Álomnapló

Társasági összejövetelen vagyok valószínűleg vacsorán az éjszakából ítélve. Kimegyek a főépületből a hátsó kertbe, mert telefonon keresnek és bent nagy a zaj. Egy nő hív, akivel egy esetet beszélek meg. Nagyon rossz a vétel csak szakaszokban hallom, hogy mit mond. Igyekszem úgy tenni mintha mindent értenék nem akarom elárulni neki, hogy alig hallom. Szófoszlányokból próbálom összerakni, hogy mit mond, miről van szó. Koponyáról készült MR felvételről kér szakvéleményt. Nagyon kóros eltéréseket látok rajta ezeket próbálom neki elmondani. Miközben beszélünk bemegyek a főépület melletti kerthelyiségbe, ahol asztalok és székek vannak, de nem tartózkodik ott most senki, mert tél van és hideg. Leülök egy hátsó asztalra és úgy beszélünk. Telefonálás közben látom, hogy bejön egy kisgyerek, akit követ az édesanyja. Középkorú nő kérdezi tőlem, hogy van-e itt kijárat. Mondom neki, hogy erre nincs, ez zárt terület. Elfogadja, amit mondok felveszi a gyermeket és visszasétált a főépület felé. Kisétálok a kerthelyiségből a szabadba és felnézek a fekete égre. Látványos villámok cikáznak amikben egy ideig gyönyörködöm. A villámlás hangja nem hallatszik. Közben megszakad a telefon vonal. Egy másik nő visszahív az előzőnek az asszisztense. Egy darabig beszélgetésre koncentrálok. Amikor újra körülnézek már nappal van és a gyermekkori családi házunk hátsó udvarában állok. Újra felnézek az égre ahol korábban villámokat láttam. Most egy gyorsan ereszkedő helikopter látok ami hamarosan a házunk melletti járdára zuhan. A becsapódásnak nincsen hangja, semmi robbanás, semmi tűz és füst csak a roncsok, amiből kicsúszik egy átlátszó üvegkoporsó. Az üveg koporsót félig valami tejszerű fehér folyadék tölti meg abban fekszik egy eszméletlen fiatal nő mozdulatlanul. Zuhanás kor megsérült az üveg kifolyik belőle a folyadék. Láthatóvá válik, hogy egy kisbaba is van a nővel. Felszólítom a mellettem lévőket, hogy vigyük be őket a házba a melegre és ott próbáljunk segíteni rajtuk.

Egy épületből lépnek ki. Az utcára kerülök a város szélén. Két választás áll előttem vagy balra indulok a megszokott úton be a városközpontba vagy jobbra a város széle mentén, ami ismeretlen és felfedezetlen terület számomra. Jobbra indulok el egy bokros, házakkal ritkán beépített terület keresztül. Nem is annyira házak mint inkább garázssorok vannak itt. Az egyik garázs mellett elhaladva szerelés hangját hallom. Nem látom honnan jön, de nem is akarok találkozni azzal aki kelti a zajt. Óvatosan sétálok tovább, hogy ne keltsek feltűnést. Egy teljesen fás, bokros területre érek. A növényeken még szépen zöldelnek a levelek. Egy épület hátsó udvarán lévő lomkamrához érek. A falát befutja az aprólevelű borostyán. Egész közelről jól megnézem a levelek változatos mintázatát. Bemászok a helyiségbe, amiről kiderül, hogy éléskamrának használhatják, mert az egyik oldalán polcon elrakott befőttek sorakoznak. A teteje nem teljesen fedett, mintha be lenne szakadva. Errefelé próbálok felmászni és kijutni. Közben meghallom, hogy valaki közeledik egy nő beszél valakihez. Megáll a kamra bejárata előtt és behajol az ajtón levő kis ablakon. Az ajtó mellett a falhoz lapulok a félhomályban, de nem bízom benne, hogy észrevétlen fogok maradni, nincs ott semmi, ami mögé rejtőzhetnék. Látom, hogy nem valakivel beszélget hanem a bal füléhez tartott mobil telefonba. Hosszú szőke haja van ami előre hajolva az arca mellett lóg, ettől nem lát balra, nem lát meg engem. Bal kézzel vakon benyúl, hogy levegyem valamit a polcról. Ahogy visszafelé húzódik az ablakból elejti az üveget, ami lepottyan elém a földre. Biztosra veszem, hogy most észre fog venni, amikor hátra néz, hogy hova esett. A nő azonban annyira elmerül a telefonálásba, hogy nem veszi le a füléről, nem néz körül, inkább vakon tapogatózik a földön. Valami csoda folytán megúszom a lebukást. Elmegy, egyre távolabbról hallom a hangját.

