Tapasztalatok

Én úgy csöppentem a "spirituális életembe", hogy belöktek az ajtaján
Nagyon sok minden történt velem, kerestem az utam a vallásokban, sokat, túl sokat időztem az asztrális(4D) világban (jelzem nem szándékosan, azt sem tudtam, mit csinálok), találkoztam magasabb szinten lévő létezőkkel, olvastam, olvastam, olvastam.
Egy kicsit még olvastam is 
A világom ijesztő volt számomra, nem voltak válaszaim, csak temérdek kérdésem. Amikre senki sem tudott válaszolni. Őszintén, a világom leginkább egy kaleidoszkóphoz hasonlított, néha össze-össze állt valami, de rendszerint nem.
Közben persze elveszett, megrémített(ugye az alsó asztrális világ) és dühös voltam. Állandóan.
Én valóban szerettem volna csatlakozni mondjuk egy valláshoz, olyan megnyugtató és biztonságos lett volna...de egyszerűen képtelen voltam rá. Van egy "belémépített" relé, ami soha nem engedte, hogy "követő" legyek. Nekem mindent gyakorlatban kellett kikristályosítani magamban, nem kevés fájdalom árán.
... Ez az elmúlt 1 év...nem volt semmi...gyakorlatilag belenyomták a fejem a tudásba/könyvekbe(ez ment szellemi szinten, a gyakorlatban 1 évre ki lettem vonva a forgalomból a költözéssel, és amikor már azt mondtam, na most, akkor kificamítottam a bal bokám, elszakítva a bokaszalagom, Szval kb. 3-4 hétre ágyhoz is lettem kötve. Szívás ).
  Amit elmondhatok:
-az asztrális világ, a szellemi dimenziók a tükörképed, amivel találkozol, azzal dolgod van(nem, nem vagy áldozat, a világod erőteljes teremtője vagy)
-hallgass a benned élő isteni szikrára, ha őszinte vagy magadhoz, mindig meg fogod hallani a választ (ima, meditáció) 
-ha tartozni akarsz egy csoporthoz, nosza, de mindig egyedüli és megismételhetetlen leszel, lesznek dolgok, amiket te látsz, te élsz át csak. Okkal vagy ilyen. Örvendeztesd meg a többi embert a másságoddal! 
-Lehet, hogy el olvastál 1000 könyvet...de menj és éld át... Vagy írj Te egy könyvet! Nyiss egy YouTube csatornát!
-Végül...Soha,de soha ne add fel! Régebben többször megtapasztaltam amit én csak a lélek sötét éjszakájának hívok ...remélem te sosem fogod! De ha igen, és ott vagy a sivatag közepén, már nincs kezed és lábad sem a fájdalomtól vagy már a lelked sem érzed... Akkor harapj bele a sziklába alattad, és húzd tovább magad a fogaiddal...ekkor a legközelebb a megváltó világosság.

Ha körbe is vesznek, mindig egyedül maradunk.

Veszna: "[size=32]Lehet, hogy el olvastál 1000 könyvet...de menj és éld át... Vagy írj Te egy könyvet! Nyiss egy YouTube csatornát!"[/size]


[size=32]Gondolod, hogy fontos? Mindenkivel személyre szabott kommunikáció visz előre csak. Ha mindenki talál egy jó közeget, úgy fejlődhet, hogy a ráfordított időt passziónak nézi es ennek javarészt igy is kell lennie. Szeressük azt, amit csinálunk, a többi nem számít.[/size]
[size=32]Ezotéria szintjén könyv és youtube videó is rengeteg van, de vajon mennyi abban a hasznos anyag?[/size]
[size=32]Nem kötekedni szeretnék, de valamelyik nap pont a "szerzett" tudásról beszélgettünk Fortissal. Mit és mennyire lehet elsajátítani. [/size]
[size=32]A szemfüles, olvasgatás közben rálelhet a saját útjára, de meggyőződésem, hogy mindenki születik valamilyen tehetséggel, amit "csak" meg kell leleni, aztán már jön is a karikacsapás  [/size]

