Álomnapló

Zsúfolt tömegben utazom valószínűleg hajón. Menetirányra merőlegesen ülünk egy padon, középen nagy tér, túloldalon szintén egy sornyi ülőhely. Olyan zsúfoltan ülünk, hogy egymáshoz ér a testünk. Jobbomon félig a hátát felém fordítva egy katonazubbonyos férfi ül, aki egyre jobban rám dől. Kényelmetlenül érzem magam, igyekszem elhajolni, de nem szólok neki, mert másik szomszédjával is elég agresszív hangnemben beszélt. Beszéde alapján olasznak tartom. Kezemet összekulcsolva az ölemben tartom, ahogy rám dől hozzáérek a hátához. Kiált valamit olaszul,amit egy hang lefordít a fejemben, azt mondta ne érj hozzám. Sértve érzem magam, hisz ő ért hozzám, mégis neki áll feljebb. Túloldalon meglátom, hogy felszabadult egy csomó hely, ahova leült a Kedves, aki meztelenül van. Gyorsan átülök mellé. Közelről látom, hogy csak a felső teste meztelen, alul magára tekert egy törölközőt. Átkarolom. Feszélyez a nyilvános meztelensége, de senki nem reagál rá, őt sem zavarja így én sem problémázom. Szívesen megölelgetném, de tudom, hogy nyilvánosan ez zavarná, visszafogom magam. A túloldalon számonkérően integet egy alkalmazott, azt hiszem nekünk a Kedves meztelensége miatt, de csak valaki helytelen viselkedését kifogásolja, aki középen sétál el előttünk.

Nagy, többszemélyes asztalnál ülünk hézagosan. Az asztal egyik oldalán kettesben ülünk egy kolléganőmmel a a fülgyulladás kezeléséről beszélgetünk. Mindketten egyet értünk abban, hogy mindenképp  potencírozott penicillin készítményt kell adni, hiába problémáznak miatta a gyógyszerészek. Velünk szemben három gyógyszerésznő ül, felajánlják, hogy szívesen segítenek nekünk gyógyszer beszerzésében. Kolléganőm ad egyiküknek három nyomtatott fehér lapot, aki olyan elragadtatással nézi a papírlapokat, mintha valami ritka műkincs került volna a kezébe.

Új házunk tetőterébe a hátsó oldalra új kis szobát alakítunk ki a terasz lezárásával. Két férfi végzi a munkákat akik itt laknak, valamilyen szinten rokonaimnak tudom őket. Nem értenek egyet a fűtés, melegvíz ellátás ügyében. A dominánsabb férfi napkollektoros komplikált csőrendszerű fűtést tervez, ma már ilyen közel van a tető. Én külső szemlélőként csak követem a folyamatot. Egyrészről tetszik az elgondolás, de a bonyolultsága riasztó, sok a hibalehetőség. A másik férfi morgolódik, szerinte nem érdemes egy ilyen kis szobát így túlkomplikálni, szerinte egy elektromos fűtőpanel bőven elegendő lenne. A kollektor párti félre söpri az ellenérveket, nekilát a kivitelezésnek. Felmegyünk a padlásra, ahol egy víztartályként szolgáló vashordó van rákötve a ház meglévő csővezetékeire. Leemeli a hordót, hogy megmutassa milyen egyszerű lesz az új rendszernek rácsatlakozni a régi vezetékekre. A hordó alatt egy négyszögletű lyukban apró fehér kövek vannak. Gondolom vízszűrés a funkciójuk, de nem értem hogy tudott a hordóban víz lenni, ha nem volt menetesen lezárva, csak átfolyás volt. A kritikus gondolkodás felébresztett.

Úgy gondolom, hogy szülőfalum családi házában vagyok, de minden új, máshogy vannak a szobák, amit betudok annak, hogy felújították. Az emeleten vagyok. Késő éjszaka van és még nem feküdtem le, ami tiltott, tartok tőle, hogy kapok miatta a szüleimtől. A tesómék is még fent vannak ők is bajba lesznek.  Attól tartok bármelyik pillanatban hazaérkeznek és akkor lebukok. Érzem a közelségüket, mintha a ház körül mozognának, a hátsó bejárathoz tartanának. Lemegyek egy földszinti nagy nappaliba, ahol távol élő nagybátyám üldögél, talán tévézik. Nem szólunk egymáshoz. Valami elfogadható indokot keresek a szüleimnek. Végül is én már elég nagy vagyok, hogy fent maradhassak, a fiatalabb tesóim lesznek csak igazán bajban.

