Tudatos álmok mindenkitől mindenkinek

A nyelv az mindegy,a jelentésével úgyis tisztában vagy, és annak értelme a lényeg, nem a nyelvezete szerintem.

Áprilia, az ablakodba nem tudok írni valamiért, úgyhogy itt szólok hozzá az álmodhoz.

"hagyom magam sodorni az eseményekkel. Nem is erőltettem, hogy álmodási feladat jusson az eszembe. Olyan régóta nem volt már tudatos álmom, hogy csak élvezni akartam az egészet."

Szerintem ez nagyon jó megközelítés. Gyakran épp azért ér véget hamar egy TÁ, mert mindent te akarsz irányítani, azt hiszed kézben tudod tartani a dolgokat, aztán mégsem és idő előtt felébredsz. Persze annak is megvan a veszélye ha túlságosan átadod magad a történéseknek, mert a tudatosságod csökkenhet. A kutyás meg a WC-s jelenetnél  is az ösztönök vették át az irányítást egy időre. Utóbbinál ráadásul - de ezt csak te tudhatod - talán egy munkahelyi konfliktus öltött formát. De nagyon jól helyt tudtál állni, megőrizted a tudatod és a végére még egy klassz álmodási feladatot is végrehajtottál a tükörrel.

Én mondjuk moderátorként nem látom, hogy zárolt lenne, de ha igen, akkor bocs.

asd94 írta:Áprilia, az ablakodba nem tudok írni valamiért, úgyhogy itt szólok hozzá az álmodhoz.

"hagyom magam sodorni az eseményekkel. Nem is erőltettem, hogy álmodási feladat jusson az eszembe. Olyan régóta nem volt már tudatos álmom, hogy csak élvezni akartam az egészet."

Szerintem ez nagyon jó megközelítés. Gyakran épp azért ér véget hamar egy TÁ, mert mindent te akarsz irányítani, azt hiszed kézben tudod tartani a dolgokat, aztán mégsem és idő előtt felébredsz. Persze annak is megvan a veszélye ha túlságosan átadod magad a történéseknek, mert a tudatosságod csökkenhet. A kutyás meg a WC-s jelenetnél  is az ösztönök vették át az irányítást egy időre. Utóbbinál ráadásul - de ezt csak te tudhatod - talán egy munkahelyi konfliktus öltött formát. De nagyon jól helyt tudtál állni, megőrizted a tudatod és a végére még egy klassz álmodási feladatot is végrehajtottál a tükörrel.

Szerintem nincs zárolva a topikom, nem tudom, mi van vele.
Átviszem oda a hsz-edet, hogy meglegyen.
Meglepődtem azon, hogy megjelent a tükör a semmiből hirtelen. Nem illett a környezetbe és olyan érzésem volt, mintha valami/valaki titkon direkt úgy rendezte volna, hogy ott legyen a feladat végrehajtása céljából.
Meglepően alakult az is, hogy a kezdeti gyávaság hirtelen elillant. Mintha azt sem én csináltam volna.
Na mindegy, valszeg belém ivódott a Fázis könyv, pedig vagy két hónapja bele se néztem, nem is olvastam végig és valójában csak kb 2-3 hétig erőltettem anno azokat a feladatokat, bezzeg akkoriban nem jött össze egyszer sem.

fortis írta:Én mondjuk moderátorként nem látom, hogy zárolt lenne, de ha igen, akkor bocs.

Csak a(z) privát engedéllyel rendelkező felhasználók válaszolhatnak egy hozzászólásra ebben a fórumban.

asd94 írta:

fortis írta:Én mondjuk moderátorként nem látom, hogy zárolt lenne, de ha igen, akkor bocs.

Csak a(z) privát engedéllyel rendelkező felhasználók válaszolhatnak egy hozzászólásra ebben a fórumban.

Állítgattam most valamiket a profilomban a Beallításoknál, amit tudtam. Többet én nem tehetek sajna. Talán az adminok.

Orvosoltam a problémát.

Efi írta:Orvosoltam a problémát.

Efi hogyan kellett orvosolni, mert amikor délelőtt néztem, akkor még az volt az ablaka szerkesztésénél kiírva, hogy nyitott.

