Tudatkalandorok Gyűjtőpont Univerzuma .
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

2018 tudatos álmai

+2
Efi
fortis
6 posters

1 / 6 oldal 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

2018 tudatos álmai Empty 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Hétf. 8 Jan. - 7:11

Meghaltam tudatos álmomban?

A valóságban éreztem a fizikai testemben, hogy valami történni fog, eléggé ellazulhattam már miután már aludtam egyet, és ezzel az érzéssel aludtam vissza. 
Egy újszerű lakásban voltam, álmomban, és az érzés álmomban is fenn maradt.  Kicsit mintha a két világ összemosódhatott volna, mert míg itt az ágyamban feküdtem, amott ahol a testem tartózkodott utóbb kiderült, hogy ott nem volt ágy.  
És akkor az álom:   Rájöttem , hogy alvási paralízisem van, de nem ébrenlétben, hanem az álmomban. ( Hogy a fizikai testemmel mi történhetett, ekkorra már nem voltam tisztában, mert elveszítettem vele a kapcsolatot.) 
Szóval álmomban nem bírtam megmozdulni, és az alvási paralízissel járó érzeteim voltak.  Egyszer csak azt tapasztaltam, hogy kilebegek a testemből. ( Ez már álom szinten) Tudtam, hogy álmodom, ezért az egész jelenségen elcsodálkoztam.  ( Megjegyzem, hogy a tudatossági szint változó volt, hol jobban, hol kevésbé, és voltak helyzetek, amikor egyáltalán nem voltam ezzel tisztában)  Ez a rész még erősen tudatos volt, de a dolgok csak megtörténtek, nem én irányítottam. A paralízis és a kilebegés idején semmi esetre sem.  Körülnéztem a lakásban, és a konyhában találtam magamat. Érdekes, mert a lakás nem egy lépcsőházra nyílott, hanem mintha egy lakó komplexumra, így a konyhából is nyílott egy ajtó a külső csarnokszerű tér felé.  Aztán belépett két ember ezen a konyhaajtón, akiknek elvileg nem lett volna ott semmi keresnivalója, és ezek a volt szomszédaink voltak. Ezt nem értettem, és kicsit fel is háborított, hogy úgy járnak kelnek a konyhánkban, mintha otthon lettek volna.  Aztán gondoltam kinézik mi rejlik odakint a lakáson kívül, de az ajtó nem nyílt ki csak úgy magától, és én sem tudtam átlebegni rajta, pedig ezt szándékoztam volna.  A haladás rendkívül érdekes volt, mert nem úgy lebegtem, mint más szokványos álmokban, hanem a tudatommal, vagy akaratommal, ahová gondoltam oda érni, úgy lebeghettem oda. Aztán ebbe egész jól belejöttem, mert kanyarogni is tudtam, és nem csak egyenes vonalban haladni. A le és föl irányok nehezebbek voltak, de aztán ebbe is belejöttem később.  Átlebegtem egy kicsit távolabb lévő helyre, de ez is ebben a nagy komplexumban volt, és kórházfélének vagy valami ilyesminek néztem. A folyosóról belebegtem az egyik kis szobába, ahol volt három ágy, és az egyiken egy kislány üldögélt fehér pizsamában.  Úgy tűnt, hogy örültünk egymásnak, és a kislány azzal fogadott, hogy ő majd segíteni fog nekem, de hogy miben, azt sajnos már nem tudom, mert a beszélgetésünk e része már homályba veszett,  Itt elveszítettem erre az időre a tudatosságomat, és miután vége lett a beszélgetésünknek jött csak vissza a tudatosságom.  
Vissza lebegtem a lakásunkhoz, és találtam a földön egy papírt, amin írás volt.  Próbáltam elolvasni, de észrevettem, hogy a sorok szövege folyamatosan változik, és nem marad ugyan az.  Itt felerősödött a tudatosságom, mert visszaemlékeztem, hogy erről a jelenségről már beszélgettünk is, meg olvastam.  Aztán egy új szöveg jelent meg a lapon, ami viszont jól kivehető volt, és nem is tűnt el a lapról.  Olyan volt, mint egy cím.  LELK.../A -ez szerepelt rajta.
Aztán újra a konyhába lebegtem, és ekkor megérkezett anyám.  Kicsit meglepődött amikor meglátott lebegni a levegőben, én meg azt mondtam neki, jöjjön nézze meg az előszobát, mert ott fekszik a holttestem.  Ő eléggé megrémült, de aztán csak csak utánam jött, és valóban azon a helyen, ahol az álom elkezdődhetett, ahol az avási paralízist éreztem, és ahonnan kilebegtem a testből, a gardrób szekrény felé fordulva, nekünk háttal ott feküdt a holttestem. . Aztán bementem egy másik szobába, ahol meg apuval találkozhattam.  Neki is elmondtam, hogy jöjjön ki, nézze meg, mert ott fekszik a holttestem. Apu viszont nem lepődött meg, ezen megint csak felerősödött a tudomásom, és rájöttem, hogy hát persze, hiszen apu is halott.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Vendég Hétf. 8 Jan. - 10:01

Nagyon izgalmas lehetett! Simán befér az asztrális tapasztalatok közé. A cím amit olvastál - LELK.../A - lehet akár a Lelkünk útjai is. Ez egy reinkarnációval és halálközeli élményekkel foglalkozó könyv.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Hétf. 8 Jan. - 18:32

asd94 írta:Nagyon izgalmas lehetett! Simán befér az asztrális tapasztalatok közé. A cím amit olvastál - LELK.../A - lehet akár a Lelkünk útjai is. Ez egy reinkarnációval és halálközeli élményekkel foglalkozó könyv.

