Tudatos álmok mindenkitől mindenkinek

Úgy tűnik az ég eme jellegzetessége már csak megmarad. Talán lehet hozzá köze, hogy kedveled ezt az égtípust, napsütéses bárányfelhőkkel tarkítva. Megvallom én is szeretem, bár a gomolyfelhőkkel is békességben vagyok, ha csak elszórtan képződtek még.  Szóval amikor visszatértél a házhoz, nekem a csúszás jutott az eszembe abból a bizonyos sorozatból. ( Sliders) Szóval sok dimenzióból nehéz pont ugyan oda visszatalálni. 
Erről az MDR-H nem jutotott semmi sem az eszembe, de biztosan lenne valami mondanivalója.  Talán ha így nézed M- DR-H a Dr lehetne valamilyen orvosi dolog, de ezt csak csípőből lőttem, úgy hogy fogalmam sincs, de ha így nézed akkor nem is annyira az autóra utalhatott, mint az idősebb házaspárra. 

Boulevard (2018.12.11.)

Hirtelen odakint találtam magam a kertben. Pizsama volt rajtam és a kék fürdőköntösöm. Kora hajnali, szép napfényes idő volt. Fokozatosan rohant meg a felismerés hogy álmodom, olyan érzés volt mintha a tudatosság nagy sebességgel közelítene felém hogy aztán nekemütközve szétoszlassa a maradék kábultságomat is. Álmodom! Higgadt sétával elindultam lefelé az udvarba. Közben gyorsan átpörgettem magamban hogy miket akarok csinálni. Az első az volt hogy nézzem meg az árnyékomat. Le is pillantottam a földre, de akárhogy néztem egyáltalán nem láttam. A szürkés talajon csak szabálytalan köveket fedeztem fel. Meg is jegyeztem magamban hogy milyen furcsa hogy nincs árnyékom és arra gondoltam a korábbi alkalmakkor is talán csak az elvárásom keltette őket életre. Tehát láttam őket mert látni akartam. Aztán más ötletem támadt, felemeltem a bal kezemet és újra a földet kezdtem pásztázni, ezúttal a kezem árnyékát keresve. Balra tőlem, olyan három méterre észre is vettem a földön. De nem volt más csak a kéz, kar és egyéb részek nem tartoztak hozzá. Ahogy mozgattam a kezem, úgy mozgott az árnyék is. Érdekes volt.

A környezetem valóságosnak tűnt nem láttam ellentmondásokat. Séta közben a szemem sarkából megfigyelhettem a kék égboltot és az is teljesen szokványosnak látszott. Viszont az ég eszembe juttatta az égnézéssel egybekötött álomváltási feladatomat, így megálltam és ott helyben ahol voltam lefeküdtem a földre, épp a kerti pad mellé. Talán a hirtelen helyzetváltás vagy más miatt de hirtelen szédüléshez hasonlót éreztem. Emlékeztem hogy ilyet már máskor is tapasztaltam. De erőt vettem magamon és gyors pislogással az eget kezdtem szemlélni, miközben azt mantráztam magamban hogy legyek a tengerparton. Elképzeltem hogy a homokban fekszem. Aztán valamilyen zúgáshoz hasonló morajlást hallottam, amiről azt gondoltam hogy talán a tenger lehet, és mintha sirályok éneke keveredett volna belé. Az égen sebesen mozgó felhők jelentek meg. Távolabb magas épületek és pálmafák tűntek fel a semmiből. Meg is jegyeztem magamban hogy olyan mint a Hollywood Boulevard vagy a San Francisco sétány. A felhőkarcolók rikítóan ki voltak világítva, a pálmafák magasak és karcsúak voltak.
De a környezet még nem változott meg teljesen, át-áttünedezett a saját otthonom képe. Mintha a két látványt egymásra montírozták volna. Aztán elveszítettem a kontrollt és felébredtem.

Asd azt meg tudod mondani melyik időpontban álmodhattad ezt az árnyékos álmod?

Zoli írta:Asd azt meg tudod mondani melyik időpontban álmodhattad ezt az árnyékos álmod?

6-7 óra között

asd94 írta:

Zoli írta:Asd azt meg tudod mondani melyik időpontban álmodhattad ezt az árnyékos álmod?

