Álomnapló

Egy gyorsétezdében vagyok. Egy terem az egész, középen a sütők és a kiszolgáló pultok, falak mentén az asztalok és a székek. Először egy üvegfalon keresztül látom, hogy mit készítenek. Főleg sült halak és sajtok vannak. Nem ismerem a kajáldát, először járok itt. Nincs kirakva menü sem.  Halad a sor. Odajön egy középkorú kövér férfi az ablakhoz, kérdezi mit kérek. Sajtot szerettnék, amit láttam, hogy előtte ey nő szeletelt, de a fickó azt mondja az már elfogyott. Akkor sült halat. Előkap a pult alól egy 20 cm-s csukaszerű halat, kérdezi az jó lesz-e. Rábólintok. kéri, hogy várjam meg a másik oldalon amíg elkészül. Aggódok, hogy  mennyibe lesz ez nekem, lehet, hogy valamilyen lancos drága halat rendeltem. A másik oldalon nincs üvegfal, itt láthatom, hogy dolgoznak a szakácsok. A túlsú oldalon halomban állnak a kisütött halak, néhány olyna nagy mint a karom. Szeletekben árulják. Amíg várok  körbenézem a helyiséget. Nagyon régi, kopott épület, nagy belmagasság. Az ablak a padlástár magasságában van és be van deszkzva. Málik a deszkákon a festés, alig kivehető az étterem neve. A mennyezeti deszkákra vastagon le van rakódva a füst és a zsiradék. Újra a dolgozókat figyelem. A sütéstől nagyon meleg ett bent, a felszolgálk levetették a felső ruházatukat, félmeztelenül vannak. Még a női pincérek is, szabadon van a mellük. Elfordulok, nem akarom nyiltan bámulni őket. A vendégek az asztaloknál ülnek, nem reagálnak semmit így én sem teszem. A doldozók visszavették közben a pólójukat. Egy nő konyakos pohárban vizet iszogatva jön ki a pult mögül. Jön a férfi, aki felvette a rendelésem, mondja, hogy még egy kicsit várnom kell.

Öcsémmel együtt besoroztak minket katonának. Udvaron szemlét tart egy tiszt. A sorkatonák kb 20-an vannak maximum. Köztük van az öcsém. Én mint szakaszvezető oldlat állok, nekem kell jelentenem a tisztnek. Kicsit szorult helyzetben vagyok, mert sosem volt erősségem, hogy megjegyezzem a tisztek helyes megszólítását. Különben is régen voltam már katona. A tiszt jófej, közvetlen, de tudom, hogy náluk a rang minden, nem szabad elrontani a megszólításukat. Külön aggódom az öcsémért, ő nem volt katona, nem tudja, milyenek a vaskalaposak tudnak lenni a tisztek, megbüntethetik, ha nem jót mond, vagy nagyon lazán veszi a katonaságot.

Durva erotikus állom, a Kedves nagyon követelőzően közeledik,  de és is extrém izgatott vagyok. Valóságban soha nem próbált pózban szexelünk. Furcsa a tekintete. 

Kedves reggel meséli, hogy azt álmodta, hogy nagyon izgatott volt és letámadott engem. Ugyan azt a pózt mondta, amelyiket én álmodtam, hogy együtt voltunk.

Nahát ez tök jó egymásra vagytok hangolódva.

ymor írta:Durva erotikus állom, a Kedves nagyon követelőzően közeledik,  de és is extrém izgatott vagyok. Valóságban soha nem próbált pózban szexelünk. Furcsa a tekintete. 

Kedves reggel meséli, hogy azt álmodta, hogy nagyon izgatott volt és letámadott engem. Ugyan azt a pózt mondta, amelyiket én álmodtam, hogy együtt voltunk.

Ez már közös álmodás.