Csupa nőkből álló ókori fegyverzetű sereggel egy dimenzió határ túloldalán lévő területet próbálunk elfoglalni. Addig nem tudjuk, hogy mi fogad a túloldalon, amíg át nem lépjük a határt, mert nem látni át  a másik oldalra. Eddigi taktikánk szerint szabályos időközökben rohamoztunk, amihez az ellenfél is tartotta magát. Azon gondolkodom, nem tudnánk-e valami hatásosabb taktikát alkalmazni. Az egyik ami eszembe jut, hogy felderítőt előre küldeni, de a kommunikációt nem tudnánk megoldani. A másik, ami eszembe jut, hogy nem a szokványos időpontban, hanem meglepetés szerűen támadjunk. 

A második megoldást elhatározom, hogy megpróbáljuk. Elrendelem a rohamot. Nehezen áll össze a csapat. Mindenki pihen vagy eszik. Tudják, hogy még nincs itt az ideje a harcnak, nehezen hiszik el, hogy komoly a parancs. Végül mindenkihez eljut az infó, felsorakozunk a határom, majd rohamozunk.

Kettesével harcolunk a túloldalon már modern lőfegyverekkel, nem ókori lándzsákkal. A társam megy elöl, találunk egy zöld katonaruhába öltözött fiatal fiút. Üldözésére indulunk, egy épületben sarokba szorítjuk. Társam leteperi, hogy megkötözze. Sebes, keléses a fiú arca. Háttérbe húzódom, hátha a fiúnak is volt társa. Bejön a számításom. Egy férfi ront a társamra és fegyverrel megadásra akarja kényszeríteni, de én is közbelépek, fegyvert fogok a fejéhez. 

Rálövök, de elvétem, vagy nem sebesül meg eléggé. Valamiért társamnak és nekem csak egy fegyverünk van és felváltva tudunk csak lőni, ezért minden próbálkozásra át kell adjuk egymásnak. Többször cserélünk, sorra elvétjük a célt. Amíg átadom a pisztolyt a férfi valahogy visszagyógyul vagy töltődik a pajzsa, minden esetre nem sérül meg eléggé. Új taktikán gondolkodom. Az jut eszembe, hogy mi lenne, ha egymás után én lőnék kétszer, gyorsabb lenne és meglepetés szerű. Kipróbálom a tervet, kis hezitálással újra rálövök, az eredményt már ébredés miatt nem látom.

“ Elrendelem a rohamot. Nehezen áll össze a csapat. Mindenki pihen vagy eszik... nehezen hiszik el, hogy komoly a parancs.“