6-7 óra között

Ennek az az érdekessége, hogy  reggel 6 körül, pontosabban 05.45 és 6.05 között lent voltam a parkolónál, és járattam a motort, hogy a kocsi melegedjen. Nem az autóban ültem, hanem mászkáltam közben, meg félre húzódtam egy ház kapujához, hogy szélárnyékban legyek, és a kapuban a mozgásérzékelő fel is kapcsolta a kapualji villanyt. Ekkor néztem rá az árnyékomra, és jutott eszembe a beszélgetésünk a téma kapcsán, ami az álombéli tapasztalatainkat illeti.  Erre te ma beírtad fura módon, ezt a tapasztalatodat, és talán ami az álmodat illeti, nagyjából ugyan abban az időpontban tapasztalhattad, amikor én ránézhettem az árnyékomra.

Véletlen.  
Még lefekvés előtt elhatároztam hogy nézzem meg az árnyékomat, erre emlékeztem azért is csináltam meg.

asd94 írta:Véletlen.  
Még lefekvés előtt elhatároztam hogy nézzem meg az árnyékomat, erre emlékeztem azért is csináltam meg.

Igen, bizonyára véletlen. 

Műélvezet (2018.12.12.)

Dunlop őrmester a Szuperzsaruból - ez egy film - felmutatott az égre és én észrevettem egy hatalmas léggömböt. Biztatott hogy eredjek a nyomába. A léggömb rágógumiból volt és nem értettem hogy nőhetett anélkül ekkorára hogy szét ne pukkadjon. Elrugaszkodtam és repülni kezdtem a gömb felé. Ezzel együtt tudatossá is váltam. Nem messze voltam a fűrészteleptől, valahol a falu középtájékán. Tudtam hogy a repüléssel azt kockáztatom hogy szétzilálom az álmot, de nem érdekelt mert annyira élveztem hogy a levegőben vagyok. Superman pozíciót vettem fel és csak úgy cél nélkül elsüvítettem egy irányba. A táj alattam fantasztikus volt, ismeretlen hegyek, völgyek, épületek, emberek felett szálltam el. Elgondolkodtam rajta hogy ezek tényleg léteznek-e vagy csak a képzeletem keltette őket életre? Mert amúgy valóságosnak látszottak. Az álom nem hullott szét, gyanítottam hogy a folyamatos mozgás miatt, bár távolabb előttem bizonytalan fényalakzatokat vettem észre, az álom anyagának még kialakulatlan formáit. Önmagamat lelkesítő, vágytam rá hogy csendüljön fel a Superman zenéje - ezt már máskor is próbáltam - és így is lett. A zene jó kis aláfestése lett a repülésemnek. Voltak pillanatok mikor nagyon megszédültem, erőt kellett vennem magamon hogy kibírjam a rámtörő tériszonyt mikor egy mélyebb völgy felett szálltam keresztül. Hiába tudtam hogy álom, a rosszullét a magasságtól ugyanúgy jelentkezett mint a valóságban is történne. Alacsonyabbra szálltam és valamiféle kisvárosra hasonlító településre értem.
Nagy sebességgel nekiütköztem egy fehér autónak. A kocsi megremegett de én magam semmit nem éreztem a becsapódástól. Nyitott tetős autó volt és egy fehéres/szürkés kosztümöt viselő, hullámos szőke hajú nő ült benne. Miniszoknyája engedni látta formás lábait. Egy pillanatig haboztam hogy mit csináljak, engedjek-e a kísértésnek, de nem nagyon kellett győzködnöm magam, beugrottam én is a kocsiba hozzá. Egész pontosan a nő ölébe ültem, úgy hogy a lábaimmal átkulcsoltam a derekát. A karjaimmal megtámasztottam a hátát. Ezzel a pózzal gyakorlatilag fogva tartottam. A kezeimmel lassan megfogtam a fejét és magamhoz húztam hogy megcsókoljam. Éreztem hogy meglepődik, de egyáltalán nem tiltakozott. Nedves, puha ajkai voltak. Inkább én csókoltam mint ő, bár éreztem hogy ügyetlenül próbál visszacsókolni. Mikor elhúztam a fejemet, az arca megváltozott, babaszerűvé vált, olyan kislányos manga arca lett. A szemei nagyok voltak és csodálkozók. A haja is feketévé vált. Így már kevésbé tetszett, de ez nem tántorított vissza. A jobb kezemmel benyúltam a blúza alá hogy rámarkoljak a mellére. Közben eszembe jutott hogy összehozhatnám a kellemest a hasznossal és vethetnék egy pillantást a másik kezemre (mint álmodási feladat). Tehát úgy kell elképzelni, hogy amíg a jobb kezemmel taperoltam, a balt megszemléltem: szokványosnak tűnt, leszámítva hogy a bőröm vöröses színű volt. Ami a taperolást illeti, csalódottan húztam vissza a kezem mert semmi fognivaló nem volt rajta, deszka volt. Ezután újra megcsókoltam de ez is olyan műnek tetszett. Tovább már nem folytatódhatott a kaland mert felébredtem.