Éjszaka van. A szülőfalum családi házának udvarán álok, itt vannak a testvéreim is. Tabletszerűségen valamit néznek. Kiváncsi vagyok mit csinálnak. MEgragadja a képernyőn az időjárás ikon a figyelmemet. Megnyomom, a felugró ablak szerint 50 % eséllyel fog esni nálunk. Felnézek a z égre , de a sötétség miatt nem látom felhős-e. Az udvar lámpái is elvakítanak. Azt észlelem, hogy már cseppekben esik is az eső. Az udvar csupasz, száraz, egyenetlen földjét már átnedvesítette. Kimegyek hátra a veteményes kertbe, hogy ne zavarjanak a lámpák. A kert felénél egy beásott csőből vastag sugárban tör elő a víz és folyik a gyalogúton végig a kert végéig. Gondolkodom milyen cső lehet ott, arra jutok, hogy a bizonyára a tetőkről a csatornán lefolyt esővíz gyűlik össze egy közös kifolyóba.

Egy fiatal férfi egy idősebb nő és egy fiatal nő egy orvosi kísérletben vesz részt. A fiatal férfi nagyon lelkes, várakozással teli. Az idősebb nő szkeptikus, fellengzős, a fiatal nő nagyon riadt, aggódó. A terv az, hogy egy eszközt ültetnek a fejükbe, ami egy csatlakozón keresztül lehetővé teszi, hogy számítógépekhez direktben csatlakozni tudjanak az agyukkal. Valamiféle titkosügynök akció.

Mindenkinek megtörtént a beavatkozása, de az ezközt most fogják aktiválni először, hogy kiderüljön működik-e. Először a fiatal férfiét kapcsolják be. A férfi hirtelen leépül. Beszéde vontatott, lassú lesz, tekintete merev, nem tud még enni sem rendesen, csak harapja a kanalat, mintha egy csecsemő szintjére esne vissza.

A középen ülő idősebb nő szörnyülködve a gondolataiba emlékeibe mered, mintha hirtelen elviselhetetlen mennyiségű információ vagy emlék árasztaná el az agyát. Hirtelen elhatározásra jut. Bal kézzel a lőfegyveréért nyúl. Nem közönséges pisztoja van, hanem egy futurisztikus biofegyver. Élesíti a töltet lebenyomásával ami nem töltény, hanem valamiféle szerves patronszerűség. Fejbe lövi a jobbján szenvedő. leépült fiatal férfit, majd magát is. Nem csuklik össze rögtőn, még annyi ideje van, hogy átnyújtsa a fegyvert bal oldalra a fiatal nőnek.

Vált az álom, időugrás, kicsivel később a fiatal nő tetőtől talpig sárga páncélruhában repül egy futuriztikus város felett. Az épületek nem üvegből és betonból épültek, külsejük szinete egyformán a rovarok szemére emlékeztető, zöldes sárgán fénylő domború panelekkel borított. Az épületek viszont méretre és formára nagyon különbözőek, sűrűn egymás mellé építettek, magasak. A nő leszáll egy épület tetejére, ahol két másik, hozzá hasonlóan oltözött alak várja. Felfeszítik az egyik borító panelt, ami kb 20 cm vastag szigetelő lapnak tünik. Tudom, hogy bankot akarnak rabolni.

Bejutnak az épületbe, a páncélterem előterébe. Ott a nő a beépített implantátumát arra használja, hogy feltörje az elektromos védelm rendszert. Sikerrel jár, már csak a védelmi jelszót kell beüssék. Ugyan úgy rákapcsolódik a belső kamerákra és látja a zár túloldalán a ráírt betüket. Ezek önmagukban egy értelmetlen szót adnak ki, de az egyik férfi rájön, hogy ne ezt üssék be, hanem ez egy anagramma. Ámit álmomban értettem, de már elfelejtettem, hogy mi volt

Istentiszteletre megyünk a Kedvessel. Próbálok lelépni a terem túlsó ajtaján, mielőtt elkezdődik a szertartás, de nem sikerül. Ott jön be a pap, ahol ki akartam szökni. Pedig már majdnem kijutottam. Mindenki feláll, megáll körülöttem, amíg az oltárhoz sétál. Balomon egy nagyon öreg ember ül a széken, most háttal van nekem. Előttem egy nagydarab férfi áll, aki annyira rám tolat, hogy az ülő öregemberhez szorít, nem látok tőle semmit. Ahogy középre ér a pap fellazul körülöttem a tömeg, leülnek. Én nem keresek helyet, ki kell menjek az oltár mellé.