Izgalmas lehet a könyv, majd utána nézek. 
Számomra a mostani történetemben az volt a különös, hogy az alvási paralízist nem ébren, hanem álmomban élhettem meg. Teljesen tisztában voltam vele, hogy ez az, nem is igazán értem, hogy ilyesmi hogy történhetett meg. 
Az is marha furcsa volt, hogy láttam a saját testemet, amint ott a földön feküdt mozdulatlanul. Bár élethű volt minden, én tisztában voltam vele, hogy álmodom, de megvallom őszintén, ez még egy tudatos álomhoz képest is eléggé furcsa volt. Testelhagyás tudatos álomban, akár ezt a címet is adhattam volna neki. 
Tudod az is különös, hogy odaát ugyan úgy feküdtem, mint itt.  He he, most ez itt poén volt, mert az odaátot a valóságként gondoltam. Na jó, szóval tulajdonképpen átment a tapasztalat az ébrenlétből az álomba. Itt kezdődött el, és az álomban folytatódott. Ez is nagyon érdekes.  Most képzeld el, hogy a fizikai valóságunkban éppen futsz, és elalszol hirtelen, és az álmodban futsz tovább.  Na hát igen, ez az. 
Na meg azt lenne nagyon jó tudni, hogy a kislány miben akarhatott nekem segíteni?  Lehet, hogy segített is, csak nem tudok róla?

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Vendég Hétf. 8 Jan. - 19:43

fortis írta:
Na meg azt lenne nagyon jó tudni, hogy a kislány miben akarhatott nekem segíteni?  Lehet, hogy segített is, csak nem tudok róla?

Ha jól emlékszem korábbi álmaidban is feltűnt egy kicsi lányka, szintén segítő szándékkal. Talán valami lélekvezető. Olyasmit olvastam hogy sokfajta formában megjelenhet, totemállat, vezérlő hang vagy bármi amifelé bizalommal vagy.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Kedd 9 Jan. - 6:55

Azért olyan fura nem, hogy vannak olyasféle lélekvezetőink. Persze ennek csak örülni lehet.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Áprilia Szer. 10 Jan. - 13:53

fortis írta:Meghaltam tudatos álmomban?

Engem inkább riaszt ez a tapasztalat. Álomértelmezési szempontból meg sehogyan sem tudom elemezni (miként a tudatos álmokat általában nem.)
Ezt is csak azért írtam le, mert egy másik topikban megkértél rá.

______________________________________________________

"Nem szabadulhatunk meg gondolkodással, nem szabadulhatunk meg nevetéssel, vagy sírással; csak önemlékezéssel szabadulhatunk meg. (Robert Earl Burton: Önemlékezés)
Áprilia
Áprilia

Hozzászólások száma : 6460

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 20 Jan. - 7:50

Együtt álmodás?
Passzív voltam az álomban, tehát csak megfigyelő, sem testben sem valamilyen más formában nem voltam jelen. 
Két női hang beszélgetését figyeltem meg, és társult hozzá feltehetően egy jelképes háttér.  A két nő legyen mondjuk A és B, a háttér egy asztal, amin csomagok voltak. Amúgy az álomból nekem úgy szűrődött le, mintha egy pszichiátriai intézményben játszódott volna. 
-A/ Mindig megnézik a csomagokat
-B/ Miért nézik meg?
-A/ Nem tudom, de mindenki csomagjába bele néznek. 
-A/ Nézd meg, abban a csomagban is turkálnak
- Közben újabb csomagok érkeznek, balról jobb irányba, a régiek meg eltűnnek.
-B/ A te csomagod hol van?
-A/ Az enyémet már megnézték
-A/ Nem kellene ezt tenniük
-B/Csendben marad
-A/ Olyan ez az egész, mintha csak egy álom volna. 
-B/ Mert ezt csak álmodod
A/ Azt akarod mondani, hogy akkor én most álmodom?
-B Igen, ez egy álom.
-A/ És akkor most te is álmodsz?
-B/ Igen, én is álmodok.
-A/ Akkor mi most együtt álmodunk?
-B/ Igen. Mi most együtt álmodunk.

