Asztrális tapasztalatok

Egy módosítást fontosnak tartok, úgyhogy ide írom.

Ezt írtam az előző oldalon:

"Kicsit most hibbantnak érzem, mert az ilyen tapasztalásokat hiszem is meg nem is.
Ugyanakkor nagyon ijesztő volt a tudat nekem!"

Természetesen MAGAMRA!! gondoltam és írtam, hogy hibbant és NEM másra, másokra!!

... nem tudom miért nem került be az eredeti hozzászólásba a magam szó... :-o

Szerintem anélkül is érthető volt, én legalábbis nem vettem magamra.

Nem azt mondom, hogy ne legyen valaki kapcsolatban asztrállényekkel (ha ez a vágya), de csak, ha van valóban védelme (aminek a szükségességét nem én találtam ki).

Efi írta:Szerintem anélkül is érthető volt, én legalábbis nem vettem magamra.

Nem is gondoltam, hogy te magadra vehetnéd..  
csak esetleg Fortis vagy más aki ilyesmivel foglalkozik.

Én meg tényleg csak magamra gondoltam, hogy ilyen témába belemegyek és kicsit is komolyan veszem az ennyire homályos dolgokat!

Médea írta:

fortis írta:Nagyon érdekes tapasztalat lehetett ez a fakíros.  De a fájdalmat nem értem. Egyáltalán ennek a fakír  gyakorlatnak az egészét nem értem, milyen kapcsolatban lehet a kilépéssel.  Persze vannak gondolataim, csak a szükségszerűsége az ami érthetetlen.

Szerintem az egész arról szól, hogy a kilépéshez el kell különülnöd a fájdalomtól, más szóval a testtől. A fájdalom a test állapota, nem te magad vagy, az én nem tartozik a testhez, mint ahogy a ruhánkat sem azonosítjuk önmagunkkal. Lényegében fel kell adni a materialista elképzelést és elfogadni hogy amit énnek nevezünk az független az anyagtól.

Hmm igen ez így elfogadható magyarázat.   A testet tulajdonképpen fájdalom testnek is szokták nevezni.  Egy álmomban nekem meg azt mondták , hogy nem kell aggódnom, mert az a testem amiben jelen voltam, sosem kopik el.  Akkor azt álmodtam ugyanis, hogy asztrális testben rohangáltam és tapasztaltam meg dolgokat. 
Tehát az álmod szempontjából oké, de ha a fizikai valóságunk fakírjairól beszélnék, akkor  kicsit furának vélem az egészet, mert az oké, hogy az ember a szellemével képes uralkodni a teste felett, de ezt demonstrálni nem igazán látom értelmét.

Lea. írta:
Az ilyen testközelben megjelenő sötét árnnyal kapcsolatban eszembe jutott, hogy S. is mesélt nekem hasonlókat, elvileg álomban is meg ébrenlétben is tapasztalt hasonlót. Rám a frászt hozta, amikor ezekről beszélt. Bár néha azt gondoltam csak álom volt vagy képzelődött, de ezzel nyugtatni is próbáltam magam.
Nem tudom, hogy védelmetek van e az ilyen alakokhoz? Ha van védelmetek, az hatékony-e?
Az is érdekelne - mivel azt mondják mindenki elhagyja éjjel a testét - hogy a (mellettetek fekvő) családtagjaitok, akik semmiféle védelemmel nem rendelkeznek, biztonságban vannak-e?

Elég sokat írtatok, ezért csak sorban járulnék én is hozzá. 
Szóval  vélhetően valahogy úgy kellene elgondolni, hogy minden álom testen kívüli élmény, mert nem a fizikai testeddel tapasztalsz, hanem egy másik fajtával. Még ha az képzelt is volna.  
Aztán jönnek tudományos magyarázatok, vagy legalábbis kutatók elképzelései, akik azt mondják olyankor valóban elválunk a testtől, és talán egy másik közegben cselekszünk tovább. 
Castanedai tanokban is van erre külön magyarázat, a gyűjtőpont azaz az érzékelésünk helyzetével kapcsolatosan,de elvileg most nem is ezek lennének a fő kérdések, ezért a következőket mondanám el a témához. 
- Az ember ha alszik, akár mélyen, akár felszínesen, vagy ha valóban elhagyja a testét, akár asztrálisan, a test védelme sohasem szűnik meg létezni, mert egy részről magának a testnek is van bizonyos tudatossága, más részről nem visszük át a teljes tudatunkat az asztrális térbe, mert ha úgy történne, akkor már nem élők, hanem halottak volnánk, tehát mindenképpen van aktív védelem, ami a legkisebb behatásra is visszarántja a kalandozó tudatosságunkat. 
Gondolj bele, hirtelen támadó zaj, felébredsz, pisilési inger,  felébredsz, negatív gondolatok, felébredsz. Marha sok minden van, amitől felébredhetsz, tehát a védelmi háló elég erős, és keményen véd.  Ez minden egyes emberre igaz, még a kómásokra is, mert ha nem így volna, akkor rendszerint más lelkek foglalnák el a porhüvelyüket. Ők mondjuk nem ébrednek fel, de valami velük is biztosan történik.
Amúgy néhány álmomban beléptem magam is már mások testébe, de sok mindenen ez nem változtatott.  
Olyat inkább el tudnék képzelni, hogy társul egy lélek egy hús vér  emberhez, de ez már megint egy egészen külön téma. 
Szóval szerintem ez a megszállottság, mint az ördögűzéses eseteknél nem igazán racionális dolog.  Ellenben lehetnek médiumok, akik esetleg önként helyet adnak, mint pl  a Seth könyvek esetében, ahol egy idegen szellemiség egész könyvet diktált le a médiumon keresztül.  Tehát mindenképpen hozzájárulás kell, mint pl a szellemidézőknél és hasonlóknál is, mivel maga a próbálkozás, az már magában a hozzájárulás is volna, mert különben akkor bele sem kezdenének szerintem. 
Szóval vannak azért fura dolgok.