Onnan szét tudok nézni a teremben, keresem a Kedvest, hogy hol ül. Nem is a templomban vagyunk, hanem egy általános iskolai osztályteremben. A pap a tanári asztalnál ül, az emberek iskolapadban. Kollégái, iskolatársaim, mind serdülő korúan, fiatalon. A Kedvest bezzeg sehol sem látom. A helyszínen nem csodálkozom, most rendkívüli helyzet van gondolom. Ugyan ezért a pap sem tart rendes ceremóniát, csak letudja a kötelező összejövetelt.

A pap nagyon öreg, konzervatív beállítottságú. A ceremóniát letudja pár mondatban, amíg kerestem a kedvest. Perselyeznek. Van nálam apró,de nem dobom be. A pap hangosan nevemen szólít, kérdezi itt vagyok-e. Értem a célzást, bedobom a perselybe az öt fémpénzt, ami a zsebemben van. Az egyik érme különleges köztük, nem magyar forint, hanem valamilyen külföldi valuta. Egyenként engedem el őket, hogy jól hallható legyen a csengésük, ahogy a perselybe esnek.

Napok óta vártam a boszorkányos vámpíros tinisorozat újabb részét hiába, így álmodtam egyet magamnak.

Nappali világos van, nyári meleg. Szőke lány egyedül felkeres egy menedékét a boszorkányok társaságának. A menedék hasonlít a szülőfalum vasútállomására és bakter házára amikor még megvolt és karban is volt még tartva. Óvatosan néz körbe, érzi, hogy valami nincs rendben mert nem találja a menedék őrzőjét. Az udvar közére ér, amikor egy melléképület ajtaját kinyitva legalább 3 vámpír vigyorog rá, mint prédára. A legelső, aki a vezérük lehet megszólítja, mielőtt rávetik magukat. - Keres valakit kisasszony?

A lány hátra ugrik, védekezik a támadás ellen, de tudja, hogy a túlerővel szemben nincs esélye. Társaiért kiélt, akik tudja, hogy még túl messze vannak. Az épület mögül előront egy fiatal fiú vámpír, akit a lány ismer. Ő próbál jófiú lenni, jól viselkedni, segíteni a boszorkányokat, de hiába, mivel mégiscsak vámpír igazán nem fogadják be. Most is a lány segítségére siet, verekedni kezd az egyik támadójával, ezzel könnyít a lány dolgán, ki tud addig tartani, amíg a társai megérkeznek. Három új lány csatlakozik a harchoz, ők is boszorkányok. Most már ők vannak túlerőben. Dúl a harc, nyers fizikai erő, mágia, vágó és szúrófegyverek, látványos közeli képek, lassítások. A lányok győznek, végeznek a vámpírokkal.

Csak egyikük sérül meg, a vagány, önálló lány aki közülük a legharciasabb, legkevésbé kompromisszum kész, sokszor önfejű. Őt megharapta az egyik vámpír, ezért eszméletlen. A többiek tudják ez mit jelent. A harapástól a vámpír feltétlen, alázatos szolgájává vált, vakon szerelmes lett. Mivel a vámpírt megölték szerelme elvesztette tárgyát, hetekig szinte elviselhetetlen szerelmi bánat, beteljesíthetetlen vágyódás vár rá. Elviszik őt egy biztonságos menedékbe.

A menedék valahol a föld alatt van, sziklába vájt barlangrendszerben. Ősi, régen épült, mágiával áthatott hely, a sejtelmes félhomályos fény a sziklákból sugárzik. A legmélyebben lévő szobába helyezik el, ahol mágikus hideg szinte láthatóvá teszi a levegőt, mintha víz alatt lennének. A hideggel próbálnak neki segíteni, hogy lehűtsék a túláradó érzelmeit, amikor magához tér. A társai nem mernek a közelében lenni, amikor az megtörténik. A kör vezetője egy vékony, magas ázsiai lány két testőrével megy le hozzá. Hosszasan várnak a szoba szárnyas ajtaja előtt, próbálnak felkészülni a legrosszabbra. Az ajtószárnyak résén keresztül bentről erős fény árad ki, látszik, hogy bent valaki vörös ruhában mozog, közeledik.

