Tudatos álmok mindenkitől mindenkinek

Ha mások visszajelzésére vagy utalva, akkor másoktól függesz. Mások határozzák meg, mit tartasz te igaznak, és mit nem. ( Ráadásul többnyire olyanok, akik ugyanolyan bizonytalanok, mint te. Ilyenkor a minőség mennyiségi kérdéssé torzul: igaznak az lesz kikiáltva, amit elég sokan mondanak.) Ez olyankor van, ha az éned nem elég erős. Ebbe az irányba haladni az én további gyengítését jelenti ráadásul.
Az az út, amit én követek ( nem az álmodás terén ), az ént fejleszti úgy, hogy önmaga felismerje a valóságot. A valóságnak ugyanis megvan az a sajátja, ami megkülönbözteti a fantáziától. Az igaz lényegileg különbözik a nem igaztól.
Ami nem jelenti a másoktól való elszigetelődést. Jól mondja Zoli, hogy a világnak mások nélkül semmi értelme nem volna.

Hát ezzel egyet is értek Efi, meg nem is.  Az, hogy mások visszajelzésére vagyok utalva, ez valóban így lehet, de kell a viszonyítási alap. Helyezzük ezt a kérdést át a fizikai valóságunkra, a Matrixban. Tehát ha Neo egyedül lett volna felébredett, és mindenki más alszik, akkor mit hihetett volna Neo arról a környezetről amit megtapasztalhat? Valószínűleg azt hitte volna, hogy megbolondult, vagy azt, hogy csak álmodik, annak ellenére, hogy az maga a valóság. Nem lett volna rá semmilyen bizonyítéka, hogy ő éppen egy felébredett, mert nincs kivel ezt megtárgyalnia, nincs még egy ember aki ezt megtapasztalhatta.  Tehát ahogy mondod, egyedül az egésznek semmi értelme.  De ha viszont így nézzük, hogy vannak mások is, nem csak meghatározzák a számunkra, hogy mit tartok igaznak, hanem egyenesen megerősítenek is abban, hogy nem bolondultam meg, és hogy ami körbe vesz, az maga a valóság.
Egyébként nagyon érdekes ez az egész téma, mert a világunk amiben élünk is, talán pont ez az alapja.

De éppen azt mondom, hogy egyedül is fel lehet ismerni a valóságot, mert annak "valóság íze" van. Ehhez persze ki kell fejleszteni azt az érzékszervet, ami ezt lehetővé teszi.

Egy ilyen gyakorlat például az, hogy megfigyelsz a természetben valamit (felhőt, virágot, az ég színátmeneteit, stb.), majd becsukod a szemed, és magad elé képzeled. Fontos, hogy a megfigyelésnél ne a részletekre figyelj, hanem az egészre.
Ha a megfigyelést és az elképzelést ismételgeted, előbb-utóbb fel lehet fedezni, hogy a valóságban van valami plusz, ami az elképzelésből hiányzik, bármilyen pontos is.

Mondanom se kell, hogy a fénykép nem jó erre a gyakorlatra, amit megfigyelsz, a nnak valóságosan jelen kell lenni.

Tudom mire gondolsz Efi, azt hiszem erre már rájöttem akár a hétköznapi, akár a T álmok során.   Részemről amit megfigyeltem, ez maga a tér. Ha az ember álmodik a látása, illetve a látószöge, a távolságok sokkal beszűkültebbek, mint a hagyományosan vett valóságunkban.  Itt minden sokkal színesebb, kitágultabb, áttekinthetőbb. Az égbolt görbülete is teljesebb, szóval nagy különbségek vannak.

Lehet, hogy ez is ismertető jegy, de én nem erre gondoltam. Ha nem az álomtól akarod megkülönböztetni a valóságot, hanem a képzelettől, akkor a látószög nem játszik. Lehet olyan jó a képzelőerőd, hogy amit elképzelsz, az pont olyan, mint a valóság. Ekkor is rá lehet érezni arra a valóság-ízre, ami az elképzelt dologból hiányzik, mert az nem olyan valami, ami szemmel látható.

