Különös álmok egyéb kategória

Áprilia írta:

fortis írta:Találkozások.
Az útkereszteződésben álltam, és kerestem egy bizonyos boltot, műhelyt, ahol a szélvédőre való fóliát be lehetett volna szerezni.  Úgy tűnt megtaláltam, de valamiért nem bíztam benne, ezért tovább nézelődtem.  Az átellenben lévő boltra szegeződött a tekintetem, és úgy gondoltam ott rákérdezek. Oda sétáltam, és akkor láthattam, hogy ez egy könyvesbolt.  Rendben, gondoltam, majd rákérdezek az eladótól, hátha tud némi útbaigazítást adni.  Tulajdonképpen nem jutottam el odáig, hogy megkérdezzem, mert a kezembe került egy nyomtatópapír köteg, amire szöveg volt nyomtatva.  Talán az asztalról emelhettem fel, ebben már nem vagyok biztos, hogyan juthatott a kezembe. Bele olvastam, és rájöttem, hogy a lényeg az álmodásról szól.  Kérdőn néztem a nőre, aki azt felelte, hogy igen, ezt ő írta, és ha akarom akkor sok mindent elmagyaráz belőle. Helyeslően bólintottam, és akkor az álom helyszínt váltott.
Egy meredek emelkedő előtt álltam egy öreg indiánnal, és nekem úgy tűnt, mintha valami maratonon vettünk volna részt éppen.  Felfelé kapaszkodtunk a meredek emelkedőn, és úgy tűnt, mi voltunk az elsők. Aztán elértünk egy tisztást, ahol többen is összegyűltek, és egy fura feladat előtt álltunk. 
Egy vastag kötél emelkedett, az ég felé, és azért mondom így, mert tisztában voltam vele, hogy nem onnan lógott.  valahogy mégis n, de nekem fogalmam sem volt róla, hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni.  Az öreg indián viszont vállalkozott a feladatra, és egy íjjal a kezében, elkezdett fölfelé kapaszkodni a kötélen.  Már elvesztettem, hogy hol tarthat, de egy idő után a kötél köteg a földre hullott, és nem sokkal utána maga az indián is.  Jó nagyot puffant az öreg, de úgy láttam különösebb baja nem lett, mintha a teste valami kemény gumiból lett volna, törésálló. 
A feladat így sikeresen végre hajtva, tovább indulhattunk.
Sajnos a folytatásra már nem emlékszem. 

asd94 írta:
A sámáni utazások gyakori motívuma az égbe nyúló kötél. Világszerte előfordul, még a barlangrajzokon is. Ezen kapaszkodik fel a sámán hogy az égbe jusson, a jóindulatú szellemek és istenek honába. Ennek az élménynek földi, jelképes megvalósítása mikor a beavatás részeként az ifjú sámánnak egy nyírfára kell felmásznia. Az égig érő paszuly mese is ennek a régi szokásnak állít emléket. Hogy mi ez a kötél, nehéz megmondani, egyesek szerint az a bizonyos szál ami az asztráltestet a fizikaival összekapcsolja.

Szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kötéllel itt nem az volt a cél, hogy az égbe jusson rajta valaki, hanem a feladat épp az volt, hogy a kötelet valahogy le kellett rántani a földre, hogy senki ne mászhasson fel rajta.
Van egy mese, az a címe, hogy A pókká vált nő. Nagyjából röviden arról szól, hogy teljesen belefeledkezik a tudattalanjába: minden hús-vér férfit elutasít, ellenben egy, a tudattalanjából felmerülő, test nélküli férfifejbe lesz szerelmes, sokat beszélget vele stb., olyannyira, hogy animus megszállott lesz. Az égből leereszkedő fonál a mesében a tudattalanból a földi világba visszavezető eszközül szolgálna: a nőnek le kell másznia rajta, hogy visszataláljon a realitása, ehhez azonban ki kellett volna nyitnia a szemét, még mielőtt földet ért. Ezt elmulasztotta, így örökké a tudattalanban élt tovább (magyarán megbolondult, nem tudott visszatalálni a realitás talajára.)
Fortis álmában is van egy égbe nyúló kötél, ami nem onnan lóg lefelé, hanem innen lóg felfelé. Nem az "istenektől" származik, hanem innen alulról emelte valaki. Mintha az égbe történő erőszakos behatolás eszköze lenne. Talán ezért is adja feladatul a sámán, hogy le kell hozni a földre a kötelet. Ő meg is teszi ezt. Talán veszélyt jelentene fortisra, ha felmászna azon a kötélen - pont ő, akinek az álmai amúgy is (szerintem feldolgozatlanul) bővölködnek az archetípusokban - mert akkor még jobban bekövetkezne az, hogy a történeteinek, a fantáziájának szálán lógna. Ha az előnyomuló tudattalan tartalmakkal a tudat nem tud megbirkózni, akkor a tudattalanról szerzett élmény rombol, ahelyett, hogy építene.

Ha nem baj, nem tudnék mit hozzá tenni most, leginkább csak azt, hogy érdekes.  Szeretem olvasni Áprilia a fejtegetéseidet, mert más szempontokat is előtérbe helyez, mint amire gondolnánk.  Most az jutott az eszembe, hogy talán pont jó így , ahogyan vagyunk. Nem is kell több szempont mint a tiétek.

A húgaim. 
Álmomban volt két húgom, olyan jó érzés volt, mert nagyon szerettük egymást.  Egyikőjükkel még motoroztam is egy kis motorral, jó szórakozás volt. Ő a kisebbik lány volt, a középső testvér kicsit komolyabb. Néha összeölelkeztünk mint jó testvérekhez illő, tulajdonképpen ez a szeretet érzés kísérte az álmot. 
Aztán valahonnan előkerült egy lilás színű  kristály, amit kézről kézre adtunk. Kicsit később a számba vettem a kristályt, ami méreteit tekintve egy nagyobb szilváéhoz volt hasonló. Ekkor egy különös érzés fogott el, mintha megpuhult volna a kristály egy darabja, és én egyszerűen leharaptam róla ezt a puha részt.  Még mondtam is a lányoknak, hogy nézzék csak milyen furcsa, én meg tudom enni a kristályt. 
Ekkor a nagyobbik húgom azt mondta:  Ideje lenne már hogy tudatosan álmodj !