Ez egy nagyon komplex kérdés, amin már én is sokat gondolkodtam...Hogy a személyes kapcsolat vagy az információgyűjtés a fontosabb? Szerintem mindkettőnek meg van a maga helye és szerepe. Azt gondolom inkább az arany középút, az egyensúly az ideális, mindjárt leírom miért. 
Pl. Ha nincs Lélekvándor, akkor nem ismerlek pl. téged Mayra . Persze abban igazad van az én véleményem szerint is, hogy az igazán fontos a belső lelki munka és a valódi személyes kapcsolatok. Mert amikor a tanítvány készen áll, megjelenik a Mester is  . De ez már a középhaladó szint. 
Ha pl az ókori Egyiptomban születtem volna, "felvételiztem" volna a Denderai templomba neophitának, mert ott volt egy szellemi ösvény, amin tudtuk, hogy előrevisz , amin haladni kell. (bár lehet nem jó misztériumiskolát hoztam fel jó példának, sajnos mélyebben nem ismerem az Egyiptomi beavatási szokásokat.)
Most azt látom-csak Magyarországon - hogy nincs minden szerep betöltve...egy vákumot érzek... a kezdeti fázis, a kapaszkodó, ahol megismerhetsz hasonló tapasztalatokat átélt embereket...az láthatatlan.
(mert szerintem abban egyetértünk, hogy a nagy egész szempontjából minden rész fontos, ahogy fontos a vezérigazgató, akárcsak a takarítónő). 
Van egy sejtésem is miért. Ahogy a kommunikáció eltolódott a Facebook-ra és a YouTube-ra a fórumokról...úgy a spirituális/ezoterikus közeg is ment utánuk. Csakhogy ott vállalnom kell az arcom. Itt elbújhatok az avatarom mögé, akár beszélgethetek a szomszédommal is, jó sokáig erre nem fogunk rájönni. 
Ami jó változást látok a külföldi csatornákon, hogy ott van ezoterikus/spirituális forgalom, pl. a YouTube-on,a tartalom nagyon széles spektrumon mozog. De szinte minden témában találtam olyat, akit hitelesnek tartok, és nem gondolom azt, hogy mondjuk az asztrális világ alsó rétegéből valamiféle entitás legyezgeti az egóját. Kevesebben, de vannak ilyenek. 
...egy teljesen kezdőnek, egy pre-neophitának  ez kell. Valaki, aki hiteles tartalommal megszólitja. Nem ő lesz a mestere, nem vele fog barátkozni, de elindíthatja egy olyan úton, ahol szellemi társakra talál. 
Ahonnan kiindulva ráléphet az útjára, lehet, hogy neki ez nem lesz értékes tartalom, de majd jön a következő lépcső, és rálép. 
Mindannyian így kezdtük, bukdácsolva, kérdezgetve, aztán visszafordulva...csak most más az információs közeg. 
A kritikus gondolkodást pedig hozza az ember otthonról, vagy megtanulja útközben.
Remélem jól át tudtam adni, amit gondolok 

Nem tudom, valakinek van e valamilyen személyes kapcsolata, ismerete a reiki-vel? A reiki által felhasznált erőről? 
Érintőlegesen olvastam róla, akárcsak a prána nadiról, de ezekről már csak itt Kínában, szval személyesen nem tudok semmit róla.
Talán csak annyit, hogy egyszer találkoztam az egyik legnagyobb magyar reiki-mesterrel, és fogalmam sem volt, hogy az 
  Ez a 20-as éveim elején volt, még javában nem tudtam mi történik velem, de válaszokat kerestem. Olvasgattam az Elixír magazint, amiben volt egy idősebb fickó, aki cikkeket írt, és kiderült, hogy ráadásul egy városban lakunk. Írtam egy e-mailt neki, leírtam pár dolgot magamról és az útkeresésemről, és tanácsot kértem tőle. Nagyon rendes volt, meghívott az otthonába is.
Élőben is olyan természetes és rendes volt, mint az írásaiban. Nagyon illendően viselkedett velem, jó tanácsokat adott, de láttam rajta, hogy több mindent elhallgat.(Ezt akkor még nem értettem, hogy miért hallgat mindenki, miért nem dobják be a közösbe a tudást?!   Azóta persze tudom milyen érzés, amikor mondani szeretnél valamit, de egyszerűen a lelked nem engedi, mert most nem osztható meg az az információt...)
Na mindegy, szóval beszélgettünk...de egyszer csak valami furát éreztem...elkezdtem mindenféle meleg energiahullámokat érezni, a figyelmem beszűkült és mintha egy örvénybe kerültem volna, szédültem. Nagyon fura érzés volt...ha a mostani fejemmel ott ülök, tuti megkérdezem mit csinál, mert egyértelmű volt, hogy felőle indult ki az egész, vele kapcsolatos. Bár akkor azt gondoltam, már megint én tapasztalok meg valamit, úgy hogy hallgattam.  .  Kis zöldfülű voltam. Bevallom őszintén kiszolgáltatva éreztem magam, mintha belenyúlt volna az energiáimba... Az engedélyem nélkül.
Aztán már itt Kínában olvasom, hogy én az egyik legmagasabban beavatott reiki-mestertől kértem tanácsot