Gyerek koromban ez elég nagy problémát okozott a számomra, azaz valóban nem tudtam megkülönböztetni az álmot a valóságtól. Ezért kellett megtanulnom már a nagyon korai szakaszomban, hogy hogyan jöjjek rá, ha álmodom.

Zoli írta: Ha az ember álmodik a látása, illetve a látószöge, a távolságok sokkal beszűkültebbek, mint a hagyományosan vett valóságunkban.  Itt minden sokkal színesebb, kitágultabb, áttekinthetőbb. Az égbolt görbülete is teljesebb, szóval nagy különbségek vannak.

Ezzel vitatkoznom kell. Akárhányszor csak megfigyeltem a teret és az eget az mindig megfelelt a valóságnak, a színek pedig rendre élénkebbek voltak. A 'Zarándoklat' című álmomban a távolban lévő hegyek, az oda vezető út és az azt övező táj olyan gyönyörűséges volt mint egy festmény. Nem csak egy díszlet hatását keltette, hanem egy olyan helyét ami csak a felfedezésre vár. A csillagos vagy felhők borította égben sem tapasztaltam semmi művi hatást. A mindennapi valóságunkat az érzékszerveinken keresztül tapasztaljuk meg, és minden érzékszervi benyomás átvihető az álmokba is. Tehát az ember még egy fantáziavilágban is teljesen otthon érezheti magát.

Igen Asd, gondoltam, hogy ezt így be fogod írni, és valóban nekem is voltak olyan tapasztalatok, ahol messzire el lehetett látni, és a táj maga is csodálatos volt.  Ellenben részemről nem ez a jellemző, sokkal beszűkültebb vagyok álomban, mint ébren. Általában a hozzám közel álló dolgokra, vagy az előttem lévő dolgokra koncentrálok, így valahogy elveszik a periféria. Ébren a periféria vagy a tér jobban kitágult.  Ennek ellenére azt is el kell, hogy mondjam, hogy vannak alkalmak, amikor olyan tapasztalataim vannak, amikor a tér egészen más mint a valóságunkban. Mélysége van, mintha nem is 3D hanem 4K vagy nem tudom mi volna.  Ezt nehéz elmagyarázni.

A leírtakhoz több szempontból is kapcsolódik egy álmodási feladat amit tervezek kivitelezni, ha lesz eredmény majd közlöm.

Addig nem is szeretnél említést tenni róla, hogy mi lenne az?

Rájöttem valami nagyon furcsa dologra.  Ha álmomban azt kiabálom, hogy szántszándék, többször is egymás után, abból álmodási energiát nyerhetek, és nem is keveset.

Montázs (2018.11.18.)

Kora reggel kint vagyok a kertben. Hirtelen gágogás szerű hangot hallok, olyasmit amit egy madár adhat ki magából. Kint maradt volna egy tik az éjjel? - kérdezem magamtól és kutakodni kezdek utána. Közben megkönnyebbülve gondolok rá milyen szerencse hogy nem vitte el a menyét. Ám nem látom sehol. Talán vadludak voltak. Felnézek az égre, szokványos kék eget látok tarka bárányfelhőkkel. Felmerül bennem hogy mi van ha álmodom? Nem látok ellentmondást, ez csak olyan rutinkérdés, ezért eleinte nem is veszem komolyan. De már a fülembe ültettem a bogarat, nem tudok csak úgy legyinteni a dologra. Hirtelen megállok és azt mondom magamnak: "Na várjunk csak, tényleg álmodom!" Mint említettem nem látok ellentmondásokat, a környezetem a megszokottnak tűnik, mégis tudom hogy álmodom. Megnézem a kezeimet: először fantomszerűek, úgy értem a körvonalaik nem tiszták és mintha valamilyen piszkos sárgás fényből állnának. Aztán stabilabb lesz a kép és úgy látszik a barna kesztyűimet viselem.
Elindulok felfelé a kertben. Fogalmam sincs hogy mihez kezdjek. Megfeszítetten gondolkodok, de mintha egy falba ütköznék semmi nem jut eszembe. Pedig tudom hogy készültem valamivel. Újra megnézem a kezeimet és ekkor felmerül bennem hogy megkereshetném az árnyékomat. Már fürkészni is kezdem a földön, de abbahagyom mert tudom hogy nem ezt akartam csinálni. Aztán végre beugrik mi volt az és megkönnyebbülten állok meg. A tengerpart! Elhatároztam hogy újfent előveszem ezt a régi vágyamat és ezúttal addig próbálkozok amíg nem sikerül. Álmot fogok váltani!