Gyermekkori házunk hátsó bejárati udvarának járdáján állok a sarkon. Egyedül vagyok és nagyon kell pisilnem. A szőlőlugas túloldalán egy másfél méter magas, vékony kiültetett növényt látok, megcélzom a tövét. Korábban cserépben lehetett, látszik az eredeti földlabdája, nem ültették elég mélyre. Pont a tövére célzok. Feltűnően hosszasan tudok pisilni kezd gyanússá válni, de egy aggasztó gondolat másfelé tereli a figyelmemet. Azon aggódom, hogy nem árt-e neki a koncentrált vizelet, de megnyugtatom magam, olyan száraz a földje, hogy biztosan minden folyadéknak örül. Közben felfigyelek arra, hogy balról, mögülem egy női hang beszél hozzám, valamit magyaráz, de nincs elég figyelmem, hogy megjegyezzem, amit mond. Átkerülök a lugas bejáratfelőli oldalára, így 90 fokkal elforgatva látom a növényt. Ebből a szögből kar vastagságú törzsű diófának látom. Az ágai levéltelenek, de az ág-törzs szögletekben a szemem láttára vékony, zöld folyondárszerű új hajtások nőnek ki, amit az előbb kapott folyadék hatásának tudok be. Újra aggódoni kezdek, még fagyok jöhetnek, amitől a fiatal hajtások elpusztulhatnak, de úgy döntök kétségeimmel nem hátráltatom a fát, vívja meg a saját csatáját a saját sorsáért.
 
Visszamegyek a bejárati kertkapuhoz és belenézek a postaládába. Több üdvözlő lapot kaptunk. Tudom, hogy édesanyám által korábban elküldött lapokra érkezett válasz. Anyám mindenkit arra biztatott mindenkit, hogy emlékezzen vissza iskolai éveire. Az egyik válaszlapból egy dörgedelmes férfihang utasítását hallom: mindenki igyekezzen felejteni mindent.

Gyermekkori családi házunk hátsó bejárata előtt a lépcsőn állok, ugyan ott, ahol korábbi álomban a diófát láttam. A csupasz fölből kiálló 20 cm műanyag csődarabot figyelem. A végén szűkítő vagy locsolófej van. Tudom, hogy a cső a föld alatt az udvaron levő szivattyúaknába vezet, ahol a kút van. Felnézek a házfalra. Egymás felett két eresz van, külön esőcsatornával. A felsőből ugyan olyan fekete cső vezet az alatta levőbe. Tudom, hogy az a feladata, hogy az esővizet az először látott csőbe vezesse, onnan pedig a kútaknába folyik. Onnan a fölbe szívódik és megszűrve a talajból a kút felszívja. Kezdenek racionális gondolataim lenni a dolog értelméről és működő képességeiről, amire felébredek.

Gyermekkori iskolatársnőmmel elmélyült társalgásban vagyok. Elkalandozik a figyelmem, az arcvonásait figyelem. Feltűnően szép szabályos ovális arca van. Szép a bőre, a szeme zöld, ízléses a sminkje. Egyenes vállig érő fekete haja van. Emlékszem, hogy nagyon régen találkoztunk utoljára. Ahhoz képest, hogy régen milyen túlsúlyos volt most számottevően lefogyott. Tudom, hogy velem egyidős, de sokkal fiatalabbnak néz ki. A beszélgetés fonalát megtörve megkérdezem mennyi idős ő tulajdonképpen. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert érzem, hogy a Kedves is jelen van jobb oldalt mögöttem és hallja a beszélgetésünket. Könnyen félre értheti, flörtölésnek gondolhatja. Szabadkozva magyarázom, hogy nincsen semmi hátsó szándék az érdeklődésemben, csupán rácsodálkoztam a fiatalos megjelenésére.

A falu vasútállomásának épülete mentén a hátsó rész felé haladok a járdán. Bal oldalamon figyelem a sövényt aminek aljában zavaros víz áll, majdnem eléri a járdát is amin sétálok. Arra gondolok bizonyára megáradt a folyó, ami valószínűleg a sövény túloldalán folyik. Meggondolom magam nem megyek ki a járda végéig hanem visszafordulok. Ahogy elérem az épület sarkát bal oldalon beszakadt faajtót látok. Belül fáskamra félig megtöltve görbe gyökér darabokkal. Ezen kicsit csodálkozom. Tovább megyek a sín felé, amin mozdony áll. Mindkét oldalon magas, négyszögletesre vágott bokrok vannak. Tudom, hogy a mozdonyt vezetve egy évente ismétlődő tradicionális útra kell induljak teljesen egyedül a kihalt vidéken keresztül az egyik megyeszékhelyre. Egy férfi áll a mozdony előtt és reklamál, hogy ő miért nem tarthat velem. Szerinte ezt nem tiltja semmi szabály. Jobb oldalon a sín mellett egy magas kő oszlop áll, aminek a felém eső oldalán kőbe vésett megkopott felirat látszik. A férfi tiltakozására válaszul csak rámutatok az oszlopra. Íme itt van kőbe vésve a tradíció. A férfi elvörösödik, amiért tudatlansága ilyen nyilvánvalóan lelepleződött és dacosan annyit válaszol, hogy túl vastag az oszlop, onnan ahol ő áll nem láthatta a feliratot.