Az admin oldalon az Áprilia ablaka fórum jogosultságai valamiért úgy voltak beállítva, hogy a sima regisztrált tagok nem írhattak kommentet. Ezt kellett módosítani.

Köszi!

Szándékoztam volna ma is eljutni az erdőbe a kúthoz, már félálomban voltam, amikor arra gondoltam, hogy emlékeznem kell.
Erre egy hang megszólalt a fejemben, ami ezt mondta.
'Emlékezned nem itt kell, hanem odaát.'
Ez egy kicsit meglepő volt, de aztán rá kellett jönnöm, hogy lehet benne igazság.

- Nekem úgy tűnik, hogy a tudatos álmok világába való jutás az valóban egy harcos út. Harcos, mert kell egy bizonyos erőfeszítés a szinten tartáshoz. Ha az ember eltunyul, akkor vége, és a visszatérés meglehet több energiát vonhat el az embertől, mint a kezdeti állapotokban. 
- Más részről az  sem árt, ha az ember tud beszélni valakivel róla, és az a legjobb, ha az a másik is álmodó.  A beszélgetések is hozzá segíthetnek a szinten tartáshoz, és inspirálhatják vele az emberek egymást, ami új és új lendületet adhat  az állapot fenntartásához.

Lufi (2018.09.26.)

Kilépek a teraszra a házból. A kútnál észreveszem az igazgatót, az ezt közvetlenül megelőző álmom egyik szereplőjét. Ekkor még nem vagyok tudatos. Fel akarok vágni az igazgató előtt, hogy valami olyat tudok amit más nem, ezért repülni kezdek. Nem úgy tűnik mintha érdekelné mit csinálok. De ez nem is zavar különösebben mert nagyon élvezem a lebegésemet. Az udvar közepén körbe-körbe repdesek. Közben egy gondolat ötlik fel bennem, hogy olyan vagyok mint egy szabadjára engedett lufi. Röhögőgörccsel küzdve ismételgetem hogy LUFI-LUFI-LUFI. A hasonlat alakot ölt és a testem felfúvódik mint a Balfácán című filmben Pierre Richard mikor megcsípte egy darázs. Fehér ing van rajtam, a gombok majd lepattannak a hasamról.
A helyzet képtelensége fokozatosan ráébreszt hogy álmodom. Uralkodom az örömöm felett, nem hagyom hogy a lelkesedés kizökkentsen. Szinte közönyös állapotba hozom magam. Szép, nyárias idő van, hétágra süt a nap. Meglátom anyámat az ablaknál, úgy tűnt észrevett, de hirtelen visszafordult. Talán megijesztettem.. A kapu felé repülök. Eszembe jut hogy korábbi alkalmakkor már kísérleteztem azzal hogy elhagyjam a házunk környékét és messzebb kalandozzak. De általában hamar szétoszlott ilyenkor az álom. Most újra elhatározom hogy megpróbálom. Átrepülök a kapu fölött és már kint vagyok az utcán.

Izgatottá tesz a gondolat hogy esetleg ez egy testen kívül élmény és nemcsak álom, ezért nagyobb figyelmet fordítok a szomszédok házaira és általában mindenre amit látok. Végigrepülök az utcán, elhúzok a házak és az útszéli fák mellett. Feltűnik hogy a fák lombozata szokatlanul dús, szép, lágy, zöldes lombkoronájuk van. Kerekre nyírtak, szabályosak. Egy autó jön felém. Ilyet még nem láttam, azaz a hétköznapokban, mert hasonlók már korábbi tapasztalatokban is voltak. Szóval a kocsi elég régiesnek tűnt olyan Rolls-Royce félének. Fehér színű volt, a motorháznál faburkolatú hűtőbordákat vettem észre, de lehet csak díszítés volt. A kocsi amint közelebb ért hozzám, gyorsított és már el is húzott. Közvetlenül utána jött egy másik. Ez is régies stílusú volt, hosszúkás, amerikai típus. Középtájt ennek is volt csíkos faburkolata. Ez is amint közelebb ért hozzám, lehúzódott az út átellenes sávjába és mindent megtett hogy minél távolabb kerüljön tőlem. Nagy igyekezetében csaknem lefutott az útról. Emlékeztem hogy ilyet már tapasztaltam máskor is, az emberek vagy járművek kerültek, szinte menekültek előlem.
Függőleges pózban repültem, kb. fél méterre az út felett. A bal lábamat behajlítottam. Enyhén előredőltem. Közben kiértem a faluból és nem maradt más körülöttem mint szántók és mezők.