Efi írta:Az a lány nem egyszerűen beteg volt, hanem meghalt. Ezután került a testébe a másik lélek, szerintem. Már ha igaz a történet, de tegyük fel, hogy igaz.
(Olvastam én is.)

Erről az esetről nem tudok, viszont láttam már egy olyan riportot, ahol egy román kisfiú állította magáról azt, hogy ő nem az akinek hiszik.  Elmondta, hogy az aki a kisfiú testében lakott, az eltávozott a kórházban , mert súlyos betegsége volt, és a felépülését, a test megmentését annak köszönhetik, hogy ő, azaz a jelen lévő vette át a kisfiú lelkének a helyét. 
Ez a döntés viszont nem itt a fizikai valóságban született, hanem valahol egészen máshol. Talán eszembe jut még a történet, és akkor ha megtalálom ide hozom.

Lea. írta:
Én nem folytatnám a témát, de részemről én inkább óvatos vagyok és mást is arra intenék, ha nincs megfelelő védelme (talán egyszer valaki elárulja, hogy mi megfelelő).
De ha ezzel a lánnyal és nővel megtörtént, akkor pláne megtörténhet szerintem olyannal, aki hasonlóval "hókuszpókuszol".

Esetleg a védelemről mint egyéb megközelítésről ha a mágiát vesszük alapul, lehet védőkört létre hozni, és ilyen védőkört akár tehetsz az ágyad alá is ha úgy akarod,  elhelyezve a körön olyan ábrákat amiket gondolatokkal ruházol fel, mint pl a négy arkangyal vigyázó erejével kapcsolatosat, vagy ott vannak az indián álomfogók, amik a rossz szellemeket távol tartják, vagy éppenséggel csapdába ejtik nem tudom.  Én ezekről úgy vélném, hogy elvileg ezek gondolati formák lennének, és minél jobban hiszel benne, hogy hat, a védelem annál erősebb.  És ez valóban működhet, mert ha jól emlékszem olvastam valahol egy könyvben, hogy az anya szeretete és védelme is tulajdonképpen hasonló, amikor aggódik a  gyermek iránt, a gondolati forma az anyától szinte védelmező erővé válik a gyermek körül. Szóval vannak érdekes dolgok azért.

Na, ezek közül az anyai szeretetben
(vagy a párkapcsolati szerelemben, ami talán nálam is működött akkor régen annál a tapasztalatnál)
hiszek a legjobban!

Nem az angyalokban nem hiszek, hanem abban, hogy ők ilyenhez asszisztálnának..

fortis írta:

Efi írta:Az a lány nem egyszerűen beteg volt, hanem meghalt. Ezután került a testébe a másik lélek, szerintem. Már ha igaz a történet, de tegyük fel, hogy igaz.
(Olvastam én is.)

Erről az esetről nem tudok, viszont láttam már egy olyan riportot, ahol egy román kisfiú állította magáról azt, hogy ő nem az akinek hiszik.  Elmondta, hogy az aki a kisfiú testében lakott, az eltávozott a kórházban , mert súlyos betegsége volt, és a felépülését, a test megmentését annak köszönhetik, hogy ő, azaz a jelen lévő vette át a kisfiú lelkének a helyét. 
Ez a döntés viszont nem itt a fizikai valóságban született, hanem valahol egészen máshol. Talán eszembe jut még a történet, és akkor ha megtalálom ide hozom.

Ezt a történetet, ha megtalálod engem is nagyon érdekelne, hogy ez egy elhunyt kisfiú volt-e vagy csak betegségben testileg legyengült.
Meg a lélekvándorlásos történetek mindig is érdekeltek, egyébként is.

A kisfiúnak akiről beszélek, én úgy emlékszem, hogy meg kellett halnia.  A halál pillanatában amikor elhagyta a testet visszafordíthatatlanul, akkor szállt bele az új lakója. A történetben amúgy pontosan elmondják ennek a folyamatnak a lezajlását is.

fortis írta:A kisfiúnak akiről beszélek, én úgy emlékszem, hogy meg kellett halnia.  A halál pillanatában amikor elhagyta a testet visszafordíthatatlanul, akkor szállt bele az új lakója. A történetben amúgy pontosan elmondják ennek a folyamatnak a lezajlását is.

Majd egyszer lehet utánanézek ennek.

A tapasztalataim sokszor vegyesek, nem lehet mindig élesen elválasztani az asztrális élményeket a tudatos álmodástól.