Egy rejtélyes új "szokásom" akaszt ki egy ideje.
Történt 2,5 hónapja, hogy egy balul sikerült lépéssel elszakítottam a bal bokaszalagom. 2 hétig rögzítés, azóta mobilizáció.
Bizonyos mozdulatoknál még mindig fáj, illetve ha túl sokat megyek vele egyszerre.
De majd jobban lesz lassan.
Valamit azonban észrevettem éjjelente-nem tudom nem észrevenni...
Amikor megfordulok az ágyban ez a program:
1. Baromi erősen le vagy befeszítem a bal lábfejem, de úgy hogy sokszor a jajgatásomra ébredek. (jelzem a jobb lábam csendesen szuszókál/relaxál ezidő alatt)
2.majd megfordulok
Ezt úgy 10x éjjelente...reggel persze fájdalommal ébredek, mert egész este "tornáztattam" a bal bokám. 
Szval valami arra késztet, hogy folyamatosan kínozzam magam... Közben az ép jobb lábam meg sem mozdul... Mintha a testem arra tette volna most fel a fogadást, az esküt, hogy minden erővel azon lesz, hogy olyan mozdulatokat tegyen, amit amúgy ép ésszel nem teszek(a fájdalom miatt) és ezzel egyidejűleg "tornáztatja" is. 
Szóval ki az, aki ezt irányítja? Ki a "láthatatlan" gyógytornászom? Nem a tudatos énem, az tuti... 

Szerintem ha teljesen rendbe jön és túl lesz a lábad is azaz a testi tudatosságod is a bal lábat ért traumán, akkor majd megszűnnek ezek a tünetek is.

fortis írta:Szerintem ha teljesen rendbe jön és túl lesz a lábad is azaz a testi tudatosságod is a bal lábat ért traumán, akkor majd megszűnnek ezek a tünetek is.

Remélem így lesz 

Azzal kezdődött, hogy egyszer régen egy merengésem közben a gyerekszobámban találtam magam. A kb. 12 éves lényem az ágyon feküdt, nagyon szomorú volt és sírt.
Nagyon sajnáltam, olyan ártatlannak tűnt és gyámoltalannak... Érdekes, hogy egyszerre éreztem különálló személynek, és valakinek, akivel a legmeghittebb kapcsolatom van.
Szval leültem mellé az ágyra, felnyaláboltam magamhoz és szorosan átöleltem. Elmondtam neki minden csodálatos dolgot, amit gondolok róla, hogy nagyon szeretem és ez soha nem fog változni...
Sokkal később olvastam egy könyvet, amiben a szerző arról ír, hogy életünk során milyen sok kis "szilánk" pattan le a személyiségünkről, vagy bújik el mélyen bennünk, az érzelmek és fájdalmak elől.
Kipróbáltam az ő gyógyító technikáját is, amiben össze lehet gyűjteni ezeket az elveszett "személyiség" részeinket, akik ottragadtak a térnek és időnek azon a pontján, ahol a trauma érte őket. 
Meglepően gördülékenyen találok hozzájuk. Valószínűleg azért, mert ők hívnak engem.
Van pl.a 6-7 éves énem   vele könnyen hangot értek, de van a 12-14 éves énem, akivel nem könnyű "beszélgetni". Nem nagyon szólal meg, egyrészt túl van anya halálán és hát a dolgok nem mennek egyszerűen az ő síkján...
Ők ketten az állandó szereplői a múltamnak. Most már. De volt olyan személyiségrészem, akit a kertben a föld alól kotortam ki (ez trauma anya halálával kapcsolatos lehetett)...a ruhája piszkos volt, akárcsak ő, de a legszomorúbb az energia volt, amit árasztott magából...
Bevallom őszintén, magam is meglepődtem amikor a lépteim a kert végébe vezettek...és megtaláltam őt...Ilyenkor igyekszek nagyon spontánul viselkedni és tömény szeretetet árasztani "magam" felé, hogy begyógyítsam a sebeket.