Az álmot stabilnak éreztem és némi büszkeséggel töltött el hogy sikerült messzebbre jutnom az otthonomtól. Különös dolgok bukkantak elő az útból. Időnként póznák, lámpa vagy villanyoszlopok tűntek fel a semmiből. Régiesnek tűntek nekem, zöld festésűek voltak és az alsó részükön valami számlap féleséget vettem észre. Olyanok voltak mint a délibáb, az út közepén jelentek meg, de nem volt szilárd anyagiságuk, el-eltünedeztek. Felötlött bennem a gondolat hogy talán ezek is a régi korok szellemképmásai mint a korábban látott autók.
Gyorsítottam a tempón és nagyobb sebességre kapcsoltam. Nagyon élveztem ezt a féktelen száguldást az úton, szabadnak és mindenhatónak éreztem magam. Ezeket az érzéseket csak fokozta, mikor Superman pózba váltottam és úgy száguldottam előre. Hogy a hangulat is meglegyen, felidéztem a Superman zenéjét és akartam hogy az álom létrehozza. Hamarosan fel is csendült a dallam körülöttem, ami a hősiesség és elégedettség érzését keltette bennem. Mondom, mindent megtettem hogy elkényeztessem az egomat.
Egyre több akadály bukkant fel az úton, amíg végül egyre szűkült a hely. Úgy tűnt valami építkezés folyik, mert állványok és félig kész falszakaszok között húztam el. Nagy volt a zsúfoltság. Aztán hirtelen felébredtem.

Jó kis álom, csak egy kicsit nyomasztó ez az egyedüllét nem?

Zoli írta:Jó kis álom, csak egy kicsit nyomasztó ez az egyedüllét nem?

Egyáltalán nem érzek ilyet, de ez az ember beállítottságától és kedvétől is függ. Közhelyszerű hogy az álomalakokkal való munka az önmegismerést szolgálja. De a magam részéről ennek nem érzem szükségét. Amit tudnom kell magamról azt most is tudom, nincsenek bennem kérdések önmagamra vonatkozóan, és ami eddigi tapasztalatom van velük kapcsolatban az az hogy főképp a saját gondolatainkat visszhangozzák. A minap volt épp egy ilyen eset, tudatos lettem és megszólítottam egy álomalakot: "Te egy álomalak vagy!" - mondtam neki, mire azt felelte: "Na végre rájöttél!" Persze mondhatnánk azt hogy lehet néhány álomalak nem a saját teremtményünk hanem valami külső erő megnyilvánulása. De itt ismét előjön az hogy ha leállsz vele beszélgetni akkor olyanokat fog mondani amit hallani akarsz, vagy csak értetlenül bámul rád. Mindkettőre van sok példa. És akkor ugye itt jön a képbe a látás fogalma, hogy ha valódi entitás, akkor megkülönböztethető energia alkotja, csakhogy ebben az esetben is ott vannak azok a képzetek amiket a látásról gondolsz. Az álmok világa pedig olyan hely ahol a gondolatok könnyen testet öltenek. Tehát nagy eséllyel azt látod amit látni akarsz. Nehéz így objektívnek maradni. Sokan számolnak be spirituális élményekről, meg vannak győződve hogy beszéltek istennel, meg az angyalokkal, vagy épp az ördöggel, holott csak saját elborult fantáziájuk űzött velük csúfot. Ilyenek az előző élet emlékek is. Nem akarok túl negatív lenni és tagadni minden beszámoló hitelességét, de szerintem egészségesebb a kételkedés, különösen ha az ember álmodik. Semmit nem kell készpénznek venni. Arra törekszem hogy élvezzem az álmot és ne boncolgassam.

A látást illetően és az álom alakokkal való visszaigazolással is egyet értek, főként a gondolatok megnyilvánulását is bele értve .mert marha nehéz megkülönböztetni egy álom elemet, egy valóságos történéstől. Ez sok problémát okoz  számomra is, és örök kételkedést. 
Ellenben mégis megtörténik néha, hogy egy álom alak nem az elvárásaink szerint válaszol, vagy reagál. Volt ilyen esetem, amikor még voltam győződve arról, hogy mit fog válaszolni a kérdésemre, és valami egészen más elgondolkodtató dolgot kaptam helyette válaszul.