Itt közbe kell szúrjak egy rövid magyarázatot. Most nem mehetek részletekbe, de az volna a lényeg hogy az álmodás és a tké szorosan összefügg. A holdas esetnél és máskor is megesett már hogy egy testen kívülinek indult tapasztalat álomba torkollott. A folyamatot vibráció, melegség, és lebegés érzete kíséri. Azt most ne firtassuk hogy az otthonom körüli séták milyen természetűek, lehet asztrális/éterikus kivetülés vagy puszta álom is, a lényeg a fent leírt testi érzetek. Tehát a technikám az lenne hogy mintegy visszamegyek a kezdőpontra, de ezúttal tudatosan határozva meg az álmodási helyszínt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy tudatos álomban a testelhagyás fizikai érzeteire koncentrálni és elképzelni a vágyott célt.

Megmerevedtem, a karjaimat az oldalam mellett lógattam. Behunytam a szemem és próbáltam érezni amint egyre könnyebbé válok. Közben pedig erősen a tengerpartra gondoltam. "A tengerparton akarok lenni!" Hamarosan el is kezdődött a dolog. Mintha ketté váltam volna ott az álomban, egy szellemszerű testben kezdtem el lebegni felfelé, miközben a másik részem még mindig ott állt egy helyben. Nem tudtam mennyire szálljak magasra, hiszen most nem a Holdra akarok eljutni. Aztán hirtelen újra a földön voltam a testemben és előrefelé lendültem. Eldőltem mint egy zsák, nagy puffanással értem földet és bevertem az állam. De még közben is egyre az járt a fejemben hogy ott akarok lenni a tengernél. Mikor a földön fekve kinyitottam a szemem, az első amit megpillantottam az előttem hullámzó habos tenger volt. Vad öröm árasztott el, megcsináltam! A nedves, homokos parton feküdtem. Köpködni kezdtem mert a számba ment egy kevés homok. A nap gyönyörűen csillant meg a kék hullámokon. Jobbfelé pálmafákat láttam. Enyhén sajgott az állam. Feltápászkodtam és igyekeztem jobban körülnézni. Ám a látvány nem volt stabil. Mintha összemontíroztak volna két képet, mert egyszerre láthattam a partot és az otthoni kertet. A két környezet elemei egymásra rakódtak, mintha csak azon viaskodnának hogy melyik állandósuljon. Aztán hirtelen egy erő a lábaimnál fogva húzni kezdett vissza a ház felé, nem tudtam neki ellenállni és egyszer csak felébredtem.

Nekem ez olyan, mintha ketté váltál volna. Azaz a tudatod egy része az álombéli ház környékén maradt volna, a másik része pedig a tengerpartra került.   Ez talán megmagyarázhatná azt a jelenséget, hogy egyszerre észlelhetted a két világot.

Ezeket a dolgokat még ki kell tapasztalni. Most az a célom hogy kedvem szerint álmodhassam magamat különböző helyekre. A korábbi beszélgetéseinkhez ez úgy kapcsolódik hogy majd el lehet rajta gondolkozni mennyire tekinthetők valóságosnak ezek a világok.

Szerencsére úgy tűnik van elég energiád, úgy hogy akkor hajrá!

2018.11.22.