Akit érdekel, a könyvek címei:

1. Sandra Ingerman: Lélekvisszahívás
2. Brandon Bays: Belső utazás
(ezt még Mayra ajánlotta nekem, köszönöm!)

Nagyon kedves tőled és megtisztelő, hogy ennyit adsz önmagadból!

Áprilia írta:Nagyon kedves tőled és megtisztelő, hogy ennyit adsz önmagadból!

Sokat gondolkozom azon, hogy leírjak e valamit vagy sem... De mindig oda lyukadok ki, hogy a belső hangom késztet arra, hogy leírjam , valószínűleg egyszer majd valaki számára jelentenek valamit ezek a szavak. 
Másrészt már megszabadultam azoktól a korlátoktól, amik gúzsban tartottak, és arra késztettek, hogy féljek az emberi reakcióktól.
Szabad vagyok arra hogy itt és most éljek. Szabad vagyok, hogy megosszam a gondolataim, hogy önazonos legyek. Ez az élet értékes a számomra, így igyekszek tisztelettel bánni vele...s pont ezért nem tagadom meg mások előtt.   Ahogy értékesnek tartom a te életed, becsben tartom a gondolataid, miért ne tennék így magammal is? 
Amúgy köszi a szereteted

Szval valahol írtam, hogy sikeresen elszakítottam a bokaszalagom...bár az elején a hátam közepére sem kívántam a mozgást, de két hét után már szerettem volna csinálni valami nekem valót 
Megpróbálkoztam pár jóga gyakorlattal...de nagyon szenvedtem...
Így nekiálltam keresni vmit.
S ha már itt vagyok Kínában, adja magát a Taicsi.   
Olyan elegáns, olyan fennkölt...halálos...és halálosan komplikált 
Gondoltam tanulok egy kis Qigong-ot (Csikung)
KB. úgy kell elképézelni, hogy a Qigong az anya, az eszenciájával, szellemiségével, a tudásával, a gyógyító képességével...
A Taicsi pedig a gyermeke, amivel akár ölni is lehet.
Fizikai állapotomnak a Ba Duan Jin (8 brokát/selyem gyakorlat) feküdt a legjobban...és már az első percben megvett kilóra 
Nem is a mozdulatok...évek óta jógázok, tudom milyen mozdulat miért jó a testemnek...
Hanem az energia áramoltatása! Csak a légzőgyakorlatot csináltam az elején csukott szemmel, de közben önkéntelenül mosolyogtam...mintha a légvétellel és a karjaim mozgatásával valami élő megmozdult volna bennem és körülöttem 
KB. a 3. este valami szokatlanra ébredtem...mintha bizsergett volna a talpam és a lábfejem körül a levegő.
A bizsergés nem is a megfelelő szó, inkább nagyon intenzív energiaáramlást tapasztaltam a lábfejem körül. Mintha egy labdaszerű energiagömb vett volna körül a talpamnál... Halványan éreztem a tenyereimben is, de ezek közel sem voltak olyan erős érzések. 
Próbáltam lerázni, de nem sikerült, így vártam, hogy újból elalszok

(Ha valakit érdekel a fenti tapasztalatban említett Qigong, érdemes meghallgatni Shi Heng Yi tanítását a légvételekről is.)

Mostanában kísérletezgetek a tudatosságom növelésével elalvás környékén, illetve mélyebb tudati szintre elmenni éjjel. (csak a melatonin és a csend miatt éjjel)
A ma éjjeli tapasztalat :
1. Még az álmodás előtt történt. Már nem voltam ura a testemnek, hallottam a zúgást, de olyan erős volt, hogy az már bántó. De ez a zúgás nem korlátozódott a füleimre, az egész testem zúgott. A testem feltöltődött energiával, izzottam tőle, átütött a bőrömön, láttam, ahogy a narancsszínű fény átsüt a bőrömön... Olyan volt, mintha a nap költözött volna belém. Közben éreztem a bensőmben ezt a kavargó-örvénylő energiát. Nem volt fájdalmas, de kellemetlen volt. 
2. hajnalban felébredtem, aztán próbáltam visszaaludni. Ekkor szerintem elcsíptem magam, ahogy kiemelkedek a testemből. Vicces volt, mert olyan érzés volt, mintha be lettem volna "csomagolva". Mint ahogy a csomagokat megkapjuk, kibélelve, hogy ne mozogjon útközben, éreztem az enyhe nyomást "körülöttem". 
Majd mintha egy merev szobrot állították volna talpra, gyorsan "kiléptem" a csomagolásból. Kicsit bele is szédültem,olyan szokatlan, semmihez nem hasonlítható érzés volt  a hirtelen elemelkedés.

