Én és a világ

Áprilia írta:

fortis írta:Azt hiszem az önmegfigyelést illetően nem tettetek említést a gondolataink megfigyelésére , pedig szerintem ez is ebbe a körbe tartozik . Ami azt illeti , ha teszek némi erőfeszítést az leginkább erre korlátozódik .

Ami önmegfigyelésről én beszéltem, az történetesen fülön csípi a gondolatokat - hiszen pont az az (egyik) funkciója, hogy amikor épp elkalandoznál az önmagad létezésének megfigyelésétől, akkor azt észrevedd - és jó esetben le is állítja.

Igen , ez totál érthető . 
Én meg arra gondoltam , hogy azokat a gondolatokat  gerjesztő okokat próbálom fülön csípni , ami magukhoz a gondolatokhoz vezettek  és azt , hogy  melyik milyen gondolatot generált bennem  és hogy ez milyen reakcióhoz vezethetett. Ennek megfigyelését szoktam olykor gyakorolni . 

Mit gondoltok , minek a hatása , vagy következménye lehet az , ha egy régi ismerősötök vagy elhunyt hozzátartozótok fényképét nézegetitek és az illető valahogy mégis olyan idegennek tűnik a számotokra ?

fortis írta:Mit gondoltok , minek a hatása , vagy következménye lehet az , ha egy régi ismerősötök vagy elhunyt hozzátartozótok fényképét nézegetitek és az illető valahogy mégis olyan idegennek tűnik a számotokra ?

Ez megtörtént veled, vagy csak fikció?

Hát ami azt illeti  én is hasonlóképpen vagyok a saját nevemmel . Valahogy sosem tudtam megszokni , hogy ez az eredeti nevem .

fortis írta:Hát ami azt illeti  én is hasonlóképpen vagyok a saját nevemmel . Valahogy sosem tudtam megszokni , hogy ez az eredeti nevem .

Bár már töröltem, amire ezt írtad, de biztosíthatlak, hogy ott nem a megszokásról, nem-megszokásról volt szó.

Áprilia írta:

fortis írta:Mit gondoltok , minek a hatása , vagy következménye lehet az , ha egy régi ismerősötök vagy elhunyt hozzátartozótok fényképét nézegetitek és az illető valahogy mégis olyan idegennek tűnik a számotokra ?

Ez megtörtént veled, vagy csak fikció?

Igazság szerint J mesélte nekem , hogy egy gyerekkori fényképét nézegette , és az apukája a képen idegennek tűnt a számára .  Ezzel én magam is így voltam nem olyan régen . 
Aztán beszélgetni kezdtünk a témáról és azt vetettem fel , hogy talán azért lehet ez így , mert mi már nem ugyan azok vagyunk mint akkor amikor a képek elkészültek .  Megváltoztunk minden szempontból , testileg szellemileg . Ami mégis a múlthoz köt , azok az emlékek .  De az emlékek már nem a jelen . Emlékből nem tudunk ugyan úgy ránézni valakire , mint az adott jelenben . 
Talán ezért látszanak az elmúlt ismerősök ismeretlennek . 
Talán az álmainkban is ez lehet az oka annak , hogy ismeretlen ismerősökkel találkozunk lépten nyomon .  A talánt kihangsúlyoznám .

Áprilia írta:

fortis írta:Hát ami azt illeti  én is hasonlóképpen vagyok a saját nevemmel . Valahogy sosem tudtam megszokni , hogy ez az eredeti nevem .

Bár már töröltem, amire ezt írtad, de biztosíthatlak, hogy ott nem a megszokásról, nem-megszokásról volt szó.

Nem tudom . Talán az ember neve sem a megszokásról szól . Ami a nevet illeti persze vannak olyan jellegűek , amiket szégyel az ember . De van úgy , hogy egyszerűen idegennek tűnik , mintha nem a sajátunk lenne .

Ez nagyon érdekes Áprilia ! 

Amúgy ez is fura , hogy idézetet hozol , amiben többek között ez is szerepelt 
" a hó csillogása a kertben " 
Ez azért érdekes , mert nyár van és hőség és te a hót hoztad részletnek .  Én pedig pár órája említettem J-nek , hogy milyen szép lesz a hó itt a pusztában , mert ott a sótól nem olvadhat el .  Hát lehet puszta véletlen és az embereknek a melegben eszükbe jut a hó és a hűsölés , de azért csak csak leírtam mint észrevételt . 