Kellemes a hasznossal. 

Nosztalgia (2018.12.14.)

Először az ágyamban fekve lettem tudatos, félig sötét volt a szobában, csak a kezeimet láttam. Valami tálcaszerűséget tartottam amiben ezüstösen csillogó érmék voltak. Itt eszembe jutott Amadea, ő írta hogy érméket szokott találni álmában. Pislogva nézegettem őket, nem éreztem stabilnak a helyzetet. Meg sem próbáltam felkelni, mert éreztem hogy nem menne. Egy darabig az érméket rendezgettem, aztán kézbe vettem az egyiket és megpróbáltam kisilabizálni a dátumát, nehéz volt mert elmosódott, de végül az 1945-öt olvastam le. Amúgy Kossuth 5 forintosokra hasonlítottak. Ébredés.
Újra elaludtam és álmomban ismét a szobámban találtam magam. Most az íróasztal előtt álltam. Pár pillanatig határozatlanul ácsorogtam, zavaros volt a tudatom, de aztán minden kitisztult és rájöttem hogy álmodom. Felemeltem a kezeimet és rájuk néztem: ezúttal nem  a tenyeremet hanem a kézfejemet láttam, olyan nyúzottnak és élettelennek tűnt, mintha kifutott volna belőle a vér. Gyanítottam hogy azért lehet mert a valóságban kicsit rajtuk fekszek.
Megláttam az ajtót és elindultam felé. Közben gondolkozni kezdtem hogy miket csináljak. Az ajtóhoz lépve megálltam és mielőtt a kilincsre tettem a kezem, erősen elképzeltem hogy a túloldalt egy tengerparti helyszínt találok. Sajnos nem így történt, csak az ismerős otthoni környezet fogadott. Csalódott voltam emiatt, de hamar túltettem magam rajta mert emlékeztem hogy még régen kitettem egy kártyalapot az étkezőszekrény tetejére azzal, hogy álomban nézzem meg. Ezt a feladatot már nagyon régen nem csináltam és örültem a lehetőségnek. Nézelődve, gyors pillantásokat vetve, egyenletes tempóban vágtam át a helyiségen. Sok kis apróság vett körül, de nem láttam semmi oda nem illőt, látszólag minden megfelelt a valóságnak. Hajnali szürkeség vett körül.
A szekrényhez érve a lapért nyúltam, ott volt és meglepődtem hogy milyen könnyen kézbe tudom venni. Alaposan megszemléltem: "Ez egyértelműen a makk ász" - jelentettem ki. Valóban az volt, a lap közepén ott láttam a tűznél melegedő embert és a széleken a makkocskákat amik egész kicsik voltak. (Itt most zárójelben hozzá kell tennem hogy ez a feladat teljesen készületlenül ért, majdnem megfeledkeztem már róla, így arra sem emlékeztem hogy anno a valóságban egy tarot lapot helyeztem ki, így hiába láttam most tisztán a makk ászt, az nem lehet az.)
Visszamentem a szobámba. A számítógép monitorján valami furcsa mese ment éppen. Közelebb menve láttam hogy tulajdonképpen nem is mese, azaz nem gyerekeknek való, mert a kékbőrű, rajzolt figurák keféltek benne. A női mesealak egy asztalon feküdt széttárt lábakkal, a férfi pedig - aki leginkább a dzsinnre hasonlított az Aladdinból - nagy szorgalmasan töcskölte (bocs nem tudom szebben fogalmazni). Nagyon heves és bizarr jelenet volt. Azonban a látottak rám is hatással votak, mert éreztem hogy erekcióm van. Emlékeztem rá hogy volt rá eset mikor álomban szexeltem és ki akartam próbálni most is hogy milyen érzés lenne. Maszturbálni kezdtem, azaz csak akartam volna, mert mikor benyúltam a nadrágomba mintha csak a levegőt markoltam volna, nem éreztem semmit a kezem között. Ami azért volt furcsa mert a jól eső  izgalom a testemben jelen volt, csak épp éreztem hogy esélyem sincs eljutni a csúcsra. Ettől elszállt minden kedvem és felébredtem.

Csak annyit tudnék mondani, valóban különös.  Valyon miért nem éreztél ott semmit aminek ott kellett volna lennie?

What's your name? (2018.12.15.)