Nemrég hallgattam egy zenét, ami igazán elemi erővel hatott rám.
A the HU -tól a Wolf totem.
Csak ültem a fotelben és újra és újra lejátszottam...közben képek peregtek a szemem előtt, nem tisztán, töredékesen. Inkább az érzelmi töltet volt, ami nagyobb hatással volt rám. 
Egészen kis gyermekkoromtól ismerem ezt az érzést. A készenlét állapotának hívom. Mintha a lényem legmélyén szunnyadna egy részem, aki bármikor felébredhet és átveheti az irányítást. Méghozzá katasztrófahelyzetben. Ez a részem egy vezető, aki tudja mit kell tenni, amikor veszély van, utasításokat ad, olyan dolgokra is képes, amire most és itt képtelen lennék.
(Ez a részem sokszor olyan erős volt, hogy meg kellett tanulnom elhallgattatni, hogy élvezni tudjam az életet, és ne egy harctérnek lássam.)
Szóval ez a zene egyes hangjai berúgták azt az ajtót, ami mögé tettem ezt a személyiségrészemet.
Éreztem újra az adrenalint, a veszélyt és a "mindenkit meg kell menteni" -t.
Képek peregtek a szemeim előtt. 
Egy óriási hangár volt a helyszín, minden szürke-fémszínű, fekete, néhol fehér. A földön fura kis repülő szerkezetek. A mérete talán egy ágyé, ovális, test-méretű. Felül az ablak/tetőtér nyitva, csak egy ülés van benne, semmi más, egész lapos kis szerkezet,magassága egy ülő emberé,kereke nincs, szárnyai nincsenek. 
A zenétől függetlenül hallom a szirénát/kürtöt(a zene csak  katalizátorként működik) ami a veszélyre hívja fel a figyelmet. Rohanok sokadmagammal. Közülük sokan a tanítványaim(vagy alám tartoznak, csak az érzés tiszta, hogy ők az én felelősségem). Az egyikük olyan, mintha a kisebbik öcsém lenne. 
Rohan mindenki a gépe felé, beugrok , magamra zárom a kabint, és kilövök. Az ellenség kinn van az Űrben. 
Ennyi az emlék, ami órákra fogvatartott. 

Erről most eszembe jutott még egy Magyarországi emlék. 
Volt valami kis kerületi ünnepség, koncertekkel. 
Ahogy arrafelé sétáltunk hallottam meg a dobokat (később láttam meg csak, hogy egy japán dob együttes). 
Elkezdtem nehezebben venni a levegőt, egészen nagyokat kellett lélegeznem, hogy a megfelelő oxigénhez jussak,1-2 perc múlva pedig elkezdtek csorogni a könnyeim. Nem túlzok. Mintha sírtam volna,de nem tudtam értelmezni az okát. Ugyanazt a készenléti állapotot tapasztaltam...de emellett olyan volt, mintha a lelkem emlékezett volna valamire, ami nem tudott a felszínre törni.
Nagyon zavarban voltam, igyekeztem úgy fordulni, hogy ne lássák meg az arcom.

Veszna írta: 
2. hajnalban felébredtem, aztán próbáltam visszaaludni. Ekkor szerintem elcsíptem magam, ahogy kiemelkedek a testemből.

Szerintem neked csettintésre mehetnek ezek a testen kívüli dolgok. 

Veszna nézd meg az “Alita, a harc angyala” c. animációs filmet. Mintha csak a legutóbb leírt tapasztalatodról szólna. Nagyon meg fog érinteni, készülj fel rá. (Nekem a kedvenc filmem egyébként, de neked másért lesz az).

fortis írta:

Szerintem neked csettintésre mehetnek ezek a testen kívüli dolgok. 