Érdekes a topik címe. Én és a világ. Ez a kettő egy. 2 in 1.

Blueeye írta:Érdekes a topik címe. Én és a világ. Ez a kettő egy. 2 in 1.

Igen, nekem is tetszik amúgy. 
Valami olyat is ki lehetne hámozni belőle, hogy én hatok a világra és a világ hat rám.

fortis írta:

Blueeye írta:Érdekes a topik címe. Én és a világ. Ez a kettő egy. 2 in 1.

Igen, nekem is tetszik amúgy. 
Valami olyat is ki lehetne hámozni belőle, hogy én hatok a világra és a világ hat rám.

Mi emberek teremtjük a világot az elménkkel, eszegetjük is annak keserű és édes gyümölcseit.

Blueeye írta:Érdekes a topik címe. Én és a világ. Ez a kettő egy. 2 in 1.

Viszont különbözőnek éljük meg őket, ami mégis indokolhatja a címet.

efi írta:

Blueeye írta:Érdekes a topik címe. Én és a világ. Ez a kettő egy. 2 in 1.

Viszont különbözőnek éljük meg őket, ami mégis indokolhatja a címet.

Igen, így lett az Egységből kettősség. A szeretet hiánya...

Tudnátok olyan példát hozni ami elvezethetne bennünket oda, ami nem a fizikai jellegünkből, hanem az anyagon túlról származhatna?
Egy ellenpéldát hoznék, pl itt van a szerelem. Tudjuk, hogy nagy mértékben hormonális befolyásoltság is hozzájárulhatna. 
Tehát olyasmi érdekelne, amiről kideríthetnénk, hogy nem agyi tevékenység következménye, és nincs köze az anyagi testünkhöz.

A kívülről érkező ingereket a testünkkel fogjuk fel, és természetük szerint osztályozzuk. Az információk sokaságát az öt érzékszervünkön keresztül szűrjük meg. Van egyrészt tehát a HATÁS (kép, hang, illat, íz, tapintás) és ennek a testünkben képződő visszhangja. Mindig az érzelem az első, akármit látunk, hallunk, stb., az először mindig az érzelmi életünkre hat. Rögtön utána jelenik meg a vágy, akár pozitív előjelű akár negatív. Csak ezek után kezdünk el gondolkodni és szavak formájában is kifejezésre juttatni az álláspontunkat. Mindez nagyon gyorsan történik, olyannyira hogy a gondolkodásnak sokszor alig jut szerep, az emberek rögtön kimondják amit éreznek. Nem amit gondolnak, amit éreznek. Ha gondolkodni kezd rajta, akkor az érzés az ellentétjére is fordulhat. Az értelem és az érzelem kölcsönösen hat egymásra.
Az értelmet az agyhoz kapcsoljuk, mondhatni agyi tevékenység, az érzelem már nem ilyen egyértelmű, nincs konkrét, megfogható, tanulmányozható szerve, mégis a legintenzívebb az életünkre gyakorolt hatása. Az érzelmet mégsem gondolnám valami anyagon kívüli jelenségnek, ugyanis bár a HATÁS ugyanaz, a különböző emberekben a visszhang egészen eltérő is lehet. Ami az egyiket boldoggá, a másikat szomorúvá teszi, az egyikben vágyat, a másikban undort vált ki. Ebből arra következtetnék hogy a neveltetés, hajlamok, egyéni ízlés határozza meg hogy mit érzünk. Így a szerelmet is. Az érzelem mindig testi reakcióként nyilvánul meg, tehát nem lehet elválasztani az anyagtól. Ha valamihez kötném, akkor azok az emlékek. A feledés a legjobb orvosság, és tényleg, ha ki tudnánk törölni az emlékeinket, a bánatunkat is magukkal vinnék. Az emlékeket az agysejtek őrzik...