Irídium
- Egy másik álmomban ami eléggé szétszórt és rendezetlen volt,  egy munkahelyinek mondható környezetben játszódott, ahol volt egy szekrényem,  amiben élelmet tartottam. Volt ott liszt, meg gríz, meg zacskós leves és hasonlók, de volt ott egy üveg is, amit nem oda illőnek találtam, ezért kihúztam a szekrényem legmélyéről. 
Próbáltam elolvasni mi van a címkéjére írva, de nem magyar nyelvű volt, ellenben az irídium szót jól kivehetőnek találtam.  Elindultam hát, hogy valakitől megtudjam mit kezdhetnék ennek az üvegnek a tartalmával, így jutottam arra a helyre, ahol egy fiatal nő kuporgott a földön a fejét lehajtva.  
Megszólítottam, hogy ért e némileg a kémiához, mert van nálam egy üveg, amiről el kellene dönteni, hogy mit kezdhetnék vele, mert csak úgy nem szeretném kiönteni a lefolyóba.  A nő fölemelte a fejét, és ekkor láthattam, hogy egy fehér maszk volt rajta.  A maszkon lévő két lyukon keresztül nézve nem láthattam a szemeit,  kicsit olyan érzésem volt, mintha a maszk mögött semmi sem lett volna. 
A nő azt felelte, hogy némileg ért a kémiához, de attól függ miről lenne szó?
Az üveg oldalán lévő szöveget próbáltam neki elolvasni, de végül is arra a következtetésre jutottunk, hogy ez egy oldatban lévő vegyület, ami irídium tartalmú. 
Tulajdonképpen a szervezetre nincs káros hatással, de a beviteli mennyiséget nem tudtuk megállapítani.  
Miközben az üveg oldalát böngésztem, és vissza fordultam a nő felé, észrevettem, hogy a maszk eltűnt róla , és egy helyes pofi szemüveges arc nézett vissza rám. 
Azt mondta, ha gondolom hagyjam nála nyugodtan az üveget, majd ő a megfelelő körülmények között gondoskodik annak tartalmáról.  
Ezzel átadtam az üveget, és távoztam az álomból. 

ui: Nem tudom, hogy a kristály ami az ezt megelőző álmomban volt, összefüggésben lehetett e az irídium tartalmú oldattal, egy biztos, ezt is és azt is be lehetett vinni a szervezetbe.  Nos normális körülmények között viszont erről szó sem lehet, a kristályok ugye nem ehetőek, az irídium meg az egyik legkeményebb fém ami meteorokkal kerülhetett a földre, mert normál körülmények között a földön nem található, legalábbis a wiki infó szerint, és a platina keménységének fokozására szokták alkalmazni.

Ápriliánál  voltam, egy városi jellegű, de kertes öreg házak között. Úgy adódott, hogy nem kívánta a társaságomat, ezért el kellett onnan jönnöm. Alig távoztam odébb, eszembe jutott, hogy vissza kellene mennem valamiért. Vissza is mentem, de egy idegen helyre ismeretlen emberek közé toppantam.Amikor kérdőre vontak, azt feleltem, hogy eltévesztettem a házszámot.  Bolyongtam az utcákon , a házak között,de már nem találtam vissza.
Így eshetett meg, hogy betévedtem annak az öreg emeletes épületnek az udvarára, ahol két öregasszony a jövő menő embereknek szellemekről beszélt, akik valaha ott éltek abban a házban. Miután nekem is rázendítettek, elzavartam őket, hogy ne hülyítsék az embereket ezzel a témával.
Miután tovább mentem, valahogy összefutottam Ápriliával, aki meg engem vont felelősségre, hogy miért bántottam a barátait, azaz a két öregasszonyt.

Mondjuk ezen az Ápriliás álmon én nem nagyon csodálkozom,  néha egyszerűen azt mutatják , ami van.

Az átjáró.
Azért ez mégis csak érdekes, legalábbis amire mêg emlékszem a törtênêsből.
A poros sziklás út mentén futottunk üldözőink elől.Azt hiszem úgy keveredhettem a törtênetbe, hogy segíthettem annak az embernek, aki vélhetően egy indián volt. Hamarosan egy szikla hasadékhoz értünk, ami egy szűk bejáratú barlangba torkollott. A belső tér viszont nagy és tágas volt. Ahhoz viszont, hogy ebbe a tágasabb részbe beléphessünk, elöbb át kellett jutnunk egy gyilokjárón, ami telve volt különféle csapdákkal. 
A belső csarnokban viszont szép látványban lehetett részünk, mert  minden felé indián motívumok díszelegtek. 
Egy pillanatra megálltunk, azon tanakodtunk, hogy vajon utánunk jönnek e az üldözőink? A gyilokjáró mondjuk eléggé elrettentő lehet, magam sem szívesen verekedtem át magamat rajta.
A csarnokot egy alig észrevehető másik hasadékon keresztűl hagytuk el, egy ahhoz hasonló helyen találva magunkat, ahonnan érkeztünk.
Ezen a helyen viszont pár indián, vegyesen férfiak és nők sétáltak a hegyek felé. Egyikőjük odaszólt nekünk, hogy tartsunk velük, és mi immár biztonságban érezve magunkat velük tartottunk.

Egy autó hátsó ülésén ültem, és hátrafelé bámultam a mögöttünk jövő autó felé.  Ennek az autónak három ülése volt elől, és három nő ült rajtuk.  Ahogy őket figyeltem, fura dolgokat kezdtek művelni. Az egyik felhúzta a pólóját, és a cicijét mutogatta. Akkor áttévedt a tekintetem a másik nőre, aki ezt észrevéve hullámoztatni kezdte a melleit. A harmadik is valami hasonlót művelt, amíg vissza nem fordultam. 