Az előzményekről csak annyit hogy összevesztem apámmal, mert betörőket engedett a házba és sok mindent elvittek. Hogy lenyugodjak elmentem fel a kertbe, a szántón is túl az erdőszélig. Egy darabig bosszúsan járkáltam fel s alá. Aztán visszaindultam. Félúton látom hogy a kutya csaholva jön felém, sejtem hogy apámat kíséri és hamarosan őt is meglátom. Még mindig haragszom és nem akarok vele találkozni. Mivel a szántó egy domboldalon van, elég nagy a lendületem, úgy értem a gravitáció szinte húz lefelé. Engedek a nyomásnak és a levegőbe emelkedem. Mikor apám közelébe érek, tüntetőn elfordítom a fejem és nagy ívben elrepülök mellette.
A repülés rádöbbent hogy álmodom. A kerítéshez érve elhatározom hogy keresztülmegyek rajta. Félig beleolvadok, de elég nagy ellenállásba ütközöm, mintha egy sűrű masszába kerültem volna. Egy darabig erőlködöm, de úgy látszik a kerítés nem enged át. Aztán lecsillapodom és azt mondom magamnak hogy az ellenállás csak az elmémben van, és hogy lélegezzek nyugodtan, akkor menni fog. Megfogadom önmagam tanácsát és így már sokkal könnyebben megy. A kerítésdrót egyszerűen áthalad a testemen. Elég bizarr látvány de nagyon izgalmas tapasztalat.
Egyenletes, könnyed sétával indulok lefelé. A lépteim ritmusára számolok, egy-kettő, egy-kettő.. Ez az egyik leghatékonyabb stabilizációs technika ha az ember tudatossá vált. Elégedetten állapítom meg hogy milyen jól működik, mert nagyon szilárdnak érzem az álmot. Körülnézve minden részletet meg tudok figyelni. Úgy érzem bármeddig fenn tudom tartani az állapotot amíg higgadt maradok. Egyfajta különváltságot élek meg, úgy értem biztos tudásom van arról hogy elhagytam a testemet, hogy két külön világ van és olyan mintha elvágtam volna azt a köteléket ami az ébrenléti valósághoz köt. Most valahol máshol vagyok, nehéz megfogalmazni, talán a legegyszerűbb ha azt mondom hogy a testem és a tudatom két külön valami, az irányító szellemem a testtől független létező.
A környezetem elég zsúfolt, tele van oda nem illő tárgyakkal. Látok például egy képet a szobámból és mindenféle apróságot. Lent a ház mellett felfedezem a sógoromat is de legalább kétszer magasabb mint a valóságban. Az alakja elnagyolt. Rájövök hogy ezek emlékek az életemből és hogy gyakorlatilag a tudatom lomtárában vagyok. Mindent megül egy fényesség, minden szinte ragyog körülöttem. Próbálom felidézni hogy mik az álmodási feladataim. Először nehéz, mintha egy fal zárná el előlem az odaát emlékeit, de aztán nagyon hamar emlékezem mindenre. Átsuhan a fejemen a kéznézés, az árnyékvadászat és egyéb feladatok, de tudom hogy most nem ezeket keresem. A TENGER villan be végre! Nemigen tudom hogyan kellene csinálnom az álomváltást, csak arra gondolok erősen hogy a tengernél akarok lenni. Tovább sétálok és közben magamban mantrázom hogy legyek a parton. Mintegy át akarok sétálni oda. Lefelé nézek magam elé, és látom hogy a föld szürke, göröngyös. Nagyon tömörnek tűnik. Elképzelem hogy szemcséssé válik, mint a homok. Próbálom sugallni a környezetemnek hogy fokozatosan változzon át. Nagyon erősen koncentrálok, de sajnos csak annyit érek el hogy felébredek. Még ott az álomban úgy éreztem hogy valaminek a végére hágok, hogy az erőlködéssel felgyorsítottam a folyamatot és felemésztettem az energiámat. Mondhatni kifogyott belőlem az üzemanyag.

Nagyon klassz, így tovább, különösebben nem tudok mit mondani, csak jó elolvasni a tapasztalataidat.