Középkorban játszódó álom. Fiatal férfi vagyok, a környéket birtokló nemesi család tagja. Apám a családfő, én vagyok az örököse. Van köztünk némi generációs ellentét, maradinak találom a dolgokhoz való hozzáállását. Épp egy nagy csatán vagyunk túl. A szomszéd rivális nemesi család megtámadott minket a seregével. A mi seregeink győztek, akit csak lehetett a rivális családból foglyul ejtettünk. A túlélők fellélegeztek, a összegyűltünk ünnepelni, együtt mulatni a család várkastélyának dísztermében. Nagyon elégedett vagyok magammal, a győzelem, a foglyok miatt, hogy jól helytálltam addig, amíg kettesben nem maradok egy fiatal nővel aki valamilyen szinten a hozzátartozóm, talán a feleségemmel. Ő mint nő a nyilvánosság előtt szerényen meghúzza magát, de a valóságban a háttérből ő irányítja a dolgokat. Négyszemközt maradva leszid, hogy eltértem a tervtől, a szomszéd család örökösnőjét, a kis hercegnőt nem lett volna szabad elfogni. Nem értem az okát, de elfogadom, hogy előrelátóbban nézi az összefüggéseket, jobb nekem is ha követem a döntéseit. 
Visszamegyek a nagyterembe az ünnepségre. Az elfogott nemesek, pár férfi és nő az egyik fal mentén áll láncra verve. Apám az öregekkel a főasztalnál vadul tervezi a kivégzésüket. Nekiállok korteskedni az ellenfeleink védelmében. Felszólalok, hogy nem nemes dolog a legyőzötteken bosszút állni, felesleges  vérontás. Az indítékaikat sem ismerjük, lehet, hogy egy ismeretlen harmadik fél ugrasztott egymás ellen minket. Tudom, hogy sokan elvből engem támogatnak apámmal szemben.  Mindent kitalálok, hogy időt nyerjek, ne végezzék ki legalább a nőtagokat. Sikerül elérnem, hogy bocsássuk szavazásra a dolgot. Apám belemegy, kézfenntartással megszavaztatja, hogy A vagy B. Össze vissza emelgetik az emberek a kezüket, szerintem azt sem tudják, hogy mire voksolnak. Emiatt sikeresen megvétózom a szavazást, javaslom, hogy rendes érmés, az alsóbb nemesek között titkos szavazást tartsunk. Tervem szerint, ha ez nem jön össze akkor elhúzódó bírósági tárgyalással, kihallgatássokkal fogom tovább húzni az időt, ami alatt a hercegnőt megszöktethetjük. Szavazás közben a mellettem ülő húgomat győzködöm, hogy amilyen jólelkű nem kéne bevérezni a kezét a foglyok kivégeztetésével. Visszafelesel, hogy semmit sem tudok az ő lelki világáról és értékrendjéről, bízzam rá, hogy el tudja dönteni mit akar.

Erdő közepén, kis hétvégi ház előtt készülök cseppfolyós gázzal zöld levelekből kivonatot készíteni. Kimegyek a fák közé, hogy biztonságban, jól szellőző helyen, tűzforrástól távol legyek. Kis kemping gázpalackra szerelek egy csapféleséget, hogy kiengedhessem bele a folyékony gázt, de nem zár jól, hangosan sziszeg. Leveszem a csapot, hogy megnézzem hol a baj, de a gáz nélkül nem látom, honnan szelelt. Visszateszem a palackra, újra szökik a gáz. Visszarohanok a házhoz mosószeres vízér, hogy megnézzem, hol buborékol. A háznál nem találok megfelelő edényt, így a tenyerembe engedek vizet, nyomok bele egy kis folyékony szappant. Eszeveszetten kapkodom és rohanok vissza, hogy ne fogjon ki a gázpalack. Alig marad valami a tenyeremben mire visszaérek. A palack körül magától buborékok vannak, de már nem is ereszt. Ezen kicsit csodálkozom, de örülök, a szerencsémnek. A cseppfolyós gázt átengedem a száraz leveleken bele egy termoszba. Amikor elfogy a gáz a termosszal vissza indulok a házba tálat keresni, amiben elpárologtathatom a gáz.

Visszaérve nem a nyaralóba jutok, hanem egy nagy éttermet találok az út másik oldalán. Elhagyatottnak tűnik, a konyhában biztos találok valami edényt. A cseppfolyós gáz miatt még mindig kapkodok. Besietek az épületbe. Nagy színvonalas étterem, de teljesen üres. Középen van a konyharés, ott találok egy nem teljesen tiszta edényt, amibe kiöntöm a folyékony gázt. Leoldódik a kajamaradvány is a tálról ezért átöntöm egy tisztább üvegpohárba. Sietek vele ki, hogy nehogy túl koncentráltá váljon a levegőben a gáz és felrobbanjon. Kint közben dolgozni kezdett a személyzet, egyre több előkelő vendég jön. Aggodalmamhoz a gáz miatt csatlakozik az illegális jelenlétem felfedezésének a félelme. Észrevétlenül kijutok a recepciós mellett az épületből. Kint eszembe jut, hogy bent felejtettem a termoszt a konyhában az ujjlenyomataimmal. Hogy jussak vissza észrevétlenül. A sarkon túl parkoló autónkból műanyag játékautókat veszek magamhoz és úgy csinálok, mintha hivatalos ügyben járnék. Bent a konyha felé látom bemenni a főnöknőt. Nem merek utána menni, ki be járnak a dolgozók. Amikor sokig nincs mozgás bemegyek az ajtón, de most nem a konyhába jutok,  hanem valami talált tárgyak raktárba. Feladom a termosz keresést, kifelé indulok. Már elég sokan állnak sorban a recepción. Kijutok, elindulok az autónkhoz, de nem találom ott. Valószínűleg a rossz irányba indultam el. Vissza indulok az ellenkező irányba. Közben azon gondolkodom fel kellene hívni a kedvest az autó miatt, de közben felébredek.

