Különös álmok egyéb kategória

Buszon
Nem igazán tudom mit akarhatott üzenni ez az álom, de busszal utaztunk nyugatról kelet felé, a busz megállt valahol Siófok környékén, és Kékestető felé haladtunk.  Az ülések nem a megszokott módon előre nézve voltak elhelyezve, hanem mint inkább a metrón, egymással szemben voltak elhelyezve párosával.  Én egy kövér nő mellett ültem a jobb oldalon, de ettől még kényelmesen ülve, ellenben Ápriliát megláttam, hogy ő a bal oldalon ült mellette egy normál testalkatú férfival, aki viszont úgy terpeszkedett, hogy a lába rálógott Áprilia combjára még úgy is, hogy ő összehúzta magát. Áprilia előtt állt még egy férfi, és bár akár hová máshová is állhatott volna, őneki pont ott volt a jó.  Az jutott az eszembe, hogy lehet ez Áprilia nőiességének köszönhető, de aztán nem foglalkoztam már többet vele, az álom véget ért.

A varázslónál
A házban kezdődött az álom.  A folyosó enyhén lejtett, és én a váll magasságban lévő a falból polcszerűen kiálló faldíszítményt figyeltem, amely azonos lehetett a fal anyagával, és ami a folyosó bejárati oldala felől a mennyezettől bizonyos magasságot tartva követte a folyosó ereszkedését.  A folyosó egy csarnok szerű helyiségbe torkollott, szembe velem  két bőrfotel két szépen faragott faszékkel ölelt körbe egy vaskosabb asztalt.  Az asztal túloldalán egy szakállas ember üldögélt a fotelban, mellette a széken egy másik férfi ült, és elmélyülten beszélgethettek valamilyen témáról, mert az érkezésemre nem figyeltek fel, vagy lehet egyszerűen csak nem  vettek rólam tudomást.  Kissé vöröses fény borította be a teret , köszönhetően annak a néhány jól elhelyezett állólámpának, így bár a helységek ablaktalanok voltak, mégis egészen jól be lehetett látni a teret.  Jobbra fordultam és elsétáltam egy nagyobb vaskos faasztal felé, amit két oldalt faszékek öveztek, arra gondoltam ez olyasféle ebédlőasztal lehet talán.   A folyosó felé vissza fordulva egy félkőr alakú elkülönült rész húzódott, ahová virágok és pár dús levelű fa volt ültetve, amikről megállapítottam, hogy fikuszok lehettek, de nem esküdnék meg rá.  Aztán csak oda sétáltam a két férfihez, és most amint a faszéken ülő felfigyelt rám, felállt és eltűnt az ajtó nélküli folyosó nyílásában.  A fotelban üldögélő szakállas férfi is felállt, akiről akkor ott a Gandalf a nagy varázsló jutott az eszembe, valamivel fiatalabb, olyasféle középkorú kiadásban. A hely különlegességét említettem meg a számára, és hogy milyen csodás felfedezni egy ilyen eldugott helyet.  Elindultunk a folyosó irányába, úgy tűnt lassan mennem kellene, de a férfi megállított mondván, ha már itt jártam ne távozzam üres kézzel.  A kezembe nyomott egy üvegcsét, valamilyen rózsaszín folyadék lehetett benne, én szörpre tippelnék, de az álom folyamán nem igazán derült ki, hogy mi lehetett benne.  Miután tovább sétáltunk, a férfi megkérdezte merre lakom, én említettem is neki egy helyet, ( Nem a valós lakhelyem), mire ő azt válaszolta, hogy az ottani templom háta mögött is folynak ásatások, ahol érdekes dolgokra lehet bukkanni. Igen tudtam róla és ezt ki is jelentettem, mire elérkezett a búcsú ideje. Mennem kellett, de vissza fordulva még rákérdeztem, elhozhatom e magammal  Mandulát,  biztosan örülne neki, ha meglátogathatna egy ilyen helyet.  A férfi nem ellenkezett, és immár egyedül haladtam a folyóson fölfelé tovább. Egy gondolat még megfordult a fejemben, hogy ezzel az emberrel Áprilia is találkozhatott valamikor rég, de hogy mikor és ki ő, ez valójában nem derült ki az álomból.  Az épületből úgy távoztam, ahogyan beléptem, azaz nem lehet tudni, de egy pillanatra még megálltam a tekintetemmel annál az elhagyatott  lakatlan épület együttes előtt, aminek az udvarán egy nagy szemetes vaskonténer volt, és én tudtam a csapóajtó a konténer alján lévő nyílásnál található.  Senki sem sejti, hogy a romok és ez a lakatlan rész mit is rejt magában.

