Álomnapló

Egy állomás peronján állok, fényes nappal van. Egymást érik a várakozók, akik döntő többsége kisgyerek. Befut a vonat, aminek az utolsó szerelvények áll meg előttünk. Kinyílnak az ajtók mint egy metrószerelvényen és egymást összepréselve tódulnak az utasok. A férfi, akivel együtt utazom tőlem pár méterre várakozott, ezért csak az utolsó ajtón tud felszállni. Próbálom követni a szememmel, hogy mit csinál. Úgy tűnik nem fog sikerülni neki feljutni nekem is csak nagy tolakodás árán sikerül. Mikor elindul a vonat már van időm körülnézni, keresem hol van. Megtalálom az utasfülkén kívül, az ajtó melletti folyosón áll néhány kisgyerek társaságában. A mellettem lévő helyen egy férfi ül kis gyermekével a karjában, aki folyamatosan csapkod egy hosszabbítózsinórral, többször el kell kapnom a fejemet, hogy ne üssön meg. Az apa szabadkozik, de nem állítja le. A szomszéd sorban ül egy férfi, aki hangosan méltatlankodik a vonatban lévő rengeteg kisgyerek miatt. Szerinte ők a rengeteg külföldi bevándorló gyerekei, korteskedik amellett, hogy állítsuk meg őket. Az egyes megállókban egymás után szállnak le kisgyerekek, egyre több a szabad hely. Megérkezünk a végállomásra, ahol át kell szállni egy másik vonatra. Mindenki leszáll. Egy lány kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e az aki Oroszlánnal Dunaújvárosba utazik. Első gondolatom az, hogy nem, de aztán rájövök, hogy igen, abba az irányba utazunk csak én tovább megyek a szülőfalum felé. Átszállok a másik vonatra. Én a többiekkel ellentétben a mozdony felőli végéhez, előre megyek és onnan haladok hátrafelé a folyosón, míg mindenki más a közelebb lévő végén száll fel. Ez a vonat szinte üres, sokkal hosszabb, tágasabb. Sokat sétálok visszafelé, hogy találjak valakit, nem akarok egyedül utazni.

Egy játék virtuális valóságában próbálok egy területet kijelölni és lefoglalni magamnak későbbi fejlesztés céljából. A játék legfelkapottabb területén, egy emberi fejet formázó hegy tetején próbálok egy kis szabad területet találni, de többszöri próbálkozásra sem sikerül. A hegyoldal legmeredekebb részén a szobor homloknak megfelelő területén van csak szabad hely, ahol nagyon nehezen sikerül megállnom. Gyermekem próbál nekem segíteni, ő már gyakorlott ebben a játékban. Játék karakterével többször leugrik a hegy meredek oldalán, hogy jobban lássa a területet. Leérve a zuhanásba mindig belehal, de gond nélkül újraéled és újra ugrik. Sikerül leraknom a hegy- szobor szeme körül egy jelzőt. Feljebb mászom, hogy onnan bővítsem a területet, de onnan nem látom hol van. Gyermekem újra leugrik, hogy segítsen. Valaki lent kétségbeesett sikolyt hallat. Egy új játékos azt hitte, hogy valódi zuhanásnak a szemtanúja. Gyermekem karaktere megint újraéled. Lecsesszük a sikoltót.

Egy kórházban dolgozom kolléganőmmel, valószínűleg a kedvessel. Még ismerkedem a hellyel, bár úgy gondolom, hogy ez régi munkahelyem, csak néhány dolgot megváltoztattak azóta, hogy elmentem. Az osztályról elindulunk együtt ebédelni. Nagy a tömeg a folyosón, mindenki az ebédlőbe tart. Bekanyarodunk az előtérbe, amikor eszembe jut, hogy nem hoztam az ebéd jegyemet. Kioldalazok a tömegből és vissza  indulok az osztályra. Elhaladok az ebédlő liftje mellett, ami épp elmegy az orrom előtt. Nem várom meg, hogy visszatérjen, amúgy is hivatalosan a konyhások használhatják csak. Félek is benne utazni mert, hiányzik az egyik oldala mindig tartok tőle, hogy kizuhanok. Előtte várakozik régi kolleganőm, akinek oda köszönök, hogy szia Andi. Valahogy sikerül kijutnom az udvarra. Megint nagy tömeg vesz körül, őket látogatóknak tartom. A főbejárat felé megyünk, a kerítés mentén haladunk. Egy furcsa akcentussal beszélő barna hajú nő előttem megkérdezi egy fiatal férfitól, hogy hol lehet parkolni a kórházban. Azt a választ kapja, hogy nem tudja, nem rég dolgozik itt. Segítségére sietek. Tőlem is ugyanazt kérdezi. Nem teljesen értem mit akar hiszen már belül van, bárhol parkolhat ahol talál helyet. Pontosítom a kérdést.
- Sikerült e már bejutni a kórházba az udvarra?
- Persze hiszen itt állok.