Efi írta:Egy ilyen gyakorlat például az, hogy megfigyelsz a természetben valamit (felhőt, virágot, az ég színátmeneteit, stb.), majd becsukod a szemed, és magad elé képzeled. Fontos, hogy a megfigyelésnél ne a részletekre figyelj, hanem az egészre.
Ha a megfigyelést és az elképzelést ismételgeted, előbb-utóbb fel lehet fedezni, hogy a valóságban van valami plusz, ami az elképzelésből hiányzik, bármilyen pontos is.

Mondanom se kell, hogy a fénykép nem jó erre a gyakorlatra, amit megfigyelsz, a nnak valóságosan jelen kell lenni.

De jól hangzik ez a gyakorlat!

2018.11.24.

Elindultam fel a kertbe egy talicskával hogy szerezzek ennivalót az éhező csoportomnak. A raktárunk kimerülőben volt és egy másik csoport támadása fenyegetett minket. Láttam a távolban egy almafát, ami tele volt szép piros almákkal. Hirtelen azonban meg kellett álljak, mert egy óriási szakadék tátongott előttem. Helyesebben szólva úgy nézett ki mint egy külszíni fejtésű bánya. Támgerendákat és valamilyen építkezésre utaló nyomokat is láttam. Tényleg hatalmas volt. Le voltam döbbenve. Bárhogy törtem a fejem nem tudtam kitalálni hogy kerül ez ide az udvarunkba. Végül aztán rá kellett jöjjek hogy álmodom, nem lehetett más magyarázat. Nagyon megörültem neki és rögtön gondolkozni kezdtem hogy mit csináljak. Hát persze, azt terveztem el hogy tudatos álomban feküdjek le aludni, azzal a szándékkal hogy a tengernél ébredjek fel. Tehát álom az álomban. Rögtön le is feküdtem ott ahol álltam a földre, de ezt egy kicsit elsiettem mert a pince domború oldalánál voltam éppen, és a fejemnek nem volt kényelmes. A földet falevelek borították. Behunytam a szemem és aludni próbáltam, miközben azt mondogattam magamnak hogy legyek a tengernél. Meleg sötétség borított be, úgy éreztem magam mint egy gubóban. Kicsit féltem hogy az alvással azt kockáztatom hogy a valóságban ébredek fel, ez nem volt alaptalan ugyanis éreztem az ágyban fekvő testemet is, egyszerre voltam két helyen. Ám nem úgy tűnt hogy sikerülne a tengerhez jutnom, ezért újra kinyitottam a szemem és láttam hogy még benne vagyok az álomban. Továbbra is ott feküdtem a földön. Felemeltem a bal kezemet és vetettem rá egy pillantást: olyan piszkos sárga színű, fénylő, határozatlan körvonalú kéz volt. Fel akartam kelni, reméltem hogy még nem késő hogy valami másba kezdjek, de hirtelen felébredtem.

Nálam is van egy olyan probléma, hogy ha álomban elalszom, akkor itt meg felébredek.  Jó, néha volt, hogy nem, tehát ugyan abban az álomban ébredtem fel, csak egy másik időben.  Én azt mondanám neked Asd, hogy még mindig a legegyszerűbb módja az álom váltásnak egy kép nézése, ami beszippant magába.  Ha mindenáron a tengerhez szeretnél kerülni, akkor legjobb, ha beszerzel egy tengerpartos képet, ami aztán megjelenhet az álmodban is, és ha már az álmodban ott van, akkor nincs más dolgod, mint belenézned magadat abba a környezetbe.  A kép úgyis magba szippant.

Általános technikát szeretnék találni ami nincs lekorlátozva külső eszközökhöz. A tenger csak az első állomás lenne, de sok más helyre is el akarok menni. Egy olyan módszert akarok találni amit a legtöbb álomszituációban alkalmazni lehet. Mint ahogy a kéznézés, a pislogás, a ritmikus járás a legjobb stabilizációs technikák, úgy kell lennie egy olyan módszernek is ami a legjobb az álomváltásra. Legközelebb úgy csinálom hogy nem csukom be a szemem, csak lefekszem a földre és bámulom az eget. Így kizárok minden más zavaró tényezőt, az ég legalább egy olyan közös pont ami minden környezetben adott. Tehát igazából csak arra kell koncentrálnom a felhőket bámulva, hogy mikor legközelebb körülnézek már valami más helyszínen legyek. Egyelőre csak tapogatózom, de mivel már nem okoz különösebb gondot elérni a tudatosságot így megengedhetem magamnak hogy mindenfélével kísérletezzek. Ha nem jön össze, majd legközelebb sikerül.