Ezt nagyon szépen összefoglaltad Asd, de tulajdonképpen arra utaltak , hogy mik azok a részeink, amik az anyaghoz vannak kötve, vagy legalábbis abból indulhatnak ki.  Természetesen ez is közelebb vinne a megoldáshoz amiről a kérdésem szólna, ha volna egyáltalán ilyen.  
Szóval kicsit összefoglalva. 
-A külső ingerek az 5 érzékszervhez kötve
- Érzelmek, látásból, hallásból stb indulnak ki. 
-A vágy a következő jelenség, még mindig ide köthető.
-Értelem, érzelem, kölcsönösen hatnak egymásra, de ezek még mindig az érzékelésből születnek. 
-Az értelem agyi tevékenység.
-Az érzelemnek nincs konkrét megfogható szerve, bár én azért mégis arra gondolnék ez esetben, hogy különböző gyógyszerekkel, hangulatjavító szerekkel az érzelmek szabályozhatóak, és ha ez így van, akkor az agyban mégis kellenek olyan receptoroknak lenniük, amik felelősek lehetnek ezekért a területekért. 
-Az érzelem mindig testi reakcióként nyilvánul meg, tehát nem lehet elválasztani az anyagtól
-Az emlékeket az agysejtek őrzik


- Nos eszembe jutott, hogy itt van mondjuk a gyerekkori félelem, mondjuk a sötéttől.  Egy olyan gyerek akit még nem értek traumák, miért félhet bármitől? Ez a félelem köthető valamilyen szervünkhöz, mint befolyásoló tényező?  Tehát mondjuk mint az emlékek, holott emlékei még nem lehetnek ezzel kapcsolatosan, hacsak nem egy reinkarnációs, vagy egy beleérzős képességről lenne szó? Most ugye az emlékeknél nem olyasmire gondolok amiket az agysejtek tárolhatnak, mert azok csak olyasmit tárolhatnak, amit már átélhetett  az illető. De mi van azokkal, amiket még nem élhetett át, szóval erről lenne most szó.

Az írásommal arra utaltam hogy SEMMI nincs az anyagon kívülről. Hiába is keresnéd. A megmagyarázhatatlan félelmeknek is megvan a maguk eredete, de nem kell mindjárt előző életekre következtetni belőle. Csecsemőkorban, sőt még az anyán belül is érhetnek olyan traumák amik meghatározzák a későbbi életed. Ezekre a traumákra értelemszerűen nem emlékszünk. Az emberi fantázia határtalan, te tudod a legjobban hogy például az álmok mennyire élénkek és életszerűek lehetnek, akár spontán keletkeznek, akár szándékosan hozod létre őket. Bármit megtehetsz és azt teljesen valóságosnak tapasztalhatod. Az úgynevezett reinkarnációs emlékek sem többek túlbuzgó képzeletnél. Ez persze csak az én véleményem, mindenki abban hisz amiben akar.
Amúgy ha isteneket, szellemeket hoznánk fel példaként, mint anyagon kívüli erőket, az akkor sem állná meg a helyét, mert minden létezőnek szüksége van valami keretre, egy összetartó erőre ami a tudatosságát nem engedni széthullani. Castaneda szervetlen lényekről ír, nekik nincs a mi fogalmaink szerint anyagi testük, de tudatosságuk igen, és mint don Juan mondja, ők sem mentesek a haláltól. Más az energetikai alakzatuk, más típusú a testüket alkotó anyag. Talán a fényhez hasonló. A fény láthatatlan, mégis mindenütt ott van. A fény hullámtermészetű jelenség, maga is az anyag egy megjelenési formája. Az anyag nem kötelezően szilárd. A vizet megihatod, a gőzt belélegezheted.
Tehát azt mondom hogy sok olyan dolog létezik amiről nincs tudomásunk, de minden létezőnek az anyag ad formát és egyediséget.

asd94 írta:Az írásommal arra utaltam hogy SEMMI nincs az anyagon kívülről.