- Nem úgy értem, hanem autóval sikerült-e beállni. Értetlenül néz úgy veszem, hogy nem. Mutatom neki, hogy ebben az irányban, amerről jött van a főbejárat, de itt csak gyalogosan lehet bejutni. El kell menni  a sarokig és balra kanyarodni a hátsó, sorompós gazdasági bejárathoz. Ott lehet bejutni autóval. Ha már bejött bárhol kereshet magának parkolóhelyet. A sorompónál kap parkolójegyet. Megköszöni és elmegy. Körülnézek, hogy hova is kerültem. Jobbról építkezés zajlik. Nagy dombot halmoztak fel  földből. Ahogy nézem a tetejéről hatalmas omlás indul el. Tovább megyek. A kórház hátsó, kiszolgáló épületei között kóválygok már egyedül. Nem ismerős a hely. Találok egy lekopott épületet, azt gondolom, hogy ez a régi kórházépület hátsó oldala. A mosoda nyitott ajtaján bejutok az épületbe. Úgy sejtem innen már ismerős lesz az út, feltalálok az osztályra.

Szülőfalumban, gyermekkori házunk udvarán vagyok kisfiammal. Nagymamámhoz indulunk a szomszéd utcába. Mellettem álló öcsémet megkérem, hogy adja ide a kocsikulcsot. Kint az utcán, az út szélén áll egy kétujjnyi vastag törzsű, lomb nélküli kis gyümölcsfa, amiről tudom, hogy az a közlekedési eszközünk, az autónk. Felülünk a fiammal egy egy kis vékony ágára és elindulunk. Az aszfalt út szélén, gyökereivel a földben halad a fa, úgy mint egy hajó haladna a vízben. Olyan sebességgel megyünk mintha autó lenne. A sarkon bekanyarodunk és megtorpanunk. Itt még földút van, ahogy régen volt. Az úton egy megvadult szürke szamár rohangál oda-vissza, megvárjuk hogy elmenjen. Utazunk tovább a fán. Félúton szembejön egy lovaskocsi. Nem kerüljük el egymást, hanem fölé emelkedünk. A ló ágaskova a próbálja elérni a fa gyökereit, de elég magasan vagyunk nem sikerül neki. Megérkezünk nagymamám házához. Itt nagy a sürgés forgás, kosár számra pakolják a kenyereket és a cipókat be a konyhába a polcokra. Erről eszembe jut, hogy lakodalomra készülnek. Hátra megyek a középső udvar felé, ahol egymás után találkozom régen látott rokonaim, először keresztapámmal majd az egyik unokatestvéremmel. Köszönünk egymásnak, örülök hogy látom őket. Tovább megyek a hátsó udvarra, ami teljes egészében fel van szórva homokkal. Itt fog állni majd a sátor. Beállok a többiek közé táncolni, ugrálunk a homokon, hogy tömör legyen, egyenletes. Bemegyek egy hátsó épületbe. A folyosón járok, amikor az egyik szobából kijön a menyasszony fehér ruhában. Úgy gondolom, hogy az egyik unokatesóm lánya. Ahogy elmegyünk egymás mellett beleakad a kardigánom cipzárja a menyasszonyi ruhába, visszarántjuk egymást.. Első próbálkozásra nem is sikerül szétválasztani ruháinkat. Viccből megjegyzem, hogy úgy néz ki együtt kell töltsük az éjszakát. A menyasszony elpirulva közli, hogy hülye vagy. Egész közel hajolok az összeakadt részhez, szinte nagyítva látom, hogy a cipzár vége horogszerűen beleakadt menyasszonyi ruha díszeket tartó fémszálába. Visszafelé csavarva sikerül szakadás nélkül szétválasztani őket..

Egy ismert férfi énekes elvesztette kulcscsomóját segítünk neki megkeresni. A kereső csapat vallási fanatikusokból áll, egy nő vezeti őket. Én egy társammal kívülállóként tartok velük,  előttük haladunk pár méterrel. Hagymaföldön járunk. A felszedett, száradó hagymák között meglátok egy kulcscsomót. Mutatom társamnak, aki felveszi és odaadja az énekesnek. Felismeri, nagyon örül, hogy megtaláltuk. Hazafelé tartunk gyermekkori házunkhoz. Még mindig mi haladunk elöl. A sarokhoz érve négyen megyünk tovább, két ember a másik csapatból velünk tart, a többiek elkanyarodnak. Ahogy a házunk kerítéshez érünk leveszem a kabátomat és átdobom a kerítés felett. Megjegyzem a többieknek, hogy én itt lakom, végre hazaértem. Mielőtt bemennék a kapun a szomszéd lány megkérdezi, hogy jöjjön-e értem az esti programra. Egy pillanatig értetlenül nézek rá aztán beugrik, hogy megbeszéltük este elmegyünk bulizni. Nem emlékszem melyik időpontban maradtunk ezért óvatosságból azt válaszolom neki, hogy készen leszek, jöjjön amikor indulni kell.

Wow, az a menyasszonyos!

Egy előkelő klubházban vagyok a bárpultnál, italt készítenek nekem. Először csak egy kis adagot kóstolónak ami nem túl drága. Aztán készítenek egy nagyobb adagot is aminek már borsos az ára többszöröse annak amit máshol kellene fizetni érte. Elfogadom az árkülönbözetet mivel ezt a luxuskörnyezetet csak megfelelő bevétel árán lehet fenntartani. Kevés ember tud önmaga számára ilyen környezetet és szolgáltatásokat biztosítani de ha sok ember használja akkor megoszlanak a költségek.

