Tudatos álmok mindenkitől mindenkinek

Ez a képből álomváltás szerintem nagyon ügyes dolog, és szóval elmondható, hogy működőképes.

fortis írta:Ez a képből álomváltás szerintem nagyon ügyes dolog, és szóval elmondható, hogy működőképes.

Az biztos hogy egy pillantás elég volt hozzá hogy életre kelljen a kép. Arról lehet szó hogy itt nem kell elképzelni semmit, nem kell megalkotni a helyszín gondolati képét, az már adott. A többi kísérőjelenséget az elme már automatikusan társítja hozz. A sistergés meg a kép torzulása az egy pontra való fókusz és a túl sok bejövő inger együttes hatása lehetett. Mindenesetre élveztem és ha lehet teszek még vele próbát.

Goetia (2017.12.26.)

Fogtam a quad motort és kigurítottam az útra. Kicsit szokatlan volt ez számomra és izgultam miatta, hiszen sohasem vezettem még semmilyen gépjárművet. Az volt a tervem hogy felmegyek vele a hegyre, hogy kipróbáljam mit tud nehéz terepen. Útközben lelki szemeim előtt megjelent a fórum, mintha csak egy bejegyzést olvasnék. Ebben épp Áprilia panaszolta hogy két éve nem tud megszabadulni Goetia hatásától. Nemigen értettem ezt. A quaddal a főúton haladtam és már majdnem odaértem a szomszéd faluba (SZ), mikor a nagy kanyar előtt felismertem hogy álmodom. Ránéztem a kezeimre és sűrűn pislogva próbáltam fenntartani a látványukat. Mint általában, kisebbnek tűntek a valódinál és sárgás fény vette körül őket. A környezet színei is nagyon élénkek voltak. A quad eltűnt és repülésbe váltottam át.
Ekkor érzékeltem az ágyban fekvő testemet, majd eltűnt előlem az álomkörnyezet és teljes sötétség vett körül. Kellemesen feszülő, bizsergető paralízisben feküdtem az ágyamban és forró hőhullámok jártak át tetőtől talpig. A testből való kilépésre koncentráltam, a könnyed szétválásra, próbálva magam fölé gondolni magamat. Bár a tudatom végül a testemben maradt, ellenben nagy sebességgel zuhanni kezdtem a semmiben. Hirtelen visszakerültem az álomba, ugyanúgy zuhanva/repülve. A fent és lent összekeveredett. Erdőket, mezőket, apró házakat láttam magam alatt. Szédülés és enyhe hányinger fogott el, de nem akartam leállítani, sőt, fokoztam a tempót és egyre magasabbra szálltam. Le akartam számolni a magasságtól való félelmemmel. Aztán még utoljára eszembe jutott Goetia, ez a név teljesen kitöltötte a tudatomat, meg akartam jegyezni, mert fontosnak éreztem, aztán hirtelen felébredtem.
Hamis ébredés volt. Sajnáltam hogy kizökkentem az álomból és felkeltem az ágyból. Ekkor azonban észrevettem hogy szokatlanul sötét van, pedig kora hajnalban már látnom kellene valamit, továbbá az is különös volt, hogy teljesen meztelen voltam. Ezekből rájöttem hogy még mindig álmodom. Az ajtó felé kezdtem botorkálni, azzal a céllal hogy kimenjek a szobából. Az volt a tervem hogy ha tényleg álmodom, akkor semmi baj nem lehet abból ha meztelenül megyek ki. Minimális kétely volt bennem ugyanis, hogy talán mégis ébren vagyok, ezt támasztotta alá az is, hogy mikor megfogtam az ajtó kilincsét, az nagyon valóságos tapintású volt. Az ajtót résnyire nyitottam és kikukkantottam. Odakint világos volt. A meztelenség miatt kicsit begerjedtem, izgató ingerek árasztottak el. Féltem hogy ha ez a valóság, akkor igencsak bajba kerülök ha így felajzva sétálgatok a házban pucéran. Ám mielőtt kiléphettem volna, igazából is felébredtem.

Áprilia írta:

Látom, megvolt a karácsonyi ajándék.
Eleve - az álmodon kívül - ismerted ezt a szót, hogy "Goetia"?