Világok között suhanva (2017.09.05)

Az ágyban feküdtem, mikor hirtelen arra eszméltem hogy repülök, pontosabban hátrafelé suhanok. Úgy kell elképzelni mintha hátrafelé ülnél egy sebesen mozgó vonaton, azzal a fontos különbséggel, hogy itt te vagy egyben a vonat is. Láttam magamat amint fekszem, végignézhettem a testemen, de közben éreztem hogy valami elválik a fizikai testemtől. Ez a valami vitte magával a tudatomat is, mert hátrébb és magasabban érzékeltem magamat. Rájöttem hogy azt a pillanatot élem meg, mikor az asztráltestem elválik a fizikaitól. Próbáltam minél jobban megélni és megfigyelni a szétválást. Zuhanásszerű érzés volt, a sebességem egyre nőtt, minden rugalmassá vált körülöttem, én is lazábbá váltam. Láttam valamennyit az asztráltestből is vagy abból a valamiből amit annak véltem, piros és fehér színek keveredtek benne, kicsit éterikus volt és gumiszerűen megnyúlt. De lehet csak az érzékelésem csapott be, mert a szobámon végigtekintve is láttam hogy hosszabbá vált, minden valahogy megnyúlt.

Tudtam hogy valamit tennem kell, mert ez a hátrafelé zuhanás nem tarthat örökké. Arra koncentráltam hogy 180 fokban elforduljak. A vízszintes zuhanás fokozatosan csillapodott, majd megállt és a fizikai testemmel a középpontban, de attól magasabban és tudati szinten különválva, lassan elforogtam balfelé. Megtörtént a szétválás, immár semmi sem kötött többé, szabad voltam. Az első gondolatom volt hogy el kellene utaznom a tengerpartra, ez a vágy nagyon erős bennem. Viszont azt nem tudtam hogyan is kéne csinálnom, mert az asztrális világ szilárdabb az álmoknál. Legalábbis ez jutott eszembe arról, hogy a környezetem a valódival megegyezőnek látszik, végül is kiléptem a testemből vagy mi! Láttam a falon az órát, bár a mutatókra nem figyeltem, és láttam azt is hogy a lábaim beleolvadnak a falba, ugyanis még mindig fekvő pozícióban voltam. A lábfejeim kilógtak a falon túl a hátsó kertbe.

A tengerpartra gondoltam, próbálva felidézni a trópusi partokat, pálmákkal, kék vízzel, stb. Újra repülni kezdtem, ezúttal előre, húzott maga felé az elképzelt cél. Messzire magam előtt láttam hogy a környezet nem stabil, alakulóban van, fehéres pamacsok vegyültek a látványba. Átszáguldottam a kerten, nem tudva hogy sikerül-e bárhová is megérkeznem. Kétely támadt bennem, helyes-e erőszakkal egy másik álomtérbe vagy akármibe utazni, mert itt is lehetnék és felfedezhetném ami látok, de ekkor már késő volt, mert belerepültem a pamacsokba és a következő pillanatban már ott is voltam a parton! Öröm és némi büszkeség töltött el a sikeres váltástól. A hely klasszikus tengerpartnak tűnt, azonban nem volt lehetőségem jobban megfigyelni, mert nem messze előttem egy óriási, díszes oromzatú, számomra ismeretlen stílusú épületet láttam. Az épület felé repültem, a kapui tárva-nyitva álltak, hívogatóan.

És ez volt az egész tapasztalás legkülönösebb fordulata, ugyanis abban a pillanatban hogy átmentem a kapun, átkerültem egy másik álomba! Ugyanez még háromszor ismétlődött meg ugyanazzal a forgatókönyvvel. A második hely egy sivatag volt, előttem egyiptomi stílusú épület, hieroglifákkal, faragott oszlopfőkkel és nyitott bejárattal. Ezen is átrepültem. A harmadik hely a víz alatt volt, tudtam benne lélegezni, ez kicsit zavart mert ellenkezett a józan ésszzel, azzal az automatizmussal, hogy elvileg meg kellene fulladnom... Körülöttem, a hullámzó kékségben ősi romokat láttam, kidőlt oszlopokat, melyek törötten és félig az iszapba ágyazódva hevertek. Előttem egy hatalmas, de jó állapotú épület tornyosult, és sötét bejáratán áthaladva megérkeztem a negyedik helyre. Itt az épület egy katedrálisra emlékeztetett, kicsit gótikusan, de ezt sem tudtam határozottan elhelyezni az emberi kultúrkör ismert fajtái közé.

Egy domb tetején épült, széles, töredezett lépcső vezett fel nyitott kapujáig. Ekkor jutott eszembe először hogy jó lenne alaposabban körülnézni, minél többet megjegyezni, továbbá elkezdtem ismételgetni a korábbi helyeket, csakhogy el ne felejtsem ha felébredek: tengerpart, egyiptom, víz alatt - mondogattam magamban. Már közel voltam a kapuhoz, mikor balra néztem és egy magányosan álló oszlopot láttam a lépcső szélén. Furcsálltam hogy látszólag nincs funkciója, mert nem tartott semmit, viszont a felszínén egy stilizált emberi koponyát láttam rávésve. Ezt kicsit morbidnak éreztem és már nem voltam benne biztos hogy be akarok-e menni ebbe az épületbe is. A bejárata ennek is sötéten tátongott. Végül beléptem, de ezúttal nem egy fantáziaszülte helyre kerültem, hanem haza.