Kinyílik az ajtó, egy csupasz női kar kinyúl és megragadja az ázsiai lányt, berántja és magához ölelve szenvedélyesen megcsókolja. Ezen a lány meglepődik, de nem hátrál el, úgy dönt viszonozza, a csókot, becsukódik mögöttük az ajtó. Testőrei nem avatkoznak közbe, megnyugszanak, hogy valószínűleg rendben lesz minden, a bentiek megtalálják a módját, hogy levezessék túlfűtött érzelmeiket.

Pingpong mérkőzést nézek az asztal oldalán állva. Csak a szemben játszó középkorú férfit látom, azt nem akivel játszik. Minden játszmánál más méretű labdával játszanak a cseresznye méretűtől a strandlabda méretűig. Minden labda áttetsző, különös narancssárga fénnyel világítanak. Lenyűgözve bámulom a fényt. Mindig a férfi rontja el az ütést.

Befejezik a játékot és rájövök kivel játszott a férfi, a nővérem az. Javasolja, hogy piáljunk, igyuk le magunkat. Elküld, hogy főzzek pudingot úgy, hogy belefőzök egy rakás rumot is , majd kis csészékbe töltsem, mindegyikbe egyre kevesebbet. Pudingban nem veszi majd észre anyánk, hogy piálunk magyarázza. Most kelhettem fel, mert csak egy hosszú póló van rajtam, amit hálóingnek használok. Az álomban fiatal, nyurga tinilány vagyok. Érzem, hogy a póló alatt meztelen vagyok, ami kicsit zavar, de mivel combközépig ér végül is a lényeget takarja.

Kimegyek a kiskonyhába a gáztűzhelyhez. Nincs a gázpalack rákötve a tűzhelyre, egy pillanatig eljátszom a gondolattal, hogy megcsinálom, de nem bízok magamban. Közben azt is észreveszem, hogy a tűzhely mellett valaki izzít egy csövet. Bizonyára itt van a gázszerelő és az dolgozik. Feladom a pudingfőzést. Megyek vissza a nagyházba, amikor keresztben elmegy előttem egy fiatal férfi munkásruhában, lemegy a pincébe. A gázszerelő gondolom.

Mielőtt beérnék megjön anyám, aki egy újszülöttet hoz a karjaiban. Ezen sem lepődök meg, anyám szülésznő, haza hozta a munkát. Nem megyek utána, elé akarok vágni, hogy szóljak a többieknek, hogy megjött. Megpróbálok felkapaszkodni az első emeleti teraszra. Felugrok és megkapaszkodom mindkét kezemmel, de ahhoz nincs erőm, hogy felhúzzam magam. Szerencsére elég hajlékony vagyok, a jobb lábamat próbálom felrakni a párkányra és úgy sikerül feljutnom. Közben abban reménykedem, hogy nincs senki aki most lát, mert ebben a pózban a pucérságom nyilvánvaló, a pólóm felcsúszott a derekamig. Ahogy kapaszkodom közelről megcsodálom a virágzó cseresznyefa terasz fölé nyúló ágait.

Bent már nem találom a nővéremet. Bemegyek anyám szobájába, ahol az öcsémet találom, talán tévézik. Szólok neki, hogy kint várja a nővérünk. Közben anyám is bejön, lefekszik az ágyra. Hogy indoka legyen a jelenlétemnek a szobájában úgy teszek, mintha a régi újságokat jöttem volna összeszedni. Felállok egy székre és a szekrény tetejére feldobált fekete fehér napilapokat ledobálom az ágyra. Meglepetésemre az alsó lapok színesek. Megnézem mik ezek. Kiderül, hogy pornóújságok. Biztosan anyám rejtegeti itt őket gondolom. Úgy teszek, mintha nem vettem volna észre őket. Biztonságból a ledobott lapokat is átnézem, nem keveredett-e közéjük pár oldal. A legalján találok párat. Egy fehér lap takarásában vissza dobom őket a szekrény tetejére.

Anyám megkérdezi ártatlan képpel, hogy találtam-e valami érdekeset. Találtam bizony- válaszolom. Magyarázkodni kezd, hogy az ő korában már senki nem néz Úgy rá, ezért van rájuk szüksége. Ránézek anyámra, aki a parókáját igazgatja mert félrecsúszott, amikor a fejét vakarta.

