Tapasztalatok

Egy hete egy kísérletet kezdtem magamon. 
Töröltem a 2 hírportált  amit olvastam. 
Rendszeres olvasó voltam, és gyakran olvastam a kommenteket is.

Miért?

Wow,  , odalett a szövegem fele! 

Veszna írta:Egy hete egy kísérletet kezdtem magamon. 
Töröltem a 2 hírportált  amit olvastam. 
Rendszeres olvasó voltam, és gyakran olvastam a kommenteket is.

A Facebook fiókom már 1,5 hónapja töröltem, amikor megtudtam, hogy anélkül is tudom használni a messengert. 
Persze szükségem van információra  így megengedtem magamnak  hogy amikor munkában vagyok, 1x átolvashatom a fontos híreket. Persze olyan hírportálon, amit viszonylag semleges ek gondolok. Ha lehet ezt írni ma Magyarországon. 
Az eredmény :sokkal több szabadidőm van, és nyugalmam is. Nagyon be tud szippantani az információ áradat.

Én azt is szabadidőnek élem meg, amit arra fordítok, hogy informálódjak, mi van a nagyvilágban.

Nálam ez ingoványos terep
... és nagyon gyorsan belecsúszok 1-2 órába

Én a hírekkel vagyok így. Rájöttem, hogy a 99 %-a csak hamis élhajhász semmirekellő cikk.  Olyan akár a politika. Semmit sem ér.

Zoli írta:Én a hírekkel vagyok így. Rájöttem, hogy a 99 %-a csak hamis élhajhász semmirekellő cikk.  Olyan akár a politika. Semmit sem ér.

Big like

Veszna írta:

Veszna írta:Egy hete egy kísérletet kezdtem magamon. 
Töröltem a 2 hírportált  amit olvastam. 
Rendszeres olvasó voltam, és gyakran olvastam a kommenteket is.

A Facebook fiókom már 1,5 hónapja töröltem, amikor megtudtam, hogy anélkül is tudom használni a messengert. 
Persze szükségem van információra  így megengedtem magamnak  hogy amikor munkában vagyok, 1x átolvashatom a fontos híreket. Persze olyan hírportálon, amit viszonylag semleges ek gondolok. Ha lehet ezt írni ma Magyarországon. 
Az eredmény :sokkal több szabadidőm van, és nyugalmam is. Nagyon be tud szippantani az információ áradat.

Információkat egy ideje furcsán gyűjtök. Először is megválogatom azt, ami érdekel. Azoknak pedig általában délamerikai oldalakon nézek utána. A hazai dolgokat pedig külföldön élő magyarok fórumain követem. Na, nem azért, mert szeretek szöveget fordítani, hanem azért mert a hazai agyakat szétmossa a média. Szerintem valamikor a XVll. században volt utoljára ilyen durva népbutítás.

Történt valami különös velem
Lehet, amit most leírok a számodra semmit nem jelent, de nekem most fenekestül felforgatta a lelkivilágom. 
Ma találkoztam valakivel a gyerekkoromból. 
Csak pár évig laktunk egy helyen és jártunk suliba. Viszont sosem beszéltünk vagy játszottunk együtt. 
Csak annyi történt, hogy egymás "ikertestvérei" voltunk. 
Nagyon hasonlítottunk egymásra, de nem csak külsőleg, hanem természetre is. Erre a felnőttek is gyakran felhívták a figyelmünk. 
Amikor találkoztunk az utcán kíváncsian nézegettük egymást. 
Számomra már akkor varázslatos dolog volt ez, amikor még semmit nem tudtam a genetikáról és a nagy számok törvényéről. 
Amikor felnőttem is sokat gondoltam rá  erre az ismeretlen ismerősre, vajon mi lehet vele? 
  Ma reggel pedig ő volt az első páciensem. 
Most is hasonlóak vagyunk,bár kevésbé, mint gyerekkorunkban. 
Olyan volt, mintha egy időkapszulát nyitottak volna ki nekem..... 
Nem értem...  Ezt most hogy történhetett? 
Nagyon messze lakunk egymástól.... És egyszerűen csak besétál a múltam mágikus része.... 
Látom a szavakat, és tudom hogy talán ez egy hétköznapi történet másnak, de nekem jelent valamit, csak még nem tudom mit.

De izgi! Majd írj fejleményeket

Fura lehet találkoznia az embernek a saját  hasonmásával.

