Különös álmok egyéb kategória

Áprilia írta:

fortis írta:Álmomban választás ,vagy egy lehetőség elé állítottak.  A lényege az volt, hogy vagy élem az életem középszerűségben, kevés pénzzel a pénztárcámban, vagy feleségül kell vennem egy bizonyos  valakit, aki által belépek az arisztokraták közé, ahol nem lesznek anyagi gondjaim, ellenben kötelezettségeim és vállalásaim azok meghatározók. A hölgy kiléte számomra ismeretlen volt, nem tudhattam, hogy fiatal és szép e, vagy idősebb,  e már. Szerintetek melyiket választottam?

Egyik se valami vonzó, se a középszerű szegény, se a kötelezettségekkel teli gazdag élet.

Nos ez utóbbit választottam.

Az épület  
Bementünk az osztályterembe, mindenki asztalán volt egy kis üveges pezsgő ,meg egy kis édesség. Az ablak felőli sorban találtam meg az asztalomat, egy kis hajtogatott papírra oda volt írva a nevem ( az eredeti) . Innen kellett volna lemenni az udvarra, ahol valamilyen nyomtatványokat osztottak ki, és amit ki kellett volna mindenkinek töltenie.  El is indult mindenki hogy lemenjen az udvarra, de én meg a professzor fent maradtunk a teremben. A prof nem tudom mi célból, de én előbb mosdóba akartam volna elmenni. Hosszú folyosón mentem végig, aztán egy lépcsőlejáró, már ez gyanús volt, hogy egy oszlop mellett a korláton kellett magamat átküzdenem , hogy a lépcsőhöz jussak.  A lentebbi szinteken megint folyosók, benyitottam egy két ajtón, de mosdót nem találtam sehol sem. Ez a kutatás eltartott még valameddig, mire végre leértem egy olyan szintre, ami leginkább egy aulára emlékeztetett, de valahogy tudni lehetett, hogy ez alatt még mindig vannak szintek.  Itt az aulában többen is voltak, volt egy büfé és az emberek beszélgettek, itták az üdítőiket, én körül néztem minden felé, de itt sem találtam mosdót sehol.  Talán ez ébreszthetett valamelyest tudatosságra, hogy nem létezik, hogy egy ekkora épületben ne legyen mosdó, még ebben az aulában sem.  Elkezdtem az embereket álomalakokként látni, felesleges kellékekként, majd otthagyva őket a professzor után kezdtem kiabálni. Valahogy úgy éreztem ebben az épületben csak mi ketten vagyunk valóságosak.  Ismét lépcsősor, majd végre kijutottam valami udvar szerűségre, , a közepén volt egy sóderkupac. Na gondoltam ez megfelelő hely végre ahhoz, hogy brunyáljak egy jót, de rám tőrt a kétség, mi van , ha ez valóban egy álom, és nem a valóság?  Annyira valósnak éreztem mindent,  hogy elkezdtem hangosan kiabálni. Fel akarok ébredni, fel akarok ébredni.  Marha nagy meglepetésben volt részem, mert valóban felébredtem, pedig annak ellenére, hogy sejtettem ez az egész nem lehet csak egy álom, mégis annyira valóságosnak tűnt, hogy nem hittem magamnak.  Aztán mégis csak igazam lett, még jó, hogy elkezdtem kiabálni, és nem pisiltem oda a sóderkupac oldalába. 

Csak egy részlet. Szembe jött velem az a nő, és csak a gondolatait hallottam hiszen távolság volt közöttünk és nem is ért oda már. A gondolatai viszont így hangzottak: Én vagyok akit keresned kellett volna, akit megtalálj.  Hmm fura mi ?  