Nagymamám nyári konyhájában vagyok egy lánnyal. A padlásról egy madárfióka panaszos sírását hallom. Úgy döntök megnézem mi az. Kérem a lányt, akiről kiderül, hogy általános iskolai osztálytársam, hogy hozzon egy széket amire felállva kintről felmászhatok a padlástérbe. Leülök és lehajolok, hogy felhúzzam a tornacipőmet. Amikor felnézek a szoba közepén látok egy vastag törzsű gyümölcsfát, aminek a koronája a mennyezeten lévő lyukon keresztül a padlástérben van. Örülök, hogy nem kell kimennem, a fán keresztül felmászom a padlásra. Az egyik sarokban egy kakas méretű pelyhes szürke fiókát találok. Nem ismerem fel, hogy milyen fajta ezért megkérdem tőle mi vagy sas vagy sólyom. Nem értem mit mond, méretéből ítélve mindenképpen valamilyen ragadozómadárnak tartom. Megkérdezem tőle mióta nem etettek meg a szüleid? Elhatározom, hogy gondjaimba veszem, leviszem és felnevelem. Egy nejlon bevásárló táskába próbálom beterelni. Menekül és tiltakozik de sikerül elkapnom. Azt találom ki, hogy beteszem a tápos kamrába, ott majd jobban össze fogdossa az egereket mint a most ott lévő kakasok. Ha vadászik kevesebb húst kell neki adni.

Egy számítógépes virtuális játékban különböző termékeket állítok elő, főleg gyümölcsöket. Eladom őket és egyre drágább új dolgokat termelek az árából. Valahonnan lesz egy toll borítású játék űrhajóm, amiből egy nagy csomó pelyhes csibe szaporodik. Nem férnek el játék területen, mert a felső sarkot elfoglalja egy csomó tojásszén, amit korábban termeltem és még nem adtam el. Tanácstalan vagyok mit kezdjek a szénnel. A csibék nem tudják megenni. Öngyújtóval próbálom az egyik darabot meggyújtani kevés sikerrel, maximum egy kicsit parázslik a sarka. Alternatív felhasználási lehetőségeket keresek. Gondolkodom mi tudná megenni, talán a kisdedek, mert azok mindent a szájukba vesznek. Képzeletben egy darabot egy baba szájába teszek, hogy rágja meg.

Egy régi leromlott állapotú épületet újrahasznosítunk. Kísérleti fúziós reaktort építünk benne. Rozsdás vaskeretes bejárati üveg ajtóban állok és egy holografikus kártyával lezárom az ajtót. Fontos a biztonság nehogy ellopják a technológiát. Bemegyek a főterembe, ahol volt kollégáim éppen egy lézer kísérletet állítanak be. Reklámfotó anyagot készítünk amin egy napi élethelyzetet akarunk bemutatni, hogy hogyan folynak a kísérletek. Mindenki izgatott, emelkedett hangulatban van. Részlegvezető kolléganőnk sztorizik, meséli, hogyan kapott reklámbögrében kávét a kinti kávézóban. Egy bögre kávét rendelt és kérte, hogy egy szebb pohárban adják mint a szokasos papír pohár mert reklámfotózáshoz kell. Ezt hallva az eladó a kávézó logójával ellátott szép kerámiabögrében adott neki kávét.

Gyermekkori házunk nappalijában ülök és egy tojásgránátot szerelek szét. Egy drótcsapdához akarom felhasználni. A biztosító nyelet erősen markolom, hogy fel ne robbanjon miközben az oldalából drótszálakat húzok ki. Kétségeim támadnak, hogy elég biztonságos e a gránátot a szobában szétszedni. Ha ügyetlenségem folytán aktiválódna nem lenne hova dobni. Az ablaküvegen keresztül nem biztos, hogy sikerülne kidobni az udvarra. Néhány hosszú drót szálat megpróbálok vissza dugni a helyére de nem sikerül pontosan.

Az amerikai vadnyugaton vagyok. Egy férfi és egy nő által birtokolt farmot látogatok meg, ahol a nő a főnök. Azért megyek, hogy megvegyem és felszabadítsam a rabszolgáikat. Az egyik férfi rabszolgát különösen sokra tartják nem akarják eladni. Ragaszkodom a megvételéhez. Végül többszörös áron hajlandóak eladni. Elkérem a nyilvántartásukat amit egy nagy spirális füzetben vezetnek. Megkeresem az utolsó napi névjegyzéket és egyenként felolvasom a rabszolgák nevét majd nevük elé leírom, hogy mennyiért adják el. A férfiakért húsz dollár körül kérnek, a nők árát rendre sikerül 10 dollárra lealkudni. Az általuk kedvelt férfi rabszolgát 180 ért adják, egyedül annyiba kerül mint az összes többi de nem érdekel. Átadják a rabszolgák bilétáit. Érkezik egy férfi és egy nő és egy bizonyos nevű rabszolgát el akarnak cserélni a farm tulajdonosaival két másik emberre, akit most ejtettek foglyul. Keresem, de nem találom a nevet az általam megvett rabszolgák között. Közlöm az újonnan érkezőket, hogy szabad embereket nem adhatnak el rabszolgának. A nézeteltérésünk pisztoly párbajba torkollik. Régi kertesházunk hátsó falának két sarka mögött rejtőzünk. Amikor kihajolnak a sarkon, hogy lőjenek sikerül egymás után mindkettőjüket megsebesíteni. Hátra megyek és látom, hogy bele estek a trágyalébe. A nő elsüllyed, a férfit, aki a felszínen lebeg a farm tulajdonosai lenyomják a felszín alá amíg meg nem hal. Közlöm a farm tulajdonosaival, hogy nem tetszik az élethez való hozzáállásuk, nagyon közel vannak ahhoz, hogy ők is fel kerüljenek a listámra. Változtassanak a szemléletükön mert nemsokára eljön az idő amikor az elnyomott kisemberek összefognak és közös erővel fellépnek a zsarnokok ellen.