Az udvaron voltam, kezeimmel az elülső terasz kerítésének támaszkodva. A testem átlátszó volt, szellemszerű. Biztos voltam benne hogy kívül vagyok a testemből és ettől izgatott lettem. Ámulattal töltött el annak gondolata, hogy idekint vagyok, miközben a testem az ágyamban van. Átsuhant rajtam fortis intése, hogy töltsem hasznosan az időt és elhatároztam hogy ezúttal nem fogok unatkozni. Elindultam a ház körül hogy felfedezzek, megismerjek minél több mindent. Ám jött az ismerős sötétség, az álomtér elkezdett fokozatosan szétbomlani. Alig láttam valamit magamon kívül. Pislogásba kezdtem és megnéztem a kezeimet hogy stabilizáljam a helyzetet. A kezeim szürkések voltak és fehér, kicsit talán nyálkás aura vette körül őket. Végül a világ újra helyreállt körülöttem.

Felszabadultan repültem át az udvaron, a hátsó kert felé, ahol az egész kezdődött. Ekkor megjelent az apám, és én ösztönösen elbújtam előle egy bokor mögé. Ugyanis megint arra gondoltam mint már többször is, hogy mi van ha megbolondultam és csak képzelem az egészet? Mi van ha csak alvajárok? Ezt támasztotta alá, hogy mikor újra ránéztem a testemre, a köntösöm volt rajtam és éjjeli öltözék. Lehet hogy csak bolyongok a hajnalban, azt híve hogy álmodom... Lejött egy tik a felső kertből, apám bosszankodva próbálta elkapni. Aztán valahonnan megjelent egy ismeretlen kislány is. Fenékre esett és sírt. Ebből rájöttem hogy mégiscsak álmodom, ám sajnos túl meredten figyeltem a jelenetet, mert a következő pillanatban felébredtem.

Nagyon jó kis tapasztalatsorozatod volt Médea.  Különösen meglepő volt, a hazatérésed.   Az az oszlop mintha csak egy útjelző tábla lett volna.  
Sokszor eszedbe jut ez az alvajárás. Szerintem nem kell ettől tartanod, mert olyankor nem hinném, hogy az ember tudatos lenne, mint álmában.  Egy kicsit talán a hamis ébrenléthez volna inkább hasonló, álomszerűen valós környezet, de nem álom. Bár igaz én sem értek hozzá. 
Katonaságnál volt egyszer egy olyan élményem, hogy azt hittem ami megtörténik velem, az valóság, de nem valóság volt,  hanem álom, és mégis valóság. 
Ez így elég bonyolultnak tűnik, de nem az.  A lényege, hogy valóban álmodtam a valóságot, és nem álmomban cselekedtem, hanem a valóságban. 
Pl álombéli kalandozásaim során felmásztam egy teherautó platójára, ahonnan aztán leestem.  Ezt álmodtam. A valóságban viszont az alagsorban másztam fel két egymás tetejére tett padra, és onnan estem le.  A kalandozásaim többi része már jobban hasonlított a valósághoz, a lényeg az, hogy reggel amikor felébredtem, marhára fájt a könyököm.  Viccesen mondtam is a szobatársaimnak, hogy el nem tudom képzelni mitől sajoghat ennyire, mire ők azt felelték, hogy nem csoda, amikor akkorát zuhantam a pad tetejéről. 
Na valami ilyesmi lehet talán az alvajárás, de nem biztos.

fortis írta:Sokszor eszedbe jut ez az alvajárás. Szerintem nem kell ettől tartanod, mert olyankor nem hinném, hogy az ember tudatos lenne, mint álmában.  Egy kicsit talán a hamis ébrenléthez volna inkább hasonló, álomszerűen valós környezet, de nem álom. Bár igaz én sem értek hozzá.

Igen, sokszor előfordul ez a fajta magyarázat nálam. Itt arról lehet szó, hogy nagyon erős az emberben az ellenállás mindazzal szemben ami megsérti a valóságképét. Még azt is szívesebben elfogadja hogy megbolondult vagy alvajár, mintsem szembe kelljen néznie azzal hogy álmodik. Pedig ez a felismerés bennem mindig örömet okoz, viszont a környezet sokszor olyan valóságos lehet hogy kétely támad bennem tényleg álmodom-e. Ha most azt is hozzátesszük hogy lehet nem is álom, hanem testen kívüli élményről van szó, ez csak rátenne egy lapáttal.

- Olyan érdekes ez a tapasztalat, de sem nem tudatos álom, sem nem valami más, egyszerűen nem tudom ez mi volt. 
Elalváskor az álom alakok szemeit fürkésztem volna, láttam is minden színűt, kéktől a zöldön át a barnáig.  De ez nem volt igazi, nem olyan volt mint mikor valóban rendesen álmodunk, hanem olyan volt inkább, mintha az álom alakok szobrok lennének, és én egy szoborparkban sétáltam volna. 
- Aztán ez eltűnt, és a falat néztem  A fal stimmelt, de valami mégsem volt vele rendben. Ez a fal olyan volt, mintha tapétázott lett volna, a miénk meg csak sima festett fehér.  Szóval nézem a falat, és a falon megláttam egy nagyjából tenyérnyi méretű kavargó foltot.  Teljesen közelről néztem, mintha a fal azon a ponton képlékennyé vált volna.  Aztán arra gondolván, hogy hallucinálhatok, inkább felébresztettem magamat, vagy legalábbis kijöttem a helyzetből.  Aztán megint becsuktam a szemem, és ismét a falat néztem ami a valóságban is ott volt előttem, de megint azt a fura tapéta mintás falat láttam  a benne kavargó tenyérnyi folttal, mint az imént. 
Arra gondoltam, bele kellene nyúlni a foltba, ki tudja mi történhet.  Arra is gondoltam, hogy a fizikai kezemmel kellene ezt csinálnom, de hamar rájöttem, hogy az nem fog menni, mert végül is alszom, vagy nem tudom mit csinálok éppen.  Aztán arra gondoltam, hogy a szellemi kezemmel kellene belenyúlnom, mert ha már kéz, akkor most leginkább csak az lenne kéznél, tehát megpróbáltam aazt a kezemet kinyújtani. Sajnos nem értem el a falig, mert kizökkentem, és aztán már nem is emlékszem mi történt, talán mélyebben elaludhattam.