Egy világos, tágas, modern berendezésű lakásban tartózkodom. Tudom, hogy egyedül maradtam, ebben a világban rajtam kívül nincs másik ember. Az infrastruktúrát egy automatikus karbantartó rendszer tisztán és működő állapotban tudja tartani. Három látogató keress meg engem, akik megpróbálnak rábeszélni, hogy hagyjam az ő fajtájukra ezt a világot. Azzal érvelnek, hogy nagy pocsékolás egyedül lakni az egész bolygón. A szoba egyik monitorára mutatok, viccből mondom nekik, hogy nem teljesen maradtam egyedül. Koreában azok a robot állatkák bár alacsony intelligencia szinten, de önállóan léteznek, élnek. Ki tudja, talán idővel  újra benépesül velük a bolygó. Nem látok rá nagy esélyt, de egy kifogásnak jó gondolom. A látogatóim egyike nagyon furcsa megjelenésű. A bal oldalon álló férfit többször is megnézem magamnak. Nagyon magas, nálam egy méterrel is magasabb és nagyon vékony alkatú. Teljesen feketében van öltözve, deréktól lefelé női ruhák vannak rajta, fekete rövid bőr szoknya fekete harisnya és fekete tűsarkú cipő. Szinte nincs csípője, válltól lefelé a folyamatosan keskenyedik a teste. Egészen apró, szinte hegyes lábfeje van. Ő nem beszél csak morgó hangokat hallat. Amikor az arcába nézek kis fekete műanyag álarcokat töm a szájába, megrágja és kiköpi a földre. Viselkedését nem értem de idegen lény, elfogadom tőle, hogy ő ilyen. Jobbról a szemem sarkában a szomszéd szobában egy elsuhanó női alakot látok. Ezen csodálkozom mert tudomásom szerint nincs rajtam kívül emberi lény itt már. Balra bemegyek a fürdőszobában és közben egyiptomi teremtéstörténet kezdek mesélni a látogatóimnak. Az egyiptomi istenek, Ozirisz és Ízisz teremtették a napot a holdat és a földet és az embereknek ajándékozták. Mint az emberiség utolsó tagja felelősséggel tartozom a világért és még nem adtam fel a reményt. Tudom, hogy valamiért erőszakkal nem tudják elvenni tőlem és a  karbantartó rendszer nélkül egyébként is minden használhatatlanná válna. A fürdőszoba szekrény alsó ajtaját kinyitva ellenőrzöm a rendszer kábeleit amik rejtve itt futnak. Épek, de mintha más sorrendben futnának mint amire emlékszem. Lehet hogy valaki már meg piszkálta őket? Kifelé tartok a fürdőszobában amikor a wc csészében széklet maradványt vélek felfedezni. Ez megrémít, mert tudom hogy nem én voltam, valaki más mégiscsak járhatott itt. Jobban belenézek a vécébe de az most tiszta és üres. Kezdek paranoiás lenni gondolom magamban. Először a nő, aztán a kábelek, most meg a WC. Lehetséges hogy a látogatók akarnak összezavarni? Szagtalan hallucinációt, paranoiát okozó gázt engedtek ki a szobában?

Egy raktárszerű épületből két darab hosszú rúddá feltekert ponyvákat viszek ki a bal vállamon egyensúlyozva. A pontos rendeltetésüket nem ismerem, valószínűleg sátorponyvák.
Ketten vagyunk egy fiatal férfival, aki előttem megy. Én még csak gyerek vagyok. Ponyvából ismételten halk cincogást hallok, azt gyanítom valami kisállat bújt meg benne, valószínűleg egér. A hosszú polyva megtörik a vállamon. Amikor a kijárathoz érünk szólok a férfinak, hogy valami állat van a ponyvában. Mond egy ismeretlen állat nevet, szerinte az van benne. Együtt végig tapogatjuk a ponyvát, a csúcsában mocorgást érzek. A férfi a ponyva végén kibújtatja és kézbe veszi az állatot. Egy denevér. A még nálam lévő ponyva végén még kilóg egy karmos láb. Kiveszem és rájövök, hogy csípőből leszakadt az egyik lába a denevérnek. Mutatom a férfinak. Vállat von így járt mondja nincs mit tenni. Nem nyugszom bele próbálom vissza illeszteni a lábat a sebbe. Csatlakozik hozzánk egy nő is, aki komolyabban veszi a feladatot,  legalábbis elgondolkodik rajta, hogy vissza lehet e esetleg sebészileg varrni. Azon gondolkodom találunk e ebben az épületbe állatorvost, aki ezt megtudja csinálni.

Egy nagy parkban tartott rendezvényen veszek veszek részt gyermekként. Esteledik, vége a rendezvénynek, sokan már haza tartanak. Elhatározom, hogy a félhomályban bejárom a kertet és keressek csigát. Haza tervezem vinni, üvegben tartani és etetni. Ahogy a füvet vizsgálom először egy nagyon bizarr kinézetű meztelen csigát találok, ami valami fémdobozon keresztül mászik.  Otthagyom, házas csigára van szükségem. Tovább kutatva a fűben egy fejjel a földbe állított halat találok. Csodálkozom, hogy mit keres itt de megmagyarázom magamnak, hogy bizonyára kiszárad körülötte tó és a nedves földbe fúrta a fejét hogy onnan minimális nedvességet szerezhessen mire újra jön az eső. Viszolygok tőle, ronda és lehet, hogy már döglött. Egy körbekerített kerthelyiséghez érek, ahol még sokan tartózkodnak. Kihallatszik a beszélgetésük. Hallom a nagynéném hangját is de nem akarok bemenni hozzá. Senkivel sem akarok találkozni, észrevétlen próbálok maradni. Fejemet elfordítva elmegyek a kerthelyiség mellett.