Valamivel később gyermekkori családi házunk udvarán a kijárati kapu felé sétálok. Megtörtént a forradalom. Azon gondolkodom, hogyan lehetne nagy felfordulás és veszteségek nélkül fokozatosan áttérni igazságosabb, munkával arányos jövedelem szétosztásra. Az ipari termelés fokozatos fejlesztését tervezem, de a férfi aki velem van nem ért velem egyet. Ő a kertbe megy és kézzel ásni kezdi a földet. Szerinte inkább a kerteket kellene mindenhol olyan széppé tenni mint ez.

Egy tengeralattjáró szerű járműben szemlélőként vagyok jelen. Az irányító helyiségben tartózkodunk hatan. Négyen vagyunk utasok. A kapitány és a tisztje irányítja a hajót, ami a felszínen lebeg. Az irányító helység akkora mint egy átlagos szoba, nincsenek ablakai, a két sarokban van valamiféle irányító szerkezet. Pánikhangulat uralkodik, harcban állunk egy másik járművel miközben tombol a vihar. A motorház és a harci egység az alattunk lévő szinten van ahova nincs közvetlen lejárat. A kapitány és az embere konzolokon keresztül ad utasításokat. Rosszul állnak a dolgok lent. Valószínűleg több találatot is kaptunk, nagy a harci zaj. A gépek kezdenek leállni. A kapitány egyik konzoltól rohan a másikhoz és utasításokat ordibál. Végre elül a zaj, minden lenyugszik, fellélegzünk, hogy még életben vagyunk. Felmérik a károkat. Sem a gépház, sem a harci egység nem válaszol, nagyon valószínű, hogy mindannyian meghaltak. A hajótest is megsérült, a falon lévő akvárium szerű panelen látszik, hogy a vízbe szürkés olaj szerű folyadék áramlik be, ami azt jelenti, hogy süllyed a hajó. El kell hagyni a fedélzetet és kívülről lemenni az alsó szintre megpróbálni helyreállítani a károkat. Az utasok, főleg lány gyerekek, átlátszó búrát kapnak, ami tetőtől talpig fedi őket, a kezük is belül van. A felnőttek rendes búvár ruhát kapnak amiben a kezüket is tudják használni szereléshez.

Hárman ülünk egy kis asztal körül, magyar kártyával játszunk. Jobbról ül a kedves, balról egy ismeretlen férfi. Én vagyok soron. Adok egy lapot a kedvesnek, ami játékban igen erős lapnak számít. Mindketten csodálkoznak, hogy miért teszem, úgy tűnik, a kedvesnek akarok segíteni. Makk a tromf, makk 10-es már kiment. Hogy biztos legyek benne megnézem a dobópaklit. Igen,  a három lap közül az egyik az. Ezzel a húzással arra számítok, hogy 40-t fogok tudni csinálni. Számolgatom magamban, hogy a hiányzó 26-t ki tudom e hozni a maradék kártyából, hogyha takarok. Bizonytalan vagyok, nem tudom játékban van-e a makk ász, mert akkor gondban leszek.

Udvarunkon álló lepusztult épületet fedezek fel. Felül nyitott, a tetőszerkezet már beszakadt. Oldalfalak közül csak a baloldali van meg mert az bádoglemezzel fedett volt a többi oldala fólia borítású volt annak már csak a vázszerkezete maradt meg. Az egész színültig tele van lomokkal. A lemezfal mentén a rozsdás fűtéscsöveken felkapaszkodom a tetejéig és lenézek a túloldalra. Nagy rozsdás kazán vagy gázmotor van ott, az biztosította korábban a fűtést. Inognak és hajladoznak a súlyom alatt a rozsdás csövek ezért mielőtt leszakadnak gyorsan leereszkedem a földre. Emlékezetembe idézem milyen volt az épület amikor még új volt. Aki a fűtéscsöveket készítette nem szigetelte jól le a szerelvényeket ezért mindenhonnan csepegett a víz. Apámmal annakidején új meneteket vágtunk és újra tömítettük a vezetékeket. Emlékszem, hogy egy szűk nyíláson kellett bebújni és behordani a töveket a fólia házba, ahol párás meleg volt.