Egy közösségi épület toalettjét keresem fel, mert pisilnem kell. Elég lepusztult helyiség, nincsenek benne normális wc csészék, a földön látszik a lefolyócső négyszögletű csatlakozója, abba kell beletalálni. A belsejében mintha tyúktojások lettek volna beledobálva. Elvégzem a dolgom és kimegyek. 
Az előtérben tudomásomra jut, hogy bújó lettem egy kihívásban. Három ismeretlen ember keres engem, nekem el kell rejtőznöm az épületben. A jutalom vagy a büntetés homályos előttem, de tudom, hogy jobb nekem ha sikerrel járok. Első gondolatom az, hogy keresek egy félreeső helyet, de én magamat ott keresném először, úgyhogy elvetem a tervet.
 Nagy tömeget keresek, mert sok ember között gondolom nehezebben szúrnak ki. Bemegyek egy zsúfolásig telt előadó terembe és leülök az első sorba, hogy a hátulról benézők ne lássák az arcomat. Azon gondolkodom hogy tudnám álcázni a hajamat, de paróka híján ez esélytelen. 
 A színpadon megy a bűvész előadás, a nézőkből segítőket kérnek. A főszereplő rögtön kiszúr engem, felszólít a színpadra. A segédje lejön, hogy felkísérjen. Ezt minden áron szeretném elkerülni. Nem mehetek fel, mert beteg a lábam, mondom a már mellettem álló fickónak, mutatom a bal lábamat. Nem látszik semmi baja, menjek fel mondja. Születésem óta beteg, mondom neki, amit már megértően fogad . Mögém lép és mást próbál felhívni a színpadra.

“Jobb nekem, ha sikerrel járok.” 

Valamilyen műszerrel egy komplikált, világűrben tervezett berendezés nagy tartáját tesztelem. A hengeres tartáj fala szivárgás záró lapokkal volt borítva, hogy ha valahol belülről sérül akkor is tartani tudja a nyomást. Az egyes lapokat egyesével ellenőriztük, hogy bírják-e a nyomásterhelést.

Lakásunkban egy 6 éves forma fiammal kerékpáron fogócskáztunk. Ő gyermek kerékpárral én rendes nagy kerékpárral voltam. A szűk folyosón körbe körbe kergettem, amit nagyon élvezett. Még nem túl biztonságosan tudott kerékpározni, de nagyon küzdött. Én a nagy kerékpárral is tudtam lassan is menni. Egyszer elhatároztam, hogy a hálószobából nem a gyerek után jobbra a folyosóra fordulok, hanem balra a konyha felé, hogy elé vágjak. Nagy ívben közeledtem, mert éles a forduló. Mikor bekanyarodtam nem tudtam tovább menni, mert egy kerékpár az ajtóban a falhoz volt támasztva és nem fértem el mellette.

Nagyon hosszú filmszerű álomtörténet. A lényeg, hogy egy kínai férfi voltam, akinek volt egy gazdag hasonmása. A gazdag férfi valamiért le akart lépni egy időre és felbérelt engem, hogy helyettesítsem. Kioktatott milyen helyzetben hogy kell viselkednem, ahogy ő szokott. Bementem a lakásába, és vártam, hogy megjöjjön a felesége. Izgultam észre fogja-e venni a cserét. Félmeztelenül, mintha edzenék vártam. Köszöntem neki, megjegyeztem, milyen szépen kormozott a haja, most festette? Ezen nagyom meglepődött, hálásan felém fordult és megölelt. Rájöttem, kis baklövést követtem el, a nő nincs hozzászokva, hogy a valódi férje figyelmes legyen vele.