Veszna írta:Történt valami különös velem
Lehet, amit most leírok a számodra semmit nem jelent, de nekem most fenekestül felforgatta a lelkivilágom. 
Ma találkoztam valakivel a gyerekkoromból. 
Csak pár évig laktunk egy helyen és jártunk suliba. Viszont sosem beszéltünk vagy játszottunk együtt. 
Csak annyi történt, hogy egymás "ikertestvérei" voltunk. 
Nagyon hasonlítottunk egymásra, de nem csak külsőleg, hanem természetre is. Erre a felnőttek is gyakran felhívták a figyelmünk. 
Amikor találkoztunk az utcán kíváncsian nézegettük egymást. 
Számomra már akkor varázslatos dolog volt ez, amikor még semmit nem tudtam a genetikáról és a nagy számok törvényéről. 
Amikor felnőttem is sokat gondoltam rá  erre az ismeretlen ismerősre, vajon mi lehet vele? 
  Ma reggel pedig ő volt az első páciensem. 
Most is hasonlóak vagyunk,bár kevésbé, mint gyerekkorunkban. 
Olyan volt, mintha egy időkapszulát nyitottak volna ki nekem..... 
Nem értem...  Ezt most hogy történhetett? 
Nagyon messze lakunk egymástól.... És egyszerűen csak besétál a múltam mágikus része.... 
Látom a szavakat, és tudom hogy talán ez egy hétköznapi történet másnak, de nekem jelent valamit, csak még nem tudom mit.

Érdekes ez. Még középiskolában másodikban érkezett hozzánk egy új lány. A tanárok alig tudtak megkülönböztetni minket (nekem akkor rövid hajam volt, neki hosszú. Történt egyszer, hogy eljött hozzánk, de nem tudtam kimenni a vasútállomásra. Szóltam a nővéremnek, menjen és vigye haza, én addigra otthon leszek már. (Valami olyan rémlik, hogy Alpárról a buszom nem ért be addigra)
Kérdezi a nővérem, hogyan fogom megismerni?
Mondtam, pont olyan, mint én, csak hosszú a haja. 
Ezen a szüleim is elámultak egyébként.

Békéscsabán pedig az odaköltözésem napjától köszöntek vadidegenek. Még gondoltam is, milyen kis barátságos emberek ők, de az egyik munkatársam elmesélte, van egy hasonmásom a városban. Egy alkalommal egymással szemben közlekedtünk, néztük egymást mosolyogva, aztán mindketten tovalibbentünk. 

Valamiért ezek az eseményekre csak ritkán jutnak szembe.

"Én egy másik Te vagyok" (ebben az esetben is megállhat ez. Talán személyiséged egyik fele "törődést" igényel.)

Mostanában sokszor felmerült a szinkronicitás itt. 
Ma elutaztunk meglátogatni a rokonokat. 
Pár nappal ezelőtt a pinteresten amigurumi babákat nézegettem, hogy milyen jó lenne ilyet horgolni :olyan cukik.... Erre a nagybátyám egy amigurumikról szóló magazinnal fogadott, hogy biztos tetszene nekem
Tegnapelőtt, amikor ajándékot kerestem egy könyvesboltban, akkor feltűnt Déva Premal poszter-rácsodálkoztam, pár perce pedig bejött a szobába az uncsitesóm, eldúdolt egy dalt, én biztos ismerem, segítsek neki.... Déva Premal Gayatri mantra volt.

 Nahát igen ezek az összeilleszthető darabkái az életnek is nagyon különösek, és feltehetően  kimerítik ama véletlen fogalmát, amiről immár tudjuk, hogy mindig kell, hogy valami lapuljon a háttérben.

Veszna írta:Mostanában sokszor felmerült a szinkronicitás itt. 
Ma elutaztunk meglátogatni a rokonokat. 
Pár nappal ezelőtt a pinteresten amigurumi babákat nézegettem, hogy milyen jó lenne ilyet horgolni :olyan cukik.... Erre a nagybátyám egy amigurumikról szóló magazinnal fogadott, hogy biztos tetszene nekem
Tegnapelőtt, amikor ajándékot kerestem egy könyvesboltban, akkor feltűnt Déva Premal poszter-rácsodálkoztam, pár perce pedig bejött a szobába az uncsitesóm, eldúdolt egy dalt, én biztos ismerem, segítsek neki.... Déva Premal Gayatri mantra volt.

Ez is wow!
Ha lesz időm, később kikeresem, Jungnál mi a jelentősége a szinkronicitásnak (ennek a jelenségnek ezt az elnevezését is ő vezette be). Az integrálódással (teljessé válás) függ össze. Szoval valami olyasmi, hogy amikor “hekyesen” zajlik ez a folyamat, akkor kíséri az ember életét a szinkronicitás. Azaz a tudatalatti megfelelő tudatosításának és a személyiségbe történő integrálásának a folyamata során. Na, csak kinyögtem.

Úgy érted a tudatalatti hangolása?

Veszna írta:Úgy érted a tudatalatti hangolása?

Igen!

