra is . Pontosabban maga az az egyedi hangulat válik ösztönző erővé .

Viszont ha humbug az egész, akkor pont ettől csapdává válik.

efi írta:Viszont ha humbug az egész, akkor pont ettől csapdává válik.

Szerintem a hangulat szempontjából ez mindegy Efi , mert minden tapasztalat egyedi , és ha nem is lennének igazak a Castanedai fogalmak , attól még ösztönzést adhat a számunkra . Legfeljebb rájövünk , hogy nálunk bizonyos dolgok nem így , hanem amúgy működnek .

És legfőképpen kiaknázni . Ugye tudjuk , hogy az ember agyi kapacitásának csak kis hányada van kiaknázva használatba véve . Úgy vélném ezt az arányt bővíteni kellene és ehhez tán a tudatos álmok is hozzájárulhatnak .

Nem a tudatos álmodásról gondolom, hogy humbug. Hanem a gyűjtőpontról, álmodási megbízottakról, felderítőkről (vagy kikről), stb. Az egész köré szőtt dolog nekem rizsának tűnik.

efi írta:Nem a tudatos álmodásról gondolom, hogy humbug. Hanem a gyűjtőpontról, álmodási megbízottakról, felderítőkről (vagy kikről), stb. Az egész köré szőtt dolog nekem rizsának tűnik.

De hát felderítőkről is tudomásod van Efi . A földi felderítőkel kollektoroknak hívják vagy minek . Ilyenek meg nem csak az emberek között vannak . A hely meg nem csak egy titkos bázis lehet ahol felderítők dolgozhatnak , hanem akár az emberi tudatban is .  Ha pedig ezt elismered , akkor az álmodási megbízottat is elismerheted nyugodtan , mert az ugyan az mint a felderítő , csak személyesebb kontaktust alakít ki az emberrel .
Ki tudja  hányféle  értelmes létforma létezhet még rajtunk kívül az univerzumban .

Sose hallottam még kollektorokról.
Ha meg a gyűjtőpont a lélek, mért nem nevezik léleknek? És a lélek elmozdítását sem tudom értelmezni.

Áprilia írta:

efi írta:Nem a tudatos álmodásról gondolom, hogy humbug. Hanem a gyűjtőpontról, álmodási megbízottakról, felderítőkről (vagy kikről), stb. Az egész köré szőtt dolog nekem rizsának tűnik.

A gyűjtőpont alatt Castaneda a lelket érti. Csak ő nem léleknek hívja.

Erről szó sincs, a gyűjtőpont nem a lélek. Hadd hozzak egy hosszabb idézetet, többek között a lélekről is szó esik:


-A tonál egy sziget - magyarázta. - Így lehet a legjobban leírni. 

Végighúzta a kezét az asztallapon. 

-Mondjuk, hogy a tonál olyan, mint ennek az asztalnak a lapja. Sziget. És ezen a szigeten mindenünk megvan. Voltaképpen maga a világ. 
-Mindannyiunknak van egy személyes tonálja, és egy közös valamennyiünk számára bármely adott korban és időben, amit az idők tonáljának hívunk. 

Az asztalok sorára mutatott az étteremben. 

-Nézd! Minden asztalnak ugyanolyan az alakja. Azonosak bizonyos sajátosságok is. Egyedileg azonban mégis különböznek egymástól; egyes asztalok zsúfoltabbak a többinél; különböző ételek vannak rajtuk, különböző tányérok, különböző a hangulatuk, ám el kell ismernünk, ebben az étteremben valamennyi asztal nagyon hasonlít. Ugyanez a helyzet a tonállal is. Mondhatjuk, hogy az idők tonálja okozza a hasonlóságot, ugyanúgy, ahogy az étterem asztalait is az teszi hasonlóvá. Egy egy különálló asztal azonban megannyi egyedi eset, ahogy a személyes tonálunk is. De igazából azt a legfontosabb megjegyezni, hogy minden, amit magunkról és a világról tudunk, a tonál szigetén található. Érted, mire gondolok? 

-Ha minden a tonál, amit magunkról és a világunkról tudunk, akkor mi a naguál? 

-A naguál az a részünk, amelyikkel egyáltalán nem foglalkozunk. 

- Hogy mondod'? 
-A naguál az a részünk, amelyikre nincs leírás; nincsenek rá szavak, elnevezések, érzések. 

-Ez ellentmondás, don Juan. Véleményem szerint, ha valami nem érezhető, nem írható le és nem nevezhető meg, akkor az nem létezik. 

-Ez csak a te véleményed szerint ellentmondás. Az imént figyelmeztettelek, ne akard mindenáron megérteni. 

- Mondhatnánk esetleg, hogy a naguál az értelem? 
- Nem. Az értelem is az asztalon található. Az értelem a tonál része. Az értelem, mondjuk, a chiliszósz. 
Felemelt egy chilis üveget, és elém állította. 
-A naguál a lélek? 