Emlékezeti tudatosság. 
Azt hiszem a tudatos álmodáson kívül van egy olyasféle emlékezeti tudatosság is, amiben emlékezünk önmagunkra, de vagy nincs jelentősége annak, hogy álmunkat felismervén váljunk tudatossá, vagy az álmunk maga is egy olyasféle valóság, ami nem sokban különbözik attól, amit eredetinek vallunk. 
Egy időben sokat álmodtam apámmal aki már eltávozott, néha visszatér, de egyre ritkábban mondhatom.  Eleinte azt hittem az egész csak vicc, és nem is halt meg, hanem csak átvert bennünket és valahol a világban bolyong. Volt alkalom amikor le is szidtam ezért, de aztán valahogy mégis belenyugodtam, hogy ő már szellemmé  vált.  Aztán jött ez az álom, és mindenre emlékezni tudtam, felismertem a körülményeket, hogy apánk már nincs mellettünk, de azt is tudtam, hogy ebben a valóságban jelen van, hiába is hiányzik a másikból. Mi lehet ennek az oka(?) töprengtem el álmomban, és egy olyan következtetésre jutottam, hogy a világok amiket megtapasztalunk  párhuzamosan futhatnak egymás mellett, esetleg egymás alternatívájaként foghatjuk.  Érdekes egy érzés volt ezt a gondolatot tapasztalatként élni meg, hiszen  lényegében tudtam jól, hogy ott van az a másik világ, ami az élő otthonom. De ezt a világot is ugyan annak tapasztalom és ekkor tudtam, hogy érdemes ezt jobban megragadnom, de persze mindentől függetlenül így utólag tisztában vagyok már azzal amivel akkor ott nem, hogy mindez csak álom volt.

A szokás hatalma
A kilátástalanságon gondolkodtam el álmomban, és míg ezen járattam az agyamat megfogalmazódott bennem egy kép, hogy ez olyan lehet, mint egy mocsárban járó ember esete, aki nem találja a kiutat.  Amint bevillant lelki szemeim elé ez a kép, az álom ezen része megelevenedett, és szemlélőként figyeltem a férfit aki mellig a vízben állva kezeit magasra emelve tapogatta lábaival maga előtt a biztonságosnak tűnő lépéseket. Aztán egyszeriben csak ennek az embernek a bőrében találtam magamat, és úgy evickéltem ki a vízből egy sűrű növényzet által alkotott kis úszó szigetre.  Ezen a szigeten egy lombos fa nőtt, és gyökereivel körbe fonta a szigetet, talán ezt a kis élet közösséget ez a gyökérzet lehetett ami össze tartotta. 
A fa sűrű de nem magas koronájából szólófürthöz hasonló lógó virágzat ékesítette, és valamilyen mézszerű cseppek hullottak belőlük alá.  Számat rátapasztottam a virágok csücskére és élvezettel nyalogattam le róluk az édes nedűt. A méhecskék jutottak eszembe hirtelen, gondoltam marad nekik is bőven még a nektárból.   Miután erőm visszanyerve felágaskodtam körül nézve már tisztábban láttam a környéket, és nem messze tőlem meg is pillantottam az ösvényt, ami a mocsár mellett húzódott.  Elálmosodtam és felmásztam a lombkorona tetejére, ami bár kicsit instabil volt, de úgy éreztem nagyon elálmosodtam és aludhatnék egy kicsit rajta.  Amint elaludtam a lombkoronán, úgy ébredtem fel ebbe a világban. A szokás hatalma innen ered, hiszen nem egyszer fordult már elő, hogy amint álomban elalszom, úgy ébredek fel ebben a valós világban.