Nem ismertem, én is most kerestem rá:
A Salamon Kis Kulcsai a Claviculae Salamonis után az egyik legnépszerűbb grimoire, azaz varázskönyv. Több néven is ismert: nevezik Lemegeton-nak is, de ismert Goetia néven is. A Goetia kifejezés a görög goeteia szóból származik és többnyire egy különösen kárhoztatandó varázslatfajtát jelöl, éspedig túlnyomóan a nekromanciát vagy halottidézést, ugyanakkor általánosabb értelemben a démoni lények megidézését "blaszfémikus" szertartások segítségével. Az újabb időkben a Goetia-t szembeállítják a Teurgia-val, amiatt, hogy az előbbi rossz, az utóbbi jó szellemekkel foglalkozik illetve ezek segítségét kéri az elérendő cél érdekében. A Goetia-t gyakran a "Magia innaturalis, prohibita" területére helyezik.
http://www.tarrdaniel.com/documents/Hermetika/lemegeton.html

asd
"Bár a tudatom végül a testemben maradt, ellenben nagy sebességgel zuhanni kezdtem a semmiben. Hirtelen visszakerültem az álomba, ugyanúgy zuhanva/repülve. A fent és lent összekeveredett. Erdőket, mezőket, apró házakat láttam magam alatt. Szédülés és enyhe hányinger fogott el, de nem akartam leállítani, sőt, fokoztam a tempót és egyre magasabbra szálltam."


- Csak annyi jutott az eszembe, hogy a testi tünetek néha álombéli megnyilvánulásként is hathatnak. 
-Ez a zuhanás a semmibe, összefüggésben állhat például a hirtelen vérnyomás csökkenésével. Egy alvásparalízises állapotra meg feltehetően a vérnyomás csökkenése jellemző lehet, hacsak nem már eleve elég alacsonynak nem minősül. 
- Ami a szédülést és a hányingert illeti, szintén utalhat az alacsony vérnyomásra.  Akinek igazán lemegy olykor olykor, az bizton felismerheti ezeket a tüneteket. 
- Az, hogy a tüneteknek ellen álltál álmodban, ez pedig már hajlik az öngyógyítás felé.  ha nem is tudatosan , de az ellenállás egy meglévő tünettel szemben, szerintem gyógyító erejű. Oké, hogy itt most csak a vérnyomást említettem de ez talán működhet más dolgoknál is egyaránt. 

asd94 írta:

fortis írta:- Csak annyi jutott az eszembe, hogy a testi tünetek néha álombéli megnyilvánulásként is hathatnak.

Így van, de ez fordítva is igaz. Az álomban tapasztaltak produkálhatnak testi tüneteket. Mint a hipnózisnál, az alany azt fogja érezni amit szuggerálnak neki, forrónak érzi mondjuk a hideg vascsőt, stb.

Igen, és ez egy újabb kérdést vetne fel. A tűzön járóknak pl ezért nem ég meg a talpuk amikor áttalpalnak a parázson?

Áprilia írta:

Na ez milyen érdekes, hogy nem ismerted, mégis megálmodtad a valóságot. Akkor ez a kollektív tudattalanból, az emberiség közös emlékezetéből, örökségéből jöhetett elő (?), ami mindannyiunk tudattalanjában benne van.

Goetia... Az is lehet puszta véletlen hogy létező szó és az ezoteriához tartozó. Lehet hogy tudattalan folyamatok által kreált hangsor, jelentés nélkül. Amúgy nem kell agyalnod rajta hogy miképpen kapcsolódsz hozzá, ha van is üzenetértéke valószínűbb hogy nekem szól.

Hideghegy (2017.12.30.)


Tudtam hogy álmodom, ezért rtimikus sétával igyekeztem szilárdabbá tenni a helyzetet. Egy magas hegyi úton voltam, vagy inkább keskeny párkánynak nevezném mert egy lépésnél nem lehett szélesebb az ösvény. Jobbfelé mély szakadék nyílt, amíg balra tőlem jég által határolt barlangnyílást vettem észre. A barlang örvényszerűen mélyedt bele a sziklafalba. Hideg volt, minden megvolt fagyva és ettől olyan kékes jelleget öltött a táj. Megnéztem a kezeimet: fénylők voltak rózsaszínes foltokkal. Csak pár lépést tehettem, mikor az álomhelyszín megváltozott és hazakerültem a felső udvarba. Bokáig érő hóban álltam. Néhány lépést haladtam előre, aztán kíváncsiságból megfordultam hogy látszódnak-e a lábnyomaim a hóban. Látszódtak. Ismét megnéztem a kezeimet, hasonlónak láttam őket mint korábban. Pár méterre álltam a csirkeóltól. Gondoltam megnézem közelebbről. Az ajtaja nyitva állt, de egyetlen tikot se láttam, sőt, nyugtalanítóan élettelen volt a hely, úgy éreztem rajtam kívül semmi élő nincs itt. Kíváncsi lettem találok-e tojást a szokott helyen. Első pillantásra kettő volt ott, de mikor a kezemmel értük nyúltam, meglepve láttam hogy három lett belőlük. Kézbe vettem őket, az új tojás csak fele akkora volt mint a többi. Ismét ütemes sétába kezdtem, hogy stabilizáljam az álmot és hogy biztonsággal eljuthassak a házig. Néhány métert haladok előre, mikor a kicsi tojást elejtem és messzire gurul. Megállok és ügyetlenkedve próbálom megtartani a másik kettőt, de olyan mintha ki akarnának ugrani az ujjaim közül. Eszembe jut hogy máskor is tapasztaltam hasonlót, mikor álomban kézbe vettem tárgyakat. Az elgurult tojásra nézek és meglepve látom hogy egy nagyobb darab krumplivá változott. Somolyogva állapítom meg annak a megfigyelésnek az igazságát, hogy a dolgok megváltoznak álomban ha többször rájuk nézünk. A krumpliról egy magra asszociálok és hirtelen ötlettől vezérelve hangosan kijelentem: "Nőjön itt egy babpaszuly!" Még a karommal is intek, mintha varázsolnék. Elfordítom a fejem  és mikor újra visszanézek, egy kb egy méter magas paszulyszár nőtt ki a krumpliból! Újra elfordulok és újra ránézek: most már kétméteres. Ezt újra megismétlem és a zöld paszulyszár már olyan magas hogy a tetejét se látom. Az az ötletem támad hogy felmászhatnék rajta az égbe, mint a sámánok. Ám tartok a magasságtól, úgyhogy hagyom a dolgot. Elindulnék le a ház felé, de hirtelen felébredek.