A folyó
Belvárosi környezet. Autóval parkoltam le az egyik utcában.
Akkor még tudtam az utca nevét, mostanra már elfelejtettem.Ahogy haladtam a folyó írányába, egyre nagyobb lett a meggyőződésem, hogy a párhuzamos másik utcában lenne dolgom, így arra vettem az irányt.
Megdöbbentő látvány tárult elém, mert a folyó elöntötte azt az utcát, sőt az egész környéket. Egy ideig figyeltem a hömpölygő hullámok között közlekedő autókat, hogy merhetnek ott haladni, hiszen majd elmerülnek a habokban. 
Aztán akcióba lendültem, és feltornáztam magamat egy falon, ahol valamilyen tárgyakat magamhoz kellett volna vennem de úgy, hogy az ott járőröző különös emberek ne vegyenek észre. Ezeket az embereket nem tudnám hová besorolni, talán nem is emberek voltak.Az utolsó pillérnél észrevett egy női tagjuk, én mozdulatlanságba dermedtem, hátha mégsem tűnök fel neki, de nem úsztam meg,így a nagy körmöket végigciterázta a hátamon. Valami elégedettségről suttogot, majd kifejtette azt a hibát, hogy észrevett, és hogy ennek következményei lesznek, de nem vártam meg mi volna a szándéka, hanem villámgyorsan lesiklottam a falon.Idő közben lerántottam magamról a ruhát, és a folyóba vetettem magamat.Még hallottam az emberek kiabálását egy őrültről, aki a folyóba ugrott, ebbe a fagyos vízbe. 
Sebesen úsztam, és megfordult a fejemben, hogy át tudok e érni a túlpartra, mielőtt begörcsölnék a hidegtől. viszont ekkor érzékelni kezdtem, hogy a víz a számomra még elviselhető. Miután átértem és kimásztam a partra, egy ház oldalának dőlve pihentem ki magam. Ekkor jutott eszembe Áprilia, hogy a közelben dolgozik, és ha felhívnám, akkor lehet ide jönne.Aztán elhessegettem a gondolatot és felébredtem.

Szellemek
Ezt még a folyó előtt álmodtam, de nem volt időm ez idáig leírni.  A másik pedig az, hogy amúgy is össze kell szednem hozzá a gondolataimat, mert az álom maga nagyon szokatlan volt. 
Ez egy elkerített rész volt kint a szabadban, volt rajta egy nyitott kapu, amin ki be lehetett járkálni a külső tér és a belső ( talán kolónia) között, de épületeket nem , csak embereket láthattam.  Átmentem a kapun, hogy járjak egyet odakint és körül nézzek a számomra ismeretlen világban.  Odakint találkoztam pár emberrel, akik szóba elegyedtek velem, és mintha azt akarták volna nekem elmagyarázni, hogy én egy szellem vagyok.  Persze nem vettem őket túl komolyan, hiszen tudtam hogy a belső világhoz tartozom, és bár mikor visszatérhetek oda. A sétálásom eredménye viszont mégis csak elgondolkodtatott. Egy patak mentén kezdtem el feljebb és feljebb jutni a domboldalon, a környezet csodálatos volt, a patak ide oda kanyargott, tele volt zúgókkal, így mindig csak egy bizonyos része volt belátható.  Ahogy haladtam észrevettem, hogy az egyik zúgó felett egy síremlék látható, és bár meglepődtem a szokatlan helyzetén, inkább tovább sétáltam. A következő kanyar és zúgó után egy újabb sír mellett haladtam tovább, majd egy újabb és újabb következett.  
Hmm ez mi a csoda lehet, a patak mente talán egy temető? Ezen gondolkodtam, majd visszafordultam a kolónia felé.  A vissza utamon ismét emberekkel találkoztam, akik továbbra is azzal győzködtek, hogy én egy szellem vagyok.  Nem törődtem velük, bár a mondanivalójuk  némileg már rám is hatott. Beléptem a kolónia kapuján, és a kinti világból jó néhányan a nyomomban velem tartottak. Ekkor elfogott egy különös érzés, hogy a bent lévők valahogy mégis csak mások, én pedig olyan vagyok mint akik velem tartottak. 
Egy újabb különös gondolat futott át rajtam, talán a holtak ellepik az élők világát, és én is közéjük tartozom?

Márminthogy a kintiek voltak a holtak? A szellemek?

Efi írta:Márminthogy a kintiek voltak a holtak? A szellemek?

Igen

Világvége álom
Sokan jöttek mentek az utcán és mindenki az eget bámulta. Egy repülő raj közeledett, és én felfedeztem, hogy az első gép egy UFO. Ezen mondjuk vitába szálltunk egy páran, mert többen is azt mondogatták, hogy az egy modern repülő. Az alakját tekintve mondjuk valóban inkább egy gyufásshatujához volt hasonlatos, mintsem egy csészealjhoz.
Aztán hatalmas szárnyú gépek repültek el fölöttünk, de nem tudtuk mireföl ez a vonulás.
Nos nem kellett sokat várni, mert hamar megtudtam a választ.
Írdatlan nagy víztömeg mosta el a földet, és a föld sárrá változott. Ez egy globális jelenség volt, rengetegen meghaltak, a sárlavina, vagy inkább sárcunami mindent összetört és elmosott.
Beléptem az álombéli szüleim otthonába, és láttam rajtuk, hogy nem foglalkoznak a problémával. Úgy döntöttek, nem érdekli őket, hogy mi lesz velük, ők maradnak.
Éppenhogy sikerült még elhagyom a házat, egy vékony földperemen ugrálva jutottam át a szárazra.
Aztán valami torzulás történhetett az időben és betévedtem egy házba. Fiatalok voltak odabent, de inkább gyerekek még, a jövő generációja. Az egyikőjük egy srác azt mondta, nincs közöttük helyem, mert én a gépkorszakból származom, és mutatott a vállam mellett lebegő drónra, ami valószínűleg elkísért.
Tovább mentem, azaz inkább visszafordultam az elpusztított területek felé, és az egyik épületbe  betérve egy asztalon megláttam egy üveg tálat, ami egy hálóval volt letakarva, és alatta három kicsi  facsemete volt, és tudtam ez fogja megadni az esélyt az új kezdetek felé.

A másik oldal. 
Elég rossz érzés fogott el, már már mondhatni, majdnem előjött a klausztrofóbiám.  
Tulajdonképpen az történt, hogy egy hatalmas üvegfal előtt álltam, amin keresztül tekintve láthattam, hogy az ott a másik világ.  Teljesen tisztában voltam ezzel, de mint kiderült a helyzetemmel nem igazán, mert azt gondoltam, hogy ez az oldal itt a valóságnak nevezett, a másik oldal pedig az álom világ. Ez így furcsán hangzik, de az álom világ is ugyan olyan valóságos volt, mint az itteni, mégis ott abban a pillanatban, felismertem a két világ között mi is a különbség. Az álom világ több részből, több tartományból áll, és ott minden sokkal képlékenyebb, mint itt ez az oldal, ahol csak egy világ van, de az tágas, viszont minden merev és berögzült. 
Vacak egy érzésem volt, úgy éreztem megfulladok a fal miatt, borzasztó érzés volt a jelenléte.  Azzal nyugtattam magamat, hogy ahol amelyik oldalon vagyok, az a nagyobbik világ, és ez némileg segített valamit.  Aztán eltávolodtam a faltól.

