Tudatos álmok mindenkitől mindenkinek

Pontosítanék, meddig lehetne elmennie egy mesternek?

fortis írta:Pontosítanék, meddig lehetne elmennie egy mesternek?

Nehéz megmondani, nem mindig történnek a csodás jelenségek szándékosan. Például Copertinói Szent József vallásos önkívületében képes volt lebegni. Korabeli hiteles tanúk bizonyítják, ezrek zarándokoltak el hozzá hogy láthassák. Nem akarta, nem kereste, csak annyira átadta magát az extázisnak hogy egyszerűen megtörtént. Persze az Egyház mindenben Isten vagy az Ördög kezét látja, számomra viszont valamilyen eddig ismeretlen erő ok-okozati megnyilvánulásának tűnik. Szóval nem állíthatjuk hogy a fizikai világ rendíthetetlen a maga nemében, hogy ismerjük a törvényeit, mert hirtelen történik valami ami mindent a feje tetejére állít. Volt mikor azt hitték hogy a Föld a Mindenség középpontja, aztán a Nap, aztán ez sem volt elég és megismertük a galaxisokat, sőt, most már több univerzumról is beszélnek. De visszatérve Józsefhez, ő nem a tudás, hanem a hit által váltotta ki a csodákat. Mint mondják a hit képes hegyeket megmozgatni, és talán nemcsak képletesen szólva...

Néha felmerül bennem a létezés fogalma. Shakespeare is azt mondja:" Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő." Tudom egész másra gondoltok ekkor mint én, mert én magát a létezést kérdőjelezem meg általa. Úgy gondolom álarcokként gondoltok rá, én pedig bábokként gondolok mindenkire, akik ennek a valóságnak hitt életnek közös szereplői lennének. 
Ki vagy mi kényszerít benneteket arra, hogy álarcokat viseljetek?  Észrevettétek, hogy mindez oly természetesnek tűnik?  Nem, nem gondolnám, hogy a világ természetes alapokon nyugodna..  Nem gondolnám, hogy az ember azt tehet és azzá válhat amivé csak akar. Úgy vélem a szerepek kiosztottak, nem magunk választottuk magunknak.  Erre bizonyságul szolgálhat a tudatos álmodás.  Amikor a tudat magára ébred.  Sajnos azt nem tudhatom, hogy ez a kis szikra önmagam létezése lehet e ,vagy valami kollektívnek egy aprócska része csupán? Ehhez túl csekély az értelem.  
De mégis. Tudatos álmodás kapcsán jelen van némi szabadság.  Megszűnik körülöttünk a színház, nincsenek szerepek, és a tudat felszabadul . Ezt a szabadságot érdemes lenne elérni abban az álomban, amit valóságként kezelünk magunk körül. Igazán csak akkor lehetünk szabadok.  Ez maga a szabadság. 

Én nem érzem magam szerepbe kényszerítve, csak ritkán, amikor nem közeli személyekkel kell kapcsolatba lépni.

Efi írta:Én nem érzem magam szerepbe kényszerítve, csak ritkán, amikor nem közeli személyekkel kell kapcsolatba lépni.

Ugye milyen természetesnek tűnik ?

fortis írta:

Efi írta:Én nem érzem magam szerepbe kényszerítve, csak ritkán, amikor nem közeli személyekkel kell kapcsolatba lépni.

Ugye milyen természetesnek tűnik ?

Nem tűnik, hanem az. Nem vagyok szerepbe kényszerítve.

Efi írta:

fortis írta:

Efi írta:Én nem érzem magam szerepbe kényszerítve, csak ritkán, amikor nem közeli személyekkel kell kapcsolatba lépni.

Ugye milyen természetesnek tűnik ?

Nem tűnik, hanem az. Nem vagyok szerepbe kényszerítve.

OKÉ ez a te világképed.

Talán a hivatásom miatt lehetek szerepben, ez tanult szerep valóban. A családon belül l mondhatjuk, hogy valaki lánya, felesége vagyok. Vagy magyar állampolgár. Ezek viszonyítási alapok. Nem külön-külön szerepek. De ettől ugyanaz maradok. Százszínű, ezerarcú. Mert akárhány emberrel találkozok, annyiféle reakció van.
  Azt szereted a tudatos álmodásban, hogy "szabad" vagy. Azt teszel, ami akarsz, azt mondasz, amit akarsz. 
De szólnom kell, hogy talán áltatod magad. Talán azért tehetsz mindent szabadon odabenn, mert a többi "ember" csak biodíszlet. Az elméd szüleménye. Tulajdonképpen egy "szerepet" veszel fel, amiben mindent megtehetsz, szabad vagy az általad lenézett szerepköröktől, és a többiek asszisztálnak hozzá odabenn. Mert te vagy a főnök, és nekik ez a szerepkörük. 
Volt egy idő az életemben, amikor rendszeresen az álmaimban menekültem. Szerettem a kiszámíthatóságát, hogy végül is én mondom meg, mi lesz a csattanó. Szval megértem

Nem, nem értetted meg Veszna. A szabadság nem abból áll, hogy azt tehetek amit akarok, hanem abból, hogy világosan átláthatom a magam helyzetét. A tudatos álmodás ezt biztosíthatja a számunkra.