A testváltók
Az álom lényegében arról a családról szólt, legalábbis nekem úgy tűnt mintha egy család lett volna, az idősebb anyával, a három fivérrel, és a két húgukkal, különböző korosztály. A lányok voltak a fiatalabbak, a fivérek az idősebbek időrendi sorban.  Egy ideje már tartott az álom, amikor jött egy ismeretlen akinek csak a jelenlétét éreztem de látni nem láttam, és ez a valaki érzékeltette, hogy eljött az idő. Akkor esett le, hogy ezek az emberek váltani fognak, így például a legfiatalabbik húg lesz talán az anya, a legidősebb fivér lesz a legfiatalabb és így tovább.  Ámulva  fogadtam el ennek lehetőségét, és értettem meg, hogy akiről eddig azt hittem lány, lehet előtte fiú volt.

Reinkarnáció.

Efi írta:Reinkarnáció.

Igen lehet , hogy a reinkarnációnak egy ilyesféle leképezett bemutatása, de fura volt, hogy ők ők maradtak, hiába váltottak testet, bár úgy vélem, hogy igazodtak  az éppen megfelelő körülményekhez, vagy testhez. Tehát a fiú lányként kezdett el viselkedni, bár mindenki tudta és ő maga is, hogy előtte ki volt. Amúgy tényleg reinkarnációs íze van ennek az egésznek, fura volt így ez az álom.

De hát ez a reinkarnáció lényege, hogy ugyanő születik meg új testben és új személyiséggel. Vagy te mit értettél eddig reinkarnáció alatt?

Hagyományos értelemben magam is így gondolnám a reinkarnációról. Ez viszont valami tudatlan körforgás. 
Nem hagyományos értelemben viszont az ember megtartja személyiségét, csak  új testbe száll.   
Ha összehasonlítási alap kellene, akkor a különbség valahol olyan lehet, mint egy hagyományos álom és egy tudatos álom között.

Szellemvilág
Ez nem lesz egyszerű, nem is igazán fogom tudni leírni, vagy elmagyarázni.  Szóval álmomban belekerültem egy világba, amit egyszerűen szellemvilágként neveztem el, de nem tudom hogy akkor e, vagy már miután felébredtem.  Ez egy hasonló világ volt mint a miénk, de az is lehet ugyan az a világ, csak másként.  Az utcán voltam, és mozgott a levegő. Nem, nem a szél fújt, az más, itt a levegő volt az ami mozgott szilárdan, érezhetően. Azt hogy jobban el lehessen képzelni talán úgy tudnám szemléltetni, mint amikor van egy háttér, az maga a világ, és a háttér előtt van egy átlátszó fólia, amit a levegőnek tekintenénk. Ezt a fóliát valami mozgatja a háttér előtt, és bár így két különböző dolognak tűnik, mégis ez egy síkban történő dolog.  Nos az, hogy a levegő mi is volt tulajdonképpen azt sem tudom elmondani, de azt igen, hogy félelmetes volt, és másokhoz hasonlóan én is legszívesebben elmenekültem volna, de ugye nem volt hová, hiszen a levegő, vagy ez a valami mindenhol ott volt, mindent betöltött a térben.  Aztán megláttam egy nőt, aki lefeküdt a földre egy autó mellett, és átadta magát a levegőnek.  A látványa megnyugtató volt, és úgy gondoltam követem a példáját és magam is hanyatt dőltem átadva magamat ennek a különös meghatározhatatlannak.  Ez a valami végig suhant rajtam is akár azon a nőn, akin immár szinte öröm érzet rajzolódott ki, és rájöttem  nem kell félnem és a valami végig suhant rajtam akár egy hűs reggeli szellő  és én csodálkoztam és semmit sem értettem az egészből,  minden annyira felfoghatatlan és érthetetlen volt.

Az antropozófia szerint a mostani földi korszakunkat jóval-jóval megelőző időkben, a teremtésnek egy korábbi szakaszában a levegő tényleg lélekkel áthatott volt. Tehát amikor az emberek belélegeztek, valami élőt vettek fel magukba.

Hmm és még egyszer Hmm. Ilyesmiről nem hallottam még, de a tapasztalat  számomra nagyon ismeretlen volt és nem is igazán tudnék többet elmondani róla, hiszen nem is igazán lehetne.