Teljesen ellazultan fekszem az ágyban. Tudatomnál vagyok. A testem egy merev kődarab. Hamarosan egy zsibbadásszerű érzés jelentkezik, majd enyhe vibrálássá alakul át. Hullámokban vonul át a testemen. Szokatlan, de kellemes érzés. Látok. Bár fizikai szemeim csukva vannak, de látom hogy velem szemben az ajtón egy furcsa, kék ruhaszövet van kifeszítve. Ráncos felszíne van. Elég széles, bőven túlnyúl a falra is. Lebegni kezdek, azaz érzem hogy könnyűvé válok és hátrafelé és felfelé mutató irányba suhanok. Ez egy repülésszerű érzés, mely fokozatosan növekszik. Képes vagyok befolyásolni a sebességet. A kék szövetet nézem és egyre távolodom tőle, miközben a fizikai testem nem moccan. A tengerpartra gondolok, hiszen a körülmények ugyanazok mint egy korábbi tapasztalatomban. Eleinte áthatolhatatlan szürkeség vesz körül, aztán vizualizálódik egy ismeretlenül is ismerős hely. A szobámnak tűnik, de más a berendezése: művészi tárgyak sokasága van benne, minden fekete és fehér stílusban készült, de lágy, szépia kivitelben. Van egy magas, karcsú váza, mint egy megnyújtott yin-yang ábra, benne levéltelen, fekete díszfa. Sötétség borít be. Feltartom a kezeimet hogy stabilizáljak, de csak fehér, elmosódott árnyait látom az ujjaimnak. Aztán újra a testemben vagyok, a vibrálás még nem múlt el teljesen. Felkelek.

Nekem is volt egy fura érzésem még tegnap, hason feküdtem az ágyon, és én is elég jól el lehettem lazulva.  Egyszer csak hirtelen azt érzem, hogy kicsit meggörbülve, mint amikor az ember keze lába mondjuk lógna lefelé a levegőben, úgy emelkedtem felfelé vagy egy métert.  Ezen annyira meglepődtem, mert csak érzés szintjén volt ez érzékelhető, míg a tudatosságom kifejezetten a testemben maradt, szóval ez annyira meglepett, hogy ki is estem ebből a tapasztalatból. Magyarán vissza zuhantam.

Oliver Fox, Asztrál projekció (angol nyelvű)
http://www.metaphysicians.org.uk/pdfs/Society%20of%20Metaphysicians%20-%20Astral%20Projection.pdf

Alapműnek nevezik a témában és méltán, nincs mellébeszélés, tényszerűen és szakszerűen beszél asztrálutazásról és tudatos álmodásról. Az 1920-as években írt cikkeken alapszik, ezeket foglalta később egybe a szerző, tehát már száz éves lesz, mégsem érződik rajta a kora. Végig deja vu érzésem van miközben olvasom, mert tele van olyan példával amit magam is tapasztaltam és hasznos tanácsokkal. Jó tudni hogy időtől és helytől függetlenül az emberek ugyanazokat tapasztalják meg, ez hitelesíti az egészet.

Igen, de azért mindig bennem van a kisördög a "hová tegyem ezeket a dolgokat? " kérdésben.  Én magam is a netet böngészve azt látom, hogy mennyi hasonló jellegű tapasztalat van, és némelyik ugyan azokkal a megélésekkel, lehetőségekkel, történéseivel.  De vannak örök kérdések. Mi lesz ezután? Hová jutunk? Csak ugyan igaz amit ezekről írnak?  Túlvilág, vagy sötétség, bele láthatunk e megtapasztalhatunk e olyasmit, amit csak azok láthatnak vagy nem láthatnak, akik átlépik a halál küszöbét.
Egyes elemzések szerint a tudatos álmodás és az asztrális tapasztalatok megkönnyítik nem az átkelést, hanem a másik helyzet elfogadását, és annak tudatos tudomásul vételét. 
 Castaneda tanok szerint az ember kicselezheti azt ami a halál után következne, vagy azt megkerülve ahogyan a halállal dacoló, mi lehet ebben az igazság? Ha igazsága van, akkor sajnos legtöbbünk nem sok jó elé néz.  Eledelként fejezzük be életünket egy nállunk sokkal nagyobb és állandóan éhes tudomás előtt.

Engem nem zavar a lehetőség hogy megszűnjek létezni, nemcsak testi valómban, hanem tudati szinten is. Nem látok rosszat abban hogy visszatérjek a forráshoz. Valami nagyobb része leszek. Illetve nem leszek, mert akkor már nem lesz én. Valami mégis megmarad, mert az engem alkotó energia nem vész el, ahogy az általa hordott információ sem. Beépül egy felsőbbrendű lénybe és gazdagítja annak életét. Példával élve, a testünket olyan atomok alkotják amik egykor rég kihunyt csillagokban égtek és talán olyan világokra szórták fényüket ahol élet virágzott. Ezek az atomok nem voltak tudatában létezésüknek, mégis élet fakadt általuk.

