Tapasztalatok

Ide írom, mert nem akarom szétoffolni Áprilia topikját. 
A történet előtt el kell mondanom, hogy Chengdu, bár kb. 14 millióan lakják, "vidéki" város,stílusát tekintve. Ami nagyváros itt az Peking(bár ők Beijingnek hívják), Shanghai, Hongkong. Itt nincsenek fura fazonok az utcán a legutolsó japán divat szerint, itt mindenki "jólfésült", rendesen öltözik, és nincsenek részegek az utcán. 

Még a nyár elején történt, hazafelé tartottunk egy kirándulásból,amikor is kinézve a buszból láttam egy srácot. Csupa fehérben volt, rövid hidrogén szőke hajjal. Meg is néztem magamnak. 
Majd kb. 20 megálló után leszáltunk, amikor is láttam egy majdnem így öltözött srácot-hidrogén szőke rövid hajjal. 
Végig ezen gondolkoztam, milyen fura, hogy pont egy csekély idő elteltével látom ugyanazt a szokatlan dolgot... Fura.. Mormoltam.. 
Aztán eszembe jutott a Mátrix elmélet, és azt mondtam, mutassátok meg, hogy igazatok van és egy Mátrixban élek...ezen a pici utcán ha találkozok egy fehérbe öltözött szőke hajú fiúval 1 órán belül a 3-kal, elhiszem nektek. 
Egy perc múlva balról bekanyarodott biciklivel, egy az előzőekhez nagyon hasonló szőke srác. 
(Jelzem azóta sem láttam.) 

Persze ez a tapasztalat csak nekem jelent valamit, tudom.

Megint volt egy 'flashback-em'..mi a jó magyar szó erre?
Valami hétköznapit csinálok, amikor megrohan az emlék. 
Nem tudatosan emlékszem, inkább ahhoz hasonlatos, mint amikor a padláson találsz egy gyermekkori (értsd nagyon régi) tárgyat és hirtelen minden az eszedbe jut róla...de nem csak az emlék, de az érzés is ott van megint, mintha az a pillanat egy portál lenne téren és időn át. 
Az emlék :
Állok egy szoba közepén, hátammal az ablaknak. 
Nem látom a nyomát, és valamiért tudom, hogy nincs elektromosság, ez az idő jóval azelőtt volt. 
A falak nagyon masszívak, várszerűek, boltívet látok magam előtt, a falak egyszerű fehérre vannak meszelve. 
A szoba nagyon egyszerűen van berendezve, minden pácolt, sötét fából van. Természetesen nem látok mindent, az emberi szem működésének természete miatt, de tudom, hogy így van, ahogy azt is, hogy egy boltíves ablak van mögöttem. Nem látok szekrényt inkább ruhásládát. 

A szobában rajtam kívül van még két középkorú nő, ők azért vannak itt, hogy segítsenek öltözni. 
Otthonosan mozognak. 
És a ruha ami most már rajtam van, egy földig érő sötét barna/fekete ruha. Derékban szűkebb. 
És bárcsak le tudnám írni szebben vagy lefesteni, de a leggyönyörűbb ruha, amit láttam. Ez a ruha én vagyok!
Annyira sokat jelent nekem... Érzem a meghatódottságot. 
Az egész jelenet erről szól, ott abban a pillanatban az érzés, hogy igen, ez vagyok én és hogy ez egy különleges pillanat, és az érzés a jelenben, hogy igen az voltam én és hogy milyen boldognak lenni amikor teljesen, de teljesen önazonos vagy! 

Nem tudom mi az a ruha, nem ismerek történelmi időszakot, ahol ilyet hordtak,főleg nők....hm...nem tudom, hogy nő vagyok vagy férfi, annyira az érzés dominál.. 
De nem vagyok idős, max középkorú, inkább késő huszonéves.

Ma délelőtt az oviban valaki 'lecsapolta' az energiám.
Nem gondolom, hogy szándékosan tette, valószínűleg csak ösztönös reakció volt. Most is, hogy erre gondolok, egy görcsöt érzek a köldököm és a gyomrom között.