Rögtön tudtam hogy álmodom. Egy ismeretlen épületben voltam. Egy tágas folyosón haladtam. Próbáltam higgadt maradni és szép egyenletes tempóban sétáltam előre. Gyors pislantásokkal szemlélődtem. Megállapítottam magamban hogy a hely rusztikus stílusú. A falak narancssárgák voltak, faberakásokkal és nagy távolságra elhelyezett képekkel. A padló csempézett volt. Az egész olyan letisztult benyomást keltett, nagyon tetszett. A folyosó egy tágasabb térbe nyílott. Itt nem volt semmi, csak jobbfelé egy lépcsőlejáró.
Szemben egy kétszárnyú, fehér keretű ablakot vettem észre. Odaálltam elé és észrevettem benne a tükörképemet. Vagy az árnyékomat? - morfondíroztam el egy pillanatra. Aki nézett már át üvegen az tudja hogy az áttetszősége miatt a tükörképünk árnyékszerű. Én is ezt tapasztaltam. Láttam magam benne, de át is láttam rajta és a körvonalak elmosódtak.
Arra gondoltam hogy megnézhetném a kezeimet, mindkettőt alaposan megszemléltem de teljesen valóságosnak látszottak. A kezekről és az árnyék-tükörképemről eszembe jutott a minapi álmom, amiben a kezem árnyékát nézegettem. Lepillantottam a földre és az árnyékomat kezdtem keresni. Félig a falra vetülve az ablak sarkában észre is vettem. Mozgattam a kezemet és az árnyék pontosan úgy követte mint a valóságban is tenné.
Egyszer csak hallom hogy valaki jön. Egy magas, fekete nőt vettem észre amint határozottan a lépcső felé tart. Rövid, göndör haja volt mint a feketéknek általában. Eléggé meglepődtem, nem hemzsegnek az álomalakok a tapasztalataimban. Tudtam hogy élnem kell az eséllyel és elálltam az útját. Talán durvábban a kelleténél, megragadtam a vállát és magam felé fordítottam. A szemébe nézve szinte vallató hangnemben kérdeztem tőle: "Mi a neved?" Mint mondtam a nő magas volt, legalább egy fejjel magasabb nálam, ez kicsit kényelmetlenné tette a társalgást. A szemei fátyolossá váltak, látszott hogy elmereng valamin, aztán kibökte hogy "Melinda". Ez nekem gyanúsnak tűnt, biztos voltam benne hogy most találta ki, ezért újra elé álltam de most már nem szorongatva és megkérdeztem ismét: "Mi a neved?" Megint gondolkodott egy sort, aztán felelte: "Mária". Ettől kész voltam, tudtam hogy hazudik, illetve hogy fogalma sincs az egészről. Mivel álomalak csak az elvárásomnak akar megfelelni, csak azért mond egy nevet mert ezt várom tőle.
Most elindult le a lépcsőn, de még nem akartam békén hagyni és utána eredve megint megkérdeztem tőle: "Mi a neved?" Úgy vettem ki hogy komolyan megbántódott a zaklatásomtól, mert szinte panaszosan mondta: "Aljas Vagy". Ezen megdöbbenten, nem tudtam hogy rám érti ezt vagy így hívják? Otthagyott, én meg felébredtem.

Ez nagyon fura Álom alakok nem szoktak ilyet mondani csak mert kérdezel tőle és nem hagyod békén, szóval igen fura.

Nyár van nyár.. (2018.12.24.)