Furcsa volt ez az álom,mert bár az épület részben hasonlított gyermekkorom házára, de a személyek teljesen ismeretlenek benne

Lehet valami előző életes emlékfoszlányok, vagy ha ebben nem hiszünk, akkor egy párhuzamos síké.

“ anyám szülésznő, haza hozta a munkát. ”


 


Hazavitt “home office” keretében egy kisbabát.”

fortis írta:Lehet valami előző életes emlékfoszlányok, vagy ha ebben nem hiszünk, akkor egy párhuzamos síké.

Biztosra semmit sem lehet tudni ,de én inkább felderítőkre szavazok. Az álmaink bizar elemei mindig a jelenlétükre utal. Szerintem anyám és testvéreim álomalakjai mögött harmadik típusú felderítők szoktak lenni. Mindig valamilyen érzelmi reakciót próbálnak kiváltani.
. 

Áprilia írta:“ anyám szülésznő, haza hozta a munkát. ”


 


Hazavitt “home office” keretében egy kisbabát.”

Ez nekem is beugrott rögtön.

ymor írta:
Szerintem anyám és testvéreim álomalakjai mögött harmadik típusú felderítők szoktak lenni. Mindig valamilyen érzelmi reakciót próbálnak kiváltani.

És nem szokott kitörni a frász a látványuktól? Egyszer láttam apukámat 3. típusú felderítőként álmomban, de bizony mondom nektek, hogy elállt a lélegzetem és a földbe gyökerezett a lábam a látványától: egy teljesen hű, hiteles és hibátlan, szintetikus másolat, replika, de annyira tökéletes, hogy sehol egy hiba, egy karcolás, egy ránc a bőrén például. Na és a tekintete: nem gonosz, hanem üres, de a velődig hatoló. Elmondani sem lehet, annyira vérfagyasztó látvány.
(Szabó Péter c. tudatos álmom 2015-ből).

Tudatos álomban szerencsére nem találkozok velük. Amúgy rendes álomban sem félek tőlük, valahogy ösztönösen nem nézek direktben rájuk, csak a szeme sarkából követem őket. Egyedül amikor rég halott nagymamámmal álmodtam féltem még évekkel ezelőtt. Külsőleg ugyan olyan volt mint az eredeti, de a tekintetéből olyan szándék és érzelem sugárzott, ami az igaziból soha sem.

Szülőfalumban a nagymamám házához vezető utca kereszteződésében álok, végig nézek az egyenes utcán. BAl oldalon középtájt furcsa, a többi ház szintjéből kiemelkedő épületeket látok, majdnem hatalmas turmixgépekre hasonlítanak. Tudom, hogy ezek új, modern építésű házak, amik azóta készültek, hogy én elköltöztem a faluból. Magán emberek építették, hogy turistáknak kiadhassák. Azon gondolkodom magamban, hogy pár napra, hosszú hétvégére kibérelhetnénk egyet és bejárhatnám a falut feleleveníteni a régi emlékeket. 

A nagynéném is velem van, aki a nagyi házában lakik még. Fiatalabb mint valójában. A út közepén elindulunk a házuk felé. Bal oldalon keresem a messziről látott épületeket, de egész mást latok. Lalóban vannak több szintes, modern stílusú épületek a régi falusi háak helyén, de más az alakjuk. Jellemzően magas bokrok és fák vannak előttük, csak kis részletek látszanak ki. Egyik helyen jobban elcsodálkozom, mert üveg falú, 3-4 szintben egymásra helyezett kis szobácskákból épületet találok. Nem tünik túl praktikusnak az elrendezés, de megyünk tovább.

Már majdnem a nagyi házához érünk, amikor egy szinte dzsungel sűrűségű buja növényzettel benőtt, kopott kőtömbökből épült templomot fedezek fel az utcában. Ez biztosan nem építés és tudom, hogy nem volt templom az utcájukban. Kérdezem nagynéném, hogy hogy került ide ez a templom. Ahogy oldlaról megnézem rájövök, hogy csak a taraj szerű magas oromzata miatt nézhettem szemből templomnak, oldlaról csak egy kopott, elhagyatott, kúszónövényekkel benőtt falusi ház. Ez eloszlatja a kétségeimet.