A családom kastélyszerű épületének kilátó tornyában vagyok. A torony egy háromszor három méter alapterületű igen magasra nyúló négyszögletű épület. Nem tudom mit keresek itt amikor félek a magasságtól. Nincs is igazi korlát a tornyon, csak egy alacsonyan körbefutó fémrúd. Nem merek felállni, félek, hogy leesek. A hátamon fekszem úgy próbálok körbenézni.
Balra a befejezetlen nagyterem falainak a tetejét látom. A teremnek nincs még mennyezete,  tetője, a falak csúcsán azonban már elkészültek a vízköpők és a  díszes kis tornyocskák.
Bizonytalan vagyok, nem tudom ki, mikor és hogy fogja befejezni a félbehagyott építkezést. Hasra fordulok és úgy nézek le a mélyben elterülő településre. Büszkeséget érzek, hogy mindezek a családom fennhatóság alá tartoznak .

Kisgyermek vagyok. Hanyatt fekszem az ágyban vastag dunna alatt jó melegben. Arra ébredek, hogy pisilnem kell, nem tudom visszatartani. Hosszasan pisilek, amíg teljesen megkönnyebbülök. Bosszankodom és szégyenkezem, hogy bepisiltem az ágyba, biztosan minden nedves lett. Megtapogatom a pizsamámat és a paplant, de száraz. Rájövök, hogy csak álmodtam, amire felébredek.

Kicsi, szegényes, régi ház földszintjén, az utcára néző szoba ablakánál állok az ágy előtt. Az ágyon hálózsákban fekszik valaki. Feje körül megigazítom a hálózsákot, hogy ne fázzon. Az ablak régi típusú, kétszárnyú, résnyire nyitva van. Bezárom az ablakot, ami hangosan zörög. Rájövök, hogy hiba volt, mert meghallották az utcán őgyölgő zombik és megindultak felénk. átszaladok a bejárati ajtóhoz, hogy megpróbáljam visszatartani őket.  

Az utcán állok nappal. Emberek sétálnak. Egy férfi figyelmeztet, hogy nem viselek maszkot. Tényleg nem, megfeledkeztem róla. Szégyenkezem emiatt és felteszem a maszkom.

Egy több emeletes új építésű ház egyik emeleti lakásába megyek be. Végig sétálok a szobákon, amik L alakban csatlakoznak egymáshoz. A lakás elfoglalja az egész szintet. Szemet gyönyörködtetően nagyok, világosak és tiszták a szobák. Csak ámulok.

Egy harmadik világbeli ország középszerű szállodai szobájának első emeleti erkélyén állok. Az utcán sok szegény, nélkülöző ember. Kihajolva egy utcagyereket besegítek a szobámba, hogy segítsek rajta. mikor már bent van meggondolom magam és az ajtón keresztül kiküldöm. nem akar elmenni, visszajön a szobámba. Újra kitessékelem és próbálom bezárni utána az ajtót, de nincs rajta zár, sőt még kilincs sem csak lánc. Ezen csodálkozni kezdek és felébredek.

ymor írta:Kisgyermek vagyok. Hanyatt fekszem az ágyban vastag dunna alatt jó melegben. Arra ébredek, hogy pisilnem kell, nem tudom visszatartani. Hosszasan pisilek, amíg teljesen megkönnyebbülök. Bosszankodom és szégyenkezem, hogy bepisiltem az ágyba, biztosan minden nedves lett. Megtapogatom a pizsamámat és a paplant, de száraz. Rájövök, hogy csak álmodtam, amire felébredek.

Ezt gyakran átéltem kisgyerek koromban.

Korosodó férfi egymagában áll egy kicsi, csaknem üres teremben. Valamiféle hatalommal rendelkező személy. Elhatározom, hogy számon kérek rajta valami sérelmemet. Messziről jobb kézzel bemutatok neki több kombinációban is felfelé tartva ujjaimat. Megfordulok és már befelé tartok a kertünkből. Gyermekkori családi házunk tornáca alá érek, amikor még csupasz cseréptető fedte. Hallom, hogy egy helikopter nagyon közel talán két méterrel a tető felett repül el a kert felé. Ahogy kiér a tető alól látom is ahogy távolodik. Először egy kis méretű permetező helikopternek tűnik de ahogy távolabb ér inkább egy nagytestű kutyává változik, amire helikopter propeller van szerelve és hiányzik az egyik oldaláról két lába. Lassan siklik, leereszkedik a fűvel borított kertünkbe. Egy darabig még a hasán csúszik mire megáll. Hezitálok kimenjek-e közelebbről megnézni. Érzem, hogy nem kellene ezért csak a épület biztonságából figyelem. A kutyánk viszont kimegy a kertbe, amitől a leereszkedő tárgy igyekszik minél távolabb kerülni. A jelenetről eszembe jut egy régi emlék, hogy hasonlóan ehhez egyszer egy kisebb ló tévedt a kertünkben, amit a kutya megpróbált megfogni és az hasonló módon próbált tőle távol maradni és hátul, ahol nincs kerítés kiment a kertünkből.

Vipo, a repülő kutya. De imádta a kislányom!
Felderítő.