Családdal autóval haza felé megyünk. Egy mező közelében bokros területen megállunk pihenni, mert az autót le kell állítani. Valami akkumlátor szerűséget kiveszek belőle és az autó elé az árnyékba leteszem, hogy kihűljön. Meleg nyári nap van. Nemsokára mellettünk megáll még két külföldi rendszámú régi autó is, nekik is kényszerpihető van. Nem szólunk egymáshoz, de szerintem értenek minket. Amíg várakozunk elkerékpároznak mellettünk ismerőseink, akik a földúton a faluba haza tartanak. Hangosan csodálkoznak mi ez a nagy autódömping az út szélén, majd tovább bicikliznek. Kihűl a mi aksink, visszateszem az autóba az anyósülés felől. Ehhez kicsit kerülgetnem kell a másik autó sofőrjét. Elindulunk haza.

Tanteremben ülők négy öt tanulóval együtt. Azt gondolom irodalom óra van. A tanárnő felír egy 6-8 tagból álló karaktersorozatot, ami számomra ismeretlen, körszimmetrikus elemekből áll. Állítása szerint ez egy betegség előfordulási gyakorisága, kérdezi szerintünk mennyi lehet. A tagok hosszából arra tippelek szerintem 1 : 1 000 000. Szerinte 1000x nagyobb. Ezt nagyon kicsinek tartom. Magyarázni kezdi, hogy ez egyes elemet melyik számot helyettesítik. Rendszere hasonló a római számok olvasásához, csak más szimbólumokkal. Amikor a sorozat végét tizedes és egész számokra fordítja végképp értelmetlennek találom, ilyen nagy valószínűtlenséget ennyire pontosan nincs értelme kifejezni.

Témát vált a tanárnő, egy mechanikai feladatra egy vízszivattyú felépítésére tér át. Teljesen részletgazdagon megjelenik a fejemben a pumpafedél 3D képe. Belül fényesre koptatta az alumíniumot a víz, kívül zöldre van festve. Forog a képzeletemben a tárgy, látom merre nyilnak belőle a vizvezeték csatlakozók. Erről egy ásott pút képe jelenik meg előttem, felülről nézek az aljára. Körkörös tégla fala van, az alján alig van víz. Nézem, ahogy a téglák közül az oldalán csordogál ki a víz és összegyűlik az alján, lassan emelkedik a vízszint. Tiszta a víz, látszik a homokos alja. Látok benne egy belefulladt legyet úszkálni.

A kútról eszembe juta nagyszüleim házának hasonló ásott kútja, hogy egyszer hagyták, hogy belenézzek. Eszembe jut, hogy kisgyermekként azzal játszottunk, hogy apró köveket dobáltunk be a fedél résen és hallgattuk milyen mélyen csobban benne a víz, abból tudtuk, hogy milyen mély.

Megérkeztem a veteményes kertbe, sétálok a vége felé ügyelve, hogy a keresztben futó sorok közé lépjek, ne tapossak le semmit. Férfi kollégám közép tájon dolgozik. Beszámol róla, hogy felvett egy lázas kisdedet, akit én már korábban láttam. megnézem a friss labor eredményeit, összevetem az általam korábban nézettekkel.  Nincs lényegi változás. Továbbra is vírus infekcióra utalók. Javaslom neki, hogy nézessen vírus tesztet. Vonakodik, de beleegyezik. Sétálok tovább a kert végébe, de más nem dolgozik már ott.

Azzal a gondolattal feküdtem le, hogy álmomban megnézem a kezem és felismerem, hogy álmodom.

Régóta semmit sem csinálunk, csak heverészünk a gyerekekkel. Jön a Kedves és megvádol minket, hogy biztos cokaint fogyasztottunk, azért vagyunk ennyire ki. Mindenkinek kioszt vérvételi harangokat és csöveket, hogy most drogtesztet fog nézni mindannyiunktól. Feleslegesnek tartom, hogy emiatt megszúrjon, tudom, hogy negatív fog lenni a teszt. Megnézzük a kezemet, jól láthatóak a vénák. Ragaszkodik a vérvételhez, megnyugtat, hogy jó vénáim vannak, gyorsan túl leszünk rajta.