Nagynéném beszélgetést kezdeményez. Kérdezi, hogy emlékszem-e arra a nőre, aki egy ideig a munkatársam volt és kiment külföldre dolgozni? Mutatja, hogy melyik házban laktak a szülei. A családneve ismerős, de akire illik a leírás, leszámitva, hogy szerintem nem itt laktak, annak más volt a keresztneve.  Valószínűleg ő lehet az, mondja a nagynéném. Őneki a mindenféle neurológiai tünetei hátterében Wilson-kórt állapítottak meg nemrég. Nem semmi mondom, az egy elég ritka betegség, de legalább rájöttek mi a baja.

A föld alatt létezik egy régi, senki sem tudja ki által épített vájatrendszer, ahova a bátrak rejtett kincsek reményében lemennek. Kisgyerekként találok egy lejáratot egy alacsony, sok helyen beszakadt tetejű egyenes járatot,ahova kisméretem miatt be tudok mászni. Tudom, hogy egyirányú az út, a felszínre visszajutáshoz keresnem kell egy másik kijáratot. Beljebb már magasabb a járat, állva lehet közlekedni. Bár egyedül indultam egy csomo hasonló korú gyerek utánam jött.

Bent elágazó, minden felé ajtókkal zárt labirintus rendszer van. Egy felületen, ami időnként érintő képernyőre hasonlit kérdésekre kell válaszolni, ha helyes nyílik a rendszerben egy ajtó. Bent valahogy minden apró, szinte mikroszkopikus méretűre zsugorodott, amit abból tudok, hogy egy részem kint van a szabadban és látja,hogy milyen kicsi területen van a rendszer, mintha egy hangyaboly járatai lennének. Apró cseppentővele segítség gyanánt vizet juttatok a járatba, hogy legyen bent mit innunk.

Bent ez a pici vizcsepp szököárnak tűnik, végig folyik a járaton és egy teremen egy medencében összegyűlik. A többi gyerek ennek örül játszani kezdenek a vizben. Én inkább a rejtvényekkel foglalkozom. Kintről valahogy ebben is segíteni tudtam magamnak, mert valahogy meghekkelődött a rendszer. Ha rosz választ adtam, akkor nem ltt semmi baj, visszaugrott a kérdés elejére és választhattam másik választ, amíg el nem találtam a jót. Később már a nyilvánvalóan rosz választ is elfogadta. Végeredményben végig kinyitottam az ajtókat, megjelent a térkép. Szóltam a többieknek, hogy sikerült megtalálni a kiutat, de ők nem túl lelkesek, inkább maradnának még játszani.

Az anygyalok és démonok háborúban állnak az emberek feletti uralomért. Az angyalok már nagyon lázadnak, mert az emberek akik egyik felet sem látják nem figyelnek oda rájuk, ők pedig már terhesnek érzik az embereknek nyújtott segítségüket, már arra is alig va erejük, hogy saját magukat védjék. Külső megjelenésre nincs különkbég az anygalok és déonok között, mindannyian úgy néznek ki mint az emberek.

Az angyalok, amikor segítenek egy embernek kapnak valamiféle kártyát a beavatkozásukról, amit gyűjtenek, egyfajta fizetőeszközként használnak. A démonok tevékenysége arra irányul, hogy megakadályozzák az angyalok segítség nyújtását, ők direktben nem érintkeznek az emberekkel, azt szeretnék, ha az emberek saját, soksor gyarló döntseiket befolyás nélkül hoznák meg és ne segítsék az angyalokat jövedelemmel. 

Az angyaloknak éppen menekülniük kell egy két démon támadása elől. Ők 5 vagy 6-an vannak. Egymás kezét fogva kört formálnak, hogy  elteleportálják magukat. Sikerül nekik, de az egyik férfit az utolsó pillanatban hátba lövi az egyik démon és összeesik, meghal.

Nagyon fantasy 

“ és ne segítsék az angyalokat jövedelemmel.“


Mindig van egy -egy muris mondat a leírásaidban.

Áprilia írta:“ és ne segítsék az angyalokat jövedelemmel.“


Mindig van egy -egy muris mondat a leírásaidban.