Bevetettem azt a régi, jól bevált módszert hogy a repülésre gondolva aludtam el. És álmomban valóban repültem is. De nem ez a lényeg, hanem az a féltudatos állapot amivel kontrollálni tudtam a repülésemet. Többször az ébrenlét és az álom között egyensúlyoztam. Mikor sikerült megragadnom egy álomképet akkor az mintegy behúzott magával és a történések részesévé váltam. Magával ragadtak az álmokra jellemző kaotikus események. De még mindig nem ez a lényeg, hanem  az a minőségi "ugrás" ami ezután történt. Ezt már máskor is tapasztaltam és akkor úgy határoztam meg mint lecsúszást egy másik síkra. Ugyanis az történt hogy teljesen váratlanul otthon találtam magam a ház előtti elülső teraszon. A zavaros álomképek eltűntek, a tudatom teljesen kitisztult és rájöttem hogy "álmodom".
Nehéz ezt visszaadni, de határozott különbséget éreztem a korábbi álomhelyzet és a mostani állapotom között. Ez nemcsak abban nyilvánult meg hogy tudatossá váltam, hanem abban is hogy a környezetem szilárdabbá, megfoghatóbbá vált. Talán a legjobb hasonlat az mikor a viharos tengeren himbálódzó hajó körül hirtelen kisimulnak a hullámok.
Szóval ott álltam a teraszon és nagyon megörültem a tudatosságnak. Rögtön éltem is az alkalommal és a bejárati ajtó felé fordultam. Ezen tükröződő, átlátszatlan üveg van. Megnéztem magam ebben a tükörben. Teljesen valósághűen adta vissza a külsőmet. Mivel nem igazi tükör volt csak fényes üveg, ezért a képmásom is szellemszerűbbnek látszott. A hajam kicsit nagyobb volt a mostaninál, kék pulóvert, fekete nadrágot viseltem. Felismertem ezeket a ruhadarabokat és megállapítottam hogy a képmásom még ebben is a valóságnak megfelelő.
Túráztatni kezdtem az agyam hogy mit csináljak, emlékeztem hogy korábbi alkalomkor kimentem az utcára. Mivel nem volt messze a kapu, most is emellett döntöttem. Arra gondoltam hogy izgalmasabbá tehetem a tapasztalatot ha olyan dolgokkal találkozom amiket kevésbé ismerek. Kimentem az útra, megálltam a szürke aszfalt közepén és hitetlenkedve gyönyörködtem a látványban. Hétágra sütött a nap, gyönyörű nyári idő volt. A levegőt szinte átitatta a dús pára, majdnem mint egy dzsungelben. Az út menti fáknak sűrű lombozata volt és szemet kápráztató virágok nyíltak rajtuk. Rovarzümmögés hallatszott és kellemes virágillat érződött. Ezen lepődtem meg legjobban, álomban talán még soha nem éreztem illatokat. A lila akácra emlékeztetett és valószínűleg az is volt, mert az egyik fán fürtös, lila virágokat fedeztem fel.
Pislogva nézelődtem és próbáltam higgadt maradni. Laza sétába kezdtem az út szélén. A szemben lévő házakat figyeltem és azon morfondíroztam hogy bemenjek-e valamelyik telekre. Nem láttam kapukat csak sövénykerítést. Az egyiknél alacsony lépcső vezetett a portához. Haboztam, ugyanis egy pillanatig azt hittem hogy megőrültem, hogy talán nem is álmodom, mert a világ körülöttem tényleg valóságosnak látszott és ez esetben komoly bajba kerülnék ha belépnék más birtokára. Ez kicsit kétségbeejtett, mi van ha tényleg elvesztettem az eszem és csak az utcán kóborlok?
De szerencsére ez a bizonytalanság nem tartott sokáig, viszont lehet hogy éppen ez okozta, de egyszer csak visszakerültem a kiindulópontra, pontosan a terasznak arra a részére ahonnan elindultam. Megint otthon voltam. Ez azonban nem állított meg és makacsul újra kimentem az útra. Már nem hittem hogy képzelődnék, mármint igenis képzelődöm bizonyos tekintetben, mert ez nem a hétköznapi valóság, de legalább nem őrültem meg. Vártam hogy felbukkanjon valami. Az utca néptelen volt. Már épp azon voltam hogy átmegyek a szomszédba, mikor az úton, északi irányból egy nagy kamion dübörgött felém. Én az út szélén álltam és azon kezdtem filózni hogy ne próbáljak-e a kamion elé ugorni? Nem öngyilkossági szándékból, hanem csak hogy megállítsam. Mivel álmodom nem eshet bajom, de végül mégsem tettem, talán csak önvédelmi reflexből. De az útról sem mentem le, megvártam amíg a kamion odaér hozzám és épp csak pár centire robogott el mellettem. Faszállító kamion volt, emelőkarral és pótkocsikkal. Rakomány nem volt rajta.
Már épp azon kezdtem tanakodni hogy mi legyen a következő lépésem, mikor hirtelen felébredtem.

Hmm a kiinduló pont, ez érdekes. Végül is adott egy biztonság érzetet.

" A fennsík"
Asd végül is nem írtad le, hogy sikerült e hatnod a fizikai síkra álmodás terén.

Zoli írta:" A fennsík"
Asd végül is nem írtad le, hogy sikerült e hatnod a fizikai síkra álmodás terén.

Nyilván nem. A dolog viszont akkor lenne érdekes ha tényleg ment volna a tévében olyan mese fél ötkor amiben van egy beszélő csontváz. Bár azt gondolom ez inkább jelképes tartalom volt, hiszen amit mond az ugyancsak a halállal kapcsolatos.

asd94 írta:

Zoli írta:" A fennsík"
Asd végül is nem írtad le, hogy sikerült e hatnod a fizikai síkra álmodás terén.

Nyilván nem. A dolog viszont akkor lenne érdekes ha tényleg ment volna a tévében olyan mese fél ötkor amiben van egy beszélő csontváz. Bár azt gondolom ez inkább jelképes tartalom volt, hiszen amit mond az ugyancsak a halállal kapcsolatos.