A csomagokban mi lehetett azt nem tudom, főként a beszélgetésre koncentráltam, hasonló szituációval még nem találkoztam álmomban, ahol két hang egymással beszélgetnek az álmodásról. Támadt egy olyan gondolatom erről az egészről, hogy elképzelhető, hogy az elmém  két szegletének része társaloghatott talán egymással?  Tulajdonképpen én voltam a láthatatlan harmadik?  De ki, vagy kik néznek bele a csomagokba, és mik lehetnek bennük? Feltehetően aki belenéz az is én vagyok, és a tartama pedig az ami szintén hozzám tartozók?

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Vendég Szomb. 20 Jan. - 10:17

fortis írta:De ki, vagy kik néznek bele a csomagokba, és mik lehetnek bennük?

Szerintem ennek nincs jelentősége, a történet csak ürügy hogy felhívja a figyelmedet az álomhelyzetre. Ha eddig esetleg nem lettél volna tudatos, akkor most elmondatod magadnak párbeszéd formájában hogy mi a szitu.

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Efi Szomb. 20 Jan. - 11:00

Abból, hogy pszichiátria, a csomagokban levő dolgok a psziché tartalmai lehetnek. A csomagok sora: írás. Az halad balról jobbra. A csomagok mozgása olyan, mint az írásban történő beszélgetés. Újabb szavak jönnek, a régiek kikerülnek a figyelemből. A láthatatlan nők is az írásbeli kommunikációra utalnak. A csomagok felbontása azt jelenti, hogy itt a szavak mögé néznek (valakik), amiket leírnak a beszélgetés résztvevői, azok róluk többet árulnak el a " külső" jelentésnél.
Vagy egymás boncolgatását jelképezi a csomagok felbontása (azaz a te boncolgatásodat), vagy azt, hogy egy értő tekintet (ami lehet a magasabb énedé, de egy hozzáértő személyé is) átlát a felszínes tartalmon. Mondatnám azt is, hogy a vesédbe lát. Azért írtam vagy-ot az előző mondatba, mert egymást elemezgetni nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban látjuk is a másikat

______________________________________________________
"a béke és a szeretet az igazság által jön el az emberek közé " (R.S.)
Efi
Efi
Admin

Hozzászólások száma : 1161

https://kalandorok.hungarianforum.com

fortis likes this post

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 20 Jan. - 12:01

asd94 írta:
fortis írta:De ki, vagy kik néznek bele a csomagokba, és mik lehetnek bennük?

Szerintem ennek nincs jelentősége, a történet csak ürügy hogy felhívja a figyelmedet az álomhelyzetre. Ha eddig esetleg nem lettél volna tudatos, akkor most elmondatod magadnak párbeszéd formájában hogy mi a szitu.

Persze ez így oké lenne, de az első pillanattól fogva tudatos voltam. Ez is volt a fő bajom, hogy jelen vagyok, de nem szerepelek a saját álmomban. Na és mivel nem szerepeltem benne, így aktív sem lehettem, csak megfigyelő.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 20 Jan. - 12:11

Efi írta:Abból, hogy pszichiátria, a csomagokban levő dolgok a psziché tartalmai lehetnek.  A csomagok sora: írás. Az halad balról jobbra. A csomagok mozgása olyan, mint az írásban történő beszélgetés. Újabb szavak jönnek, a régiek kikerülnek a figyelemből. A láthatatlan nők is az írásbeli kommunikációra utalnak. A csomagok felbontása azt jelenti, hogy itt a szavak mögé néznek (valakik), amiket leírnak a beszélgetés résztvevői, azok róluk többet árulnak el a " külső" jelentésnél.
Vagy egymás boncolgatását jelképezi a csomagok felbontása (azaz a te boncolgatásodat), vagy azt, hogy egy értő tekintet (ami lehet a magasabb énedé, de egy hozzáértő személyé is) átlát a felszínes tartalmon. Mondatnám azt is, hogy a vesédbe lát. Azért írtam vagy-ot az előző mondatba, mert egymást elemezgetni nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban látjuk is a másikat

Igen, ez nagyon érdekes így Efi. Nekem az álom után támadt is egy olyan gondolatom, de ezt említettem is, hogy olyan, mintha minden résztvevő én lennék. Mintha én mint megfigyelő, és én mit A és B személy, és én mint egy ismeretlen részem aki átnézi a csomagokat.  Az együtt álmodás talán erre utalhatott, hiszen tisztában voltam vele, hogy álmodom. Tehát ez nem csak az én, azaz a megfigyelő álma lehetett, hanem annak a másik két saját részemé is, akik tulajdonképpen párbeszéd közben erre rájöhettek. Talán az is elmondható, hogy önmagammal beszélgettem, és itt Asd is jól láthatta, hogy rájöjjek, hogy álmodom, viszont én ezzel már a kezdetétől tisztában voltam. 
Szóval egybe véve olyan, mintha egy belső párbeszéd a felismerésekig eljutva és ezt megfigyelve, és tanulmányozva( kutatva) jutna el idáig. 
Tudod, hogy sokáig foglalkoztatott az együtt álmodás mint téma, úgy tűnik ez belsőleg lehetséges volna. 
Amúgy amit az írással kapcsolatosan hoztál összefüggést, ez egy egészen jó gondolat, " balról jobbra írunk." Talán az sem kizárt, hogy balról jobbra gondolkodunk.  
Mindenesetre elég fura így ez az egész, jó dolog volt ezt is megtapasztalni így, mert marhára érdekes mint szituáció.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Efi Szomb. 20 Jan. - 12:56

Aligha valószínű, hogy az egyes "részeink" külön-külön is képesek lennének álmodni. Azok nem önálló entitások bennünk, hanem egyes lelki funkciók az álom által megszemélyesítve.