De jó kis álom!  Használtad a teremtést, ez nekem már hiányzik egy ideje sajnos. 
Érdekességként én is hóval meg lábnyomokkal is álmodtam, na meg Áprilia is hóban  tölti a napjait. Mondjuk ezeken talán nem kell annyira csodálkozni, hiszen tél van. 
Mondjuk olyasmit nem tapasztaltam még, hogy tudatos álomban kiesnének valamik a kezeimből. Ez újdonság ha így van.

Már az érménél is írta asd94, hogy ki akart esni a kezéből.

Igen, és a kártyás kísérleteknél is rendre előfordult ez a dolog. Akár álmodási cél is lehetne kézbe venni tárgyakat. Most az jutott eszembe hogy a dolgok úgy teremnek álomban mint ahogy a fán nőnek a rügyek. Mikor leszakítasz egy rügyet, azzal megszakítod benne az energiaáramlást, és elkezd szétesni vagy új kapcsolódási pontokat keresni.

Érdekes elgondolás.

2018 első TÁ (2018.01.06.)

Volt pár testből való kilépés próbálkozásom a paralízis állapotából, de csak nagy sebességű zuhanás lett belőle. Sötétség ölelt körbe. Aztán közönséges álomba kerültem. Ebben a nyílt utcán voltam egy városban, buta és zavaros történések váltották egymást, amíg aztán rá nem jöttem hogy álmodom. A földön feküdtem éppen, a hasamon, karjaim oldalt kitárva, állam a kemény járdakőn nyugodott. A képtelen szituáció miatt jött meg a felismerés, de elmaradt a szokásos izgatottság. Közöny lett urrá rajtam. Felnéztem és előttem, kicsit balfelé vöröses, átlátszó alakzatot vettem észre. Rombuszszerű volt és átlátszó. Nem voltam benne biztos hogy a levegő elszíneződése vagy attól független létező-e? Feltápászkodtam és ekkor az álomhelyszín megváltozott. Egy vonat piros vagonjából léptem ki és a sínek mellett teljes erőből futni kezdtem. Már korábban is gondoltam rá hogy szeretnék egy álomban futni és jobb ötletem amúgy sem volt.
Ismét változott a hely és otthon találtam magam a házunkban. A futási lázam ugyanúgy megmaradt és nyaktörő tempóban rohangáztam a folyosókon. Nagyon élveztem. A ház alsó részében feltűnően világos volt. A berendezés a megszokottnak látszott, bár nem néztem meg jobban. Aztán a bejárati ajtóhoz értem és az a gondolatom támadt hogy keresztülmegyek rajta. Egész testemmel nekifeszültem, ám az ajtó anyaga keményen ellenállt, ugyanúgy nem engedett át, mint ahogy az ébrenlétben sem engedett volna. A testem szellemszerűen könnyed volt, de félig szilárd és szürkés színű. Külön érdekesség az ajtóval kapcsolatban hogy nem az volt mint a jelenlegi, hanem az ami több mint húsz évvel ezelőtt. Egy nagy, fekete, ódon, alumíniumkilincsű ajtó.
Töprengeni kezdtem hogy mihez kezdjek aztán megmentő ötletként eszembe jutott a kártya megnézésének gondolata. Ismét rohanva, sebesen a ház felső részébe siettem. Szükség is volt a futásra, ugyanis terjedő sötétséget érzékeltem magam körül. A mozgás stabilizál.
Fent az étkező/nappaliban már kora hajnali fényviszonyok uralkodtak. Szürkület volt. Odamentem a szekrényhez és levettem a tetejéről a kártyalapot. Feltűnő volt számomra hogy ezúttal könnyen a kezembe simult. Innen beláttam a szomszéd szobába és láttam amint apám ébredezik. Nem akartam vele találkozni, ezért gyorsan visszatértem az alsó szintre. Megnéztem a lapot: két, egyszerű vonalakkal rajzolt mesefigura volt rajta, olyanok voltak mint a törpök, az egyik kerek szemüveges fiú, a másik csipkés szoknyájú lány, olyan törpillás kinézetű. A lap aljára díszes és vastag fekete betűkkel a "Barát" szó volt írva. Nem tudtam biztosan hogy van-e ilyen lap a cigánykártyában..? De nem is számított, teljesítettem a feladatot és megjegyeztem a lapot, ez elég volt számomra. Bementem az egyik szobába, különösen fényes volt itt a levegő, szinte vakító. Kíváncsian újra a jobb kezemben tartott lapra néztem, tudni akartam megváltozott-e a tartalma. Meglepődve láttam hogy teljesen ugyanaz maradt. Aztán hirtelen felébredtem.
A valóságban a lap a "Szívkirály" volt.