Tegnapelőtt sokáig kellett dolgoznom, konkrétan éjfélig. Általában otthon 10kor villanyoltás van, így nehezen veszem az éjfélig tartó kanyarokat....amikor volt pár percem lehajtottam a fejem és a karom az asztalra, hogy pihentessem a szemem. 
Egyértelműen nem aludtam,ez biztos. Viszont elkezdtek képek felvillanni az agyamban. Egy lányról, aki olyan ismerős volt...és amikor megéreztem, hogy talán ismerem, elkezdett izgatni a dolog, és próbáltam rákoncentrálni. Az érzésem iránta egyre erősebb lett, láttam a haját, a hátát, néha az arcélét... Kb. 16 éves lehetett.
Olyan szeretettel szerettem, amit soha nem tapasztaltam, nagyon boldog voltam, hogy látom, és meg szerettem volna ismerni, bár sejtettem, hogy ismerem... A képek csak elő elő jöttek.... És lassan az, hogy kívülállóként látom őt és ismeretlennek, megváltozott.... 
Az a lány én voltam.

Na ez az , erről beszéltem régebben a kalandorokon
 " A képek csak elő elő jöttek.... És lassan az, hogy kívülállóként látom őt és ismeretlennek, megváltozott.... " 
- pontosabban arról, hogy akik régen voltunk azok már nem mi vagyunk. Az egy dolog, hogy a testünk minden sejtje kicserélődik, de vele együtt egy csomó más pszichés dolog is.  Pl ugyan arról a dologról már nem ugyan úgy gondolkodunk mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, stb stb sorolhatnám.  

fortis írta: akik régen voltunk azok már nem mi vagyunk. Az egy dolog, hogy a testünk minden sejtje kicserélődik, de vele együtt egy csomó más pszichés dolog is.  Pl ugyan arról a dologról már nem ugyan úgy gondolkodunk mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, stb stb sorolhatnám. 

Megdöbbentő, hogy valaki ennyire nem érzi önmagát, mint te.

Valóban nem vagyok már teljesen az, ahogy kezdtem... De ezekben a jelenésekben is volt valami hihetetlen erős kapocs, ami összekötötte magamat magammal. Ahogy lassan felismertem magam, úgy nőtt bennem a rajongás magam iránt.   
Emlékszem egyszer volt egy álmom egy hatalmas repülő sárkánnyal, egyszerre voltam én a sárkány, és én, aki megfigyeli őt. Na,vmi ilyesmi volt ez is.

Engem ami összeköt, az az emlék.  Álmodtam már én is úgy, hogy láttam gyermekkori önmagamat , amint az utcán sétáltam a múltban. Követtem önmagamat,  de én én voltam, és nem azonosultam azzal a másik önmagammal. Ő ott egy másik én voltam.  
Álmodtam már úgy is, hogy a múltbéli önmagam vo!tam,  valahogy visszakerültem a múltba, de tisztában voltam azzal, hogy a gondolataim a jelenlegi  énem gondolatai, és nem pedig annak a múltbéli énem gondolatai, akinek a testében voltam. 
Nem hiába mondják azt, hogy az ember változik, én úgy érzem legalábbis, hogy ez a folyamat nálam egy állandó tényező, és mindig a jelen pillanattal azonosítom magamat.

Amikor van egy kis szabadidőm, olvasgatom a fórum szabad polcait, lefújom róluk a port, szaladgálok a sorok között, és kiabálok a visszhang miatt
   Sok öröm és rácsodálkozás van itt, odafigyelés, kételkedés, hallgatás... aztán fájdalom, oda nem figyelés, gondoskodás, tapogatózva-óvatosan érdeklődés... 
Nagyon sok nyelvet használunk. Időbe tellett a számomra is, mire megtanultam a nyelveteket, úgy, ahogy. Ugyanaz az egyszerű tőmondat mindannyiótok tollából mást és mást jelent. 
Aztán a saját tapasztalatomból tanultam meg azt is(na jó, egyszer még a vándoron akasztottam össze a bajszom anatollával, Szval valahol miatta tanultam meg) hogy nem írok csípőből. Hagyom, hogy leülepedjen a mondanivaló. Mert a legtöbb esetben a válaszomban először az egóm lobban fel, csak később látok át a fátylon túlra. 
Aki nincs már itt, mert előre ment, vagy akinek most nincs kedve, energiája,öröme itt lenni, aki majd csak most jön, vagy aki mindig is itt volt, csak ő volt a csend a sorok között egy bőrfotelben ülve a tűz mellett, vagy az, aki előrébb jár mint mi, de a szívében mindig ott leszünk... 
Nem véletlenül "szeretjük" vagy  "marjuk"egymást. 
Különböző szinteken vagyunk, mint egy iskolában, de egy csoport vagyunk, feladatunk van egymással. Együtt inkarnálódtunk, hogy lerendezzük régi sérelmeink, vagy örömeink. Az út szempontjából mindegy melyik.
Addig csiszoljuk egymást,ameddig/ amennyire vállakoztunk odaát. 
Ki ki temperamentuma szerint. 
Majd ott, ahol mindannyian összegyűlünk, egy jót röhögünk rajta 

Ezért jár egy szívecske Veszna.  

Szerintem ez a csoport fog még találkozni és akkor majd meglátjuk.

Jár.