Nem lehetséges, hogy balról jobbra gondolkozunk.
Gondolkodásban a bal a múlt, a jobb a jövő. De a csomagok aligha mennek a jelenből a jövőbe.

______________________________________________________
"a béke és a szeretet az igazság által jön el az emberek közé " (R.S.)
Efi
Efi
Admin

Hozzászólások száma : 1161

https://kalandorok.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 20 Jan. - 17:00

Efi írta:Aligha valószínű, hogy az egyes "részeink" külön-külön is képesek lennének álmodni. Azok nem önálló entitások bennünk, hanem egyes lelki funkciók az álom által megszemélyesítve.

Nem lehetséges, hogy balról jobbra gondolkozunk.
Gondolkodásban a bal a múlt, a jobb a jövő. De a csomagok aligha mennek a jelenből a jövőbe.

Na de Efi, merre menne, ha nem a jövő felé?  Ha már a csomagokban gondolkodunk, aminek nem tudom mi lehet a pontos értelme, de lehet gondolatokat jelölne csupán, szerintem nézhetnénk úgy is, hogy a kiinduló pontja a múlt volt. Tehát ahol létrejött, vagy létrehozták. Aztán a jelenbe érkezett, ahol tanulmány azaz a csomagokban való kotorászásként volt jelen. Aztán hogy a továbbiakban mi lett vele, hová fajult, azt nem lehetett tudni, csak azt, hogy átestek egy vizsgálaton.  Tehát ha így nézed, akkor a jövő a csomagok előtt állt. 

Ami az álmodó részeket illeti, lehet Asd-vel értenél akkor egyet, és a párbeszéd tulajdonképpen arra utalt, hogy álmodom. De nem értem mi lenne ennek az értelme, ha eleve tudtam azt, hogy ez egy álom? Ha meg nem erre gondolnál, akkor mi értelme lehetett a párbeszéd eme oldalának, hogy tulajdonképpen ők álmodnak, és ezek szerint ráadásul együtt?

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Efi Szomb. 20 Jan. - 17:14

Nem értek egyet asd-vel. Veled sem. Nem mennek a gondolatok a jövőbe. A múltba mennek.

______________________________________________________
"a béke és a szeretet az igazság által jön el az emberek közé " (R.S.)
Efi
Efi
Admin

Hozzászólások száma : 1161

https://kalandorok.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 20 Jan. - 17:35

Efi írta:Nem értek egyet asd-vel. Veled sem. Nem mennek a gondolatok a jövőbe. A múltba mennek.

De hát ott vannak pl a Verne regények, pl " Az utazás a holdba" Ez egy gondolat volt, hogy el lehetne utazni a holdra egy ágyúgolyóba ülve, még ha csak regényműként is íródott.  Aztán mi történt?  Ma már képes elutazni az ember, mondjuk nem egy ágyúgolyóba, de egy rakétába ülve, és ha így nézed egy gondolat a jövőben megvalósított.  
Tehát azt akarom mondani, hogy amire ma gondolok, az holnap beteljesülhet. Ez pedig a jövő felé tart. 
Jó , tudom, hogy te arra gondolsz, hogy ha ma gondolsz valamire, az holnap már csak a múlté, mert tegnap gondoltad. Így nyilván nem mehet a jövőbe egy gondolat. De én nem erről közelítettem, hanem a fentebbi példám alapján. öröm

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Efi Szomb. 20 Jan. - 17:45

Szerintem a te példádban (Verne) a jövőből jön a gondolat a jelenbe.

______________________________________________________
"a béke és a szeretet az igazság által jön el az emberek közé " (R.S.)
Efi
Efi
Admin

Hozzászólások száma : 1161

https://kalandorok.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 20 Jan. - 18:41

Efi írta:Szerintem a te példádban (Verne) a jövőből jön a gondolat a jelenbe.
Hmm értelek, bár sajnos erre nincs bizonyíték, pedig érdekes lenne.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Csüt. 8 Feb. - 6:47

Tulajdonképpen el lehetne mondani, hogy lassan három hete minden nap tudatos álmaim vannak is, meg nem is.
Nos elég kellemetlen hülyeségeket álmodom és amikor már ráunok, akkor mindig eszembe jut, hogy álmodom, és akkor azt mondom magamnak. Nem kell, hogy ezt álmodjam. Ennek viszont az a következménye, hogy azonnal felébredek. Szóval így jártam mostanában.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 10 Feb. - 8:53