Nagymamám házának középső udvarán állok felnőttként, ahol gyerekek játszanak.. Hátam mögött egy kisgyerek, talán az enyém panaszosan felsír. Hátra nézek. A földön fekvő tenyérnyi tárgyra mutat. nem beszél még, de a gesztusából tudom, hogy azért panaszkodik mert a tárgy megváltoztatta a színét. A tárgyat egy szétszedett játékautó tetejének gondolom, a belső felét látjuk, ami sötétlila, csaknem fekete. Rögtön tudom mi történt. Mondom a gyereknek, hogy semmi baj ez egy indikátor festék, hőre megváltoztatja a színét. Hogy ezt bebizonyítsam neki egy kancsóból hidegvizet csorgatok tá. Ahol a víz éri átmenetileg vílágos bíborszínűre változik, majd vissza feketévé. Ez nagyon tetszik a gyerekeknek. Egyik nagyobb gyerek hoz egy befőttes üveget, aminek az aljában jég van. Rászorítja a tárgyra amitől teljes felületében kivilágosodik, amit az üvegen keresztül jól látunk.

Gyermekkorom családi házának kertjéből sétálok át a húgomékhoz a szomszédba. Az ő kertjükben almányi szamócákat találok, leszedek négyet. Olyan nagyok, hogy két kezembe ennyi fér csak. Három közülük friss, létől duzzadó, a negyedik petyhüdt, aszalódott már. Elindulok vissza a mi házunkhoz, hogy adjak a többieknek. Egyet séta közben majszolok, mert éhes vagyok.
Visszaérve kiderül, hogy nálunk disznóvágás van, itt van minden közelebbi rokon és az ők rokonaik, akik ismeretlenek nekem. Segítenem kellene a munkában, de tele a kezem.  Elkezdem egybegyúrni az epreket, hogy kidobjam, amik közben focilabda nagyságú, ragasztószalagból összegyúrt gömbbé váltak. Egyes részei a kezemhez ragad, ahogy gyúrogatom. Bele akarom dobni az udvaron álló vödrök egyikébe, de kiderül, hogy mindegyikben már valami húsdarab ázik, amelyiket közelebbről is megnézem abban egy hátsó sonka van. Visszafordulok a kert felé, hogy a trágyadombra dobjam, de annak a közepén egy üstház van, gondolom beledobom a tüzbe és elég. Közelebb érve látom, hogy egy üst van benne, vizet forralunk. Bosszús vagyok már, ledobom az udvarra a sárba. Látom, ahogy gurul, külsejére vastagon rakódik a sár, szétnyílik, belül is papírfoszlányok vannak.
Bemegyek a házhoz, ami a belső fal mellett fel van állványozva. Felmászok rá és feljutok a melléképület tetejére, ahonnan belátok a húgom szobájába. Bent a Kedves olvas valamit. Bekiabálok neki, hogy jöjjön ki segítenünk kellene a többieknek. Észre vesz, de gesztusokkal jelzi, hogy nem érti mit mondok. Körbe megyek a ház elejére és a főbejáraton a lépcsőházba jutok. Meglepődöm, hogy nincs ott a lépcső, helyette egy nagyon keskeny, vékony létra van. Bizonyára kivették a lépcsőt, mert túl nagy helyet foglalt, ez a sok ember nem tudott mozogni mellette gondolom. Előttem megy anyám, felmegy a létrán. Utána indulok. A vékony léc hajlik a súlyunk alatt, már nem is ér fel az emeletre. Elfog a félelem a magasságtól, nem is lépek fel az emeletre, inkább a hátsó korlátba kapaszkodom, onnan hívom a kedvest. 
Kijön a szobából. Mondom neki mit szeretnék, de nem hajlandó segíteni. Azzal érvel, hogy amíg az öcsém felesége sem dolgozik ő sem fog semmit csinálni. Meglepődök a válaszán, nem erre számítottam tőle. Kérlelem, hogy jöjjön. Közben felismerem, hogy ő nem is a Kedves, hanem az  exem.