Egy számítógépes játék térképnézetében lapozgatok. Egy félreeső jó helyet keresek, ahova a városomat áttelepíthetem. Eljutok a bal alsó sarokba, ahol egy speciális területet találok. Itt egy helyen sok nyersanyag mező és kincsesláda van. Elhatározom, hogy mellette egy őrült kastélyt építek, hogy akik felkeresik ezt a helyet lássák mit alkottam. Legoelemekből megépítem körbe a várfalakat. A felső részére elhelyezek egy vízesést. Azt tervezem, hogy a víz végigfolyik majd az egyes szinteken a labirintusokon keresztül. Ennek megvalósítására kilapátolom belülről a homokot, keresem az alján a lefolyót. Kicsit mélyebben találom meg mint amire számítok. Egy fémlappal van lezárva, ami meglep, de logikus, megakadályozza, hogy bejusson a homok. A terület határán derék magasságú sövény van. A szomszéd terület magántulajdon, amin egy nő áll és a bokrokat vizsgálja. Egy férfinak mondja, hogy a bokrok feléjük eső részén sok élősködő bogár van, ezért nem olyan szépek mint a mieink. Szerinte a mi oldalunkon is voltak bogarak csak átvándoroltak az ő oldalukra. Közelebb megyek hozzájuk mert érdekel a téma, kíváncsi vagyok tudnak e valami hatásos ellenszert bogarak ellen.

A félhomályból ítélve este van. Egy vidéki nagyváros széli részén sétálok a villamossín mellett. Nem látok kétoldalt házakat. Vagy egy parkban vagyok vagy nagyon széles az utca. Nincs járda, a sínek mellett kitaposott földúton sétálok. Hátra nézek, látom a távolban közeledő villamost. Előttem 100 méterre talán egy megálló táblája van. Nincs kiépített megálló csak egy magányos táblán a sínek mentén. Futásnak eredek nehogy lemaradjak a villamosról. Én egy kicsivel később érek a megállóba, de szerencsére van előttem egy felszálló, aki feltartja villamost. Régi fajta keménypapírból készült vonatjegyet ad át a kalauznak, aki kilyukasztja azt. Mikor én kerülök sorra bemutatom az utazási engedélyemet. Eszembe jut, hogy kell mellé a személyi igazolványom is ami a táskámban van. Tanakodom, hogy elővegyem e és bemutassam vagy várjam meg, amíg kéri a kalauz.

Új bérlakásban költözöm. Rengeteg tágas szoba van, feleannyira sem lenne szükségem. Végig járom a szobákat, hogy felmérjem mi merre van. A tágas nappaliból nagy üveg ablakokon keresztül rálátok egy nyitott emeleti teraszra, ami ízlésesen nyugágyakkal, asztalokkal van berendezve. Nagyon megnyugtató benyomást kelt. Az asztalokon tányérok, poharak vannak, az a benyomásom, hogy valakik nemrég fejezték be a reggelit. Benyitok egy szobába, amiben egy idegen fiatal lányt találok. Úgy gondolom az előző bérlők egyike, akik még nem költöztek ki. Egy másik szobában még két másik alvó lányt is találok, őket sem zavarom. Hatalmas ez a lakás tőlem elférnek.

Beljebb megyek a lakásba. Az egyik szobában átöltözöm ünneplő ruhába. Felveszem a régi bordó öltönynadrágomat. Lenézek a lábamra, látom,hogy a nadrág foltos, koszos. Nem találom a hozzávaló öltöny kabátot ezért hosszú fehér köpenyt veszek fel, ami a nadrágom nagy részét is takarja. Szenvedek a köpeny felhúzásával, valahogy nem akar rám passzolni. Beljebb megyek a lakás olyan részébe ami klinikaként funkcionál. Professzori vizit van. Az arrogáns idős prof lekezelően beszél beosztotjaihoz, főleg fiatal kollégákhoz. Rám is mérgesen néz de nem szól hozzám. Nem izgatom magam, valamilyen szinten minden az én tulajdonom. Az álló megbeszélés közben előadássá változik. Az utolsó sorban ülök a lépcsőzetes tanteremben, megkérdezem a bal oldalamon ülő férfit, hogy ez napi rutin-e? Morog valamit, nem értem a válaszát.

A megyeszékhelyen vagyok a családdal. Az autót leparkoljuk a vasútállomásnál, trolibusszal megyünk tovább egy parkba. Kézen fogva sétálgatok két kisfiammal. Kedves szó nélkül eltűnik, magam maradok a gyerekekkel. Azt gondolom, hogy valószínűleg visszament az autóhoz. Mi is visszaindulunk, hogy megkeressük. Ismét trolibuszra szállunk, amit a gyerekek nagyon élveznek. A kisebbet karban viszem, a nagyobbat vezetem. Nincs közvetlen járat a vasútállomásra ezért a főtéren szállunk le, átszállással lehet visszajutni az autóhoz. Az eddig a karom cipelt kisebb gyermeket lerakom, hogy a nagyobb kezét fogva sétáljon, mert nehéz. Nagy tömegben egy hosszú, keskeny folyosón kell végig menjünk. A folyosó végén veszem észre, hogy a kisebb fiú elveszett a tömegben. Nem aggódom, biztosra veszem, hogy erre fog jönni, csak lemaradt tőlünk. Ahogy ritkulnak a járókelők ő is megjelenik sírva. Ölbe veszem és megvigasztalom.