Számok
Nagyon fura volt ezt így látni. Egy párás felületre azt írtam föl, hogy " Nem akarok meghalni. "  Aztán elolvastam mit írtam, és minden stimmelt, míg a következő pillantásra minden megváltozott, hogy aztán úgy is maradjon. A szöveg ugyanis eltűnt, és egy számsor jelent meg a helyén.  Ez a számsor ott is maradt, akár hányszor néztem félre és vissza, a szám nem változott.  Talán kilenc vagy tizenkét szám lehetett, az első háromra emlékszem csupán az pedig a 111 volt.  Álmomban úgy gondoltam, hogy a 111 a nemet jelentheti, és a többi szónak is lehet egy egy száma, de lehet az egész nem erről szólt, de akkor miről? 
Az álomnak ezzel még nem volt vége, mert jött egy alak akitől megkérdeztem miért változhatott át a szöveg számokká? Az alak pedig azt felelte, hogy ez a bennem lévő feszültség és kétségbeesés miatt van.

El tudom képzelni, hogy igaz. 
Ahhoz, hogy teljesen megértsem, kellene lennem bennem valaminek, ami azonos azzal a világgal... De elhiszem. 
Van egy személyes tapasztalatom. 
A férjem nagynénjétől kaptam egy különleges oolong teát. Az a kedvencem
Amikor azt iszom "élőt" iszok. Nehéz elmagyarázni... Mintha egy saját tudattal, energiával teli vmit innék, ami beépül a szervezetembe. Semmi másnál nem tapasztaltam eddig ezt.

Nahát, Veszna!

Fortis: A szám a személyi szám, amiben az elején az egyes csakugyan a nemet jelenti! (tudom, hogy te a tagadószóra gondoltál, de szerintem az álom burkoltan másról beszél.) A személyi szám a személyiséget jelképezi, amiről a múltkor azt mondtam, elveszítjük a halálkor, és nem visszük át a következő életbe.
( Mellesleg a személyi szám 11 számjegyű.)
Szerintem tudat alatt megijeszt téged a gondolat, hogy a halálban elveszítjük a személyiségünket.

Nahát Efi ez tényleg különös gondolat, és magyarázatként egészen elfogadható.

Végre egyszer elfogadtad, amit mondok. 

Efi írta:Végre egyszer elfogadtad, amit mondok. 

Na na (!) Nem találtam más magyarázatot. 
Szóval el szoktam én fogadni, csak nem egyetlen lehetőségként. Szóval ez nem azt jelenti, hogy elutasítom?

Az eldugott hely. 
Ez egy rejtekajtó vagy kapu volt, amit egyszerű szemlélő sosem láthatna meg.  Benyitottam rajta és ott voltam azon a csodálatos helyen.   A hely talán 100 méter hosszú és 20 méter széles lehetett, hosszában egy gyors folyású sekély patak választotta ketté, és a két oldalán a helyet magas sziklafal határolta körbe.  Úgy éreztem a hely az enyém és senki másé, bár létrehozni mégsem én tehettem.  A patak mentén sétálva a köveket nézegettem, minden szikla egy rejtély volt, minden darabja a helynek egy titkos üzenet.  A patakon átugrálva a túlparton észrevettem egy félméteres ívelt mélyedést, amit egy vasrács zárt a behatolástól le.  Bemásztam a résen, hogy megláthassam mi lehet odaát, és bent egy mély sziklabarlang vízesésekkel tarkított különös helyét fedezhettem fel.  Nyugtáztam magamban, de úgy gondoltam nekem nincs dolgom ezzel, és folytattam a túlpart felfedezését.  A hely végének görbületében egy különös ülő alkalmatosságra bukkantam, és beleülve konstatáltam, hogy olyan érzést kelt, mintha egy hintaszékbe ültem volna.  El is ringatóztam benne, míg egy fehér galamb be nem szállt az ég felől az én eldugott birodalmamba, és megtámadott engem.  Nos a galamb kifejezés talán kicsit durva, nem is értem igazán miért a galamb jutott akkor és ott az eszembe, mert ez inkább volt hasonló egy kis túlzással élve egy emberfejű bagolyra, de az elhullajtott fehér tollait mégis egy galamb tollaival azonosítanám. 
Na jól van, mondtam a lénynek, ha egyszer megtámadtál akkor majd én védekezek, és egy felkapott madártollal a lény felé bökve el is találtam, és az sebesülten zuhant a vízbe. 
- Te megsebesítettél szólalt meg erre a madár sértődötten, mire azt feleltem, hogy ugyan már ne aggódjon, éppen hogy csak a tollal megböktem, ettől még nem lesz semmi baja, és különben is ahelyett hogy megtámadott volna, miért nem beszélgettünk inkább, az sokkalta kellemesebb.