Mert én nem látom át világosan a helyzetem? 

Veszna írta:Mert én nem látom át világosan a helyzetem? 

Szerintem nem, de ez nem számít, mert ez csak az én véleményem.  Az emberek nagyon manipulálhatóak, és a legnagyobb manipuláció a világban az, hogy elhitetik, hogy amit teszel, vagy gondolsz, azt a saját kútfődből teszed, saját elhatározásodra. 
Mindezek ellenére remélem, hogy ez nem így van, de pillanatnyilag így gondolom.

Vagyis mindenki alszik, aki (nagyjából) szabadnak érzi magát, hisz bár azt teszi, amit akar, valójában nem is ő akarja, csak azt hiszi, hogy ő akarja. Csak te vagy éber, Fortis, aki azt érzi, hogy kényszerpályán van. Aki azt érzi, hogy idegen akarat van rákényszerítve. Te vagy éber, aki nem tudja, ő maga mit is akar valójában. Aki azt érzi, hogy nincs is olyan, hogy "ő maga".


Halkan mondom, aki nincs, az éber sem lehet. Rálátni az irányítottságára csak olyasvalaki képes, aki irányítottság nélkül létező. Különben nem tudna kívülről ránézni a szerepére, mert azonos lenne a szereppel.

Jó gondolatok Efi.

 jó, hát itt feladom! 

Pedig még nem is vittem végig: mindenki alszik, csak Fortis éber, aki főleg akkor van ébren, mikor álmodik. - mondta.

Fortis logikája miatt adom fel, ami kikezdhetetlen-számára. Valahol ez egy jó hír, mert van egy erős világképe. Az, hogy mennyire szeretné a valóságot kideríteni, fellebbenteni a fátylat, az az ő igénye kell legyen, ebbe nem szólhatok bele. 
Fortis, mindezt nem írtam volna le, ha odafent nem egy isteni szózatot írsz le.. Ott fenn te keretbe helyezted az életem, mondhatni megitéltél és könnyűnek találtál,  kinyilatkoztattad a világosságot a szegény pórnépnek.  

Gúnyolódtok rajtam, mert másképpen gondolom. Én nem erőltettem senkire sem, hogy úgy gondolja ahogy én, tisztán és világosan leírtam, hogy amit gondolok azokat pillanatnyilag gondolom így, és többek közt azt is leírtam világosan, hogy én sem látom át tisztán, mert én sem vagyok azon a szinten.
Ti vagytok azok akik rám akarjátok erőltetni, hogy én úgy gondolkodjak magamról, ahogyan azt ti állítjátok, hogy gondolom. Ez nem fog sikerülni nektek. Ebbe a tisztességtelen játékba nem megyek bele.

Ki a fene gúnyolódott veled? Te kezdted, na mindegy, hagyjuk. Sziasztok

Veszna írta:Ki a fene gúnyolódott veled? Te kezdted, na mindegy, hagyjuk. Sziasztok

Nem Veszna nem. Én elmondtam mit gondolok, ti pedig elmondtátok mit gondoltok rólam.  Nem mindegy, hogy valamiről, vagy valakiről hozunk témát.

Elfordultam a t. álmoktól, na jó mondjuk ki: abbahagytam. Nem szeretem a hamis dolgokat, a hamis örömöket. Sose volt távlati célom velük, csak ki akartam próbálni dolgokat, repülni, megnézni magam a tükörben, helyekre utazni, stb. Megtörténtek, jók voltak, örültem nekik. De minden csak illúzió, az ember ébren is álmodozhat vagy meditáció során vizualizálhat élénk képeket, ám  akárhogy nézem mindig minden csak az ÉN körül forog. Elképzelem MAGAMat, ezt meg azt csináloM, sose tudoK elszakadni a saját ÖNközpontú nézőpontoMtól. Egyáltalán lehetséges úgy érzékelni a világot hogy nem viszel bele Ént? Mindent az a szörnyű egoizmus ural. Nem is tudunk úgy megszólalni hogy ne hallatsszon panaszkodásnak vagy öndicsőítésnek. Amit ébren csinálsz, azt folytatod álmodban is. Minden a MAGAMról szól, mindig ÉN vagyok a főszerepben, VELEM történnek a dolgok. És az ember olyan hogy szereti kényeztetni vagy büntetni önmagát.