Ikerhelyzet?
Tulajdonképpen nem sok minden történt ebben a tapasztalatban.  Feküdtem az ágyon, ugyan abban a helyzetben, mint a valóságunkban.  Tudtam, hogy alszom, és a szemeim is csukva voltak. ( álomban)  Valamilyen fura módon mégis láttam.  Elkezdtem körülnézni a szobában, de leginkább mintha egy bútorozatlan helységben lettem volna.  Nem láttam jól, mindent elfedett a szürkeség.  Egyik részletről fordítottam a tekintetemet a másik részlet felé. Ezek a részletek jól kivehetőek voltak. Az sem volt világos a számomra, hogy tudok körül nézni, amikor mozdulatlan voltam.  A helység nem egyezett a saját szobámmal ( lakással) , nem tudom hol voltam.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Kedd 27 Feb. - 6:59

Hová vész a tudatosság?
Ez a furcsa elhagyatott épület valahol a pusztában lehetett, mert magányosan állt a nagy semmi közepén. Talán ez hozhatta el a tudatosságot, a szokatlan helyszín és környezet. Nem voltam egyedül, Áprilia is ott lépkedett mögöttem, és még egy ismeretlen alak. Az épület lakóház jellegű lehetett, de nem a hagyományos értelemben. Az üres falak között csak az üres terek voltak, én pedig úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség volna szorosabbra fűzni Ápriliával a barátságunkat. Ő elzárkózott ez elől, így adódott, hogy egyedül indultam tovább felfedezni az épület többi részét, míg ő hátra maradt az ismeretlen útitársunkkal. 
Az egyik üres szobában jött rám az érzés, hogy el fogom veszíteni a tudatosságomat. Ezt nagyon fura volt így tudni, és érezni, mert a tudatosság elvesztése többnyire spontán esemény nálam. Azt hiszem érdemes lett volna küzdenem ellene, de mire felocsudtam, a tudatlanság magába szippantott.

Az álom valahol a gyerek korom lakótömbjének földszintjén folytatódott, ahol egy volt ismerősömmel találkoztam, aki tudta Áprilia telefonszámát. Ezért akartam vele beszélni, hogy adja meg, mert el akartam hívni Ápriliát, hogy ebédeljen velem egy cukrászdában. Elég sokat kínlódtam a számokkal, végül is nem sikerült telefonálnom.


A hozzászólást fortis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 6 Május - 19:34-kor.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Áprilia Kedd 27 Feb. - 19:51

fortis írta:Hová vész a tudatosság?
Ez a furcsa elhagyatott épület valahol a pusztában lehetett, mert magányosan állt a nagy semmi közepén. Talán ez hozhatta el a tudatosságot, a szokatlan helyszín és környezet. Nem voltam egyedül, Áprilia is ott lépkedett mögöttem, és még egy ismeretlen alak. Az épület lakóház jellegű lehetett, de nem a hagyományos értelemben. Az üres falak között csak az üres terek voltak.

Na és ez a hasonlóság a két álom közt nem tűnt fel neked?

Áprilia írta:[justify]2018.02.26. A Pál utcai fiúk

Álmomban elindulok megkeresni a Füvészkertet, A Pál utcai fiúk helyszínét. Nem pestiként megérkezem Pestre, és már a helyszín közelében vagyok, de mégsem találom, bolyongok a szűk sikátorok, sötétbarna falú, magas, elhagyatott épületek közt. Megkérdezek egy fiút, aki mögöttem jön járókelőként - kicsit félek is tőle, mert azt hiszem, hogy engem követ -, hogy hol a Füvészkert? "Arra"- és ujjával mutat az egyik irányba. Elindulok arra, nézem az utcatáblákat, de nem találom.

______________________________________________________

"Nem szabadulhatunk meg gondolkodással, nem szabadulhatunk meg nevetéssel, vagy sírással; csak önemlékezéssel szabadulhatunk meg. (Robert Earl Burton: Önemlékezés)
Áprilia
Áprilia

Hozzászólások száma : 6460

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Kedd 27 Feb. - 20:04

De igen, bennem is keltett valamilyen ismerős érzést, és talán nem véletlen, hogy magam is pont ezt álmodhattam.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szer. 28 Feb. - 18:33