Egy férfival valamiféle általános tudás után kutatunk, ami választ ad a világ alapvető kérdéseire. Találunk egy eszközt amivel még isten titkai is felfedhetők. Megrémít a hatalma, szerintem nem volna szabad használjuk. A férfi nem így gondolja. Segítségért elmegyek egy rendházban, ahol egy szerzetesnek elmondom a történteket. A férfi utánam jön és az udvaron fegyver szerű tárgyat fog ránk ami úgy néz ki mint egy négyszögletes fényes sajtreszelő. A szerzetes meghúz egy kötelet amitől harang kongás hallatszik. Erre előjön négy másik szerzetes, akik a férfi és közénk állnak hasonló fegyvert tartanak a kezükben mint a ránk támadó férfi. Az ő fegyvereik valahogy semlegesítik a férfi fegyverének erejét biztonságban kerültünk.

Ritka féle álom, olyan aminek nem ismerem a jelentését, nem kapcsolódik hozzám, nem veszek részt benne csak nézem mint egy filmet. Talán a mostanában megnézett sorozatok ihlették, még ha más is a történetük. Több szálon, sokszor párhuzamosan futó hosszú cselekmény, jól kidolgozott  környezet jellemzi.

A történet a jövőben kezdődik. Az emberiség kutató űrhajókkal járja a  naprendszert. Az egyik csapat talált egy idegen berendezést, amivel visszafelé tartanak a földre. Rájönnek, hogy az eszköz sérült, nem kezdett működni, amikor megérkezett régen a maprendszerünkbe. Az eszköznek egy jelet kellett volna sugározni egy bizonyos frekvencián. Abban reménykednek, hogy más inteligens lények üzenete lett volna. Megjavítják és bekapcsolják. Az eszköz olyan frekvencia mintát kezd sugározni, ami megváltoztatja az emberi agy működését. Aktiválja az örömérzésért felelős agyterületeket. Mindenki a hajón, a naprendszerben és a szomszédos rendszerekben extatikus boldogág állapotába kerül, ami miatt felhagynak a feladataikkal, nem csinálnak semmit. Néhányuk agya rövid pillanatokra kitisztul, látják, hogy a pusztulásuk felé tartanak. A hajón lévők ilyenkor próbálnak rájönni, hogy állíthatnák le az eszközt, de nagyon rövidek a tiszta pillanatok, a mindent elsöprő, bénító boldogság elfeledtet velük, mi is volt a céljuk, hol tartottak a megvalósításában.

Az eszközt a régmúltban készítette egy nagyon bizzar kinézetű faj. Nagyon túlsúlyos kinézetű humanoid lények voltak, de testük nem volt tükörszimmetriája, a jobb és bal oldaluk máshogy nézett ki. A nőknek például csak egyi oldalon volt mellük. Az emberszerű lények sikeresen telepedtek le egyik naprendszer után a másikban. Eljutottak ezeknek a lényeknek a rendszereibe is. Nem volt nagy háború, semmi ürcsata csak egymás mellett éltek, de az emberek sokkal gyorsabban szaporodtak, mint a bizzar lények ezért sok rendszerből kiszorultak. Végül cselekvésre szánták el magukat. Embereket ejtettek túszul és azt követelték, hogy öt rendszerüket hagyják el az emberek. Nem teljesítették a követeléseiket. Válaszul a túszul ejtett emberek genetikai anyagát megváltoztatták, saját váladékukkal, majd szabadon engedték őket. Idővel az összes ember átfertőződött, ekkor aktiválták az eszközöket, ami mesterséges boldogsággal megbénította azokat a rendszereket, ameddig elért a hatósugaruk. 

A föld akkoriban egy frissen felfedezett rendszer volt, épp csak megkezdődött a betelepítése, az eszközök aktiválása elvágta a fő rendszerektől. A fejlett technológia utánpótlás nélkül gyorsan elenyészett az emberek szinte a nulláról építették fel sokezer év alatt a modern civilizációt és újra elkezdték meghódítani az űrt. A régi rendhez képest új fajta technológia társadalmi rend alakult ki, kevésbé feudális mint az eredeti. A kutatók végül metalálták az egyik ilyen eszközt és aktiválták. Nagy nehézség árán az egyik női űrhajósnak sikerült eljutni az eszközhöz, felnyitni és kikapcsolni.

A kikapcsolás nem csak a saját rendszerüket állította le, hanem az összes többit is. A bizzar kinézetű lények akik az eszközöket építették időközben eltűntek. Az emberi civilizációk az érintett részen elsorvadtak. Egész bolygók váltak postapokaliptikus világokká, ahol elhagyatott épületekben vastagon álló por alatt nyugodtak az egykori élet eszközei. Az érintetlenül maradt régi rendszerek urai észlelték, hogy leálltak a boldogság generátorok és a lepusztult rendszerek felfedezésére indultak. Ott csak elenyésző számú túlélőt találtak, főleg a régi uralkodó elit tagjait, akiknek elég forrásuk volt hogy stasis kamrákban életben maradjanak. Ők most keserűen vették tudomásul, hogy nem maradt elég erőforrásuk hatalmuk megtartásához.