Belvárosi környezet, lakó parkok. Bementem az egyik lakóparkba és elcsodálkoztam mennyire szép az udvaruk. Volt egy nagy domb, fák , madárcsicsergés, és egy ösvény ami olyan volt, mintha egy erdő felé vezetne. Elindultam arra, da láttam az is csak egy térre vezet amit szintén házak vettek körül, így vissza fordultam.  Nagy belvárosi házak voltak minden felé, a Duna nem volt messze, ha egy egyenes utca lett volna a part felé, rá is láthattam volna. Aztán megláttam még egy épületet, talán itt akartam volna lakást nézni magamnak, de aztán rájöttem milyen hülye vagyok, ezek a házak kívülről olyan ronda koszosak, miért is akarhatnék ide jönni lakni? Úgy döntöttem haza megyek, és ekkor jött a probléma. Hol lakom? -nem jutott semmi sem az eszembe, nem tudtam merre kellene indulnom.  Aztán arra is rájöttem, hogy az csak egy dolog, hogy nem tudom hol lakom, de arra sem tudnék felelni, hogy én ki vagyok? .  Reménytelenül bolyongtam az utcákon tovább, míg véget nem ért az álom .

Igen elég szar ügy , azaz vacak egy érzés.

Tulajdonképpen nem tudom, hogy mi történt , ez megint olyan hasonló eset mint az a krapek ott az úton aki a tenyerébe bámult. Ott volt de nem vagyok benne biztos, nem tudom miért emlékszem rá. Nos este medi bealudtam, nem igazán emlékszem mi történt. Hajnalban felébredtem, megint medi, sikerült megnéznem az asztrális kezemet, majd megint felébredtem. Most akkor mi van? Hogy meditálhattam és nézhettem meg a kezemet, ha most ébredtem föl?
Nem éreztem úgy , hogy álmodtam volna ezt az egészet. Nekem valóságos volt. Mégis most ébredtem fel. Ha valaki ébren van, csak tudnia kéne tán. Vannak pillanatok amikor valóban nem tudom megkülönböztetni, de hát lehetetlen minden pillanatban valóság tesztelni.

Nem tudom hogyan kerültem oda, egy nő fogadott talán maga a sámán asszony volt akivel a déli álmodó  már többször  is találkozhatott.  Az álom lényege az volt, hogy a hölgy az álmodásról magyarázott, és az energiáról, hogyan lehet teremteni létre hozni  dolgokat. Ezt be is mutatta, ahogy ült megjelent egy ködpamacs szerű energia a tenyere felett, amit aztán sűríteni kezdett hogy létre hozzon belőle valamit.  Sajnos a beszélgetés részleteiből már semmi sem maradt meg.  Aztán valahogy oda kerültem a déli álmodóhoz, nem tudom hogyan inkább mintha ő húzott volna be magához, de csak egy pillanatig tartott miután felébredtem .

Egy olyan épületben voltam, ez már a második nagyon rövid időn belül, amikor egy új lakásba költöztünk, legalábbis még nem volt teljesen bebútorozva.
Kinéztem az ablakon, a szemközti ház sarában egy fagyizó volt, egy nagy táblával a kirakatában egy felirattal. Az volt rá írva, " Nehogy megkóstold!"  Az emberek jöttek mentek odalent  majd átmentem a másik szobába és lefeküdtem meditálni. Ellazítottam magamat amennyire csak lehetett ezúttal valahogy erőteljesebben sikerült, mert elkezdtem érezni egy bizsergést az egész testemben ,  de ettől még megpróbáltam még mélyebbre menni.  Aztán elkezdtem érzékelni valamiféle jelenlétet ami félelemmel töltött el.  Meg akartam mozdulni, de nem sikerült.  Paralízisem van futott át rajtam, a félelem pedig egyre közeledett ott szimatolt az álombéli testem körül.  Arra gondoltam ha már így van még mélyebbre megyek és akkor nem érzékelek majd semmit a külvilágból.  Ezt is tettem, de az eredménye az lett, hogy kiléptem az álombéli testemből és ott lebegtem felette.  Jól van gondoltam, akkor kirepülök az utcára.  Odaértem ahol az ajtó volt és próbáltam keresztül lebegni a falon. Nem sikerült. Valamiért a fal nem engedett. Arra gondoltam talán többszöri próbálkozásra menni fog. Nem ment.  Később amikor felébredtem az álomban még ugyan ott feküdtem az ágyamban . Felkeltem körül néztem a lakásban egy kicsit, majd lementem az utcára. Odalent találkoztam egy régi kollégával akivel elmentünk valamerre, ő hatalmas napraforgókat nézegetett amik szerte minden felé nőttek.  Majd elváltak az útjaink.  Szerettem volna eljutni valahová, de már nem emlékszem, hogy hova.  Aztán valahogy sikerült találkoznom elhunyt apámmal, aztán anyámhoz kerültem aki babfőzelékkel kínált. Mondtam neki készítsen belőle levest nekem , ezen nagyon meglepődött így lett lassan vége az álomnak.  Nem voltam tudatos bár minden eléggé valóság hűnek tűnt