Hol található?
Az előző főnököm aki talán már nem is él, akart megheccelni bennünket.  Azt találta ki, hogy elrejtett egy számlát egy bizonyos körzeten belül, és ha valaki képes megtalálni, az megkaphatja a számlára befizetendő összeget.  Mindenki keresgélni kezdte, de senki sem találta, míg ki nem találtam, hogy taktikát változtatok, és másképpen próbálok a nyomára bukkanni.  Koncentrálni kezdtem, és ahogy a távolba látást, most úgy a számla helyét próbáltam az elmémmel meglátni.  Hamarosan jött is a segítség, és egy hang azt súgta a fejembe, hogy ahol a pénz, ott lesz a számla is.  A pénz egy íróasztal sarkán volt elhelyezve, és hamarosan megtaláltam a számlát is, az asztallap alá csúsztatva.  Először azon gondolkodtam mit kellene tenni a pénzzel, szétosztani e a többiek között, de aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább befizetem a számlát, a pénz amúgy is arra volt odatéve eredetileg, csak ugye a rejtekhely bombabiztos volt, magam sem találtam volna meg, ha nem folyamodom egy kis agykontrollhoz. 

Megjegyzés: Miért nem tudom ha tudom, ha meg nem tudom, akkor mégis honnan tudhatom amit nem  tudok? 


Amnézia
Egy új lakásba költöztünk, ismeretlen rokonaimmal. legalább három szoba lehetett, a legkisebben is egy dupla, és egy egyszemélyes ágy. Nagyon nem néztem körül, egyszerűen csak tudtam, hogy ott lakunk,és az előszobában toporogtam, míg Áprilia fel nem hívott telefonon.  Neki kezdtem el mesélni a lakás elrendezését, azt, hogy hasonló az előszobánk az övékéhez, csak itt balra nyílik egy szobaajtó, és bla bla bla, de aztán abba hagytam, mert rájöttem, hogy miközben beszéltem ő letehette már a telefont, és így úgyszólván csak magamban beszélhettem tovább.
Kicsit később gondoltam egyet, hogy megnézem mi van odakint, merre is lakom. Elsétáltam egészen az utca végéig, ahol egy forgalmas út húzódott, buszok jártak, volt villamos sín is és rengeteg ember közlekedett a járdán, és sok autó száguldott. Tehát mondhatni teljes csúcsforgalom. 
Egy idősebb embert figyeltem meg, aki sietségével kitűnt a tömegből, aztán gyorsan átszaladt a zebrán, ezen még meg is lepődtem, de nem jutott el csak a közepén lévő járdaszigetig, mert a lámpa pirosra váltott. Onnan kiabált, meg hadonászott a megállójából éppen kiinduló busz felé a botjával, még végig is futott az agyamon, hogy mit képzelhet az öreg, tán azt hitte, hogy megvárja a busz, hiszen még legalább kétszáz métere a buszig hátra volt. 
A jelenet után rájöttem, hogy annyira elbóklásztam itt ezen az úton, hogy nem tudom hol is vagyok. Arra gondoltam megyek egy villamosmegállót abba az irányba amerről jöhettem, és ezzel nem is lett volna baj, de a villamos sokáig nem állt meg, így még ismeretlenebb környékre jutottam, ahol sikerült teljesen eltévednem, és csak nagyjából sejtettem, hogy merre is kellene hogy elinduljak, de aztán az is eszembe jutott, hogy hiába is mennék nem tudom az utca nevét, és fel sem ismerem mert minden épület hasonló. 
Elkezdtem szaladni , majd egy bottal közlekedő cigány öregasszony és egy kövér nő állta utamat. Ki akartam őket kerülni, de lendületemmel majdnem beléjük botlottam, a cigány asszony karját még épp időben kaptam el, és szóltam oda, hogy ugyan el ne essen már, ha egyszer nem férünk el egymás mellett normálisan. 
A cigány öregasszony rám ripakodott, hogy fussak, és tűnjek el innen, de a kezemet viszont erősen szorította és nem akarta elengedni, hogy tovább haladhassak.  Ez egy olyan abszurd helyzet volt, amitől eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti tapasztalatom az itteni valóságunkból egy cigány öregasszonnyal, aki nagyon kiakasztott, és ennek emléke nyomán méregbe gurultam. Eszembe jutott dühömben, hogy megrugdosnám az vénasszonyt, de aztán megelégedtem azzal, hogy ráléptem a kezére, hogy elengedjen végre és így tovább szaladhattam. 
Nagy tempóban futottam, hol leugrottam a járdáról az útra kikerülve valakit vagy valamit, és hol vissza. Így szaladtam egy ideig, míg ismét a lendülettől és egy autót kikerülve a járdára visszaugorván más választásom nem lévén elkaptam egy éppen arra járó nő derekát, hogy el ne essen, de magamat is biztonságba tudhassam. A nővel nagyjából kettőt pördülhettünk a saját tengelyünk körül, és egy elég abszurd helyzetbe kerültünk, mivel a lábaink a másik lábai közé akadhattak, és így olyan benyomást kelthettünk, mint egy szerelmes pár, akik éppen csókolózni szeretnének egymással.  Ekkor néztem csak rá a nő arcára, pontosabban egyenesen egymás képébe bámultunk, és én gyorsan ráeszméltem, hogy hiszen ez a nő gyönyörű. Azt nem tudom ő mit gondolhatott, mert a pozíciónk még jó ideig fenn maradhatott, mondhatni mozdulatlanságba dermedtünk, és így még hosszasan bámulhattam a vonásait. 
Eztán felébredtem sajnos.

Színház az élet. 
Egy munkahelyen tettem magamat próbára, de kiderült, hogy az efféle fizikai munka nem nekem való.  Ezért a hozzám hasonlók közül elvittek busszal párat, ahol újabb teszteknek kellett , hogy alávessük magunkat. Valahogy külön kerültem a többiektől, és egy női mentorral sétáltam az utcán. A mentor azt kérdezte tőlem, tudok e énekelni?  Tudok,de szőrnyű hangom van, feleltem a mentornak. Számolni tud e, kérdezte a mentor? Tudok, de roppant feledékeny vagyok, ezért hamar elfelejtem a számokat feleltem, hogy ismét letörjem a lelkesedését.  Akkor tulajdonképpen színészkedni sem tud, állapította meg a mentor, mire ezt feleltem. 
De igen, színészkedni azt tudok, hiszen mind ezt tesszük, mivel az élet egy szerep, és benne minden férfi és nő színész csupán, mind szerepeket játszunk.