Bezzeg amikor akarom, akkor nem sikerül 

Áprilia írta:Veszna nézd meg az “Alita, a harc angyala” c. animációs filmet. Mintha csak a legutóbb leírt tapasztalatodról szólna. Nagyon meg fog érinteni, készülj fel rá. (Nekem a kedvenc filmem egyébként, de neked másért lesz az).

Régen már ajánlotta nekem ezt a filmet valaki, hogy nagyon fog tetszeni, és nem néztem meg...
Azt hiszem itt az ideje  (a harmadik emlékeztető/figyelmeztető már nem szokott olyan "sima" lenni  )

Épp láttam egy rövid videót arról, hogy talán /valószínűleg egy szimulációban élünk.
Nekem ez olyan nagy újdonságot nem jelent, mert sztem aki vallásos, vagy hisz a lélekvándorlásban, esetleg  van egy különleges hitrendszere eddig is "tudta", hogy ez a világ nem "valós". A szimuláció egy modern elképzelés/elnevezés az előzőkről. Mondhatni hipszter neve annak, hogy nem minden igaz, amit érzékelünk. 
De nem is ez a lényeg. 
Azon gondolkoztam, az én életemben hol bukkant fel az a bizonyos fekete macska-hiba a mátrixban.
Egyetlen ilyenre emlékszem, amire nincs magyarázatom.
KB. 20 évvel ezelőtt Mamáméknál voltam a családdal.
A lakás tipikus 4 emeletes, 2 szobás lakás, mindenhol vannak ilyenek Magyarországon, egy hosszú folyosó köti össze a lakás helyiségeit. 
Mindenki a nappaliban volt, én a konyhában mosogattam (balra tőlem az ajtónyílás, ajtó nincs. Vagyis mindenki a hátam mögötti szobában volt.
Egyszer csak az unokatesóm elvágtat mellettem a folyosón-tőlem balra-a fürdőszobába. (Most is pontosan le tudom írni mit viselt,alaposan megfigyeltem...gondolom ingerszegény volt a mosogatás   )
Majd KB. 2 perc múlva hallom, hogy nyílik a fürdőszoba ajtó, hosszú léptek hangja...és a nagybátyám jött visszafelé. 
Ruházat teljesen különböző. A lakás másik végében senki.
Persze rögtön benéztem a nappaliba, és az uncsitesóm teljesen elmerülve a számítógépbe játszott a kedvenc játékával. 

Volt hasonló élményben részetek? 

(Azt hiszem erről már írtam, de egyszer találkoztam valakivel, akivel idő/dimenzió utazásokról beszélgettünk, és minden más őrült dologról...ő mondta, hogy időnként, nem is olyan ritkán, hiba van a mátrixban. Pl.egy épület tűnik fel valahol, ahol azelőtt biztos, hogy nem volt semmi, és jellemzően az emberek nem veszik észre a különbséget. Azok látása érzékenyebb erre, akik ébredeznek a "valóságból". 
Na akkor bőszen figyeltem, de semmi különöset nem vettem észre 
, csak ez az egy történetem van.)

Az unokatesód ment a fürdőbe, és a nagybátyád jött vissza onnan helyette.  Erre lenne egy tippem. Nagybátyád ment ki a fürdőbe, te nem vetted észre, az unokatesódnak meg a duplája, amire viszont felfigyeltél. A dupla azaz az ember képmása ugyan úgy néz ki, és néha a saját útját járja. Lehet ez a magyarázat, de csak egy tipp. 

Én a matrixal autóvezetés közben találkoztam.  M3 autópálya 110-es tempó.  Szembe jövő belső sáv egy piros autó közeledik, a külsőben is jött pár, de én a pirosra figyeltem fel.  Hirtelen megállt a kép, eltelt kb 2-3 másodperc, éreztem az idő múlását, de semmi sem mozdult. Aztán hirtelen minden haladt tovább.  Pár éve történt, beírtam már ide akkoriban.

Nem olvastam ezt a történetet, jó hogy leírtad, egész elképesztő lehetett átélni! Van valami teóriád rá? 