Álmodási feladat lehetne az is hogy kérjük meg az álomalakot hogy olyat mondjon amit nem tudunk. "Lepjél meg!" - mondhatnánk neki.

asd94 írta:Álmodási feladat lehetne az is hogy kérjük meg az álomalakot hogy olyat mondjon amit nem tudunk. "Lepjél meg!" - mondhatnánk neki.

Jó ötlet.

Veszélyes út (2018.10.04.)

Nagyon kora van, gyakorlatilag még éjszaka. Fent vagyok a kertben a galamboknál. Először ki akarom engedni őket, de leállok és kilépek a katrócból mert túl korainak találom az időt. Nem is értem mit keresek ilyen korán idekint..? Lefelé indulok vissza a házba. Útközben csak a rutinnak engedelmeskedve felteszem magamnak a kérdést hogy mit tennék ha álmodom? Körülnézek. Semmi szokatlant nem látok. Már épp folytatnám az utat, de aztán komolyan gyanakodni kezdek és hirtelen világos lesz előttem: "Na várjunk csak: ÁLMODOM!" - jelentem ki meglepett örömmel. Ellentmondásokat nem találok, kivéve hogy nem kellene ebben az időpontban itt lennem, de ez is elég hogy biztos legyek a dologban. Próbálok higgadt maradni. Megnézem a kezeimet: rendben vannak, olyanok mint a valóságban, szép, meleg árnyalatú a bőröm.
Felnézek az égre és tele van csillagokkal. Az álomidő szerint tehát még javában benne vagyok az éjszakában, de azért nincs egyiptomi sötétség, jól látok mindent. Közvetlenül a fejem felett ott ragyog az égen a  göncölszekér. Az alakzatot alkotó csillagok sárgásan fénylenek, feltűnően elütnek a többitől. A göncöl jelentősen kisebb a valóságosnál. Más csillagképeket is felfedezni vélek, de nem nézem meg jobban őket.
A csillagokról az ismert dalra asszociálok és dúdolni kezdem magamnak:

"Csillagok, csillagok mondjátok el nekem,
Merre jár, hol lehet most a kedvesem.."

A dal kedélyes állapotba hoz.
Egyszer csak távoli zúgást hallok. Olyan a hangja mint egy repülőnek. Közeledik. Emlékeztetem magam hogy az álom eseményei tőlem függenek, valami kalandosra vágyom, ezért erősen arra összpontosítok hogy jelenjen meg egy UFO. Nem tagadom, kicsit beijedek az egyre közeledő hangtól, mert hallottam beszámolókat arról hogy az álmokon keresztül fel lehet venni velük a kapcsolatot..
Ám a félelmem/vágyam mégsem válik valóra, mivel UFO helyett egy hidroplan jelenik meg. Egy nagy, sárga, kétszárnyú repülő zúg el felettem, vízre való leszállásra alkalmas talpakkal. Gyönyörü és veszélyes bravúrt hajt végre ahogy hirtelen irányt vált. Bukfencezik egyet a levegőben majd fehér párát hagyva maga után tovaszáll.

A dal még mindig ott motoszkál a fejemben és tovább dúdolom:

"Veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok,
Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok."

A "veszélyes út" kifejezés megragadja a figyelmem. Ott és akkor biztos vagyok benne hogy az álom szándékosan meg akar ijeszteni a korábbi ufós dolog miatt. Elmélázom rajta egy pillanatig hogy talán tényleg veszélyes lehet földönkívüliekkel vagy idegen erőkkel keresni a kapcsolatot.. Az álom talán így figyelmeztet. A környezetem is megváltozik, az égen sötét felhők jelennek meg és baljóslatú érzés uralkodik el rajtam, mintha valaki figyelne. Megőrzöm azonban a hidegvéremet és ismét emlékeztetem magam hogy az álmom tőlem függ. Nem hagyom magam megfélemlíteni. Ez működik, és visszatér a nyugodt hangulatom.