Sorban állok egy cukrászda kiszolgáló pultjánál. Fiatal nő a pultos, előttem épp egy családot szolgál ki. Apa, anya egy vagy két gyerek. Amíg az anya a rendelést adja le a gyerek a sütispult alsó polcára hanyatt befekszik a sütik közé és vigyorog, nagyon elégedett magával. Kiszedik onnan. Közben rájövök, hogy nem is cukrászdában vagyok, hanem a reptéren, a csomagjainkat adjuk fel. Az előttem lévő családból a nő intézkedik, sorra teszi fel a csomagjaikat, Annyira belemerül, hogy a az én bőröndömet is feladja a sajátjaik között. Szólok a recepciós nőnek, hogy a látszat ellenére mi nem együtt vagyunk, az én bőröndömet külön kezelje.

Nézem ahogy a szomszédos telken a középkorú pár, férj feleség rendezkedik. Épp csomagolnak, menni készülnek, az autójukba pakolnak be dolgokat. Elég kis telkük van egy háromszög alapú darab, amin épp csak elfér egy garázs. Mondják, hogy mennek a telek másik felére. Az eredeti telket a megépült autópálya ketté szeli, az út túloldalán van még egy darab megmaradt telekrész, oda készülnek. Az is elég kicsi, de bérelnek mellette egy másik telket, a kettő együtt már használható kertészkedésre.

Egy felhőkarcoló egyik belső szintjén dolgozik egy fiatal srác. Egy középkorú nő tanítja be a feladatra. Ágymatrac méretű szivacslapokat kell egy vegyszerbe beáztatni, majd térválasztó falként a helyére illeszteni, ahol a vegyszertől formatartóvá merevedik, de bizonyos határig rugalmas is marad. Valami hiba csúszott a folyamatba, mert a szivacs merevvé és törékennyé vált. Engem hívtak egy idősebb férfival a hiba felderítésére. Sárga fejvédő sisakban felmentünk a a szintre. Kiderítettük, hogy az előírt tubusok mellett egy fogkrémes tubust is a vegyszerhez kevertek, ami olyan anyagot tartalmaz, ami a rugalmas molekula szálak között keresztkötéseket hoz létre ezért lett rugalmatlan a szivacslap.  A férfival úgy teszünk, hogy nem történt semmi hiba, nem írunk róla jelentést, mert akkor kijönne az ellenőrző hivatal és napokra leállna az építkezés. Elkísérem a férfit a lifthez majd visszamegyek, hogy eligazítsam a dolgozókat, hogy ne ismétlődjön meg az eset.

Távolkeleti férfi vagyok a középkori Kínában.  Egy várat védünk. Rangtalan közkatona vagyok. Nem áll jól a seregünk. Tőlem jobbra egy kőbástya mögött ágyúgolyó csapódott a lőszerraktárunkba, felrobban vele együtt a várfal is. A támadók hamarosan berontanak. Nem látom értelmét a harcnak, szinte egyedül maradtam. Rejtőzködésre alkalmas helyet keresek, de nem elég jó egyik sem. A felső kastélyba vezető úton elindulok felfelé a hegyre. Félúton belefutok az uralkodó családba és udvartartásukba. Van köztük néhány varázsló, akik egy szertartást végeznek, amivel láthatatlanná tevő falat csinálnak a kastély köré. Jön föl az úton a fiam. Valami fura lámpás szerű valamit visel a fején, ami narancssárga fénnyel világít. Segítségével rést keres a védőfalon. Nem lát minket pedig egy lépéssel előtte állunk. Óvatosan araszol oldalra az erőtérben, vakon nyúlkál és sikerül valakit elkapnia, amitől átjut a mi oldalunkra. Faggatni kezdem mi ez a szerkezet, amit használt.

Vége felé tartunk az egyetemnek. Elveszettnek érzem magam, szorongok. Eltávolodtam a csoporttársaktól és barátoktól, lemaradok az infókról. Gyanítom, hogy egy vizsgát nem tettem le ezért nem végzek. Eszembe jut, hogy már megvolt a diploma osztó, ezek szerint sikeresen levizsgáztam mindenből. Most azon szorongok hol találok munkát. Hogy fogjak neki. Pályáznom kellene állásra, pályamunkát írni. Azt sem tudom hogy fogjak hozzá. Eszembe jut, hogy már van helyben állásom, nem kell keresnek.