A Doppelganger-re gondolsz? Számomra megfejthetetlen ez a jelenség, egyszerűen nem értem....
Emlékszem valamelyik Seth könyvben volt az a jelenet, amikor Jane és a férje egy étteremben voltak, és volt ott egy ismeretlenül ismerős idősebb pár, akikre azt mondta Seth, hogy ha akkor úgy döntenek, akkor akár megváltoztathatták volna a "sorsukat" és a párrá válhattak volna... Nem ez a pontos történet, el kell olvasnom újból!

Emlékszem arra a Seth jelenetre. Előre ugrottak az időben és látták magukat öregként megfásulva. Ezért a jelenben - amikor is épp egy zenés táncos helyen ücsörögtek - Jane férje felkapta táncolni Janet, vad táncikàba kezdtek, megakadàlyozandó, hogy olyanná váljanak, amit előrevetített nekik a sors.

Áprilia írta:Emlékszem arra a Seth jelenetre. Előre ugrottak az időben és látták magukat öregként megfásulva. Ezért a jelenben - amikor is épp egy zenés táncos helyen ücsörögtek - Jane férje felkapta táncolni Janet, vad táncikàba kezdtek, megakadàlyozandó, hogy olyanná váljanak, amit előrevetített nekik a sors.

Hát ezt jól csinálták. 

Veszna írta:Nem olvastam ezt a történetet, jó hogy leírtad, egész elképesztő lehetett átélni! Van valami teóriád rá? 

Erre sajnos nincs. Amúgy amikor motorbalesetem volt, azaz elszálltam egy kanyarban, akkor marhára lelassult az idő, pillanatról pillanatra láttam minden egyes mozzanatot. Fura volt, mert a gondolkodásom megmaradt ugyan annak, csak az idő lassult le körülöttem.  Mondjuk onnan talán csak egy lépés , hogy meg is álljon. Az autópályás eset más volt, ott semmi rizikó vagy meglepő nem történt, egyszerűen csak beütött ez a matrixban lévő hiba, ha annak nevezhetnénk.

http://mbti-lelektanitipusok.hu/idealistak/infj/infj-tanacsadok-altalanos-jellemzese/

Nézelődtem a YouTube-on, és belebotlottam egy az INFJ/magyarul Tanácsadók/a legritkább személyiségtipus sötét oldalai...videóba   (a népesség kb. 1-2%-át teszik ki) 
Gondoltam, megcsinálom a tesztet, mert nem tudom mi vagyok ebben a rendszerben...és hát nem INFJ/Tanácsadó lettem?!  

A YouTube oldalamon sorban állnak a megnézendő videók, ha van időm, megnézek 2-3-at.
Volt egy fickó, akit mindig halasztgattam, mert volt egy előitéletem vele szemben...nekem túl Los Angeles...túl napsütés...túlontúl amerikai,de azért rávettem magam egy rövidebb előadására. (Azért nem voltam olyan nagylelkű, 5 perces volt a videó 
) Nem mondom, hogy nem hallottam vagy olvastam már, amit mondott...pozitív üzenetet adott át, végül is megdőlt az előitéletem, mert az üzenet fontosabb volt, mint a külsőségek.
Viszont kb 4 percnél történt valami bennem.
Összpontosítottam, és egy ismerős érzés kerített a hatalmába...az a gondolat vált egyre erősebbé, hogy ott, a szeme/arca/bőre és csontjai mögött van valaki, akit én ismerek. Nem látom honnan ez az ismeretség, ebben a pillanatban is fennáll egy másik dimenzióban, vagy egy előző élet...? Ez egy felkavaró és "melengető" pillanat volt.

Persze az a fickó, aki ott tolja a szöveget, nem teljesen azonos vele, és nem is érdekel minden, amit mond. 
De határozottan "találkoztam" már azzal a lénnyel, aki az ő bőrében/egójában nyilvánul meg itt a Földön.

Ma reggel gondolkoztam azon, hogy a Gyűrűk ura volt az utolsó mozi, amiben volt lélek, hosszan meghánytam vetettem, az okokat, miérteket, és hogyan alakul a Holywoodi-filmgyártás/programozás. 
A YouTube csatornámon soha-mégcsak nem is emlékszem rá-nem jelent meg ajánlóban a Gyűrűk ura. Soha. (naponta megnézem az ajánlásokat) 
Ma este, mielőtt kommenteltem volna a Képek és hangokban  erről a filmről, ott volt a YouTube falamon, elsőként.
Nem beszéltem róla hangosan, nem írtam róla.
Azért ez már egy kicsit szokatlan.