Ez a rombusz alakú elszíneződés felkeltette az érdeklődésemet. Meséltem régebben, hogy ilyesmivel magam is találkoztam, valóságtesztelés közben, nem messze a vasúttól. De az enyém ha jól emlékszem inkább kékes árnyalatú volt, de lehet olyan mint a tiéd, ennek utána kellene nézni, de nem tudom fellelhetőek e még azok a tapsztalatok.. Na mindegy, végül is ez nem ide tartozik, de jó volt elolvasni az álmod. Hiányzik már nekem is egy hosszabb jellegű tudatos álom. Igaz a tesztelésekkel kapcsolatban sok minden megváltozott, mert sokkal kevesebb szabadidőm lett, mint volt. 
A futás is jó dolog, én is kipróbáltam már álmomban, de olykor ugrándozásba megy át, ami meg néha repülésbe. Furák ezek a dolgok, mintha ez valami szükséges dolog lenne, a repülés maga az ami húzza az embert, és nem mindig az ember magától. 
Emlékszel egyszer beszélgettünk a különböző síkokról.  Ha hasonló a rezgésszintünk, mint az adott síknak, akkor az ott lévő tárgyak vagy dolgok épp oly viselkedéssel vannak felruházva, mintha fizikai síkon lennénk. Ezért nem tudsz keresztül menni az ajtón. Mondjuk ennek kicsit ellent mond, vagy legalábbis érdekesebbé teszi a helyzetet az, hogy van amikor az ember többször is próbálkozik, és egyszer csak az anyag mégis enged, és át tudsz menni mondjuk a falon. Tehát nem igazán értem, hogy az álomban hogyan működik ez, ha egyszer nem enged, akkor többszöri nekifutás után mégis miért? 
A kártya, a szokásos, legalább van egy fix pontod. Betennél egy képet, hogyan is néz ki az a Szívkirály?

asd94 írta:2018 első TÁ (2018.01.06.)

1. Ismét változott a hely és otthon találtam magam a házunkban.

2. ...láttam amint apám ébredezik. Nem akartam vele találkozni,

Ebben az álmodban is van 2 visszatérő elem.
1. Hogy lehet az, hogy ha változik a hely, rendszerint otthon találod magad a legképtelenebb környezetből is?
2. Sosem akarsz vele találkozni.

fortis írta: ...van amikor az ember többször is próbálkozik, és egyszer csak az anyag mégis enged, és át tudsz menni mondjuk a falon. Tehát nem igazán értem, hogy az álomban hogyan működik ez, ha egyszer nem enged, akkor többszöri nekifutás után mégis miért?

A valóságban nem lehetséges átmenni a tárgyakon. Ezt a fizikai tényt magunkkal visszük az álmokba is. Ezért ami valójában ellenáll nekünk mikor ezzel próbálkozunk, az a saját meggyőződésünk. Az álom anyaga a gondolatainkhoz, hitünkhöz alkalmazkodik. Ez így általában igaz lehet, de ott van a síkok közötti váltás lehetősége is. Jelen esetemben az a régi ajtó jelentheti azt is, hogy az asztrális szinten voltam az asztrális testemmel. A fizikai térben már nincs jelen az ajtó, de ott még megtalálható a lenyomata. Elllenállt, mert mint te is írtad, azonos volt a rezgésszintünk. Talán így volt, talán nem.
Ami a Szívkirályt illeti rá lehet keresni, de semmi különös nincs benne, véletlenszerűen húztam ki ezt a lapot a pakliból és külsejében semennyire sem emlékeztet az általam látott Barát lapra.

Áprilia írta:

Hogy lehet az, hogy ha változik a hely, rendszerint otthon találod magad a legképtelenebb környezetből is? 