Én  elgondolkodom ezen a lehetőségen azért, mert nem zárnám ki.  Gondolj bele, több mint érdekes amikor azt álmodtam, hogy csatornákat keresek egy utcai tévé készüléken, és aztán már ébren pár óra elteltével felvillan a kikapcsolt képernyő a tévén és azt írja ki, hogy a következő adás.  Furák ezek az egybeesések, bár elismerem ez még nem megfelelő bizonyíték a hatások bizonyítására.

Amit a tudatos álmokról mondhatnék mostanában. 
Egyértelművé vált számomra, hogy a legegyszerűbben a tudatos jelenlétből való átcsúszás hozhat eredményt.  Ilyenek  és ehhez hasonló állapotok például a kapus kísérleteinkből való álomba csúszások, amiket kollektíven próbáltunk elérni. 
Manapság viszont törést hozott az életembe egy tapasztalat  ami megmutatta , hogy nincs színvonalasabb álmodás a valóságunknak nevezett álomnál.  Ebbe nem tudom hogyan sikerülhetett belecsöppennem, de nem hagy nyugodni és azt sem tudom  milyen távlatokat nyithat az ember számára.  Ez egy új út, egy új felfedezés amiről még nem tudom hogyan működik és működhet e egyáltalán.

Ha hasonlattal élnék, az álom érzékelés  hasonlatos lehet egy autópályán száguldó sofőr beszűkült látásával. Amit érzékel és lát, azt jól érzékeli, de minden más körülötte homályossá vált.  Ha ezt megspékelem egy kis tudatos álmodással, az pedig olyan lehet, mint amikor az autópályán száguldó egyén vezetés közben  erőfeszítést tesz, hogy maga elé emelve a kezét azt is tanulmányozhassa.

Csinját-binját
Az előzményálmomban repkedtem, ami elég gyakori felvezetése a közelgő tudatosságnak. Abban az álomban rokonokkal kirándultunk a téli erdőben. Én meztelen voltam de úgy tűnt senkit nem zavar, beleértve engem sem. Meztelen talpam lenyomatot hagyott a hóban és eltűnődtem rajta vajon mit gondol majd aki látja, talán egy vadember járja a vadont..? Elrugaszkodtam a talajtól és rövid szakaszokon suhantam a levegőben. Próbálgattam a csinját-binját. Aztán hirtelen otthon találtam magam a kapu előtt. Tudtam hogy álmodom, de egyáltalán nem voltam izgatott miatta. Lazán nekitámaszkodtam a kapunak és kifelé néztem az útra. Különös járművek masíroztak rajta: régiesnek tűntek, komcsi stílust idézve. Mintha átalakított katonai kocsik lettek volna, szigorúan a célszerűségre alkotva. Zöldes-barnás színük volt. Emlékeztem rá hogy korábbi alkalmakkor is hasonló autókat láttam, úgy tűnt ez valamiféle személyes jellegzetesség.
Maguktól száguldó utánfutókat is láttam, se ló se autó nem húzta őket. Ezt végtelenül mulatságosnak találtam. Ahogy néztem őket, egy alkalommal az egyik kocsi hirtelen megduplázódott, azaz egyszer csak megjelent mellette egy ugyanolyan. Sejtettem hogy az elmém teremtő keze van a dologban és mosolygásra késztetett.

Napsütötte, nyárias idő volt. Felpillantottam az égre és gyönyörű, felhőtlen kékség borított mindent. Most a kezeimre néztem, ezek is szinte szikráztak, aranyfényű aura vette körül őket. Végigsétáltam az udvaron és közben nyugodtan szemlélődtem. Nagyon erősnek éreztem magam, könnyű volt egyben tartani az álmot. Bármire nézhettem. A kertbe vezető kapuhoz értem és pajkos jókedvemben felmásztam a tetejére; aztán hagytam hogy a kapu nagy lendülettel kinyíljon, én pedig lovaglóülésben ülve rajta gyermeki örömet érezve hintáztam vele. A kapuszárny irreálisan megnyúlt közben és lendületének végén csaknem elérte a házfalat. Lábaimmal ellöktem magam a falról és új lendületet véve ismét tettem egy kört a kapuval. De ezt a másodikat már nem élveztem annyira, mert közben ráuntam  játékra. Mikor másodszor is a falhoz értem, leugrottam róla és a levegőben maradva a terasz felé vettem az irányt. Olyan rég néztem már meg az érmét, tegyek vele egy próbát? Igen!