Az űr
Volt egy marha fura álmom.  Egy üvegdobozban voltam az űrben.  Az érdekessége ennek az üvegnek az, hogy megvédett az űrtől, de ha akartam át tudtam nyúlni az üveg falán.   Ami érdekes volt még ebben az egészben, hogy a földet olyan kicsinek láttam, mint egy teniszlabda, és ott keringett az üvegdoboz körül.  Gondoltam is rá, hogy kinyújtom a kezemet és elkapom a földet, de aztán letettem erről a lehetőségről, mivel más érdekesség foglalta le a figyelmemet. Amikor átnyúltam az üvegfalon keresztül, az újaimat mintha folyékony hidrogénbe mártottam volna. A felületére azonnal ráfagyott valamilyen pára, így miután visszahúztam a kezemet le tudtam dörzsölni róla.  
Erről az egészről eszembe jutott, hogy a folyékony hidrogéntől  nem válik azonnal törékennyé a szervezet, hanem először csak a felszíni réteg, de idővel az egész olyan lesz akár a porcelán. Így nem kísérleteztem ezzel tovább, nehogy így járjak magával az űr hidegével.

Lépcsőház
Egy zárt ablaktalan de szépen karbantartott tiszta kulturált lépcsőházban találtam magamat.  Felfelé ballagtam a lépcsőn, és már jó ideje lépcsőzhettem, amikor elkezdtem azon gyanakodni, hogy érdemes e egyáltalán tovább kaptatnom?  Szintről szintre haladtam fölfelé, és elfogott a kétség, hogy van e értelme egyáltalán, hiszen az egyik forduló után következik a másik, és úgy tűnik sosem akar véget érni. Legalább egy oldal ajtó, vagy egy emeleti szint lehetett volna, de nem, csak a lépcsőház magában minden elágazás nélkül.  Úgy voltam vele visszafordulni sincs értelme, mert valószínűleg lefelé is ugyan ez fogadna,  szinten maradnom sincs értelme, mert innen sehová sem vezetne út, fölfelé meg úgy tűnik a végtelenségig gyalogolhatnék. 
Így kaptattam aztán mégis fölfelé reménytelenül, amikor hirtelen  meglepetésben lehetett részem.  A lépcsőház egy szélesebb helységbe torkollott, ahonnan a lépcsősor folytatódott tovább, de a helység egyik oldala drótból font kerítésből állt.  Eleinte azt hittem ez csak egy kis könnyítés, mert a dróton nem tudok áthaladni, de aztán észre vettem, hogy a jobb alsó sarkánál fel van tépődve, és én azon keresztül tudok mászni.  Az is megfordult a fejembe, hogy ezek szerint már mások is járhattak erre előttem, akik feltéphették a rácsot.  Négykézlábra ereszkedtem, és átmásztam a résen a szabadba, ami tulajdonképpen maga a földfelszín volt. Tehát a sok lépcsőzés eddig a felszínre vezetett csupán.

Az üldözött
Egy búcsú félében lehettünk, elég sok ember volt.  Haverokkal voltam meg a tesómmal, aki kicsit külön kószált tőlünk.  Aztán egyszer csak megláttunk egy sötét ruhás nőt, aki egyenesen felénk közeledett, és egyáltalán nem volt szimpatikus. Tulajdonképpen semmi baj nem volt vele, csak nem éreztem jól magamat a társaságában. Szerencsére nem engemet keresett, hanem a tesómat, és azt állította, hogy várandós a tesómtól. na ebben nem igazán hittem, de elirányítottam , hogy nézzen körül, mert én nem tudom merre kószál, de itt van valahol a környéken.  Valószínűleg elkerülhették egymást, mert a tesóm hamarosan megjelent, én meg leadtam neki a drótot, hogy kereste ez a nő, és talán jobban teszi, ha minél előbb lelép a helyszínről.  
Ez így is történt, elhagytuk  a vásár helyszínét, és ahol jártunk két ember dulakodott, de csak hülyéskedtek, nem komoly. Ellenben véletlenül neki mentek egy ketrec ajtajának, ami így kinyílt.  A ketrecből egy oroszlán somfordált elő, és kergetni kezdte a népet, már azt hittem megúsztam, amikor engem vett célba, és rohant felém. 
Elszaladtam előle átugorván egy kerítést, de az oroszlánnak sem jelentett akadályt. Egy ház udvarán  toporogtam, nem sok időm volt a gondolkodásra, így csak reménykedni tudtam, hogy az előttem lévő ház ajtaja ne legyen bezárva.  Rányomtam a kezemet a kilincsre, és szerencsém volt. Még éppen időben ugrottam be az ajtón, mert az oroszlán is már ott volt. Az ajtó fölső része üvegezett volt, így nem tartottam túl biztonságosnak, így vehettem észre, hogy a mennyezeten egy padlásfeljáró deszkázott kerete látható.  Amikor az oroszlán eltűnt a szemeim elől egy pillanatra, gyorsan oda ugrottam, és kinyitottam a mennyezeti csapóajtót, amin egy kötéllétrához hasonló eszköz zuhant le elém. Ezen gyorsan felmásztam a padlásra, és a kötelet felhúztam magam után.  Azt hittem biztonságban leszek, és ki is néztem a padlás ablakán, de láttam, hogy ezzel sem vagyok beljebb, mert a padlás kívülről is megközelíthető volt.  Ez a meglepetés viszont csak egy puillanatig tartott, mert megláttam egy óriási forgó szelet, ami tulajdonképpen egy hurrikán volt. A tölcsére lehetett vagy száz méter átmérőjű, és óriási törmelék kupacot repített minden felé, és ráadásul éppen a ház felé tartott. Olyan gyorsan közeledett, hogy rájöttem a menekülésre semmi esély, így magamra rántottam egy sebtiben talált pokrócot, és neki dőltem a falnál az egyik tartógerenda oldalánál. Arra gondoltam ha a ház ripityára tőr is, a gerenda talán a helyén marad.  
Nagyjából már elérhetett a hurrikán, de szinte semmit nem érzékeltem az egészből. Mintha kicsit megdőlt volna a tér, de semmi különösebb. 
A következő pillanatban viszont már kívülről láttam az egész teret, és a pusztítás hatalmas volt. Emberek keresgéltek a törmelékek között, és magamat is megláttam a fűben valahol. Egy ember húzta oda a közelembe a leszakadt lábaimat, mondván talán még vissza lehetne varrni. 
Nem volt kellemes a látvány, kiestem az álomból. 