Ezt régebben írtam:
A tudatra ébredés mintegy kiváltja a testben a rendes ébredés folyamatát és ez lényegében kaput nyit a fizikai térbe. Éterikus energia áramlik át az asztráltestbe amitől a fizikaihoz nagyon hasonló térbe kerülsz, ezt nevezhetjük éterikus síknak.  Ezt az álmodó hamis ébredésként is megélheti, azzal a különbséggel hogy a tudatosságát általában elveszíti.

asd94 írta:

Ezt régebben írtam:

A tudatra ébredés mintegy kiváltja a testben a rendes ébredés folyamatát és ez lényegében kaput nyit a fizikai térbe. Éterikus energia áramlik át az asztráltestbe amitől a fizikaihoz nagyon hasonló térbe kerülsz, ezt nevezhetjük éterikus síknak.  Ezt az álmodó hamis ébredésként is megélheti, azzal a különbséggel hogy a tudatosságát általában elveszíti.

Amúgy az egész nagyon zavaros, az ember össze-vissza olvas mindenfélét, a fogalmakat és megnevezéseket is készen kapjuk. Legjobb ha nem agyalunk rajtuk túl sokat mert belevisz egy olyan gondolati útvesztőbe amiből sose keveredünk ki. Csak tapasztalni kell, oszt hagyni a búsba a magyarázatokat.

Ja.
(most is jó az aláírásod.)

Két álom, egy tapasztalat (2018.01.08.)

Két tudatos álmom volt:
1.
Üldözéses típusú álomként kezdődött. Bújkáltam és menekültem az ellenség elől. Még a házunkat is megszállták. Kimentem a biztonságba és felfelé indultam a kertbe. Ekkor már kezdett derengeni hogy valami nem stimmel. Nálam volt a telefonom és láttam hogy van egy olvasatlan üzenetem, de nem néztem meg. Mit keresek itt? - kérdeztem magamtól. A helyzet ugyanis nagyon szokatlan volt számomra. Miért vagyok a kertben kora hajnalban, ebben a csípős, nyirkos hidegben..? Álmodom..? Igen, nem lehet más magyarázat! Kicsit izgatott lettem a dolog miatt, ezért bebújtam a közeli pincelejáróba hogy átgondoljam a helyzetet. Csak egy minimális kétely maradt bennem hogy álmodom-e, de ez is eloszlott, mert mikor megpróbáltam jobban körülnézni, nehezemre esett fókuszálnom a tekintetem. Mintha csipás lettem volna, vagy torzító üvegen keresztül néztem volna, erősen kellett pislognom hogy stabilizáljam a látványt. Rendre kisiklottak a tárgyak a tekintetem elől. A valóságban nincsenek ilyen problémák, tisztán érzékeljük a világot, úgyhogy biztosan álmodom! Aztán észrevettem az udvarban néhány tikot, ez nem is lett volna különös, de volt köztük egy ismeretlen madár. Alakra olyasmi volt mint egy galamb, da annál jóval nagyobb. Kövérkés, fehér tollazatú, fekete pettyekkel. Érdekesség hogy miközben figyeltem, mintha érzékelte volna a tekintetem, mert kapálózva fel s alá kezdett rohangászni az udvarban, a többi tik meg mintha üldözte volna.
Eluntam a madarászást és azon kezdtem agyalni hogy mihez kezdjek. Jó lenne megjegyezni valami konkrétumot, amit felébredve ellenőrizhetnék. A tekintetemmel valami feliratot kerestem vagy egyéb szokatlan dolgot. Semmi ellentmondásra nem figyeltem fel, a megszokott környezetemet láttam. Elindultam még feljebb a kertben. Bár kicsit korholtam magam emiatt, nem tartottam jó ötletnek az irányt, ugyanis arra csak fák és bokrok vannak, az álmodás szempontjából nem sok hasznukat venném. De erős mozgási kényszer lett úrrá rajtam és csak az motivált hogy ne álljak meg egy pillanatra sem. Ezidáig sétáltam, de kíváncsi lettem tudok-e repülni, úgyhogy felugrottam a levegőbe. Könnyedén ment, ott maradtam a levegőben kb. fél méterre a talajtól. Dörmögve jegyeztem meg magamban hogy gyakrabban csinálhatnám ezt, mármint varázslatokat, nemcsak figyelni, hanem cselekedni, alakítani az álmot. Immár repülve haladtam tovább, amíg el nem értem a kerítéshez. Nem olyan volt mint a megszokott, sűrű drótháló borította, pont olyan mint az egyik katrócé, de