Egy közepes méretű repülőgépen lakunk a családdal. Szinte folyamatosan a levegőben tartózkodunk, mert a magasban nagyobb biztonságban vagyunk. Ritkán szállunk le, csak ha valamit be kell szereznünk. Egy nagy város felett repülünk át éppen. Rádióadást fogunk, amiben valaki fizetséget ajánl ha elvisszük valahová. Eldöntjük, hogy elvállaljuk a munkát, jól jön egy kis pénz. Lejjebb ereszkedünk, keressük hol lehetne leszállni. Felhőkarcolók és kisebb épületek felett szállunk el. Az utcákról és az épületekből kézi lőfegyverrel szórványosan sorozatokat lőnek ránk. Látszanak a nyomkövető lövedékek csíkjai a levegőben. Szerencsére még olyan messze vagyunk tőlük, hogy nincs igazán nagy esélye, hogy eltaláljanak, de azért nem merünk lejjebb ereszkedni és leszállni. Repülés közben találkozunk és rövid tűzharcba keveredünk egy kenu szerű repülő tárggyal, amiben egy nő utazik. Túlerőben vagyunk, gyorsan megadásra kényszerül. Egymás mellett lebegünk. Egyikük óvatosan átszáll, hogy lefegyverezze.

Nagymamám házának előkertjében vagyok kisfiammal. A füves kocsibejárón egy méter magas sóder halom tövében egy ugyanakkora hamu halom van, aminek az alja még parázslik. Kisfiam belemászik. Aggódom, hogy megégeti magát de nem sír fel, ezek szerint nem esett baja. Én is beletúrok a hamuba. Nem érzek benne parazsat csak langyos faszén maradványokat. Azon gondolkodom mit kezdjek a hamuval. Legjobb lenne kihordani az utcára, feltölteni vele a földút kátyúit. Amíg a hamut vizsgálom kisfiam a nyitott nagykapun kiszökik az utcára. Elég kisforgalmú az utca, arra számítok, hogy egy kicsit magára hagyhatom, nem lesz vele semmi baj. Nem szívesen mennék ki most az utcára mert alsógatyában vagyok. Hallom, hogy pont most megy el egy autó úgyhogy félbe kell hagyjam amit csinálok és minél hamarabb kimenni utána hiányos öltözékem ellenére.

Középiskolai kiránduláson veszek részt fiú osztálytársaimmal. Egy újonnan épült, urnák elhelyezésére készült mauzóleumban tartózkodunk. Középen hosszú folyosó fut, két oldalt és a végén kriptának szánt szobák vannak. A folyosó végén levő kriptát belülről is megnézzük. Közepes méretű, csaknem üres szoba. A szemben lévő falon keskeny rácsos ablak amin kinézve hosszú szőlősorok látszanak. Valahonnan tudom, hogy azért épült ez az épület, hogy kihasználják a szőlősben szabadon maradt területet. A fal előtt egy kis pulpitus, ami az urnák elhelyezésére szolgál, még üresen áll. A talapzaton egy piros gomb van amit megnyomok. A szőnyeggel borított padló mozgólépcső szerűen megindul alattunk, kitol minket a bejárathoz. Ott a falon van egy másik gomb, azt megnyomva megáll a padló. Kimegyünk az épületből így kívülről is alaposan megnézhetem. Jellegtelen földszintes, hosszú, barakk szerű épület, egyszerű anyagokból épített. Balra mellette viszont nagy, kupolás, érdekes épület van, amiről úgy gondolom, hogy étterem. Szeretném, ha oda mennénk mert éhes vagyok. Erről az oldalról nem lehet megközelíteni, ez az épület hátsó része. A bejárathoz körbe kell menni az egész háztömböt. Valahogy oda jutunk, de ekkor már nem étteremnek, hanem szálláshelyünknek tartom az épületet. Nekem már nem jut szabad szoba, mert egy másik csoportban lévő lányok elfoglalták a szobák egy részét. Leülök az előtérben ami egyben a minket kísérő fiatal néger kísérőtanár szobája is. Helytelenítően nézz rám, de nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Lehunyom a szemem és szundikálni próbálok, közben azon gondolkodom hol fogok tudni éjszak lefeküdni aludni. Közben bejön 3-4 lány, akik miatt elfogytak a szobák. Fesztelenül beszélgetnek a tanárnővel, aki burkoltan jelzi, hogy nem ér rá, rengeteg javításra váró dolgozata van. Haza szállingóznak a fiú társaim, az előtérben ácsorognak.

Poszt apokaliptikus világban egy csapat férfival portyázok. Kezdetleges szúró és  vágófegyverekkel vagyunk felfegyverkezve. Éjszakai táborozáshoz való helyet keresek. Két lehetőség közül választhatok. Vagy lent maradunk a domb aljában ahol gyér bokrok nőnek és próbálunk ezek takarásában rejtőzni vagy felmegyünk a dombtetőre ahonnan jobb a kilátás hamarabb észrevehetjük a közeledő veszélyt. A dombtető mellett döntök mert lent ritkák a bokrok. Mielőtt felmegyünk száraz, tüzelőnek való ágakat gyűjtünk. A dombtetőn keresztbe egy fal fut. Kíváncsiságból felmászom rá, hogy megnézem mi van a túloldalon, nem leszünk e abból az irányból veszélyben. A túloldalon egy széles és mély mesterséges árok húzódik. Valószínűnek tartom, hogy egy régi erődítményben vagyunk a várfal a várárok tövében. Ahogy lefelé ereszkedem a várfalról rálépek egy kisebb magában álló téglafal maradványra ami összeomlik a súlyom alatt. Lelassul az idő, ahogy lefelé lebegek, van időm kinézni kisebb kapaszkodókat amivel lassítani tudom a zuhanást. Gond nélkül földet érek. Jobb oldalon a fal magasságában egy hosszú, keskeny górészerű épületmaradvány van. Kiestek már belőle az ajtók és az ablakok, de a tető megvan védelmet nyújt az eső ellen. A csapatunk a kezdeti 5 főről 20 főre gyarapodott időközben. Mindannyian felmászunk az épület első emeletére és a lomokat kidobjuk az ablakrésen, hogy legyen hely lefeküdni, tüzet rakni. Amíg rendezkedünk a dombtetőn egyre több más nemzetiségű, ellenségnek tartott férfi gyülekezik. Fedezékből óvatosan, hogy ne vegyenek észre figyelem őket, de néhány ostobább csapattársam kiáll a bejárat szélére és onnan bámulja őket. A lentiek észrevesznek és méregetnek minket. Egyre többen vannak. Úgy érzem nem tudnánk felvenni velük a harcot, valószínűnek tartom, hogy nekik vannak modern fegyvereik is. Bemegyek az épület belsejébe és alternatív menekülési utat keresek. A várárok felé néző oldalon találok egy üveg nélküli keskeny ablakot. Vastag kötelet kötünk egy oszlophoz amin az egész csapat leereszkedik. Megpróbálunk csendesen elosonni.