Jó ötletnek tűnik az ég nézése, de volna még egy tippem, ha akarod kipróbálod, ha akarod nem. Van neked egy tükröd valahol a kertben, miért nem alkalmazod azt?  Ha ez kisebb méretű, akkor lásd meg benne azt a helyet ahová kerülni akarnál, és a kép beszippant. Ha nagyobb tükörről lenne szó, ami mondjuk a szobádban a szekrényed ajtaján van, azon meg egyszerűen keresztül mégy azzal a tudattal, hogy oda érkezel, amit kiválasztottál magadnak.

Ha emlékszel rá régebben folyton ezzel próbálkoztam de többnyire az lett a vége hogy nekiütköztem a tükörnek. Ez megint olyan dolog lenne hogy függővé tenném magam egy segédeszköztől, lehet hogy működne de csak akkor ha kéznél van. Jobbnak látom a sima vizualizációt a többi érzékszervet is bevonva a játékba. Tehát lefekszem az álomban, pislogva nézem az eget és próbálom érezni az elképzelt környezetet, a vizet, a napfényt, a sirályok hangját, az egzotikus illatokat, stb. Nem 100% hogy működni fog, de megér egy próbát. Bár ha odafent meglátnám a Holdat az lehet bezavarna, mert oda is jó lenne újra elutazni.

Amúgy ez az ég nézés szerintem tök jó ötlet.

2018.11.26.
Agancsozni mentem a közeli fenyvesbe. Még be se tettem a lábam az erdőbe, mikor csörtetést hallottam és láttam amint néhány szarvas megriadva menekül. Szép nagy agancsaik voltak és végig abban reménykedtem hogy a szemem előtt dobja le valamelyikük. Aztán eltűntek a fák között. Még hallani lehetett egy ideig azt a jellegzetes kopácsolást ahogy az agancsaik a fáknak ütköztek. Hirtelen farkasok jelentek meg a semmiből. Megkövülten ácsorogtak és éberen füleltek. Bizonyára ők riasztották fel a szarvasokat. Gyönyörű állatok voltak, kékes-szürke-fehéres bundával. Az egyik azonban keveréknek tűnt, mert kutyára emlékeztető vonásai voltak. Nem voltam biztos benne, hogy igazi farkasok-e vagy visszavadult, falkába verődött kutyák..? Féltem nehogy észrevegyenek, ezért lassan oldalazva próbáltam elinalni. Nem mertem futni, csak lassan sétáltam nehogy prédát lássanak bennem. Viszont úgy tűnt az egyik mégis észrevett. Követett. Nyugtalanul haladtam tovább, aztán mikor elég messze értem és már közel voltam a kertünkhöz, nagyon gyors futásba kezdtem. Szédítő tempóban rohantam le a domboldalon. A futásból repülés lett. Ezzel egy időben azt is felismertem hogy álmodom. A karjaimat előrelendítettem és ökölbe szorítottam a kezeimet. Gyorsítottam, somolyogva gondoltam rá hogy olyan vok mint superman. Roppantul élveztem a száguldást. Aztán a felső udvarban lefékeztem, mert emlékeztem rá hogy mit akarok csinálni. Ám eddigre úgy tűnik kimerítettem az energiámat, mert éreztem hogy bármikor felébredhetek. Egy kis időm azonban még volt és felnéztem az égre. Szép, kék égboltot láttam bárányfelhőkkel. Még jutott időm egy kis kéznézésre is, ezt már nem tudtam jobban megfigyelni, de szellemszerűnek tűnt, nem volt anyagisága. Ébredés.