Egy rendezvényre kerülök, ahol megtalálom az otthon cserépben tartott zsályáimat. Meglocsolom őket. Nehezen issza be az agyagos föld a vizet, megáll a cserépben. idejön hozzám egy nő és a cserépben álló vízben mint egy kisgyerek pancsolni kezd. A cserepeimet elhelyezem egy korlát alatt, hogy senki ne lépjen rájuk véletlenül.

Egy csoportos kiránduláson veszek részt. Egy város látogatunk meg, vendéglátónk egy középkorú férfi az idegenvezetőnk. Épp egy kilátón állunk, ahonnan a völgyön keresztül rálátni a domboldalra épült város házaira. Egyikünk megkérdezi a vendéglátónktól, hogy merre található egy bizonyos város. Kézzel mutatja, hogy melyik épületnél kell balra fordulni. Nem vagyok meggyőződve a választ helyességéről. Közönséges épületeket látok egyik sem kelti fel különösebben a figyelmemet. Azonban ahogy tovább megyünk baloldalon egy kupolás katedrális szerű nagy épületet fedezek fel, ami megragadja a figyelmemet. Idegenvezetőnk elmondja, hogy ez az épület a város büszkesége a Malom. Jobban megfigyelve felfedezem, hogy csak az elülső része ilyen díszesen megépített, monumentális, a hátsó része felől hatalmas gabonatároló tornyok állnak több sorban. Az első alatt egy férfit látok amit egy hatalmas nagy zsákot tölt meg valamivel az egyik toronyból.

Egy makett asztalt nézek oldalról, kicsi felülnézetből. Tópart részlet lehet rajta kialakítva. Homokos part ami széléhez egy kis papírmakett csónak van rögzítve. A túlsó oldalán kis rúdon makett háló lóg a vízbe. A csónakot kézzel óvatosan mozgatva hálóval apró gyöngyöket lehet kihalászni a vízből, amiket halaknak tartunk. Jó sok ilyen apró gyöngyhalat  fogunk így azt gondolom, hogy jól fogunk lakni, nem maradunk éhesek. A csónakot kicsit kiemelve a vízből látom hogy az oldalára is fürtökben ragadnak ezek az apró kis ikra szerű gyöngyöcskék. Olyan mintha maguktól szaporodnának. A makett asztal bal szélén vékony fonalra fűzve gyöngysor is van belőlük készítve, szépen a szélére van fektetve.

Az új lakásunk szobáit járjuk be. Nagyon elégedett vagyok azzal amit látok. Aki velem van meg is dicséri a lakást, hogy milyen szépen fel lett újítva. Egyetértek vele. Az egyik szobában az ajtó mögött a parkettán víztócsát fedezek fel. Lehajolok, hogy közelebbről megnézzem honnan ered. Látom hogy a falból szivárog. Az egész fal a mennyezetig vizes. Valahol fönt csőtörés lehet, a vakolat alatt szivárog le a víz a padlóig. Megkopogtatom a vakolatot ami üreges, tehát elvált a téglától. Tehetetlenséget érzek. Túl nagy feladat volna ezt kijavítani, kénytelenek leszünk így hagyni amíg el nem költözünk.

Félhomályban egy útkereszteződésben állok és robotporszívó méretű önállóan közlekedő kis gépek mozgását figyelem. Félhomály miatt mindent fekete fehérben lehet csak látni. A gépek jobbról balra hidrogént szállítanak, ami valaki másnak a tulajdona csak én felügyelet őket. Azért mozognak jobbról balra és oda vissza mert így útközben nagyobb biztonságban vannak a tolvajokkal a szemben. Az útkereszteződésében merőlegesen halad az én hasonló járművem, amit én irányítok. Ha középen találkozik egy jobbról balra mozgóval átveszi a hidrogén szállítmányokat és elhozza nekem, amit eladok és a tulajdonosoknak eljuttatom az árát.

Azon mosolygok, hogy mostanában robotporszívó lázban égek és már napok óra rengeteg ilyen képet és egyebeket tanulmányozok. Végül eldöntöttem, hogy Aldisat fogok venni csütörtökön akciósan.