Egy félhomályos sikátorban állok egyedül. Tudom, hogy rossz helyen járok, véletlenül egy utcai banda területére tévedtem. Előttem pár méterrel áll három sötét bőrű 16-18 év körüli fiú. Egyforma frizurájukból és ruházatukról lerí, hogy bandatagok. Észrevettek, komoran figyelnek. Kerülni akarom, hogy megfélemlítettnek tűnjek, ezért lazán megszólítom őket, megkérdezem mi újság? Kihívásnak veszik a kérdést, arcukon fenyegető nyugalommal rezzenéstelenül rám szegeződő tekintettel felém sétálnak. Teljesen belesétálnak a személyes terembe, csaknem összeér a testünk. Nyugodtan a helyemen maradok. A bandavezér áll középen előttem, kétoldalt egy egy embere. Egy fél fejjel magasabbak nálam, felfelé kell nézzek, hogy az arcába visszabámulhassak. Fenyegetően csendben néznek rám, így próbálnak megfélemlíteni. Haláli nyugalommal nézek a bandavezér szemébe. Nem ütöttek meg, amin tovább bátorodom. Megkérdem a főnököt mi a neved? Nem válaszolnak, csak tovább bámulnak. A bandavezér kis fejbiccentéssel jelez az embereinek, akik sarkon fordulnak és elmennek. Ő még egy kicsit bámul rám, majd nagyon lassan a jobb fülemhez hajol és belesúgja: Márk vagyok. Azután ő is hátat fordít nekem és lassan elsétál.

Egy férfi lelkesen meséli a körülötte állóknak, hogy sikerült meghekkelni a valóság programját, megvalósított egy lehetetlen dolgot, megtanítani a kutyáját imádkozni. Felszólítja a kutyát, hogy kezdjen imádkozni. A kutya hátsó lábára térdel, a mellsőket összeteszi, magában mormolni kezd, mitha elmélyülten imádkozna. Mindenki megdöbben és megdermed. A legközelebb álló ember hirtelen átalakul valaki mássá. Magasabb lesz, hosszú vörös haja lesz, kék farmer ruhát visel. Ő a valóság egyik őre, aki virtuális valóság szabalyaiért felel. Megdöbben ő is, nem érti, hogy történhetett ez meg. Egyre több jelenlévő szemtanú alakul át őrré, végül mind a 6-8 személy az lett. Mindannyian ugyanúgy öltöznek, a férfiaknak és a nőknek is hosszú hullámos vörös haja van. Tanácstalanok a történtek miatt. Arra jutnak, hogy mindent törölniük kell, hogy ne maradjon se nyoma se tanúja az esetnek.

Kutató intézetből menekülök. Hosszú világos folyosón igyekszem feltűnés nélkül a kijárat felé sétálni. Igyekszem csak annyira szaporázni a lépteimet, hogy ne legyen feltűnő, de haladjak. Többnyire kutatók jönnek velem szembe. Időnként hátra nézek, hogy kik üldöznek és mennyi előnyöm van. Messze biztonsági őrök jönnek utánam, de nem ismernek fel. Mindenkit ellenőriznek útközben ez kicsit lassítja őket, de egyre közelebb érnek. Észrevesznek, rohanni kezdenek miközben rám mutatnak. Én is futásnak eredek, folyosók elágazásaiban próbálom lerázni őket, de túl közel vannak, mindig látják merre kanyarodom. Következő kanyar után elhatározom, hogy keresztül megyek a falon mielőtt bekanyarodnának és meglátnák merre tűnök el. Tudom, hogy képes vagyok rá, máskor is mentem már át falon. Egy irodába jutok. Elbújok egy íróasztalban. Azt tervezem fél napig ott rejtőzöm, amíg feladják a keresést.

“Teljesen belesétálnak a személyes terembe.”
“ Elbújok egy íróasztalban. Azt tervezem fél napig ott rejtőzöm, amíg feladják a keresést.”

Bírom a veszélyhelyzeteidnek ezeket az intellektuális leírásait.

Nagymamám házának nappalijában szerelem a régi Zsigulinkat. Nincs bent az egész autó, csak az eleje a motorháztetővel és alatta a motorral. A nagynéném varrógépének helyén áll. Olajat kell utántölteni, amit fecskendőbe szívott friss olajjal végzek. Minden egyes adag után ellenőrzöm a szintet az olaj pálcával, ami elég rossz állapotban van. Hosszában ketté hasadt, minden része ki van kopva, lötyög. Nagyon óvatosan kell vele bánni, hogy ne essen darabokra. Minden óvatosságom ellenére egyszer csak szétesik apáca, leválik a fogantyúja és motor fedél egy tenyérnyi darabjával együtt beleesik minden a motorba. Benézek a képződött lyukon az olajteknőbe. Várakozásommal ellentétben nem sötétséget látok kis beszűrődő fénnyel, hanem a fenéket borító fehér műanyagon át szűrődő fényben az olajat és a bepotyogott alkatrészeket. Ezen csodálkozom, mert az olajteknő fémből van. Megnézem a másik oldalról, a fülke felől kívülről is a motort. Nem tűnik fel a dolog képtelensége, mert aggódom, hogy tönkre tettem az autót. Visszamegyek az elejére és kézzel benyúlok a lyukon és megpróbálom kiszedegetni a pálca elemeit. Aggódom, hogy egy kis fém alkatrész benne maradhat az olajban. Közben valahogy a lyukon keresztül egy plüssmaci is beleesik, kezdi meg szívni magát olajjal. Gyorsan kiveszem és az olajat visszacsepegtetve a motorba kicsavarom. Kiviszem a macit az udvarra a kerti csaphoz, hogy ki mossam belőle az olajat. A csap mellett találok egy régi aktatáskát, amire azt gondolom hogy unokatestvére mi volt, öcsémhez került, de már üres senki nem használja. Ebbe akarom kitenni a napra a macit száradni. Kinyitva inkább bőröndre hasonlít, belülről textil anyaggal van kibélelve. Első pillantásra üresnek tűnik, de biztonságból átkutatom a kis zsebeket merthogy maradjon benne valami, amit eláztatna a nedves maci. Először csak kis papír darabokat találok de tovább kutatva egyre nagyobb lapok is előkerülnek. Az egyik kis zsebben találok több zacskó bontott sót. A nagy kapuban egymás mellé kiteszem őket a fűre egymáshoz támasztva óvatosan nehogy kiboruljon belőlük a só. Kezd gyanús lenni hogy az üres táskában hogy lehetett ennyi minden amire felébredek.