Reggel felébredtem, minden ment a maga szokásos rendje szerint, az oviban is, minden nagyon vidám és lendületes volt. (Fizikailag minden rendben volt, reggeliztem, ittam eleget.)
De ahogy kitettem a lábam az épületből, egy nehéz súlyt éreztem magamon, és nem tudom más szavakkal leírni, de mintha üres lett volna a már fenn említett régió a testemben. Szó szerint mintha vacuum lett volna bennem. Émelyegtem, imbolyogtam, már azt terveztem, hogy hova fogok esni, ha úgy hozza a sors.
De szerencsére hazaértem, bár az emeleteket imádkozva tettem meg. Nem fájt semmim, a nagyon furcsa felső hasi érzést (ürességet) leszámítva semmit sem tapasztaltam. (Tudjátok,hogy szinte egész életemben klinikán dolgoztam, szóval nem volt más fizikai tünetem.) Csak egyszerűen úgy éreztem, hogy nincs életenergiám, mármint egy csepp sem.
Ebédeltem, de minden falatot le kellett kényszerítenem.
Akkor még azt gondoltam, hogy beteg leszek...de csodák csodája, kb.fél óra múlva semmi bajom sem volt.

Egész életemben hadilábon álltam ezzel a szolár plexus régióval, már egészen kiskorom óta, de ilyet nem emlékszem, hogy tapasztaltam volna.

Az orosz Nagymamám kiskorunkban megtanította nekünk, hogy védekezzünk a 'rontás' ellen, ami akármi is lehet például csak egy negatív mondat, vagy egy igazi boszorkány. Persze mi emberek tudatlanul kiejtünk szavakat, mondatokat, ami akár gondoskodásnak is tűnhet, de valójában átkot szórunk a másik fejére.
Igazi negatív boszorkánnyal, aki csak az önmagát szolgáló úton jár talán csak egyszer ha találkoztam.
(Hála az égnek!)
Szóval a megoldás az energia utak keresztezése, úgymint ujjak keresztbe tétele, akár a hátunk mögött, ha ülünk a bokák keresztezése, összefűzni a karokat a mellkas előtt stb. Ha beszélgetünk fontos, hogy csak az egyik szembe belenézni!
De ma délelőtt, főleg az oviban fel sem merült bennem, hogy ez lesz a kimenetel.

Volt valamilyen változás az oviban ami az eset előtt nem volt?

fortis írta:Volt valamilyen változás az oviban ami az eset előtt nem volt?

Egyetlen dolog volt más, egy kislány, akivel nagyon jó a kapcsolatom, beteg volt a múlt héten, de meggyógyult és visszajött. A nagymamával, aki tündéri volt. A Mama végig ott volt az alkalmon, de ez megszokott itt. Azért jött a kislánnyal, mert ahogy a gyerekeknél megszokott, betegség után előfordul hogy kissé visszafejlődnek a szociális kapcsolatokban, félszegek lesznek. Itt is ez történt.

Emlékszem volt egy pillanat ahogy ott ültem mellettük, hogy teljesen kiürült a fejem, és azon gondolkoztam mit is csinálok, vagy mi a következő lépés....

Milyen rendes az óvodától, hogy ha betegség után megy vissza egy kisgyerek, akkor megengedik, hogy szülő-nagyszülő vele maradjon. Itt nálunk még azt sem engedték meg az óvónők, hogy benézzek az ajtón a gyerekem után, miután “leadtam”. Borzasztó, hogy mi van itt.

Áprilia írta:Milyen rendes az óvodától, hogy ha betegség után megy vissza egy kisgyerek, akkor megengedik, hogy szülő-nagyszülő vele maradjon. Itt nálunk még azt sem engedték meg az óvónők, hogy benézzek az ajtón a gyerekem után, miután “leadtam”. Borzasztó, hogy mi van itt.

Valóban, ami nagyon meglepő volt először, hogy mennyire előtérben vannak a személyes kapcsolatok. Nincs minden szabályok által túlrendszerezve.
De például ha valaki bekerül a kórházba, felnőtt is, egy hozzátartozó benn lehet vele végig.
Ahogy visszanézek, egy szó villog a fejemben :elidegenítés. Ezt éreztem Magyarországon, de lehet, hogy csak a Főváros/nagyváros miatt. Vidéken más lehet a helyzet.

Egyre inkább a vidéki nagyvárosokban is ez a helyzet (legalábbis ahova én járok, két helyre is, de különösen Nyugat-Magyarországon).