Itt még hozzá kell szúrnom hogy az álom előzményeként a TKÉ klasszikus tüneteit figyelhettem meg magamon: merev izmok, hőérzet, vibráció, lebegés. Ebbe aludtam aztán bele és álmodtam a fenti dolgokat. Tehát valószínűsíthető hogy a repüléses álmok mintegy a testelhagyás sajátos manifesztációi.

A múltkor amikor az erdő széle felé haladtál,  dühös voltál apádra, akkor is jelen volt egy kutya. Úgy emlékszem, mintha a kutya motívum már máskor is felmerült volna, és most a farkasokkal. Nem tudom de nincs ennek valami jelentősége?  A megszokott látvány, mint bárányfelhős ég, ez is jellegzetesség lehet. Mondjuk ez jó dolog is egyben, mert ad valami biztonságot, valami állandóságot az álmaidba.

Olvasgattam az írásaitokat
Nem tudok idézni tőletek, de nekem a következő tapasztalataim vannak:
Ha át akarok menni egy másik álomhelyszínre, hangosan kimondom, vagy kinyitok egy ajtót, vagy becsukom és kinyitom a szemem.
Nekem mindig sikerūlt belenyúlnom a tárgyakba, sokat kísérleteztem ezzel egy időben. Fal, radiátor, stb. Egyszer úsztam a szilárd csempében egy medencében, amiben nem volt víz.
Nem tudom, hogy van ez az álomból valóságba átvitel, de sokszor álmodom azzal normál álomban, hogy aprópènzt találok. Ehhez képest ébren is, az átlagnál többször. Legalább háromszor volt, hogy szétszóródott aprót találtam, utoljára a Keletinél. 6 db 20 eurocentes csillogott a fényben, mindenki elment mellette.
Ha bármit akarok TÁ-ban, hangosan kimondom.
Az álomalakokkal tapasztalataim szerint nehéz a kommunikáció, sokszor csak érthetetlen dolgokat motyognak. Viszont adtak már pár jó tanácsot is.
Ha konkrét célokkal megyek az álomba, az eszembe jut, és meg tudom valósítani.
A Holdon nem jártam, de az űrben igen. Érdekes volt
Én TÁ-ban sokszor erősebben érzékelek minden szempontból, mint a valóságban.
Dióhéjban ennyi.
Talán tudtam bedobni valamit a közösbe

Minden újdonság hozzátesz a tapasztalattárunkhoz. A falban én is benne álltam már, sőt mondhatni oda bújtam el, de aztán jött egy gondolat, ha ott ragadnék, soha senki nem találna meg. 

A Zöld Krisztus (2018.12.09.)

Egy zavaros álommal kezdődött a tapasztalat, amiben úgy döntöttem hogy repülni fogok. Ekkor még nem voltam tudatos. Egy darabig céltalanul repkedtem aztán hirtelen eltűnt az álomkörnyezet és teljes sötétségben találtam magam. Bár nem láttam semmit de továbbra is éreztem hogy lebegek és képes voltam irányítani a mozgásomat. Nem tartott sokáig a sötétség, hamarosan újra váltott a kép és kint találtam magam a házunk előtt az udvaron. A bejárati kapu előtt lebegtem, nagyjából két méterre a talajtól. Álmodom! - ismertem fel boldogan. Átrepültem a kapu fölött ki az utcára. Közben rutinszerűen megnéztem a kezeimet: többnyire normálisnak látszottak.
Gyönyörű, napsütötte idő volt. Minden szinte szikrázott körülöttem a fénytől. Merre induljak és mit csináljak, suhantak rajtam át a kérdések, jó ötlet-e elhagyni a házat? Igen, mindenképpen. Nem messze lakunk az utca végétől, így az út közepe felett szállva elindultam ki a faluból. Nagyjából húsz méterre előttem észrevettem egy útszéli keresztet, de ez az út közepén volt. Emlékeztem hogy korábban gondoltam rá, el kellene mennem álom/asztrális tapasztalatban a falutól kb két kilométerre lévő kereszthez. Valószínűnek tartottam hogy ez az álmodási célom lehet az oka hogy most itt találom ezt a keresztet. Odarepültem hozzá és közelebbről is megszemléltem: egy kőfeszület volt, erős talapzattal, rajta egy igen érdekes Krisztus alakkal. Nem volt megfeszítve, hanem inkább elgondolkozva ücsörgött. Rövid haja volt és rövid, barna szakálla. Valamilyen tógához hasonló ruhát viselt. Egyik karját a térdén nyugtatta és kezével az állát támasztotta. Azt a benyomást keltette bennem hogy valamin nagyon töri a fejét. De a legkülönösebb az volt rajta hogy zöld színű volt a bőre. Egyszerűen nem tudtam hova lenni a csodálkozástól emiatt. Olyan volt ez a gondolkodó Krisztus szobor mint egy művészeti alkotás. Minden részletét meg tudtam figyelni. A közelben egy fa állt, azt hiszem fűzfa, a lombjai sejtelmesen susogtak és a napfény hunyorítva tört át közöttük. Pislogva gyönyörködtem benne, a levelekben, a fényben és a szoborban. Úgy éreztem bármeddig fenn tudom tartani az álmot és ettől szabadnak éreztem magam.