Őskor.
 Meditációban aludtam el. Négy ember rohant egy sziklás kiszögellés felé, valami mamut féle üldözte őket. Hárman beljebb húzódtak a negyedik meg a szirt szélén incselkedett a mamuttal, mert látta, hogy az nem éri már el.  Ez a negyedik viszont tévedett, mert a mamut valahogy oda tudta lendíteni a lábát, és az embert széttaposta.  Én valahonnan felülről néztem végig ezt az egészet, majd a következő pillanatban egy óriás fákkal benőtt sűrűben találtam magamat.  Valami a nyomomban volt, nem tudom mi lehetett az . Valami láthatatlan ami üldöz. Felkapaszkodtam az egyik óriás fára és végig szaladtam az ágain, majd egyre feljebb és feljebb tornásztam magamat.  Az óriás fa ágai összefonódtak más hatalmas fák ágaival, így kicsit elvesztettem a tájékozódó készségemet, mert már abban sem lehettem biztos, hogy tulajdonképpen melyik fának az ágai azok amiken éppen haladhattam.

Valamit elhagytam ma , ami a személyiségem része.  Nem tudtam megállapítani, hogy mi volt az, csak annyit , hogy elvesztettem.

fortis írta:Valamit elhagytam ma , ami a személyiségem része.  Nem tudtam megállapítani, hogy mi volt az, csak annyit , hogy elvesztettem.

De milyen érzelem kísérte?

Efi írta:

fortis írta:Valamit elhagytam ma , ami a személyiségem része.  Nem tudtam megállapítani, hogy mi volt az, csak annyit , hogy elvesztettem.

De milyen érzelem kísérte?

Érzelem? Nem igazán tudnám elmondani. Hiány érzet. Bosszankodás. . Tehetetlenség. Mint egy barát elvesztése ski hozzám tartozik.

Elveszthetsz valamit ami a részed? A barátod nem a részed hanem valaki akihez kötődsz sok szállal. Ezek a szálak elszakíthatók mert mesterségesek. Például a lufi kötődik a madzaghoz ami nem a része, ellenben a lufiban ott a levegő ami meghatározza a lufit, mivel értelmet és formát ad neki. Tehát azt kell mérlegelned hogy a lufi pukkant-e ki, avagy szabadon szállsz mint egy léggömb? 

asd94 írta:Tehát azt kell mérlegelned hogy a lufi pukkant-e ki, avagy szabadon szállsz mint egy léggömb?  

Erre akármit válaszol, ugyanaz a helyzetértékelés jön ki belőle: a tied. Engedjük meg neki, hogy mást is érezhessen.
Hogy felszabadulásnak vagy veszteségnek élte meg. Erre kérdeztem rá, és egyértelmű  választ adott: veszteségnek. Van, hogy megszabadul az ember, ha egy lehúzó dologtól - lehet az személyiségvonás is - megválik, és van, amikor gyászt érez egy őt ért veszteség miatt. Mindkettő előfordul, ő tudja, mi hogyan érinti. Nem nekünk kell belemagyarázni, hogy mit érezzen.

Köszi rendes volt tőletek, hogy figyeltetek rám !

Éjjel a párommal sétáltunk egy tó mellett, amit olyasféle japán kert vett körül. A partján volt egy szökőkút, ami magasra lővellte a sok vizet, ami a magasból visszahullva elég oxigén ellátást biztosított a tóban úszkáló aranyhalaknak.  Aztán valahogy olyan érzésem lett, hogy ez nem lesz jó, spórolni kell a vízzel, mert ez így túl drága lesz, ezért kisebbre vettem a víz sugarát.  Valahogy nem igazán sikerült, mert vagy túl magasra emelkedett a vízoszlop, vagy túl alacsonyra, nem sikerült megtalálnom az arany közép utat.