Az alak
Szóval tegnap mikor haza értem, a fürdőben  mintha egy alak mozdult volna, azt hittem Mandula az, de hiába szólítgattam, és hiába néztem be oda, végül is nem volt ott senki sem.  Ezt nagyon furcsálltam, bizonyára optikai  csalódás, vagy csak megtréfált az elmém, de aztán ennyiben is hagytam. 
Aztán álmomban azt álmodtam, hogy fekszem az ágyamon a szobámban, az esti fényviszonyok a szokásos félhomály, és egy alak állt az ablak előtt, azt nem tudtam kivenni hogy kifelé nézhetett e, vagy egyenesen rám.  Aztán az alak elindult felém, és mintha egy szempillantás alatt összeolvadt volna velem vagy ki tudja, de ettől annyira megijedtem, hogy azonnal felébredtem.

Hű!

Hát ja, én sem tudnék többet mondani. 

Jövő?
Kicsit mintha megragadhattam volna  a jövő elemeit , egy repülési technológiához azt mondták nekem, hogy a levegő elektromosságát használják fel energiaként, más esetben pedig olyan csodálatos képeket tudtam festeni egy  eszközzel ami leginkább egy töltőtollhoz volt hasonló, erről kicsit többet is tudnék mesélni esetleg.   A toll úgy működött, hogy volt egy színpaletta, és a kívánt színhez kellett hozzáérinteni a hegyét, és a toll akkor ezzel a színnel töltődött fel.  A festés maga úgy történt, hogy ha éppen egy házat akartam kifesteni vele, akkor elég volt a ház oldalához érinteni a tollat a papíron, és a szín kitöltötte az adott teret. Szóval nagyon könnyű volt vele dolgozni, készítettem vele vagy öt -hat képet mielőtt felébredtem .

Ami a töltőtollat illeti, digitálisan már megvan.

Igen, lehet hasonlóság.

Néma találkozás.
Egy panel ház hátánál üldögéltem egy ismeretlen ismerős sráccal egy padon, és miközben bámultam magam elé, elvonult előttünk egy három tagú kis társaság, a nő aki elől ment Áprilia volt, egy másik nő szorosan követte, és mögöttük egy férfi( ha jól emlékszem szakállas) zárta a sort.  Egyikőjük sem pillantott felénk, de éreztem Áprilia gondolatait, hogy tudatosította magában a jelenlétemet, de nem fordult felém és egy szó nélkül eliramodott. Mondjuk nem mentek messzire, mert talán egy kis bolt, vagy szalon vagy valami nyílhatott ott az épület oldalában ahová betértek, és az egész tőlem csak pár méterre volt.  A férfi kint maradt, én pedig kielemezve a  történéseket, lassan kicsúsztam az álomból.

Volt egy álmom Ápriliáéknál.  A lakás eléggé nagy volt, mintha egymással párhuzamosan húzódó jobb és bal oldali helységekre lett volna osztva. Rajtam, Áprilián, Áprilia férjén kívül még voltak ketten vagy hárman, de azokkal nem foglalkoztam.  Nos a férj a papucsát kereste, talán lehetett hozzá némi közöm nem tudom, végül is odaszóltam a férjnek, hogy hagyja már azt a nyavalyás papucsot, akkor inkább kifizetem az árát, vagy veszek neki egy másikat. Erre Áprilia férje azonnal helyeslően bólogatott, és azt mondta. Jó, de ez a papucs 40000-forintba került.