Igen, persze, ez nyilvánvaló volt.  De én mégis ennek ellenkezőjét keresném, mert ez így magában nem lenne olyan érdekes. 
Ha azt mondjuk fizikai, asztrális, mentális, vagy éppen éteri, azok is mind testek csupán.  Ha pedig test, akkor a maga fizikai törvényszerűségei alapján működik, tehát nevezhető anyagnak.  
A fizikai testünket tekintve az agysejtjeink az egyik legfontosabb kiindulási tényező, amihez a legtöbb mindent fűzhetünk, hiszen az emlékek a felfogás, az értelmezés mind onnan indulnak ki.  A többinél is hasonlóképpen működhet, attól eltekintve, hogy ott már nem fizikai sejtek, hanem  talán fénysejtek, vagy valami számunkra ismeretlen funkciók működtethetik a fennmaradást. 
Abban is igazad van, hogy a részecskék hullám természetűek.  Ha bár melyik testünket fizikai, asztrális, egyéb, lebontjuk a legapróbb részre amit ismerhetünk jelenlegi szintünkön, akkor a hullámoknál kötünk ki. 
Mondjuk a hullámok is keletkezhetnek valahogyan, valamiből, de jelenleg nem ismerjük annak okát. 
Ugye az alap kérdés az volt, mi lehet az anyagon túl, ami hozzánk kapcsolható, és ami nem a részecskéink eredménye. 
Nagyon bonyolult, mert igazad lehet, de mi volna, ha az életet vennénk górcső alá?  Az élet vajon belőlünk születik, vagy egy külső ösztönző hatás? 
Ez most furcsán fog hangzani, de mi vagyunk az élet, vagy az élet az ami mi vagyunk? Lehet ez így értelmetlennek tűnhet, de nem az, mert nem mindegy, hogy a tyúk tojja e a tojást, vagy a tojás a tyúkot.

fortis írta:Az érzelemnek nincs konkrét megfogható szerve, bár én azért mégis arra gondolnék ez esetben, hogy különböző gyógyszerekkel, hangulatjavító szerekkel az érzelmek szabályozhatóak, és ha ez így van, akkor az agyban mégis kellenek olyan receptoroknak lenniük, amik felelősek lehetnek ezekért a területekért.

Az érzelmeket a szívhez szokták kapcsolni. Mikor szerelmesek leszünk, szexuális hormonok termelődnek és ettől gyorsabban ver a szív, ha félünk akkor az adrenalinszintünk nő meg és ez okoz gyors szívdobogást. Mindez azért hogy a test a nagyobb fizikai igénybevételnek - szeretkezés és futás - eleget tudjon tenni. Az agy irányítja a testi folyamatokat, így a hormontermelődést is, de az agy végrehajtószerv, csak azt tudja megtenni, amit belé programoztak. Hasonlóan a számítógéphez. Tehát az érzelmek esetén a szoftver maga a génjeinkbe programozott primitív életösztön. Az egyik a fajfenntartás, a másik a létfenntartás ösztöne. Így az érzelmek forrása az ösztönvilágban keresendő.

Hát az ösztön azt mondja a borjúnak miután kibújt az anyjából, hogy álljon fel mihamarabb.  A kengurunál  meg azt, hogy keresse meg az anyja erszényét, és másszon oda amint csak tud. 
Ezek valóban programozott dolgok lehetnek, amikről azt tartják, hogy a génjeinkben vannak. Akár csak a reflexek. 
Hú azt hiszem ehhez már orvostudomány kellene, hogy mi miért hogyan működik, kezdek elérni a tudásom pereméhez. 
Szóval arról már nem igazán tudnék fogalmat alkotni, hogy az evolúció e a felelős, vagy hogyan alakulnak ezek a génjeinknél. 

Mindenesetre megmaradnék annál a résznél, amit életnek hívnak. Hogy lesz a hullám részecskékből egy olyan összesség, amit élőnek nevezhetünk ?
Szóval az élet maga az ami szerintem nem az egyedtől származik, hanem valamilyen módon felruháztatik.  De most komolyan gondolj bele, néhány szénatom, meg aminosav és egyebek találkoznak, abból még nem kellene , hogy egy élőlény keletkezzen, szóval ez eléggé magas.

"Mindenekelőtt földi életünk kezdetén válunk rokonná azzal a bolygóval, ami lakhelyet biztosít számunkra. Ekkor kell a legnagyobb mértékű alkalmazkodáson átesnünk, [...] a Földdel való harmonikus viszony évtizedekig tartó kialakításához. Az éntudat fejlődéséhez mindenekelőtt a földi viszonyoknak megfelelő testi-lelki-szellemi alkalmazkodás szükséges, [...]. Halál után, vagyis a halál és az újabb születés közötti időben csak arra korlátozódik a fejlődés, hogy a Földön megszerzett személyes eredményeket építjük be individualitásunkba, örökkévaló szellemi lényünkbe. Az emberi fejlődés legfontosabb színtere ezért a Föld, nem pedig a kozmosz egyéb szellemi helyei."
Rudolf Steiner

Minden oké csak ezt az utolsó mondatot nem értettem igazán
" Az emberi fejlődés legfontosabb színtere ezért a Föld, nem pedig a kozmosz egyéb szellemi helyei."" 
A föld mint a szellemi helyek egyikére gondolhatott itt,  a kozmosz egyéb szellemi helyeivel szemben, vagy a föld mint materiális hely, a kozmosz szellemi helyeivel szemben? 