Találkozás önmagammal. 
Sok részlet eltűnt már, de a lényeg azért megmaradt.  Ami a tudatosságot illeti, kicsit bajban lennék az elemzésével, mert az egész annyira fura és homályos volt a számomra , talán ez a legmegfelelőbb kifejezés, mert a zavaros az nem fedné a valóságot, az érthetetlen már inkább, de az sem a legjobb kifejezés arra amiről a történet és maga a tudatosságom szólt. 
Szóval leültem azon a padon, volt valaki mellettem, egy nő, de nem tudnám megmondani kicsoda.  Beszélgettünk egy kicsit, amikor észrevettem, hogy a téren át valaki közeledik felénk, és ez a valaki én magam vagyok. 
Hirtelen indíttatásból elfeküdtem a padon, és az arcomat körbe tekertem a sálammal, hogy ne ismerhessen fel saját önmagam, mert kicsit tartottam tőle, hogy mit hozhat egy ilyen találkozás.  Beszélgetésbe elegyedtünk, és én azt mondtam önmagamnak, hogy ez itt egy álom, most éppen álmodunk. 
Önmagam ezen nagyon meglepődött, eleinte hitetlenül nézett körül, de aztán széles mosoly nyílott a száján, és örömmel jelentette ki, hogy igen, most álmodunk!
Önmagam elindult az utcán, és én megijedtem, hogy mi lesz ha valóban azt hiszi, hogy álmodunk, és valami hülyeséget csinál, pedig ez itt akár álom, akár nem, jobb ha az ember óvatos, így felugrottam és utána szaladtam önmagamnak. 
Önmagammal bementünk egy épületbe, ahol valamelyen tesztet kellett volna kitöltenie, én pedig tanácsokkal próbáltam önmagamat ellátni, hogy mit lenne érdemes választania, na nem témában, hanem a kérdés felelek terjedelmében. 
Aztán jött az első kérdés, ami vallási hovatartozásról kérdezett, ezen meg is lepődtem, de a folytatásra sajnos már nem igazán emlékezem.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 3 Márc. - 7:42

Nincs lehetetlen.
Egy magaslaton álltam, amiről egy enyhébb lejtő és egy meredek szakadék is húzódott  a laposabb részek felé. Emberek sétáltak a lejtőn, és odalent egy vasút kanyargott. Néhány épület is volt ahol valamivel többen is járkáltak.  Amint körül néztem tudtam, hogy álmodok, de a környezet annyira valóságosnak tűnt, hogy megfordult a fejemben az a gondolat, hogy talán ilyen lehet az a pillanat, amikor az ember nem lehet tökéletesen biztos a dolgában. Mi van, ha ez mégsem egy álom, hanem maga a valóság?  Nem sokat töprengtem, neki futottam a szakadéknak, és már siklottam is lefelé.  Fentről nézve viszont egy különös jelenségre figyelhettem fel, ami valóban szokatlan e téren, azaz hogy embereket láttam akik szintén a levegőben siklottak, igaz nem olyan magasan mint én, de mégis csak  ezt tették pár méterrel a talajszínt fölött, és ezen most elámulhattam. 
Miután a vasút mellett landoltam, megint csak szokatlan dolgot fedezhettem fel, különös párduc esetleg farkas keveréke szerű lények rontottak rá egy egy emberre, akiket elragadhattak.  Gondoltam velem ez nem történhet meg, és felszálltam az éppen érkező vonatra.  Az is furcsa volt amúgy ebben az álomban, hogy a többi ember nem foglalkozott azzal, hogy némelyiküket elragadták ezek a lények, úgy viselkedtek, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szomb. 3 Márc. - 14:15

A "nincs lehetetlen" tapasztalat előzménye, ezt csak most utólag volt időm beírni, nevezhetnénk nyugodtan asztrális tapasztalatnak, TK élménynek, azt hiszem elgondolkodtató.

Asztrális tapasztalat és álom?
Tulajdonképpen vártam, hogy elaludjak, amikor jött az az ismerős érzés. Ez nem szándékos volt, de rájöttem, hogy idő közben teljesen ellazulhattam.  A testemen egy remegő érzés futott át, nem tudnám megmondani, hogy ez valóban is így történhetett e, vagy csupán az érzet volt hasonló, de engem kicsit az epilepsziára emlékeztetett. Jól van, gondoltam, hagyom, hogy a folyamat rajtam végig haladhasson. 
Aztán egy hirtelen változás állt be. Mint mikor átkapcsolnak egy kapcsolót.  A remegő érzet hirtelen megszűnt, és egy egyre gyorsabban és élesebben zizegő hangot hallhattam, amit éreztem is, ez olyasféle rezgésszerű volt. 
Fantasztikus volt, és tudtam, hogy ez a csakrák aktivitása. Nem vagyok egy csakra rajongó, de valahogy ezt tudhattam, miközben a lelki szemeim előtt egy örvény, majd egy alagút szerű látvány tárult elém, ami úgy tűnt, hogy magába szippanthatott, de erről nem sok élményem volna, mert a következő pillanatban oldalsó irányba egyszerűen kifordultam a testemből.  
Eddig a pillanatig semmi különöset nem láthattam, csak ami a lelki szemeim előtt zajlótt, és azt hittem majd a szobában találom magamat, de ez nem így történt, mert kint voltam az utcán, ráadásul még csak nem is ebben a környezetben, hanem vagy 20 kilométerrel odébb a harmadik kerületben, amerre gyerek koromban is sokat járhattam. 
 Az utca teljesen kihalt volt, az utak szárazak, én meg ott álltam és azon gondolkodtam merre induljak, mi tévő legyek, hiszen épp az imént zuhantam ki a testemből, és fogalmam sincs hogy kerülhettem ide. Még csak a gondolataimban sem volt ez a környék, és most mégis itt állok ezen az ismerős úton. 
Ekkor valahonnan egy szokatlan és meglepő gondolat zúgott belém, ami arra késztetett, hogy kezdjek el felszedegetni az útról valamilyen szemét kupacokat, mert ez által valakinek a gyógyulását idézhetem elő.  Szóval elkezdtem eleget tenni a feladatnak, sokat nem gondolkodtam rajta, de néhány méter után észrevettem, hogy egy nő igyekszik  a kereszteződésen át, ami csak 20 méterre lehetett tőlem, és ez kizökkentett a feladatomból. Arra gondoltam, hogy ezt az egészet csak álmodhatom, és hogy erről bizonyságot tegyek, felugrottam a levegőbe, és siklani kezdtem a nő felé, hogy így érjem utol, és kérdőre vonjam, hogy mi ez az egész. 
Nos utol is értem, de nem volt mit tennem, mert az ezt megelőzően leírt álomban találtam magam. "Nincs lehetetlen" A történés ott folytatódhatott