-Nem. A lélek is itt van az asztalon. A lélek, mondjuk, a hamutartó. - Azzal elém tolta a hamutartót. 
-Akkor az emberek gondolatai? 

- Nem. A gondolatok is az asztalon vannak. A gondolatok az evőeszközök. 
Felkapta a villát, és letette a chili és a hamutartó mellé. 

-Talán a kegyelem állapota? A mennyország? 

-Egyik sem. Bármi legyen is a mennyország, az ugyancsak a tonál része. 
Például a szalvéta. 

Tovább soroltam a legkülönfélébb fogalmakat, melyekkel meg lehetne közelíteni: tiszta intellektus, psziché, energia, életerő, halhatatlanság, életelv. Mindegyikre talált egy megfelelőt az asztalon, és elém rakta, végül valamennyi tárgy halomban tornyosult előttem. 

Don Juan láthatóan mérhetetlenül elégedett volt magával. Kuncogott, és kezét dörzsölgette, valahányszor újabb lehetőséget vetettem fel. 

-A naguál a legfőbb lény, a Mindenható, Isten? - kérdeztem. 

- Nem. Isten is az asztalon van. Mondjuk, az abrosz. 
Megrántotta az abroszt, és az egyik végét ráborította az elém halmozott kupacra. 

- Ezzel azt állítod, nincs Isten? 
-Nem. Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy a naguál nem Isten, mert Isten a személyes tonálunkhoz és az idők tonáljához tartozik. A tonál, ahogy megfogalmaztam, minden, amiből szerintünk a világ áll, beleértve persze Istent is. Isten sem jelentékenyebb másnál, lévén a mi időnk tonáljának a része. 

-Az én felfogásom szerint, don Juan, Isten maga a minden. Nem ugyanarról beszélünk? 

-Nem. Isten minden; de csak az a minden, amit el tudsz gondolni, tehát csak egy tétel a szigeten. Istenről nem bizonyosodhatunk meg tetszés szerint, csak beszélhetünk róla. Másfelől viszont a naguál a harcos szolgálatára áll; meg lehet bizonyosodni felőle, de nem lehet beszélni róla. 
-Ha a naguál egyike sem az említett dolgoknak -mondtam -, azt talán elmondhatod, hogy hol van. 

Don Juan széles mozdulattal felölelte az asztallapon túli területet. Úgy mozgatta a kezét, mintha az asztal szélén túlnyúló képzeletbeli felületet tisztítaná. 

-Ott a naguál -mondta. -Körülveszi a szigetet. A naguál ott van, ahol az erő lebeg. Születésünk pillanatától érzékeljük, hogy két részből állunk. A születés időpontjában, és egy ideig utána is, a naguál tölt el. Aztán rádöbbenünk, hogy szükségünk van egy párra is, ha működni akarunk a világban. A kezdet kezdetétől a hiányzó tonálból fakad a tökéletlenség érzése. 

Azután kifejlődik a tonál, és annyira nélkülözhetetlenné válik a működésünkhöz, hogy elhomályosítja a naguál ragyogását, felülkerekedik rajta. És miután teljesen tonállá válunk, semmi mást nem teszünk, csak a tökéletlenség régi érzését gyarapítjuk; ez az érzés tehát elkísér a születésünk pillanatától, és örökösen azt bizonygatja, hogy nincs semmiféle másik rész, ami kiteljesíthetne minket. 

-Miután teljesen tonállá válunk, elkezdünk párokat alkotni. Érzékeljük a két oldalunkat, de csak a tonál észjárása szerint. Azt mondjuk, a két részünk a test és a lélek. Vagy a szellem és az anyag. A jó és a gonosz. Isten és Sátán. De soha nem jövünk rá, hogy egyszerűen csak párba állítunk a szigeten található holmikat, ahogy párba állítható a kávé és a tea, a kenyér és a tortilla, a chili és a mustár. Bizony mondom, fura állatok vagyunk. Készséggel elámítjuk magunkat, és őrültségünkben azt hisszük, hogy mindent tökéletesen értünk. 

Don Juan felállt, és beszédet intézett hozzám, miközben rám szegezte a mutatóujját. 

-Az ember nem jó és rossz között ingadozik – mondta szónoki hangon, és az egyik kezével megragadta a sótartót, a másikkal a borsszórót. - Az igazi mozgásod a nemlét és a valóság között történik! 

Azután a sótartót és a borsszórót kicserélte egy késre és egy villára. 

-Tévedés! Nincs mozgás -folytatta, mintha önmagával vitatkozna. - Az ember kizárólag lélek! 

Felkapta és magasra tartotta a chilis üveget. Aztán letette. 

-Mint láthatod -mondta halkan -, könnyen helyettesíthetjük a chilivel a lelket, és ugyanúgy kijelenthetjük, hogy az ember kizárólag chiliszósz! És attól semmivel sem leszünk bolondabbak, mint amilyenek vagyunk. 