Szinte mindenki automatikusan különbséget tesz a démoni és az angyali entitások között, az angyalokat a jók közé sorolva. Pedig ők sem önzetlen segítők, a hála és a szeretet érzését kapják cserébe a védelmükért. Persze szeretetet energiát sugározni más hangulatú mint félelem energiát, de a végeredmény ugyan az, a te energiád vész el.

Családom és kolléganőm csaladja együtt utazik egy találkozóra. Ő visznek magukkal mindet az autójukon. Megállunk egy benzinkúton tankolni. Körbe járom az autót, elég lestrapált, több gumi is gyanúsan lapos. Az autó paltós, van rajta egy mégrosszabb állapotú autó. Célozgatok rá, hogy jó lenne a keréknyomásokat ellenőrizni, de nem lépnek az ugyben. Jelzem a többieknek, hogy negyven percünk van még a találkozóig, amivel arra akarok utalni, hogy siessünk, de ezt mindenki úgy értelmezi, hogy van időnk, elvonulnak az étterembe kávézni. Utánuk megyek. Sorban állnak a pénztárnál, egyszer csak előugrik a régi hosszúszőrű macskánk, feleségem kergeti az asztalok között. Mintázatából megállapítom, hogy csak nagyon hasonlít a miénkhez, de nem az.

Valahogy megtörtént a találkozó, már az utcán sétálunk a városban vissza az autónkhoz. A társaság kicserélődött, most a főnökömmel és más munkatársaimmal igyekszünk haza. Előveszem a mobilt és a térképen próbálom beütni az otthoni címet. Fura a google maps, mert úgy működik, mint egy radar, mutatja az utcákon közlekedő embereket is. Többszöri próbálkozásra is elrontom a városnév beütését. Járás közben rosszul tudom megérinteni a képernyőt, rossz nevekre lép be. Újra kell kezdenem. Annyira felbosszant, Hogy megjegyzem az egyik mellettem sétálónak, hogyha nem lett volna ilyen drága a telefon, már földhöz vágtam volna.

Valahogy elindultunk a kocsival, a főnök vezet. Kolleganőmmel bízunk benne, hogy ismerjük a vissza vezető utat segítség nélkül is, csak egy helyen kell figyelni a jelzőtáblát lekanyarodáskor. Valahogy egy keskeny, egysávos úton kötünk ki, pár perc után nyilvánvaló, hogy eltévedtünk még az út legelején. Visszafordulunk. Javaslom a főnöknek, hogy lépjen be a kocsi GPS-ébe, de elutasítja a javaslatom azzal, hogy annyira új még a kocsi, hogy nem ismeri a rendszert, nem tudja beállítani

Gyermekkori házunk nappalijában tartózkodom a gyerekekkel.A kétéves kisfiam mellett még van egy három négy év forma kislányom is, amin csak egy pillanatig csodálkozom, elfogadom a helyzetet, emlékezni kezdek rá, hogy ő testileg és szellemileg sérült, durva arcvonásai vannak. Odajön hozzám.Mondok neki valamit, úgy tűnik megérti. Szavakat ismételtetek vele, ki tudja mondani. Egyszerű kérdésre is tud értelmes választ adni. Nem kisgyerek hangra van, mély, kicsit reszelős felnőtt női hang. Nagyon örülök, hogy beszélt, mert eddig úgy gondoltam, hogy nem beszél. Megsimogatom a fejét, de nem puha haja van, hanem vastag, durva tapintatú és hálózatos szerkezetű valami. Ropog a kezem alatt, mintha töredezne. Megnézem a hátán a bőrt, ott is hosszú, szúrós sörte szerű, visszafelé növő szőrszálai vannak ritkásan. Nem baj, gondolom, nagyobb lesz ezt kozmetikailag lehet kezelni, a lényeg, hogy nagyon szép, puha rózsaszín bőre van. 