Megjegyzés: Teljesen érthetetlen, hogy egy teljesen normális testen kívüli élményből, hogyan kerülhettem egy álomba.  Elvileg itt helyben kellett volna, hogy találjam magamat. Nem így történt. Ellenben eszembe jutott ismét az a másik tapasztalatom, ahol alvási paralízisből kerültem egy álomba, ahol szellem alakban tevékenykedtem tovább . Ez a tapasztalat valahol itt fentebb a ' Meghaltam tudatos álmomban?' cím alatt futott.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szer. 14 Márc. - 7:09

Különös találkozás

Igazság szerint inkább csak féltudatos, de azt hiszem a lényegen ez nem sok mindent változtat az álom szempontjából.

A helyszín városi környezet egy aluljáró mellett, és ez a tér most hirtelen egy pillanatra megremegett. Ezt a rendellenességet az álom alakok is észlelhették, mert megálltak egy pillanatra, és ki az eget fürkészte, ki a talajra szegezte tekintetét, mások meg forgolódni kezdtek, hogy hátha felfedezik a rengés okát.
Ezt a pillanatot úgy gondoltam az álom alakok megfigyelésére szánom, hiszen ilyen módon még sosem láttam őket reagálni, egy szokatlan helyzetre. 
Nem tartott sokáig, mert hamar túllépték rajta, és tovább indultak, és tette ki ki a maga dolgát.
Ekkor fedeztem fel azt a nem odaillő jelenséget, egy meghatározhatatlan korú nőt, aki épp annyira látszódott fiatal lánynak, mint érett nőnek, és ez felkeltette az érdeklődésemet.
De ez csak az egyik oka volt, a másik a különös viselkedése. Nem álom alak módjára viselkedett, hanem akár csak én, a környezetére koncentrált. Mintha csak egy időutazó lenne, vagy egy másik világból való, aki becsöppent egy másik világba, és most alaposan körülnéz. Ahogy állt, és figyelt, ez letagadhatatlan, másra nem is gondolhattam volna. 
Odamentem hozzá, hogy leellenőrizzem, valóban ott van e, vagy egy jelenség csupán? 
A nő alacsony volt, 150-160 centi körül, és hátulról megérintettem a vállát. Megfordult, és mondott valamit. Volt némi párbeszéd, de ebből semmi sem maradt meg igazán. Ellenben nagyon megörvendhettünk egymásnak, mert felkaptam a levegőbe, és magamhoz szorítva pörögtünk körbe körbe. Nagy volt a boldogság érzet, szinte sugárzott.
Aztán letettem, és elindultunk egy féltetős üzlet felé, ahol álldogált néhány álom alak. A nő azt mondta odamegy , de rossz előérzetem támadt. Alig keveredett el néhány ember között, többé nem láthattam. Kilépett az álmomból.
Folytatás:
Egy eldugott utcába hajtottam a bicajjal. Tudtam ott találhatok egy boltot, ami valamilyen módon a segítségemre lehet a kutatásban, hogy megtudjak valami többet az elmúlt eseményekről. A boltos adott is egy krómozottnak tűnő hengert, és én azt hittem fogom tudni, hogy mi lesz vele a dolgom. Nem jöttem rá sajnos.
Ismét elmentem abba az eldugott utcába, de a bolt már nem volt ott. Hiába keresgéltem, és néztem be minden zugba, nem találtam. Egyszerűen felszívódott.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Szer. 14 Márc. - 18:47

Nekem ami feltűnt a tapasztalatból:
- Megremegett a világ. (Tehát történt valami az álomvilágommal. )
- Az álom alakok érdeklődve keresték a rengés okát.  ( Ez talán azért alakulhatott így, mert magam az álmodó is meglepődhettem a történteken, és ezt az álom alakok viselkedésében láthattam vissza. )
- Megjelent egy idegen, nem az álomkörnyezetbe való alak. ( Arra gondolnék, ő talán nem lehetett az álmom eredeti része, és a rengést az ő érkezése okozhatta. )
- Jó lenne tudni, ha valaki képes lehetett bejutni az álmomba, vajon ki lehetett az?

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Csüt. 22 Márc. - 7:19

Álomban ébren, avagy fordítva.