“Gyorsan kiveszem és az olajat visszacsepegtetve a motorba kicsavarom.”

Mármint a plüssmacit.

Hát...ha valóságban én álltam volna neki az olajcserének a Zsiguliban...kb.ez lett volna az eredmény... 

Gyermekkorom falujában a liget szélén lévő árokban guggolok. Fiatalnak sejtem magam és nőnek. Az árokban vadon termő növényeket nézem, egy bizonyos fajta gyógynövényt keresek de nem találok. Találok helyette egy kis kalászos fűfélét, aminek magjait meg rágom. Puha zöld éretlen íze van, olyan mint az éretlen búza. Nagyon kevéske mag volt, alig csillapította az éhségemet. Jön 3 - 4 társam, akikkel közlöm, hogy nem jártam sikerrel, muszáj lesz varázsoljunk. Valaki nagy ember, talán az igazgatónk beteg, őt szeretnénk meggyógyítani. A varázslathoz szükségünk van egy szellemre, amit nekiállunk keresni. Egy parkolóba megyünk, amiben találunk egy terepjárót, amit furcsamód vastag jégréteg borít. Nekiállok az ablaküvegről lefejteni a jeget, ami nem is jégként viselkedik, inkább olyan mint a megolvasztott és megdermedt kristálycukor. Meghajlik és repedezik ahogy lehúzom az ablaküvegről és a tetejéről. Kiderül, hogy az autó sérült a teteje be van horpadva. Egyik fiú társam közli, hogy ez az ő területe ő ért a törött autókhoz. A hátulja felől megkerülve a vezető ülés ajtajához megyünk, amint benézve két kisgyereket fedezünk fel. Rögtön aggódni kezdünk értük, hogy lefagyott autóban halálra fagyhatnak. Az ajtó nincs bezárva, kinyitjuk. A gyerekekkel egy nőt is találunk. Számon kérjük rajta a felelőtlenségét. Közli, hogy nem volt más választása, bírósági tárgyalásra kell menjen, ha nem mindenét elveszítheti és nincs hol hagyja a gyerekeket. Kerítünk egy fém hordót, amiben az nyitott ajtók mellé állítva tüzet rakunk, hogy felmelegedjenek a gyerekek. Folytatom a szellem keresését. Az autótól öt hat méterre kis tüzet rakok és rágyújtok egy cigarettára. A füstön merengek. Hirtelen sugallatra visszamegyek az autóhoz ami mellett nincs ott a hordó de a helyén nagy lánggal gázláng lobog. A nő mellette áll és dohányzik. Töprengve elindulok a merőleges utcán a betonút repedéseit bámulva. Arra is le van fagyva az ónos eső. Tíz lépés után feltűnik, hogy ugyan olyan csikkek vannak eldobálva, mint amilyet a nő szív. Egy csomó cigaretta hamut is felfedezek. Rájövök, hogy a nő hazudik, jó régóta várakozott már itt, szándékosan hagyta a hidegben a gyerekeket, valószínűleg fel akarja őket áldozni, benne rejtőzik a keresett szellem. Rákiáltok a nőre, mutatom a földön bizonyítékait annak hogy lebukott. A nő dühössé válik, átváltozik egy jegesmedve fejű, gyík testű lénnyé és négykézláb futva nekem ront. Ahogy közeledik felhúzom a bal lábam és megpróbálom fejbe rúgni. A valóságban is rúgok egyet a bal lábammal, ami felébreszt.

“... nem jártam sikerrel, muszáj lesz varázsoljunk.”
“A valóságban is rúgok egyet a bal lábammal, ami felébreszt.”