Visszaindultam a házunk felé. Közben eszembe jutott az az álmodási feladat, hogy feküdjek le a földre álomban és az eget bámulva vizualizáljak egy másik látványt, egy másik álomkörnyezetet. Lepillantottam a földre és láttam magam alatt a szemcsés aszfaltot, de semmi kedvem nem volt ezzel próbálkozni. Úgy éreztem ez most hiba lenne és talán felébrednék, ezért inkább tovább haladtam előre. A házunk előtt egy furcsa ellentmondásra bukkantam, ugyanis egy barna, cementből épült kapuoszlopot vettem észre, de tudtam hogy nekünk nincs ilyen. Távolabbra néztem a szomszéd telkek felé és láttam hogy a dolgok kissé kaotikusan egymásra vetülnek. Úgy értem mintha összeolvadtak volna a látvány egyes elemei. Gyanítottam hogy itt is erről van szó, ez nem a mi kapuoszlopunk hanem valaki másé. Megérintettem és érdesnek találtam a felszínét. A ház felé pillantottam és kíváncsi voltam észreveszem-e a házszámunkat? A valóságban nincs kihelyezve. Itt sem láttam semmit.

Aztán beugrott az égnézés ötlete és feltekintettem: szép, kék eget láttam, néhány kósza felhőcskével. Arra gondoltam hogy mikor majd leírom az álmomat ne használjam a bárányfelhő kifejezést mert az olyan klisés lenne tőlem és önismétlő, hiszen már többször is így írtam le. De ettől függetlenül bizony bárányfelhőket láttam és tiszta kék eget.
Egyszer csak egy autó tűnt fel az úton. Nagyon különös volt és izgatottan szemléltem. Az izgatottságom oka hogy pontosan olyan stílusú autó volt amilyeneket már a korábbi tapasztalataimban is láttam. Nem értek a kocsikhoz így nem tudnám megmondani milyen típus volt, de mindenképpen régies vonalvezetésű, afféle Rolls Royce. Bogárhátú kis jármű volt, zöldes/szürkés színű, a kerekeknél nem láttam kiálló felniket a vázon, mindenesetre nagyon letisztult benyomást keltett. Látszott rajta hogy jól karban van tartva és hogy luxusjármű. Lassított és leparkolt a házunk előtt lévő meggyfák alá. Gondoltam hogy miattam állhatott meg. Közelebb mentem hozzá hogy jobban megnézhessem. Két ember szállt ki belőle. Egy kopaszodó, nagydarab, öltönyös férfi és a szintén elegáns felesége. Idősebb pár voltak. Egy szót se szóltak. A rendszámtáblára pillantottam és próbáltam leolvasni és megjegyezni a számokat. Nem voltak számok csak betűk: MDR-H és alattuk egy D. Ezt többször elmormogtam magamban hogy felébredve is emlékezzek rá. Már épp azon voltam hogy kezdjek valamit a párocskával mikor hirtelen elkezdett szétesni a látvány és felébredtem.