Álmodós játék

Veszna írta:Ma a horror-visszatérő álmom volt soron:lifttel zuhantam.

A Minden mindekinek az álmodásról/Az álom elméletei topik 6. (utolsó) oldal végefelé egyik hsz-emben hoztam egy írást "eltévedt liftek nyomában" címmel, pont tegnap akadt rá a tekintetem (szinkronicitás ismét? ....arrol is szó van benne, hogy mit jelenthet az, ha álomban inkább horror élményszerűen, mintsem kellemesen élünk át liftes jelenetet (régebben nekem is sok horror-liftes álmom volt, ezert néztem utána és tettem be a hivatkozott cikket):

https://kalandorok.hungarianforum.com/t187p150-az-alom-elmeletei

"A liftálmok egy bizonyos belső érettségi szint elérése előtt, illetve olykor még néha ezután is, labilisabb életszakaszokba érvén, rémálomként jelentkeznek, tehát a lift mintegy önálló életre kel, irányíthatatlanná válik, félő, hogy zuhanva becsapódik a földszintbe, pincébe, esetleg felfelé haladva túlrepül a felső szinten."

Csak felületesen átfutottam, amit írtatok, direkt nem mélyedtem bele, mert ma reggel még adni akartam magamnak egy utolsó esélyt. Az álmodás mostanaban nem megy extra fáradtság miatt, így ma reggel (még az ágyban fekve) meditációval próbálkoztam.
Elcsendesedtem, és megjelent az ajtó. Sokáig még a közelébe sem engedett, csak vagy 10 méterről lebegve nézegettem (testetlenül). Probáltam közelebb menni, de nem sikerült. Kérdeztem is, hogy "mi lesz már?" Majd hosszabb idő elteltével közeledni tudtam, mėghozzá olyan közel kerültem, hogy rátapaszthattam az orrom az ajtó üvegére, de előtte a kilincs szerű képződményt pásztáztam közelről, hogyan is tudnám megragadni és átmenni rajta, de nem sikerült még megfogni sem, és az ajtó sem volt még résnyire sem nyitva. Ezt kovetoen jott, hogy az üvegre nyomtam az orromat. Láttam az erdőt az ajtó mögött. Egyszer csak az ajtó túloldalán találtam magam a magasban lebegve, háttal a sötét erdőnek, szemben immár az ajtó túloldalával. A túloldalról néztem befelé az ajtón. Innen nézve mintha egy szobabelső lett volna, fehér falakkal. Nem sokáig bámultam, mert oldalt a fehér nyuszi el kezdett szaladni mellettem-alattam (én a magasban lebegtem), és a figyeltem a mozgását. Befelé szaladt az erdőbe és követni kezdtem, úgymond ő mutatta az utat, de érdekes módon még mindig félig-meddig háttal voltam az erdőnek, mert ahogy távolodtam a nyuszit követve, még figyeltem az egyre távolodó ajtót is, az onnan kiszűrődő fényt. Bár a fák a magasban gyönyörű zöldek voltak, le-lenézve megállapítottam, hogy lenn olyannyira sötét volt, hogy nem látszott semmilyen növényzet, csak a feketeség. Csak a fehérlő nyuszi ugráló mozgása mutatta az utat. Még mindig háttal voltam. Egyszer csak a nyuszi már egy kövesúton futott, világosabb is lett, az erdő a kövesúton két szélén helyezkedett el. Senki nem járt az úton, csak a nyuszi, én pedig háttal követtem a levegőben. A táj egyre kiszélesedett, az erdő a két oldalon egyre messzebb kerult, de az út nem tűnt el, csak az út és az erdő közé közbeékelődött egy egyre szélesebbé váló síkság. A kövesútat követve haladtam a levegőben, még mindig háttal. Már nem volt ott a nyuszi, eltunt, amikor kiszélesedett a táj. Ahogy háttal haladtam, az utat keresztezte lenn a piros kis hidacska. De vizet nem láttam. Hirtelen megfordultam végre: egy hatalmas táj tárult elém. Síkság. Fákkal, dombokkal a messzeségben. A horizonton iszonyatosan vakító, erős fény sugározta be a tájat. Elindultam a fény irányába, és éreztem, hogy suhanok, nagy fehér szárnyakat láttam magam körül. Kissé külön váltam ekkor attol a valamitől, mert látni akartam, hogy micsoda:  Madár volt. Immár külön váltam tőle és kívülről, a madár háta felett figyeltem "magam". A madár feje, szeme, testközelbe közelített felém, nagyon közelről nézett rám, hogy nézzek a szemébe, ez többször megismétlődött, szinte pár centire volt tőlem a szemgolyója. "Mit akarsz tőlem?"- kérdeztem. "Hogy a bőrömbe bújj!" - válaszolta. Gondoltam, ez lehetetlenség, hogyan tudnám ezt megoldani? De valahogy meg akartam oldani, és úgy láttam megvalósíthatónak a "feladatot", hogy a madár hátára kitárt karokkal ráfeküdtem úgy, hogy a karjaim ( ekkor már emberi testben láttam magam kivulrol) ráfeküdjenek a madár kitárt szárnyaira. Közelről láttam a feje körüli tollazatát, fekete volt a nyaka es a szeme körül a tolla. Annyi lett az egészből, hogy a hátán fekve iszonyat sebességgel el kezdett velem repülni a felé a vakító fény felé. Elobb-utobb a karjaimmal átöleltem a madár nyakát a sebesség miatt. Nem értük el a fényt, valahogy volt egy olyan érzésem azzal a fénnyel kapcsolatban, hogy nem akarja, hogy elérjek oda. És a madár is, bár oda törekedett velem, de inkább mintha csak száguldozni akart volna, nem akarta határozottan elérni velem a fényt. (Az a vakító fény természetfeletti jelenseg volt.) Ekkor sajnos mindenféle külső zajok megzavartak, és a következő pillanatban a madár már visszafelé száguldott velem nagy sebességgel, már a piros ajtóhoz közelítettünk az erdőn át, és a madár az ajtóhoz közeledve sem "fékezett", annak üvegreszét nagy robajjal áttörve landoltunk az ajtó túloldalán. Ekkor kiestem a tapasztalatból.
A tieiteket is elolvasom majd reszletesen, és utána hátha irok még valamit, amikor lesz időm.
Ja, nekem is ugyanaz jutott eszembe, mint fortisnak, hogy mi is hozhatnánk egy kapus képet, én még a hét elején meg is találtam az enyémet.