A kapu felé indulok. Eszembe jut hogy előző tudatos álmomban kimentem az utcára és hogy a valóságban is elhatároztam hogy jobban felfedezem a környezetemet. Balfelé egészen az út végéig ellátok, illetve a kanyarig. Házakat nem látok arrafelé, fák takarják a kilátást. Talán húsz méterre észreveszem a postást amint a biciklijével távolodik. Hideg, kissé ködös idő van. Megkísért a gondolat hogy menjek be a szomszéd házába, mivel az van a legközelebb, de nem érzek hozzá nagy kedvet mert nem szeretem a lakót. Kimegyek az utcára és a járdán haladva szemügyre veszem a házakat. Amennyire meg tudom ítélni a valóságnak megfelelően néznek ki. Tanácstalan vagyok viszont hogy melyikükbe menjek be? Ugyanis hiába tennék így, mert bármit tapasztalnék is, a valóságban nem tudnám visszaigazolni. Nem mondhatnám nekik azt hogy álmomban/projekcióban jártam náluk és szeretném ellenőrizni a részleteket, meg amúgy sem vagyunk olyan kapcsolatban hogy látogatást tegyek náluk.
A kutyák felfigyelnek rám és sorra az utcában ugatni kezdenek. Egy kis tacskó különösen élénken fog, a kerítés mellett haladva a túloldalon végig kísér, amíg el nem hagyom a területét. Ez a kutya a valóságban egy másik portához tartozik, nem kellene itt lennie. A céltalan járkálás végül felébreszt.

Nem értem miért vagy ennyire céltalan.

A vágyak kielégítésén túl milyen érdemi célja lehet az álmok tudatos irányításának?

mondjuk fóbiák legyőzése.
Trenírozhatod magad hogy pl. ne félj a pókoktól, akár mászhat is rajtad hisz egy álomban mi bajod lehet (-> az életben)

egy félálomban elkezdtem irányítani a hipnogóg képeket.
A Queen The Show Must Go On című dala indult el automatikusan a fejemben. Teljes tudattal óriási élmény volt. A hangzás nem hifi volt, nem sztereó, nem kvadrofón, nem HQ...
Elmondhatatlan mélységben és szélességben hallottam a dalt. Egy ponton arra gondoltam, milyen lenne női vokállal, és azon a ponton be is lépett. Egy gondolattal tudtam irányítani a dalt, mintha mindenható karmester lettem volna.
Elmondhatatlan...

Motan írta:mondjuk fóbiák legyőzése.
Trenírozhatod magad hogy pl. ne félj a pókoktól, akár mászhat is rajtad hisz egy álomban mi bajod lehet (-> az életben)

Mondhatnám azt hogy nem félek semmitől vagy inkább azt hogy semmi olyasmitől aminek legyőzése pozitív hatású lenne az életemre. Írtózom a patkányoktól, de hál istennek leginkább csak egerekkel kell szembenéznem (bár azoktól is kiráz a hideg). A tériszonyt meg könnyen elintézem azzal hogy nem megyek magas helyre. Mondjuk utóbbira volt példa nem egy T. álmomban ahol túl magasra repültem és ténylegesen megszédültem. Az álmokban ugyanúgy hatnak ránk a fizikai világból hozott ingerek, és az érzékszerveink is működnek. De én azt figyeltem meg hogy mindennek van egy művi jellege, az ízek tompábbak, a fájdalom kevésbé kellemetlen. De az ellenkezőjére is akad példa, egyszer például elestem egy T. álomban, és úgy bevertem az állam  a padlóba hogy rendesen sajgott. Vagy amikor az orromat vertem bele egy tükörbe mikor keresztül akartam menni rajta. Szóval azt mondanám hogy mind a félelmek mind az érzékelés leginkább attól függ hogy mennyire koncentráljuk a figyelmünket, mennyire lovaljuk bele magunkat a történésekbe. Az elvárásaink a döntőek. Így azt mondanám hogy a félelmek csak akkor hatnak ránk ha hagyjuk magunkat megijeszteni. Az álmok előnye a valósággal szemben annyi hogy mikor tudatos vagy, akkor egyben azt is tudod hogy semmi sem árthat neked.

asd94 írta:A vágyak kielégítésén túl milyen érdemi célja lehet az álmok tudatos irányításának?. 

Pl az, hogy onnan is tovább lehetne lépni. Jó dolog a tudatos álmodás, de az sem több mint egy lépcsőfok a lehetőségek felé.