- Volt egy kis tudatos álom, semmi különös, csak mászkáltam az utcán, majd gondoltam be kellene menni egy épületbe. Megfordult a fejemben, hogy ez nem hoz e valami változást, nem e fog kizökkenteni az tudatosságomból, de az eredmény ettől drasztikusabbra sikeredett. Amint becsukódott mögöttem az ajtó, felébredtem.

- Ma pedig a munkahelyre igyekeztem egy kis motorral, de úgy tűnt eltévedhettem. Megjegyzem sem a munkahely, sem a környezet nem felel meg a valóságnak. Egy ember jött mögöttem szintén motorral, és gondoltam félre húzódom a felbukkanó hàz kapujánál, hogy a mögöttem jövő had haladhasson tovább. De ő is megállt kiderült, hogy abban a házban lakik. Miután kijött a felesége is, és érdeklődtek, hogy mit keresek itt elmondtam, hogy munkába igyekeznék, de eltévedtem az úton. Erre ők útba igazítottak, és miután elindultam álomváltás történt. Egy kórház folyosóján feküdtem egy ágyon, de úgy tűnt ez bevett szokás lehetett. Nézelődni kezdtem, éppen egy csoport tűzoltó közeledett .ellenőrizték a helységeket. Aztán egy az ágyán mellett üldögélő fiatal nőre esett a tekintetem, akinek fel volt kötve az álla, őt hosszabban és alaposabban megfigyelhettem. Gondoltam kikelek az ágyból, nem is értettem mit keresek itt. Akkor konstatáltam, hogy meztelen vagyok, és csak egy fehér fürdőköpeny van rajtam. Be is mentem a közelben lévő nővér szobába, hogy adják vissza a ruháimat, mert nekem semmi bajom nincsen, és azonnal távozni akarok. Egy doktornő lépett oda hozzám, és kifejtette, hogy nem biztos, hogy minden úgy van ahogyan gondolom, mert mi van, ha ezt az egészet csak álmodom? Mosolyogtam ezen, mert kizárt, hogy ez egy álom legyen. Erre azt felelte, hogy néha azt álmodom, hogy ébren vagyok, néha meg ébren hiszem azt, hogy az egész egy álom csupán. Erre a kezembe nyomott egy műanyag flakont, hogy ejtsem csak le a földre. Ezt meg is tettem kétszer, de semmi különös, a flakon földet ért. Harmadjára viszont arra gondoltam .ne érjen földet, és a zuhanás abba is maradt, megcáfolva a gravitációt. Ekkor muszáj voltam elhinni, hogy valóban álmodom.
Ennek örömére, azonnal a munkahelyemen akartam lenni .és ott is voltam. A főnökömnek kezdtem mesélni a történtekről, mire előhalásztam, a motoros tükrömet, amin az állítólagos orvosi igazolásom ráragasztva volt. Most nem volt rajta, és én csodálkozva tűnődtem rajta, hogy ez hogyan lehetséges, és felébredtem az álomból. 
Úi,: Úgy tűnik ezek szerint a tudatos rész, csak a nővérszobában lehetett.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Csüt. 22 Márc. - 20:01

Megjegyezném még, hogy a széken ülő felkötött állú nőt hosszasan figyeltem, de ez az álomra nem volt hatással. Nem folyt szét az álom alak arca, semmi nem utalt arra, hogy egy valaminek a hosszas megfigyelése az álom menetére bár milyen negatív hatással lehetne.  Aztán nem tartom kizártnak, hogy ez a befolyásoló tényező, esetleg csak a tudatos álmoknál  léphet működésbe, én pedig az álom ama szakaszában még nem voltam tudatos, talán ez lehet az oka annak, hogy így történhetett.

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  fortis Csüt. 12 Ápr. - 19:06

A kút.
Egy erdőben sétáltam, aztán megpillantottam azt a kutat.  A kút oldala  szépen megmunkált kövekből volt kirakva, és én arra gondoltam, hogy bele kellene néznem,  hogy megláthassam benne magamat.  Ez nem volt egyszerű művelet, mert szabályosan érezhető volt, hogy némi erőkifejtésembe került, hogy belekukkanthassak. 
Aztán végre sikerült, de nem az történt amit vártam, vagy akartam, pedig azt hittem megteremthetem ezt a helyzetet magamnak. 
A kútban nem tudni, hogy volt e víz vagy sem, mert a mélysége sötétbe burkolózott.  Aztán valahogy bele kerültem a kútba, talán belehuppanhattam miközben egyre mélyebben fürkésztem a mélyét, és lassan, nem zuhanva, de egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtem, de jobb kifejezés talán az, hogy lebegtem, amíg a végén fel nem ébredtem az álmomból. 
2018 tudatos álmai 197389_galeria_frisco2

______________________________________________________
Ha teszel egy lépést előre, a világod megváltozik.
fortis
fortis

Hozzászólások száma : 11338

Vissza az elejére Go down

2018 tudatos álmai Empty Re: 2018 tudatos álmai

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 6 oldal 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.