akkor ezzel nem foglalkoztam. Egy pillanatra megálltam előtte, kételkedtem át tudnék-e lebegni rajta, de aztán előrelódultam és a testemmel keresztülhaladtam a dróthálón. Nem volt semmi ellenállás, de maga az összeolvadás pillanata nagyon érdekes volt. Mintha egy nagy lyukú szitán préselődtem volna át. Minden olyan fényes lett, és érzékeltem hogy a testemet összetartó részecskék között fellazul a kötés, lehetővé téve az áthaladást egy szilárd tárgyon. Vagy valami ilyesmi. Átértem és ott is a megszokott környezet fogadott. Balfelé láttam a nagy szalmabálát, fóliával letakarva, mint a valóságban, megálltam mellette, és épp azon kezdtem gondolkodni hogy merre induljak, mikor hirtelen felébredtem.
2.
Egy egyenes úton sétálok, mikor távolabb három autót pillantok meg. Keresztbe parkolnak, teljesen elállják az utat. Az egyik piros, a másik fekete, a harmadik talán szürkés. Kíváncsi leszek miért vannak ott, ezért fokozom a tempót. A szándékom hogy mielőbb odaérjek hozzájuk olyan erős hogy a levegőbe emelkedem és repülni kezdek. Az út is mintha megnyúlna és kimozdulna a helyéből, a szélein remegés fut végig. Rájövök hogy álmodom. Leszállok a fekete autóhoz és megérintem a tetejét. Hűvös, sima, kemény. Ebben a pillanatban az álomhelyszín megváltozik és otthon találom magam a felső kertben. A kezemmel épp egy Simson motor tankját érintem meg. Ez is fekete, bár a valóságban lévő motor piros színű. Nagyon boldog leszek a lehetőségtől hogy másodszorra is elértem a tudatosságot, és ezúttal szeretném hasznosabban tölteni az időm. Most lefelé repülök a kertből a ház felé, ahol az álmodási feladataim többsége van. Útközben a szemeim elé emelem a kezeimet és megnézem őket: teljesen valódinak tűnnek, méretre is, alakra is, bőrtónusra is. Az alsó kertkapuhoz érek. Nem akarom megkerülni felfelé, hanem szándékosan nekiütközöm hogy majd úgyis áthaladok rajta. Vízszintes pózban, lábbal előre megyek neki, ám mikor a talpaim elérik a rácsot, kemény ellenállásba ütköznek. Megdöbbenve tapasztalom hogy nem enged át.
Azt is érdekesnek találom, hogy a lábszáraim és a talpam is meztelen. A lábfejemmel finoman hátralököm magam a kerítéstől, majd függőleges pózba váltok a levegőben. Emlékezem hogy az előző álmomban is így próbálkoztam a felső kerítéssel, és akkor működött. Arra gondolok lehet hogy a vízszintes pózzal volt a baj... Akárhogy is volt, ezúttal könnyedén keresztülmegyek a rácsokon. Érzem hogy már nincs sok időm, az álom bármikor széthullhat, ezért teljes sebességgel a terasz felé lebegek. Itt helyeztem el ugye egy érmét az ébrenlétben, azzal hogy álomban nézzem meg a dátumát. Odaérek az oszlophoz és a jobb kezemmel az érme felé nyúlok, hogy kivegyem az oszlop repedéséből. Elsőre a kezem áthalad az érmén és félig beleolvad az oszlopba. A kezeim most már sárgán és fehéresen fénylenek, félig áttetszőek, olyan fényből szőtt kezek, alig van már szilárd jellegük. Erősen koncentrálok, végül sikerül annyira megszilárdítanom őket hogy kivehessem az érmét, de még így is alig bírom megtartani, folyton el akarom ejteni. Rápillantok és próbálom kivenni a dátumot. Elsőre egy nagy nyomtatott "H" betűt látok, azaz ahhoz hasonló formát, de eszembe jut hogy ez valószínűleg az ötvenfilléresen lévő lánchíd pillérei lehetnek. A dátumnak a másik oldalon kell lennie, úgyhogy megfordítom és gyorsan keresni kezdem a számokat. Rengeteg számot, betűt, alakzatot látok összefüggéstelenül, ám végül sikerül az érme alján kivennem a 85-ös számot. Megegyezem ebben és valamennyire megkönnyebbülök, legalább sikerült elvégeznem a feladatot mielőtt felébredtem volna. Aztán pár pillanattal később fel is ébredek.
A valódi dátum: 1978