Motan írta:egy félálomban elkezdtem irányítani a hipnogóg képeket.
A Queen The Show Must Go On című dala indult el automatikusan a fejemben. Teljes tudattal óriási élmény volt. A hangzás nem hifi volt, nem sztereó, nem kvadrofón, nem HQ...
Elmondhatatlan mélységben és szélességben hallottam a dalt. Egy ponton arra gondoltam, milyen lenne női vokállal, és azon a ponton be is lépett. Egy gondolattal tudtam irányítani a dalt, mintha mindenható karmester lettem volna.
Elmondhatatlan...

A hipnagóg állapot olyan mint egy gyakorlóterep a tudatos álom előtt. Még van annyi éberséged hogy irányítani tudd a képeket, hangokat. A sikeressége abban rejlik hogy eleve azzal a szándékkal alszol el hogy befolyásolni akarod az álmod. Ez a törekvés aztán tudatossá tehet.

Zoli írta:

asd94 írta:A vágyak kielégítésén túl milyen érdemi célja lehet az álmok tudatos irányításának?. 

Pl az, hogy onnan is tovább lehetne lépni. Jó dolog a tudatos álmodás, de az sem több mint egy lépcsőfok a lehetőségek felé.

Van egy olyan könyv aminek az a címe hogy "Az idő jól eltöltésének módja". Nos tudod ennek szellemében nekem sincs különösebb célom a tudatos álmodással minthogy szórakoztatóvá tegyem az alvást. A dolog nemigen kíván erőfeszítést hiszen aludni úgyis kell, akkor meg miért ne érezhetné jól magát az ember? Minden csak móka, még az is hogy mondjuk földönkívüliekkel akarsz társalogni. Valószínűbb hogy a saját elméd bizarr oldalával fogsz csak találkozni, semmint valós idegenekkel, de attól még lehet izgalmas a dolog. Szóval szerintem elsősorban érezzük jól magunkat és ne nagyon menjünk bele misztikus magyarázatokba.

Én nem misztikus magyarázatokra gondolnék, vagy legalábbis nem nevezném annak.  A tudatos álmok hatalmas lehetőségeket tárnak elénk, de csak álmok, pláne ha úgy vesszük ahogy mondod, vagyis hogy az ember első sorban kielégíti vele az élvezetek oldalát. Ilyen a repülés, vagy mint például egy egy csinos álom alak megtapizása  , vagy eljutni olyan helyekre, ahová más körülmények között nincs lehetőség. 
Mindezek ellenére mégis úgy gondolom, hogy a T-álmodás egy fontos állomás a tovább jutás területén.  Lehetne sokkal hasznosabb vagy szükségesebb dolgokra is felhasználni, vagy mint lépcsőfokot túl lépni egy következő színt eléréséhez.

Árnyékok között (2018.10.14.)

A megelőző álomban hazafelé tartottam a suliból, évzáró volt, de az utolsó közös fényképezkedés előtt leléptem. Utáltam az osztályfőnökömet és elegem lett a stílusából. Gyalogoltam, öltönyben voltam és csak a hátizsákom volt nálam. A bolt előtti hídhoz értem amit cigányok vettek körül. Ideges lettem tőlük, zavart hogy bámulnak. Nem tudtam köszönjek-e nekik, hisz úgyse ismerem őket de féltem hogy utánam kiabálnak. Mormogtam hát valami köszöntésfélét. A híd közepén egy nagydarab fehér kutya hevert. Alig lehetett elmenni mellette. Kicsit megijedtem tőle. Ekkor még nem voltam tudatos. Aztán hirtelen a helyszín megváltozott és a megyeszékhely jól ismert piacán találtam magam. Nem tiszta előttem hogy gyalogoltam, repültem, vagy más módon közlekedtem-e, ugyanis egy furcsa "T" alakú rúdra támaszkodtam haladás közben. A kezeimmel a rúd vízszintes ágait markoltam. Tehát mintha egy roller lett volna, de nem láttam a jármű többi részét. Fokozatosan váltam tudatossá. Előbb egy sejtés volt, mint mikor az ember fára mászik és eleinte az ágaktól alig lát valamit, de aztán felér a csúcsra és immár semmi sem zavarja a kilátást. ÁLMODOM! Kicsit homályos volt előttem a kép, és éreztem hogy nem valami stabil az álom, ezért a szokásos technikával pislogni kezdtem és igyekeztem minél jobban a részévé válni a környezetnek. Alaposan körülnéztem.