Tom Sawyer
Ebben az álomban tutajon hajóztunk le a folyón.  Valaki megállított, mert egy kis csónak is hozzá volt kötve a tutajhoz, de amint hozzá ért elsüllyedt, így a csónak semmit sem ért.  Így tutajoztunk tovább, míg egyszer ki nem kellett szállnom a tutajból, mert valami fontos iratokat kellett tanulmányoznom. A többiek viszont úgy döntöttek nem várnak, és arra gondoltak, hogy hagyva csapot papot majd utánuk rohanok, de nem így történt.  Elvesztem a részletekben, mert túlontúl precíz vagyok.

A koponya
Találtam egy öklömnyi kőzetet, amit elkezdtem megtisztogatni, és amiről akkor kiderült, hogy egy megkövesedett koponya. A belsejében finomabb hordalékkő volt, ezt ügyesen ki tudtam piszkálni a belsejéből. Később kiderült, hogy a lelet nagy értéket képvisel, így voltak akik szerették volna megkaparintani. Eleinte megpróbáltam jól eldugni, hogy folytathassam a kutatásomat, de aztán rájöttem, hogy nincs biztonságban sehol.
Miután mélyebbrehatóan tanulmányoztam, a koponya elkezdett kékes zöldes színben fényleni, ez nagyon különös volt.
A homlokommal megérintettem és ekkor egy egészen másik helyen találtam magamat. 
Az óceán felett repültem közvetlen a vízfelszín felett. Néha belemerültem a habok közé, majd nagy sebességgel tovább suhantam. Repülésem egy homokos tengerparton ért véget, ahol egy nő feküdt közel a vízhez. Vadul hemperegni kezdtünk, a tajtékzó homokban.

Fentebb megint volt egy oroszlános álmod. Ilyenkor nem szoktad összevetni a korábbi oroszlános álmaiddal?

Áprilia írta:Fentebb megint volt egy oroszlános álmod. Ilyenkor nem szoktad összevetni a korábbi oroszlános álmaiddal?

Ha az oroszlános álmokra tekintek, egy állandó közös pont  felmerül bennük. Többnyire menekülni kell, ha pedig küzdelemre kerülne a sor, azt nem lehet másként csak csellel és ésszel.
Nem szeretem az oroszlánokat , a medvék közelebb állnak hozzám szerintem.

Identitás
Lifttel mentem volna fel az emeletre, de ahogy haladtam fölfelé, a lift mennyezete és alja közeledni kezdett egymáshoz, így hiába értem el a kívánt szintre, nem tudtam belőle kiszállni.
Egy csoport emberrel próbálkoztam újra, ezúttal nem volt gond a lifttel. 
Beléptem a lakásba ahol anyám fogadott, és boldog születésnapot kívánt. Ezt ugyan nem vidáman, vagy boldogan, inkább meggyötörten tette de ezzel nem igazán foglalkoztam.
Miêrt kívánsz születésnapot, hiszen az még jóval odêbb van? Szegeztem neki  a kérdést.
Erre ő valamilyen hivatalra hivatkozva lobogtatott valamilyen papírt, amiben arra utalnak, hogy rendezni kell a személyi azonosságomat, mert a nevem nem az amivel élek, sőt még a születési dátumom is hamis.
Anyámra néztem megrökönyödötten, ês azt kérdeztem tőle, hogy fiatalabb, vagy idősebb vagyok e a tudottnál ?
Egy évvel idősebb , felelte anyám.
Atya ég, azt sem tudom ki vagyok futott át rajtam egy furcsa érzés, egy üresség, mintha az eddigi életem hazugság lett volna, vagy csupán egy egyszerű álom.

Szellem
Egy régi ismerős aki hosszú ideje kollégám járt éppen arra, ahol  ráakadtam az asztal mögött ülő szellem lényre, akivel szóba elegyedtem.  A szellem valamilyen történelmi eseményről érdeklődött, hogy ki uralkodott egy bizonyos személy után? Nem igazán tudtam a választ, de volt néhány tippem.  
Ekkor figyeltem fel arra is, hogy az a bizonyos kolléga egy másiknak éppen megjegyzést tesz arról, hogy én magamban beszélek.  Ebből azonnal következtethettem, hogy ők nem látják a szellemet, és valószínű, hogy hallani sem hallják.  
Most akkor hogy beszéljek tovább a szellemmel, hogy ne nézzenek hülyének, mert elhinni úgysem hinnék, ha elmondanám  .
Kicsit visszafogottan folytattam volna a beszélgetést, de az álom átalakult valami mássá.

Különös helyen, különös emberek között. 