Igen ezt így meg lehet érteni, és értelme is volna. De ez egy hozzáállás, egy elfogadás vagy beletörődés leginkább. 
Én szívesebben maradnék egy külső entitás, mint az egésznek a része.  Ezt azért látnám így, mert ha egy egész részeként vagy jelen, akkor nem érzékeled annak nagyszerűségét. A dolgok nagyszerűségét leginkább csak kívülről lehet látni, érzékelni, tapasztalni.

Mint már egyebütt is írtam, a tapasztalataim jó része vegyes, ugyanúgy beleillik az asztrális, mint a tudatos álmok kategóriába. De jó hogy két topik van, így külön lehet beszélni róluk, átláthatóbb.


A szertartás (2017.09.28)

A megelőző álomban arra terelődött a szó hogy szeretek-e valakit? Igen. Rá gondoltam és olyasmit feleltem hogy a szerelmemet úgy tudom legjobban kifejezni iránta ha majd összeházasodunk. Ez egy szent kötelék, nem pusztán egy szerződés két fél között. A házasság az érzéseink és egymás iránti tiszteletünk beteljesedése. Beszélgetőpartnereim előttem ültek, a férfi középen, mellette jobbról és balról egy nő. Meg is értettek engem meg nem is, ők csak az érzékiséget ismerték, a testi vágyak hajszolását, de valahol becsülték az elkötelezettségemet. Aztán egyszer csak azt éreztem hogy lebegve távolodom tőlük. Azonnal rájöttem hogy álmodom.
 
A hátamon feküdtem a levegőben és hátrafelé, egyre fokozódó tempóban repültem. Emlékeztem hogy ez ugyanaz mint amit már máskor is tapasztaltam. Gondolattal tudtam irányítani a sebességet. Gyorsítottam. A környezetem megnyúlt, a falak mintha gumiból lettek volna és az előttem lévő emberek mind kisebbek lettek. A testem merev volt, enyhe zsibbadtságot éreztem és volt egy különös vibráció ami tetőtől talpig átjárt. Felismertem hogy ezek az érzetek a fizikai testtől való elszakadás kísérőjelenségei. Uralkodtam az izgalmamon, próbáltam nem beavatkozni nehogy kizökkenjek és csak a vibrációra összpontosítottam.

A környezet megváltozott és valószínűleg az előzmények miatt az esküvőmön találtam magam! Pontosítsunk: a temetésemen. Ugyanis a kettő kicsit bizarr módon összekapcsolódott ebben az álomban. Egy ravatalon feküdtem, ugyanúgy a hátamon, mellettem jobbra a kedvesem, virágcsokorral a kezében. Nálam is volt virág, de valahol a mellkasom körül. Továbbra is mindvégig tudatában voltam hogy álmodom, ugyanakkor tisztában voltam az álom történetével is, aminek a részese lettem. Így egyszerre lehettem kíváncsi megfigyelő és aki átéli a történéseket. A szertartásnak jelképes értelme volt: azért feküdtünk úgy mint a halottak hogy kifejezzük az élet és halál körforgását. Jeleztük vele az istenek felé, hogy tudatában vagyunk ajándékuknak, annak hogy élhetünk és életet adhatunk, és annak is hogy egyszer vissza kell majd adnunk ezt az ajándékot, vagyis meg kell halnunk.

A szertartást egy idősebb nő vezette. Keleties öltözékben volt, piros alapon aranyszínű, díszes hímzéssel. Egy ősi, kínai csészére emlékeztető edénnyel búzát vagy valamilyen apró szemcsés magokat mert ki egy zsákból, majd öntötte az oltárra. Furcsának találtam hogy bár testi (asztráltesti) érzetek tekintetében ez egy testen kívüli élmény, a látvány mégis egy szokványos álomkörnyezet. Annak ellenére hogy a ravatalon feküdtem, továbbra is úgy éreztem mintha hátrafelé repülnék és a vibrációk sem múltak el. Meg akartam mozdulni, kikerülni ebből a stagnáló helyzetből. Feltűnt az is, hogy bár a testtartásom megegyezett azzal ahogy a fizikai térben az ágyamban fekszem, de a kezeim másként voltak: a jobb tenyerem a hasam bal oldalán pihent, amíg a ballal rámarkoltam a jobb csuklómra. Arra gondoltam hogy ez a kéztartás bizonyára jobban megfelel a holtak méltóságának...

Eszembe jutott az a technika amit ébren ötöltem ki arra az esetre ha ilyen helyzetbe kerülnék, vagyis hogy véget vessek az egyirányú zuhanás/repülésnek és rendesen ki tudjak lépni a testemből. Arra koncentráltam hogy az óramutató járásával ellentétesen kezdjek el körbefordulni a tengelyem körül. A dolog működött, a sebességem csökkent, majdnem megállt és fokozatosan elfordultam. Ezzel egy időben függőlegesbe tornásztam magam. Közben azon voltam hogy minél több dolgot megfigyeljek körülöttem. Tekintetem a papnő arcán rögzült, ő volt az első biztos pont, segített lehorgonyozni, vagy mintha ő lett volna a közepe a képzeletbeli órámnak.