Most már tisztán láttam hogy sétálok, de a rudat még mindig a kezeimben tartottam. Az út macskaköves berakású volt. Mindenfelé standok álltak, de szokatlanul kihalt volt a tér. Nem voltak emberek sehol. Nem messze tőlem aztán észrevettem Carolt a The Walking Dead című sorozatból. Valakivel beszélt, de a másikra nem emlékszem. Mikor a közelébe értem elhallgatott és gyanakvón pillantott rám. Nem törődtem vele és egyszerűen elmentem mellette. Közönyös lelkiállapotba kerültem. Csak higgadtam szemlélődtem és nem törődtem semmivel. Feltűnt hogy még mindig szorongatom a rudat, ezért szinte bosszúsan eldobtam, arra gondolva közben hogy nem illik a tudatossághoz ilyen felesleges dolgokat magamnál tartanom. Ez a cselekvés mintha még jobban kitisztította volna a tudatom. Rögtön eszembe jutott az elhatározásom, hogy álomban nézzem meg az árnyékomat. Ott is volt előttem az úton, teljesen hétköznapinak tűnt. Mindenfelé az árnyékokat kezdtem figyelni. Piac lévén rengeteg tárgy vett körül, a standok, polcok roskadásig voltak pakolva árukkal és mindennek volt árnyéka. Annyira belemerültem az árnyékok nézegetésébe, hogy még a levegő is elsötétült körülöttem. Gyanítottam és némileg kedvemet szegte hogy csupán az elvárásom működik, tehát az álom engedelmeskedik annak a gondolati parancsnak hogy árnyékokat akarok látni, ezért meg is teremti őket.

Egy sikátorba érkeztem. Arra gondoltam hogy nem ártana ha nagyobb figyelmet szentelnék a körülöttem lévő dolgoknak hogy felébredve majd kapaszkodóként szolgáljanak az álomra való emlékezéshez. "Sikátor, sikátor, sikátor" - ismételgettem hogy megjegyezhessem. Ennek a falain is voltak polcok, ami egy lomtárhoz tette hasonlatossá. Mikor kiértem belőle, előttem egy téglafal magasodott és azt út jobbfelé ágazott el. A fal azt az ötletet adta hogy próbáljam meg átdugni rajta a kezemet. Ökölbe szorított jobb kezemet óvatosan nekifeszítettem, de erősen ellenállt, mintha csak valódi lenne. Eleinte lassan, majd egyre vadabbul ütni kezdtem az öklömmel. Nem engedett, szilárdan ellenállt. Ahol megütöttem, a téglák sárga színűek voltak, potyogós malterrel körülvéve, amíg a többi rész rendes, pirosas tégla volt. Az öklöm közel a duplájára növekedett. Éreztem ahogy az ütésektől a csontok megremegnek benne. Kelemetlenül sajogtak de nem törődtem vele. Csak mintegy mellékesen állapítottam meg hogy álomban is érezhetünk fizikai fájdalmat. Az ütéseknek egy másik hatása is volt, ugyanis egyre dühösebb lettem. Nem amiatt hogy nem tudok áttörni a falon, hanem maga a cselekvés erőszakos jellege váltotta ki az érzelmet. Ébredés.

izgalmas álom. egész sokáig bírtad tudatosan.
a fehér kutya valamiért megragadt. lehet ez egy olyan szimbólum amin agyalni kéne mit jelent.
Tapasztalataim szerint a betonfalhoz "lágyabban" kell hozzáállni és akkor sikerülni fogy az áttörés, a szó minden értelmében.
Volt 2011ben egy TÁ-m: egy ventilátor pörgött és elhatároztam hogy belenyúlok. Szép lassan keresztülnyúltsm átlátszó kezeimmel a védőrácson. Fájt. Visszahúztam. Aztán kikapcsoltam a fájdalmat, ismét belenyúltam tövig. Bennevolt a kezem, azon keresztül hatolva pörgött a lapát. Mintha szellem lettem volna úgy hatolt át rajta, nem éreztem semmit.