Az álom elején ismerősökkel voltam együtt, és mintha valami ünnepségen, egy ceremónián vettünk volna részt, mint meghívott vendégek.  Olyasmire gondoljatok, mint egy esküvő, vagy valami hasonló. Lényegében ebből a ceremóniából nem sok mindenre emlékszem, hanem inkább arra, ahol a történetem is kezdődne igazán, a haza jutás körülményeivel kapcsolatosan.  Talán nem fértem be egyik járműbe sem, és talán el is tévedhettem egy kicsit, elindultam egy irányba amiről úgy gondoltam előbbre visz az utamon, de igazság szerint csak bolyongtam.  Ekkor tűnt fel az a különös ember, kicsit idősebb, de mégis fiatalos  mozgásával, gyors léptekkel közeledett felém. 
Nem, nem emlékszem, hogy én szólítottam volna e  le őt, vagy ő kezdeményezett volna, mindenesetre felajánlotta a segítségét, hogy majd ő segít rajtam. 
A segítsége viszont nem szavakban bontakozott ki, hanem sarkon fordult, és elindult az ellenkező irányba. ( Neki ellenkező irányba, mintha csak értem jött volna. )
Követni kezdtem, végig mentünk  néptelen szűk utcákon, lépcső feljárókon , ismételten kanyargós szűk utcákon, míg el nem értünk egy régies tömbházhoz, ahol emberünk betessékelt az ajtón. 
A házban végig vezetett a helységeken, szobákon és előszobákon, ahol nagyon különös emberek és gyermekek voltak, míg végül meg nem állapodott egy  árnyékos sarokban lévő heverőnél mutatván, hogy az lesz majd az én helyem. 
Ez nagyon meglepett, mert ilyesmiről nem volt se szó, sem szándék, de ha már így esett úgy voltam vele, hogy jól fog jönni az az ágy, ha majd fáradt leszek. 
Az idősebb ember magamra hagyott, és én kicsit megszeppenve néztem körül és figyeltem meg a többieket. 
Nehéz volna leírni őket, annyira furcsák voltak, de azt nem tudnám elmagyarázni miért.  Volt ott két fiatalabb lány , még gyerekek lehettek, de itt semmi sem mondható biztosra, akik egy sárgadinnye méretű kockával beszélgettek, amiről eleinte azt hittem valamilyen játék, de aztán kiderült, hogy az is egy élőlény volt, , ráadásul beszélni is tudott, mert később nekem is mondott valamit, de hogy mit, arra már nem emlékszem. 
Aztán monitorok elé ültünk, és a két lánnyal olyasmit játszottunk hogy a gondolatainkkal alakítottunk ki a monitorokon képeket.  Ez kicsit hasonló játék lehetett, mint a kalandoros írói vénában játszott interaktív játékunk, csak itt nem szöveggel, hanem kép alkotással úgy, hogy az egyik lány odaképzelt, alkotott egy képet, mire a másik átalakította valami mássá, és ebben a játékban magam is képes voltam részt venni, és ez valahogy közelebb hozhatott bennünket egymáshoz. 
Bár nagyon furcsák voltak, de már nem éreztem őket annyira idegeneknek, és a többi embert nézve sem csodálkoztam már annyira, bár néha érthetetlen volt, hogy mit művelnek, de ez már egyáltalán nem számított. Úgy tűnik sikerült beilleszkednem, mikor az öreg ismét felbukkant, és elhívott magával, kimentünk a ház elé az utcára. Elindultunk egy irányba, mikor valami kellemetlen dolog közeledett, azt már nem tudom hogy mi, talán nem is kell tudnom csak érzés szintjén, és az öreg azt mondta, nem kell aggódnom, mert képes vagyok megváltoztatni magam körül mindent, épp úgy ahogy a lányokkal a házban abban a bizonyos játékban. 
Azt hiszem ekkor tudatossá válhattam ettől a megjegyzésétől, és egy pillanatra tudtam, hogy bár mit irányíthatok magam körül, de ekkor már késő volt, mert kiestem az álomból. 
Végül is viccesen mondhatni , haza értem, mert felébredtem. 

Megjegyzés. Eszembe jutott, hogy volt olyan is, aki a levegőbe rajzolt az ujjával valamit, és mintha az ott is lett volna használni kezdte azt, szóval ha egy józan eszű ember látta volna az egész történetet, úgy gondolhatná, hogy őrültek házába juthattam. De ez nem az volt, ezek az emberek nem voltak örültek, csak nagyon különlegesek, és amit tettek annak volt értelmük.

Zoli írta:Különös helyen, különös emberek között. 

Nehéz volna leírni őket, annyira furcsák voltak, de azt nem tudnám elmagyarázni miért.  Volt ott két fiatalabb lány , még gyerekek lehettek, de itt semmi sem mondható biztosra, akik egy sárgadinnye méretű kockával beszélgettek, amiről eleinte azt hittem valamilyen játék, de aztán kiderült, hogy az is egy élőlény volt, , ráadásul beszélni is tudott, mert később nekem is mondott valamit, de hogy mit, arra már nem emlékszem. 
Aztán monitorok elé ültünk, és a két lánnyal olyasmit játszottunk hogy a gondolatainkkal alakítottunk ki a monitorokon képeket.  Ez kicsit hasonló játék lehetett, mint a kalandoros írói vénában játszott interaktív játékunk, csak itt nem szöveggel, hanem kép alkotással úgy, hogy az egyik lány odaképzelt, alkotott egy képet, mire a másik átalakította valami mássá, és ebben a játékban magam is képes voltam részt venni, és ez valahogy közelebb hozhatott bennünket egymáshoz. 
Bár nagyon furcsák voltak, de már nem éreztem őket annyira idegeneknek, és a többi embert nézve sem csodálkoztam már annyira, bár néha érthetetlen volt, hogy mit művelnek, de ez már egyáltalán nem számított. 

Nahát egy egészen véletlen mozzanatra bukkantam egy régebbi, azaz egy négy évvel ezelőtti álmomból. Nézzétek milyen érdekes a hasonlóság.

"Fess képet a tudatoddal !
Ma álmomban festettem egy képet , olyan tájkép jellegút . Aztán jöttek a tesómék is és rácsodálkoztak a képre , hogy mennyire jól sikerült , és hogy ilyet még az unokahúgom sem tud festeni , pedig ő művész . Nos nézegettem a képet a kezemben még ott volt az ecset és magam is elcsodálkoztam rajta , hogy hogy létezhet ez , ilyet én nem tudok festeni . Aztán rájöttem , hogy nem az ecsettel festettem a képet igazán , mert azzal csak néhány vonást húztam , hanem a tudatom volt az ami olyanná alakította festés közben , amilyenné lett , és ahogy néztük  valahogy egyre tökéletesebbé és szebbé vált ."