Ősemberek között voltam . Valaki tslált egy tigris almot és megfogdosta a kis tigriseket. Nem kellett volna. Egy nagy nagy fára kellett menekülni minél magasabbra.

Mostanában sok időt töltöttünk együtt Ápriliával gondolom ezért lehet, hogy sokat is álmodtam vele. 
Egy térképet böngésztünk együtt amin nagy tavak voltak. Talán eljutunk egyszer együtt valami hasonló helyre

Máskor is voltak Àpriliás  álmok ezekben mindig magyarázott nekem valamit, de ezek most nem jutnak már az eszembe.

Fura szemű kisfiú.
Utazással kezdődött , valaki elkísért arra a helyre , ahol az a kis utcára néző földszintes lakás volt. A lakásban egy nő élt  a kb két három év körüli kisfiával, és amíg ők az egyetlen nagy szobában bíbelődtek, addig én a kísérőmmel beszélgettünk az utcára néző üveg falú konyhában. Aztán bementem én is a szobába, hogy játsszak kicsit a gyerekkel, ekkor vettem észre, hogy míg a jobb szeme barna, addig a bal szeme világos türkiz színű volt.

Bicajozás.
Sokan voltak nem verseny jellegű, de azért jó volt elől haladni. Aztán valahogy lemaradtam, én lettem az utolsó és már a leghátsók is eltűntek a szemeim elől.  Hegyvidéki dimbes dombos kanyargós, többnyire széles föld út volt amerre haladtunk. Aztán itt is ott is elágazások voltak, így nem igazán tudtam merre kellene haladjak, de akkor eszembe jutott, hogy megfigyeljem a kerék nyomokat, és annak megfelelően haladtam a többiek után.

Ájulás
Ebben az álomban egy magas helyen lévő növényzetet akartam eltűntetni a plafon alól, ezek csak úgy maguktól oda nőttek.  Az egyik növény szúrós irritáló volt, és kezdtem érezni, hogy érzékenyen reagál a testem rá. Bizsergést éreztem a fejemen és az arcomon, majd elsötétült előttem minden.  Egy ágyon fekve találtam magamat, ahol emberek álltak mellettem , és hallottam amint arról beszélnek, hogy jobb lesz, ha most hagynak pihenni egy kicsit. Fel akartam volna kelni, de nem tudtam mozdulni, így arra az elhatározásra jutottam, rendben , akkor alszom egy kicsit. Elaludtam ezzel az álom véget ért.

Álmomban egy erdőböl jöttem ki , egy nagy rétre érkeztem messzire el lehetett látni. Elindultam hát, de megláttam két medvét ezért visszafordultam. Volt ott pár ház, a kerítéseit céloztam meg, mint menekülési irány, bár csak biztonságból, mert a medvém nem indultak meg felém, talán meg sem láthattak
Végülis a házban megvendégeltek ,jóízűen ettem a csirkecombot egy tálból, fura az íze nem tűnt fel.
Miután elmentem egy szóváltást hallottam a szférákból ami Ápriliáról szólt, hogy lenullázta az energia szintjét .
Eszembe jutott erről Áprilia előző napja, de nem váltam tudatossá, pedig ettől kellett volna.
Aztán valahogy a tesómékkal találkoztam és egy kis templomi szertartásra készülődtünk de nem tudom mire
 Annyit tudok hogy elől kellett ülnünk, és kellett hogy legyen nálunk pénzérmék, amiket a szertartás után kellett odaadni adakozásúl.

Regressziós hipnózison voltam. Azt szerettem volna megtudni, hogy Ápriliával volt e közös múltunk, mert ha igen, akkor talán kiderülhet , milyen karmikus feladataink lehetnek egymással. Sajnos visszaléptem, mert megijedtem attól, hogy mi van ha semmi előző életbeli kötelékünk nincsen?