Labirintus szerűen összekapcsolódó helyiségből álló épületben vagyok amit munkahelyemnek gondolok. Több kollégámmal együtt dolgozunk itt. A napi munka mellett egy rejtély is foglalkoztat mindannyiunkat. Valaki, amikor senki sem látja az üres szobákban valamiféle csínyt vagy bűncselekményt követ le már egy ideje. Mindenki próbálja kideríteni, hogy ki a felelős. Én pontosan tudom ki az és azt is, hogy a főnökünk is tudja, de nem akadályozza meg valami miatt. Talán nem tartja olyan nagy horderejűnek a dolgot vagy egy kis izgalom nem árt a közösségnek. Az egyik ilyen csíny után főnökünk mindenkit összehív a szobájába. Valószínűnek tartom, hogy besokalt, fel akarja fedni az elkövető kilétét. Főnök egyébként korábbi munkahelyi főnököm. Munkatársaim egyetemi csoporttársaim. Egyenként elmondják elméleteket, hogy miért nem sikerült elkapni a tettest. Egyikük szerint a megyei rendőrkapitányság neheztel valamiért a városi rendőrökre ezért nem nyújt nekik segítséget. Munkatársaim hozzászólásából kiderül, hogy ők a történteket nem csínytevésnek, hanem bűncselekménynek tartják. Ez igen kellemetlen helyzetbe hozza a főnökünk mert amennyiben kiderül, hogy titokban tartotta és eddig elnézte a dolgot akkor ez az ő hibája is. Biztosra veszem viselkedéséből, hogy megváltoztatta az elhatározását, ezek után nem fogja elmondani ki a tettes. A mellettem ülőnek bizalmasan megsúgom hogy ki a bűnös. Gyorsan megbánom, hogy hiújságból eljárt a szám mert ezzel elárultam, hogy én is régóta tudom, de rögtön nem fedtem fel az elkövetőt. Gyorsan hozzáteszem, hogy csak alapos a gyanúm, azért gondolom egyik munkatársunkat bűnösnek mert ő az akinek egyik esemény kapcsán sincs biztos alibije, külsős munkatársként csak alkalmanként van itt. Munkatársam, akinek súgtam hangosan közli a többiekkel, hogy én biztosra tudom ki az elkövető. Szabadkozva visszakozok arra hivatkozva, hogy bizonyíték nélkül nem kívánok senkit megvádolni nyilvánosan.

A vidéken élő szívműtéten átesett serdülő fiú véralvadásgátlót kell szedjen. Valamiért nagyon ingadozóak az alvadási paraméterei, ennek kivizsgálására a gondozó orvosa helyett engem küldtek. Középiskola végzős diákja, amerikai focit játszik. Kérem mutassa meg az eddig mért értékeket. Arra számítok hogy egy naptárba vagy naplóba vezette, de ehelyett egy műanyag játékot mutat amiben mint egy abakuszon kis jeleket húzogatva lehet beállítani az aktuális értékeket. Egy ilyen táblában egy hét mérései szerepelnek. Kérdem milyen volt az előző hét?

A doboz belsejéből kihúz egy másik ugyanilyen táblát, amin ugyanúgy beállítva szerepelnek az értékek. Újabb táblákon rögzítve van a teljes hónap. Megállapítom, hogy valóban nagyon ingadozó értékei vannak, 1-től 16-ig gyorsan változnak napról napra a várt 4 helyett. Kérdezem az étrendjéről, magyarázom neki, hogy alvadási értéke nagyban függ attól mikor mennyi K vitamint visz be a véralvadásgátló mellett. Türelmetlen és dühkitörései vannak, bizonygatja, hogy ő ezt nagyon jól tudja, mivel inzulinos cukorbeteg nagyon figyel az étrendjére, mindig az előírt diétát fogyasztja. Vércukor értékeiről kérdezem, de arról nem hajlandó beszélni. Állítja, hogy rendben van, de gyanús, hogy nem mond igazat valószínűleg nem mér elégszer, a dühkitörése arra utal, hogy most is alacsony a vércukorszintje. Amíg beszélgetünk öltözik az edzéshez. Furcsállom, hogy női ruhákat és parókát vesz fel, sminkel, de igyekszem nem  előítéletes lenni. Közben megérkeznek csapattársa is akik fiú létükre szintén női ruhákat és parókát viselnek. Az egyik fiú elmegy előttem és megállapítom, hogy nem csak női ruhákat hord de női parfümöt is használ. Émelyítően erős illatot ráadásul. Tanácstalan vagyok a véralvadási problémát illetően. Megkérdem a cukros srácot, hogy amikor betanították neki a véralvadás ellenőrzését és a diétát mondtak-e valami összefüggést a cukorbetegséggel. Én úgy gondolom, hogy nincs de azért 100% ig nem vagyok biztos benne, utána kellene nézzek a szakirodalomban. Végül arra a következtetésre jutok, hogy mégiscsak probléma lehet a diétával, amit nem tart rendesen. Dühkitörései alacsony a vércukor értékre utalnak. Az alacsony vércukorérték pedig azt jelenti, hogy a beadott inzulinhoz nem eszik eleget. Kevesebb étel kevesebb K vitamin bevitelt jelent, ami ugyanannyi alvadásgátló bevétele  esetén magasabb véralvadási értéket okoz, ez magyarázza az ingadozó értékeit.

Áprilia írta:

Na most tanultam valamit az alacsony vércukor és a dühkitörés összefüggéséről. Nálunk a családban van ilyen probléma, de sose értettem a kettő közötti összefüggést és már szétgugliztam az agyam, de akkor se leltem a nyomára. Hát a te álmod kellett hozzá.
Egyébként annyira tűpontosan, logikusan gondolkodsz álmodban (is), hogy nem csodálom, hogy nem tud beférkőzni az álmaidba egyetlen felderítő sem.  (ez persze bók castanedai szempontból, tudod.)

Legtöbbször csak azokat az álmokat írtam le ide, amikben gyanítottam, hogy szerepel felderítő. Amikor nagyon bizzar, oda nem illő elem szerepel az álmainkan, akkor az valószínűleg egy felderítő. 
Mostanában már igyekszem minden álmot lejegyezni, mert ha nem akkor kezdek nem emlékezni arra, hogy egyáltalán álmodtam-e.