Milyen érdekes, hogy az otthonod valahogy visszahúz, vagy visszaránt. Oké, ez már lassan megszokott dolog, de akkor is érdekes.  Mintha egy biztonsági kör lenne, amin belül mozoghatsz. Nem csináltál te véletlenül egy olyasféle biztonsági zónát magadnak? 
Hát ezek az érmék , meg kártyák úgy tűnik nem igazán működnek abból a tekintetből, hogy nem azonos az  eredeti adataival. De én azt mondanám neked Asd, hogy már az is siker, hogy megtalálhatod azokat álmodban.  Ezek igen apró részletes dolgok, ahová a figyelmedet összpontosíthatod.  Nekem az tetszik, hogy pont ott vagy képes ezeket megtalálni, ahová elhelyezted őket. Ezekkel lehetne amúgy kezdeni valamit, még töprengek azon, hogy mit... Pl megkereshetnél más dolgokat is, mint mondjuk a varázstükröd. Érdekes lenne tudni , hogy azzal a kezedben egy tudatos álomban mire juthatnál?

fortis írta:..megkereshetnél más dolgokat is..

Ezek biztos pontok, ha kevés az időm vagy nincs jobb ötletem, legalább számíthatok rájuk. De tudod a fantáziám nagyon szegényes ha gyakorlati dolgokról van szó, nehéz új dolgokat kiatalálni. Viszont az álomban is gondoltam rá hogy jó lenne többet varázsolni és az a mútkori paszulynövesztés is jó móka volt. Szóval a teremtés, alakítás is jó irányvonal lehetne.

Persze, mindenképpen.

Ki vagy doki? (2018.01.14.)

A tapasztalat előzménye egy különös álom volt. Ebben folyton visszatértem ugyanarra a helyre, keresve az emlékeimet. Nem tudtam pontosan hogy ki vagyok, miért vagyok itt, és mit kellene észrevennem. Mikor megpróbáltam az emlékeim után kapni, azok rendre elúsztak előlem. Az a hely egy kórház folyosója volt. Nem voltam teljesen önmagam és nem tudom hogy ez az amnéziás állapot volt-e az oka, de a személyiségem mintha nem az enyém lett volna. Más ember voltam. Külsőre is más voltam, a hajam hosszú volt és göndör, Gülseren fiatalabb változatának látszottam. Legalább 3-4 alkalommal ismétlődött meg hogy a folyosón találtam magam. Két hely között ingáztam, a másikról nem sok mindenre emlékszem, csak emberek egy csoportjára, akik tudták ki vagyok és azért küldtek a kórházba hogy felidézhessem az emlékeimet. Aztán végül megtörtént: a felismerés öngerjesztő módon ért el, fokozatosan kitisztult a tudatom és rájöttem hogy álmodom! Ez nagy megkönnyebbüléssel és örömmel járt. Az amnéziám a nem tudatos állapotom leképeződése volt és amit észre kellett vennem, az az álmodó helyzet.

A környezet érdekes keveréke volt egy kórháznak és a középiskolámnak. A központi rész egy nagy, tágas csarnok volt, középen az emeletre vivő lépcsővel, oldalt ajtók nyíltak a termekbe/kórtermekbe. Helyenként fikusz-szerű növényeket lehetett látni. Itt-ott polcok is voltak a falon és valami, talán narancs színű festés hosszan, a lábazat magasságában. Öszességében megnyugtató és barátságos látványt nyújtott a hely, nem az az ammóniaszagú letisztult belső volt. Jól éreztem magam itt. Először repülni kezdtem az előttem lévő folyosón, ittt kicsit sötétebb volt, de nem vészes. A folyosó végén egy adventi kórust vettem észre: 10-12 éves gyerekek próbáltak éppen, fehér ministránsruhában voltak. Emlékszem hogy kutakodtam a fejemben, mert akkor nem jutott eszembe ez a szó, mármint az hogy ministráns. Ja igen, ők azok akik a papnak segítenek a misén, hogy is van az a szó..? Nem jöttem rá a szóra, de nem is foglalkoztatott különösebben mert tudtam hogy ébren majd beugrik. Szóval ott lebegtem az éneklő gyerekek előtt - a hangjukat mégsem hallottam, számomra csak tátogtak - de nem vettek észre, egyáltalán nem mutatták jelét hogy látnának engem.

Otthagytam őket és lejöttem a földre, mert beugrott a múltkori álmom amiben futottam. Tudtam hogy most is mozognom kell, ha benne akarok maradni az álomban, és teljes erőből szaladgálni kezdtem a folyosókon. Egyrészt nagyon felszabadító érzés volt, másrészt nagyon hatékony stabilizációs technika. Futás közben ténylegesen éreztem hogy az álom egyre szilárdabbá válik. A combjaimban kellemes húzás jelentkezett, szinte kirobbantam az energiától. A combomra pillantva az sötét borostyánszínűnek láttam, szinte már vörösesnek. A futás arra is jó alkalom volt hogy összeszedjem a gondolataimat, ugyanis a hely szokatlansága miatt elsőre nem jutott eszembe mit kellene csinálnom ebben az álomban. De nem kellett sokat gondolkoznom, mert beugrott az az ötletem amit még ébren találtam ki: próbáljam meg az álomváltást úgy, hogy ritmikusan sétálok vagy futok. Az lenne a lényeg hogy a mozgás által foglaljam le a tudatom egy részét, és minél kevesebb figyelmet szenteljek a környezetemnek, miközben a tudatom másik részével elképzelem azt a helyet ahol lenni szeretnék. Szóval aktuálisan ez úgy történt hogy folyamatosan mozgásban maradva beszűkítettem a figyelmemet, miközben élénken próbáltam vizualizálni egy tengerparti helyszínt. Az volt a tervem hogy mintegy átfutok a partra. Az álomhelyszín majd megváltozik és immár a homokos parton fogok futni. A mozgás lesz az összekötő kapocs a két álom között. Azonban mindössze csak annyit sikerült elérnem hogy egy pillanatra kitöltötte a látómezőmet egy trópusi part, de a képet nem tudtam megtartani. A helyszín továbbra is az iskola/kórház maradt.