Zoli írta:Minden oké csak ezt az utolsó mondatot nem értettem igazán
" Az emberi fejlődés legfontosabb színtere ezért a Föld, nem pedig a kozmosz egyéb szellemi helyei."" 
A föld mint a szellemi helyek egyikére gondolhatott itt,  a kozmosz egyéb szellemi helyeivel szemben, vagy a föld mint materiális hely, a kozmosz szellemi helyeivel szemben? 

Mindkettőre, azaz arra, amit aktuálisan egy-egy földi élet alatt megélünk, megtapasztalunk, amit hatni engedünk magunkra, ami alakít minket.
Ezek anyagi dolgok is, hiszen az anyagi világra nyitott érzékszervekkel rendelkezünk, meg lelki-szellemi történések is.

Igen így oké! Jó gondolatot hoztál Steinertől.

Ez válasz lehet arra a kérdésedre, hogy miért támasztotta fel Lázárt Jézus.

Néha délibábként látom amit nem kellene.

Efi írta:"Van valami az emberben, ami megakadályozza, hogy szellemi szemével lásson. Egyelőre nem is ezért van a világon. Az ember az, amivé érzékszervei által válik. Értelme csak magyarázója és bírálója érzékeinek. Az érzékek rosszul teljesítenék feladatukat, ha nem esküdnének közléseik hűségére és csalhatatlanságára. Természetes, hogy a szem a saját álláspontja szerint feltétlen valóságnak tartja látási észleleteit. Rossz, amelyik nem ezt teszi. S a maga szempontjából igaza is van. Ez igaz akkor is, amikor az ember szellemi szeme már felnyílt. A szellemi szem csak hozzásegíti őt ahhoz, hogy a fizikai szemmel látottakat magasabb megvilágításban lássa. Nem tagadja annak a valóságát sem, amit fizikai szemével látott, csak a látottakból egy azelőtt nem észlelt új fény árad. Most tudja, hogy azelőtt csak egy alacsonyabb rendű valóságot látott. Ugyanazt látja most is, de egy magasabb rendű valóságban, a szellembe ágyazva. Most az a fontos átérzi-e azt, amit lát? Akinek csak a fizikai világgal szemben vannak eleven érzései, az a magasabb valóságot délibábnak, puszta fantáziának látja. Érzései csak a fizikai világhoz igazodnak. Légüres térben mozog, ha a szellemi képleteket akarja felfogni. Ezek visszahúzódnak tőle, ha utánuk nyúl. „Merő” gondolatok. Gondolja őket, de nem él bennük. Csak képek, de megfoghatatlanabbak az elsuhanó álmoknál. Az ő valóságával szemben csak ködképek, eltűnnek az érzékei által közvetített szilárd, önmagában jól megépített valóság előtt. Másképpen van annál, aki érzéseit a valósággal szemben megváltoztatta. Számára a fizikai valóság elvesztette abszolút biztosságát, feltétlen értékét. Nem kell, hogy érzékei és érzései eltompuljanak. De kezd kétessé válni feltétlen uralmuk. Valami egyébnek adnak teret. A szellem világa kezdi ezt a teret élettel betölteni."

(Rudolf Steiner) 

Arra vagyok kíváncsi, hogy mi az a pont ami bekapcsol,  egy "alvóban" és ez ahhoz vezet, hogy a szellemivel lásson. 
Ha körbenézek a környezetemben szinte csak olyan olyan embereket látok, aki csak a fizikai szemükkel látnak és akarnak látni.
Hol a gyújtópont?
Életek, tapasztalatok sora? 
A tudás, hogy a materiális vágyak nem elégítik ki az éhséget bennünk? Fájdalmak sorozata?