-Attól tartok, nem a megfelelő kérdést tettem fel -jegyeztem meg. -Talán jobban egyezségre jutunk, ha azt kérdezem, mi az, amit az ember azon a szigeten túli területen találhat? 

-Lehetetlen válaszolni rá. Ha azt mondanám, semmit, azzal csak a tonál részévé tenném a naguált. Maradjunk annyiban, hogy a szigeten túl a naguál található. 

- De azzal, hogy naguálnak nevezed, nem helyezed azt is a szigetre? 
- Nem. Ez a megnevezés csak arra szolgál, hogy tudatosítsam benned. 

-Rendben van! De a tudatosulása mégiscsak egy lépés abba az irányba, hogy a naguál a tonál újabb darabjává váljon. 

-Attól tartok, nem érted. A tonált és a naguált az egyetlen valódi párnak neveztem. Semmi mást nem tettem. 

Emlékeztetett, hogy egyszer igyekeztem megindokolni a ragaszkodásomat az értelmezéshez, és kifejtettem, hogy a gyerek sem foghatja fel a különbséget az apa és az anya között, amíg nem elég fejlett a helyes értelmezéshez, és mindaddig legfeljebb azt hinnék, hogy az apa nadrágot visel, az anya szoknyát, vagy más nem lényegbevágó eltéréseket tekintenének fontosnak: a hajviseletet, a testméretet, vagy egyéb ruhadarabokat. 

-Nos, mi ugyanezt tesszük ezzel a két részünkkel -mondta don Juan. Érzékeljük, hogy van másik oldalunk is. De amikor megpróbáljuk megragadni azt a másik oldalt, a tonál tartja a pálcát, és bizony igencsak kicsinyes és irigy. Elkápráztat minket a furfangjaival, és arra kényszerít, hogy a leghalványabb gyanút elfojtsuk magunkban az igazi pár másik feléről, a naguálról.

(Mesék az erőről)


Részletesebben lásd a könyvet.

A halál pillanatában a tudatosság fénye kihuny és akkor mi marad utána? A puszta gyűjtőpont? Ha így van akkor a nagyra becsült lélek nem rendelkezik tudattal és úgy száll majd a Mennyországba.

efi írta:Sose hallottam még kollektorokról.

Mindegy hogy  hívják őket . Felderítők ez a legjobb kifejezés . Nem kell a testnek ott lennie a felderítendő területen , elég ha a szellemük vagy a tudatuk ott van . A felderítők akik az álmokban előfordulhatnak szintén csak tudatosságok semmi más . 
A hidegháború idején az amcsik meg a ruszkik fej vesztve próbálták egymást felül múlni a pszichofelderítések során .  nem kitalált dologról volna szó .

- Képzeld részemről is volt már olyan , hogy láttam dolgokat amiket elvileg nem kellett volna . Amikről csak később derült ki , hogy valóban létező dolgot láthattam .

Médea írta:A halál pillanatában a tudatosság fénye kihuny és akkor mi marad utána? A puszta gyűjtőpont? Ha így van akkor a nagyra becsült lélek nem rendelkezik tudattal és úgy száll majd a Mennyországba.

Pont a fekete betűsről szól szól az összes tanítás: a léleknek az önmagáról valo tudata a halál után elenyészik. A castanedai tanok lényege az, hogy ez a tudatosság a halállal ne enyésszen el ( ne egye meg a sas), hanem még sokáig megmaradjon ( a sasnak csak az információ kell, ezért elégszik meg az összegzés által felajánlott tudással, azaz egy másolattal.) Én így értelmeztem. (Azt nem tudom, hogy a castanedai tanokban a mennyország minek a megfelelője. Mert ha pl. a "szabadságnak", akkor nem szűnik meg a lélek tudatossága a mennyországban.)

Én csak azzal nem értek egyet hogy a gyűjtőpont maga lenne a lélek, ugyanis a lélek pontos meghatározása is kérdéses. Mi a lélek? A fenti idézet alapján csupán a test ellentétpárja, egy szó amit az emberek azért alkottak hogy megnevezzék mindazt ami nem anyagi bennük. Ez az én értelmezésemben magában foglalja a gondolatokat, érzelmeket, emlékeket, öntudatunkat, mindazt ami emberré tesz minket. Ez a minden megsemmisül a halálban és a donjuani tanok értelmében csak a varázslók képesek újrarendezni magukat és egyfajta szervetlen lénnyé válni. Az átlagember halála végleges és úgy vettem ki hogy a szabadság keresése valamilyen módon a halhatatlanság keresése, de legalábbis a halál elodázása. De azt is tudjuk hogy minden élőlény még a szervetlen entitások is meghalnak egyszer, akkor mi értelme a halogatásnak ha végül úgyis a sas eledele leszünk?