Az arcvonásai eltünedeztek, már nem tűnt olyan öregnek, sőt, semmilyennek sem. Nem láttam rajta se orrot, se szájat és a szemei is felcsúsztak a homlokára. Persze tudtam hogy ez gyakori jelenség az álomvilágban és a figyelem túlzott rögzültsége okozza. Máshová néztem, nagyon érdekelt az a csésze amit a kezében tartott. Valószínű hogy a nő ruhája miatt, de ennek színei is piros és arany volt. Most már jobban körül tudtam nézni a teremben: a gyásznép/násznép a papnőhöz hasonlóan fényűzően öltözködött, mindenhonnan a keleti gazdagság sugárzott. Sok volt a tárgy és az ember is. Elég magabiztos voltam, éreztem hogy uralom az álmot és nem kell széthullástól tartanom.

Emiatt bátrabban szemlélődtem. Csak egyszer volt egy rövid pillanat mikor összemosódtak a dolgok, de gyors pislogással visszahoztam a látványt, ez egy nagyon hatékony technika. Valahonnan a háttérből fülbemászó dallam szólt. Megjegyeztem a refrénjét: "Ha mindent újra kezdhetnél..." Nem ismertem a dalt, de nagyon szépnek találtam. A hangzása alapján akár Zséda egyik száma is lehetne. Őszintén szólva nem tudtam mi történik velem, hogy mi igaz és mi illúzió. Ez egy álom, a valóságban az ágyamban fekszem, ezt tudtam, de mi van ha mindez több? Mi van ha a jövőmet látom, a halálom vagy az esküvőm pillanatát..? Mi van ha ez egy jósálom?

Akartam valami nyomot hagyni magam után és az a gondolat vert bennem gyököt hogy ha ez a jövő és éppen meghaltam, akkor nem mehetek el úgy, hogy ne búcsúzzak el a gyerekeimtől (már ha vannak). Odébb állt egy férfi, magas volt és vaskos, olyan erőteljes testalkatú. Az álom szerint ő a fiam volt. Odalebegtem hozzá és lenéztem az arcára: meglepődve láttam hogy az arcvonásai alapján koreainak tűnik, de neki is mint a papnőnél, alig látszódtak a részletek. Ő látott engem és rám mosolygott. Kinyújtottam a jobb kezem és szeretettel megsimogattam az arcát, így búcsúzva el tőle. Igazság szerint bár meghatódtam, de inkább kötelesség érzetből simogattam meg, mert bár a fiam, de egyáltalán semmi emlékem sincs róla. Mert még nem született meg..?

Ráláttam a testemre is: szellemszerűen átlátszó voltam, aranyszínű szemcsékből állt, mintha csupán porból alkották volna és a levegő szeszélyes mozgása miatt öltöttem volna emberi formát. Nem igazán tudtam már mit kezdeni magammal, se a helyzetemmel. Megszoktam hogy a testen kívüli élmények a mindennapi valóságban játszódnak, nem egy álomban és szerettem volna valahogy "hazatérni", de fogalmam se volt hogyan tehetném. Az se hagyott nyugodni amit eddig átéltem, hogy együtt vagyok a szerelmemmel és van/lehet közös jövőnk. Vagy ez csupán egy álom és csak a képzeletem játszik velem..?

Otthagytam a vendégsereget és az egyik ablakhoz repültem. Kitekintettem: második vagy harmadik emeleten lehettem. Kisvárosi utcának tűnt, kertövezetnek, a porták gyepei szépen nyírtak és fehér járda kanyargott előttük. Éreztem hogy itt a lehetőség a váltásra és keresztül lebegtem az üvegen. A felszíne merevnek tűnt, mintha bármelyik pillanatban el akarna pattanni. Középen fehér keresztlécek alkották a keretét. Nem volt ellenállás, könnyen átmentem rajta. Odakint voltam, a hely nem változott meg, de csak kicsit tudtam eltávolodni a házfaltól, aztán felébredtem.

megj: Az okosok szerint az álmokat az asztráltestünk elszakadása okozza vagy a tudat áthelyeződése erre a síkra. Szerintem itt az történt, hogy épp a határvonalon álltam: miközben átéltem a testből való kilépést, fél lábbal még/már az álmok síkján voltam. Egy olyan tudatos álomban ahol érzékelhettem magát az álmot okozó jelenséget. Vagyis ok és okozat egyszerre nyilvánult meg.

"  Aztán egyszer csak azt éreztem hogy lebegve távolodom tőlük. Azonnal rájöttem hogy álmodom. "
- Tök jó, hogy spontán megtörténnek ilyen események, amikről ugye az ember rájöhet, hogy álmodik. 
- Ami az esküvőt illeti, azaz a halotti szertartást, nekem valami egészen más jutott az eszembe, mint neked.  Nos én arra gondoltam, hogy ha az ember házasodik, és olyan módon amit előzőleg egy házasságról gondoltál magadban, nos akkor figyelembe vehetnéd azt is, hogy temetve van az ami előtte volt, azaz a szabad élet,  szingliség minden velejárója, és a házasság elkötelezettségekkel jár.  Én ha ebbe bele gondolnék, egyáltalán nem csodálkoznék azon, hogy egy házasság temetkezési eljáráshoz lenne hasonló. 
- Ami a szertartást illeti a továbbiakban , azaz a magokkal, nekem egy az egyben valamiféle termékenységi szertartásnak tűnik. 
-Amit a jósálomról gondolnál. Hát akár még ez is benne lehet a pakliban. Nem ijesztésből mondom, de az egyik volt kollégám az eljegyzése napja előtt halt meg ha jól tudom a szíve vitte el. Tiszta igazságtalan mi? 
- A megjegyzésedhez. Elképzelhető, hogy valóban határon lehettél. Mondjuk a tested érzékelte, hogy elhagyod a fizikait, a szellemed mégis egy álomkörnyezetben mozoghatott.