Nőnemű humanoid idegen lény vagyok egy alacsony technológiai szinttel rendelkező faj bolygóján. Az a feladatom, hogy megvédjem a bolygót a magasabb szinten álló idegen fajoktól. Pacifista lények vagyunk, a védelmet nem katonai eszközökkel oldjuk meg hanem diplomáciával. Jobb oldalról mellém lép egy fejlett világból származó  lény. Ő hímnemű, faja jellemzője, hogy arrogánsak, önteltek, már már gonoszok. Gúnyosan megkérdezi, hogy mi történt velem, hogy szokásommal ellentétben van rajtam ruha. Nem reagálok rá, felé sem fordulok. Valóban egy nagyon vékony egyrészes ruha van rajtam az őslakosok szokásához illően. Elsötétül az ég és hamueső kezd hullani. A lény eldicsekszik vele, hogy ezt az ökológiai katasztrófát ők okozták, felrobbantottak egy vulkánt. Kételkedem benne, szerintem az ellenőrző rendszeren nem tudtak antianyagot áthozni. Kinevet. Ők nem is tudtak, a fülbevalómban rejtettek el, én hoztam le. Eszembe jut, hogy valóban volt egy nagy négyszögletes fém fülbevalóm, ami most nincs már a fülemben. Elkeserít a gonoszságuk és hogy kihasználtak. Rengeteg munka lesz rájuk bizonyítani és elítéltetni őket. A kárt nem lehet visszafordítani, az adminisztratív büntetésen pedig csak nevetni fognak.

Gyermekkori házunk nappalijában vagyunk hárman, édesanyám, öcsém és én. Öcsém nem tett le egy vizsgáját ezért nem tudja befejezni a félévet. Édesanyánk emiatt nagyon elkeseredett próbálja rávenni, hogy tanuljon és fejezze be az iskolát. Én sem csináltam meg az utolsó vizsgámat emiatt nem államvizsgázhatok. Egyenlőre még senki sem tudja de érzem, hogy szorít az idő el kell mondjam. Nagyon sokat tanultam már eddig, belefáradtam, nem fog az agyam. Nem tudtam rávenni magam, hogy az utolsó tárgyat a biológiát megtanuljam. Burkoltan beismerem édesanyámnak, hogy én is lemaradtam a vizsgáimmal. Előveszem a tankönyvet ami már rongyosra van olvasva. Átlapozom, az utolsó oldalaknál beszúrva megtalálom a több oldalnyi tételsort. Nehezen de elhatározom, hogy még utoljára nekiállok és tételenként megtanulom az anyagot.

Autóban utazok a családdal. Menet közben valamit olvasok talán könyvet talán mobiltelefont, nem az útra figyelek. Átmegyünk valamin amitől hallatszik, hogy karcolódik az autó alja majd lassítunk és leparkolunk. Az első sárvédő ismét a patka köveken súrlódik. Figyelmeztetem a kedvest, hogy óvatosabban vezessem. Felnézek és kiderül, hogy nem is ő hanem én ülök a kormány mögött. Nagynéném régi, fehér Skodájával utaztunk. Kiszállok és visszanézek az útra amerről jöttünk, keressen korábban min akad fent az autó. Nem látok semmi nagyobb akadályt, az út szélén egy kar vastagságú kidöntött fa fekszik, talán az okozta. Egy fákkal benőtt parkolóban vagyunk. A betonút, amin jöttünk alig kivehető a ráhullott avartól és a repedésekből kinőtt fűtől. Úgy gondolom munkahelyem hátsó parkolójában vagyunk. Én maradni fogok, a többiek tovább utaznak. Kedves kérdezi merre jutnak majd ki. Visszasétálunk egy elágazáshoz, ami egy nagyobb, betonnal fedett tisztás. Ott mutatom melyik út vezet a hátsó, sorompós kijárathoz. Útközben el kell menni majd az üvegház előtt. Ahogy rágondolok már előtte is állunk. Most már úgy hiszem, hogy a Füvészkertben vagyunk, az üvegházban egzotikus növények palántái kaphatók. Kedves bemegy a kicsivel vásárolni,  én a bejáratnál várok. Kedves egyedül kifelé tart, miközben valaki bentről utána kiált. Szerintem arra figyelmeztetik, hogy egyedül hagyta a kisgyereket. Mielőtt visszasietne felvesz a földről három használt üveg poharat és beviszi őket elmosni.