Kinézek az ablakon. Bár a földszinti nappaliban vagyunk a látvány olyan, mintha az emeleti hálószobából néznék le az udvarra, de nem tünik fel. Lelkes vagyok, hogy a kislányom képes tanulni, megtanítható beszélni. Az udvaron ismerőseink segítkeznek valamit a sárban pakolásznak. Gyorsan el akarom nekik mondani mit fedeztem fel. Felveszem ölbe a két gyereket, időközben ugyanis a kisfiú is odajött és kimegyek az előtérbe. Ez mégy olyan állapotban van, ahogy kisgyermek koromban állt, nincs zárttá beépítve. A betonon a megszokott számos sáros csizma és cipő. A hugom is itt ácsorog. Keresem az én udvaros cipőmet, de sehogy sem találom, csak a fél nyitott papucsomat. Jobb hijján az is jó lesz, de hol a párja? Már körbe értem az előtérben a sár és víztócsákat átugrálva, amikor megláttam egy másik csizmába beledugva. Megrugom, hogy kiessen belőle és felhúzom, mire felébredek.  

Az a gyanúm, hogy a korábbi tudatos álmomban kisujj próbával felfedezett felderítő, akit kisgyermekké változtattam, a másik TA ban talált amorf entitás, akit megütöttem és ez a groteszk kislány ugyan az az álomalak.

Valahol egy nyílt területem találkozom kisgyermekkori játszótársammal, barátnőmmel, akit hosszasan, meghittem megölelek. Kibontakozom a karjaiból mert ez nem helyes, nem akarok tőle semmit, akor pedig ne viselkedjek félreérthető módon. Hátat fordítva elsétálok, kezemben lévő völd ág leveleit morzsolgatom, amit végül az út egyik gödrének mélyedésébe dobok. Közben azon gondolkodom, hogy lehet , hogy viselkedésünkkel pletykát indítottunk el, kellemetlen lenne, ha a Kedves fülébe jutna, de végül is csak egy régen látott barát üdvözlése történt.

Találkozok a városban a kedvessel. Moziba akarunk mennyi, de nagyon macerás jegyet szerezni. Hogy jegyet kapjak először egy kuponjegyet kell venni, amiből 30 percenként lehet egyet aktiválni pénzért a pénztárban, ezzel 30 perccel lehet rövidíteni a várakozási időt. Délután van, a film 7 kor kezdődik, pont jól fog kijönni az időzítés. Várakozás közben pisilni is kell, a Wc-hez is sorba kell állni jegyért, majd a bejutáshoz is. Bosszankodom, hogy a mozi apránként, de annyi pénzt húz le rólunk amennyit csak tud.

Kedves térül, fordul, valahogy sikerül kiskapukat találnia a rendszerben, esze ágában sincs kivárni az időpontokat, mindig tud rövidíteni egy egy órát itt ott. Amíg sorban állok wc jegyért hallgatózom, hogy egy másik nő mit ügyeskedik. Intézett magának egy itt dolgozó ismerősével pótjegyet egy vetítésre, csak nem ugyan úgy nevezik, a helyet, de ugyan arról beszélnek, egy póthelyről, ami a ruhatárban van. Végül megkapja a jegyét, ami egy színes fonalakkal hímzett tenyérnyi textildarab.

Várakozás közben szereztem egy új ünneplőcipőt is, bár elég jó cipő van rajtam most is. Valahol megszólal egy mobiltelefon és hangosan zenél. Keressük kié. A földön egy kosárban szól, mint kiderül a mienk és nem mobil, hanem babaőrző. Kedves felveszi és mint egy telefonon beszélni kezd azzal akinél a kisgyerekünket hagytuk. Lehet, hogy nehézsége támadt, akkor vége a mozitervünknek.

Az első világháborúban harcolok,mint vadászgép pilóta a szövetségesek oldalán. Túl régóta tart már a háború. Rengeteg barátot, pilóta társat vesztettem már el. Teljesen belefásultam a harcba, már a halálfélelemnek sincs értelme. Sok gépet elvesztettünk, már alig maradt lőszer is. De csak megyünk és harcolunk. Szinte már utolsó túlélő vagyok az egységben. Leszállok a kifutóra, épp csak annyira, hogy feltöltsék a gépet üzemanyaggal és lőszerrel és indulok vissza a levegőbe, talán az én utolsó bevetésemre. De valahol mélyen él még bennem a remény, hogy túlélhetem az esélytelensége ellenére.

És túlélted.