Ha tudatos vagy az álmodban, elvileg tudsz ezen dolgozni, de részemről nem törtem össze magam az igyekezetben. Az egyetlen lényegi felismerésem hogy a vágyak kielégítése akár ébren, akár álomban, sehová sem vezet, csak kiüresedést hoz vagy rosszabb esetben perverziókba süllyedsz. A túl sok szabadság, túl sok lehetőség a bűnre. Ha beszabadulnék egy csokigyárba, addig falnám a nyalánkságokat amíg rosszul nem leszek. Ismerem magam. Bolondság minden tett és gondolat amíg jelen van benne az Én. Anthony de Mello mondott valami olyasmit hogy a jó csak addig jó amíg nem tudod hogy jó. Ha cselekszed a jót ösztönösen és nem gondolkozol rajta. Na most az erkölcsi prédikációt mellőzve ugyanezt alkalmazhatjuk az álmokra is.

Nem irányítani kell őket hanem megfigyelni és megérteni a bennük lévő üzenetet. Az üzenet abban a pillanatban eltűnik amint tudatosan belerondítasz. Teszem azt ott vagy a csokigyárban, már fulladozol úgy tömöd magadba a finomságokat de hirtelen tudatos leszel, álmodom! - kiáltasz fel és rájössz hogy annyit ehetsz amennyi belédfér, illetve nincs határa annak mennyi fér beléd! Erről beszélek, nem tanulsz semmit ha nem választódsz le magadról akárcsak egy pillanatra és nem szemléled magad leplezetlen valódban. Az álom arra világít rá hogy mohó vagy és az egészséged látja kárát ha ezt így folytatod. Ám nem akarunk látni, az kényelmetlen, jobb inkább hízlalni az egonkat. Gyermetegek vagyunk.

Az vagy amit gondolsz magadról - mondják - ezeket a gondolatokat pedig mások gondolatai befolyásolták. Ha megváltoztatod a gondolataidat, azzal csak egy másik kútba esel. Talán az nem lesz olyan mély, de attól még kút marad. Mit csinálsz a kútban? Magad köré piszkítasz. Ezt tesszük mind, különböző mélységű kutakban senyvedünk amiket csatornák kötnek össze és a szartenger végül elborít minket. Nem az vagy amit gondolsz magadról és nem az vagy amit mások feltételeznek rólad. Ha igazán ismernéd magad fent állnál a felszínen és élveznéd a madarak énekét, nem a csatornák visszhangjait. De ehhez előbb el kell engedned mindent, minden feltételezést, minden hitet, senkivé kell lenni hogy megleld a benned rejlő valakit.

Kétféle módon lehetsz tudatos, az egyik úgy tudatos hogy mindent megragad, a másik úgy tudatos hogy semmihez nem ragaszkodik. Az ébrenlét is lehet alvás és az alvás is ébrenlét attól függően hogy milyen megközelítést használsz. Egyik ember azért tesz meg valamit mert hisz benne, másik azért mert nem törődik a hittel. Utóbbi nem közöny csupán annak felismerése hogy az ISMERT önkényesen kiszakított része az ISMERETLENNEK. A denevérek ultrahangok segítségével alkotnak képet a világról, mi a fény részecskéit használjuk erre. Ugyanazt érzékeljük, de különféle módon. A denevér ha beszélni tudna megesküdne rá hogy neki van igaza, hogy az érzékelés a hangok szimfóniája, amíg számunkra az főleg a fény játéka. Mindkettőnek igaza van és egyiknek sem.

Nem ragaszkodni, elengedni, felejteni... ez kell hogy rányíljon a szemünk a világra és önmagunkra.

Szia  asd! Nem örültem annak amit írtál, olyannak tűnik mintha elértél volna egy falhoz, és úgy gondolnád innen nincs tovább. 
Azt hiszem az ember egy olyan lény, ami megkaphatta a lehetőséget a szabadsághoz.  A kérdés csak az, mit kezdünk ezzel a szabadsággal.  
A te falad egy üveg fal, aminek a túlsó oldalán olyan képességek vagy tapasztalatok vannak, amikről úgy vélnéd haszontalanok és csak arról szólnak ami te vagy. De ne feledkezz meg arról, hogy az üvegfal innenső oldalán is te vagy, tehát mindegy mit teszel, kívülre tekintesz e vagy belülre, minden terólad szól.

Asd, ja. Sokkal jobb a valóságos dolgok felé fordulni, akármi is légyen az.

Ja, csak kérdés mik a valóságos dolgok ?

fortis írta:Ja, csak kérdés mik a valóságos dolgok ?