Jaj de ismerős helyzet. A rongyosra olvasott könyv, vizsga tételsor és a nekiveselkedés.

Valaki sok pénzt lopott. Kedvessel nyomozunk az ügyben. Egy kétüléses kisrepülőgéppel  utazunk. Nem magasan a levegőben repülünk vele, hanem az út felett úgy, hogy leérnek az első kerekek. Egy mellékúton megyünk, kint a szántóföldek között. Egy kereszteződésben hirtelen beleszaladunk egy csomó önjáró öntözőcsőbe. Két oldalt és a szemben lévő szántón egymást érő sorban számtalan öntöző áll. Kedves próbálja felemelni a gépet, de késő, a repülőgép kerekei beleakadnak a csövekbe. 3-4 sort felborítunk, majd közéjük zuhanunk. Azon gondolkodom, hogy ennyi öntözőcső egy vagyont ér, lehet ebbe fektette a tolvaj a lopott pénzt. Ha használja nagy termése lesz, jó sokat fog rajta keresni. Jön egy idősebb ismeretlen férfi. Valószínűleg ő a tulaj. Azt mondja, hogy hagyjuk a ledönt csöveket, majd ő elrendezi őket. Azon tanakodom, hogy fogjuk a repülőt kiszabadítani az öntöző csövek közül.

Kisebb társaságban szerepjátékra készülünk. Kor szerin csoportokba rendeződünk. A társaság bal oldalára állok, itt gyülekeznek a legfiatalabbak. Egy hasonló korú fiatal sráccal együtt várakozom. Rögtön kölcsönös szimpátia ébred köztünk, elhatározzuk, hogy együtt fogunk működni a játékban, egymást segítjük. Nagyon feldobottak és tettrekészek vagyunk, úgy érezzük semmi sem állíthat meg minket. Odajön hozzánk egy bizzar arcú lány és leteremt, hogy ezen a helyen csak 18 éves kor alattiak tartózkodhatnak. Önelégülten vigyorogva mutatok a srácra, hogy ő 16 éves én pedig 17. A lány erre hangnemet vált és bizonygatni kezdi képességeit, szeretne bekerülni a csapatunkba. Tapasztaltságára érvként hozza fel, hogy két gyermeket nevel. Körbeüljük az asztalt és kezdődik a játék. Az első játékos helyén egy fiatal srác ül, mellette az új barátom, a harmadik vagyok én. A játékmester elmondja a feladatot. Mi vagyunk egy virtuális város képviselői a városi testületben. Két fejlesztést kell elvégeznünk, egy közmű fejlesztést amire 1,6 milliót kapunk illetve egy kulturális fejlesztést amire 1,3 milliónk van. A játékmester a feladatokat és a beruházások összegét jelképező fekete kis műanyag tárgyakat ad át nekünk. Az első játékosnak a játékmester felajánlja, hogy ha sikkaszt a beruházási összegből vásárolhat olajmezőket banki titkos számlát illetve alvilági kapcsolatokat. Csak az alvilági céget jelképező épületet nem vehette meg. Ő élt a felkínált lehetőségeket némelyikével  és első lépéseként az alvilági kapcsolatot jelképező figurát letette az újdonsült barátom elé és közli, hogy ezzel meggyilkolja őt. Számomra ez hirtelen jött, meglepő fordulat. Egyedül maradtam, elvesztettem a szövetségesemet. Első gondolatom az, hogy a többi játékost a gyilkos ellen hangolom és összefogva fellépünk ellene. Aztán azon tanakodom, hogy személyes hasznomra tudom e fordítani az eseményeket. Megkérdezem a játékmestert, hogy a gyilkosságról csak én tudok mint következő, szomszédos játékos vagy mindenki más is. Mert ha csak én tudok róla zsarolhatnám vele az első játékost, én is szerezhetnék magán befektetést. Az egyik olajmező nagyon csábító volt. A plusz jövedelemmel hozzájárulhatnék a célkitűzés megvalósulásához.

Kisgyerek vagyok, nagymamám házának előkertjében állok. A belső nagykapura felkapaszkodva felette átnézve ellátok a veteményeskert végéig. Derék magasságú zöldellő kukorica sorokban nagypapám széles fejű kapával küzd a folyondár ellen. Dühös és mérges, hangosan szitkozódik. Körülnézek az előkertben. Nagynéném a járda melletti virágos kertet gazolja. Próbálok neki segíteni, de amit kihúzok arról kiderül, hogy növekvő virág. Nagyapa bejön hozzánk az előkertbe, magával hozza a kapáját is. A füves bejáró közepén elkezd a kapával ásni. Pár centivel a felszín alatt talán egy tenyérnyi, fejjel lefordított fekete műanyag dobozt. Nagyon rossz érzésem van meggyőződésem, hogy a doboz egy szennyvíz gödör tetejét fedi. Kérlelem, hogy hagyja abba az ásást de nem hallgat rám. Az eredetileg kis doboz most már nagyobb, vödörnyi méretű. Ahogy kifordítja már érzem is a levegőben a szennyvíz szagot. Félek a feltárult lyuktól, félek, hogy beleesek. Igyekszem minél távolabb húzódni.