Természetesen ott találtam az oszlop repedésében ahol napközben hagytam még hónapokkal korábban. Eléggé izgatott voltam, nagyon kellett koncentrálnom hogy az álmot is egyben tartsam és közben az érmét is meg tudjam nézni. A mutató és hüvelykujjam közé csippentve sikerült kivennem a repedésből. Nehéz volt megtartanom, mert szó szerint olyan érzés volt hogy be kell sűrítenem hozzá a szellemkezeimet hogy képes legyek kézben tartanom, minduntalan átláttam a kezeimen, légiesek voltak.
A pénzérme fej oldala leginkább egy 50 filléresre hasonlított (a valóságban 1 forintos volt), még változásban volt, tudtam hogy az agyam görcsösen próbál számomra valami elfogadhatót alkotni, azaz az elmém raktárából megjeleníteni az érme valós képét. Tudatosan nem tudnám felidézni a különféle pénzek mintázatát, de nyilván maga az információ még megvan az agyamban. De nem is ez a lényeg, hanem az évszám. Eléggé kellett hunyorítanom hogy ki tudjam venni, végül az 12..8 számokat tudtam kiolvasni. Ebből persze rögtön tudtam hogy nem lehet helyes, és egyben azt is megértettem mennyire felesleges ez a gyakorlat. Az elmém végül is csak azt tudja megjeleníteni amit ismer. PONT.

Visszatértem az udvar közepére és ismét megnéztem a kezeim: ugyanolyan aranyfényt árasztottak mint korábban. Az álom kezdett instabillá válni, hiába küzdöttem, sötétség borított el. De nem ébredtem fel mint máskor. Féltudatos állapotba kerültem. A garázs mellett felfedeztem egy szószék-félét. Egy T-alakú fehér, simára csiszolt kőnek tűnt. Nagyjából mellmagasságig ért. Közelebbről megnézve láttam hogy valójában gipszből van és valahogy tudtam hogy én készítettem. Volt rajta két bemélyedés, melyben apró rovarokat fedeztem fel, kissé undorodva és kedvetlenül gondoltam rá hogy tönkreteszik amit csináltam. Mint a szúk amik berágják magukat a bútorba.
Nem voltam egyedül. Itt volt még a Mester, Áprilia és Fortis. Utóbbi kettőt inkább csak jelenlétként éreztem, bár láttam egy mozdulatlan, sugárzó borostyánszín nőalakot. A Mester arcát nem láttam de egyértelműen hozzám beszélt: "Miféle bizonyítékokat akarsz még? Miért nem fogadod el amit eddig kaptál?" Azt hiszem az érmés kísérletre meg úgy általában a tudatos álmokban megélt tapasztalatokra célzott. Bár nem tudtam hogy pontosan mit akar közölni, minek kellene a tudatában lennem, mi az ami fontos és mi nem..? Felébredtem.

Nahát, épp ma gondoltam rád, hogy de jó lenne, ha visszajönnél! És de jó, hogy benne voltunk az álmodban! A Mestert nagyon meg tudom érteni, mert valahogy mindig olyan kétkedő voltál. Olyan sikereket értél el, mint itt senki, mégis gyakran hangot adtál az álmodással kapcsolatos szkepticizmusodnak. Hitted is meg nem is, hogy való-e ez valamire, hitted is meg nem is Castanédát, a szervetlen lényeket stb. És hát most is nagybetűvel írtad a “pontot”, mint aki nem hisz abban, hogy az álmokban esetleg más is megjelenhet, mint a saját elménk termékei. Pedig ha valaki, te igazán a végére járhatnál a szervetlen lényeknek (is).

Nem térek vissza a fórumra, ezt is csak a szószékes jelenet miatt írtam le. Meglepett. Tudom jó lenne megosztani a tapasztalatokat de engem valahogy mindig zavart hogy mások is olvassák az álmaimat. Nem visszahúzódás ez, csak éppen az álmok világa egy nagyon intim tér. Attól hogy tudatosan vagy benne jelen még a saját életed elemeiből épül fel, és az nem tartozik másra. Ezért töröltem az ablakom tartalmát - miután olyan alaposan összegyűjtöttem mindent.. Na szóval a végső jelenetbe sok mindent bele lehet látni, ki-ki döntse el hogy a Mester szavai mire vonatkozhatnak.

Végül is megpróbáltam energia látást, azaz szándékozni ( ?) azt. 
Szóval az a két emberforma közeledett felém, bár inkább tűntek halvány fehér ködös alaknak, mint igazán kivehető formának. Gondoltam kipróbálom  a lehetőségeimhez mérten, és magam is meglepődtem, hogy az egyikőjüknél vörösen izzani kezdett egy szempár.