Bonyodalmak egy láthatatlan jel miatt. 
A tengerparton voltunk, a víz csendesen öblögette a homokos fövenyt. Rögtönzött kalyibánk nem volt messze a parttól, az emberek többsége kerülte ezt a bizonyos helyet.  És akkor elkövettem azt a bizonyos hibát. A parton megláttam azt a bizonyos jelet, Társam azt mondta tegyek úgy, mintha nem történt volna semmi, de már késő volt. Észrevettem, hogy a távolból figyelnek bennünket, és tudtam, hogy tudják amiről nem tehettem. Ez mégsem mentség, mert a jel nem volt látható, nem kellett volna, hogy észre vegyem. 
Tettünk egy hosszabb sétát, hogy eltereljük magunkról a figyelmet. Mire vissza értünk, a dombokról láthattuk, hogy a kajibánk körül emberek motoszkálnak,ezért úgy véltük nem lenne biztonságos visszatérnünk oda.
Itt elváltak útjaink, és egy alakváltáson mentem keresztül. Egy tíz év körüli kislány képében érkeztem ahhoz a családhoz, akik a part közelében laktak. A szülők már várták érkezésemet, nem volt meglepő a két hasonló korú lánytestvérnek sem, hogy immár magam is közöttük voltam.  Anya mondta is nekik, hogy eztán testvérek leszünk, és a lányok egy szó nélkül elfogadtak. 
Telt múlt az idő, sokat játszottunk , olyanok voltunk, mint egy normális család.  Anya kevert tojásból és valami adalék anyagból valamit, amivel gömböket lehetett fújni és reptetni a szélben.  A lányokkal el is mentünk egy a közelben lévő kihalt torony épülethez, ahol a gömböket eregethettük.  Játék közben viszont észre vettük, hogy egy kalapos alak a tetőről figyel minket. Úgy döntöttünk haza megyünk, és otthon elmeséltünk erről a szüleinknek mindent.  Apa azt mondta jobb lesz ha elmegyünk valahová, és kocsiba ültetett. Ez egy kis város volt, olyan vidékies csendes, és az idegent meg is láttuk egy utcában, amint a helyiektől érdeklődik, valószínűleg minket, érzéseim szerint pontosítva engem kereshetett. 
A favágók ismerték a családot, és félre vezethették az embert, mert elhaladt mellettünk az autójával, és nem ismert meg bennünket. 
Apa aztán ott hagyott a favágóknál és elment, én meg vissza alakultam felnőtt férfivé.  Kerestem egy fejszét, és beálltam a favágók közé tuskót hasogatni.

Csak érdekességként. Ma azt is álmodtam, hogy csiga voltam. Néha behúzódtam a házamba, majd tovább haladtam. Hihetetlen, ennyi erővel akár még földi giliszta is lehetnék.

Ez két kellemesebb hangulatú álom volt az éjszaka során. 

Madárkák
Az egyikben egy szobában voltunk, Mandula is ott tartózkodott, meg még egy ismerős. Volt a szobában egy vitrines szekrény, amiben madarak voltak.  Ezek a madarak igen különös lények voltak, és én úgy döntöttem kiengedem őket a vitrinből.  Két három madárka ki is repült a többiek még a helyükön maradtak. 
Nos amit ezekről a madarakról tudni kell, hogy olyan kicsik voltak akár a kolibrik, és a szárnyuk vékony volt akár a papírszalvéta, és inkább lepke szárny formájúak voltak.  Annyira könnyedek voltak akár egy szappan buborék, és a szárnyuk csapkodása is mint a lassított felvétel, de ez elég volt ahhoz, hogy repülni tudjanak.  
Mandula kijjebb tárta az ablakot, had repüljenek ki ha akarnak, de én megláttam ennek veszélyét, és tudtam nem engedhetjük ki őket, mert egy erősebb szellő is elragadhatja őket, nem a kinti világba valók. Ahhoz túl sérülékenyek voltak. 

Ölelés
Feltornásztam magamat a padlásra. Voltam már idefent álmomban, de nem emlékeztem rá tisztán, hogy mikor.  Tehát a hely nem volt ismeretlen, és jól is éreztem magamat odafent. 
A lényeg viszont az a két lány volt, akik odafent beszélgettek egymással. Volt egy harmadik is, aki egy elkülönített részen ennivalót csinálhatott, de én a két lányra figyeltem akik beszélgettek egymással. A téma a szeretet volt és valami hasonlók. 
Ekkor oda léptem az ismerős lány elé, és azt mondtam. Itt vagyok én, kedves is, meg helyes is, és széttárt karokkal közeledve nyilatkoztam ki, hogy ez felér egy öleléssel.  Nos átöleltük egymást, majd a másik lány felé fordulva öt is átöleltem. A lány vissza ölelt , majd a műveletet megint megismételtük. Az ismerős lány  fejében valami különös gondolat támadt, bár nem mondta ki, de értettem én így is magamtól, hogy mennyire össze illenénk ezzel a másik lánnyal, de aztán az álom véget ért.  Nos az egész történet lényege az ölelésben volt. Jó érzéssel töltött el megölelni másokat, akik viszonozták  ezt az egyszerű gesztust.

Most az jutott az eszembe, hogy volt idő, amikor a padlás félelmetesebb helynek tűnhetett mint manapság.  Emlékszem voltak olyan álmok, ahol ismeretlen erők laktak a padláson, esetleg le akartak jönni hozzám, én pedig alig tudtam zárva tartani az ajtót. Ehhez képest a padlás most egészen kellemes helynek tűnt a számomra.

A testen kívüli élményről

Az ágyamban fekszem, csak egy vékonyka nyílás választ el a külvilágtól, amit a magamra húzott paplan alatt alakítottam ki, hogy lélegezni tudjak. Néha a szúnyogok ellen alkalmazom ezt a stratégiát, bár ezúttal nem tudom mi volt a cél, ha félni szoktam, akkor is hasonlóképpen rejtőzöm el.
Most éppen kikukucskáltam a résen, mert oda nem illő fényt láttam az ablakon túl, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Nem voltam megijedve, hiszen magasan az emeleten volt a szobám, mégis tudtam, hogy valami van odakint, valami ismeretlen. 
Próbáltam aludni, hiszen így is épp, hogy csak felébredtem, és talán sikerülhetett is, de a következő pillanatban valami különös dolog történt velem.
Az ágyam fölött lebegtem, és az ablak felé néztem. Eszembe jutott a  volt iménti gondolat, hogy lehet odakint valami ismeretlen. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy az ablak felé repítsen. Tudtam .hogy keresztűl fogok repülni az üvegen, ezért felkészültem, hogy átélhessem, és érzékelhessem az elkövetkező némi ellenállást, amit az üveg hat majd rám.
Nem , nem volt ellenállás, úgy hatoltam rajta keresztül, mintha ott sem lett volna.  Ellenben meglepett, hogy semmit sem látok odakint, csak tejszerű ködöt , ami mindent beborít. Ebben a közegben és állapotban lebegtem még egy kicsit odakint, majd felébredtem.
Megjegyzés. Tudtam, ez csak egy álom lehetett, hiszen a helyszín nem azonos az aktuálissal. Azon is elcsodálkoztam, hogy mennyire valósághű volt az érzés , akár csak egy eredeti testen kívüli élmény. Na de hát el kell könyvelnem, hogy az ember nem csak megélhet, hanem meg is álmodhat egy ilyen hamis élményt. Nem mondom, hogy kár érte, mert ez is egy tapasztalat. Egy nagyon jó kis valósághű tapasztalat.