Kicsit csalódott voltam miatta, de hamar túltettem magam rajta. Újra a kórushoz futottam, de ezúttal nem álltam meg előttük és szinte átszáguldottam rajtuk. Meg se libbentek, a próba folyt tovább (alleluja!) Mögöttük egy karácsonyfa állt. Ezüstfenyő, alig volt rajta dísz. Félig beleolvadtam a fába, azaz mivel a testem szellemszerű volt, egyszerűen áthaladhattam rajta. Nagyon különös volt, mert egyrészt a fa és a testem a térnek ugyanazt a pontját foglalta el, másrészt enyhén éreztem a tűlevelek csiklandozását is. Megint furának találtam hogy a kórus figyelemre se méltat. Végleg otthagytam őket, majd megint azon kezdtem agyalni hogy mit csináljak. Mentsvárként jött az ötlet hogy nézzem meg a kezeimet: mindkettő barna kesztyűbe volt bújtatva! Felismertem ezt a kesztyűt, az enyém volt. Megpróbáltam a jobb kezemmel a balról lehúzni, de akárhogy rángattam, nem jött le, mintha hozzá lett volna nőve.

Távolabb két férfiorvos beszélgetett, de ők sem mutatták semmi jelét hogy látnának engem. Valahogy ez a láthatatlanság kedvetlenné tett. Megint feladat után kutakodtam, és azt találtam ki hogy keresek egy képet a falon, hogy a segítségével ismét megpróbáljam az álomváltást. De mintha csak gúnyt űzött volna belőlem az álom, sehol egyetlen képet se láttam, azaz mintha valami képkeretszerűség lógott volna csonkán a falon, de kép az nem volt benne. Szerettem volna valami információt vagy bármit találni aminek hasznát vehetném, amit megjegyezhetnék, és végül az egyik sarkon találtam egy réztáblát, melyen a DÍSZKÖZPONT feliratot olvastam. Ahogy néztem a tábla egyre inkább beleolvadt a falba, végül csak a sárga betűk maradtak a fehér falon. A feliratról felrémlett egy korábbi álmom, melyben egy hasonló helyzetben a SZÉPSÉG DISZKONT feliratot találtam. Talán onnan származik ez a mostani felirat, találgattam. Ezután már a maradék kedvem is elment a folytatástól és már nem akartam tovább álmodni. Mikor jött az ismerős, széthulló sötétség, nem tiltakoztam ellene. Ébredés.

Nagyon jó kis álom és jó hosszúnak is tűnt.  Ahogy olvastalak arra gondoltam, hogy átszivároghat az álombéli tudatodba  némi korlátozás ,a fizikai valónkból.  Most ne arra gondolj, hogy de hiszen lebegtem, meg átmentem a fenyőfán és ilyesmik.  Ezek apró dolgok. Inkább arra gondolnék, hogy a fal az álmodban is fal, és egy kép kellene ami álomváltáshoz vezethetne.  Azt mondanám, próbálj meg kockáztatni.  Tulajdonképpen még többet kockáztatni.  Ha egyszer tudod, hogy álmodsz, ez tök jó elképzelés, hogy futás közben váltsál álmot. Tényleg jó !  Arra gondoltam, hogy ez esetben  ha már megvolt a kép a tengerpartról az elmédben, egyszerűen át kellett volna futnod a falon. A falak közti világ egy álom tér. A váltáshoz meg ugye át kell kerülnöd egy másikba. Ezért kellene kockáztatni, ha esetleg muszáj, az utolsó pillanatban becsukni a szemeidet, és úgy gondolni, mintha az a fal ott sem volna. Egyszer próbáld ki. Szaladj neki a falnak és ne állj meg , ne gondold, hogy visszatarthat!

Szerintem az is egy gondolati korlát, hogy fal kell hogy a világokat elválassza.

Efi írta:Szerintem az is egy gondolati korlát, hogy fal kell hogy a világokat elválassza.

Nyilván, de ez esetben úgy vélem, hogy ez egy hasznos korlát.
Amúgy jó felvetés, mert ez egy újabb gondolatot ébreszt. Kérdés.  Mi változtatjuk e a helyzetünket, vagy a világ változik körülöttünk?  Castanedáék úgy tanítják, hogy a gyűjtőpont helyzete, vagyis az észlelésünk helyzete az ami változik. Ez a tudomásunk koncentrált központja. Ha ez változtatja a helyét, akkor elmondható, hogy inkább mi változtatunk helyzetet, és nem a világ ami körülöttünk van. Ha így nézzük, akkor a fal egy olyan korlát, ami az észlelésünk határait behatárolja.  Ezen kell túllépni, hogy álmot, azaz helyszínt válthassunk.  Ezt a funkciót betöltheti egy kép is a falon. Nyilván a kép is ugyan olyan közeg, akár a fal. Legalábbis elvileg.