Fortis írta:
"Amit a jósálomról gondolnál. Hát akár még ez is benne lehet a pakliban. Nem ijesztésből mondom, de az egyik volt kollégám az eljegyzése napja előtt halt meg ha jól tudom a szíve vitte el. Tiszta igazságtalan mi?"


Jaj... hogy írhatsz le ilyet pont itt és most!! 








Egyénként, a temetésre én is, mint az előző élet végére és eltemetésére gondolnék. A régi elmúlik és jön az új!

Hát csak a jósálomság miatt. De én is inkább a régi eltemetésére, és az új termékenységére gondolnék.

TKÉ (2017.10.04.)

Az ágyamban fekszem. Érzékelem hogy a szemeim csukva vannak, mégis látok. Álmodom? Magam elé emelem a kezeimet, próbálva stabil pontot találni hogy rögzítsem a látványt és bennemaradhassak a tapasztalatban. A kezeim fénylőn sötétszürkék. Felismerem hogy itt a lehetőség tudatosan kilépni a testemből. Nagyon hamar megérzem az ismerős vibrációt. Mintha egy kívülről jövő erő lenne, ami rezonanciára késztet... Enyhe szédülés fog el és érzem hogy repülök. Egyre nagyobb sebességgel hátrafelé suhanok. Felidézem a korábbi hasonló élményeimet és arra koncentrálok hogy ezúttal irányításom alá vonjam ezt az érzést, olyanformán hogy ne engedjem magával rántani. Én irányítok. Az akaratomat felfelé és kifelé összpontosítom a testemből, úgy hogy a repülés lendületét kihasználva megváltoztassam annak irányát. Sikerül. A tudatom és nézőpontom kb 1 méterre a fekvő testem fölé kerüll. Rendkívüli érzés. Fokozatosan emelkedek és közben érzékelem hogy valami ténylegesen elválik a testemtől. Azaz nemcsak tudati szinten vagyok kívül, hanem látom ezt az új testemet is amiben vagyok: fehérzajhoz hasonlóan szemcsés szerkezetű (éteri) és sötét aranysárga színű. A kilépés először a fejemnél történt meg ( a tudat ott összpontosul) végül a lábaim is elszakadtak. A mennyezet közelében lebegtem függőleges pózban. Lenéztem és homályosan láttam a fekvő testemet is. Nem volt tiszta, de egyértelműen ott volt valami testszerű... Előrefelé lebegtem és áthaladtam a szobámon. A látási viszonyok megfeleltek a valóságnak, hajnali szürkület volt, félig még sötét. Az ágyammal szemközti falhoz értem és kis habozás után beleolvadtam. Nem volt semmi ellenállás. Ám miközben félig még a falban voltam, felmerült bennem hogy mit kellene csinálnom a továbbiakban és ez a határozatlanság azt eredményezte hogy mikor átértem a fal túloldalára, felébredtem, azaz visszakerültem a testembe.

De jó kis tapasztalat volt,  azt hiszem erre nyugodtan elmondható, hogy egy klasszikus testen kívüli helyzet volt. 
Amúgy megörvendtem az első mondatodnak ami így szólt:
"Az ágyamban fekszem. Érzékelem hogy a szemeim csukva vannak, mégis látok. Álmodom? Magam elé emelem a kezeimet,"
Szóval igen. Ez velem is sokszor előfordult már, és nagyon érdekes dolog. Én mondjuk nem jutottam el oda, hogy a helyzetből TKÉ-t generáljak, de fel szoktam ismerni a helyzetet. Igen különös tapasztalás úgy látni, hogy közben az embernek csukva vannak a szemei, és mégis valóságos.

fortis írta:"Az ágyamban fekszem. Érzékelem hogy a szemeim csukva vannak, mégis látok. Álmodom? Magam elé emelem a kezeimet,"
Szóval igen. Ez velem is sokszor előfordult már, és nagyon érdekes dolog. Én mondjuk nem jutottam el oda, hogy a helyzetből TKÉ-t generáljak, de fel szoktam ismerni a helyzetet. Igen különös tapasztalás úgy látni, hogy közben az embernek csukva vannak a szemei, és mégis valóságos.

Csak az egyértelműség végett írom le, hogy nem a fizikai kezeimet emeltem fel (azok a takaró alatt voltak) hanem - úgy hiszem - az éterikusakat. A kezeim úgymond előlegként már kint voltak a testemből, és ezt követte aztán a tudatos szétválás. Így mikor rádöbben az ember hogy lát csukott szemmel, akkor szerintem az éterikus szemein keresztül néz. Azért nem asztrálisat írok mert az már a következő fokozat lenne, igaz olvastam olyan könyvet is ahol nem különböztetik meg a két síkot, és az éterikust mint az asztrálsík alsó szintjét jellemzik.