Megint találkoztam az előzőhöz hasonló két figurával, de kevésbé voltak emberiek. Ezúttal csak fehéren világított a szeme az egyikőjüknek , a másiknak egyáltalán nem láttam, amin meg is lepődtem, de aztán a következő pillanatban magával sodort az álom, és egy barlangban találtam magamat. A barlang maga félhomályos volt, de ennek ellenére mégis jól belátható, inkább folyosószerűnek tűnt az egész, és a mennyezetről tojás nagyságú lények lógtak, még eszembe is jutott, hogy  úgy lógnak mint szílvák az ágakon, de ami különös volt bennük, hogy mindnek kis apró világító szempárjaik voltak.

Két kis példa arra hogy az elvárásaink nem mindig úgy működnek ahogy reméljük:

"Paraszthajszál választotta csak el az éjszakát a nappaltól. Még sötét volt, de nem annyira hogy ne tudjam kivenni a környezetet. Azért jó lett volna jobban látni, ezért hangosan felkiáltottam: Fényt! Fényt! Fényt!
Makacsul ismételgettem, de nem történt semmi, azaz nem lett világosabb. Szerettem volna tesztelni hogy az akaratom mennyire játszik szerepet az álom befolyásolásában. Emlékeztem hogy olvasmányaim azt tanácsolják adjunk világos parancsokat. Kicsit humorosnak találtam hogy mennyire erőlködöm, vagy egy percen át mantráztam a "fény" szót.
Ám nem tudom ennek köszönhető-e, de a környezet egyes elemei narancsos színezetet öltöttek. Olyan volt mint egy szemcsés háttér."

"Megláttam egy csalánt a földön. Mezítláb voltam és azonnal jött a gondolat hogy belelépjek. Kíváncsi voltam vajon megcsíp-e? Épp csak meglegyintettem a lábammal, és bizony kellemetlenül csípett. Pont mint a valóságban. Ez meglepett, nem vártam semmit, illetve csak kis csiklandozásra számítottam. Most mind a két lábammal újra beletapostam, szó szerint egy helyben toporzékoltam, a csalán pokolian csípősnek bizonyult."

És amikor felébredtél nem volt összecsipkedve a lábad?

fortis írta:És amikor felébredtél nem volt összecsipkedve a lábad?

Még régen, úgy 20 éve jött hozzánk egy színpadi hipnotizőr. Véletlenszerűen kiválasztott egy srácot a tömegből és felhívta a színpadra. Arra kérte hogy csukja be a szemét és képzeljen el egy tengerpartot. A maga szuggesztív hangján ecsetelni kezdte neki hogy mit lásson és érezzen. A fiú pedig teljesen átszellemült. Elől ültem a sorban, úgyhogy jól láthattam hogy már nincs jelen, elfelejtette hogy a színpadon áll és százak bámulják. Ő már a parton volt, az volt az ő világa. A hipnotizőr most azt sugallta neki hogy nagyon melege van, a fiú hevesebben lélegzett, folyt róla a verejték és vetkőzni kezdett. Levette a pólóját és már a nadrágjáért nyúlt volna mikor a hipnotizőr mosolyogva megállította és visszahozta a valóságba. Visszaszámolt és a fiú magához tért. Értetlenül nézett szét, egyértelműen zavartnak tűnt, nem emlékezett mit csinált és nem értette miért van félig levetkőzve. Társai azzal vádolták hogy összejátszott a hipnotizőrrel, egyszerűen nem hitték el neki hogy valakit annyira befolyásolni lehessen hogy így megfeledkezzen a valóságról.

Nem volt csípés rajtam, a fenti történetet azért hoztam hogy érzékeltessem: amit valóságként könyvelünk el az az elménkben létező mintázat. Tudom milyen a csaláncsípés, így az elmém egyszerűen aktiválta a képhez tartozó ingerületet, ugyanúgy mint ahogy a fiúnak is melege lett a parton. Ezt lehet tudatosan is csinálni, egyes tibeti szerzetesek a thumo gyakorlása közben elképzelik hogy lángra gyulladnak, és olyannyira átmelegednek hogy a legnagyobb hidegben is képesek túlélni, vagy vizes ruhát megszárítani a testükön. Ha a gondolat elég koncentrált, az képes hatással lenni a fizikai világra. Álomban ez fokozottan igaz, ha elhiszed hogy valami megtörténhet, az meg is történik; de még ha nem is hiszed, a képzet és érzettársítás akkor is automatikusan működik. Ahhoz hogy csípés jelenjen meg rajtam, nagyon erős gondolati ráhatásra lenne szükség.

Lenne olyan dolog amit szeretnél ez estben, ha oly erős lenen az akaratod, hogy ezen dolgok szerint bármit elérj?