Hát arra kell rájönni. Legelőször is hogy önmagunkban mi a valóságos és mi a hamis.

Ami ASDvel történik az engem arra emlékeztet ami Castanedával történt. Ugyan ilyen mély melankóliába esett.

Neki ezt azzal magyarázták, hogy tanulása során energiát halmozott fel, ami elmozdította gyűjtőpontját az emberek szokásos helyzetéről egy mélyebre, ahonnan nagyobb rálátása van a dolgokra. Ez az elmozdulás mindenkinél mély lehangoltsággal, életkedv elvesztéssel jár.

Az energia felhalmozásra neki a cserkészést és az álmodást tanították. Az álmodásban ASD is jól halad, átlépte az első, talán még a második kaput is. De az álmodás nem a cél, csak az eszköz, amihez a régi lától hangulata, az öntükrözés felnagyítása tapad.

Ahhoz, hogy az álmodás ne az önfontosság felnagyításáról szóljon a harcos útját kell járni a mindennapokban, tanulni kell önmagunk cserkészést.

ymor írta:

Ahhoz, hogy az álmodás ne az önfontosság felnagyításáról szóljon a harcos útját kell járni a mindennapokban, tanulni kell önmagunk cserkészést.

Bingó.

Attól tartok bármit teszünk, vagy gondolunk azt az én teszi, megkerülni ezt nem lehet. 
Gondoljatok bele, mi az ami szeretné becserkészni önmagát? Az Én. 
Mi az ami meg akar szabadulni az önfontosságtól? Az ÉN. 
Mi az ami a harcos útját járja? Az Én. 
Mi az ami mindebből kamatozhat? Az én. 
Van bár mi amit ne az én akarna?

fortis írta:Attól tartok bármit teszünk, vagy gondolunk azt az én teszi, megkerülni ezt nem lehet. 
Gondoljatok bele, mi az ami szeretné becserkészni önmagát? Az Én. 
Mi az ami meg akar szabadulni az önfontosságtól? Az ÉN. 
Mi az ami a harcos útját járja? Az Én. 
Mi az ami mindebből kamatozhat? Az én. 
Van bár mi amit ne az én akarna?

"Én" nem erre a következtetésre jutottam.

Az én Énem a magamról és a világról alkotott ismereteim leltára.
Az én Énem nem egy fix dolog. Ha új dolgot tapasztalok meg kibővítem ezt a leltárt vagy átrendezem. A jelenlegi énem már köszönő viszonyban sincs a gyermeki vagy serdülő kori énemmel.
Álmaimban látom, hogy az álomén sem ugyan az, mint az éber énem, de ezt betudjuk annak, hogy nem vagyunk tudatosak. Tudatos álmomban viszont tudatos vagyok, de akkor az Énem egyértelműen nem az éber énem. Máshogy gondolkodik, reagál mint az éber, de ami a legnagyobb különbség, hogy egész mások motivációi.

Amit az Én akar, az szinte sehol nem számít. Hiába jutok logikusan bármilyen következtetésre és elhatározásra, hogy pl valamit abba hagyok, nem csinálok többé, később mégis megteszem. Inkább valami mély, tudatalatti vágy szükséges, hogy valamin változtatni tudjak.

Don Juan még tovább megy. Azt állítja, hogy a döntéseink nem a tudatos Én szintjén történnek, mi csak tudomásul vesszük, hogy döntés született és belenyugszunk.

Gondolom, hogy ezt nehéz lenne elfogadni,  de én nem látok különbséget az általam és a te általad felvázoltak között az ént illetően. .

Én nagy különbséget látok. Szerintem az én semmi mást nem akar csak fentartani a folytonosság érzetét, hogy a világ valóságosnak tünjön. A változásra, ahogy az észlelésre is külső erők kényszerítenek minket.

"– Az első absztrakt mag önmagában is külön történet – folytatta. – A történet szerint élt valaha egy ember, egy átlagos, köznapi ember, akinek semmiféle különleges tulajdonsága sem volt. Ő, akárcsak mindenki más, a szellem közvetítője volt. Következésképpen ő is, akárcsak mindenki más, a szellem, az absztrakt része volt.
Azonban ennek egyáltalán nem volt tudatában: annyira lefoglalta őt a világ, hogy sem ideje, sem kedve nem volt igazán arra, hogy tanulmányozza ezt a kérdést.

– A szellem hiába próbálta felfedni előtte a köztük lévő kapcsolatot. Egy belső hang segítségével feltárta titkait emberünk számára, de emberünk képtelen volt megérteni ezeket a kinyilatkoztatásokat. Természetesen hallotta ezt a belső hangot, de a saját érzéseinek, a saját gondolatainak hitte azt."


Mint a folytatásból kiderül ebbe a szellem nem nyugodott bele.